1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2018. augusztus 31., péntek

NEFFE JÓZSEF SZATÓCSBOLTJA ANNO 1899

címe :Hadnagy utca 32
De ne siessenek, ezúttal zárva!

HONVÉD SÍREMLÉK-NÉMETVÖLGYI TEMETŐ 1849

Pesti Hírlap, 1941. május (63. évfolyam, 98-123. szám)1941-05-30 / 122. szám

   
A 48-as honvédek uj emlékkertje a németvölgyi temetőben 

A főváros több mint tiz évvel ezelőtt elrendelte a régi vízivárosi és a Tabán-krisztinavárosi temető kiürítését. Utóbb elhatározták. hogy a németvölgyi temetőben létesítik a két megszüntetett budai temető nevezetes halottainak emlékkertjét öt esztendő telt el, mig az emlékkert most megvalósult
A fákkal, bokrokkal buján benőtt, ugyancsak régi németvölgyi temetőnek a hátsó bejárat felé eső sarkában köralakban terül el az uj emlékkert Keresztben két sétaút szegi át a kört és ahol a kör közepén a két ut találkozik, köröndöt alakítottak. A körönd közepén állították fel a tabáni közös honvédsir 1877-ből való, obeliszk-alaku emlékoszlopát és előtte tágas sirüreget tégláztak ki. Ide tették le tavaly május közepén a 133 ládikában . idehozott csontmaradványokat Most zöld halom takarja a sirüreget fedő három gránitlapot

     

1 .Baloldalon: Ghyczy István 23 éves honvédfőhadnagy síremléke. — Jobboldalon: Jezertsek Lukács lovas nemzetőr versfeliratos síremléke.

A bejárattól jobbra eső körnegyedben feküsznek a május 21-iki roham hősei és a 48-as szabadságharc egykori harcosai. Köztük a császári sereg több halottja is. A balra eső negyed- körben a nevezetes polgári halottak feküsznek, köztük Döbrentei Gábor


A 48-as honvédek táblájának első sorában leljük Burdina Alajos őrnagy síremlékét Az ostrom idején debreceni gyalogosaival a tabáni temetőt szállta meg. Különös előérzettel mondta ekkor: „Érzem, hogy elesem. Ha meghalok, itt akarok nyugodni“ — és megmutatta a helyet Elsők közt tört fel katonái élén a Várba és hősi halált halt a rohamban. Mivel holtában felismerték, a hagyomány szerint a kijelölt helyre temették A tabáni sírok kiürítése után az ő csontjait is idehozták. Sorsához méltó a sírfelirata: „Lowenkampfi Burdina Alajos Don Miguel ezreDbeli honvéd- őrnagyot, aki Budavár ostrománál 1849. évi május 21-én hősiesen harcolva elesett •» hazáért, övéitől távol, 47-ik évében ide temette a véletlen.“ Itt -nyugszik Assa-Kürthi Ghyczy István főhadnagy, aki 23 éves korában ugyancsak a hajnali rohamban esett eL A harmadik névszerint ismert ostrom-halott Jezertsek Lukács 33 éves lovas nemzetőr. A tömegtemetés utár. találták meg átlőtt testét a miniszterelnökség épületének padlásán. Ma is titok, hogyan került oda és miként esett el. Rózsaszín márvány síremlékének hibás magyarsággal vésett, aranybetüs versfelirata igy hangzik:

„El se búcsúzhattál, oly hirtelen éré halálod, 
Most mi búcsú sunk el, haj, hogy örökre van ez. 
Nyugodjál békén, akkor fog nyerni nyugalmat 
Szivünk is, ha porunk hült poraidba vegyül. 
Téged nőd, gyermeked kisértek sírba s barátid, 
De ha én elmúlok, lesz-e ki megsiratand? 
S ahányszor e márványon rezg a napkelet, 
Csókolja hamvadat a szent emlékezet.“


A többi sírban porladnak azok a_honvédek, akik túlélték a budai várvivást, megérték Világost, Haynaut, az aradi golgotát, sőt a kiegyezést is. Ludig János hadnagy, „ki résztvett a szabadság- harcban elejétől a végéig. Jelen volt Budavár ostrománál is“. + 1871). Egyessy Vince százados (+ 1887) és felesége. Örökös Horváth Sámuel őrmester, Kölcsey Ferenc főhadnagy, Krivácsy József ezredes (+1903) és felesége, Abbati Marescotti grófnő (+1910) és más honvédek, köztük idegen származásúak is, akiknek egykori német nyelvű sírfelirata „ung. insurrection“-nak nevezi a magyar szabadságharcot, de a német szavak között egyetlen magyar mindig van: „honvéd“.
Az első sorban, honvédek közt porladnak egy sírban az összetört Hentzi-szobor néven ismert emlékmű feliratából, meg a bécsi katonai följegyzésekből ismert és feltalált osztrák halottak. „Budavára 1849-iki császári védöseregének az ostrom alatt hősi halált halt 420 tagja közül itt nyugszik ...“ — mondja a felirat. Köztük az első Allnoch Alajos ezredes, aki fel akarta robbantani a Lánchidat és a kísérlet közben halálát lelte. Továbbá itt porlad néhány tiszten kívül több ismeretlen harcos. Az alsó felirat szerint „Hentzi Henrik cs. kir. tábornok, a vár parancsnoka és a védősereg többi hősi halottja a megszűnt vízivárosi katonai temető ismeretlen helyén nyugszik.“ Még most is rejtély ugyanis, hogy hova lett Hentzi holtteste. Katonáinak tömegsírja is ismeretlen.

     













Baloldalon: a honvédrejtegetésért nyilvánosan megkorbácsolt Maderspach Károlyné síremléke. Jobboldalon: az ismeretlen helyen nyugvó Hentzi tábornok síremléke. 

 Újabb kutatások szerint állítólag téves az a hagyomány, hogy a zugligeti villamos sínpárjai alatt feküsznek a föld mélyében. Bár az egykori feljegyzések szerint az ellenség halottait este csöndben ásták el a Víziváros Zugliget felé eső egykori katonai temetőjének szélébe, „az ut mentén, jeltelen tömegsírba ..A Hentzi-emlék mögött nyugszik felesége, nemes Bertalan Eleonora. Kívüle és a honvédtisztek feleségein kívül még más nők is porladnak az egykori harcosok között. Pöltenberg Ernőnek, az aradi vértanú- tábornoknak özvegye, családtagjaival és a ruszkabányai piacon honvéd-rejtegetésért megkorbácsoltatott magyar martir-asszony, Maderspach Károlyné Buchwald Franciska.

Az emlékkert — néhány hiányzó sírfeliratot, illetve emlékkőátdolgozást nem számítva — készen várja az eredetileg a 92-ik évfordulóra tervezett felavatást.


2018. augusztus 30., csütörtök

TABÁNI NEMZETŐR TOBORZÓ ANNO 1848


Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)1848-12-30 / 156. szám



Úgy látszik, a budaiak két dolgot soha sem hagynak megérni: boraikat és ujonczaikat, vagy világosabban szólva, azon iparkodnak,  hogy egyikből se legyen soha veterán, pedig mindkettő csak így  éri el a tökély pontját. Minap említők a budai hatóság erélyes határozatát az ujonczállítást érdeklőleg. 

Mi eddig eredménye ? 
Még erélyesebb, bár czudar demonstratiók a népség részéről. Folyó hó 22-re volt a sorshúzás határozva. A várbeliek részéről megtörtént. A budai telivér keresztényektől az evangélium tiszta szellemében egész lélekkel gyűlölt zsidók is kiállíták hátralevő ujonczaikat. 

Következék a minden korú és szinü keresztényekben bővelkedő Tabán. 

Az ujonczozás alá esők összegyűltek, s kijelenték : ők készek ugyan a sorshúzásra, de miután némellyek hiányzanak, addig sorsot húzni nem fognak, mig az elmaradtak nem fognak megjelenni. Hiában volt a tanács nyilatkozata, hogy az elmaradottak sorshúzás nélkül mind katonáknak adatnak, a többiek vas következetességgel ragaszkodtak a hátulsó ajtóba, és sorsot nem húztak.

 Sőt még tovább ment ez alávalóság. Egynek, ki hajdani betű szerint véve „Pecsovics“ nevét magyarral cserélte fel, de a név szellemét megtartá, mostoha papája, s mások hazudságokkal folyamodtak a honvédelmi bizottmány elnökéhez.
 Az elnök — mint kelle — rögtön, s még későn este felvilágosítást kívánt a tabáni albíróságtól, s azt következő reggel egy küldöttség által nyeré meg. Így alaposan értesülvén a dolog állása felöl, a kormány részéről karhatalmat is ajánlott a hatóságnak. Most már hittük, minden jól menend, de fájdalom, csalatkozánk. 
    Újonc toborzás 1848-ban

Van Buda népében egy neme a gyávaságnak, melly ha teljesen kifejlődik, őket még bátrakká is teszi. 

Tegnapelőtt az országút külvárosi fiatalság volt sorshúzásra rendelve. Meg is jelent a városház előtt zászlóval és rémítő bátorsággal, mellyet azonban minden józan ember kénytelen volt részegségnek nézni. Ordítva jelenték az együtt volt közgyűlésnek és tanácsnak, hogy ők sorsot nem húznak, hanem mennek katonának mindnyájan, csak azok is velők legyenek, kik most itt nincsenek, s talán az összeírásból is kimaradtak. Ismét sikeretlen volt a minap hozott határozat és a tabániaknak adott válasz említése. A vitézek ismét a hátulsó ajtóba ragaszkodtak, s diadallal haza tértek. A hatóság azonban két tagját még az nap a honvédelmi bizottmány elnökéhez küldé, a megajánlott hatalomkar kirendelését kérni. Üdvezeljük a hatóságot e téren, s gyalázat Buda népére, ha e végeszköz használása előtt magába nem tér. És térjen magába, különben a törvény ellen olly szemtelenül mutatott daczot szigorúan büntetni kelletvén, nem 500 hanem 1000 újonczot is fog állítani. A nép maga választá hatóságát, s még sem bizik benne, pedig választá a Jacobsohn ördögi szelleme által vezetett többség, kik őrült allelújával üdvözlők az akkor általok tiszteltet, most gyalázatos, hihetőleg áruló szökevényt, s mégis tovább is szellemében hatnak. Nem volt elég a leczke, még keserűbbet óhajtanak. 
  Kossuth toborzó beszédet mond


Legyen ha kell, de nem a haza, hanem Buda kárával. 


Azért állítsátok ki ujonczaitokat minél előbb, különben olly gyalázat háromlandik Budára, hogy még egy jámbor peleskei nótárius sem fog jövőben akadni, ki e várost látni akarná.

Az ügy háttere:

A csatamezőn futottak, Pesten újoncoztak

Magyar Nemzet, 1998. december (61. évfolyam, 281-307. szám)1998-12-24 / 301. szám

ÚJONC TOBORZÓ TABÁN 1848
  
Nem állítottak a pestbudai polgárlakásokban vagy másutt az országban karácsonyfákat az 1848-as esztendőben. Pedig békésebb időben már nálunk is terjedhetett a szokás. A másfél évszázaddal ezelőtti magyar karácsony hadi körülmények között köszöntött be, nem békés polgári otthonok jól fűtött hangulatával. 

Windisch-Grátz serege a főváros felé közeledett. Pesten, Budán és Óbudán szeptember óta - a képviselőház rendelete szerint - ismét újoncoztak. A Honvédelmi Bizottmány november 17-i parancsa nyomán a pesti tanács december 1 -jén toborzást rendelt el. 

Spira György nemrég megjelent nagyszabású munkájában részletesen feltárta ennek bonyodalmait. A pesti városatyák december 18-án, „tekintve a haza vészes körülményeit”, elfogadták a hadügyminisztérium által kívánt 1072-es újonclétszámot. Ám december 21-én a pesti utcákon feltűntek egy szabadcsapat szervezői, másnap pedig kiderült - amire végképp nem számított senki -, hogy Pesten egy ideje alattomban budai toborzók is tevékenykednek, és általuk

 „az e hatóság újoncai közé felcsapott egyének, tetemesb pénzbeli ígéretekkel elcsábítva, Buda város újoncai közé átcsalatnak”. 

A furfangos megoldásra rájöttek a pestiek, azokat letiltották, így az év végi ünnepekre sikerült kiállítani több mint ezer újoncot. 
Budán - mint ahogy a fent említett csalafintaság is jelzi - még nehezebben ment az újoncozás. Az elsőkül egybehívott várbeli fiatalok között december 22- én nehézség nélkül sikerült ugyan megejteni a tizenkilencedik életévüket már betöltött fiatalok között a sorshúzást, 

de másnap a behívott 144 tabáni ifjú közül csupán negyvenhetén jelentek meg. Egyikük, Tétényi István - aki csizmadia apjától eredetileg a Pecsovics nevet örökölte - társainak egyetértő kurjongatásai közepette kijelentette, hogy „ők készen állnak ugyan a sorshúzásra, de miután némellyek hiányzanak, addig sorsot húzni nem fognak, míg az elmaradtak nem fognak megjelenni”. 

A világ folyásában az igazságot hiányoló mondat megfogalmazása után valamennyien távoztak. Másnap az országúti fiatalok tagadták meg a sorshúzást: „mennek katonának mindnyájan, csak azok is velők legyenek, kik most itt nincsenek” - mondták. Ebből persze olyan botrány támadt, amelynek híre eljutott Kossuth Lajoshoz is. A budai városatyák, akik polgáraik érdekeit képviselték, furfangos döntést hoztak a december 24-re összehívott tanácsülésen: vizsgálatot indítottak Tétényi és hangoskodó társai ellen ahelyett, hogy intézkedtek volna a sikeres újoncozás érdekében.

Óbudán könnyebben mentek a dolgok. Amikor felszólítást kapott a város újabb huszonnyolc újonc állítására, a december 24-én tartott tanácsülésen határozatot hoztak, miszerint a harmadrészüket most is a zsidó hitközség állítsa, a többi tizenkilenc újonc sorshúzással választassák ki. A hidegvér megőrzésének magyarázata, hogy szó sem volt katonáskodásról, csupán arról folyt a vita, hogy az újoncok külön-külön a maguk pénzén fogadjanak-e helyettest, aki ténylegesen katonának áll, vagy sorshúzás nélkül együtt finanszírozzák a kellő számú ember helyettesként állítását. Spira György történészprofesszor ezért jegyzi meg:

 „végtére is nem a magyar forradalom az első olyan nemes célokat követő vállalkozás az emberiség történetében, amelynek sokszorta több híve van, mint ahányan életüket is készek volnának kockáztatni érte”

Az újoncozás tehát elsősorban nem a tehetősebbeket viselte meg, éppúgy, ahogy az életszínvonal általános esése sem. Az egyszerű kisember ünnepi asztala ugyanis szegényesre sikeredett a forradalom évében. Pénzhiány és áruhiány volt. Ősszel felvásárlási láz tört ki a tehetősebbek körében, de az alkalmazottak, segédek és munkások nem tudtak tartalékolni. 
A vészterhes időket jelezte, hogy leálltak a városfejlesztési munkálatok is. Pedig Pest 269 utcája közül 153 még kövezetlen volt. Útfejlesztésre és csatornázásra már csak az előző évinek kevesebb mint felét, 60 ezer forintot irányozhatott elő a tanács. A Kerepesi út és az Országút tervbe vett csatornázását „a házi pénztár kimerült állapota” miatt elnapolták. A város december 22-i tanácsülésén kénytelen volt a Rókus Kórházat átadni a kormánynak, mert képtelen volt fenntartani. Igaz, erre ténylegesen már nem kerülhetett sor, mert a Honvédelmi Bizottmány menekülni kényszerült. 
A fejlődés mégsem állt meg teljesen a háborús viszonyok között. Karácsony előtt nyílt meg Pesten, a Hársfa utcában Balassa János professzor irányításával a Budapesti Kereskedelmi Betegápoló Egylet kórodája. Két tábori kórház is működött, úgyhogy december közepén a három testvérvárosban 2168 ágy állt a sebesültek rendelkezésére. 
Közeledett Windisch-Gratz serege, Görgey csapatai hátrálni kényszerültek. A pallókkal ellátott Lánchídon egyre több megfutamodott honvéd jutott át Pestre. 

A budai és pesti polgároknak tehát nem csoda, hogy nem volt ünneplő hangulatuk a karácsonyi napokban. Érezték, hogy napokon belül utcai harcok és a főváros eleste következik. 

A polgárok és a hadügyminisztérium egyik embere közti párbeszéd jól jellemzi a hangulatot: 
- De hát nem látják önök, hogy mi folyvást megverjük az osztrákokat, és azután vonulunk csak vissza? 
- Lássa ön, mi jobban szeretnők, ha 
mindig az osztrákok vernének meg minket, s mi előre nyomulnánk. 


                   Jelasics seregének katonái

Budán december végére már előkészítették a pincéket búvóhelyül. Ostrom közeledett. Kossuth még szilveszterig a Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán, a Döring-házban lakott, majd a nemzet- gyűlés határozata szerint a Honvédelmi Bizottmánnyal Debrecenbe távozott. Előző nap nagy tömeg éltette és kísérte még. De nincs új a nap alatt, az emberi jellem örök. Amikor a Döring-házban valaki másnap Kossuth után érdeklődött, a házmester már így felelt: „Mán elszelelt a bitang...” 

Az elrettentő eset leírása után szót kell ejteni a korabeli magyar társadalom legnagyobb részét jellemző mindennapi helytállásról. Krasznay Péter nemzetőr naplójából például arról értesülünk, hogy egy győrszigeti halászmester felesége és lánya a karácsonyi ünnepnapokban miként varrt neki két öltő fehérneműt. A katonai ellenállás megszervezése is áldozatokat követelt az ország lakosságától. Jelentős méretű gerillaharcok fejezték ki a Dunántúl népének ellenállását. A forradalom önvédelmi harca decembertől egyre inkább a külső ellenség ellen vívott szabadságharc jellegét öltötte. 
A háborús karácsony 1848-ban sokat elárult az országról. A nehéz körülmények között helytálló és a magát mentő kisember dilemmájáról, a hadra kelt és hátországi emberek erényeiről, a történelemben mindig ismétlődően a közérdek és önérdek konfliktusairól sokat megtudhat az ezeknek a napoknak históriáját tanulmányozó. 
A Szent István Társulat alapítása évében - még a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat névvel - Katholikus Néplapot adott ki kétezres példányszámban. Ezen a karácsonyon Szabó Imre teológiaprofesszor, főszerkesztő, tízszakaszos, egész oldalas versét közölte a lap Kelj föl magyar nép! címmel. Bevezetésül ennyit írt:
 „A kormány népfölkelést rendel, a lelkészeknek meghagyá, hogy a népet buzdítsák. Ily buzdításul szánvák e sorok.” Sok pályatársa karácsonykor a szószéken sem feledkezett el e kötelezettségéről. 


Rosdy Tamás





2018. augusztus 29., szerda

HOGYAN LEHET EGY HIRT KIFACSARNI A VÉGSŐKIG ,MINT EGY CITROMOT?


  A "NÉGER" AFFÉR A GELLÉRT FÜRDŐBEN

  Ujság, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)1931-     07-29 / 170. szám


A négerbotrány a párisi sajtóban


A Paris Midi ma érkezett száma :
Néger boxoló a budapesti előkelő társaság hőse 
címmel közli budapesti tudósítójának következő tudósítását:



"Különböző módokon lehet boxolással pénzt szerezni, de Georges Costello, amerikai néger boxoló kitűnő módot talált arra, hogy hírneve segítségével több pénzt keressen az uszodában, mint a ringben. Legalább is ezt beszélik róla Budapesten.
Costello és managerje — úgy mondják — mindent elkövettek, hogy bizonyos amerikaiaknak tiltakozása az ellen, hogy négerek úszkáljanak Budapest uszodáiban, mentői nagyobb zajt verjen. Az eredmény, amelyet vártak, el is következett: Budapest valamennyi újságja nagybetűs címekkel nyomtatta ki: 
„Magyar földön nem ismeretes a faji gyülölködésl"

Ennek a reklámnak hála, a boxolónak sikerült bejutnia az úszómedencébe és az előkelő társaságba. Úszással és magamutatásával utat nyitott magának abba a százegynéhány amerikai családba, amellyel azokon a helyeken találkozhatott. 

Megtapsolták, megdicsérték, ötórai teákra, táncra invitálták. Csakhogy — úgy hallatszik most — minden ilyen együttlét után eltűnt valami értékes tárgy.


A kárvallottak szerint Costello addig mesterkedett, amig bejutott zárkózott körükbe, azután pedig megkönnyítette őket ékszereiktől és értékpapirosaiktól.
Costellot és managerjét — igy Írja a Chicago Tribune — letartóztatták, de áldozataiknak nem sikerült még visszakapniok értékeiket."


A párisi sajtó sohasem volt arról hires, hogy valami túlságos lelkiismeretességgel járjon utána hírei valódiságának. De azért, mikor ezt a kis hirt olvastuk, magunk is megijedtünk egy pillanatra Ramon Costellóért, akinek emlékezetes kitiltási ügyében éppen az Újság erélyes fellépése után rendelte el a főváros, hogy ismét beengedjék a Hullámfürdő területére. Ezért tehát lakásán tudakozódtunk Ramon Costellóról,
 akit a párisi hir ellenére szabadlábon, a legjobb egészségben találtunk. 

Kérdésünkre a következő felvilágosításokat adta az ügyről:
—- Azt hiszem, nem keil bővebben magyaráznom, hogy egy szó sem igaz a párisi lap állításaiból. Amint látja, nem ülök a börtönben és ennek folytán nem is fosztogathattam budapesti előkelő barátaimat. Tekintve, hogy ugyanilyen rágalmak már a magyar sajtóban is napvilágot láttak, amelyeket azonban annakidején azonnal meg is kellett cáfolni, világosan látszik előttem, hogy ezek a hírek egy bizonyos forrásból kerültek napvilágra. Ezek ellen a legerélyesebben fogok fellépni. Remélem, alkalmam lesz arra, hogy az Újság hasábjain közelebbről is világosságot vethessek erre az egész hajszára. Addig is kérem türelmüket.


Megköszöntük a felvilágosításokat és türelmetlenül várjuk a leleplezéseket.

UJSÁG Bp 1931 július 9



Ha a kedves olvasó azt hiszi, evvel vége, nagyon téved . A  faji üldözés napjainkban migráncsozássá alakult át.A kisember folyamatos hülyítése a média és a hatalom legfőbb célja

AFFÉR A GELLÉRTBEN -2. anno 1931

Tegnap közölt cikkünknek hamarosan  az UJSÁG munkatársai tudósítása alapján folytatása is volt. Hiába, Horthy Magyarországán 1931-ben bizonyos dolgokat nehéz volt megemészteni, meg aztán egy névtelen boxolónak egy kis reklám nem jön rosszul, pláne ha a kortárs közmegítélés az ő pártján van. Valahogy úgy van ez , mint a hergelés manapság a migráncsokkal.


Ujság, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)1931-07-23 / 165. szám

Újabb „néger“-botrány 
a Hullámfürdő terraszán 

Csak a rendőrök közbelépése akadályozta meg Ramon Costello és Kopetzky János amerikai-izü boxpárbaját

Még élénk emlékezetében van a budapesti közönségnek az a kínos ügy, amelynek Ramon Costello kubai orvosnövendék állott középpontjában. Az Újság részletes cikkben számolt be annak idején az ügyről. A közvélemény állás- foglalásának csakhamar eredménye is lelt; a városházán külön ülésen foglalkoztak a „néger- kérdés“-sel és huszonnégy órával az Újság cikkének megjelenése után már utasította a főváros a Hullámfürdő igazgatóságát, hogy Ramon Costellot háborítatlanul engedjék be a Hullámfürdő területére.


így tehát az ügy, ugylátszott befejeződött. Egy lap azonban azt a furcsa leleplezést tette, hogy az egész „néger“-ügy nem volt más, mint amerikai ízü reklám és Ramon Costello tulajdonképpen szélhámos, amikor magát orvosnak adja ki, holott valójában nem az. Azt is állította a cikk még róla, hogy szállodai lakásáért két hét óta tartozik. Ugyanitt jelent meg Kopetzky János magyar boxoló Costello elleni kihívása is. Costello, aki az Újság útján köszönte meg a magyar újságíróknak a vele szemben tanúsított liberális magatartását, nem is vett tudomást az őt ért támadásról és Kopetzky kihívására nem is válaszolt.


Az ügynek szerdán délután a Gellért-szálló teraszán érdekes folytatása volt, ami rendkívül kínos feltűnést keltett.
Öt óra tájban Ramon Costello, Engelmann József dr. főorvos, Pásztor Mária és Vásárhelyi Lajos dr. az Amerikai Magyar Népszava sportszerkesztője társaságában ült egy asztalnál, amikor egy zömök, szélesvállú úr lépett hozzájuk. Néhány pillanatig szótlanul, fenyegetően' fixirozta Costellot, aki el se tudta képzelni, hogy mit akar az illető. A közönség, amely amúgy is érdeklődéssel kiséri Costello minden mozdulatát a Hullámfürdőbeli eset óta, rögtön felfigyelt a készülő afférra és a székekről több fényképezőgép is került elő.
Végre az ismeretlen ur megmondta nevét:
— Kopetzky János
Majd spanyolul, Costello anyanyelvén rárivallt a néger orvosnövendékre és felelősségre vonta, amiért nem adott választ a kihívásra. Majd megragadta Costello vállát és durván rázni kezdte.
A zene azonnal elhallgatott, a közel ülők riadtan hátráltak és csakhamar valóságos embergyűrű vette körül őket.
A Costello társaságában ülő hölgy és a két úr érthetően kínos zavarba jött és csakhamar el is távozott az asztaltól, nehogy a botrány központjába kerüljenek. Erre azonban egyelőre nem került sor. Costello hidegvérrel tűrte az őt ért inzultust és kérte Kopetzkyt, hogy ne csináljon botrányt.


Kopetzky azonban izgatott hangon azonnal elégtételt követelt az állítólagos sérelemért. Bár a közönség legnagyobb része nem értette a spanyol nyelvű párbeszédet, Kopetzky fenyegető fellépéséből azonban joggal lehetett verekedésre számítani és ezért néhányan lefogták Kopetzky karját.
Costello nyugodt hangon felkérte Kopetzkyt hogy várjon rá, hét órakor a rendelkezésére fog állani. Kopetzky először tiltakozott, de későbbi a szomszéd asztalhoz telepedett le, ahol szótlanul több, mint egy órán keresztül ellenségesen, fixirozta Costellot. A közönség persze izgatottan várta a fejleményeket, azonban Costello úgy tett, mintha nem történt volna semmi sémi nyugodtan vegyült el a táncoló párok közé, majd társaságával foglalkozott. Kopetzky az asztal tábláján idegesen dobolva várta a hét órát.  Végüls Costello megsokalta a dolgot és |felszólította Kopetzkyt, hogy kövesse őt a  Hullámfürdő bejárata felé.
Itt megkérdezte, hogy tulajdonképpen mit is akar tőle? Kopetzky azt követelte, hogy Costello álljon ki vele boxmérkőzésre. Ennek' azonban a Boxoló Szövetség részéről merültek fel akadályai Costello szerint. Ugyanis Kopezky tiz kilóval nehezebb, mint Costello és ezért nem vívhatnak meg egymással a box-szabályok értelmében. Costello mégis hajlandónak mutatkozott arra, hogy a helyszínen megmérkőzzék. Kopetzky eleinte ragaszkodott ahhoz, hogy viadalt Bécsben tartsák meg. Ebbe viszont Costello nem egyezett bele. A hosszas szóváltás közben, az eddig nyugodt néger végül is haragra gerjedt és egy rántással ledobta kabátját, majd ingét is levetve boxállásba helyezkedett.
Ekkorra már jóformán az egész közönség köréjük csoportosult és több vállalkozó szellemű ember szabályos ringet alkotott. Különösen az amerikaiak tekintettek kíváncsian a készülő párviadal elé és többen közülük haragosan támadtak arra, aki a párviadalt békés közbelépés útján akarta megakadályozni.
A pesti közönség nagy része azonban nem fogta fel ilyen kedélyesen a dolgot. Amikor t.i  a boxolók vetkőzni kezdtek, a jelen volt hölgyek sikoltozásba törtek ki és számosan ijedten menekültek. Hiába, egy fecske nem  csinál tavaszt és egy amerikai nem tudja meghonosítani itt az ilyen „kedves" amerikai szokásokat...
Az alkalmazottak, hogy megakadályozzák a további botrányt, rendőrökért szaladtak.
Alig kezdett hozzá Kopetzky és Costello a párviadalhoz, a rendőrök máris a helyszínen voltak és megakadályozták a további . „vérontást".
Az ügynek valószínűleg még a rendőrségen is folytatása lesz, ha nem is ilyen lovagias keretek között.
Ez hát a legújabb „néger“-botrány, reméljük azonban, az utolsó.

2018. augusztus 28., kedd

HOGYAN SZÜLETNEK A TÉVHITEK? -A TABÁNI PELLENGÉR

  • Világ, 1947. november (727-751. szám)1947-11-30 / 751. szám


    Serény munkáskezek dolgoznak néhány nap óta a Gellérthegy lejtőjén, az egykori Tabán lankáján. Ásó, csákány, gereblye, talicska egyengeti, simítja az egykor ódon városrész, később gyönyörű park helyén elterülő gazos, rcndetien terepet, hogy újra park legyen belőle. Itt-ott már a sóder is piroslik. Nyílegyenes a széle. Leszálltam a villamosról egy kis tabáni kóborlásra, meg aztán azért is, hogy B.J.kedves olvasónk levele nyomán megkeressem a — pellengért.

    A Tabán helyén

    Mennyi mindent daloltak és írtak már a vén Tabánról, mely most kopár pusztaság a város szivében e alig szakítja meg egy kis berek, néhány tüskés bokrával és fehérhasú nyírfájával. A kacskaringén ösvények — ha elhagyod a rommá lőtt rác-templomot, melynek csonka tornyában némán búsul a megmaradt harang 

    — még mindig romantikától mesélnek, csodálatos élményekről, holdvilágról és szerelmespárokról, finom borocskákról, amelyeket a zegzugos utcácskák régi vendéglői mértek ki mennyei ízű pörköltek s lacipecsenyék mellé.

    Hadnagy-utca, Görög-utca, Kereszt-utca, Virág Benedek utca, emlékszik- e még ezekre a földszintes viskókra  a pesti polgár? Albecker, Avar, Marada és Poldi bácsi kocsmájára, a Mély Pincére, a Rácváros e nevezetességeire? Eltűntek a házikók.
    eltűntek. Egyszer 1810-ben a nagy tabáni tűz pusztította el, másodszor a városrendezés.


    Timárváros


    Öreg fóliánsok arról beszélnek, hogy ezt a területet valaha timár- városnak nevezek, mert ott laktak a török, bosnyák tímárok. Ott dolgozták fel a szattyánbőrt, ott cserezték a csizma talpát, az Ördögárok vizével A Tabán név így ragadt rá a Rác-városra, eredetije a Debagkhane szó (cserzővarga). A legenda szerint Casanova, a női szívek nevezetes lovagja is járt valamikor a Tabánban, a Hadnagy-utca rozzant házában szállt meg.
    Szent Gcllért magasságában állva az ember szomorú romokat lát a tabáni síkság peremén. A Rác- fürdőt is megtépázta a háború; a Szarvas-ház. jobbára ép, de a Döbrentei-tér felé az összerombolt Erzsébet-hid idézi a gonoszok szellemét.

    Megfordulok, megyek felfelé... Itt-ott kis csalit, csodák csodája: rügyeznek a bokrok, pedig közeledik a december.

        









    Zsidó oszlop

    Kopár terep... s egy kőoszlop emelkedik ki belőle, mint valami obeliszk. Három méternél is magasabb .. Ez maradt meg a régi Tabánból!

    A pellengér

    Valaha a Fehérsas-tér közepén állt, az oszlop megmaradt, a tér eltűnt. Vagy inkább kiterebélyesedett  a lerombolt házak parkírozott helyén  Pest felé néző oldalán számot véstek a kőbe: 1833. Sok golyó és akna is érte, viharvert képe van. Alján kiálló vasszög.

    Milyen célt szolgált a kőoszlop, amely némán mered nz ég felé?

    Régi okmány tanúskodik! róla:

    »A budai héber előljáróknak panasza 

    Palkovits  Antal tabáni kisbíró ellen 1845-ből. Szabad Királyi Buda Főváros Tabán külvárosába lakozó héberek Jakabfalvi László Endre hites ügyvéd útján beadványt intézteik a Helytartó Tanácshoz és a Főherceg Nádorhoz:

    Azon bitójának, vagy kőnek, melyhez a II. C. (rom.kat.) tabáni bíróság a bűnösöket láncoltatni szokta ’s, melynek a biro "Zsidó" - nevet adott, minthogy ezen nevezet az egész héber nemzet nyilvános kisebbítésére és gyalázó cégéresítésére szolgálna, de magának au illető elöljáróságnak is szégyenére válnék, mert az kivált kép a köznépnek okot ad folytonos becsmérlésünkre, ez pedig a mai időkben (1845-ben) már világos neveletlenséget és örökös üldözésünk czéltatát árulná el, , »Zsidó"nevezeték végképen és hathatósan eltiltani  és annak más nevezetet rendeltetni, valamint panaszolt albirót, ki minden előtt’a megjelenő peres hébernek Krisztus meg feszítését rút gúnyok, és szidalmai mellett szemére hányni szokta — attól is komolyan eltiltani kegyelmesen és kegyesen méltóztatnának.

    Ki tudja, mi lett a beadvány sorsa?

    A Tabán pellengére, mint mutatóujj az ég felé emelkedik...
    Emberek születtek, meghaltak, házak épültek és porba hulltak, a pellengér dacol az idővel.

    Kristóf Károly 1947



      A derék, később híressé lett ujságíró  csak abban tévedett, hogy a Fehérsas téri kőoszlopon rosszul olvasta le az évszámot. Nem 1833 volt az ,hanem húsz évvel későbbi =1853.

    Így a tabáni héberek  1845-ös panasza erre a kőoszlopra  semmiképpen nem vonatkozhatott. Maradjunk abban , hogy egy egyszerű olajlámpás tartója volt, amely a Krakker téren (Fehérsas tér korábbi elnevezése) esténként pislákolt a közbátoságot javítandó.

    kassius

    SZIKLA SÁNDOR:TABÁN

    AFFÉR A GELLÉRTBEN ANNO 1931



    Ujság, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)1931-07-18 / 161. szám


    Teljes „diadallal“ végződött a néger orvos„harca" a Hullámfürdőbe való bejutásért...
    Pénteki számában az Újság igen érdekes cikkben mutatótt rá arra a furcsa esetre, hogy a főváros Hullámfürdőjéből egy négert, aki különben igen kulturált, tőbb nyelvet beszélő kubai orvos és sportember névszerint Ramon Costello dr.-t „eltanácsolták", pontosabban felkérték a fürdő elhagyására. Ramon Costello vidáman hűsölt a Hullámfürdő habjaiban, amikor a fürdő egyik alkalmazottja amerikai és angol vendégek követelésére való hivatkozással felkérte őt a mielőbbi távozásra. Ramon Costello tiltakozott ugyan ez ellen, mert, mint mondotta, tudomása szerint Magyarországon semmiféle olyan törvényes intézkedés nincs, amely megkülönböztetést tenne a fehér és a néger ember között. A tiltakozás mitsem használt, el kellett távoznia, mert a fürdő és a szálló féltette a maga idegenforgalmát. A Gellért-szállóban ugyanis állandóan igen sok amerikai és angol vendég lakik, s tartani lehetett attól, hogy az illetők a „néger eset" miatt bojkott alá veszik a szállodát.
    Ramon Costello dr. az „erőszaknak engedve" elhagyta a fürdőt, de igen eredeti és szellemes módon fellebbezett az intézkedés ellen. Nap-nap után, délelőtt és délután megjelent a fürdő pénztáránál mintegy élő tiltakozásul és minden alkalommal jegyet akart váltani a Hullámfürdőbe. Egyetlen egyszer sem bocsájtották be, de ez cseppet sem kedvetlenítette cl a jogáért erőteljesén és fáradhatatlanul küzdő néger orvost, akit a naponta észlelt kudarc szinte csak erősített, bátorított és tüzelt. Ha ma nem kapott jegyet — gondolta — talán majd holnap sikerül.'


    Másnap azután újból a pénztár elölt állott és biztos kudarca tudatában is mosolygó arccal kért belépőt.. .
    Olyan szívósan és kitartóan küzdött a Hullámfürdőbe való bejutásért, mintha csak valami nagy eszméről, az emberi szabadságjogok kiterjesztéséről; vagy az elnyomott népek felszabadításáról lenne szó. Volt valami imponáló és szuggesztiv hatású ebben a „küzdelemben", ebben a néma harcban a néger orvos és a magyar főváros egyik fűrdöintézménye között. Talán már az önkéntes böjtölést is elhatározta, hogy ezzel kényszerítse ki a maga igazát...
    A néger orvos szívóssága komoly fejtörést okozott a főváros vezetőségének, annyira, hogy valóságos ,.ankétet" kellett összehívni kizárólag és egyedit az ügyben. „Egy néger a Hullámfürdőben"; Kétségtelen, hogy erre még nem volt példa, tehát valami „elvi döntést" kellett hozni, „jogi platformot" kellett teremteni, amely „szabályozza", hogy mi a teendő olyankor, amikor egy néger akarja a fehér emberektől megszentelt pesti Hullámfürdőben üdíteni barnára sült tagjait. Így van, nem tréfa az, hogy péntek délelőtt a városházán szabályos tanácskozás volt Borvendég alpolgármesternél. A megbeszélésen résztvett Vigyázó Géza főjegyző, a városgazdasági ügyosztály helyettes vezetője és Bánlaky Géza, a Gellértfürdő és szálló igazgatója.
    Az értekezleten igen becsületes, tiszteletreméltó és egyedül helyénvaló határozat jött létre, amely dicséri Borvendég alpolgármester fejlett jogérzékét, s amely kétségtelenül igazságot szolgáltat az emberi egyenlőség megsértett elvének. Borvendég alpolgármester álláspontja az volt, hogy Magyarországon a törvények értelmében minden ember egyenlő, mert olyan törvény nincs, amely a fekete vagy fehér ember között megkülönböztetést tenne. Lehetséges ugyan, hogy némely amerikai talán megsértődik, azonban az emberi egyenlőség elve azt követeli. hogy a főváros közfürdőiben a néger éppúgy fürödhessék mint a fehér ember. Ilyenformában a Hullámfürdőnek nem áll jogában megtagadni a belépőjegyet Costello dr.-tól. Az alpolgármester mindjárt utasította is a Gellert fürdő igazgatóságát, hogy ezentúl a néger orvos részére minden akadály nélkül szolgáltassanak ki a Hullámfürdőbe érvényes belépő jegyet. 
    Íme a néger orvos „harca" teljes diadallal végződött. Járhat a Hullámba az emberi egyenlőség szent nevében...

    Ramon Costello másnap az Ujság hasábjain köszönetet mondott az ügyet nyilvánossá tevő újságíróknak.

    2018. augusztus 27., hétfő

    KRÚDY KORONATANÚI

    Magyar Nemzet, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)1964-05-14 / 111. szám

    Antalffy Gyula


    Egy fűzött könyv van kinyitva előttem, a »Szindbád ifjúsága és szomorúsága", 1917. évi Táltos-féle kiadása. Első lapján ez a beírás: 

    -Hargitay Pistának, a kitartás és hűség bajnokának, szeretettel Krúdy Gyula. 1924. ősz.

    Ki volt ez a Hargitay Pista, s miért lett a kitartás és hűség bajnoka? Több Krúdy- könyv vissza-visszatérő hőse ő, felleghajtó köpenyegben járó garabonciás, az utolsó szegénylegény. A »Velszi herceg-ben Margitta Pongrác néven szerepel, s így ábrázolja az író: -Apja volt a garabonciás diák, nagyapja a világjáró katona, aki mindenütt harcolt, ahol megélhetését megtalálta. 

    Cimbora volt és pártfogó. Szegényebb a koldusnál, de mindig hordott magánál egy szót, amely csak az övé volt, és egyedül ő ajándékozhatta el. Nem ismerte a vetett ágyat, de városvégi szobájában újságpapiroson mindig adott pihenőhelyet olyan embereknek, akiknek lakásuk sem volt. Ijesztő volt a nyomorúsága, és csábító a szabadsága. Szánandó volt rongyos köpenyege, de imádni való a bátorsága, amellyel elindult villámos, zivataros éjszakába ...« Az utolsó Krúdy-könyvben, »Az élet álom*-bán a budai részeken járó garabonciás diákként jelenik meg, akinek 
    -az volt a főfoglalkozása, hogy a főváros és környéke háromezerkétszáznegyven vendéglőjét, bormérését, csárdáját egytől-egyig meglátogassa, tapasztalatait feljegyezze és a kocsmák neveztességeit kalendáriomába írja.

    Egyébként  azok közé a ritka emberek közé tartozott, akik mindig kéznél vannak, ha más embernek ég a háza, fuldokló gyermeket kell a folyóból kimenteni, terhesasszony elé ugrani, mielőtt az elájulna a veszettkutya előtt, koporsót segíteni vinni, mikor az özvegy tehetetlenül néz körül.. .
    A kitartás és a hűség bajnoka kintüntető címet pedig azért kapta Krúdytól a Garabonciás, mert ő volt az elválhatatlan kísérő, aki sohasem maradt el a csapszékből csapszékbe való vándorlás során, akire a pesti éjszaka minden váratlan helyzetében számítani lehetett, aki soha nem dőlt ki a boros bajvívásban, akit mindig biztosan megtalált maga mellett Szindbád, ha a társaság többi tagja meg is szökött volna már a kocsmaasztal mellől. Hosszú éveken át együtt kezdték a napot, és együtt fejezték be. 
    Krúdynak nagy társasága volt, de annál kevesebb barátja. Az egyetlen ember, akit teljesen közel engedett magához, a garabonciás hírű Hargitay Pista volt. Egyedül neki beszélt terveiről, készülő írásairól, könyvei hőseiről, családi élete kudarcairól. Nemegyszer aludt a Garabonciás parányi hónaposszobájában, padlóra vetett télikabátokon, újságkötegeken, miként a -Velszi herceg*-ben a Szindbáddal azonos Bimy elmeséli:
    -Az utolsó szegénylegény adott kvártélyt Bimynek a Tabánban, az Aranykakas utcában, régi Egyetértésekből vetett ágyat az elárvult fiatalember alá, és megosztotta vele bátorságát, valamint darabka szalonnáját. És levetette a kedvéért rongyos köpenyegét, ha Bimy fázott.

    Hargitay Pistát levitte Krúdy Nyíregyházára özvegy édesanyjához is, és elvezette a Morgó temetőbe, ahol csenevész akácok és lenge szomorúfüzek alatt bújt meg -A szécsénykovácsi Krúdy-család sírboltja-, mélyében az édesapával és a 48-as kapitány nagyapával. Aztán előállott három fiakker, s a nyíregyházi Kis Koronából konflison elindultak Mádra, egy-két korty hamisítatlan tokajiért. 
    Előttem kopott kis fénykép: a kétlovas bérkocsik 
    egymás nyomában ügetnek az országúton, s a háttérben már felkéklenek a Hegyalja szőlős halmai. A fakó amatőrfelvételt Hargitay Pista hagyta rám, amikor érezvén halálát, átadta megőrzésre tiszti kardbojtját, családi fényképeit, legkedvesebb könyveit, köztük a Táltos-féle Szindbád- kötetet, Krúdy vallomásszerű bejegyzésével. 

    2. 
    A Garabonciással 1947-ben találkoztam először. Akkoriban a Kis Újság felelős szerkesztője voltam, s Krúdy halála évfordulóján egy emlékező tárcát hozott a lapnak. Az írás megjelent, s ettől kezdve H. P. gyakran felkereste az Eötvös utcai szerkesztőséget, de évente legfeljebb egy kéziratot hozott, a többi anyagát lassanként elmesélgette az úgynevezett -Hivatalban. Ez az intézmény — amely viselte a -Révkapitányság- nevet is — egy mozgalmas csapszék volt az Eötvös utca és a Szófia utca sarkán, a Hunyadi téri csarnok kofáinak és a Független Nyomda szedőinek, mettőrjeinek kedvelt találkozó helye. A Kis Újság naponta két kiadásban jelent meg, a közbenső idő alatt meg lehetett ebédelni a Hivatalban, sőt egy kis borozgatásra, beszélgetésre is futotta. Hargitay Pista a Hivatalban lassanként teljesen hozzánk nőtt, naponta pontosan megjelent, s mindig hozott magával egy-két történetet. 
    Ekkor már tizennegyedik esztendeje Krúdy nélkül rótta a pesti utcákat a Garabonciás. Magányos volt, kiismerhetetlen. Senki sem tudta, miből él, hol lakik, milyenek a családi körülményei. Csak sejtettük, hogy valahol a legtávolabbi budai hegyekben lakik — halála után tudtuk meg, hogy Csillaghegyen, az erdők alján —, ahová több órás gyaloglással jutott ki, ha elment az utolsó HÉV. Hogy felesége van, az is csak az óbudai temetőben derült ki, amikor végső búcsút vettünk tőle. Nőkről különben soha nem beszélt, egyszerűen tudomást sem vett róluk
    .
    -Gondolatait nem zavarták a nők apró csapdái, kézimunkái, kiszámított hurokvetései— így említi Krúdy is. Hogy valami foglalkozása lett volna valaha, erre sem emlékezett senki. Nagy ritkán megmegjelent egy-egy kis írása a Mai Napban — amíg Szakács Andor szerkesztette —, de lap kötelékébe soha sem tartozott. Mesélni szeretett, és csendben iddogálni, részegen azonban nem látta soha senki. A Hivatalban körülülték a nyomdászok, újságírók és kofák, s hallgatták ízes szép székely szavát. Arca olyan volt, mint egy tuskóból kemény vágásokkal kibontott faszobor, kétoldalt tatárosan csörgött le hosszú bajusza. Hangja csendes volt és szelíd, szemérmesebb férfit nem ismertem nála. Soha egy kétértelmű szót ki nem mondott, soha valótlant nem állított — még a mese kedvéért sem, amely pedig kiapadhatatlanuí áradt belőle. 
    A hivatalbeli összejövetel hétről hétre népesebb lett. Gyakran megjelent H. P. asztalánál Tersánszky Józsi Jenő, Kittenberger Kálmán — aki az Eötvös utcában szerkesztgette a Nimród Vadászújságot —, Parragi György, Berda József és dr. Kiss Mihály, a korábbi karcagi tisztifőorvos, a társaság -háziorvosa-, aki az italfogyasztás mértékére ügyelt jóságos szigorral. A Garabonciás pedig lassanként elmondta Krúdy minden titkát. Leleplezte regényhőseinek modelljeit, azokat a különös lényeket, akik benépesítik a Szindbád-könyveket. 

    Föltámadtak régi halottak, ódon arcok jöttek elő távoli ködökből, megtudtuk ki volt a valóságban az óbudai csodadoktor, aki meg nem történtté tudta tenni a lányoknál azt, ami megtörtént, ki volt Kisilonka Jácint, Simli Mariska, az aranykeblű Kecseginé, Bordali, Toronygombi, Nyergesújfalusi, a -Pesti nőrabló Csinosija és Rombolaija, kiről mintázta Krúdy Szortiment, Habfehéri, Mortimer, Késő Fáni, Kövi Dinka, Fátyol Szilvia, Kronprincz Irma, Bonifácz Béla alakját, ki jelenik meg a «Boldogult úrfikoromban oldalain Esperes, Szerkesztő, Jenőke, Kriptai úr néven, s ki volt a többi Krúdy-hős, a regények és novellák százainak fő- és mellékalakja. Ezeknek a figuráknak a legtöbbje testi valóságában ott üldögélt esténként Szindbád közelében a tabáni csapszékek kadarkafoltos abrosszal leterített asztalai mellett, s álomalakjuk ott formálódott ki a végtelen hallgatásokból és beszélgetésekből, a cigány muzsikájából, a szivarok füstjéből, a borok illatából. 

    A bor! — be sokszor vallattuk erről a Garabonciást. Minden szavára emlékezem — s emlékeznék akkor is, ha nem lett volna velünk íródeák, aki lejegyezte a fabulákat — különös erővel most, hogy olvasgatom a Fővárosi Könyvtár nagyszerű kiadványát, a -Krúdy világa címmel közregyűjteményt. Gyönyörűséges könyv ez, varázslatos levegőt teremt, csak egy hibája van: rögzíti — és szinte hitelesíti — azt a hamis Krúdy- képet, amely különböző legendagyártók nagyotmondásai- nak hatására az utóbbi két évtizedben kialakult a köztudatban. E legendák szerint Krúdy mámoros bacchanáliák garázda hőse. részeges kocsmatöltelék, aki heteken át egyfolytában iszik, duhaj verekedő, aki összetöri a csapszék berendezését, mindenkibe beleköt, tör, zúz, ront és pusztít. A »-Krúdy világa* szaporítja e legendákat. Az egyik visszaemlékező szerint előfordult, hogy csütörtöktől vasárnapig megállás nélkül fröccsözött. a másik szerint napi négy-öt liter bort ivott meg, a harmadik hallomásból tudja, hogy egyetlen napon át száz fröccsöt szolgált ki neki az óbudai kocsma pincére. Olyan is van. aki azt állítja, hogy egy hétig a kocsmalócán aludt. 
    Hogy ivott Krúdy? Mit vallott erről -a kitartás és hűség bajnoka-, az elmaradhatatlan társ a fehér asztal mellett? Mindig könnyű bort rendelt, savanyú kocsis bort, szódával. Csendesen iszogatott, fáradt mélasággal. ritkán nyúlt a pohárhoz, s gyakran fél éjszakán át elüldögélt egy liter bor mellett. Kocsmáról kocsmára vándorlás közben sem az ivás volt a fontos — hiszen egy helyen gyakran csak egyetlen spriccert (ma nagyfröccsnek hívják) fogyasztott —, hanem a helyváltoztatás, az új meg új emberarcok. Mert amíg bora előtt órákon át elüldögélt, félig ébren, félig alva egyre figyelte a körülötte levő asztaloknál zsongó embereket, hallgatta szavukat, leste mozdulataikat. Munkahelv volt neki a kocsma, adatgyűjtés, élményanyag-forrás. Asztaltársait is folyton beszéltette, maga ritkán szólalt meg, leeresztett szemnillákkal fogadta magába az egymást követő históriákat. Részeg embert nem bírt maga körül, szemének egyetlen villantásával elparancsolta asztalától; annál jobban szerette a hosszan mesélgetőket. a gazdag emlék_ anyagot őrző. sokat próbált embereket. Asztaltársai egyúttal modelljei is voltak, ugyanakkor meseforrásai. 
    Miről zsongott a mese a húnyt szemű Szindbád körül? Az álomfej tésröl, arról, hogy ki mit álmodott az elmúlt éjszaka, s mire következtet álmából. 
    A bajuszpedrésről és a szakállviseletről, az ökörsütésről, a tehénhús 68-féle elkészítéséről, nagy párbajokról, híres lóverseny-nyerésekről, nevezetes vadászatokról, vad kártyacsatákról, krűgató vad- ludakról, ugató rókákról, botrányos részegeskedésekről. (»Nincsen a világnak utálatosabb teremtménye, mint a részeg ember* — jegyezte meg ekkor csendesen Kr. Gy.). Itt jelennek meg, az asztaltársaság mesélgetéseiben, a kisvárosi gavallérok, a vadfürtű szegénylegények, a dévaj öregurak. a rabviselt úriemberek, a telt keblű kalaposnék, a pomádés cupringerek, az előkelősködő fertálymágnások. Itt kél életre Zirzilla; a vidéki postamesterlány. Szolyvai. az örömháztulajdonos, Siketánc, az öreg ügyvédi írnok, Estella, az aranymívésné, Szénfi, a fuvolás, Szerafin, a delejesnő, akinek közelében megállnak az óramutatók a gavallérok mellényzsebében. Itt hangzanak el hiteles históriák hétszilvafás nemesurakról, befőttpiros falusi kisasszonyokról, érzelmes kékfestőnékről, jól főző örömlányokról. Itt jelennek meg a macskabajszú nyírségi gavallérok, az elpusztított, felfalt, szétmarcangolt búcsújáró asszonyok, az adakozó kedvű vidéki nők, a szenteskedő arcú soványak és a puha húsú buja kövérek. Szindbád hallgatta órákon át az áradó mesét, s csendben ért szivében a beszély a bolondos históriák lepárolt szeszéből. 
    Kik voltait azok, akikkel állandóan együtt ült, akikkel beszélgetett, álmodozott, iszogatott, akik hiteles tanúk éjszakáiról. Öccse, Krúdy Péter névsorba szedte őket, »az égó lámpás lovagjait*, ahogy asztaltársaságának tagjait nevezték, s így sorakoztatja elénk: Ábrányi Kornél. Baghy László, Bátaszéki Lajos, Hargitay István, Herczeg Elemér, Kádár Lehel, Kállay István, Kálnay László. Krúdy Gyula, Krúdy Péter, Ring Pál, Szirmai István (az akkori idők ismert rendőri riportere), Vár- konyi Titusz. »Az égő lámpás lovagjai" asztaltársaság tagjain kívül Krúdy Szakács Andorral, Szemere Györggyel, Kauser Jenővel, Bródy Sándorral, Szép Ernővel, Kún Andorral és Kárpáti Auréllal volt legtöbbször együtt. Egyedül az ő tanúvallomásaik a hitelesek Krúdy Gvula éjszakáiról. de nem fogadhatjuk el szavahihető -visszaemlékezőknek azokat, akik csak messziről látták, hírét hallották, vagy csak néha kaptak engedélyt, hogy leüljenek asztala végébe Márpedig épp ezek keltik hamis hírét: az irodalom budeárjába beleselkedő pletykaírók. az újságírói nagyotmondás bajnokai. 

    Jellemzésükre mondjuk el, hogy van egy klasszikus Krúdy-adoma, amely szerint az elbóbiskolt Szindbád az asztala mellől szökni próbálkozó ivócimbörát úgy parancsolta vissza, hogy boros- üveget vágott feléje. Erről az anekdotáról a "Krúdy világa* visszaemlékezői közül ketten is állítják, hogy velük történt meg. így terjedt a szelíden álmodozó, csendben darvadozó író rabiátus híre. Mert akik közelről ismerték, éveket töltöttek vele és mellette, azok ugyanúgy vallanak róla, mint -a kitartás és hűség bajnoka". Hargitay István. Kárpáti Aurél, aki majd egy évtizeden át mindennap találkozott vele — mint másik szigetlakó — nem látta soha ittasnak, legfeljebb -egy kissé spicces volt 
    Első pesti éveiben persze nem volt ritkaság a reggelig tartó muri,de a Szigeten, s később a Templom utcában olvan serényen munkálkodva éldegélt, akár egy bennszülött óbudai polgár. Máskülönben hogyan is született volna meg egy olyan életmű, amelyhez csak a Jókaié hasonlítható: 120 kötet könyv és több mint 2000 újságcikk. Voltak reggelig tartó boros kalandozásai, de a hajnal legtöbbször íróasztala mellett találta. 1925 júniusában így ír békéscsabai kiadójához, Tevan Andorhöz: »Minden nap várom önt felkelésemtől: reggeli 4 órától kezdve délelőtt 10 óráig.1930-ban ezt jegyzi fel magáról: »Reggel 6-kor kelek és dolgozom, s a fia szerint is hajnaltól délig dolgozott mindennap, egy ültőhelyében megírt egy ívet, akárcsak Jókai. 
    4. 
    Az utolsó garabonciás így emlékezett ezekre a hajnali órákra: 

    — Az óbudai harangszó tíz esztendőn át minden hajnalon pontosan megérkezett a margitszigeti régi kastélyhoz, és besurrant a zöld zsalugáter kopott lapjai között, ott találva a korán kelő Krúdyt a görbelábú százéves kicsi asztal mellett. Az asztalka az ablak előtt volt, s első kézből kapta keletről a felbukkanó napfényt, amely vörös sugaraival beférkőzött a féligzárt zsaiugáteren, és a múltszázadbeli porcelán tintatartón és porzótartón reszketve, szivárványszínnel hintette tele a diósgyőri árkust, amelyen páratlan gyorsasággal szaporodtak a lilatintás sorok. A zsalugáter. mely az elhagyott szülőföld, és egy régi ház felejthetetlen hangulatát varázsolta vissza, gondos őrzője volt egy-egv sonkacsontnak is, amelyen még bőségesen találhatott a szentesi csillagos bicska jóízű faragnivalót. továbbá egész, vagy fél rozskenyérnek, s annak a sötétzöld üvegnek, amely hasonlatos volt a bibliabeli özvegyasszony olajos korsójához, mert nem volt olyan reménytelen nap. ami felett ez az üveg ne diadalmaskodott volna. Amint ez a készlet az ablak közül az asztalra került, az engedelmesen rohanó toll egv időre udvariasan visszavonult a teleírt többrendbeli árkussal együtt, s eltűntek a nélkülözhetetlen pajtások is. akik álomban és valóságban egyaránt elmulattatták az előkelő házigazdát. De azért, csak úgv fél szemmel, az utolsó papiroslapra pillantott és a számozás vigasztaló könnvedséggel örvendeztette meg. A legfelső árkuson levő szám ugvanis azt mutatta, hogy az elkészültt kézirat túlságosan is kielégíti majd valamelyik szerkesztőt... 
    A munkaasztalnál hajnalozó írónál persze "-szenzációsahb- volt a napi száz fröccsöt ivó korhely. így tették meg izgága duhajnak, gvorsan ütő verekedőnek. garázda lumpnak, akaratát mindenkire ráerószakoló. félelmetes kegyetlen embernek. Akik azonban valóban ismerték, pontosan ellenkező képét hagvtak ránk róla. Hargitav Pista szerint hallgatagon mélázó, csendben álmodozó férfi volt Szindbád. Herczeg Károly, a szigeti ezermester, aki tíz esztendeig élt közvetlen közelében, galambnál is finomebb embernek ismerte, s kedves főpincére szerint -olyan halkszavú úr volt. hogy nincsen párja". Móricz Zsigmond is Krúdy legigazibb arcát mutatta meg Felejthetctlen szépségű nekrológjában: 
    -Ártatlan ember, aki soha életében annyira sem bántott meg senkit, hogy valakin mosolygott volna.
    A koronatanúknak higgyünk. 

    2018. augusztus 26., vasárnap

    KOCSMA A HADNAGY UTCA SARKÁN

    Hogy mikor lett a  szomjas emberek zarándokhelye ez a Jakab lépcső  melletti házikó,csak a régi korhelyek tudnák  megmondani.
    Ami biztos egy fénykép tanúsága szerint 1892-ben a filoxéra dühöngése idején fittyet hányva a vésznek  és oly sok bortörvénynek itt már bormérés volt.

     

    A krónika az  alábbi kocsmárosok,bormérők nevét tartotta érdemesnek feljegyezni az utókor számára:

    1903,04 ,05,06,07                                                         Sáfár Pál
    1907-08,08                                                                    Minkusz Károly
    1910 ,11                                                                         Huszár Ilona
    1912, 13,14,16, 20                                                         Balla Károly


    Minkusz Károly idejéből két fénykép is fenn maradt:
    Itt a Fehérsas tér sarkán belátni a Hadnagy utcába a Rác fürdő felé ,jobbra fel a Jakab lépcsőt mutatja az utcatábla ,mögötte szerényen bújik meg az egykori bormérés. Eőtte matrózruhás fiú áll ünneplőben, apja tán éppen azon tanakodik benn az ivóban- fröccsként , vagy tisztán vegye magához az itókát!-

    A Fehérsas tér felől fotózva  jobban kivehető a bormérés szerény épülete:


    madártávlatból


    és közelebb lépve

    A háborús időkviharai fellendíteték  az új tulaj  forgalmát, 1920-ban  lovas különítmény  vár sorára a csöpp csehó előtt. Ember és állat akarja egyaránt szomját oltani :


    1933-ra a nagy forgalomnak és a bormérésnek is vége ,közeleg a bontás réme:
    Az egykori kocsma már csak szükséglakás ,elült az összecsendülő poharak  hangja és fröccsöt nyeldeklő  ádámcsutkák is más helyre távoztak.Hagyján,hogy húsz éve nincs már lámpás az öntötvas falikaron, az ereszcsatorna is otthagyta a házat, esőnél a betérő nyakába zúdül a háztetőről csorgó esőlé.
    Így múlik el a világ -és a kocsma- dicsősége!