1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2020. szeptember 28., hétfő

ÉS LÁMPÁST ADOTT KEZEMBE AZ ÚR


91 éve lesz , hogy a Friss Újság leközölte: meghalt Lámpás Rudi, aki hosszú éven át kísérte a a sötét Kereszt térről, az Albecker féle vendéglőból a kapatos vendéget a fényben fürdő a Rác-fürdőig,a villamos végállomáshoz. Rudi bácsi a maga idején fogalom volt. Ma is elkelne egy lámpás ember, aki az újságok terjesztette sötétséget és homályt  a maga egyszerű eszközeivel- mécsesével -eloszlatná , hogy tisztán lássunk a világ dolgaiban


Ezt egy illuminált állapotban botorkáló külföldi  úriember  jegyezte meg félhangosan, miközben a macskaköveken bukdácsolt Lámpás Rudi mögött és méltatlankodott, hogy senki nem érti frappáns humorát. Honnan is tudhatták volna , mire célzott,hiszen B.Aldrich ez évben megjelent világhírű regényét még senki nem olvasta, egyrészt mert nem tudtak angolul, másrészt mert el se ért a Tabánig a könyv híre. A pesti vendégek különben sem olvastak remekírókat, Rudi bácsi maga 46 éve még újságot sem. Nem járt moziba sem, azt se tudta mi az! A világ híreiről  az esti séták alkalmával értesült a vendégek beszélgetéseiből. Nem árt,ha megsaccoljuk  azt is , ki az az úr, aki kezébe adta a lámpást.


 A VILÁGVÁROS MESÉIBŐL. 

Pesti Napló, 1913. június (64. évfolyam, 129-153. szám)1913-06-08


Túl az Aranykakas-utcán, meg Árok-utcán még vannak kedves, kellemes házak, amelyek nem olyan unalmasak, simán leborotváltak, mint ezek itt, a Váci-utcán innen. Ott látni még repkényt, vadszőlőt, ami kupola helyett befödi az épületek fejét, ami ráborul a kapufélfákra, meg betakarja gyengéden az esőtől megrágott, vedlett falakat. A keskeny, hegynek föl, völgynek le kanyargó utcákat még gyerekfej formájú kövek fedik, a földet még nem öltöztették divatos, vízhatlan aszfaltköpönyegbe. 
Mint a kor krónikásai megállapítják, pusztul a Tabán, végelgyengül, egy-egy tagját, amely kőből, téglából, sárból teremtetett, minduntalan leamputálják, eltüntetik a nagyváros doktorai, a csákányos emberek. És a nagyváros szépitői a repkényt, vadszőlőt se óvják meg, kitépik tövestül és az összetört muskátlis-cserepek helyébe is gipszből, cementből fabrikált díszeket állítanak... Ám vannak azért még ott e percben megnézni való házak, megbámulni való emberek és ott él az utolsó: mécscsel járó ember. Aki éjszaka kormos, pislákoló lámpást lóbál a kezében és csak azért se veszi észre, hogy arra többé semmi szükség nincsen, sőt a gázizzók, amelyek a Tatán szűk utcaközeibe is betolakodtak erős, szemtelen fényükkel kifigurázzák a szegény, parányi lámpást. 


Vagy harmincöt esztendővel ezelőtt Albecker bácsi, a korcsmáros, megfogott egy tizenöt esztendős suhancot és ilyesféle beszédet intézett hozzá: 

— Te Rudi, akarsz-e beállani hozzám szolgának? Kapsz egy új lámpást és éjjel a vendégeimet lekiséred a hegyről, nehogy elbukjanak a gödrökben és kitörjék a nyakukat, mert akkor másnap nem jönnek el! Két lépéssel a vendég előtt kell menned, de nem az orra előtt, hanem egy kicsit oldalvást... 

Albecker bácsi nem mér már többet budai vörös bort, a halászléhez való potykát, harcsát, kecsegét se ő válogatja meg a piacon. A veje igazgatja a szakácsnő kanalát, az ügyel a csapos iccéjére. Hanem a lámpahordásra felfogadott Huszár Rudi az ott strázsál éjjelente most is, a kapualjban, ö vállalta a szolgálatot, teljesiti is, amig nem jön a Kaszás és ki nem üti a kezéből a lámpáját. A mécses, amely harmincöt esztendővel ezelőtt új volt, ha nincs útón, ott hunyorgat egy tenyérnyi asztalon. A korom bizony már belepte, az üvegje se olyan csillogó, mint amilyen lehetett akkor, valaha régen. De lám, az öreg ember szemeinek fénye is kilobbanó, nem olyan, mint egy tizenöt esztendős legényé. 
A mécs kormos lett, fekete, a Rudi megszürkült, ötven esztendős elmúlt és nem borotválkozik minden nap. A ruhája szegényes: pályája nem tartozott sohase azok közé a foglalkozások közé, amelyek kenyéren kívül  parádéra valót is nyújtanak. 
-Majd lekisérem! Majd világítok! — mondogatja, mikor valakit megpillant, aki készülőben van. És fölcihelődik a székről, az asztalkáról leemelinti a lámpást és már megy is az ember előtt. Két lépéssel előtte, de egy kicsit rézsút, oldalvást, ahogy az öreg Albecker meghagyta. 
A kormos üvegen alig szűrődik át valamelyes fény, az utcán a gázlámpák nagyszerűen világítanak, de Rudi azért csak világítja a vendégek útját. Nyilván az öreg Albecker elfelejtette visszavonni a parancsot. Mert nem akarom hinni, hogy arra a hatoskára menjen ki a dolog, amit a vendég az ötven lepéses kalauzolás végállomásán, a Kereszt-utca sarkán belecsúsztat a ráncos tenyerébe. Ne bántsuk a Rudit: a hatos biztosan csak egy melléks szempont. 

— Nemsokára villanylámpákat állítanak fő! itt, a gázlámpák mellé, amik majd úgy világítanak, mint a nap az égen! — mondtam évődve az élő Útmutatónak, ahogy ballagtunk. 
— Az nem baj; — felelte lekicsinylő mosolygással. — Azért az én lámpásomra szükség lesz addig, amig én élek. Mert a gázlánipa csöve kilukadhat, a villamlámpa is megbolondul, de az én mécsesem . . , az b i z t o s.














2020. szeptember 24., csütörtök

UTOLSÓ SÉTA BONTÁS ELŐTT ANNO 1930


Találtam egy fotót az axioart oldalán.Régi fotó eladásra kínálva- ,fekete-fahér-elmosódott kontúrokkal.A kép felirata "Harang utca"

Érdekes kép,de élvezhetetlen .Megpróbálhatjuk javítani..


Félórás javítgatás-élsítés-kontrasztosítás-valamivel jobb. A régi Tabánról  készített fotók 99%-a fekete-fehér. Hogy nézhetett ki ez eredetiben?Próbáljuk meg egy algoritmus alapú színvisszadó programmal. -NEM  KÉZI SZINEZÉSSEL!

Nem lett valószerűbb de kihozta a felhőket.Az is valami. Próbáljuk másik programmal! Újabban válogathatunk algoritmus alapú programoklból.


Végül sok utómunkával -a lehetőségekhez képest-reális látványt nyújtó képet sikerült elővarázsolni a múltból.Keretezni,feliratozni már bagatell. Olyan ez ,mint a régész öröme egy ritka lelet felett.De nem ajánlom senkinek, rettentő sok macera van vele!

Az már csak hab a tortán,  hogy  mi a kép felirata:

 Harang utca

Nagyon elmosódott kézírássaal lehetett írva!! -Harang utcának olvasni a Horgony utcát némi fantázia kellett. De helyrállt a világrend.

.

 


 

2020. szeptember 19., szombat

TABÁN SZINESBEN

 

Anakronizmus? Ígen. Anno 1930 Tabán még csak  fekete-fehér képekben lett megörkítve.Azután meg lebontották.Mi magunk körül színesben látjuk a világot és aTabán is ilyen színrs világ volt természetesen. A látvány színeinek visszaadásával érzkelhetjük , milyen lehetett az akkori  valóság,nem korlátoz bennünket  az akkori kevésbé fejlett fototechnika. A  képek színezése fejlett algoritmikus programmal készült, minőségük alapvetően függ  az eredeti fekete-fehér képek minőségétől és készítési idejétől















2020. szeptember 18., péntek

TABÁNI FOTÓK ANNO OKNYOMOZÁS

 avagy nem minden Merényi Andor,ami annak látszik.Vagy hogy van ez?

Régi fotók böngészése közben mindíg sok erdekességet furcsaaágot találni, sokszor megtévesztő és egymásnsk ellentmondó tényeket ,állításokat.

A Soós- fotoarchívumban fedeztem fel Merényi Andor banktisztviselő amatőr fényképész tabán képeit

1

2

2

4

Hoppá! Ez a kép gyanus,mintha valahol láttam publikéltam vagy legalábbis láttam volna! Hosszas keresgélés az archívumomban...Hát persze!

TABÁN UTOLSÓ TAVASZA (Vadas Ernő)
Ez itt a színezett változat:
5

Minősége nem a legjobb,de hát újságfotó, ez van. Azonban még mindíg nem stimmel..nem tükörkép ez ?

De igen...



6 Íme az eredeti kép Vadas Ernőtől

Mintha a gyerekeket néző fejkendős néni ismerős lenne...

7




8 Igen , ő az Vadas Ernő másik híres képen:
NAGYMOSÁS A TABÁNBAN

Tán még a ruha is ugyanaz rajta (a tabáni szegényeknek nem nagy ruhatára volt)



A dolgot bonyolítja, hogy Merényi Andortól is van egy hasonló kép

9 Jobban szemügyre véve látszik:a két kép nem ugyanaz.
Persze ,mondhatnánk ,a néni minden héten mosott nyilvánosan az udvaron,bárki lefotózhatta . Vagy a derék banktisztviselő amatőr fotős Vadas Ernőt akarta utánozni,hogy ellesse a szakma csínját-binját? Ez talán örök rejtély marad.Legyen elég, hogy mindketten szenvdélyesen fotózták a Tabánt....



2020. szeptember 11., péntek

ÁTUTAZÓBAN? SZÁLLJON MEG A "HÁROM KAPÁS"-BAN

 Réges -régen,még a XIX.században nem csupán helyi igényeket kiszolgáló vendlglátó helyek akadtak a Tabánban, ahol esténként ferbli és snapszer került terítékre korsö sörök és hosszúlépések kíséretében. Egyes élelmes vendéglősök a forgalmasabb útvonalak mentén u.n . beszálló vedéglőket hoztak létre, amely  a postakocsival ,szekérrel utazó vendégre specializálta magát. Hatalmas udvarukon helyben megfordulhatott a szekér,a fáradt lovakat friss széna várta a fészer alatt, az utazó vándor kockás abrosz mellett  csillapíthatta éhségét és szomját ,éjjelre elnyúlhatott a tömött dunyha alatt. Amolyan hotel féle volt tehát annak , aki nem tudta ,vagy nem akarta megfizetni a puccos szállodákat-

Ilyen beszálló vendéglő volt a HÁROM KAPÁS is az Attila körúton. Hogy miért hívták Három kapásnak?Csak következtetni tudunk.Tabánban hosszú idő óta minden a szőlő körül forgott,a szőlőt pedig kapálni kellett. Külön kasztot alkottak  a kapások,a"Braunhakszlerek" akik a szőlősgazda helyett bérmunkában kapálták a szőlőt.A név talán nékik állít emléket.Az 1880-as években előbb Kotschy Erzsébet ,majd Wölfel István irányítása alatt működött "Zu Drei Hauern" név alatt,majd a század fordulón már magyarosított névvel emlegették a Csizek János és Neubauer Antal vezénylette alatt ehíresült beszálló vendéglőt.



A XX.században a motorizációval hanyatláésnak indult az iparág, ( megszüntek a postakocsi állomások is)de mint kocsma immár beszállás nélkül még sokáig tengette magát

Az alábbiakban a kocsma hanyatló szakaszáról emlékezik egy tabáni lakos a szemtanú hitelességével

Fejes László emlékei:

KIEGÉSZÍTÉS A HÁROM KAPÁSHOZ, HOSSZÚ BEVEZETŐVEL


Nekem nincsenek tabáni őseim, apám somogyi, anyám miskolci, én meg ráadásul Gödöllőn születtem (1942), s csak a Magyarországon átvonuló világégés napjaiban, pont akkor, amikor mindenki menekült onnan, aki tudott, a világégés legszörnyűbb napjaiban kényszerült a családom Budapestre, hogy azután én már igazi Budapestiként éljem le az életem legjavát.

Szüleim koruknál fogva járhattak volna még a lebontatlan (avagy csupán félig-meddig lebontott) Tabánban is, és talán olykor-olykor budapesti útjaik során valóban érinthették, de egy biztos, maradandó élményt nem szereztek róla, emlékeikben nem tudták felidézni. 

A háború után több helyen laktunk Budapesten, legutoljára a III. kerületben egy szolgálati lakásban, ahonnan bizonyos okokból 1949 tavaszán ki kellett költöznünk. A cég, ahol apám dolgozott, vállalta, hogy intézi a lakásvásárlást, csak hajtsunk fel egy nekünk megfelelőt, így anyánk nekiállt lakást keresni.  Valamiért a műemlék házakat részesítette előnyben, én is éppen vele voltam, amikor a Várban megnéztünk, de egyértelműen sötétnek találtunk egymást követően két Úri utcai lakást is. A Vár után volt még egy címünk, ki nem találná senki, pont a Tabánban, az Attila körút 32-ben, így aznapi utolsóként még oda is el kellett mennünk, azt a lakást megnézni. Emlékszem, fáradtságra hivatkozva abba a házba én már nem mentem be, inkább a cég autójában maradtam, amelyikkel jártuk addig a várost. Ám amikor anyám visszatért a lakás megtekintéséből, gyerek létemre azonnal láttam az arcán, a tekintetén, a mosolyában, és aztán persze ki is mondta, hogy bizony, ebbe az akkor még eléggé romosnak látszó házba fogunk költözni. Csakis ebbe a házba, hiszen a lakásból, amit megnézett, négy ablakon át nyílt gyönyörű kilátás a tabáni domboldalra és a Gellért-hegy oldalára, ahol minden csupa zöld volt, és szinte zúdult be a nap a két fehérre meszelt falú szobába.

Így aztán 1949 április 27-én tabáni lakos lettem, és anyám akkor lett, ott lett, és természetesen az élete végéig maradt is, nem pusztán a látvány, hanem könyvekből szerzett alapos ismeretségén keresztül sokkal inkább a régi, a volt, a lebontott Tabánnak szerelmese. És ezt a szerelmet, azt hiszem, nekem sikerült megörökölnöm tőle családunkban leginkább. 

E hosszú bevezető után rátérnék rövid lényegi mondandómra. Fentiekből kitűnhet, hogy a régi tabáni kocsmákról nem tudnék sok újat mondani, meg nem is akarnék, ha tudnék sem, hiszen a tabáni kocsmákról és kocsmárosairól összeállított mű már így teljes, ahogy van. Ám egyetlen egy kocsmáról talán mégis szólnom illene, mert erről talán még én is tudnék valami újat mondani, noha természetesen ez a kocsma, néven nevezve a Három kapás (eredetileg beszálló vendéglő) sem hiányzik  Tabán- Anno összeállításából. 


Zórád Ernő akvarellje :VENDÉGLŐ  A HÁROM KAPÁSHOZ

Az interneten fénykép lelhető fel róla néhány, és egy, az ezekről készült, a szokásosnál talán némileg kevésbé reális Zórád rajz is megpróbálja ábrázolni múltbéli képét. 

Említett kocsma az Attila körút 16. számú házban üzemelt mindaddig, amíg a házat az Auguszt-udvar építése miatt le nem bontották (1928). Az úgynevezett Auguszt-udvar két ház helyén épült fel (1929), a másik ház az Attila körút 14. számú volt, amely az Auguszt család tulajdonában állott, s benne működött az eredeti Auguszt cukrászda. 

Hogy a Három kapás az Auguszt-udvar felépülte után magában az új ház déli felében (ahol ma a Tabáni Kakas étterem működik) az államosításig továbbra is üzemelt, arról 1949. évi emlékeim vannak. Csupán hét éves voltam, ám mégis pontosan emlékszem magára a cégtáblára, meglétére ott a falon, és nagy vonalakban a rajta ábrázolt kapásokra is. Ez a kép annyira rögzült bennem, hogy bár bizonyítékom nemigen lenne rá, meg mernék esküdni igazamra. Olyan jól emlékszem, akárcsak arra, hogy én még bekukkanthattam a szent Demeter templom bedeszkázott kapuján, a nemsokára lebontásra kerülő templom akkor már üres belsejébe is. Aztán nemsokára, talán csak hónapok teltek el odaköltözésünket követően, végrehajtották a Három kapás államosítását, és az ilyen és ilyen számú közönséges Italbolt nyílt meg a helyén, amely némi kerthelyiséget a mellette lévő, 1945-ben lebombázott Attila körút 18. és 20. számú házak üresen maradt romtelkéből szakított ki magának. (Van egy pár évvel később készült fényképem, melyen jómagam éppen e „kerthelyiségben” iszom málnaszörpömet, háttérben az Attila körút 24, ma Attila út 21. számú ház tűzfala látható.)

P.20.09.





2020. szeptember 9., szerda

A "HÉT BAGOLY" TITKAI

 


NAPIHIREK. 

A «Hét-bagoly.» 

/Egy darab a régi Pestből.1 

Budapest, augusztus 

Lebontanak egy ódon házat a Képiró-utcában s az én szivem fájdul meg utána. Nem az enyém volt, mi közöm hozzá; nem is oly történeti kincs, hogy kár volna érte, mint ahogy kár volt a budavári Friss-palotáért és az ős Szent- györgy-tér egyéb házaiért: a «Hét-bagoly» újabb épület, de akinek egyéni emlékei huilanak romba egy vén épülettel, az mindig úgy van vele, mintha valami nagy halottját siratná meg. A «Hét-bagoly»-t kikezdte a csákány, helyén nem sokára bérház emelkedik s a vén háznak emléke is eltörlődik a köztudatból. A vén házhoz azonban egy világraszóló lángész aureolájá- ból is jutott egy sugár s ez tette jelentékenynyé e vén épületet s ezért érdemes, hogy az enyészet legendáját elmondjuk róla, mielőtt emléke is elenyészik az idővel. 

A belvárosi Képiró-utca a Kecskeméti-kaputól a második utca volt befelé. Egy 1758-iki régi tervrajzon, mely a «Hét-bagoly» épületben volt Horvát-könyvtárból került kezembe, a tulajdonos dr. Horvát Árpád szívességéből s melyet 1879- ben adtam ki magyarázatokkal, a Képiró-utca neve még nem fordul elő.) Ez utca nevét egy Schöft nevű festőtől kapta volna, ki ez időtájt a Hét-bagolyban lakott. A ház azonban e tisztes gúnynevet az első emeleti hét ablak fölött látható baglyoktól kapta s miután a bagoly a tudomány madara, illő dolog, hogy a házat a tudomány különböző ágazataira készülő diáksereg foglalja el. A Bástya-utcára néző földszintes frontot tényleg csupa fiatal diák foglalta el, az apró hónapos szobákban vig élet volt mindig a hónapok első napjaiban, midőn hazulról megérkezett a «monéta», de fájdalom 1 a diák számára igen keserves szokott lenni a hónap utolsó 25 napja, midőn már csak a pump s a zálogház segít. Még Teréz, Lizi vagy Panni, a ház érdemes szolgálattevő nimfája is, ki az örök-piszkos bohém-szobákat takaritgatá,, alig állott szóba e gyászos 25 napokon az «ifiurakkal» s egy csókocskát is csak nehezen adott hitelbe, nemhogy mosási vagy vasalási ügyletbe belement volna a jövő havi ígéret fejében. És mégis, ha ma sok öreg ur, kúriai és táblai biró, államtitkár és miniszter, ügyvéd és orvos visszagondol a Hétbagolyban eltöltött 25—25 napokra, fájó mosoly lopózik ajkára, elgondolván: «Ur volnék most és vagyonos, de azért százszor visszacserélném a jelent az akkor oly keservesnek látszott vidám i múltért». 

«Húsz évvel éden a padlásszoba» — énekli Beranger s a még nagyobb lord Byron, ki sohase volt bohém, mert egész életén át az maradt, ha nem is piktor, diák vagy müvészjelölt, hanem «Lord Bohémé», ugyancsak azt énekli az ifjúságról, hogy azzal a dicsőség nem ér föl, mert «a huszonkét évnek mirtusa, rózsája becsesbb, mint a babér, bár fény ömlik rája». Nos, a vén «Hét-bagoly»-nak ugyancsak kijutott a fiatal vérből, mely falai között évtizedekig buzogott, igazán csuda volt, hogy e vénséget szét nem vetette egyszer. Persze csak a bástya- vastagságú falakon mult a dolog. 

A «Hét-bagoly» igen közel volt az egyetemhez s a vele szemközt állott zálogházhoz, két oly intézethez, melyek közül az egyetemi ifjúság ez utóbbit jobban ismerte, mint az elsőt, i Ki tudná ma azt, kik laktak ama nevezetes épületben, melyet Minerva madara hét példányban ékesített fennállása óta. 

A XIX. század második felében ott lakottak közül ötven percent bizonyára bucsuzatlanul hagyta ott a házat, melynek bástya-utcai alacsony ablakai könnyű volt kiléptetni s örökre otthagyni a kifizetetlen házbért. Az a kis pakktáska, melylyel egy ilyen ifjú lakó a házba érkezett, hamar kifért az ablakon, hol egy várakozó jó pajtás átvette, a lakó pedig utána lépett ki az éjbe, mely jótékonyan elfödte a menekülő nyomát. Még Lauka Gusztáv és Balázs Sándor, jónevü bohémiróinkról is maradt fönn szájhagyomány, mely szerint igy menekültek volna el a «Hét-bagoly»-ból, azonban ez aligha állhat meg, mert Lauka benső barátságban volt a háztulajdonos lányával, Petőfiné Szendrey Júliával, kivel szemben ilyen csínyt aligha engedett meg magának. Más ember házából esetleg eleblábolhattak, de Szendrey házából aligha, mert Lauka még a negyvenes évek közepén szolgált Szendrey keze alatt mint urasági írnok Erdődön s vele szemben ilyen don-gunároszi vicceknek nem volt helye. Hogy Petőfi, Arany és Jókai laktak volna ott valaha, amint olvastam, kétlem, mert ezek egykori lakásait régen megírták az irodalom-kutatók. 

Ott lakott azonban özvegysége után második házassága tartama alatt egy ideig Petőfiné- Szendreg Julia, ekkor már dr. Horvát Árpádné, a különc na^y tudós és egyetemi tanár szintén különc lánglelkü neje, három gyermekéve], Attilával, Árpáddal és Ilonával mindaddig, amig a két össze nem illő házasfél szét nem ment és Júliát sokszoros szenvedésétől a jóltevő halál 1868-ban meg nem váltá. Két év múlva elment Petőfi Zoltán, arra két évvel a kész kis tudós Horvát Attila, majd egy darabig megpihent a végzet, mely Petőfi szerelmét üldözé. Közben Horvát Árpád, a tanár meggondolván magát, másodszor megnősült, de választása méltatlan nőre esett. A szép fiatal cukrászlányból lett egyetemi tanárnét a nászéjen szöktette meg a «Hét-bagoly» ablakán át gr. Z. V., ki aztán pár év múlva párbajban esett el gr. K. I. golyójától. A végzet e pisztolylövéssel újra felszabadult s azontúl teljes másfél évtizedig dühöngött, minden évben szedvén egy-két áldozatot azok közül, kik Petőfi végzetes szerelméhez bármiféle rokoni kapcsolattal közel jutottak. 

Azonban a másik ág sem maradt megkimé- letlen. Szendrey Mari, az eszményi szépségű bájos asszonyka, 1866-ban kolerában halt meg. Ifjabbik lánya, a bálkirályné, a szép Margit, mint fiatal asszony rohamos tüdővészben hervad el, lánykája a kis Mariska nyolc éves korában hajol sírjába. A másik ág egyetlen fiu-sarjadéka, a «Gyuszi» név alatt általánosan ösmert és kedvelt Gy. Kálmán, idiótaként hal meg alig harminc éves korában. Általában Szendrey Julián kívül egy sem éri meg a negyvenedik évet, csak maga Szendrey Ignác, ki 97 éves korában megy előre szálláscsinálónak a nálánál is idősebb «Brassai bácsi» előtt a más világra, kivel Leányfalván örökké évödtek pár évtizedig s a két vő, kik mindegyike megérte a hetvenet. 



A «Hét-bagoly» látta a rémes pusztulást, melyet e végzetes szerelem annyi családra hozott, öngyilkosságok, hirtelen halál, elmezavarok, téboly minden vonalon. Mindig uj és friss erők lépnek a csatasorba, mintha csak egy nagy ütközet folynék a végzettel s minden uj nemzedék kidől a harcban. A mors triumphans letipor mindenkit. Azonban a kilencvenes évek közepén vége lesz az átoknak, a félszázad letelt, a sors és Petőfi szerelmének részesei között megköttetett az örök béke. Az utolsó unoka megmarad életben, hosszas ^szenvedések után végre révpartra jut és mint boldog feleség és családanya él a távol Erdélyben. 

Régóta haboztam, hogy megbolygassam-e e rendkívül érdekes tárgyat, mely oly szorosan függ egybe Petőfi szerelmével, de az élőkre való tekintet mindig meggátolt benne. De végre is, e tárgy nem az enyém, hanem az irodalomé s kár lenne elhallgatnom, ha nehezteléseket is vonok magamra ez által. Egész regény lehetne e gyászos krónikából, melyet ezennel szárazon leírok a Hét-bagoly pusztulása ötletéből. 

Petőfi 1846-ban ösmerkedik meg Júliájával, kit a lány szülői ellenére vesz feleségül 1847-ben. Nem is két év múlva a költő halott, — a végzet elkezdi működését. Julia férjhez megy 1850. elején Horvát Árpádhoz, az uj házasságból három gyermek születik. Julia halála megnyitja az uj sorozatot: Zoltán és Atilla hamar követi anyját. 

Ifj. Horvát Árpád, ki 1855-ben született, szakasztott olyan arc és termet, mint Petőfi volt, csak szőkében, holott atyja, anyja barnák voltak. Azonban sok volt vonásaiban olykor a Horvát- typusból is. Megnősült mint fiatal orvos 1880-ban február 5-én, elvevén Egan Marvt, egy szép szőke lányt, ki azonban egyetlen gyermeke szülésekor tuberkulózist kap és nemsokára elhal. Árpád gyermekét egyik sógornője neveli; közöttük viszályok törnek ki, a «Hét-bagoly» egyik emeleti lakásán megmérgezve hever egy napon Árpád s alig lehet életre kelteni. Leszámolt az élettel, de az élet nem ő vele. Barátai, kik addig ellenezték második házasságát G. Gizellával, ösmer- vén romba dőlt lelki világát, most már szívesen bocsátották egy szerető nő gondjai alá, megmentését remélvén. Hasztalan: első esküvője évfordulóján 1887-ben másodszor mérgezi meg magát a nagyeszű, nagytudományu, boldogtalan fiatal orvos. Említett sógornője., öngyilkossági kísérletet követ el, de kilából. Özvegyét nőül veszi legjobb barátja M. Géza festőművész, ki aztán a tébolydában hal meg. Ennek nővére Horvát Ilona barátnője, mint fiatal asszony gyermekágyi lázban hal meg. 

Maga marad a családból az utolsó sarj, a kedves Ilona, Szendrey Julia végnapjainak utolsó öröme. Talán a végzet megkíméli őt. Nem, hiszen félszázad nem telt még el 1846 óta. Ilona 1887-ben megy férjhez dr. H. K. aradi ügyvédhez. Férje beteges fiatal férfi, elutazik egy napon Görbersdorfra s amely éjjel megérkezik oda, meg is hal még azon éjjel. Ennek testvéröcscse H. Emil, viruló szép fiatal férfi 1889-ben nősül, elmegy nászúira Párisba, felmegy az Eiffel- toronyba, meghűl s hazaszalad meghalni. A két fiatal H. testvér atyja csakhamar követi fiait a sirba. 

Most már a végzet betelt: a félszázados évforduló elmúlt, Horvát Ilonát megszereti Machek Gusztáv honvédfőhadnagy és bátran szembeszáll a végzettel. S ime a sors megfordul, ez uj szerelem kiengeszteli a régit. A vitéz katona ma már őrnagy, egy sokat szenvedett, de végre boldog feleség férje és viruló gyermekek atyja. Most már lerombolhatják a «Hét-bagoly»-t, mely a gyászos végzet tanyája volt s uj élet támadhat a régi gonosz romjain. Poe hollójának károgása megszűnt s elhal végre a «Nevez- more». 


 Vén Sas.

forrás:HAZÁNK 1904 08 12