EGY HÁZASSÁG MINDENNAPJAI

Svábhegyi szüret
Vinkó József írása a Magyar Konyhában

Pénteken a Jókai kertben Saly Noémi Laborfalvi Rózának, Tóth József faszobrász pedig Jókainak öltözve vonult fel a hagyományos svábhegyi szüreten. Jókai felesége a XIX. század elismert színésznője az utókor számára az ideális feleség példaképe volt. Vagy mégsem?

Rivalda és konyha. A végzet asszonya és kappant kopasztó szakácsné. Hajnalban disznót etetett, kofákkal alkudozott, majd megvizsgálta a piruló kalácsokat, beleszurkált a sistergő hurka-félékbe, kikészítette a derelyesarkantyút, a habszedőt, spékelni tanította a szobalányt. Este Gertrudis királynőnek öltözött, akinek mélyen zengő hangjáról Széchenyi István azt mondta: „A legszebb muzsika, amit hallottam valaha.” E kettős szerep volt Laborfalvi Róza élete. Legalábbis a varázsos pillanat óta, amikor 1848. március 15-én este a Nemzeti Színház színpadán levette saját kebléről a nemzeti színű kokárdát és a színpadra felrohanó fiatal jurátus szíve fölé tűzte. Aztán csak nézte a földbe gyökerezett Jókai Mórt mélán, édesen, rejtelmesen.

Jókai a Svábhegyen

A férfi sorsa a nő. A nő sorsa a férfi.
Napok múlva már főznie kellett. Jókai meghívta legjobb barátait, s Róza tudta, hogy Petőfi ellenzi házasságukat. A régi női bölcsesség motoszkált fejecskéjében. „Etesd a bestiát!” A költőt szakácsművészetével akarta lenyűgözni. Kipuhatolta a gyengéjét: a friss bélszínt három nappal a vendégség előtt erősen befűszerezte és bepácolta. Aztán a nagy napon arany-vörös, bódító illatú ráklevest, kapros kappant, sós túrógombócot (ezt akkor úgy hívták: rest asszony derelyéje), rummal és tejszínnel meglocsolt jégbe hűtött dinnyét tálalt fel. Az ebéd mindenkit elvarázsolt. Jókai érezte, hogy itt a kulináris pillanat, felállt, s elcsukló hangon bejelentette házassági szándékukat.

A kertjére mindíg büszke volt

Petőfi azonban kákabélű poéta volt. Nem lehetett a hasával lekenyerezni. (Nem volt neki.) Dühödten kiviharzott, majd levélben értesítette az idős Jókainét, hogy hebehurgya fia egy nyolc (mások szerint tizenkét) évvel idősebb „vén személyt” akar feleségül venni.

Ám Jókai ekkor már tudta, hogy gyomrát és szívét Rózára bízhatja. „Miért házasodnak a férfiak? – kérdezte – Tán a mézes hetek gyönyöreiért? Bizony nem! Hanem az otthonért… Meleg szoba? Nyugalmas ágy? Ezt mind kapni másutt is. Csak a tűzhelyt nem kapni meg sehol.”

Úgyhogy szegény Róza főzött egész életében. A nyári, svábhegyi szüreteken szabad tűzön pompás birkapörkölteket, nyárson lassan piruló csirkéket (amik fölött maga Jókai forgatta a zsírtól csöpögő szalonnadarabokat), bent a konyhában pedig rotyogó, pöfögő töltött káposztát orjával, dagadóval, ahogy az ura szerette.


Csakhogy Laborfalvi Róza hangulatszakács volt. Hol harminc ezüstforintot (egy-egy novella árát) is kidobta az ablakon - ilyenkor fácán, tengeri rák és bordeaux-i került terítékre – hol meg ádáz spórolásba kezdett és egy hatosból (tíz krajcárból) kihozta az ebédet. Bohém színészháztartás volt ez. Haszontalan luxuskacatok hevertek mindenfelé, a legszükségesebb dolgok meg hiányoztak. Az író idegeit sokszor a konyhai csatatér is megviselte. A zongorán ecetesüvegek álltak, a sárga selyemdíványon paradicsomot érleltek, a csirkecsontot, citromhéjat a szekreter fiókjaiba dobálták, a svábhegyi villa pompás szalonjában szabadon mászkáltak a tyúkok, libák. Jókainé még malacot is nevelt, amit este bevitt a hálószobába, selyempaplannal bevackolta és tejeskávéba mártogatott zsemlyével etette. Télen az egész állatseregletet (a teheneket, a két lovat, a hízót, a hat kutyát, a baromfiudvart) leterelték a Svábhegyről Pestre, a Stáció (ma Baross) utcai házba.

A Stáció utcai Jókai ház udvara

 Feltehetően egy ilyen költözés alkalmával róhatta fel Jókai a következő sorokat: „A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart. Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper.”
Válásról azonban szó sem esett. Amikor az íróban (annak ellenére, hogy időközben reszketeg papucsférj lett belőle) felhorgadtak az indulatok, Róza szó nélkül feltűrte ruhája ujját, odaállt a kondér mellé és ura elé tette azt a bizonyos tál ételt.

Svábhegyi szüret

A görögolvasó angyalbakanccsal (a híres bableves), vagy a kapros túrós lepény mindig bevált.

Aztán ott volt Laborfalvi Róza vásárló mániája: 14 szoba tele minden lim-lommal, antik bútorokkal és képekkel. Minden sifonéron ecetes üvegek. Egyszer eszébe jutott, hogy kirakatja a folyosót velencei mozaikkal. Ki is rakatta iszonyú pénzen. Azután a mozaikon lugzó kádak állottak és annyi lim-lom, hogy senki arra nem járhatott, hanem az udvar felől kellett kerülni, olykor a sárban. Ez a költekezés persze elnyelte Jókai keresetét. Ehhez jött a Várady-féle harmincezer forintos váltó. Így Jókai éjjel-nappal írt.

A házaspárt alakító Tóth József és Saly Noémi ,a Kadarka kör tagjai

Hargitai Beáta alkotása





2013.10.03. | Vinkó József

KADARSZÜRET A SVÁBHEGYEN

Ébresztőórát csörgőre!!!!!!!

 

SVÁBHEGYI SZÜRET 2013

Jókai vadregényes kertjében sváb, illetve rác viseletbe öltözött legények és leányok hívták szüreti mulatságra azokat, akik ellátogattak a harmadik alkalommal megrendezett Szüret a Svábhegyen elnevezésű eseményre.

„Mikor az én svábhegyi telkemet megvásároltam Schweitzer hegedűgyárostól, házastul 2200 forintért, akkor azon nem volt egyetlenegy gyümölcsfa sem. Tavaly kínáltak már ezért a kertemért épületestül harmincezer forintot. De hát nem adom el. Ez az én életemnek a föltétele. Egymillióért sem tudnék magamnak jó egészséget és jó kedélyt vásárolni, amit a kertem megád nekem” – írta Jókai Mór, aki feleségével, Laborfalvi Rózával kemény munka és jelentős anyagi befektetés árán varázsolt a svábhegyi kőbányából vadregényes majorságot, amely immáron három esztendeje szolgál helyszínéül a svábhegyi szüretnek.

A magyar irodalom legendás alakjának birtokán sváb viseletbe öltözött legények 200 kilogramm kadarkaszőlőt hordtak fel, amiből a leányok tapostak szőlőlevet. Ennek egy része a présbe került, s édes mustját a közönség is megkóstolhatta.

 „A Jókai-kertben olyan családias és sajátos miliő alakult ki, ami segít elszakadni a hétköznapoktól. Ez egy nagyon jó délutáni kikapcsolódás is, hiszen együtt lehetünk, és szórakozva idézhetjük meg a Hegyvidék múltját. Szerencsére, egyre több fiatalt lehet látni a svábhegyi szüreten. Érdemes oktatási intézményeket is bevonni. Jó lenne, ha a fiatalok is fellépnének, jól éreznék magukat, emlékeznének a hagyományokra. Ez egy csodálatos időutazás!” – mondta köszöntőjében Kovács Lajos hegyvidéki alpolgármester.

„A kadarka kicsit olyan, mint a nők. Érzékeny, kényes. A nagyon meleget és hideget nem szereti. Sokáig ne legyen a hordóban, ha egyáltalán akar ott lenni. Semmi nem jó neki. Vigyázni kell rá! De ha megkapja azt a szeretetet, törődést, gondoskodást, amit akar, nagyon hálás tud lenni. Laborfalvi Róza is ilyen volt – írta le köszöntőjében a szőlőfajta természetét dr. Kiss Eliza, a hegyközségek megújításáért és a szőlőbor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd annak értékére hívta fel a figyelmet. – Amikor Jókai ide telepítette a kadarkáit, nem tudhatta, hogy azok egyszer majd kipusztulnak, s nyilván arra sem gondolt, hogy lelkes emberek megalapítják a Kadarka Kört, és felélesztik múltunkat, hagyományainkat. A fantasztikus adottságú Svábhegyen kell ismét életre kelteni mindazt, amit Jókai megálmodott! Magyarországnak muszáj megmutatnia az egyediségét! Ne másoljunk Cabernet Sauvignon-t, Chardonnay-t, hiszen ezekből egyébként is rengeteg van az országon túl” – hangsúlyozta.

Képek a szüreti mulatságról:

   Mint megtudtuk, a kadarka szőlőfajta igencsak népszerű volt az 1950-es években, amikor is hazánk összes szőlőterületének harminc százalékát tette ki. Ezért hívták kocsisbornak. Azonban ahogy telt az idő, háttérbe szorult, mivel a szőlőtermesztés egészen más irányt vett. Napjainkban a fenti szám az egy százalékot éri el. Ez pedig rendkívül kevés. Éppen emiatt a Kadarka Kör tagjai már több mint nyolcszáz oltványt telepítettek a Jókai-kertben.

Forrás: hegyvidék.hu
Fotókért köszönet: Sebestyén Lászlónak  , Kadarka Kör