LÁT OGATÁS BUDA LEGRÉGIBB KOCSMÁJÁBAN

— A Magyarság, tudósítójától — 

— Tudod-e, barátom, hogy ahol most  járunk, valamikor egyik félelmesebb  negyede volt egész Pest-Budának ? A téglavető bolgárok — akik még Aquincum virágzása idején megalakították Pestet — voltak az első települők, később az Iszter túlsó partján is, a mai Gellért- és Várhegyek völgyében, mely egyedüli terjeszkedési terület volt a számukra, minthogy kis városukat köröskörül kisajátíthatatlan birtokok kerítették. Ez volt a Minor Pest. A magyar korban is idegen települők fészke...
Mellettünk busán eldöcög egy villamos. Belém villan a múlt és jelen kettős voltának mély disszonanciája és érzem, hogy az álom és a valóság baktat a csendes utcákon.

— Zsigmond alatt kezdődik a szerbek első beszivárgása, akiket délről nyomnak már a törökök. Ráccá tették új otthonukat és ez a máig is megemésztetlen felszívódás keresztelte Rácvárosnak a szerb stílusban, zeg-zugosan, léha rendetlenül felépült kis füstös, piszkos házak labirintusát. A Tabán nevet csak a török korban nyerte. Ekkoriban közigazgatási egységben volt a Krisztina várossal és Nagy- Elővárosnak hívták. A közbiztonság, jobban mondva bizonytalanság nagyon furcsa világot teremtett ezen a környéken. Csak az 1810-es nagy égés, amikor Tabán majdnem teljesen porrá égett, hozott egy kis megújhodást. A füstös, nyomorult kis butikok és az össze-vissza elszórt hurka- és kolbászsütő bódék leégtek és a rendezés után — Franz Schams száz évvel ezelőtt megjelent budai monográfiája szerint — már két egyenes utcája is akadt Tabánnak.

Histórikus barátom, aki lelkesen prelegálva baktatott mellettem, bizony észre sem vette, hogy csak félfüllel hallgatom a beszédét. A szikrázó havat néztem és a csodálatosan mély kék csillagos téli eget figyeltem... kihaló csendes tabáni utacska két kóborlója fölött megnyugodva nézték az örök változást, melynek életében a ma csak futó pillanat és talán emlékeztek is Buda legrégibb kövei felett elhúzó nagy Idő-madárra, mely annyi színes képet sodort magával a — múltba...

És histórikus barátom csak rendíthetetlenül csillogtatta előttem a múlt tört, színes mozaikjait . . . A Rácfürdő, Mátyás korában épült. A katolikus templomot 1728 és 1839 között építették. A franciskánusok e fényes otthona bizony nagyon megsínylette a nagy égést és soha nem volt azután olyan szép, mint 1810 előtt. A görög templom alapköveit 1742 -ben rakták le. Ez meg éppen a nagy tűz után szépült és tökéletesedett csak igazán. Még azt sem felejtette el megmondani a barátom, hogy a képeit valami Arzenius Theodorovics nevű piktor festette.

A Szarvas-térre érve, már mutogatni is kezdte : — Látod, pajtás, itt a Dunapartra kanyarodó villamosmegálló tájékán állt a »Tabán kapusi, vagy másképpen a »kelenföldi kapu*. A Várkert aljában, a délnyugati lejtőn, a Szarvas-tér helyén török basáknak volt virágoskertjük. Állítólag szép márványcsarnok is ékeskedett a kis földi paradicsom egyik sarkában... Bizony belekaroltam javíthatatlan barátomba : .

— Hallod, pajtás, legalább nappal mutogasd meg ezeket a helyeket és ne este... és különösen ne ilyen szép téli estén, amit okosabban is el lehet tölteni... Na. várj csak, majd elfelejted rövidesen az egész históriai tudásodat a Poldi bácsinál....

Mert akkor már éreztem, hogy ez lesz az esti tabáni kóborlásunk utolsó állomása..

Márton Ferenc rajza

A kanyargó Görög utca sarkán

A magyar Pimodámnak* ez a múltból ittfelejtett pompás kis tartománya ott áll a felfelé kanyargó Görög utcácska elején. Furcsa véletlen akaratából csak csendesen borozó budai polgárok kis csoportját találtuk az ivóban.

Krúdy Gyula rendes asztaltársasága úgy látszik másfelé barangol. Mert bizony a Mély Pince már több, . mint egy század előtt belépett az irodalmi kiskocsmák nemes sorába. Még a harmincas évek előtt, amikor először virágzanak ki az irodalmi vendéglők és kávéházak, — állítólag már idejárt a szent öreg, Virág Benedek is. Az  Aranyökör, Vadászkürt, Arany Sas, Fehér Hattyú, Csiga, Zrínyi, Próféta, Privorszki, Zenélő óra, Két pisztoly és a Pilvax emléke lassan a múltba foszlott. A kiegyezés után csökkent a szerepük és-inkább a kávéházak vették át a vezetőhelyet. A Kammonon és a Kávéforráson kívül bizony alig volt törzsfészke a lapászok, hírfiak. újdondászok folytonosan izmosodó társadalmának. Minden épület lebontásával egy-egy darab történelem került az emlékek poros almáriumába, új helyek születtek, új emberek eljövetelével, de furcsa mementónak ittmaradt egy-kettő a régiek közül is. És ilyen a Mély Pince...


Poldi bácsi arcképe a Mély Pince vendégkönyvében


A mindenki által ismert és szeretett Poldi bácsi jó bora mellett histórikus barátom felvilágosít arról, hogy a Mély Pince már  a török korban is kocsma volt. A régi ivóra épült később a mai ház, amely falai között látta Vachot híres asztaltársaságát is. Egy nyolcvan éven felül járó öregúr mesélte a kocsma mai tulajdonosának, hogy a parányi kertben nyári mulatozások közben bizony nem egyszer öntötték le véletlenül színlelt tréfából jófajta vörösborral Vachot porcelánfehér nadrágját. Idejárt Tisza Kálmán is, akinek mai lakórészek előtt volt -képviselőkből álló társaságával együtt-  egy kis külön szobája. Bizony, érdekes volna felkutatni a mindinkább pusztuló régi világ e kis ittfelejtett poétikus- tartományának múltját, de histórikus barátomat nem érdekli a líra; mégha a történelmet egészíti is ki.

Márton Ferenc rajza


A Pince Mélyében

Az örökké vidám kedélyű Poldi bácsi kérésünkre levezet a mély pincébe, mely valamikor az ivó volt. Közben elmeséli, hogy a kocsma múltszázadbeli fénykora után nagyon lezüllött. Egészen a háború végéig a hajóslegényeknek, később szerb  hadifoglyoknak tipikus rác mulatója lett. A kommün alatt és után egy évig zárva volt, és csak ekkor vette át ő és élesztette fel újra a régi tradíciókat. Újra felfedezték a Mély Pincét és ma nem igen akad íróember, aki ne tévedt volna még be a kedves pirosteritős asztalok közé. Olyan szent kötelesség időnként meglátogatni az ódon falakat, mint amilyen szokás kirándulni nyáron a Szerelem Bolondjaiba, vagy a Szép Juhásznéba.

A boltíves régi ivót a földalatti borospincék különös illata lengi be. De a barátom nem az imbolygó gyertyafényben meglibbenő árnyakat figyeli.
— Nézd csak, milyen érdekesen építették a boltíveket. Élére állított téglák lefelé Ívelő négyszögbe rakva. Ma már ritkán található ilyesmi. A lécráccsal elkerített kármentő helye is megvan. Mellette a magasabban befalazott, nyílás és lépcsőtöredékek nyomai. Itt volt egykor a bejárat. ..
Az egykori ivóból egy másik hosszúkás, boltíves helyiség nyílik. Ez ma a pince. Valamikor hosszú x-lábú asztal állhatott a középén és duhaj vitézek verdesték egymáshoz cinkancsóikat. A méla rendben sorakozó hordók között ma csak a csend virraszt, amit felriasztott tétova botorkálásunk és a fekete falak között szertesugárzó villanyfény. Mert ez is van a pincében. Rőt fénye becsorog hozzánk és különös hangulatba ringat a homályba burkolt tárgyak bús rendje között.
— Mi lenne, ha itt innánk, pajtás ? — szaladt ki az ötlet histórikus barátom komoly gondolatainak szigorú zárú kapuján.

— Nono ... csak nem tévelyedtél te is a lírai hangulatok dzsungeljába?... és hol maradnak az elveid ?


A szelíd gúny elmondatja vele a mea culpát és önmagára kirótt penitenciául elkezd beszélni arról, hogy éppen száz évvel ezelőtt kétszáznegyven sör- és borcsarnok akadt Schams szerint Budán, míg ezzel szemben Pesten nyolcszáz volt
Ennek  az az oka, hogy Budán csak az alsó néposztályból való iparosok, kézművesek és az éppen ott állomásozó katonák jártak kocsmába. A jobbmódú polgárság a maga házában lakott és mindegyiküknek volt a közelben kis szőlőkertje, mely bőven ellátta a házi szükségletet úgy, hogy nem voltak vásárlásra utalva. A budai bortermelést különben az virágoztatta fel, hogy nem volt jó vizük és így kénytelenségből is rászoktak a borra.
Megáll az idő  és találkozunk az éjszakával...

Poldi bácsi borainak kóstolgatása közben barátom csendesen meditálni kezd:
— Vajon elvezetett-e a Mély Pincébe is az a földalatti kijáró, mely a Várból egészen a Szarvas-térig nyúlt el és amelyet József nádor még kijavíttatott, hogy azon keresztül juthasson el a Szarvas-térnek egyik ma is álló házában lakó kedveséhez ?
Valószínű, hogy a főbb török vitézek ilyen rejtett utakon surrantak el Allah mindentlátó szemei elől a tiltott borivás paradicsomi mámorába.
Poldi bácsi megmutatja a régi pince letakart lejáratát, ahol most semmit sem tartanak. Ez még a mai pince alatt fekszik. Megtekintjük a régi jégverem hatalmas üregét, melyben ki tudja, mi minden lehet?

Ezután két törött fajószágra ülve, az első ivóban borozni kezdünk. Egy szál gyertya imbolygó fényében a csillogó poharak olyanok voltak, mint a múltból felénk néző szemek. És egyszerre csak török janicsárok voltunk, akik mámorra váró lélekkel áldoznak egy ismeretlen Istennek... Istennek, aki valamikor elindult Tráciából és tirzusát meglobogtatva nap-nap után hajtja, hajszolja az embereket saját országa felé, ahol csak kókadó fejű alattvalókat vall a magáénak, akik lélekben vele táncolják az önmaguktól való megszabadulás testetlen örömét.
— Hallod, histórikus barátom, most veri a tizet a katolikus templom harangja és te nem nyitod szóra az ajkad, hogy  megmondd: mikor is öntötték ? Bizony most van igazad, barátom, amikor saját húsodban éled és nem mondod a múltak meséjét...

Tudod-e te kis tartománya nagy magyar Pimodánból*, hogy csoda történt ebben a kis ódon ivóban: két ember ment be és egy jött ki.



Tabán... Tabán zenélőórás hangulatok és szordinós szavak méla téli éjszakába hanyatlott csendes utcalabirintusa, bámulj a szikrázó hóba és mondd meg, kinek az unokája rója a tétova lépések hieroglifjeit ebben a különös téli éjszakában ?...


Németh Antal

Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)1922-12-24 / 293. szám



*lásd
Ady Endre összes prózai műve
9. KÖTET


 Márton Ferenc arcképe (Aba Novák Vilmos )

Márton Ferenc (Csíkszentgyörgy, 1884. december 15. – Budapest, 1940. június 8.) erdélyi magyar festő, grafikus, szobrász, építész, bélyegtervező. A székely festőművészet egyik legkiemelkedőbb képviselője, harmincéves pályafutása során több ezer festményt és más képzőművészeti alkotást készített.

                                                        

TABÁN TORTÚRA PIKTOR MÓDRA

Szubrettek, kocsisok és bohémek a Tímártelepen 

Magyar Nemzet, 1996. július (59. évfolyam, 152-178. szám)1996-07-06 / 157. szám

Zórád Ernő és a Tabán nevű tömegpszichózis 

Tekervényes módon jutott el nyelvünk a Tabán nevének befogadásáig. Bár a Duna, a Naphegy, a Várhegy és a Gellérthegy között, az Ördögárok két partján elterülő völgykatlant már az ókorban is lakták, Kis- vagy Kisebb-Pest néven pedig a középkorban is település állt itt. Buda török megszállása után elsősorban tímárműhelyek épültek ide, róluk nevezték a környéket Tímártelepnek, törökül Debághánénak. A szó délszláv betelepülők ajkán Tabahanra módosult, aztán egy utolsó csavarral Tabánná torzult. Sokáig Rácvárosnak is nevezték, és jórészt a XVIII. században épült házai, girbe-gurba utcái századunk első harmadáig megőrizték pittoreszk vonásaikat, mígnem a Fővárosi Közmunkatanács szigorú ítélete alapján a harmincas évek elején - néhány műemléképület kivételével - egészségügyi okokra hivatkozva lebontották.

Az 1911-ben született Zórád Ernő grafikusművész élete e ponton kapcsolódott össze a Tabán történetével: elkezdte járni a negyedet, rajzolni a bontásra ítélt épületeket. Akkor készített vázlatait ötven évvel később vette elő. E fél évszázad alatt Zórád Ernő nevét elsősorban illusztrátorként, képregényrajzolóként ismerte meg a nagyközönség. A szakma egy része fanyalgott, pedig Zórád Ernő létrehozta a magyar történelmi képregény műfaját, számtalan gyermekkel szerettette meg áz olvasást. Azokban az országokban, ahol fejlett képregény-kultúra alakult ki, például Franciaországban vagy Belgiumban, bizonnyal méltóbban honorálták volna teljesítményeit. A nyolcvanöt éves grafikust most, Tabánról szóló képeinek másfél évtizedes kálváriája után a letűnt negyedhez fűződő érzelmeiről, ifjúkoráról és legteljesebb
Tabán-albuma körüli gondokról kérdeztük.

- A szüleimmel 1921-ben, bizonyos, történetileg sajnálatos események után elkerültünk a mikszáthi „görbe országból”, a Hont vármegyei Dacsókesziről - kezdi Zórád Érnő. - Pest forgatagában családom olyan szögletét kereste a városnak, amely hasonlít otthagyott otthonunkra. Pestszentlőrinci és kőbányai kitérők után ezért költöztünk a Tabánba, annak is bohém, „népi” környékére, ami a mai Aranyszarvas étteremtől a Naphegyig terjedt, sőt a Ráctemető mohalepte sírköveivel és árnyas fáival felhúzódott egészen a Farkasrétig. A Duna és az Aranyszarvas közötti terület volt az úri Tabán. Én a Werbőczy (ma Petőfi) Gimnáziumba jártam az Attila úton, de botrányos eredményeim miatt kivettek innen, és a Fehérsas téri polgári fiúiskolába írattak. Innen aztán felvettek az iparművészeti iskolába (ami akkor még nem volt főiskola), és ott már hivatalból is rajzolhattam. Osztálytársam volt Gyar- mathy Miklós - Michel Gyarmathy néven a párizsi Folies Bergéres művészeti igazgatója lett belőle - és Tóth Imre, a későbbi Amerigo Tót. 1927-ben költöztünk át Pestre, de a nosztalgiám megmaradt. Ügyeletes ideáljaimmal vagy éppen magamban rendszeresen visszajártam ide, Krúdy törzshelyére, a Mélypincébe, az Aranylibába vagy a környék más kiskocsmáiba.

- Itt kezdődött tehát a Tabán iránti szerelem?

- Igen. Amikor 1933-ban belefogtak a negyed bontásába, mappával a hónom alatt átrohantam Budára, és rajzolni kezdtem a bontásra ítélt utcákat, tereket és természetesen az embereket. Régi fényképek, térképek alapján bárki lefestheti a Tabánt, de a közönség az én képeimen, az én alakjaimban találta meg azt a hangulatot, ami valóban jellemezte azt a bizony szutykos és ápolatlan környéket. A rajzaimon élnek az emberek, akik egykor benépesítették a Tabánt: konfliskocsisok, szubrettek, arszlánok, bohémek, plánétások és a többiek.
 (Ifjúságomnak ezt az időszakát igyekeztem megrajzolni Egy vándorfestő ifjúságai című könyvemben is.)
A rajzolásnak az vetett véget, hogy behívtak katonának a lovastüzérekhez (vajon véletlen-e, hogy a mai Dózsa György-emlékmű helyén, a Tabán szegélyén lovastüzér-emlék- mű állt?). A Tabánt lerombolták, csak néhány műemléképületet kíméltek meg: a Rudas- és a Rác-fürdőt, az Aranyszarvas fogadót, Semmelweis Ignác szülőházát - a mai Orvostörténeti Múzeumot, a plébániatemplomot és a görögkeleti szerb templomot. Ez utóbbit az 1944-45-ös ostromban elszenvedett sérüléseire hivatkozva lebontották a negyvenes évek második felében. Csodával határos módon egykori lakóházunk megmaradt a Csap utca 1. szám alatt. Kortárs és tanú vagyok tehát.
- Szavaiból érződik, hogy mély nosztalgiát érez az eltűnt városrész iránt, amelyet azért mégiscsak higiéniai szempontok miatt bontottak le...
- Hogyne volna nosztalgiám! A Tabán nemcsak egy városrész volt, hanem különleges világ, sőt valóságos tömegpszichiátriai rejtély, hiszen bár visszavonhatatlanul letarolták a negyedet, ötven év múlva mégis hatalmas érdeklődés mutatkozott iránta.

1983-ban kiállítást rendeztem a képeimből - az utolsó szálig elkapkodták őket. Hasonlóképpen járt a képekről készült Tabán - Egy eltűnt városrész című album is. Még a nem egészen tisztességes kiadó által utánnyomott példányok is eltűntek a standokról, ma már fellelhetetlenek. Sőt, oda jutottunk, hogy másolni kezdték az egyes képeket, és külön-külön jó pénzt kértek értük. Még pereskedésbe is keveredtem emiatt. Néhány évvel később egy becsületesebb vállalkozó szintén megjelentetett tasakban harminchat lapot a grafikáimból Volt egyszer egy Tabán címmel. Ennek is oly nagy sikere volt, hogy elkezdték hamisítani őket, és a tasakokba kevesebb rajzot tettek. Közvetlenül egyik kiadáshoz sem volt sok közöm, a kiadók eljöttek a rajzokért, és a saját elképzeléseik szerint alakították az anyagot. Összeállítottam a Tabán, a háromszáz éves kártyavár című kötetemet, magam válogattam hozzá az irodalmi idézeteket, nyolcvan színes és tizenhat fekete-fehér rajzot készítettem, és megtakarított pénzemen megcsináltattam belőle egyetlen példányt. Elkezdtem házalni vele a kiadóknál, de úgy látszik, nem hoztam szerencsét, mert a Héttorony, amely vállalta, hogy az én anyagi részvételemmel 1996-ban kiadja a kötetet, nemsokára csődbe ment. Aztán megjelent a színen Bicska Maxi.

- Kicsoda?

-

Bicska Maxi, egy reklámtervező és -kivitelező cégtől, amelyet én jól ismertem és megbízhatónak tartottam. Az űr megnézte a kötetet, és az 1995-ös téli könyvhétre vállalta a megjelentetését. Majd eltűnt a pénzemmel és a rajzaimmal együtt. A könyvet természetesen nem adták ki, és csak áldozatok árán sikerült visszaszereznem az anyagaimat, valamint az átadott összeget. Azután egy elegáns fővárosi könyvszalon vitte el a megkerült anyagot, hogy keres rá kiadót. Nos, nem sikerült neki, állítólag aránytalanul drágán lehet csak kiadni. Az elvitt példányt csak a Szerzői Jogvédő Hivatal többszöri felszólítására szolgáltatták vissza. Itt tartunk most. Nem állítom, hogy a kötet életem megkoronázása, de meg vagyok győződve róla, hogy sokakat érdekelne, hiszen már az előzetes híradások alapján is számosán jelentkeztek, hogy megvásárolnák. Nem tudom, találok-e majd kiadót. Talán feladok egy apróhirdetést.

Ablonczy Balázs

BRÁTH KOCSM A HADNAGY UTCÁBAN

Néhai nagyapám(szegény még 1932-ben meghalt) fotóalbumában van egy összepöndörödött megsárgult fotó magyarázó felirat nélkül:
Egy tabáni kocsmaudvaron komoly tekintetű férfiak és asszonyok ülnek az asztalnál, előtérben egy padon két tízévkörüli kislány néz bele a fotómasinába ,a háttérben karonülő csöppséget tartanak.Manapság egy kocsmába nem visznek be asszonyokat, pláne  gyerekeket, valahogy furcsa volt az egész.. A képnek se helyszínét se dátumát  nem tudtam megfejteni.

A képen lévő társaság vegyes. Jól öltözött urak és hölgyek egy poharát emelő kötényes mesterember társaságában, aki feltehetően a munkáját félbehagyva szaladt át a fotó kedvéért.

Fischer Árpád nyomait kutatva jutottam el ma élő rokonához ,aki elémbe tette ugyanezt a képet. Milyen kicsi a világ:

Az ő fotóján volt aláírás: Bráth kocsma 1910. Innentől kezdve könnyű dolgom volt. Nemrég készültem el a tabáni kocsmák kigyűjtésével, csak fel kellett lapozni.

HADNAGY u 41

1907-08,08 ,10                              Bráth Ilonka

1911,1912 ,13 ,14 ,16                  Bráth Benedekné

A társaság valamilyen ünnepi esemény kapcsán gyűlt össze, amit ennyi év távlatából talán sose derítünk ki.Talán évforduló, közös éneklés vagy egyéb alkalomból ültek a fényképezőgép lencséje elé.Korábban írtam egy bejegyzést  A dalra fakadt kocsma címmel.Valami  hasonló esemény lehetett

Nagyapám,mint akkoriban mindenki- tudta-a Tabánt előbb -utóbb lebontják.Gyüjtötte az ódon városrész  emblemetikus épületeinek, kocsmáinak fotóit. Amihez oly sok emlékkel kötődött .

Itt ebben a kocsmában találkozott  a későbbi híres történésszel és Tabán kutatóval ,

a Tabán Múzeum alapítójával az első kerület  2000. évi díszpolgárával.

Csak Fischer Árpád akkor még egyéves karonülő gyermek volt A két kalapos kislány pedig két nagynéném ,Jozefa és Irma.

Ahol a jóféle borokat őrizték: A Bráth kocsma hűvös pincéjének lejárata az 1910 -es években

A kocsmai jelenet forrásának meghatározásánál bajban vagyok.
de úgy illendő hogy mindkettőt feltüntessem:

Forrás:

1.Fischer Árpád gyüjtemény

2. Szentkeressy Nagy Károly fotogyüjtemény

HA TÖBBÉ NINCS MÁR TABÁN...

Gyászközgyűlést tartottak a tabáni muzsikusok, pincérek, kucséberek és vándorköltők 
• Magyar Hirlap, 1934. április (44. évfolyam, 73-96. szám)1934-04-20 / 88

Miklós cár cigánya, Krúdy Gyula udvari zenésze és más bohémek emlékei 

 „Mi lesz velünk ezután, 
alkonyatkor, tíz után, 
ha többé nincs már Tabán?" 

A halálraítélt Tabánról már sok nekrológ jelent meg a lapok hasábjain. Legtöbbször álpátosszal siratták el a kiskocsmáiról és zegzugos uccáiról híres városrészt, ahol szerelmes párok karonfogva andalogtak holdas éjszakákon. A régi jó Budapest romantikus emlékei közül egy ismét a múlté lesz, a Tabán...
Az elmúlt szombaton, délután öt órakor azok búcsúztak el a vén Tabántól, akik ott dolgoztak, ott keresték kenyerüket.

A Krisztina-körut egyik kiskocsmájában — azt lehet mondani — gyászközgyűlésre jöttek össze a tabáni muzsikusok, pincérek, kucséberek és — vándorköltök.

 Asztaltársaságot alapítottak és fogadalmat tettek, hogy mindig sok szeretettel fogják megőrizni Tabán emlékét.

Krúdy tekintetes úr udvari cigánya 



A kékterítőjű asztalok mellett tizenhatan ülnek. Kadarfröccs áll mindegyikük' előtt. Csendesen iszogatnak és tabáni emlékeiket mesélgetik .Halkan, mintha mesét mondanának. Tabán híres törzsvendégeiről és muzsikusairól van szó.

— Bizony gyerekek, — mondja Pista, a főpincér -szép idők voltak azok, amikor én pikoló voltam. Krúdy Gyula, Brődy Sándor, a bécsi szép Hanzi énekesnő, színésznők, színészek, szobrászok, újságírók és más művészek voltak a törzsvendégek. 
— Krúdy tekintetes urat szerettük legjobban. Poldi bácsi Mély-pince vendéglőjébe járt leginkább. Kora tavasztól késő őszig törzsvendég volt barátai társaságával. A kövér Kovács Józsi, akit egy szál cigánynak neveztek és Jacónak becéztek, volt az udvari zerésze. Azért hívta udvari zenészének, mert mindig az udvaron húzta fülébe a szomorú nótákat. 

Más zenészekre kerül sor. Nemes Kuthy Vincére, az egykori világhírű prímásra, akit Miklós cár kitüntetett. Most hetven év nyomja a vén cigány vállát. Az utóbbi években már elhagyta a bandája. Egyedül járt. Egy szál cigány lett ö is. Pajzán szövegű nótákat játszik és dalol a vendégeknek. Állandóan nála vannak azok a kritikák, amelyeket róla Írtak.

A Burghart-fivérek is hires zenészek. A hatalmas, kövér és az alacsony, sovány testvérpár citerázik és humoros dalokat énekelget Most már Pesten játszanak.

Híres volt a Szabó- és a Mdr//p-schrammelzenekar. A Márffy-schrammet most az Új Szederben muzsikál, Keczel Béla a prímásuk.
Buday Gyurka, a fekete Lajcsi, komáromi Szabó Lajos és más cigánybandák mind-mind Tabánban játszottak.
— A békeidőkben nem csodálkozott senki azon, hogy egy-egy mulatós úr százforintos bankót ragasztott a prímás homlokára, vagy annyit tűzött a vonóba. Tavaly már a húsz filléresek is ritkán estek a tányérba. Talán jobb is, hogy lebontják a régi Tabánt.., 

Vándorköltők és kucséberek... 

Leghíresebb kiskocsma a Mély-pince volt. Méltó nevezetességként emlegetik Albeckert, a Régi Szedert, a Három hetest, a Brandics- kocsmát, a Polster-féle vendéglőt, Jászai kocsmáját és az Avart. A tavasz hivatalosan akkor érkezett meg a kiskocsmákba, amikor a kertbe lehetett először teríteni. Hangulatosak, kedvesek voltak a tabáni esték és éjszakák. Muzsika, dal csendült. Tíz óra után megjelentek a kucséberek, virágárus asszonyok és a vándorköltök.
A kucséberek nagy kosárban, diszes dobozokban cukorkát, csokoládét tettek a hölgy társaságában levő úr elé.
— Pár vagy unpár? — kérdezték, miközben egy számokkal telt zacskót nyújtottak.
Ha a fogadó nyert és eltalálta, hogy páros, vagy páratlan számot fog kihúzni, a hölgy elvehetett egy csomagocskát. A derék kucséberek vigaszdijat adtak annak, akik egymásután négyszer vesztettek. Krammer bácsi, a bicegő Jóska, nevetős Klein és szigorú Lajcsi kucséberek emléke elevenedik meg.
Mari néni, — aki most a lágymányosi kocsmákat járja — viruló szép leány volt Tabán legszebb éveiben s virágárus leányok között ő vitte a pálmát. ö is elhervadt a régi virágokkal

A kiskocsmákat esténként felkeresték a vándorköltők, akik néhány fillérért vesztegették „hallhatatlan“ műveiket.
— Adjon Isten szép jó estét... Vegyen tőlem szép versecskít, — kínálta rigmusait Nemes Jámbor Kálmán költő.
Hazafi Veray János utódai közül őt ismerték legtöbben, de az árvaleányhajjal diszílett kaiapú névtelen poétára is sokan emlékeznek.
— Híres költőnek indultam, — kezdte a mesét a költő s lett belőlem kocsmák poétája, így hát nem fontos a nevem...

Géza bácsit választották meg a „Tabán barátai asztaltársasága" elnökének. Mikor a vezetéknevét kérdezzük, csodálkozikGéza bácsi a szerelem szakértője :
—  Hát nem elég az, hogy Géza bácsi vagyok?
.. Minden vendég így ismer. A családi neevm egyébként Krausz, dehát pincérnél csak a keresztnév a fontos. Nem dicsekvésképpen mondom, de híres ember voltam. A szerelmeseket szolgáltam ki leginkább.
 A szerelem szakértője vagyok...

Géza bácsi így világítja meg nagy „tudományának“ titkait:
— A pincérnek és zenésznek azt kell mindig tudnia, hogy szerlmespár, fiatal házaspár, vagy régi házaspár ül-e az asztalnál? .,. Mert mindegyiket másképpen kell kiszolgálni. A szerelmespárok csicseregnek mint a galambok. A férfi azt rendel, amit a nő akar. A fiatal házasok is még megjárják, de a régi házastársak, — akik arról ismerhetők fel, hogy folyton haragosak, zsörtölődnek — már nem jó vendégek. 
— Ja igaz, a szalmaözvegyek a legrendesebb 
vendégekI örülnek az aranyszabadságnak és ha eleinte félve is nézegetik a bejáratot, később hangulatba jönnek és jól mulatnak. A művésznők, művészek és agglegények mindig kedves vendégeim voltak. Hej ha én elmesélném, hogy milyen nagy urakat vert haza esernyővel a méitóságos asszony... 
A szerelem szakértője szerint, a modern kor már nem bizonyult kedvezőnek a tabáni kiskocsmák számára. 

— A fiú és a leány már tegezte egymást, mikor bejött. A nő kifizette a fele cechet... Hát hol lehet a hangulat, romantika, jókedv és a — kereset?... 

Órákon át beszélgettek Tabán barátai, akik elhatározták, hogy időközönként találkozni fognak. Félnyolc felé szállingózni kezdtek. A legtöbb régi kiskocsma máshol ütött tanyát. Egyik zenész kótát mutat társainak. Új dal. Így szól a refrén első sora:

Mi lesz velünk 
ezután, alkonyatkor tíz után, ha már többé nincs Tabán?...

A kis társaság könnyes mosollyal olvassa a neki oly szomorú verset...

TABÁNI UTCÁK-CZAKÓ UTCA

Ön tudja , kiről nevezték el a Czakó utcát?.................

Amikor Kisfaludy Károly 1830-ban meghalt, az országban már virágozni kezd a színházi kultúra. Vándortársulatok rendszeresen játszanak eredeti magyar színjátékokat, a romantika megteremtette a magyar drámairodalmat. Most már nemcsak igény, hanem gyakorlati program az állandó színházak építése, és 1837-ben Vörösmarty Árpád ébredésének szavaival megnyílik a Pesti Magyar Színház, amelyet már nemsokára végleges nevén Nemzeti Színháznak hívnak. Az 1840-es évek folyamán az úttörők nyomában már sikert sikerre arat az új romantikus nemzedék, amely Kisfaludy úttörése és Vörösmarty nemzedékének gyakorlata után, Bajza és Vörösmarty kritikai harca után a diadalmas francia romantikában látja példaképét. Szigligeti, Obernyik Károly, Tóth Lőrinc, Hugó Károly és mindenekelőtt Czakó Zsigmond nemzedéke ez. Eredményeit majd Szigligeti viszi tovább a forradalom utáni emberöltőbe, de ekkor, a forradalom előtti években a hangadó, a legfőbb reménység, a legnagyobb töredék: Czakó Zsigmond.

Erdélyből érkezett, székely kisnemesi család fia volt. Apja félbolond féltudós, aki csekély vagyonát alkimista ábrándozásokra verte el. A fiú is különc hírben áll az iskolában: nem elégszik meg a tantárgyak adta ismeretekkel, de nem elegendő neki a divatos francia romantika irodalma sem. Bűvölve vonzza a távoli, a rendkívüli, az egzotikus. Izgatja a Távol-Kelet: az indiai irodalom és filozófia, a buddhizmus, aMáhábhárata mesevilága. Megtanul szanszkritul is. Majd mielőtt befejezte volna iskoláit, hirtelen pálfordulással vándorszínésznek áll. Nem jó színész, de szép énekhangja van. Valójában nem is színész akar lenni, hanem a színház közelében élni, mert felismeri saját drámaírói képességeit.

Ír egy vadromantikus rémdrámát, a címe: A festő és vámpír. Ezt postán elküldi Pestre Fáncsy Lajosnak, a Nemzeti Színház rendezőjének. Fáncsy szerint a mű ugyan nem előadható, de írója nagyon tehetséges. Felhívja Czakót Pestre, állást ad neki a színház énekkarában, és ellátja dramaturgiai munkákkal. Igen használható dramaturgnak bizonyul: művelt, van ízlése és jó színpadi érzéke. Arra is alkalmas, hogy francia színműveket fordítson. És marad ideje írni. A színház szeretettel és türelemmel várja, hogy írjon. És 1844-ben, huszonnégy éves korában elkészül a Kalmár és tengerész.

Ez a dráma fordulat a magyar dráma történetében. Itt lép színpadra hős gyanánt a magyar polgár. Ez a magyar polgár a valóságban még alig-alig létezett, de az egész romantika igényelte, hogy legyen. Czakó megteremti a nyugati mintájú magyar polgárcsaládot, Kelendiéket. Az idősebbik Kelendi fivér kereskedő, öccse világot járó tengerész. A tragikus történet családi dráma. Hangulata végig feszült, cselekménye fordulatos, egymást követik a hatásos jelenetek. A siker kirobbanó volt. Czakót ünnepli a színház, az irodalom és az ifjúság. És ő már írja következő drámáját, a Végrendeletet. Ami túlzás elképzelhető egy romantikus drámában, az benne van a Végrendeletben: születések körüli titkok, nagy felismerések, szörnyűséges bűnök a múltban, megőrülés a nyílt színpadon, halált hozó szerelem. És mindebben az erkölcsi tanítás, amely egyébként végigvonul Czakó egész életművén, hogy ami bűn egyszer elkövettetett, arra egyszer elkövetkezik a bűnhődés.

             CZAKÓ ZSIGMOND
                        (1820-1847)



A siker még fokozódik. A Végrendelet bemutatóján a huszonöt éves szerzőt hétszer tapsolják a függöny elé.

Műveit németre is lefordítják. Kortársai úgy néznek rá, mint a közöttük járó nagy íróra. Az új, a forradalmat előkészítő ifjúság ez időben kezd tömörülni a mostanában feltűnt Petőfi köré. Petőfi és barátai barátjuknak fogadják Czakót. Ő is odatartozik a Pilvax kávéház jövőt formáló fiataljai közé.

De természetesen irigyei is szaporodnak. A kritika gyanakodva figyeli a hirtelen túl népszerű drámaírót. A könnyelműek című következő drámájának már mérsékelt a sikere, pedig mai szemmel nézve talán jobb dráma az előzőknél, de ez arisztokrata körben játszódik, és az úri osztály önpusztító felelőtlenségéről szól. Mintha már Csiky Gergely negyven évvel későbbi hangvételét előlegezné. De nem tetszik az úri közönségnek, mert az ő világuk kritikája, és nem tetszik a forradalmi ifjúságnak sem, mert a könnyelmű arisztokraták szubjektíve nem ellenszenves alakok.

Azután következik a Leona című drámai prózaköltemény, amelyet nagy igénnyel írt, és senkinek sem tetszett. Itt középpontban áll a hajdani bűn rettenetes bűnhődése, méghozzá egybekötve a vallásos nevelés gyilkos kritikájával. De a ritmikus prózában írt, hosszú monológokkal és tirádákkal teljes, bizonytalan korban s akkor is egy erdei remetelakban játszódó dráma olyan nyomasztó rémhistóriává kerekedett, hogy se közönség, se kritika nem tudta, mit csináljon vele. Egyik bírálója azt írta róla, hogy "egy zseniális ember kínos álma". Gyakorlatilag bukás volt.

A rossz idegzetű Czakó nehezen viselte a sikertelenséget. Nem a kritikusokra haragudott, hanem saját tehetségébe vetett hite ingott meg. Más úton próbálkozik. Történelmi drámát ír. Eddig éppen az volt a nagy jelentősége, hogy a romantikus történelmi drámák közepette a társadalmi dráma felé fordította a figyelmet. A Leona már tulajdonképpen eltérés volt az indulástól, de a Leona sem volt szokványos történelmi dráma, inkább korai kísérlet a sokkal később időszerűvé váló szimbolizmussal. Sikertelensége után azonban igazi, szabványos romantikus történelmi drámát akar írni Victor Hugo modorában. A divatos rímtelen drámai jambusok versformájában. Így írja meg a János lovagot. A téma csábító: Palizsnai János, a XIV. században élt kalandos életű templomos lovag élete nagy történelmi konfliktusok ábrázolására ad alkalmat.

A János lovag plakátja az 1848 május 31-i előadáshoz

És Czakó ebben a drámában jobb emberábrázolónak bizonyul, mint előbbi nagy hatású műveiben. De a jambusok elragadják, a történet túl lassan bontakozik ki, meg sem közelíti színszerűségben az eddigi Czakó-drámákat. Inkább jambusokban írt történelmi regénynek hat. Barátainak nem nagyon tetszik, de azért ő odaadja a színháznak, amely műsorra is tűzi. A bemutatót azonban már nem éri meg. A János lovag elkészülte után azonnal és gyorsan írja már következő történelmi drámáját Szent Lászlóról. Felolvassa barátainak. És ez már egyáltalán nem tetszik a barátoknak. Igazuk is van, hevenyészett mű. Czakó hajszolta magát, hogy bizonyítsa tehetségét.

Ez a sikertelenség végképp elkeseríti. 1847. december 17-én délelőtt ellátogatott újságíró barátjának, Csengery Antalnak szerkesztőségi szobájába. Ott többen is voltak fiatal írók, újságírók. A romantikus fiatalok szokása volt, hogy tőrt vagy pisztolyt tartottak maguknál. Csengerynél az íróasztal fölött, a falra volt akasztva a pisztoly. Czakó leakasztotta, és játszani kezdett vele. Csengery figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert töltve van. De azután nem is figyeltek Czakóra. Az pedig az ablakhoz támaszkodott, és agyonlőtte magát. Huszonhét éves volt.

Részlet A társasági élet a reformkorban c műből:

Aztán történt egy tragédia: 1847. december 14-én Czakó, a társaság gyenge idegzetű tagja Csengery lakásán, a szeme láttára lőtte főbe magát. A tragikus eseményről az újság, s későbbi elbeszélések is beszámoltak: Czakó állítólag azért kereste fel Csengeryt, hogy kiöntse neki a szívét, ám ezt ő vélhetően nem vette észre - vagy nem fordított kellő figyelmet a feldúlt lelkiállapotú fiatalemberre -, ezért Czakó elkeseredésében levette a falról Csengery céllövő pisztolyainak egyikét, s maga ellen fordította. Jókai úgy idézte fel az eseményeket, hogy Csengery egyik kollégájával tárgyalt, aki figyelmeztette Czakót, hogy a falról leemelt pisztoly csőre van töltve. Ő azonban hencegett, hogy "ezzel a pisztollyal húsz lépésnyiről ellő egy húszast". Nem figyeltek rá, amíg a gyutacscsattanást meg nem hallották - a durranást ugyanis Czakó feje fogta fel. Csengeryt megviselte az eset, jóllehet örült annak, hogy nem volt egyedül a tragédia bekövetkeztekor, hiszen akár gyilkossággal is vádolhatták volna. Bár senki sem vádolta meg, de a késő esti teázások befejeződtek nála. Az ifjak neheztelése valójában nem Czakó halálához kötődött, inkább Csengery és a köztük levő egyre mélyebb politikai felfogásbeli különbségek vezettek a "szakításhoz". Csengery ugyanis a végsőkig bízott a békés, országgyűlésen keresztülvihető átalakulás megvalósíthatóságában, míg a fiatal radikálisok egyre türelmetlenebbül áhították a forradalmat mint a szükséges átalakulás motorját.

Halála országos gyász volt. Temetésére kivonult az egész ifjúság. Petőfi is, Arany is költeményben állított emléket a fiatalon elment barátnak. Jókai emlékezéseiben felejthetetlen képet rajzolt róla. Két történelmi drámáját halála után, közvetlenül a forradalom kitörése előtt bemutatták.

A Kalmár és tengerész sokáig maradt műsordarab, és a Végrendeletet is gyakran játszották, de azután a későbbi romantikus drámák közt egyre inkább csak emlék, a kezdetek dokumentuma maradt. Ma már csak irodalmi és színházi szakemberek olvasmánya. Jelentőségük azonban igen nagy. A romantikán belül Czakóval kezdődik a polgári dráma, ma úgy mondanók, a mai témájú dráma. Néha már mintha realista igénnyel írná műveit, és egyben-másban a szimbolizmusnak is előfutára. Tulajdonképpen megmaradt ígéretnek. De az ígéretek között a legnagyobbak közé tartozott. Csak idegrendszerének nem volt elég ereje kivárni, amíg az ígéret mindenestül beváltható.

Részlet a Magyar színháztörtéet a polgári forradalom előestéjén c. értekezésből:

{306.} Czakó Zsigmond életművében, aki a fiatal radikálisok között a legígéretesebb tehetségnek tűnt, a „tépettség”, a meghasonlottság szorította ki a közvetlen társadalmi mondandót, helyet adva az egyéni filozófia kivetülésének, amely közvetve a rossz közérzet művészi ábrázolásának tekinthető. Czakó dramaturgiáját is kifejtette, s ebben (akár természetfilozófiájában) erősen eklektikus. Shakespeare gyakorlata, Lessing és Schlegel elmélete alapján fogalmazza meg a „költői kép” elméletét: „állítson elő fantáziája erejével költői egész képet: drámai, pszichológiai vonalakon és alapokon nyugvó gruppokat (valódikat, életbőlieket, testtel, csonttal és hússal, nem a légből). Maga a fő költői kép a dráma fő pontja és az analízis a dráma fejtése és bonyolítása.”*

Shakespeare-től elsősorban a jellemek egységét és sokarcúságát, valamint a helyzetek és a jellemek szétválaszthatatlanságát tanulta. Az természetesen túlzás, hogy elveit teljesen függetlennek vallja a korabeli kritikai és dramaturgiai gyakorlathoz képest: nyolc éven át lévén színész, nem vonhatta ki magát a játszott műsor hatása alól, amelyben maga is fellépett. Öröklötten gyenge idegrendszere, a Nemzeti Színház mint kapitalista teátrális üzem iránti értetlensége és ellenszenve mellett a drámaírói mesterség anyagi és erkölcsi hanyatlásával magyarázhatjuk – a társadalmi okok mellett – meghasonlását és öngyilkosságát. Az anyagi motívumot a Nemzeti Színház pénztári főkönyve segítségével adatszerűen is megállapíthatjuk. Az 1845–46-os évadban Czakó keresi a legtöbbet Szigligeti után két drámájával (Kalmár és tengerész, Végrendelet), 17 előadásukért 1457 forint 1 krajcár honoráriumot kapott. 1847–48-ban ugyanez a két dráma van tőle műsoron három előadásban, 31 forint 36 és fél krajcár jogdíjat hozva. E kettős okot – eszmeválság és anyagi bajok – említi Vasvári Pál is, Czakó emlékére írott cikkében.

A romantikus tépettségnek azok a jegyei, amelyek a Végrendeletben bukkantak fel először, a Leonéban teljesednek ki. A négyfelvonásos, előjátékkal indított tragédia (a francia romantika kedvelt szerkesztési sémája ez) konfliktusa a vakhit és a mögötte rejlő társadalom egész szokás- és erkölcsrendszere, valamint a között a panteista természetfilozófia között áll fenn, amelyet Czakó olvasmányaiból már enyedi kollégista korában formálgatni kezdett, és amelyben a felvilágosodott természetjog éppúgy helyet kap, mint a dialektika vagy az embergyűlölet byroni foka. A drámának nincsenek hősei, csak áldozatai. Aquil, aki három évet töltött a társadalomban, Petőfi Szilveszterének közvetlen elődje: a vereséget szenvedett, megalázott apostol. De Leona, a hajdani apáca személyében a remetekunyhóba is visszatér a bosszút álló fanatizmus, a „rajoskodás”, hogy a következő nemzedék életét szintén tönkretegye. Az alakok nagyfokú szerzői, lélektani sugalltsága erkölcsi relativizmushoz vezet. Aquil egyformán jónak mondja ifjúkori bűnét levezekelt apját, ártatlanul meghalt feleségét és kétszeres gyilkos anyját (IV. felvonás, 3. jelenet).

{307.} A kortársak a Leonát egyértelműen társadalmi drámának érezték, és így is fogadták. Nemcsak a Honderű látott benne veszélyt, hanem a cenzúra is. A romantika kedvelt évszázadában, a 13.-ban játszódó történést Czakó eredetileg magyar nevű szereplőkre írta: Valkó, Kálmán, Lenke, Judit. (Az utóbbi név volt a dráma eredeti címe is.) Az átdolgozásra visszaadott kéziraton – a súgókönyv tanúsága szerint – csupán a nevek megváltoztatása volt a javítás, amire Palugyay Imre helytartótanácsi tollvivő engedélyezte néhány törléssel az előadást. Bár a kancellária véleménye szerint a bukás oka az volt, hogy a dráma mondanivalója még a közönség radikális részének is túl merész, a cenzor utóbb királyi feddésben részesült.

A színészi játékban elsősorban Czakó lélektani szélsőségei jelentettek nehéz feladatot. A Kalmár és tengerész Arthurját és a Végrendelet Táray grófját egyaránt a zene kergeti őrületbe. Az előbbi lelkifurdalását halotti muzsika indítja meg, Táray motívuma pedig a Hunyadi László c. opera hattyúdala. A szerzői utasítások egyébként régről ismert eszközöket írtak elő: kimeredő szem, rendetlen öltözet, mellre tapasztott kéz, tántorgás, amihez most a zongora csapkodása járult. A Leona bemutatóján hasonló a helyzet. Laborfalvi Róza a címszerepben és Lendvayné mint Irén egyaránt túlzásokba esik („felsikoltgatások”, illetve „galvanizált állapotra mutató rángások”), de a közvetlen színészi hatásra törekvés nem váltott ki tetszést a közönségből, nem emelte a darab hatását. Egressy, aki az arisztokrata szereplőket alakította, jelmezben és játékban csaknem mindig megtoldotta a szöveget, egyértelműen ellenszenvesre formálva őket. A Könnyelműek c. Czakó-dráma br. Felvizi Vince szerepében „vatermörder, hosszú fehér rococo-mellény, idomtalan bő frakk” formálta kedvezőtlenné a néző első benyomását róla. A Kalmár és tengerész Arthurja az ő alakításában idegesebb az előírtnál az I. felvonás végjelenetében, a III. felvonásban pedig – az írói szándékon túl – azzal is előlegezi gyilkosságát, hogy a pisztoly kakasát nézegeti.

Forrás:

-Samu Nagy Dániel:Csengery Antal társaságai

Olvasónk küldte: Holdvliág u 2

DENE ÖDÖN- HOLDVILÁG UTCA 2
Kérem a tulajdonost,jelentkezzen a facebookon vagy email-ben!