TABÁN KÖLTÉSZETE

Képes Vasárnap - A Pesti Hirlap kiadása Pesti Hirlap Vasárnapja, 1929. február-június (51. évfolyam, 5-26. szám)1929-05-26 / 21. szám

A TABÁN KÖLTÉSZETE

Mindenkivel megesik, aki sokat utazgat, hogy egy szép napon úrrá lesz rajta valami kellemetlen érzés, amit röviden Bädeker-csömör-nek lehetne nevezni. Az ember addig rója egy-egy nagyváros aszfaltját, addig bámészkodik középületek és műemlékek előtt, addig sodratja magát idegenforgalmi intézmények önműködő gépezetében, amig egyszer megunja az útikönyvek és prospektusok hivatalosan fémjelzett látványosságait. Az igazi nagy és maradandó benyomásokat nem egyszer ilyen unott óra visszahatásának: köszönheti a globetrotter.

 Mert ilyenkor szokott kedve támadni arra, hogy a gondtalan sétáló módszerével, pusztán szórakozott, szeszélyes ösztönét követve, fedezze föl a maga számára az idegen város lelkét. Legtöbbször az intim szépségekben rejtőzik ez a lélek. És ezek megsejtésére a tulajdon lelkünkben támadó visszhang vezet bennünket a legbiztosabban. Akaratlanul fölfigyelünk Velencében egy névtelen utcaforduló sajátos hangulatára, Páris- ban esetleg egy ódon palais homlokzata kap meg, másutt egy sikátor, egy gyárkémény, vagy egy külvárosi bérház különös formája nyomja emlékezetünkbe az illető város élő karakterének, vagy valamely különleges, talán veszendő szépségének el nem mosódó bélyegét.

Vájjon hányán tévednek el Budapest külföldi látogatói közül a Gellérthegy oldalán meghúzódó girbe-gurba városrészbe?

De még' pesti ember is akad akárhány, aki még sohasem járta végig a düledező, ódon házikókkal szegélyezett kanyargós utcáknak furcsa labirintusát: a Tabánt. így hívják Budapestnek ezt a régi kerületét, s van még egy neve: Rácváros.

Szerbek lakták valamikor, még a török időkben, innen az elnevezés.

De a Tabán igazi fénykora az igazságos Mátyás király idejére esik. Az ő világhírű budavári palotájának, udvartartásának kiegészítő részeként épült ki akkoriban a Gellérthegy és Várhegy közt a budai fürdőváros, amelyet — egykorú emlékek tanúsága szerint — fedett sétány kötött össze magával a várpalotával. így hát az a környék, amely a maga elhanyagolt utcácskáival, düledező vityillóival ma oly falusiasán szerénykedik a világvárosi forgalom közepette, — régesrég a magyar renaissance fejedelmi virágzásának volt fényűző színtere. Hogy múlnak, változnak az idők! A török megszállás korszakában a nagyúri kényelemben terpeszkedő budai basák is fejlesztették ezt a városrészt. A török építkezések egyik jellegzetes emlékét megőrizte a mai Rácfürdő, amelyről a régészeti kutatás megállapította, hogy mohamedán mecset maradványaiból utólag restaurált építmény.

Ez az utolsó díszesebb monumentuma Tábán fénykorának. Az idők folyamán elpolgárosult, elszegényedett ez a környék. A főurak és basák hajdani  kéjlakai egészen, vagy részben elporladoztak. De ami elsatnyulva, átformálódva megmaradt a múltból, ma is sok pittoreszk látványt nyújt az értő szemnek. Érdekes homlokzatok, furcsa kapufaragások, apró suta ablakok, függőkertecskék, piciny udvarok andalítják a sétálót. Ha a villamoscsilingelés, autótülkölés és a többi nagyvárosi lárma ki nem zökkent a hangulatból, egy-egy pillanatra azt képzelheted, hogy Andersen mesebeli sárcipője röpített vissza a három- négyszáz év előtti múltba.

Érdekes múltja van a Tabánnak és poétikus jelene. Tavasszal a napsugár aranyában megszépülnek az ütött-kopott játékházikók, a dombok kizöldülő, pitypangos pázsitján mezítlábas gyerekek hancu- roznak s az arra vetődő pestiek egy-egy leteritett köpenyen, vagy pokrócon heverészve élvezik a táj s a környezet furcsa, álomszerű roman tikáj át* Estefelé pedig kivilágosodik egynémely tabáni kis vendéglő abíakszeme, az alkonyati szélben mélán himbálózik a kocsmacégér, bent hegedű- és harmonikaszó mellett borozgató társaságok telepednek a tarkaabrcszos asztalok köré és még mindig akadnak fiatal párok, akik a hepehupás kövezeten, botorkálva, a sandaképű holdtányér alatt itt vallanak egymásnak örök szerelmet.

A jövő, még pedig a közeljövő el fogja tüntetni Buda évszázados múltjának ezt az ittfelejtett szigetét. 

TABÁN gróf Bathyány Gyula festménye

A Tabán napjai —- mint mondani szokás — meg vannak számlálva. A modern élet hullámai keresztülcsapnak rajta. Kisajátítási, építési, városrendezési irodákban ácsolják a ravatalát. Uj, modern városrészt terveznek a helyébe és szegényemben- lakóit máshová fogják kitelepíteni. Meg fog szűnni egy darab színes romantika, mihelyt a bontó csákány megkezdi varázstörő munkáját az emlékek oázisán, hogy díszes villamosoknak, sokemeletes bérpalotáknak teremtsen helyet. Talán bizony fényes éttermek, kávéházak is nyilnak majd a megujhodott városrészben. De vájjon fog-e bennük izleni a szőke budai karcos, meg a halványpiros siller a csendes tabáni korhelyeknek? De velük szegényekkel senki nem törődik, az élet halad a maga utján. Ideig-óráig talán még megmarad egy-két törpe házikó, muskátlis ablakkal, pici, verandás udvarral, hogy hirdesse: ilyen volt a régi Tabán. A művészet sokáig fönn fogja tartani emlékét. Számos finom regénynek, novellának adott már és ad még bizonnyal ezután is színteret. Festők számára is kifogyhatatlan témaanyag volt minden időben. És íme, költőt és muzsikust is megihletett egy röpke bucsuztató-dal erejéig a haldokló Tabán.

A végén még majd „énekes halott" lesz belőle.

Lictor.

MOHOLY NAGY LÁSZLÓ: TABÁN

HAUSWIRTH MAGDA

TAVASZI VERKLISZÓ BUDÁN

TAVASZI VERKLISZÓ BUDÁN
8 Órai Ujság, 1929. március (15. évfolyam, 50-73. szám)1929-03-22 / 67. szám
Buda,  március  21.
(Saját  tudósítónktól.)

 Borongós,  hűvös,  nedves  reggel. A hivatalos  tavasznak  kalcndáriomban megállapított kezdete. Nem bíztat sok jóval, kikényszeredett tavaszváró pesti polgárok rezignáltak legyintenek, mikor  ma  kinéztek  az  ablakon: nem lesz idén már sose tavasz..

Csak  Budán  más  a  helyzet.  Budán  már  tudjuk, hogy itt a tavasz. Biztos, csalhatatlan, minden meteorológiánál, sziriuszi tudománynál megbízhatóbb jele van annak Budán, hogy beköszönt a  tavasz:

tegnap  megjelent a budai  utcákon  a verklis-ember.   

Tél  múlásának,  tavasz  jöttének hírnöke: a  verkli.  Amikor  a  macskaköves  vízivárosi utcákon végigpörgött az ismert kétkerekű alkotmány,  elébe  rohantak  a  házakból  a  gyerekek,  ugrálva,  táncolva  adták  meg  a  díszkiséretet  a  két  jágerkalapos  zenésznek  s  mosolygó arcok  fogadták  a .zenélő  targoncát minden  udvaron.

Mert Budán  bizony nem megtűrt  jövevény  a verkli.  Itt  nincsenek  ridegszívű táblák,  hogy:

Kintornázás  tilos.  

A  legsötétebb,  legősibb,  legédesebb vén budai körzetekben, a Vízivárosban, a  Tabánban,  Külső-Krisztinában  a  verkli  délutánonkint várt, szívesen látott vendég, áhított, sőt  megkövetelt  zenei  produkció.  Mindennapos mulatság,  amelynek  elmaradását  a  legszigorúbban kell igazolniok a verkliseknek.

FÁBIÁN IMRE : TABÁN

Konkrétan a MÉLYPINCE  vendéglő a  Görög és Fehérsas utca sarkán....anno 1930 körül...

TÉLUTÓ A TABÁNBAN

UTOLSÓ BÉKEÉVEK 1910 TABÁN

ÉJJEL A TABÁNBAN ANNO

EMLÉKSZIK MÉG KISLÁNY ?

UTOLSÓ PILLANAT

AZ EMLÉKEZÉS KEZDETEI - HÁLÁTLAN UTÓKOR

Magyar Nemzet, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)1959-11-28 / 280. szám
Holnap rendezik    tabániak 3. találkozóját 

A Hazafias Népfront megalakította a tabáni emlékbizottságot 

Az öreg Várkert-kioszk téliesen csillogó ablakaiban élénkbetűs nyomtatott feliratok jelentek meg: "Tabániak figyelem!... Vasárnap egész nanon át tartjuk meg a hagyományos tabáni találkozót! Minden régi tabáni lakost szeretetel vár a hazafias népfront rendező bizottsága

sáni  temetés, stanicli tánc 

Az eltűnt városrész feledésbe merülő népszokásainak és hagyományainak egyik legbuzgóbb kutatója, a tabáni származású Fischer Árpád fáradozik, rendez és segédkezik a nagy találkozó" patronáló i szervének, a kerületi népfrontbizottságnak, a kedves, roman tikus kioszkban. 
— A harmadik találkozónak már az eddigieknél is melegebbnek, emlékezetesebbnsk kell lennie! — mondja. 
Igaz,hogy az első tabáni összejövetelén, 1957 novemberének ! utolsó vasárnapján is majdnem ezren, tavaly meg már ezerkétszázan vettek részt hajdani tímárok és kordovánosok, kádárok és kötélverők, hajósok, papucskészítök, nevezetes szappanfőzők és még híresebb gombkötők, sarkantyúkészítők, kefekötők, fürdősök és a gellérthegyi lejtők szőlőműveseinek leszármazottai.

 A baráti találkozó pedig már nemcsak egyszerű vendéglői poharazás lesz, sramli mellett. A tabániak tavaly elhatározták, hogy eltűnt városrészük hagyományait megőrzik, felújítják.

 A Hazafias Népfront vállalta is, hogy ezentúl évről-évre megrendezi a tabáni találkozókat.
Ilyenkor számolnak be arról: milyen régi szokást sikerült felkutatni, hol, milyen műemlék újjáépítésénél segédkezzenek az Országos Műemléki Felügyelőségnek — ha kell társadalmi munkával is. 

Egy újabb elhatározás küszöbén is állnak: a tabáni emlék- bizottság, melyet a népfront a minap alakított meg, jövőre már nemcsak találkozót, hanem tabáni hetet rendez. Felújítják majd a régi tabáni népszokásokat. 

A nézőközönség mulathat majd a tabáni farsang kacagtató mókáján, a sáni temetésen. 
A farsangot egy szalmabábu jelképezi. Teknőkoporsójában kísérik a siratóasszonyok. A koszorú viszont — virsliből készül. A stanicli-táncnál meg hatalmas versenyre kelhetnek a fiatalok: ki tudja meggyújtani a lány szoknyáján tánc közben ide- oda ringó papirrzacskót? Régen nem sokan gyújtották meg. Inkább a farsangi szórakozásban átforrósodott szívek gyúltak lángra... 


Rőfös bolt a Keresztes pókhoz 

A tavalyi találkozón a tabániak megtudták, hogy esetleg újjáépülhet a Szarvas-fogadó épületében a Szarvas-ká véház. A tabániak felkarolták ezt az ügyet, a népfront segítségét kérték munkájukhoz, terveket szőttek, mi mindenre lenne alkalmas a megfiatalított és megszépülő Szarvas. 
A harmadik találkozón már eredményekről hallunk: valóban újjáépül a régi fogadó. Kávéház lesz és amolyan kerületi kultúrkombinát. 

Érdemes lesz ott tabáni múzeumot berendezni, hiszen gyűlnek, egyre gyarapodnak a tabáni emlékek. 

A találkozókon felvillant a kedv: kutassunk, keressünk, találni fogunk festményt, értéket, céhbeli szerszámokat, az ősök munkaeszközeit, ünneplő ruhadarabjait, népművészeti értékeket. 
És nem eredménytelenül. A Holdvilág utca és Kereszt utca nevét már csak öreg festmények őrzik. És a Krúdy-novellák.

De előkerültek öreg fényképek, amelyeken ott díszeleg a Holdvilág utcai régi cégek neve: Rőfös bolt a Keresztes pókhoz, vagy Semmelweisék boltjának cégére,

 a szatócsbolt a Cukorsüveghez. 


Negyvennyolcas emlékek 

Negyvennyolcas emlékeket is találtak a tabániak helytállásáról, honvédeket segítő tetteiről, a negyvennyolcas polgári kör megalakulásáról szóló írott emléket. Felkutatták az 1810. évi borzalmas tűzvész emlékeit is.

Virág Benedeknek akkor egy szőlőműves lánya adott menedéket. A Tabántól messzire került ládák, családi lim-lomok őrzik a múltat 

Ezeknek az emlékeknek alkalmas helyük lesz majd a tabáni múzeum. 
És a tabániak úgy érzik, joguk is, kötelességük is a népfront munkájában részt venni, s hangot adni azért, hogy a templom körül épségben maradt városrész eredeti tabáni jellegét őrizzék meg, hogy Virág Benedek emlékét itt örökítse utca, s ne a Zöldmái fölött. Hiszen Virág Benedek harmincöt évig élt a Tabánban, itt látogatta meg őt Kazinczy Ferenc is. Itt halt meg, s temették el 1830 januárjában. 
Van és lesz tehát miért találkozniuk és dolgozniuk a régi tabániaknak 

Hétfői Hírek, 1959 (3. évfolyam, 1-52. szám)1959-11-30 / 48. szám


FEHÉR T-.BETŰ A HAJTÓKÁKON

 KÖTÉLÉLVERŐK,FAZEKASOK,FRESKÓFESTŐK,tímárok,pipakészítők kőmívesek késői ivadékai sereglettek össze vasárnap délelőtt, szerte Budapestről a Várkert Kioszkba. Valameny- nyien tabániak. Annak az ősi városrésznek volt lakói, vagy lakóinak gyerekei, ahol Semmelweis Ignácz apjának fűszerüzlete „zu Zuckerhut” néven állt a sarkon, ahol Virág Benedek és Czuczor Gergely született, ahol Evlia Cselebi, a híres török krónikás 150 tímár-műhelyt számolt meg, ahol a 20 méter hosszú és egy méter széles Gesztenye utca hirdette a történelmi időket. Ezek a szorgos, derék budai iparosok, munkások, kispolgárok máig sem tudták megbocsátani a Horthy-rendszernek, hogy 1933-ban leromboltatta Budapest gyerekkorának műemlék városrészét. 

Öt esztendeje, minden évben összegyűlnek a szerteszéledt tabániak, hogy schramli- zene, sör és virsli mellett közösen elevenítsék fel apáik, nagyapáik és saját gyermekkoruk emlékét, terített asztalnál beszélgessenek a városrész hagyományairól, szokásairól. 


Csaknem ezren jöttek el most is a találkozóra, amely ez évben új színnel és új vendégekkel, a Tabán új lakóinak jelenlétével gazdagodott. Ezen a vasárnapi találkozón részt vett a Hazafias Népfront I. kerületi Bizottsága is, amelyik 
örömmel karolta fel és támogatja a kezdeményezést, hogy jövőre. 1960-ban, nagyszabású kiállítás nyíljék Tabán emlékeiből. 
Ezek összegyűjtésén, Tabán történetének megírásán, szokások felelevenítésén, hagyományok megőrzésén fáradozik tudományos alapossággal Fischer Árpád „őstabáni”, aki csaknem egy esztendeje nap mint nap a levéltárban gyűjtögeti a Tabánra vonatkozó történelmi adatokat. Családja 1684 óta lakik a Gellérthegy oldalában, bajor katonaként telepedett le egyik őse. 
Aktatáskájában már kötegnyi korabeli rajz, irat másolata vár kiállításra, s ha sikerre vezet a Népfront kezdeményezése, úgy múzeum is létesülhet az alkalmi tárlatból. 

Fehér hímzett „T” betűt hordanak a hajtókájukon a deresedő fejű férfiak, budai levegővel rúzsozott, pirospozsgás arcú asszonyok. 
A régi házak, utcák, játé- i kok, szerelmek elmúltak, de a tabániakat összetartja az a tiszteletre méltó törekvés, hogy megőrizzék a múltból azt, ami nemes, haladó és becses volt.

Annak az utókornak a számára gyűjtik össze emlékeiket, amely megbecsüli a hagyományt, amely ápolja a műemléket, s tiszteli a barátok becsületes közösségét. 

Ny. Á.

GÖRÖG UTCA,TABÁN

ISMERETLEN:BUDAI VÁR A TABÁN FELŐL 1910

KRÚDY GYULA: FÜGGVÉNYESI AZ ORSZÁG KERESZTAPJA

Ez a történet még abból az időbőlvaló.-amikor egy kövér budai professzor intézte el - azt a dolgot, hogy ki micsoda nevet kapjon a névmagyarosítása után. Olyánfélé aktus volt ez, mint valami keresztelő, amikor komaság, sógorság, szomszédság, távoli atyafiság mind azon töri a fejét, hogy milyen neve legyen az újszülöttnek. Ám az első aktusnál nem szokták megkérdezni a kisdedet arra nézve, hogy melyik név' tetszene neki a sok javaslatba hozott név között. A névmagyarosításnál, a maga ötven krajcáros bélyegéért azonban akárki válogathatott a nevek között.
Sok baja volt ezért a kövér budai tanár ,úrnak. • • • .
Ez a kövér ember sok cugoscipö és ugyanannyi esernyő elkoplatása ulán, (mert esőcsináló is volt, ha kilépett az uccára, aminthogy a budaiak ezidőtájt még ilyen apró nevezetességekben ^ keresték az érvényesülést), a kövér ember végtére eljutott odáig, hogy a bizonyos pesti lapszerkesztők a kezébe nyomták ama leveleket, amelyekkel irodájukban őket a névmagyarosítás ügyében felkeresték előfizetőik. A vidéki előfizető, ez a derék, jóravaló ember felteszi magában,-, hogy kedvenc  lapjának szerkesztője a vesszőzéstől kezdve a halál elleni orvosságokig mindenben tud tanácsot adni,/így: névmagyarosítás.dolgában is—-
 A kövér buda profésszor ezeket a leveleket - szedte össze a különböző pesti lapszerkesztöségekben,amikikor térmetességét  élőreugró. rohamozó léptekkel vitte le á budai lépcsőkön. -
Egyébként szép. komoly, megszélesedett, megvastagodott úriember volt az ország keresztapja , amint önmagát elnevezte azokban a levelekben, amelyeket reggel (ölésiig írogatott a vidéki tudakozó- , dóknak névrnagyarósítások ügyében. Olyan ember volt, amilyenről' az igazi házasságközvetítők álmodnak, akik szeretnének az összehozott házaspárhoz évek múlva is vizitbe járni az emlékezés évfordulón. Szakállát csak két hetekínt nyesette, mint azok az emberek, akik inár érzik belső tartalmasságukat és ezért mit sem adnak a világi hiúságokra. Mellényeit bőre szabatta, mert soha sem lehet tudni, hogy mikor kell a mellény anyagát a nadrág pótlásához felhasználni. Inkább nagyobb kalapot, vett, mint, a feje, mert a kalapbélést mindig lehet ujságpapírossal pótolni, de a kis kalapból az ördög sem tud nagykalapot csinálni. Általában rendes ember volt, aki esténkint a feleségének, egy hegyesorrú, szimatoló asszonykának beszámolt minden napi cselekedetéről, miközben cipőjét. lehúzta és fájós lábait dörzsölgétté:
— Ma azt ajánlottam egy délvidéki úriembernek, akit most Hercognak hívnak, hogy nevét változtassa Hermányira. Tetszik neked ez a . név Hérmányi? — kérdezte az ország keresztapja.
— Nagyon tetszik, — felelt me-g- indultan a bolhákra vadászható asszonyka. — Egy Hérmányi csak szép ember lehet
Az asszony dicsérete igen jól esett az ágya szélén üldögélő tanárnak, mert az elismerést ott veszi az ember, ahol találja.
— Tudod, kedvesem, hogy én jártomban -keltemben nem töröm egyeben a fejemet, mini új és újabb nevek kitalálásán ? — felelt a tanár ugyancsak illetődötten és most a ballábát kezdte dörzsölgetni, úgynevezett flusz-papirossal, amilyent mindig tartott erre a célra. Ha végigmegyek az Aranykakas uccán, ha sétálok a budai bástyán, ha rohanvást a' lóvasutak elől igyekszem félreugrani a pesti utcákon, ha Popper Nepomuki János kereskedelmi iskolájában tanítgatom a nebulókat a kettőskönyvvitelre: mindig csak újabb és újabb szép nevek kitalálásán töröm a fejemet.
A bolhafogdosó asszonyka megértőleg sóhajtott. (A kövér tanár ama boldog férfiak közé tartozott, aki el tudta hitetni a feleségével, hogy mindig nagyon sok dolga van!)
— Megyek az uccán, — kiáltott fel az ország keresztapja és most már mindkét lábát munkába vette, — eszembe jut egy szó. Példának okáért ez a szó: szabály. Szabály, szabály, mondogatom magamban, anélkül, hogy még csak sejteném is, hogy ez a szó valaha hasznomra lesz. Ámde. mire az ucca végére érek, már világos előttem, hogy ebből a szóból igen szép magyar nevet lehet komponálni, amely név viselőjének minden karakterét megmutatja, sőt hitelét is emeli, ami nem utolsó dolog a mai világban. Vájjon, kitalálod-e, életem társa, hogy milyen magyar nevet lehet formálni a >szabály« szóból?
Az asszony ebben a percben észrevette, hogy egy százlábú-bogár szalad a régi budai lakás fala mellett. Ez kötötte le a figyelmét; különben , sem volt valami találékony, ezért nem felelt.
A tanár megnyomkodta a lába kisujját. anjely az időváltozást szokta jelenteni:
— Tudóm, kedvesem, hogy te is csak asszony vagy, akit csupán a sikeres eredmények érdekelnek, az előkészítő munkálatokra nem vagy kíváncsi. Igazad van: ne is érdekeljen téged sohase, hogy mire gondol a férjed az Aranykakas uccában, ahol egyik kocsma a másiknak veti a hátát, ahol megátkozza az ember, aki a kövezetet feltalálta.
Az asszony elszégyelte magát:
— Természetesen a szabály szóból a legjobb volna Szabályi nevet
alkotni, mert így benne ván a szó végén az epszilon is. amit a névmagyarosítók kedvelnek.
— Tévedtél, kedvesem, — felelt
szelíd leereszkedéssel az ország keresztapja. — A szabály szónak név alakjában nem szabad másként hangzani, mint Szabályosi, mert így mindent kifejez a. név. Mért legyen minden Svarcból Kovács vagy Szabó, amikor itt van ez a gyönyörű szó, amely egy egész életre irányt, jellemet, sőt tán tisztességet is ád viselőjének? Ha nem hívnának Függvényesinek, amely nevet, mint saját találmányomat, egymagám viselem Magyarországon: szent becsületszavamra mondom, Szabályosi szeretnék lenni. Sajnos, törvényeink értelmében az ember csak egyszer magyarosíthatja a nevét. Szabályosi! Milyen rendes, gondtalan ember lehet az. aki valaha ezt a nevet viselendi?
— Szabályosi, Szabályosi. — felelt a hűséges asszonyka és az ura ágya szélére ült. miután az már előkészítette lábait a holnapi járáskelésekre (csak egy alattomosan járó lábgörccsel volt még némi baj. ámde erre nézve tudott valamely különös elhelyezkedést a tanár úr), lefeküdt és a paplant, mint egy világban megcsalatko- zott ember, a füléig felhúzta. — Szabályosi! — szólt az asszonyka és megsimogatta az ura kéthetes szakállát, mintha ezzel a simogatással akarna bocsánatot kérni tudatlanságáért és figyelmetlenségéért. amellyel bizonyára megbántotta ezt a jóembert, aki egész nap az ország érdekében gondolkozik. — Szabályosi!
A paplanból kidugta fejét az ország keresztapja. És gyanakodva kérdezte:
— Jutka, mondd meg őszintén, ha nem tetszik neked ez a név.
— Kedves jóuram. — felelt most áhítattal áz asszonyka. — ez a név nekem annyira megtetszett, hogy ezentúl, ha megengeded, itthon, négyszem között Szabályosinak foglak szólítani.
Nagyobb elismerés nem érhétté az ország keresztapját

Bolyongás az egykori Tabán megmerdt házai között

Híre terjedt, hogy bontják a Tabán utolsó házát, a budaiak nyelvén „ráctemplomnak" nevezett görögkeleti templom mellett. A hir természetesen téves. A fővárosi ember számára ugyanis csak a lebontott és közparkká átalakított terület számított Tabánnak, ahova a pestiek nyári estéken sörözni jártak a schrammlizenés kis vendéglőkbe. Tabánnak ez a része bizony eltűnt. A hegyoldalon és a hegy lábánál rügyet bontanak a fák, -az apró, rozoga, időmegviselte házak helyébe létesített parkban. 
Eltűnt innen az Aranykakas- meg az Arany- kacsa-utca, a Kereszt-utca, a Gellérthegy-utca, Czakó- utca, Virág Benedek-utca és a Hadnagy-utca sok réges-régi háza. Nyoma sem látszik már annak, hogy merre voltak azok az utcák, amelyeken az alkonyi homályban egymásbakaroló, merengő szerelmesek bolyongtak és a régi Tabán regényességéről álmodoztak. Csak festmények és fényképek őrzik a régi Tabán egykori szépségét. Az újabb nemzedék már nem tudja, merre futott hegynek a Kőműves-lépcső és hol volt az utolsó tabáni bábsütőműhely. Tulajdonosa, Benedek Samu is ott pihen már azóta a temetőben. Meghalt nemsokkal azután, hogy lebontották az Attila-körut 35. számú földszintes házikót, amelyben 1867. óta volt a Várból ide leszármazott és még 1700-ban alapított bábsütőműhely. 

Szemben az Attila-körut másik oldalán még állnak az újabb épületek közt maradt régi házak, Tabán nem tűnt még el teljesen és nem egyszer felvetődött a kérdés, mi lesz a sorsa annak a néhány réges-régi háznak, amit a Műemlékek Országos Bizottsága mint műemlék jellegű épületet tart nyilván. A Döbrentei- tér és az Attila-körut sarkán bontják most azt a négyemeletes bérházat, amely — mint újabban épült — nem tartozott már a lebontott Tabán régi házikói közé. A nagy bérpalota valósággal eltakarta Tabán sok apró, ódon házát Csattognak a csákányok, hordják a téglát, követ, gerendát és a rác-templom mellől rövidesen eltűnik ez az oda nem illő saroképület. Ezen a területen a hegyoldal és az Attila-körut között csak egy épület áll, mint a városrendezés nagy kérdőjele: a közpark közepén a Bethlen-udvar. A főváros már évekkel ezelőtt terveket dolgoztatott ki Tabán dunafelőli részének rendezésére is és az újabb, kisajátítási tervek mellett a főváros igyekezik megvásárolni az eladásra kerülő épületeket. Az Attila- körut, Döbrentei-tér és Döbrentei-utca sarokszögében állott rozoga háztömböt évekkel ezelőtt lebontották és a helyén kis park díszeleg. A régi Tabán egy része azonban még változatlanul áll ódonbáju regényességében és itt még mindig rejtélyesnek látszó átjárók és utcaközök lepik meg a régi kövek világának bolyongóit. 

Attilka körút 50


A most csákány alá került modern bérházzal szemben ott szerénykedik az Attila-körut 50. számú egyemeletes, kis, régi sárga ház, falán a tábla, mely szerint itt székel az első kerületi iparoskor. Nem messze innen nevezetes épületek állnak a törpe lakóházak között. Irodalomtörténeti emlékmű, műemlékként nyilvántartott épület az Apród-utca 10. számú, kiugró dombra épült egyemeletes házikó: itt lakott Virág Benedek, a költő, aki száz évnél régebben porlad a hajdani tabáni temetőben.

 VIRÁG Benedek sírja az egykori tabáni temetőben

Vájjon meddig állhat még helyén a többszázéves ház, amelyről Kosztolányi Dezső verset irt. Keskeny, homályos feljárat kőlépcsőkkel vezet fel a 2-es számú lakásba. A plébániatemplom felé eső legszélső, egyablakos szoba volt Virág Benedek otthona.

     

Virág Benedekháza rajzvázlaton , egy 1935-ös fényképen és sírja ma


 Itt élt szerzetesi szegénységben, 1810 óta, itt fogadta Kazinczy Ferenc, Dugonits András, Horváth István, majd az akkori fiatalok: Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc látogatását. Itt is halt meg, 1930. január 23-ikán. 1880 óta emléktábla jelöli meg a házon Virág Benedek emlékét. Kétoldalt hervadt babérkoszorú csüng a márványlap mellett. A szomszédban van a régi, szép tabáni plébániatemplom, amelyben nem egyszer misézett Virág Benedek . . .

 Szemben a legendáshírű, régi Szarvas-téri ház — most Szebeny Antal-tér 1 —, a kapu fölött a futószarvas domborművével, amelyről a tér egykori nevét kapta. Az Apród-utca és Váraljautca tele régi apró házakkal. A plébániatemplom mögött az Attila-körut 40. és 42. számú épület közt nagyon keskeny utcaköz szalad le a Döbrentei-utcába, a Hegedüs-köz, amelyet leginkább csak a Tabán őslakói meg •— a levélhordók ismernek.













 Ám nemcsak utcaköz, különös átjáró is összeköti e dombrészt a mélyenfekvő, egykor árvizsujtotta Döbrentei-utcával: az Apród-utca 10. számú ház galambducos, petróleum- lámpás udvarából három udvaron keresztül zegzugos lépcsők vezetnek le a Döbrentei-utca 9. számú házba. 

a Döbrentei u 15 ma is áll
Itt is áll egy műemlékjellegü épület, a Döbrentei- utca 15. számú kétemeletes, erkélyes, empire-stilusu kis bérház, amely a XVIII. század közepéből maradt itt. Falán a legrégibb budapesti emléktábla: egy vörös márványlap, mely az 1775-iki árvíz magasságit jelöli, latin, magyar és német nyelven. Fölötte az 1838-iki árvíz márványlapja, magyar és szerb szöveggel.

Eddig ért az árvíz 1838-ban


Valahányszor a csákányok megcsendülnek Tabán házai között, Buda régmúltjának rajongói, meg Tabán öreg lakói elmélázva gondolnak arra, mi lesz ezeknek a házaknak a sorsa, mikor hordják el a régi köveket. A regényes Tabán eltűnt, de néhány emlékezetes épület még őrzi Buda múltját, a hajdáni rácváros roman

Tamás Ernő

Pesti Hírlap, 1938. március (60. évfolyam, 48-72. szám)1938-03-31 / 72. szám

FEGYÓ BÉLA:TABÁN

BÚCSÚ A RÉGI LAKÁSTÓL

• 

MÚLTIDÉZŐ SÉTA EGY ELTŰNT VÁROSRÉSZBEN

Új Magyarország, 1994. augusztus (4. évfolyam, 178-203. szám)1994-08-13 / 189. szám

Nézem a két fényképfelvételt: csaknem száz esztendő választja el egymástól őket, jóllehet a helyszín ugyanaz. Nyolcvanöt éve mondatott ki a verdikt: a Tabánt pedig le kell bontani! Sokáig nem vették komolyan, jött a világháború, jött Trianon, más fájdalom s az öreg házak néhány évtizedig megmenekültek. Aztán, a harmincas évek elején megjelentek az első társzekerek, lovas kocsik, elkezdődött a költözködés, a menekülés, a bontás. A hangulatos kiskocsmák esti zeneszavát mindinkább feledésbe küldte a szikrázó csákányok, a surrogó ásók és lapátok harsogó kórusa. Éppen hatvan esztendeje, hogy a városatyák büszkén jelentették, az újságok édes-bús tudósításaiban elsiratták: volt egyszer egy Tabán, elmúlt egy budai jellegzetesség. Nem hiányzott az optimizmus sem, hiszen a hírlapi beszámolókból akárki megtudhatta, az eltűnt Tabán ma kopár földjét arra rendelte a sors, hogy itt épüljön fel a források hozzájuk méltó pompás, kényelmes, alkalmas városa. 

Terv terv után készül, a hegyoldal vár, várja már az új kapavágásokat, a felgördülő autókat, az építőmestereket, a munkásokat, akik - ki költői elgondolással, ki verejtékes munkával - megteremtik az új városrészt...

Egyre kevesebben emlékeznek személyes élményeik alapján az egykori Tabánra, görbe, váratlanul csavarodó utcáira, térdmagasságnál kezdődő ablakaira, öreg fáira és a tavasztól őszig dézsában, vödörben, ládában pompázó, virágzó leander-erdejére. Harminc évvel ezelőtt, 

1964-ben e sorok írója két „őstabánival" bebarangolta az akkor már kopottas füves, ritka-bokros domboldalt a Gellérthegytől a Krisztináig. Két öreg barátom - Pánczél Lajos hírlapíró és Froemel Károly arany
műves - egymás szavába vágva idézték föl az egykori utcákat, a tereket, az iskolát ahová jártak, a vendéglőket, a vendégeket, a kereskedőket és az üzleteket. Azidőtájt még évente összejártak a tabáni öregek, találkozójukat a Szent Katalin templom búcsújának idejéhez igazították s a színhely a Várkert kioszk volt, a Duna-parton.


Harminc éve már csak néhány ház és utca emlékeztetett a Víziváros szélén az egykori Tabánra, már csaknem készen állt az újjáépített Erzsébet híd - éjszakánként az élelmesebbek át is gyalogoltak rajta, megrövidítve a távot Pest és Buda között -, de a városrész egykori rajongói még találtak helyet és módot rá, hogy elmerengjenek az ifjúságról. Az Apród utcai Semmelweis-szülőházat már restaurálták s a sarki Aranyszarvas-házban vadvendéglő nyílt: Siklós Imre őz- és szarvaskölteményeiért Zuglóból és Újpestről is elzarándokoltak az ínyencek. A házban pinceborozó is volt, és az Attila körút elején ismét hinni kezdtünk a klasszikus szentenciának: szőlőből is lehet bort készíteni! Néhány házzal később, az Alagút felé tündéri illatok csapták meg az arra járók orrát. Benedek Margit, - az egykori tabáni család utolsó sarjaként - mézeskalácsos boltját már egyedül vezette, nem adva el a mézesformákat a bizományinak, sem az ácsingózó külföldi ragadozóknak és a puszedlit sem csomagolta előre: ízlelés és válogatás után ő maga mérte s gondosan ügyelt rá, hogy a kívánt mennyiségre még kerüljön ráadás - ajándékként.

A két tabáni öregfiúval így sétáltunk el Lajos bácsi vendéglőjéhez, csaknem szemben a hatalmas Bethlen-udvarral, amely bérkaszárnya annak idején a negyed Tabán lakosait befogadhatta volna. Lajos bácsi a régi vendéglős dinasztiák sarjaként a „kis haszon, nagy tisztesség" elve alapján vezette üzletét, sokan jártak ide nyugdíjasok, a pi
rított máj volt a kedvenc - nyolc(!) forintot is elkértek egy adagért - de nyár végén, ősszel a rizses lecsó lett a sztár, kolbász nélkül, ám a nagy adagokra személyesen ügyelt Lajos bácsi, a porcióhoz szelet kenyér is járt és a fejvesztés terhét vállalva alig merem leírni: kettő harminc szerepelt áraként az étlapon. 

Vacsoraidőben persze kitűnő „gaszt- rikus kéjelgésekben" lehetett részt venni a szomszédos Tabáni Kakas vendéglőben is az ínyenceknek. Itt akkor a Benkő család vezette az üzletet, s ha az ételkülönlegességek mellé nem rendeltek a vendégek kísérőzenét, Vogel úr, a zongorista, mélyen meghajolva fölállt a hangszerétől, bejelentve, hogy „eladó a muzsika!" Olyankor legtöbbször az „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél, melódiája fájó emlékről mesél" következett...
A tabáni séta betetőzését - sőt gyakorta még az egyéb budai, netán óbudai kocsmológiai tanulmányutak záróaktusát is - a Kistabán presszóban tett látogatás jelentette. Itt Dolfi úr volt a főnök, az egykori nagyváradi futballkapus, aki a hosz- szúkás terem elején éberen őrködött, mert hátra, a „szentélybe" többnyire csak a stammgasztok mehettek. A kopott pianínón, a sarokban, valóságos csodát láthattunk-halhattunk: Mocsányi László játszott és énekelt, a legendás Mocsányi- Lakos duó életben maradt tagja. (A harmincas években műsorukat, zeneparódiáikat a pesti rádió legnépszerűbb adásaiként tartották számon, Karinthy írt róluk elragadtatással.) Amikor a zongorán felcsendültek a régi slágerek, a hajdani Horváth kerti Színkör operettjeinek melódiái, az egykori tabániak - meg az akkori nem tabániak - könnyes szemmel dúdolták, énekelték Mocsányi- val a máshol szinte sohasem hallható dalokat. Még, még - kértek újabb és újabb emlékidéző nótákat telhetetlenül, egy pillanatra megállítva, visszafordítva az időt. A zeneszünetekben aztánelőkerültek a régi történetek, nemritkán a pikáns históriák és a tervek. Igen, a soha meg nem valósult tervek, amiért eltűnt az öreg városrész: az új Tabán, a fürdőváros! Mi már nem érjük meg, mondták sóhajtva az öregek, de kétezer táján ide fürdőparadicsom kerül és talán még új miílenne- umi kiállítás is lesz, mint 1896-ban. Már akkor megtanultan), hogy igazán lelkesedni csak a sokat megélt öregek tudnak. Milyen izgalommal jártak le, la, a Dunához akár naponta, nézni, figyelni, hogyan épül újjá az akkor még szokatlan, modern Erzsébet híd...
Az is szokatlan volt, emlegették, milyen gyorsan eltelt a harminc év, milyen közeli 1934, amikpr az utolsó házak eltűntek a domboldalról. És ugyanígy repült el az űjabb harminc esztendő a krónikás számára is, akinek öreg tabáni barátai - nagyon remélem, most, 1994 mállasztón forró nyarán - egy mennyei kocsma kockás abrosszal leterített asztalánál, a hús kerthelyiségben, természetesen leanderek társaságában rendelik a bort szódával és égi parádivízzel. A hatvan éve lebontott városrész mellett az ő emlékükre is felidézem a kedves Mókuci - ahogyan országszerte ismerték Farkas Imrét, a zenés játékok költőjét - Tabánról írott sorait:


Ma már csak emlék.
 Szertefoszlott álom.
Egy dal, kis mese, 
hogy volt a világon.
Dűlt fal, lámparoncs, 
kis ablak betörve:
E pillanatban ez
 van csak belőle.
Büszke, új város
 lesz itt nemsokára,
Vén poéta szív 
gondol csak reája:
Lesznek-e oly boldogok
 mint a holtak,
Kik egyszer itten
 - oly boldogok voltak...


György András

ARANYKAKAS UTCA ANNO 1900