Virág Benedek, pálos költő
és történetíró, hamvainak a Sziklatemplomban való ünnepélyes elhelyezése
évfordulóján, október 8-án, MóraGábor, budapesti tanár emlékeit
kegyeletes lélekkel újítjuk fel:
«Meghatódott szívvel állunk a sír mellett. Egyre emelkedett előttünk a kiásott márgás, agyagos föld.
Nehéz volt a munka, mert a sír négy sarkára ültetett vadgesztenyefák át- meg
átszőtték a régi sirt gyökereikkel.Aztán egyszercsak előbarnállottak a Szent
öreg áldott csontjai. A koponyája ! Istenem, ebben a csontboltozatban lakott az
a lángolólélek ! És egyszerre ketten is felsóhajtottunk félhangosan : így múlik
el a világ dicsősége !De mégsem ! Valahogy a Magnificat egyik verse jutott
eszembe : Felmagasztalta az alázatosakat. . . Igen, Isten felmagasztalja az
alázatosakat! Virág Benedek koponyája köré magaa Teremtő font koszorút. A
gesztenyefák haj szálgyökereiúgy körülölelték tarkóját, halántékát, mintha régen hervadt virágkoszorú lett volna !Ügy is tették a kis
koporsóba és rakosgatták hozzá a többi barnává öregedett csontot.•Nem sok, bizony, ami fizikailag
megmaradt
Virág Benedekből! De a munkásságát, amíg magyar ember él e földön,
hirdetni fogja a magyar szó, minek egyik nagy csiszolója, szépítője volt.A kis koporsó lezárult. És az imádságos
csöndben megindultak Virág Benedek hamvai a tabáni plébániatemplom felé. Talán
ugyanazonaz úton, mint 1830 január 25-én ideérkeztek. Amíg ott térdeltem a kis
koporsó előtt a térdeplőn, és húnyt szemmel imádkoztam, gondolkoztam, egyszerre
elémrajzolódott Virág Benedek, amint az oltárnál, mint annyiszor tette, árva
népéért könyörög a Mindenhatóhoz.
A Tabán, a régi, kedves, hepe-hupás utcái, púpos oldalú házai már rég
eltűntek, de honnan, honnan sem, egymásután kerültek elő a tipikus öreg tabáni
nénikék, bácsikák és a már kihaltnak vélt kedves tabáni dialektusban innét is,
onnét is hallatszott, amint suttogtak «ter alte Firák»-ról. Igen, az öreg
Virágról beszéltek. Érthető,hisz még az ő szüleik, nagyszüleik láthatták,sőt
minden bizonnyal látták, hallották, ismerték a «szent öreget». Uzdóczy püspök szertartása után, az alkonyatban megindult a menet. De nem gyászmenet volt az. Diadalmenet!»
Sírfelirata:
SZÜLETTEM.
SZERETTEM HAZÁMAT S DOLGOZTAM ÉRTE. EZ AZ ÉN ÉLETEM TÖRTÉNETE. TEGYETEK TI IS
ÍGY. TANÍTSÁTOK UTÓDAITOKAT, S HA AZOK IS ÍGY TESZIK, AKKOR MAGYARORSZÁG BOLDOG
LESZ.
Az örök nyugalmat itt talán megkapja a holtában is hányatott sorsú poéta, minden esetre amit sírfelirataként részünkre-utódokra- hagyott, ma is megfontolandó örök érvényű jótanács eszméktől és pártoktól dúlt kis hazánkban!
(kassius)