PETRU GROZA ÉS A TABÁNI HARANGOK

Petru Groza
Nem a román miniszterelnök, nem a politikus, nem a diplomata sétált itt a pesti Dunaparton. Még csak nem is az előkelő külföldi, öreg diák botja kopog a flaszteren. Mintha rendőrök tartanák távol a tömeget, hogy ne zavarják az öreg diák emlékezéseit, alig jár ember a hűvös nyári vasámap délben, az Erzsébet-híd, meg Lánchíd csontváza között.
Kétféle kíséret követi a fehérhajú tölgytartású öreg diákot: egyik hivatalos, a másik titkos. A hivatalos: díszegyenruhás generális, miniszterek, attaché. meg civilruhás főrendőr. A másik láthatatlan kiséret: emlékek, multak, diákévek, ifjúság. Ez a szívbéli kiséret. 

A két tabáni templom 1947-ben

Amint a tabáni templomból idehallik a harangszó, az öregdiák arrafelé fordul:
— A gimnáziumba, a Lónyain délben is odahallatszott a tabáni kisharang a tizenkétórás szünetben. Először a Ferenciek-teréről érkezett a komoly, öregebb harang. Alig kongatott egyet-kettőt, utólérte a tabáni. Emlékezem, amikor először magyarázták történelemórán, hogv Budavár felszabadulásának emlékérc rendelte el a harangszót a római pápa. Nálunk, odahaza is mindig odafigyelek a harang-szóra. Mindegyik bukaresti templom harangját ismerem. De ösmerem a dévai, meg a szászvárosi harangok hangját is. Itt vannak mind a szívemben.
Olyan egyszerűen beszél Groza  Péter, mint maga a harangszó. Tele van emlékekkel. Három napja járja ezt a várost, ahol ifjúságának legszebb éveit töltötte. Itf volt gimnazista, itt járt az egyetemre.
— Amikor megérkeztem — meséli — a hivatalos fogadtatás után, alig értünk be a hotelbe, megszöktem! Meg én! Már az úton elhatároztam. hogy először az egyetemre fogok bekukkantani. Taxiba ültem, persze senki se ösmert fel. Ugyanazon a kapun mentem be az aulába, ahol annyiszor annyi éven keresztül. Ott láttam a hirdetőtáblát, amelyre ngvszer kiírták a nevemet. Kicsaptak akkor. Valami szörnyű összecsapásom volt diáktársaimmal. Megbántottak, megsértettek: elégtételt vettem. Nem hagytam magam. De, azután rehabilitáltak. A tanári konferencia belátta, hogy igazam volt. Visszavettek, a büntetést egyszerű dorgálásra enyhítették. Szinte felszaladtam a lépcsőkön. Bekopogtam a rektor szobájába. Itt azután felismertek. Persze, rendkívül kedvesek voltak velem. No, gondoltam, most visszaélek a helyzettel. Ha már idejutottam, beülök én a rektori székbei Be is ültem, onnan beszélgettem az uraikkal. Közbe arra a jelenetre gondoltam, amikor négy évtizeddel ezelőít itt álltam a tanár urak előtt és felelgettem a kérdéseikre.
Hamiskásan, diákosan elmosolyodik Groza Péter. Megáll egy pillanatra, botjával nagyot vág az asztalra:
— Sohase hittem volna, hogy így fogok egyszer abba a székbe beülni. De azért jólesett. Alig várom már, hogv néhány régi diáktársammal találkozzam: Vájjon kiket fogok viszontlátni.?Valamennyire emlékszem. Ügy hallom, hogy csak nvolcan, vagy tizen kerülünk össze. Vájjon a többi él-e valamerre? Az ember, akárhogyan is alakul az élele, mindig diák marad. Mindig tanul. És mindig felejt. Az élet maga hozza az új tananyagot és maga viszi el a régit.
Már kétszer sétált végig Groza a Dunaparton, most harmadszor is visszafordul. A Nap is kisüt, többen járnak a konrzón, többen felismerik, köszöntik. Mindenkinek igen barátságosan viszonozza a köszöntését, néha meg is fordul, régi, ismerős arcokat vél felfedezni.
— Akkorában — mesél, mintha kinyitná az emlékek egy másik fiókját — igen nyugalmas volt ám itt a diák élete. Különösen a mienk: román diákoké. Volt úgy, hogy nem is igen jártak együvé a nemzetiségi diákok a magyarokkal. Én a magyar menzára jártam. Odavittem a barátaimat is. Megmagyarázfam nekik. hoíjy helytelen, ha külön vonulunk Voltak is nagy viták, részben érvekkel, részben izmokkal. Én. nemigen hagyiam magam egyik' fegyvernemben sem. Egyszer az történt, hogv Rákóczy hamvainak hazahozatalára gyűjtöttek a diákok közölt a menzán. Egyik sok előneves ficsúr odatartotta elém a gyűjtőívet, mondván: ..Magn is adhat valamit." Rettenetesen bántott ez a lealázó felszólítás. Miért nem kérte tőlem is, úgy mint a magyar diákoktól, akkor szívesen adtam volna. így azonban mcgtagadtam. mégpedig elég éles felelettel. Ebből aztán hatalmas izomvita kerekedett. Persze, odajutottunk megint csak a rektori tanács elé. de ott is megvédtem az igazamat. 

Még most is. a visszaemlékezések hatása alatt, szinte kipirul az öreg diák arca. Megáll, rámnéz, ismét elmosolyodik azzal a jellemző, kedves, öregdiákos fintorral.
— Pedig — folytatja — én akkor is csak a megértést, a békességet szerettem. Akkor is azt szerettem volna mindig, hogy valamenynyien: magyar fiúk, román fiúk. zsidó fiúk, sváb fiúk. békességben és szeretetben éljünk egymással. Most is csak ez a vágy él az én szívemben. Tudom, hogv nagyon neliéz amit én gondoáok. De eszembe jut egy történet, amelyet a híres francia marsallról. Ney táboritokról olvastam. Ez a tábornok — már nem emlékszem hány évvel ezelőtt — lenn Marokkóban, öreg bennszülött parasztokkal beszélgetett. Azt mondotta, hogy a kemény, sziklás, terméketlen marokkói földből a francia megszállás alatt Kánaán kertjét fogják elővarázsolni. Öntözéssel, trágyázással, eltüntetik a sziklát és a sivatagot, úgy hogy a marokkói parasztnak ezentúl kevesebb gondja lesz a kenyérre, mint eddig. Az öreg marokkóiak komoran, mogorván hallgatták a tábornokot. Akkor, nem nagyon rajonglak a gyarmatosító urakért. A legöregebb paraszt kétkedően válaszolt:
— Tábornok úr, ez a föld olyan makacs és olyan kemény, hogy száz esztendeig is eltart, amig termőtalajjá változtatják.
A tábornok felkiáltott:
— Száz esztendeig!? Akkor kezdjük egy nappal hamarabb!
— Nem is tudom, — mondja Groza —. miért jutott eszembe ez a történet. Amire én gondolok: a békesség. a megértés, az emberszeretet nem fog már száz esztendeig váratni, míg megérik. De. ha akármilyen rövid ideig is tartana, amíg a termést betakaríthatjuk, minden esetre... egy nappal hamarabb kell elkezdeni. Azzal az egv nappal is kevesobb időt kell várakoznunk".
Megint leértünk a korzó végire. Megnézi az óráját: hivatalos ebédre várják. A polgármester vendége. Azért még egyszer végigsétál a Vigadóig. Arról beszél, bogy a Fészekben. az írók között, úgy 'érezte, mtntha otthon volna.
— Heltai Jenőt bámultam a legjobban-Milyen fiatal! A költők soha nem öregszenek. Valamikor, persze titokban én is kacérkodtam a múzsákkal. Láttam, hogy nem találok nagy viszontszerelemre, odébbálltam egy házzal.
Túlságosan szerény az öreg diák. Hiszen két évvel ezelőtt vaskos könyvet írt, amely magyarul is megjelent. Ezt a könyvet nem politikus, nem miniszterelnök, hanem valójában író írta.
Megint az óráját nézi, mír késő van. Menni kefl a Gundel-ba. Kezet fog:
— Gun'del...? — Hej... amikor még Vampeticsnek hívták....!

Zsoldos Andor

Haladás 

1947 05.08

Petru  Groza

https://hu.wikipedia.org/wiki/Petru_Groza

VILLA A FELSŐHEGY UTCÁBAN

MEGFAKULT FOTÓK

AZ A HANGULATOS TABÁN... VÉLEMÉNY ÉS JÓSLAT ANNO 1934

Mikor híre járt, hogy a Tabánt lebontják, az érzelmes szivek  feljajdultak. 

Micsoda barbár merénylet! Az ember szcmeláttára lebontják az ifjúságát!  Azok a régi házak nem nagyon szépek ugyan,  nem patinásak, inkább piszkosak, nem is olyan régiek és az építészetnek abba a szerény kategóriájába tartoznak, amely csendben meglapul a stílusok fejlődése mögött, ahogy  az  aratók  és szériagyüjtők  egyenruhája  többc- kevésbbé független minden barokktól és rokokótól, — nem, a Tabánra igazán nem lehet ráfogni, hogy műemlék. De olyan hangulatos.

.. Ezt csakugyan nem lehet megcáfolni; a hangulat  elhatározás,  mondhatjuk, ráolvasás  dolga,  ezt  az  érzelmet elég  hirdetni,  hogy  megszülessen, mindegy, hogy mi hívja elő, ahogy a totemista  vadaknak is mindegy, hogy cilindert vagy cipőhúzót imádnak-e. A Tabán hangulatos, mert... finom  vénkisasszonyok  laknak  az ódon házakban, (bár én inkább termetes iparosasszonyokat láttam). 

A nyugalmazott  főgimnáziumi  tanár lepkéfogóval  kószál  a  Gellérthegyen ...  A  melléklielyiségszagú kocsma pincéjéban öreg városi írnokok  és  kiérdemesült  riporterek, 'Ady Eindre és Krúdy Gyula barátai iddogálnak...  
Valami  ellenőrizhetetlen forrásban az olvasható, hogy Casanova, a híres nőcsábász egy éjszakát;, töltött a Tabán egyik házában-

 Mozgalom  indult  meg  a Tabán megmentésére,' a Tabán történelmi  ereklye,  nem  szabad  lebontani.




'  A mozgalom  nem  járt  sikerrel: a Tabánt lebontották. Nagyon  helyes!  Nagyon  megható  az  öreg kisasszonyok  rajongása,  amellyel a macskájuk iránt  viseltetnek,  de csak addig, míg a rajongás ártalmatlan.
  Ez a rajongás  egyszerre felháborító  lesz, ha, mondjuk, tűzvész esetén emberek életébe körül. Az ember elmerenghet  az  ifjúságán, de  mégis csak  szemtelenség, ha csupa merengésből  ki  akarja vonni becsületes, munkás emberek kezéből a kenyeret. A Tabán nem szép; ismerjük be: 
ronda , ha mást építenek a helyébe, attól szebb lesz a  város és kenyérhez jut néhány száz, esetleg  néhány  ezer  ember. Aki merengeni akar, marengjen a saját  számlájára. 
Egyszóval,  győzött a  józan ész, az  okos  belátás,  a  vállalkozási kedv,  győzött  a  korszerűség,  a munka  láza,  a  huszadik  század nagyszerű  ritmusa,  vezércikkeket írtunk a malterról,  a  tégláról,  a napszámoslányok  víg  daláról  stb. 

Mindez már  jó  régen történt. A Tabán némi jóakarattal  festőinek nevezhető romhalmazból  undorító romhalmazzá,   afféle  ocsmány Pompéjivé változott.  Azelőtt  csak rossz szag volt a Tabánban, amióta lebontották, előbújt a rossz szag forrása: a svábbogarak és a siralmasan  lengő  tapéták.  Hirdettük  a munka acélos ritmusát, de a munkának  esze-ágában  se  volt  megindulni.  Mindenfélét  olvasunk  a Rácfürdőről, a közgyűlésről, a közmunkák tanácsáról. Minden nap új fordulat  történik  a  Tabán ügyében, csak a Tabán maga mozdulatlan. Az egész  Tabán válmivel nagyobb, mint az Erzsébet-tér, jóval kisebb, mint  a Tisza  Kálmán-tér. Ha ezt a kis területet  nem  lehet beépíteni, akkor igazuk volt a merengőknek.   Valaminek  történnie kell a Tabánnal. Ha nem építik fel, akkor fogjuk rá a sparherdék romjaira, hogy hangulatosak és akkor hagyjuk úgy, ahogy van. 
H.  A.

• 8 Órai Ujság, 1934. augusztus (20. évfolyam, 172-196. szám)1934-08-23 / 189. szám

MILLENIUM

EGY ELFELEJTETT FESTŐ: HALLER GYÖRGY

HALLER György


(Művészeti Lexikon Bp 1935)

festő és grafikus,Mezőterem    (szatmár  vm .) 1883  márc. 10- 1934 jú l.  9.   Budapest. A budapesti képzőművészeti főiskolán  tanult s rajztanári oklevelet szerzett. A budapesti  kegyesrendi  főgimnázium  rajztanára  volt. Főleg    tájképeket   festett.

Tabáni témájú alkotásai:

Egykori lakóhelyén  Bp.XXII. kerületében képeiből 2014-ben posztumusz kiállítást rendeztek. 


Műveinek gondozója unokája, Koncz Klára

SEBŐ MIKLÓS: NE SÍRJ KISLÁNY...

KRÚDY OPERA: "AZ ARANY MEG AZ ASSZONY" .......anno 1943

Kritika a Zene c. folyóiratból? Zene 24. 1943 / 13. szám Kenessey Jenő operája: "Az arany meg az asszony"

„AZ  ARANY  MEG  AZ  ASSZONY“

Kenessey Jenő operájának Krúdy Gyula a szövegírója. Évtizedekkel ezelőtt sokat játszották »Az arany meg az asszony« c. egyíelvonásos színművét. Különös hangulatú színmű ez. Olyan mint Krúdy Gyula többi írása. Valami ködös tudatalattiság jellemzi. Felszínre kerül mindaz ami a lélek mélyén csak tudat alatt szunnyad. Felvonulnak benne Krúdy kedvelt figurái: a régi magyar múlt polgára, a maga világtól elzárt életével, a romantikus lelkű asszony, aki a szerelem vágyának tüzében ég el hangtalanul, a vágyait megtestesítő gavallér a maga romantikus pózával, a társadalom kivetett komédiása: a színész. Minden figura csak félig él, mintegy emlék csupán, mégpedig fájdalmas emlék.
Tulajdonképpen ebben a hangulatos színműben — ez jellemző Krudyra — minden szerep tragikus. Tragikus az idős lőcsei polgár, a férj szerepe, aki rajongva szereti fiatal feleségét, de az asszony álom világban él. 

 Éppen ezért tragikus az asszony szerepe is. De tragikus a zsoldoskapitány figurája, aki a szenvedély, szerelem, ifjúság, romantika képviselője, aki sokszor »koccintgatott« a halállal, csak még igazán nem szerette őt senki. A mellékszereplők is hasonlóan tragikusak: a két kóbor színész, a lelki nyomorékok és a púpos háziszolga, a testi nyomorék. Krúdy azonban nem domborítja ki ezt a tragikus jelleget. A tragédia csak ott ködlik minden körül. Nem is a reális életet,adja, az életből csak annyit vesz át amennyi a szimbolikájához szükséges. Csak a tragédia ízét érezzük abból a rezignált, melankolikus, lemondó alaphangból, amely rányomja bélyegét az egész színműre. 
Ilyen jellegű színműből nem lehet szövegkönyvet készíteni. Vagy valaki az egészet változatlanul megzenésíti, vagy ne nyúljon hozzá. Ebben minden szó. minden hangsúly szimbolikus jelentőségű. Kenessey biztos művészi érzékéről tett tanúbizonyságot, amikor érintetlenül hagyta az eredeti színmüvet. 

 De ugyanekkor a legnehezebb feladatra vállalkozott. Mivel nem lehetett a librettót a zenei ötletekhez és zeneköltői operaelképzelésekhez; nyesegetni, alakítani — ahogy az operaírók általában szokták — neki kellett zenéjével és elképzeléseivel teljesen a szöveghez alkalmazkodni. Olyanféle nehézség ez, mint a dalköltészet. És az egész opera is úgy hat, mint valami igen hangulatos színpadi dal. Ezzel csak a mii költőisegét és finomságát akarjuk kihangsúlyozni. Az operának ez egyik főértéke.
Krúdy rezignált, kissé búsongó, tragédiát ködlő hátterű, szimbolikus színmüvét a maga egészében kitünően fejezte ki zenéjével Kenessey. Azt mondhatjuk, hogy ez a szTnmü szinte csonka volt eddig, annyi volt benne a zeneiség, a hangulati elem, hogy a^szavak birodalmán belül ez nem juthatott eléggé érvényre. Ezt a hiányzó részt adta Kenessey, mégpedig olyan sikeresen, mintha az író és zeneköltő ugyanaz a személy lett volna.
Az opera főértéke a hangulat kiteljesítése mellett az, hogy a szöveg maraclék nélkül érvényesül, minden szó érthető és minden szómögötti szimbolika és hangulati elem megfelelő zenei kihangsúlyozást is nyer — de emellett a zene nem alárendelt. Sőt — uralkodó jellegű. Igazi opera, szélesen ívelő, jól énekelhető »bel canto« dallamokkal, az egyes jelenetek és az egész dalmű formai építkezésével. 

 Örvendetes tény ez: Kenessey operája igazi opera. (Kívánatos lenne, ha Kenessey egész estét betöltő operát írna.)
A deklamáció elsőrangú. A hangszerelés teljesen kiegyensúlyozott hangzású, színes és mindig diszkrét (mint a Pelléas és Mélisande-ban). A metodikában sok magyaros" fordulat van. Egyébként az egész muzsikán franciás könnyedség és világosság uralkodik. A "témák jól kifejezik a Krudy-hangulatot. Az opera csúcspontja az arany-kvintett, amelyben az aranynak még a szerelmet is legyőző ördögi hatalma jut kifejezésre. Kimelkédő, kitünően megalkotott rész még a színészek rögtönzött előadása. Itt színpadot látunk a színpadon. Ez a st. germaini vásári komédiák világát, a francia opera comique hőskorát idéző bohózat mesteri megoldással illeszkedik bele az opera menetébe.
Az írottakat egybevetve, meg kell állapítanunk, hogy Kenessey egyfelvonásos operája nagy nyeresége a magyar dalműirodalomnak. Az arany meg az asszony sokáig fog élni. Reméljük rövidesen külföldre is eljut, hogy öregbítse a magyar zeneművészet hírnevét.

Babay József méltatása  a bemutatóról

SZÍNHÁZI LEVÉL KRÚDY GYULÁHOZ

Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)1943-05-14 / 20. szám

Esett az eső-Az Andrássy úton mentem s egyre azt véltem, hogy Óbudán vagyok s a Templom-utcába igyekszem. Alacsony, kedves, öreg házba, ahol Gyula bácsi lakott. És ahol egy májushajnalon, kissé riadt, de még mindig férfias kéz- legyintéssel fogadta a halált.
Istenem, hogy elfelejtették ...
Elfelejtették, de csak egy időre.

őt... Krúdy Gyulát, a Belváros Hercegét, őt, a porba tűnt Tabán Szinbádját, borok, sörök, szépasszonyok s lányok lovagját. Őt, a gyöngybetű elegáns óriását, álmok tudóját, az örök magyar irodalom gazdag- szegényét.

Azóta, hogy itthagyta a Szigetet, a Belvárost, Óbudát, Tabánt s a boldog emlékű Mélypincét, ahol Poldi bácsi egyetlen szál vályogossal muzsikáltatott, ahol hallgatag szót váltott velünk, ahol Máraival és Várkonyi Titusszal, Poldival és a hűséges lelki segédtisztjével, Kállay Pistával iddogálva mulatta magát, itthagyta a vén szerkesztőségi szobákat, miniatűr asztalát s a gyertyafényt, amelynél írni kényszerült az óbudai templomutcai otthonban, mert, — bocsánat, — lovagiatlanul kikapcsolták a villanyát. Itthagyott bennünket, de óriási örökséget mért ránk. Vagy száz kötet könyvet. Ó, Szinbád, ó, régi mesterem mily jó még boros hazatérés után is, így esős május hajnalon olvasgatni a Podlini kisértetct. Nagy, mélyen lélegző elbeszéléseket zord és mégis forró szívű lovagokról, pompás asszonyokról, akik úgy szívják ki lelkedet a szádon át, mint zsongó amnyméh a forró virágport__ Ó Szinbád, nagyköpenyes lovag, elmentél, de tudod-e, hányan utazunk azóta is a Vörös postakocsin?

Magyarország egyik legdaliásabb. soká legerősebb, legszebb férfia volt. 

Kissé oldalt hajlott fejével, szelíd, nyírségi tekintetével, borús, magyar csillaglátásával milyen gyönyörűen meséltette a világ ábécéjét... Fejtett álmokat, fejtett bort, szőtt álmokat legendás hímzéssel, szeretett vörös, szőke, barna és feketehajú nőket, örök lovag volt, védvén polgári eszményeket, dicsérvén és átkozván vért és bort kedvelő éjszakákat.
Ő volt Krúdy Gyula.
Ő volt a legkülönösebb tragédia megláttatója, — mi történik, ha a férfi az arany miatt otthagyja az élet és a szerelem aranyát, a nőt...
Nos, esett az eső.

Az Andrdssy-úton mentem. Déli tíz óra volt. Zsebemben a m. kir. Operaház meghívója- Krúdy-opera főpróba! Igaz ez! Lehet ez!
Igaz volt.
*
(Gyula bátyám, bocsáss meg, de ezeket a kissé sírás, kissé büszke és nagyon boldog sorokat a Kéhli vendéglőben írom, a kis emléktábla alatt, amelyre ezt vésették Hegedűs Gyuláék: Itt szokott ülni barátaival Krúdy Gyula, a nagy 'magyar író...” Gyula bátyám, engedd meg, kértem egy fröccsöt, most „hozta ki" a Józsi, ó, olyan jó. Pincehideg.)

Szóval drága Gyula bátyám, bementem az Operába. Mert operát írtak szived, lovagiasságod és a múlt barnává melegedő mélyéből vájárolt művedből, amelynek címe: Az arany meg az asszony... A félhomályos nézőtéren úgy suttogtunk, halkan tisztelettel, mint a misét váró gyerekek. Tudtuk, nagyon szép művészmisét celebrál majd Kenessey Jenő mester, hangok és akkordok tudója, a kottás szóvivő, a magyar muzsika nemes éltetője. Gyula bátyám, micsoda ünnep volt! Tíz évvel halálod után, ott zengtek szavaid, veretes és tiszta zenei gúnyába öltözötten a m. kir. Opera színpadán.

. Ilyen mesét a lőcsei polgárokról, az okos, talán ravasz, de a maga küszöbén belől hatalmas úrról, aki legyőzi a király zsoldoskapitányát, meg az aranyról, aki már előbb legyőzi a kapitányt...
Ilyen mesét, a hálókamrájában szenvedő gyönyörű és hűtlenségre oly könnyedén hajló széphitvesről senki sem tudott írni, csak Te. Csak Krúdy Gyula, daloltató boroknak hercege. Hogy mondjam el, mennyire nagyon mélyen a Te szíved íze van abban a zeneileg új alkotásban. Soraidat netn faragták versre. Te szólsz, te mesélsz és szárnyat ad mesédnek a zene.

Gyula bátyám én tudom, hogy májusi távozásod tizedik esztendején, ott ültél a nézőtéren Te is mint másvilági Szindbád Ugy-e, tetszett az operád? Ugye, azért vannak még tiszta és lelkes híveid? Vannak. Nagyon sokan.
Az opera, Gyula bátyám, az űj, magyrn Kenessey-Krudy-opera áldozatosan nagy siker. (Alássan jelentem Neked, Józsi, a fő pincér most hozta a második fröccsöt. Jó, pincehideg.)

Egyszerű szavakkal hadd mondjam el, nem vagyok zenekritikus és Egyed nem is ezért küldött el a főpróbára, ez a lap se zenei beszámolót vár tőlem, hanem valami mást és én ezt nagyon köszönöm, szóval az idősebb férj, a lőcsei asszonyát és házát védő és visszanyerő polgárt Koréh Endre ábrázolta. Gyula bátyám, biztosan tudom, hogy nagyon tetszett Neked is. És, ugy-e, láttad szőke szépségében, forró vágyaiban, a szerelem édes és szőke aranyát, Osváth Júliát. Én könnyeztem, ittam a hangját, tragikuma szépségét, mozdulatainak tiszta báját.

És mind a többi igen tisztelt énekes és komédiás uraimék, neveze lesen és főként Rösler Endre s aztán Laurisin Lajos, Komáromi Pál, Szabó Miklós, mind egész és lovagias lélekkel szolgáltak téged, színpadi életük létrehívóját, de eképpen Kenessey mestert aki beselymezte régi művedet a magyar zene eredeti és világgá induló szépségeivel.
Oláh Gusztáv megépített egy hatalmas, stilizált gótikus szobát. Esik a hó a színes üvegek mögött. Oly szép Gyula bátyám, meghatódtunk és Téged idéztünk.

Nádasdy Kálmán szíve minden szeretetél beoltotta a rendezésbe. Lehet. Te kissé halkítottad volna az arany miatt vérpadra kerülő kapitányt és az egész játékot, de hiszén - a fröccsök és csókok mások néha itt, ott...


Hát ilyen nagy ünnepség van idelenn, Teérted drága Gyula bátyám.


Csillagod fényesen tündököl.

Kelt Budapesten, 1943. esztendőben, halálod havában, májusban.





Alázatos pohárnokod


Babay József*

*Babay József
Babay 1898-ban született a ma Nagyatádhoz tartozó Bodvicában. Szülei szegény földművesek voltak. Apja korai elvesztése után édesanyja és anyai nagyapja nevelte fel. Édesanyja varrónő volt. Az elemi és polgári iskolát Nagyatádon fejezte be, a középiskoláit Csurgón, majd végül a kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetben végezte.1925-től Budapesten a Magyar Hírlap, a Világ, az Újság, a Magyarság című lapok munkatársa, és az Új Idők főmunkatársa volt
Többek közt jelentős forgatókönyv író
Semmelweiss, 1940
Rózsafabot, 1940
Leányvásár, 1942
Egy szív megáll, 1942
Pista tekintetes úr, 1942
Családunk szégyene, 1942
Üzenet a Volga partról, 1947

Gábor Diák, 1955

Több a műről:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_arany_meg_az_asszony

Alkonyodik-részlet az operából

OTT MARADT BUDÁN A SZÍVEM.....

KRÚDY GYULA: HA ÉN FILMET ÍRNÉK.....

Krúdy világéletében utálta az írógépet. Írásait apró,olvashatatlan gyöngybetűkkel rótta papírra, melyeket csak a szerkesztőségi nyomdák röntgenszemű betűszedői tudtak megfejteni. Filmforgató könyv írásánál azonban ráfanyalodott volna a fölöttébb utálatos technika segítségére ....
Ezt a kis írását 1920-ban, a némafilm negyedszázados jubileumán vetette papírra......

"A hold akkoriban a Gellérthegyre járt aludni. És öreg csavargó módjára leste meg a szerelmeseket a bokrok körül, ' gyanús füttyjeleket hallatott a sötétségben, majd énekelt és nevetett a hegyoldalban, magasan a vén püspök szobra felett, siető léptékkel ment a szerpentinúton, hogy az alvó füvek, megpihent kavicsok felébredtek és csodálkozva néztek a hold fehérharisnyás lábai után, mintha felemelt ruhájú nők futnának a hegyoldalban.
Holdas éjszakán a magányos sétáló a Gellérthegyen bizonyára hosszan elgondolkozik a füves tisztásokról, a bokrokról, kidőlt vén fákról, ahol a régi pesti asszonyságok is üldögéltek már, miközben az abroncsszoknyát oly ügyesen rendezték el. hogy a csaknem bokáig érő, hímzett fehér nadrágok miatt bízvást álöltözetű férfiaknak is vélhette volna őket a félszemű kintornás. (Ez hangulatkép lenne.)
A gellérthegyi vén fák eljöhetnének énekelni a pesti bérházak udvaraira, mint ama vak hegedűsök, akik délutánonkint a lányos házak udvarán bús szerelemről dalolnak és könnybeborult szemű némberek papirosba csomagolják számukra az aprópénzt. 

(Ez színes kép lenne!) ..
milyen jó lenne megtudni a filmről és a fonográfról (jobb szó, m int a gramofon), hogy mit mondtak a múlt századbeli nők a csókről, szerelemről és ölelésről. Mit mondtak a szerelem percében, tudtak-e úgy hazudni, mint a mai nők? Költőket idéztek vagy szellemeket? Ha csak azt tudnánk,hogy miről beszélgették a nők a Szinyei „Majális” című képén? Ha itt hagytak volna valamely jelet, útbaigazítást a G ellérthegyen, ahol andalogtak.

 (Ilyen film, sajnos, nincsen.) 

 Mit mondtak egym ásnak a régi szerelmesek, midőn négyszemközt voltak?

És manapság, amikor a júniusi éjjeleken a hold aludni jár a Gellérthegyre, a Tabán útjukra engedi a látszólag céltalanul csavargó szerelmeseket,a harmónikás 'kiskorcsmák vadszőlős udvarán kitöltötték az utolsó poharat, lassan, elgondolkozva kezdenek egymás mellett lépegetni fiatal nők és férfiak, m intha arra gondolnának, hogy életük végéig ily tempóban mendegélnek egymás mellett, a lelkes leánykából csendes öreg asszonyság lesz, aki az esti harangszót olyan ájtatosan hallgatja, mint imakönyvében az öreg betűk mondását és a fiatal urak dörmögő vén katonák, budai kávéházban a regénycsarnok türelmetlen olvasói:

a Gellérthegy nem panaszkodhatik, hogy ama temetőkben imára kulcsolt kézzel alvó matrónák unokái nem keresnék fel. A fák,amelyek a nagymamáknak hazudtak, lengő leveleikkel, alkonyi szélben és a sétajuták, ahol az érzékeny füvek bizonyára megérzik a vér lüktetését a cipőkön át. már láttak hasonló fiatal lábakat és a hajék, a fürtök a sírból tértek vissza megifjodva, lágyan, kellemesen azon régi nagymamák fejéről, ma is kapnak harmatot a falevelekről... 

 (Ez lenne a legszínesebb kép.) 

Ilyennek szeretem és szeretném látni a mozit. Talán huszonöt év m úlva. .. "

1920)

Forrás:

Film Színház Muzsika, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)1958-05-23 / 21. szám

A SZÍVEMBEN EGY SZOBA KIADÓ: WEYGAND TIBOR

LEHETNE EMLÉKMŰ IS-.....

ez a magányosan árválkodó falrész a kandeláberrel : emlékeztető a lebontott városrészre. Háttérben baloldalt a Bocskay tér még álló emeletes épülete, jobbra a Fehérsas téri iskola széle........

PUSZTULÓ TABÁN ANNO 1933

FÉNYES ADOLF: TABÁN

ERDÉLYI MÓR :TABÁN, ANNO 1900

IRODALMI DUGÓHÚZÓ

KERNY ISTVÁN 1879-1963

A művész további fotói Tabán témában

KEDVENC FÉNYKÉPEK A TABÁNRÓL (1)

FRIED PÁL