SVÁBHEGYI SZÜRET

Régi tabáni szüretek emléke lengi be a KADARKA KÖR idei szüreti mulatságát melyet személyesen irányit  Jókai Mór és hites felesége Laborfavi Róza ténsasszony.(!)

                Két korabeli megfakult fotó a  szüretelő párról a mulatság forgatagában

A mértékre azért ügyeljünk, mert könnyen így járhatunk:

Akkor hát itt találkozunk, péntek délután  kettőkor!

AVAR LÁSZLÓ VENDÉGLŐJE

 Avar László vendéglője a  Hadnagy utca 3-ban szemben a Rácz vendéglővel 1908-1933 Nevezetessége a halászlé és az ürmösbor. 1933-ban Avar úr özvegyének  vezetésével  a Csend utcába költözött.

"Szerelmespárok válasszák inkább az "alsó Avar" kerthelyiségét. Egy fontos tanács: uraim, a hölgyet úgy kell leültetni, hogy a szerb templom órájára lásson. Ettől kezdve nyert ügyük van. A toronyórán ugyanis - míg el nem pusztul Tabánostul, mindenestül - évtizedeken át, pontosan, megbízhatóan és roppant megnyugtatóan mutatja : még csak fél nyolc múlt öt perccel"

Forrás: Saly Noémi Kiskocsma,kispörkölt...

A korabeli képeslapon csokornykkendőben maga a tulaj feszít.

KRISZTINAVÁROS ANNO 1930

Taxi a PHILADELPHIA kávéház előtt
Forrás: Hárskúti B.Judit bp.régikép.2015.09.29

KIRSTEUER GYÖRGY ÚRI SZABÓ

Kirsteuer György  úri szabó üzlete az Árok utcában, valamikor 1922-28 között. Előtte a Gellérthegy oldalában a Gyula utcában  üzemelt, majd leköltözött a frekventáltabb Árok utcába, de a bontás beharngozásakor óvatos ember lévén 1928-ban inkább a Verpeléti útra költözött a Tabánból, ott  hírdette tovább  az úri divatot

HOLDVILÁG UTCA 6 ANNO 1927

TABÁN ANNO GALÉRIA

CASANOVA MAGYARORSZÁGON?

Egy legenda nyomában: Casanova járhatott Magyarországon?



FSZEK Budapest Gyűjtemény
A Casanova-ház a Hadnagy utca 14. alatt a Tabánban. Ez a helyszín Kárpáti Aurél novellája nyomán terjedt el a köztudatban. (A Tabánnal együtt lebontották.) (Kárpáti Aurél: Jacopo meséje. In. Budai képeskönyv, Élet kiadása, Bp. é.n. [1914] 257-270. o.)

PÁRIZS. Az olasz utazó, író és kalandor a Wallenstein grófok könyvtárosaként a csehországi Duchcov (Dux) kastélyában írta meg Életem történte címmel visszaemlékezéseit. Casanova, aki tökéletesen beszélt több európai nyelvet, 1789-től írta francia nyelven önéletírását, szakértők szerint briliáns irodalmi stílusban. A kézirat tisztán olvasható és egyenletes, a szövegben kevés a javítás.






Az író akár napi tizenkét órát is dolgozott a kéziraton 1798-ban bekövetkezett haláláig. Halála utáni hírnevét éppen az emlékiratainak köszönhette. Az in folio formátumban íródott mű 3700 oldalas. 1821-ben Friedrich Arnold Brockhaus német enciklopédiakiadó tulajdonába került a kézirat. A második világháború alatt csodával határos módon maradt meg az épület pincéjében, amely teljesen megsemmisült Lipcse bombázása alatt.

 A kézirat a háború után a Német Szövetségi Köztársaságba került.


A mű kiadásainak többsége nagyban különbözött az eredetitől. 1822-ben jelent meg első ízben németül, erősen cenzúrázva. 1826-ban ezt a szöveget fordították vissza franciára, s ebből is további részeket kihúzott a cenzor. Egyre több kalózkiadás jelent meg, amelyeknek szövege mind jobban távolodott az eredetitől, az asszonyokkal töltött szerelmes jelenetek leírásától, amelyből százhúsz található az önéletírásban. A memoár teljes egészében csak 1960-ban jelent meg több nyugati országban, miután szakértők tanulmányozták az eredeti kéziratot. A tulajdonosok ezalatt a nagyközönségnek nem mutatták meg a könyvet. A magyarázat az volt, hogy a könyvben valamennyi nő neve kezdőbetűvel jelent meg, hogy ne sértsék meg az utódokat. 2007-ben az akkori tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a kéziratot. Az első ajánlkozó a francia Nemzeti Könyvtár volt, amely nem hivatalos értesülés szerint tízmillió euróért (több mint hárommilliárd forint) jutott az emlékiratokhoz. Sokan arra számítanak, hogy az eredeti kézirat a kalandor életének eddig ismeretlen epizódjaira deríthet fényt.

Casanova nevének első magyarországi említése elvész a XVIII. század homályában. Annál élénkebben élhetett az akkori Magyarország és magyarság képe az ő emlékezetében, hiszen Memoire-jainak bizonysága szerint, gyakran fordult meg magyarok, diplomaták és katonák, mágnások és kalandorok társaságában. Rendkívül melegen emlékezik vissza Mária Teréziának arra a (talán testőr) kapitányára, akinek Henriétte-t köszönhette. Azonban csalódottan írta, hogy a királynő virágkorában a szenteskedés odáig fajult, hogy „azokat a szerencsétleneket, akik bájaikkal és szerelmeskedésükkel üzérkednek — a történelmi Magyarország végvárába — Temesvárra kell küldeni".

Bécsi kalandjai során beszámolt arról, hogy egy milánói táncosnő lakásán megismerkedett Erdődy Kristóffal és Kinsley herceggel. Bécsből már csak egy ugrás Pozsony, ahová 1783-ban el is jutott: „Vais báró néhány szép kisasszony társaságában kirándulásra hívott Pozsonyba" - írja. Az újabb kutatások nemcsak Henriette kapitányára és a pozsonyi esetre vonatkoznak, hanem állítólagos „huzamosabb magyarországi tartózkodására" is. Ez Held Albert budapesti hírlapíró buzgólkodásának köszönhető, aki „kinyomozta" és 1913-ban a Pesti Hírlap közzétette „Casanova Magyar országon" c. cikkében a magyarországi tartózkodás addig ismeretlen részleteit. Forrásul egy Zech József Waldemar fordításában kiadott könyvet tüntetett fel, ennek létét azonban semmi nem igazolja.

A Hét 1913 májusában Kárpáti Aurél Jacopo meséje c. elbeszéléséhez szintén a Pesti Hírlapban megjelent Casanova Magyarországon cikk szolgáltat alapot. Eszerint a velencei börtönből éppen kiszabadult Casanova Budára érkezik, hogy köszvényét gyógyítsa. A szerb kocsmáros lányát azonnal szerelmi lángra lobbantja — este egy budai kastélyban meglátogatja régen elhagyott szerelmesét —, másnap a kocsmároslányt akarja megszöktetni, de annak vőlegénye útközben feltartóztatja őket és a lovagot összeszurkálja.- Felgyógyulása után Jacopo sietve elhagyja Budát. Memoárjaiban ugyanakkor meg sem emlékezett a szép Kostjics Száváról".

A Nők Lapjának 1962ben ismét felbukkant a tabáni „legenda". Az öreg Sztankő Juszti néni dédanyjától (?) származó hiteles emlékként beszélt róla. Held Albert kegyes „csalása" félszázadon keresztül foglalkoztatta írók és hírlapírók, sőt még ma is élő személyek fantáziáját. Amíg azonban semmiféle kiadásból, vagy kiadatlan kéziratból nem nyer igazolást Casanova magyarországi, illetve budai tartózkodásának nyoma, addig az egész történetet a legendák világába kell utalni.

Casanova, alias C. János Jakab (de Seingalt), Velencében született 1725 ápr. 2-án. Előbb jogtudományokkal foglalkozott, majd papi pályára lépett. Kiváló műveltsége, előkelő megjelenése révén csakhamar bejutott az elsőrangú velencei körökbe; szerelmi kalandjai miatt azonban nemsokára börtönbe került, a szemináriumból pedig kiutasították. Ekkor elhagyta Velencét, előbb Nápolyba, majd Rómába ment, ahol Aquaviva bíboros álláshoz juttatta, melyet azonban kicsapongásai miatt csakhamar elvesztett. Innen kezdve rendkívül kalandor életet élt.

Velence hadi szolgálatába állott s 1743. Konstantinápolyba, majd csapatához Korfuba vitorlázott. Feslett életmódja következtében innen is távoznia kellett és Velencébe tért vissza, hol előbb a Szt. Sámuel-szinházban mint hegedűjátszó, majd mint csodadoktor élt. Kényes természetű szerelmi kalandjai újból olyan helyzetbe juttatták, hogy kénytelen volt Velencét elhagyni. Ekkor a játékban keresett szerencsét és Párisba ment, innen pedig újból Velencébe, ahol kalandjai miatt 1755. az ólomkamarákba zárták. Börtönéből 15 hónap múlva csellel kiszabadult és másodízben Párisba ment, ahol újból rendkívül feslett életet élt.

Ennek dacára az előkelő társaságokban is megfordult és fényes szerepet játszott: érintkezésbe lépett a kiváló államférfiakkal, írókkal, művészekkel, de különösen a nők előtt állott nagy kegyben. Párisban szerencsés pénzügyi és bűvészeti sikerei révén nagy vagyonra tévén szert, utazásokat tett Németországban, Svájcban, Olaszországban (itt a pápa aranysarkantyús lovaggá avatta) és Angliában. Berlinben Nagy Frigyessel volt találkozója, aki őt a kadét-intézet kormányzójává akarta tenni, de ezt C. nem fogadta el. Innen Pétervárra ment, ahol Katalin cárnő kihallgatáson fogadta.

Onnan Varsóba utazott, melyet azonban Branicki kamarással vívott párbaja miatt elhagyni kényszerült és Drezdán és Prágán keresztül Bécsbe, majd ismét Párisba tért vissza. Könnyelmű, frivol kalandjai eközben oly rossz hírbe hozták, hogy majdnem mindenünnen kitiltották és így 1767 óta Párisban sem volt maradása. Madridba ment tehát, de itt sem járt különben. Noha később megengedték neki a Velencében való tartózkodást, mégis leginkább Párisban élt és itt a Dux-ból (Csehország) való Waldstein gróffal ismerkedett meg, ki őt könyvtárosává nevezte ki. Ettől kezdve C. élete végéig Dux-ban élt.

Forrás:hierk,sk

KINSZKI IMRE FOTÓI :AZOK A HARMINCAS ÉVEK

Kinszki Imre (Budapest, 1901. március 10. – 1945.) zsidó származású magyar fotográfus. Művelt, sokoldalúan képzett polgár, fotóművészete mellett filozófiai, természettudományos, irodalmi és ismeretterjesztő munkássága is jelentős.

Kezdetben gyermekeit, családját, környezetét, és szűkebb pátriárkáját, Zuglót fényképezte. Újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem új szemléletű sajátos formanyelvében, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel az újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára. Életképei érzékeny híradások a harmincas évek városi életéről. A külföldi szakirodalom magasan jegyzi művészetét, Brassaival, André Kertésszel és Moholy-Nagy Lászlóval együtt emlékezik meg róla és a holokauszt miatt torzón maradt életművére.

  

           Megmentett fények

Tabáni fotói:

MESE A TABÁNI MÉZESBÁBOSOKRÓL

Most, hogy az 1945-ben meghalt fotóművész képeit nézegetve tabáni fényképekre leltem, újra közreadom e régi cikket. Ritka és értékes fotó, egy mára majdnem kihalt szakma egyik fő reprezentánsának kicsiny műhelye és üzlete van a fotón a Tabán lebontása előtti pillanatokban 1931-ben

Íme a cikk:

MESE A TABÁNI MÉZESBÁBOSOKRÓL

Budán, az Attila utca 18. szám alatt, szemben a Tabánnal (bontás után), működött Benedek Margit mézeskalácsos több mint 100 éves boltja. Az üzlet tulajdonosai a 75 éves Benedek Margit és a 82 éves Benedek Franciska – a két testvér –kétnaponként sütötték  a friss mézeskalácsokat, süteményeket. 

A különleges ízű édesség, a mézeskalács régen a vásárok, búcsúk kedvelt vásárfia volt. Az egyik leghosszabb ideig működő fővárosi mézeskalácsos céget 1700-ban alapították Budán, és egészen az 1960-as évekig gyártotta a közkedvelt huszárokat, tükrös szíveket, gyertyákat, viaszból készült templomi kegytárgyakat, majd később padlómázat is.
 Napjainkra szinte ismeretlen fogalommá vált a mézeskalács a nagyvárosi ember számára. Pedig valamikor a legkedveltebb vásárfia volt a jellegzetes ízű és formájú édesség, amit rozs- és búzaliszt keverékéből, mézből, fűszerekből, cukros sziruppal készítették és készítik néhány helyen még ma is. A nagy időkben a minták megalkotását a mesterek és legényeik mellett híres rézmetszők is segítették, amivel így valóságos népművészeti alkotások születhettek. A XVIII. század pest-budai mézeskalácsosai, akik egyúttal viaszöntéssel is foglalkoztak, több Buda, Pest, Vác és Esztergom hatókörű céhhez tartoztak. Egyik ilyen műhely volt az is, amelyet 1700-ban alapított Budán a német területről bevándorolt Mayer János. A mesterség apáról fiúra szállt, akik közül az egyik nagyobb haszon reményében áttelepítette az üzletet a Tabán hajóhíd és kikötő közeli oldalára, az Aranyszarvas fogadó szomszédságába. Az üzlet szépen növelte forgalmát, az óriási mennyiségű kézzel készített gyertya mellett – amellyel ekkoriban városszerte világítottak – természetesen főként különböző fajta mézeskalácsokat, tükrös szíveket, huszárokat árultak. A Mayer család az 1840-es évekre halt ki, így az egyik náluk tanult ügyes segéd, Lakner János, majd annak halála után az özvegy új férje, Benedek Róbert vette át a cégirányítást.Benedek Róbert Baconból érkezett a Tabánba,mint vándorlegény az maradt feleségét nőül vette,megörökölte a boltot.Felesége halála után elvette a fiatal Ludwig Franciskát.Benedek Róbert  60 évesen mint vagyonos ember(több háza és telke volt Tabánban és környékén) abbahagyta az ipart ,átadta unokaöccsének, Benedek Samunak. 93 éves korában halt meg.-(Forrás Stráner Zoltán  2010) Ekkorra esik legfényesebb évük, az 1867-es, mikor is az új uralkodó – Ferenc József – megkoronázására szervezett fáklyás menethez szükséges sok ezer gyertya egy részét rendelték meg náluk. Éjt nappallá téve dolgoztak a másik hét műhellyel. A hosszú életű mesternél tanulta ki a szakmát unokaöccse, Samu is, aki végül továbbvitte a mézeskalácsos céget. Az üzlet az ő idejében kis múzeumként is funkcionált. Bejárati ajtaja felett cégér hirdette az alapítás évét, belépve pedig egy tiszta kis helyiség fogadta a látogatót, amelynek falai mentén vitrinekben sorakoztak a mézeskalácsos és gyertyaöntő-mesterség emlékei, valamint viaszból készült templomi kegytárgyak és szobrocskák. Az épület hátsó részében kapott helyet a műhely, ahol megrendeléseiket teljesítették. Az első világháborút követő gazdasági visszaesés azonban nekik sem kedvezett, apadó forgalmukat egyéb termékek gyártásával próbálták egyensúlyba hozni. Ekkor már minden olyasmit kínáltak, amire a környék lakóinak szüksége lehetett, így például méhviaszból előállított padlóápolót is. A Tabán harmincas évekbeli lebontásakor kis üzletük is áldozatul esett a városrendezésnek, ekkor költöztek át az Attila utca másik oldalára. A gyertyamártogatás ipara a két háború között teljesen visszaesett, hiszen az időközben megjelent gázt lassan már a villany váltotta fel a múlt század harmincas éveire. Így csupán a mézeskalács-készítés maradt, amelyet az óbudai, újlaki, krisztina-, vízi-, józsef- és terézvárosi búcsúkon árusíthattak. A bolt forgalma egyre csekélyebb lett, megélni is alig lehetett belőle. Benedek Samu halála után lánya, Margit vette át az ipart, de ekkoriban már csak a karácsony környéki fellendülésben reménykedhettek, amikor az ünnepi dekoráláshoz mindig vásároltak azért az emberek néhány gyertyát, viaszfigurát, mézeskalács díszt. Az 1960-as évek közepéig tartott az üzlet csendes agóniája, amikor Benedek Margit végleg bezárni kényszerült a boltot. Ezáltal megszűnt az ország egyik legrégebbi mézeskalácsos cége, helyét pedig rövidesen más üzlet foglalta el.(Forrás:Gazsó Edit, Magyar Nemzet)



A meglelt fotó: (Bp.képarchívum)

                 Benedek Samu boltja 1931-ben az Attila körut 35-ben

A mézeskalács története

"A méz gyűjtése az emberiség, és ennek részeként a magyarság, régóta gyakorolt, élelemszerző tevékenysége. Európában a méhészkedés hosszú évszázadokon át jelentős szerepet játszott.
A méz fontosságát az adta, hogy a 19.század végéig,a  számottevő répacukorgyártás kezdetéig, gyakorlatilag a parasztság egyetlen édesítőszere volt. A drága importált nádcukor ugyanis alig jutott el a paraszti ház tartásokba. Továbbá egészen az ókortól kezdve nyomon követhető, hogy a méz a néphit szerint egészséget, boldogságot jelentő étel, illetve a népi gyógyászat egyik alapanyaga volt Európa minden részén.

A kalács anyaga sajnos nem időtálló, így mézeskalács figurák nem maradhattak fent, de eltűnéséről, feledésbe merülésétől nem kell tartanunk, mert a régi leírásokon és a szakácskönyvekben található recepteken túl szerencsére szép számmal fennmaradtak a mézeskalács figurák készítésére használt keményfa formák(más néven ütőfák vagy verőfák), amelyekbe a nyers tésztát nyomkodták még a sütés előtt. Ezek kimélyített, homorú negatívként megőrizték az egykori darabok képét, mintáját, méretét, ezért hiteles emlék- és forrásanyagnak tekinthetőek.

Először kolostorokban, főúri udvarokban, a királyi városok polgárainak körében honosodott meg a mézespogácsa, a mézeskalács, amelyet házilag és kézművesműhelyekben egyaránt készítettek. A mézeskalácsosságot Magyarországon először az 1379.évi soproni telekkönyv névjegyzésében említik.

A középkori társadalom felső rétegeiben karácsony, évkezdet, húsvét, pünkösd, valamint esküvő, keresztelő alkalmával szokás volt a mézeskalácsok osztogatása, ajándékozása a családtagok, az ismerősök és az ünneplő vendégek körében. Az akkori formák reneszánsz és barokk hatást mutatnak, témájuk többnyire vallásos, mitológiai jelenet, szentek vagy uralkodók képmásai. Bizonyított tény, hogy e képekhez korabeli metszetek, festmények, címerek szolgáltak mintaként, amelyek fába faragtak.

A 17.század végén a török uralom megszűnése a termelési és értékesítési lehetőségek növekedését jelentette. Ennek hatására, de nyugat-európai példákat követve, elkezdődött az önálló hazai céhek szerveződése. Az első céhek Pozsonyban (1681), Nagyszombatban (1697) és Budán (1719) alakultak.
A 18.században már elsősorban a városi, polgári ízlés szerint készültek a mézeskalácsok. A feudális jellegű és bibliai tárgyú ábrázolások háttérbe szorultak, a világi témák, mint például a díszesen öltözött férfi- és nőalakok, a pólyás baba vagy hint lettek a kedvelt minták.

Ugyanakkor megindult a mézeskalács terjedése a falvakba, és a 19.századi elején már nagy népszerűségnek örvendett a parasztság körében. A mézeskalácsos mesterek piacokon, vásárokon, búcsúkban, árusították, termékeiket. Nemcsak lakóhelyükön jelentkező igényeket elégítettek ki, hanem a távolabbi vidékeket is ellátták készítményeikkel. A korábbi századok gyakorlatához képest lényeges változást jelentett, hogy a 19.századtól már nem fogyasztották el édességként, hanem dísztárgyaknak tekintették. Az udvarlótól kapott mézeskalácsszív vagy pólyás baba, illetve gyermekeknek vásárfiaként ajándékozott huszár vagy kard, a lakás valamelyik szembeötlő pontjára került és amilyen hosszú ideig csak lehetett megőrizték.

A formák túlnyomórészt körte-, néha alma vagy diófából fűrészelt lapos téglatestek, amelyeknek egyik vagy mindkét lapjába véséssel mélyítették ki valakinek vagy valaminek a plasztikus tükörképét.

A formákon szereplő képek, minták kidolgozása technikailag nagyon különböző. Vannak aprólékosan , szinte művészien, és vannak elhanyagolt primitíven megmunkált darabok. Nyilvánvaló, hogy egy adott forma színvonalát vagy variánsainak különbségeit illetően meghatározó jelentőségű a készítés időpontja,a nyersanyag fizikai tulajdonságai, és az olyan szubjektív elemek, mint a fafaragó kézügyessége, látásmódja, igényessége stb., amelyek a legkülönbözőbb mértékben játszanak szerepet.

A modern cukrászat kialakulásával megszűnt a formák használata. Helyettük fémlemezből készített tésztaszaggatókat (kiszúróformákat) kezdtek használni, amelyek a régi, kedvelt figuráknak csak a körvonalait őrizték meg. Ezt a sima tésztát megsütötték, majd rendszerint pirosra festették, színes masszával cifrázták és cukorrózsákkal, kis tükörrel, papírképpel díszítették."
 (Forrás: Vágó Edit Mézesbábok és sütemények)

„MÉZESLÁNYOK”

Amikor belépek, megszólal a csengő az ajtó felett. Sietős, tipegő léptek hallatszanak az üzlet mélyéről.

– Tetszik parancsolni?

S előttem áll a patika tisztaságú pult előtt egy reszketeg fejű, ősz hajú néni.

– Húsz deka mézeskalácsot kérek!

Billen a réztányérú mérleg, több valamivel a sütemény.

– Tessék inkább harminc dékát adni!

– Kérem – mondja szívélyesen, közben hamiskásan rám nevet –, kettesben hamarabb fogy.

Véletlenül tévedtem be az Attila körúti ódon, múlt századi hangulatú üzletbe. A Tabán egy ittfelejtett darabkája ez. Azóta gyakrabban járok ide vásárolni, és minden alkalommal többet tudok meg múltjukról, arról a korról, amelyet az én nemzedékem csak az irodalomból ismer.

– Kérem, 83 éve vagyunk ezen a helyen, illetve, az Attila utca másik oldalán, csak éppen átszaladtunk, amikor 1932-ben elkezdték bontani a Tabánt – mondja Franciska néni, az idősebbik Benedek lány, aki ebben az évben tölti be 84. évét. Mégis ő a fiatalosabb, hetente kétszer hajnali négykor kel, hogy befűtse a kemencét, hogy friss süteményeket süssön. De megmondom őszintén, engem nem is a mai mindennapi életük érdekel, hanem azok a „régi szép idők”, a századforduló Pest-Budája.

– Tessék mondani, ismerték-e az odajáró művészeket? Például Krúdy Gyulát, aki naponta megfordult a Tabánban.

– Óh kérem, ő inkább csak a kocsmákba ment. Mi meg mézeskalácsosok vagyunk.

– De azért csak hallottak róla, talán látták is, vagy könyveit olvasták.

– Óh kérem, az ilyen író emberek mindent másképp írnak le. Nem volt az olyan romantikus. Igaz, girbe-gurba, macskaköves utcák voltak, régi, rossz házakkal, mindegyikben borkimérés, vagy legalábbis minden másodikban.

Az édes sütemény mellé Margit néni jó tanácsokkal is szolgál

(A szerző felvétele)

Nézem őket, ahogy velem szemben ülnek ölbe tett kézzel, józanul és szárazon vallanak arról az időkről, amibe beleszülettek. Az Erzsébet-hídról, amely akkor épült, amikor fiatal lányok voltak: a lágymányosi Kis-Dunáról, ahová gyermekkorukban korcsolyázni jártak: a budai hegyekről, ahová vasárnaponként kikocsikáztak a családdal. (Egyszer az öt gyerek közül a 10 éves, legelevenebb kislány – Margit néni –, leesett a kocsiról, s csak később vették észre, hogy a gyerekseregből hiányzik egy.)

Kocsikázás, Vörös Postakocsi, Szindbád. a Krisztina városi hölgyek... minderről megint csak Krúdy jut eszembe.

Ők viszont édesapjukról beszélnek, Benedek Samuról, aki nemcsak a Tabánban, hanem a Krisztinában is híres volt süteményeiről. Cukrász és mézeskalácsos mesterségének 50. évfordulójáról ott ragyog az oklevél az üzlet falán, ők a folytatói a mézeskalácsos dinasztiának.

Hogy is kezdték? A háború szólt bele életükbe: megszűntek a vidám bálozások, a könnyű leánykor, keményen meg kellett állni, dolgozni a férfiak helyett. Így lettek mézeskalácsosok.

Faggatom őket, hogyan készítenek egy-egy mézessüteményt? Összenéznek.

– Nem kérem, azt üzleti érdekből nem árulhatjuk el.

Becsukom magam mögött az ajtót, s arra gondolok, hogy velük kihal a százéves mézeskalácsos dinasztia, hiszen – bár szép lányok lehettek –, nem mentek férjhez. Amikor megkérdeztem, miért nem, csak mosolyogtak, aztán Margit néni megszólalt:

– Isten ments! Akkor már rég nem élnénk...

FORRÁS:Molnár Edit(Képes Újság, 1969/9. /március 1./ 14. p.)

SALY NOÉMI tabáni őslakos és múzeológus kiegészítése a volt Tabán Múzeum kiállítása anyagáből:

" Benedek Samu mézeskalácsos

A régi ajtón büszkén hirdette a felirat: „Alapíttatott 1700”. Az alapító Mayer János a Várban kezdte, s a kortársak szerint: „a legtekintélyesebb gyertyaöntő és mézeskalácsos volt egész Budán”. Fia 1780 körül költözött le a tabáni Szarvas-házba. Halála után a firmát rokonuk, Lakner János vette át, aki – magyar érzelmeit és foglalkozását is kifejezendő – Mézfalvyra magyarosította a nevét. 1841-ben ő is meghalt, özvegye a céhes szokás szerint a segédhez, Benedek Róberthez ment feleségül. 1867-ben az üzlet az Attila út 25.-be költözött, s 1934 májusáig, a ház lebontásáig ott is maradt.
Róbert 1885-ben átadta a stafétát unokaöccsének, Benedek Samunak (1856–1936), aki már rég vele dolgozott. A műhelyben akkoriban a fiatal mesteren és feleségén, Kneif Gizellán kívül két legény és két inaska serénykedett, s ahogy az öt gyerek nőtt, ők is megtanulták a szakma minden csínját-bínját. A két fiú egyike cukrász lett, a három lányból pedig a két kicsi, Margit és Erzsébet a mézeskalácsos-mesterségnél – s mindvégig a családi üzletben – maradt. Jobb helyen nem nevelkedhettek volna. Édesapjuk emberi és szakmai tekintélyének ékes bizonyítéka, hogy évtizedekig az ipartestület rendre újraválasztott elnöke volt. Ötvenéves szakmai jubileumán kollégái díszoklevéllel és aranykoszorúval köszöntötték.
1937-ben Budán már csak 4, Pesten 9 mester dolgozott. Panaszkodik is Benedek Samu egy interjúban: „elszoknak a népek a bábból készült vásárfiától”. Egy másik újságírónak a feleség meséli: „Búcsúk előtt már hetekkel jöttek apámhoz a módosabb parasztlegények. Kneif bácsi, magának megmondom, ez és ez a neve nekije. És a kedves nevét kellett rákanyarítani a szívre, hogy aztán a vásárban megvehesse a legény, évődhessen, no, ippen itt van egy a te neveddel. A versben nem lehetett válogatni, de nem is kellett.” Vers? Az egyik kedvencet állítólag Petőfi költötte, s Benedek Samu ezt írta huncutul a nagy, tükrös szív-remekre, melyet jegyajándékul készített választottja számára: „Férfi hűség nem igaz / szerelmük csak földi gaz. / Meg aztán: / bor, pipa, lány / áldott adomány”. A másiknak nem tudjuk, ki volt a szerzője, de megejtő gyöngédséggel szól: „Álom, álom, édes álom / édes a hajnali álom, / de édesebb az az álom, / melyben galambomat látom.”
Mi mindent készítettek a régi mézeskalácsos-gyertyaöntő mesterek? A közismert díszes figurákon és díszítetlen, de annál finomabb különféle apróbb édességeken kívül például márcot, ezt a teljesen kihalt, érdekes italt. Receptje roppant egyszerű: „1 sajtár méz, 2 sajtár víz összeforralva, csillagánizzsal ízesítve”. A vásárokon, búcsúkon jegelve árulták.
Szabad óráikban sokszor maguk faragták a bábokhoz szükséges formákat, dúcokat is. Némelyik kis remekük már-már szoborként is megállja a helyét.
Hát a méhviasz? „Ha bál volt a Redutban, mi adtuk a fényességhez a gyertyákat. A ragyogást szállítottuk szegény Samuval” – emlékszik Kneif Gizella. A régi üzlet vitrinjében ott álltak a régi, lakkozott templomi viaszgyertyák is, domborított virágdísszel, s az ünnepi fáklyák Ferenc József koronázási ünnepségéről, az 1867. június 7-i fáklyásmenetről. Úgy mesélték, hét-nyolc gyertyaöntő készítette a több ezer fáklyát, egymásnak segítettek. Benedek Samu két tabáni templomnak is szállíthatta a kisebb-nagyobb viaszgyertyákat…
S ki ne feledjük végül azt, amiért még a szegényebbek is befordultak a kis üzletbe: a szép, sárga padlóviaszt. Illata hetekig átmelegítette a szobát s a szíveket."

MÉZESKALÁCSOS  ESZKÖZÖK

(A Tabán Múzeum kiállításából)

FARKAS BÉLA KOCSMÁJA A KERESZT TÉREN

Kereszt tér 12 anno 1930
Farkas Béla kocsmája.


1882 ,83,84,85,86                          Zsiska Antal
1891,92                                  özv. Zsiska Antalné
1922,28                                          Csóka László
1930-1933?                                    Farkas Béla

Forrás: Lebontott álmok korcsmái

 1882-tól  Zsiska Antal családjának tulajdona  és vendéglője, halála után  suszterműhely. 1922 után Zsiska úr leánya Franciska a Tabán közelgő lebontásának hírére fellobbanó nosztalgiahullám hatására (Márai: "a Tabán abból él , hogy lebontják") bérbe adja a kocsmát Csóka László, 1928 után Farkas Béla bérlőknek. Utóbbi nevén híresül  el  a bontás után

              A tér látványát festők is megörökítésre méltónak találták. Csak kapásból három a sok közül:

A fotót kinagyítva hangsúlyosabban előtűnik a téli gyér napsütésben a kocsmaajtóban fázósan toporgó férfiú, a régi Tabán szerelmese és megörökítője, az akkor már súlyos beteg nagyapám

De hiába kedvelik a pestiek a romantikát árasztó zeg-zugos macskaköves utcácskákat, végóráit éli a városrész is. 1933 őszén a Közmunkatanács  ráteszi a pontot a több  évtizedes kisajátítás végére.     Megkezdődik a nagymúltu, de csatornázatlan, mállott vakolatú, penészes, foldozott tetős épületek végső bontása . A fürdővárosi tervek lázában égő 30-as évek és a maradékot is leromboló 1945-ös ostrom után a Tabánból egy szép ligetes  domboldal maradt kutyafuttatóval, s a hajdani dicsőségre  keresztet vető névadó, a szerb kereszt. 

MAKKHETES -MAGYAR FILM 1944

Felhőtlen szórakozás a vészterhes 1944-ben 

KOZÁR MIHÁLY VENDÉGLŐJE A JÁNOSHEGYEN

A Jánoshegyi vendéglőt id. Erber János erdész alapította 1880-ban. A régi, eredetileg fából készült épület az országos millenniumi kiállítás erdész- és vadászpavilonjaként üzemelt, majd ezt követően a János-hegy tövében építették fel újra. A vendéglő remek ételeivel, hamisítatlan budai hangulatával, egyedülálló panorámájával gyorsan népszerűvé vált a kirándulók körében. Vendégei közt évtizedeken keresztül főnemesi családokat, követségi tisztviselőket, neves politikusokat, minisztereket találunk.

A királyi család számos tagjához hasonlóan IV. Károly, az utolsó magyar király, valamint hitvese, Zita királyné is járt itt. Trefort Ágoston (1817–1888) vallás- és közoktatásügyi miniszter nagyon szerette, Beckerthammer Wastl kedvenc budakeszi sváb harmonikásával gyakran muzsikáltatott itt – kedvence a „Megy a gőzös…” kezdetű dal volt. A vendégkönyv gróf Bethlen István (1874–1946) és Wekerle Sándor (1848–1921) miniszterelnökök, illetve gróf Apponyi Albert (1846–1933) vallás- és közoktatásügyi miniszter nevét is őrzik, de rajtuk kívül is több népszerű közéleti személyiség, előkelő vendég hagyta benne kézjegyét. Az évtizedek során 800 fősre bővített, közkedvelt helyen a hírességek mellett naponta több ezer kiránduló és síelő fordult meg.

1930-ban megváltoztatták az étterem nevét, de a tulajdonos ugyanaz maradt, „Jánoshegyi Erzsébet kilátótorony, Fővárosi vendéglő” néven várta a látogatókat. Az épület a második világháború idején teljesen elpusztult, helyén ma a Libegő végállomása terül el.....

Még nem volt meg a kilátót övező díszburkolat, és a környék rendbetétele is váratott magára. Ennek ellenére egyre többen sétáltak fel a főváros új nevezetességéhez, amelynek népszerűsítésében részt vett Kozár Mihály, a Jánoshegyi vendéglő bérlője. Ő nyomatta az első képeslapokat a kilátóról. A Jánoshegyi vendéglő a Libegő mai felső végállomásának helyén állt 1880 óta. Kozár Mihály sokat siránkozott, hogy az építkezés rossz hatással van a forgalmára. A kilátó megnyitását követően azonban nem küldött több panaszos levelet a városvezetésnek. A vendéglőből gyönyörű kilátás nyílt, és az évek alatt számos híresség fordult meg a teraszán.

F: hegyvidekujsag.eu

Végezetül egy családi fotó. Nagyapám nyomdász barátaival kirándulást tesz a Jánoshegyi Erzsbet királyné emlékműnél és ebből az alkalomból  betérnek a vendéglőbe is:

JAJ,JAJ,JÉZUS

Egy nagy ember hirtelen elvesztését nehéz megemészteni, és könnyebb összeesküvés-elméleteket gyártani, mint elfogadni, bevégeztetett. Ötszáz év óta tartja magát a köztudatban, hogy Mátyás királyt megmérgezték. Fügével. Tudvalevő, hogy kapcsolata nem volt felhőtlen nehéz természetűnek tartott feleségével, Beatrixszal.
A királynőnek gyermeke nem született, meg akarta akadályozni Corvin János utódlását, Mátyás halálával magának akarta megszerezni a hatalmat. Mindent meg is tett érte, miután az uralkodó 1490. április 6-án elhunyt. Beatrix 33 éves volt ekkor, egy ereje teljében levő nő, és még a motiváció is elégséges, nem nehéz hozzá kapcsolni a mérgezett fügét.
Éktelen haragra gerjedt a király

És igen, a füge. Április 4-én Mátyás egy hatórás szertartást ült végig virágvasárnapon, ami kimerítette. “… addig még semmit sem evett, ezért bágyadtság fogta el, és visszavonult a lakosztályába. Gyomra gyengesége miatt három órát halogatta az evést, de megvárta a királynét is … míg reá várakozott, hogy gyengesége elűzése végett egyen valamit, Péter kamarástól picenói fügét kért – írja a kortárs történetíró.

A fügével valami gond volt, Antonio Bonfini szerint Péter
” rothadtat, állottat hozott, és amikor belekóstolt, az első falásra úgy felbosszantotta ennek ostoba szolgálata, hogy haragra lobbant”.
A füge ízével tehát komoly problémák lehettek, amit sokan a méregnek tulajdonítanak.
És a király rosszul lett: “szédülő feje, homályos látása miatt panaszkodik; beviteti magát a hálószobába. Ekkor hirtelen gutaütés éri”. A köré sereglők szomorúan látták, hogy “iszonyú testi fájdalom gyötri, és a betegség hatalmában beszélni sem tud, csak annyit kiáltozik: jaj, jaj, Jézus, más egyéb szót nem tud kinyögni”. Két napi szenvedés után pedig Mátyás elhunyt.

Ha így nézzük, halála hirtelen volt, és tényleg gyanús az a füge.
Már egy éve betegeskedett

De Bonfini írt mást is. Egy évvel korábban, januárban Mátyás ugyancsak Bécsben volt. Itt “kezdődő köszvény és valami alattomos bágyadtság tört rá, hogy többé nem tudott a lábára állni. … Később a betegség elhatalmasodván, életét az orvosok alig két évvel tudták meghosszabbítani”. A király tehát egy éve beteg volt, járni sem tudott, hordszéken vitette magát.

Tudta, hogy nincs messze a vég, 1490-es bécsi útja előtt könyvtárát és kincstárát fiára, Corvin Jánosra bízta, és átadta neki a Szent Koronát őrző láda kulcsát is. Ma történészek úgy vélik, a romlott füge dacára a király természetes halált halt. Ötvenhét éves volt, egészségét mindenképp megviselték a gyakori hadjáratok, amikor személyesen is táborba szállt, többször meg is sebesült.

Mátyás király (Wikipedia)

Elhatalmasodott rajta a köszvény, amit a nyár ugyan enyhített, de télen megerősödve újult ki. Korányi Frigyes 1889-ben köszvény miatt bekövetkezett “agy-gutaütést” diagnosztizált. Száz évvel később Herwig Egert osztrák belgyógyász a diagnózist helybenhagyva hozzátette: akut mellkas vagy gyomorbetegség is hozzájárulhatott a király halálához, ám nem zárta ki a mérgezést sem.

Jelenleg tehát az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Mátyás király halálát betegsége és legyengült szervezete okozta. Az idegenkezűség elmélete viszont jogosan él tovább, mert minden kétséget kizáróan megcáfolni 500 év távlatából nem lehet.

És mert az utókor oly szeretettel fordul Hunyadi Mátyás felé, hogy nem tudja elfogadni csendes elmúlását.

Mátyás, a világ királya


Jöjjön egy példa, a nép ajkán megőrzött ősi történet, hogy miről is beszélünk. Mátyás tengernyi ellenséggel küzdött, elhullott mind a magyar. A király maroknyi megmaradt vitézével a budai hegyekbe menekült: a hegy megnyílt, a kis csapat a belsejében talált menedéket. Azóta pedig egy kő asztal mellett alszik a király a hegy belsejében, előtte egy aranytallér.


Erősen szürkülő szakálla az érme köré növekszik, és amikor háromszor körüléri, felébred vitézeivel együtt. Várják már ekkor a földkerekség királyai, hogy megválasszák a világ összes népeinek királyává
Forrás:24.hu

HALÁLOS TAVASZ

Halálos tavasz '45 – Szeleczky Zita története

1
Soha senkinek szenvedést nem okoztam, senkitől semmit el nem vettem – mondta Szeleczky Zita. De csak évtizedekkel 1945 tavasza után. Akkor menekült, és jól tette. Új rendszer kellett hozzá, hogy ismét elismerjék minden idők egyik legnagyobb sztárját. 

A nemzet kishúga. A méltóságos kisasszony. A katonák csicsergő hangú kedvence. Sikerek a Nemzetiben, az operettben, filmvásznon. 26 filmfőszerep hét év alatt. Vendégszereplések Olaszországban. Több mint 400 rajongói klub. Lakás a Serleg utcában, telek a Sas-hegyen.

Szeleczky Zita utolsó – még 1943 végén készült – filmjét, a Nászindulót 1944. december 10-én mutatták be a mozik. Ezen a napon lépett fel utoljára a Nemzetiben is, egy Gárdonyi-darabban. Két nap múlva csomagolt, elhagyta Budapestet. Kőszegszerdahelyre utazott anyjához és testvéreihez, ott várták a német ellentámadást. Ellentámadás már nem volt. Az utolsó pillanatban, 1945 márciusában lépte át a határt. Nem volt kedve megvárni az oroszokat. És azt sem, ami utánuk következik.

Négy páncélos és a Zita

Szeleczky a Színművészeti Akadémiára járt, két évfolyammal Gobbi Hilda alatt. 1936-ban már kollégák a Nemzetiben. 22 évesen kapja első filmszerepét A méltóságos kisasszony című filmben. Hamar sztár lesz. Ő a hivatalos magyar kislány. A becsületes úrilány. Fotósorozatokon is gyakran mutatják vadvirágos réten, csacsikat simogatva, hímzett, magyaros ruhákban. 
„Talán azért is szeretnek, mert mongol szememmel, egész alkatommal és minden lélegzetemmel igazi magyar típus vagyok” – nyilatkozta egy interjúban. Rajong érte a jobboldali sajtó. A katonaságnál különösen népszerű. Állandó szereplője a honvéd-kívánsághangversenyeknek. Zsákszámra kapja a leveleket bakáktól, őrnagyoktól. Egyszer egy egész honvédzászlóalj tisztikara fogadja jelképes menyasszonyává. Díszokleveleket készíttetnek és küldenek neki. Négy páncélost is elneveztek róla hívei.

1941-ben távozik a Nemzetiből, amely már akkor is állandó politikai csatározások színtere. A társulatot 1941 tavaszán Berlinbe hívják vendégszerepelni. A Csongor és Tündét viszik, amiben Szeleczky Ledért alakítja, nagy sikerrel. De változik a szereposztás. Várkonyi Zoltán származása miatt nem mehet Németországba, Szeleczky pedig nem akar menni. Tündét játszatná vele az igazgató, de ő Ledérhez ragaszkodik. Visszaadja a szerepét. Ezt sokan németellenes gesztusként értékelik. Mások úgy tudják, mindez csak kifogás: már három filmszerződést vállalt nyárra, ezeket nem akarta lemondani Berlin miatt. Fegyelmi ügy lesz belőle, távoznia kell az ország első színházából.

A botrányra rárepülnek az újságírók. A nyilas sajtó védelmébe veszi a megbántott lányt. A Magyarság című lap 1941 júliusában „Látogatás Szeleczky Zitánál, aki bátran vallja, hogy a nemzetiszocialista világnézet híve” címet adja vele készült interjújának. „Most, hogy nemrég lezárult a fegyelmi ügye, mondja, nagyon szépen köszöni, hogy melléje állottunk.” „Álljunk meg néhány szóra, ha már ideírtam, hogy velünk egy világnézetet vall. Tudjuk jól: a művésznő nem politizál, kialakult világnézete azonban természetesen van, éppen csak nem mindig meri megvallani.”

Áll a bál

1939-ben Gobbi Hildával közösen szerepelt az Áll a bál című romantikus vígjátékban. A film külső jeleneteit Varsóban vették fel, a háború előestéjén fejeződött be a forgatás. Öt év múlva a lengyel főváros már romokból állt. Ez lett az utolsó film, amiben még látható a régi, ép Varsó.

Ami azt illeti, a nemzetis botrány óta Szeleczky körül is állt a bál – akármit is csinált. A színház nélkül maradt színésznő kipróbálja magát a Nagymező utcában. Elvállalja a Mária főhadnagy című Huszka-operett főszerepét. Az 1848–49-es szabadságharcos történet librettójában egyesek megint németellenes hangokat éreznek. Az operettkaland után a balos Madách Színház következik, a zsidó Várkonyi Zoltán partnereként játszik az Egy férfi és egy nő című darabban. Az Egyedül Vagyunk című nyilas lap ekkor már baloldali szimpatizánsként bírálja a korábban „közénk tartozó” Szeleczkyt.

1944. március 19-én, Magyarország német megszállásának napján lemond Németh Antal, a Nemzeti igazgatója. Kovách Aladár lesz az új direktor, aki egyből visszaszerződteti a színésznőt. Októberben aztán nyilas hatalomátvétel, Kovách is lemond, politikai okokból, és Kiss Ferenc lép a helyére. Őt nyolc évre ítéli majd a népbíróság.

A hadsereg szvíthartja

Közben durvul a háború, a front közeledik. A hadsereg szvíthartja tudja, mi a kötelessége, mivel tartozik legnagyobb rajongóinak. Filmbevételeiből meleg alsóneműt és más hasznos dolgokat vásárol és küld a katonáknak. Fellép honvéd-szórakoztató műsorokban, segélykoncerteken. A katonarádióban állandó vendég, a Színészek tábori postája műsor is vele kezdi első adását.

Mindenkire odafigyel. Az akkor 24 éves Csákányi László, a Nemzeti egyik legfiatalabb tagja így emlékezett vissza rá: „Kezdő színész voltam a Nemzetiben, és katona. Szeleczky minden próbára hozott nekem két krémest, hogy ne éhezzen a kis vitéz.” Csákányit amúgy ki is rántották a frontra, de már az utolsó pillanatokban. Egy lövést sem adott le, végig hátráltak, szovjet katonával nem is találkozott. Amikor vége lett a háborúnak, bevagonírozták őket – és irány egy orosz fogolytábor. Négy év múlva jött haza.

1942-ben háborús dalt énekel hanglemezre Szeleczky. A Ha vissza nem jövök című szám a keleti fronton elhunyt Horthy Istvánnak állít emléket. A lemez másik oldalán Petőfi Föl a Szent háborúra című 1849-es versét szavalja. Petőfi ugyan még a cári orosz sereg ellen írta a buzdító költeményt, de jól passzolt az akkori hadi helyzethez is: „Ki a házból, ki a síkra, Emberek, Most az egész Magyarország legyen egy nagy hadsereg!... Sok az orosz, nagy a száma, Mi haszna? Több lesz ott a magyar; talán Száz is jut egy oroszra... Feleségink, kedvesink, ne Sírjatok, Idegenek ölelése Nem tesz csúfot rajtatok.” És így tovább.

Gyakran játszották a rádiók, még Radnóti Miklós is hallotta. Naplójában így írt róla:

Bekapcsolom a rádiót. A légvédelmi készültség... döbbenten nézünk egymásra... Oroszország? „Folytatjuk hangversenyünket”. Öltözködöm és hallgatom a ”zenét”. A hajam fáj, a szemem alatt ugrál az ideg. „Híreket mondunk”… szünetjel… majd: a német birodalmi véderő harcban áll a szovjet–orosz csapatokkal… Állunk egymás mellett a készüléknél... már Szeleczky Zita mond verseket... még mindig állunk, „ez se tud verset mondani” – mondja egyikünk –, s a másik bólint rá , egyetértünk…
A verset 1944 októberében is elszavalta, egy hungarista esten, több sztárszínészt is elhívtak.

Ilyen előzményekkel a háta mögött lépte át a határt a családjával. Egy Tatra és egy Adler kocsival menekültek. A Tatrából kifogyott a benzin. Egy repülős osztagtól kaptak üzemanyagot. A színésznő legjobb holmiját tartalmazó nagy ládát – tele a frontról küldött katonalevelekkel – egy német tartálykocsira rakták, ami eltűnt. Ausztriában az Adler állt le gyújtáshiba miatt. Az Innsbruckhoz közeli – francia megszállási övezethez tartozó – Imstben töltenek hónapokat. Fellépésre akarják bírni, de erre nem hajlandó. Talán ez a szerencséje. A szintén lágerben tartózkodó Fedák Sári nem fogta vissza magát. Túlságosan fel is hívta magára a figyelmet. A magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsa így is megérkezik. Csak már későn. Akkor már elhagyták a francia zónát.

Összebarátkoznak egy menekült német családdal, álnéven Dél-Tirolba utaznak. Genova a következő állomás, onnan már mennek hajók Amerikába. 1948 júniusában jut ki anyjával és testvéreivel Buenos Airesbe. Akkor már ott van Páger Antal és Hajmássy László is. Később Szilassy László és Vaszary Piri csatlakozik a csapathoz.
Jön! Szeleczky jön! Hozzák!
Hogy Szeleczky hol van és mit csinál, azt senki se tudta. Az újságok azért írtak róla továbbra is. A Reggel című napilap 1945 áprilisában azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. Férje, a budai rendőrség politikai osztálya által elfogott Haltenberger Gyula is megerősítette az információt. A Világ azt adta hírül, hogy „Franciaországban elfogták a hatóságok a nyilas idők leguszítóbb primadonnáját”. A Ludas Matyi még karikatúrát is közölt erről. Szeleczky véres bajonettet tart a kezében, a háttérben lövik a Dunába a zsidókat. „Jön! Szeleczky jön! Hozzák!” – így a filmplakátok stílusával élcelődő képaláírás. A pesti utcán az is terjedt, hogy helikopteren hozzák haza, ami rögtön a Markó utcai börtön udvarán fog leszállni.

Szeleczky azonban nem jött. Nem hozták. Így távollétében tartották meg a büntetőeljárást. A tényállást így állapította meg az ügyészség:

Szeleczky Zita terhelt 1944. évi március 19. napjától 1944 végéig Budapesten, a Városi Színházban tartott úgynevezett kívánság-hangversenyeken és a rádióban gyakran fellépett, ezeknek a során prózában és versben biztatott a háború folytatására, uszított az oroszok ellen. Szerepeinek tartalma lényegileg mindig az volt, hogy a németek oldalán kell harcolni a végső győzelemig – tehát gyülekezet előtt elmondott beszédben és rádió útján, huzamosabb időn át, olyan állandó jellegű és folyamatos tevékenységet fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy a háború fokozottabb mértékben való folytatása érdekében a közfelfogást jelentős mértékben befolyásolja, és az országra káros irányba terelje.
A vád tanúvallomásokkal és újságcikkekkel kívánt bizonyítani.

1948 februárjában kerül sor az első tárgyalásra a Markó utcában. A tanácsvezető bíró az a dr. Pálosi Béla, aki korábban vitéz Jány Gusztávot, a II. magyar hadsereg parancsnokát ítélte halálra. Tanú volt a perben a zeneszerző Fényes Szabolcs, Turay Ida, Várkonyi Zoltán, Gobbi Hilda, Major Tamás és a már rabként előállított Kiss Ferenc színészek, meg pár író, újságíró.
Stób Zoltán újságíró fasisztázott, antiszemitázott egy sort, ahogy Békeffy István színműíró (a Mária főhadnagy operett egyik szerzője) is.

Major Tamás tanú szerint Szeleczky kijelentette, amikor a németek bevonultak, hogy ez élete első boldog napja, és talán a bécsi Donausender rádióban is szerepelt még – valószínűleg összekeverte Fedák Sárival.

A többi kolléga viszont nemigen vallott olyat, ami alátámasztotta volna a vádat. Várkonyi előadta, hogy segítséget ajánlott neki a vádlott, ha bujkálnia kell. A nyíltan kommunista Gobbi Hilda sem mondott semmi terhelőt. Azt vallotta, hogy ő ’44 márciusától illegalitásba vonult, nem találkozott Szeleczkyvel, nem is tudta, mi van vele, politikai nézeteit sem ismerte, korábban pedig semmi rosszindulatot nem tapasztalt tőle. (Gobbi 1984-es önéletrajzi könyvében aztán lazán lenyilasozta egykor kollégáját. „Utólag azt írták róla, hogy a németekkel való szembenállása miatt nem utazott a Nemzetivel Németországba. Ez egyszerűen nevetséges állítás, miután nyilaskeresztes érzelmű volt.”)
Szóba került még sok minden a perben, Szálasi-ankétoktól kezdve propagandaszövegekig, csak konkrétumok nem nagyon voltak. A tanúvallomások is ellentmondtak egymásnak. A vádpontok közül egyedül az oroszellenes rádiószereplést lehetett bizonyítani.

A népbíróság 3 évre ítélte. 10 évre eltiltották foglalkozásától és politikai jogai gyakorlásától, és teljes vagyonelkobzást mondtak ki rá. Elvették Sas-hegyi telkét. A Serleg utcai lakásban nemigen volt mit elkobozni. Az értékesebb berendezési tárgyak már az ostrom után elkerültek ide-oda. Könyvtára a kommunista párthoz vándorolt, zongorája a miniszterelnöki Hivatalhoz.

Magyar Rozika Amerikában

2

A foglalkozástól eltiltásnak Argentínában persze nem lehetett érvényt szerezni. Págerrel, Hajmássyval és a többi menekült színésszel társulatot alakított. Magyar, német és spanyol nyelven is játszott, rendezett és igazgatott, megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Még egy argentin filmben is szerepelt, Diana Toldy néven. Versekkel, nótákkal, filmslágerekkel, pódiumműsorral járta Dél Amerika magyar közösségeit.

Egyik szerzője kitalálta neki Magyar Rozika figuráját – a hímes ruhás, külföldre szakadt falusi lányt, akivel mindenféle humoros dolgok esnek meg. Akiben ott van kicsit minden hontalan magyar. Ez volt a legsikeresebb műsora. Az ’56-os forradalom idején drámai felhívást intézett a világhoz az argentin rádióban, éhségsztrájkba is kezdett.

A hatvanas években Los Angelesbe költözött. Kanadában és Ausztráliában turnézott, lemezeket készített felnőtteknek, gyerekeknek. Szerzői magánjelenetét is aktualizálták, Magyar Rozika Amerikában az új cím. Másodszor is férjhez ment, egy emigráns nyomda tulajdonosához. Baráti körökbe tömörült rajongóit körlevelekben tájékoztatta életének alakulásáról.

Nyilas volt – vagy nem volt nyilas?

A nyolcvanas évek végétől már nem voltak itthon betiltva a filmjei, bár első körben csak a Tanács körúti Filmmúzeum játszhatta őket. Aztán már a tévé is. A rendszerváltás után haza is jöhetett. Jött is, először 1990 szeptemberében, aztán egyre gyakrabban. Az interjúk és cikkek leginkább a nyilas volt – vagy nem volt nyilas kérdéskörben mozogtak, aztán találtak maguknak jobb témát az újságírók. A 168 Órának így nyilatkozott:

Még (nyilas) párttag sem voltam soha, senkinek szenvedést nem okoztam, senkitől semmit el nem vettem. Csupán a magyar katonákkal és az országgal éreztem. Ahogy Szabó Lőrinc mondta: ha népem harcba fog, ott állok, ahol a magyar véreim. Ezt én is így éreztem.

Voltak fellépései, tévéinterjúkat adott, közönséggel találkozott, dedikált, gyémántdiplomát, életműdíjat vett át, vitézzé avatták, köszöntötték az Országházban. Részt vett a Bajor Gizi Színészmúzeum újranyitásán. 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1948-as ítélet alól, 416 ezer forint részleges kárpótlástis megállapítottak neki, kárpótlási jegyekben.

Wass Alberttel és Muráti Lilivel együtt megkapta a köztársasági érdemrend középkeresztjét. Úgy volt, hogy a Nemzetiben is vendégszerepelni fog, de ebből nem lett semmi. Gyógykezelésekre járt az ORFI-ba és összefutott régi barátokkal, kollégákkal is. 1996-ban volt egy találkozó Szabó Sándornál, ahol Muráti Lili és Turay Ida is ott volt. Nagy beszélgetés lehetett.

1998-ban, 83 évesen költözött végleg haza, Érden kapott lakást az önkormányzattól. Itt hunyt el a következő év júliusában. Végakarata szerint a nekézsenyi családi kriptában temették el.

Utolsó magyar filmje,a Nászinduló  fináléjában  Sophia Lorent túlszárnyaló szépségként búcsúzik

Forrás:cink.hu
[A képek nem csekély hányadát innen szedtük, a karikatúrákat a korabeli Ludas Matyikból fotóztuk ki.