1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2019. május 12., vasárnap

AZ EMLÉKEZÉS KEZDETEI - HÁLÁTLAN UTÓKOR

Magyar Nemzet, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)1959-11-28 / 280. szám
Holnap rendezik    tabániak 3. találkozóját 

A Hazafias Népfront megalakította a tabáni emlékbizottságot 



Az öreg Várkert-kioszk téliesen csillogó ablakaiban élénkbetűs nyomtatott feliratok jelentek meg: "Tabániak figyelem!... Vasárnap egész nanon át tartjuk meg a hagyományos tabáni találkozót! Minden régi tabáni lakost szeretetel vár a hazafias népfront rendező bizottsága

sáni  temetés, stanicli tánc 

Az eltűnt városrész feledésbe merülő népszokásainak és hagyományainak egyik legbuzgóbb kutatója, a tabáni származású Fischer Árpád fáradozik, rendez és segédkezik a nagy találkozó" patronáló i szervének, a kerületi népfrontbizottságnak, a kedves, roman tikus kioszkban. 
— A harmadik találkozónak már az eddigieknél is melegebbnek, emlékezetesebbnsk kell lennie! — mondja. 
Igaz,hogy az első tabáni összejövetelén, 1957 novemberének ! utolsó vasárnapján is majdnem ezren, tavaly meg már ezerkétszázan vettek részt hajdani tímárok és kordovánosok, kádárok és kötélverők, hajósok, papucskészítök, nevezetes szappanfőzők és még híresebb gombkötők, sarkantyúkészítők, kefekötők, fürdősök és a gellérthegyi lejtők szőlőműveseinek leszármazottai.

 A baráti találkozó pedig már nemcsak egyszerű vendéglői poharazás lesz, sramli mellett. A tabániak tavaly elhatározták, hogy eltűnt városrészük hagyományait megőrzik, felújítják.

 A Hazafias Népfront vállalta is, hogy ezentúl évről-évre megrendezi a tabáni találkozókat.
Ilyenkor számolnak be arról: milyen régi szokást sikerült felkutatni, hol, milyen műemlék újjáépítésénél segédkezzenek az Országos Műemléki Felügyelőségnek — ha kell társadalmi munkával is. 

Egy újabb elhatározás küszöbén is állnak: a tabáni emlék- bizottság, melyet a népfront a minap alakított meg, jövőre már nemcsak találkozót, hanem tabáni hetet rendez. Felújítják majd a régi tabáni népszokásokat. 

A nézőközönség mulathat majd a tabáni farsang kacagtató mókáján, a sáni temetésen
A farsangot egy szalmabábu jelképezi. Teknőkoporsójában kísérik a siratóasszonyok. A koszorú viszont — virsliből készül. A stanicli-táncnál meg hatalmas versenyre kelhetnek a fiatalok: ki tudja meggyújtani a lány szoknyáján tánc közben ide- oda ringó papirrzacskót? Régen nem sokan gyújtották meg. Inkább a farsangi szórakozásban átforrósodott szívek gyúltak lángra... 


Rőfös bolt a Keresztes pókhoz 

A tavalyi találkozón a tabániak megtudták, hogy esetleg újjáépülhet a Szarvas-fogadó épületében a Szarvas-ká véház. A tabániak felkarolták ezt az ügyet, a népfront segítségét kérték munkájukhoz, terveket szőttek, mi mindenre lenne alkalmas a megfiatalított és megszépülő Szarvas. 
A harmadik találkozón már eredményekről hallunk: valóban újjáépül a régi fogadó. Kávéház lesz és amolyan kerületi kultúrkombinát. 

Érdemes lesz ott tabáni múzeumot berendezni, hiszen gyűlnek, egyre gyarapodnak a tabáni emlékek

A találkozókon felvillant a kedv: kutassunk, keressünk, találni fogunk festményt, értéket, céhbeli szerszámokat, az ősök munkaeszközeit, ünneplő ruhadarabjait, népművészeti értékeket. 
És nem eredménytelenül. A Holdvilág utca és Kereszt utca nevét már csak öreg festmények őrzik. És a Krúdy-novellák.

De előkerültek öreg fényképek, amelyeken ott díszeleg a Holdvilág utcai régi cégek neve: Rőfös bolt a Keresztes pókhoz, vagy Semmelweisék boltjának cégére,


 a szatócsbolt a Cukorsüveghez


Negyvennyolcas emlékek 

Negyvennyolcas emlékeket is találtak a tabániak helytállásáról, honvédeket segítő tetteiről, a negyvennyolcas polgári kör megalakulásáról szóló írott emléket. Felkutatták az 1810. évi borzalmas tűzvész emlékeit is.

Virág Benedeknek akkor egy szőlőműves lánya adott menedéket. A Tabántól messzire került ládák, családi lim-lomok őrzik a múltat 

Ezeknek az emlékeknek alkalmas helyük lesz majd a tabáni múzeum. 
És a tabániak úgy érzik, joguk is, kötelességük is a népfront munkájában részt venni, s hangot adni azért, hogy a templom körül épségben maradt városrész eredeti tabáni jellegét őrizzék meg, hogy Virág Benedek emlékét itt örökítse utca, s ne a Zöldmái fölött. Hiszen Virág Benedek harmincöt évig élt a Tabánban, itt látogatta meg őt Kazinczy Ferenc is. Itt halt meg, s temették el 1830 januárjában. 
Van és lesz tehát miért találkozniuk és dolgozniuk a régi tabániaknak 



Hétfői Hírek, 1959 (3. évfolyam, 1-52. szám)1959-11-30 / 48. szám


FEHÉR T-.BETŰ A HAJTÓKÁKON

 KÖTÉLÉLVERŐK,FAZEKASOK,FRESKÓFESTŐK,tímárok,pipakészítők kőmívesek késői ivadékai sereglettek össze vasárnap délelőtt, szerte Budapestről a Várkert Kioszkba. Valameny- nyien tabániak. Annak az ősi városrésznek volt lakói, vagy lakóinak gyerekei, ahol Semmelweis Ignácz apjának fűszerüzlete „zu Zuckerhut” néven állt a sarkon, ahol Virág Benedek és Czuczor Gergely született, ahol Evlia Cselebi, a híres török krónikás 150 tímár-műhelyt számolt meg, ahol a 20 méter hosszú és egy méter széles Gesztenye utca hirdette a történelmi időket. Ezek a szorgos, derék budai iparosok, munkások, kispolgárok máig sem tudták megbocsátani a Horthy-rendszernek, hogy 1933-ban leromboltatta Budapest gyerekkorának műemlék városrészét. 

Öt esztendeje, minden évben összegyűlnek a szerteszéledt tabániak, hogy schramli- zene, sör és virsli mellett közösen elevenítsék fel apáik, nagyapáik és saját gyermekkoruk emlékét, terített asztalnál beszélgessenek a városrész hagyományairól, szokásairól. 


Csaknem ezren jöttek el most is a találkozóra, amely ez évben új színnel és új vendégekkel, a Tabán új lakóinak jelenlétével gazdagodott. Ezen a vasárnapi találkozón részt vett a Hazafias Népfront I. kerületi Bizottsága is, amelyik 
örömmel karolta fel és támogatja a kezdeményezést, hogy jövőre. 1960-ban, nagyszabású kiállítás nyíljék Tabán emlékeiből. 
Ezek összegyűjtésén, Tabán történetének megírásán, szokások felelevenítésén, hagyományok megőrzésén fáradozik tudományos alapossággal Fischer Árpád „őstabáni”, aki csaknem egy esztendeje nap mint nap a levéltárban gyűjtögeti a Tabánra vonatkozó történelmi adatokat. Családja 1684 óta lakik a Gellérthegy oldalában, bajor katonaként telepedett le egyik őse. 
Aktatáskájában már kötegnyi korabeli rajz, irat másolata vár kiállításra, s ha sikerre vezet a Népfront kezdeményezése, úgy múzeum is létesülhet az alkalmi tárlatból. 


Fehér hímzett „T” betűt hordanak a hajtókájukon a deresedő fejű férfiak, budai levegővel rúzsozott, pirospozsgás arcú asszonyok. 
A régi házak, utcák, játé- i kok, szerelmek elmúltak, de a tabániakat összetartja az a tiszteletre méltó törekvés, hogy megőrizzék a múltból azt, ami nemes, haladó és becses volt.

Annak az utókornak a számára gyűjtik össze emlékeiket, amely megbecsüli a hagyományt, amely ápolja a műemléket, s tiszteli a barátok becsületes közösségét. 



Ny. Á.

2019. május 8., szerda

KRÚDY GYULA: FÜGGVÉNYESI AZ ORSZÁG KERESZTAPJA


Ez a történet még abból az időbőlvaló.-amikor egy kövér budai professzor intézte el - azt a dolgot, hogy ki micsoda nevet kapjon a névmagyarosítása után. Olyánfélé aktus volt ez, mint valami keresztelő, amikor komaság, sógorság, szomszédság, távoli atyafiság mind azon töri a fejét, hogy milyen neve legyen az újszülöttnek. Ám az első aktusnál nem szokták megkérdezni a kisdedet arra nézve, hogy melyik név' tetszene neki a sok javaslatba hozott név között. A névmagyarosításnál, a maga ötven krajcáros bélyegéért azonban akárki válogathatott a nevek között.
Sok baja volt ezért a kövér budai tanár ,úrnak. • • • .
Ez a kövér ember sok cugoscipö és ugyanannyi esernyő elkoplatása ulán, (mert esőcsináló is volt, ha kilépett az uccára, aminthogy a budaiak ezidőtájt még ilyen apró nevezetességekben ^ keresték az érvényesülést), a kövér ember végtére eljutott odáig, hogy a bizonyos pesti lapszerkesztők a kezébe nyomták ama leveleket, amelyekkel irodájukban őket a névmagyarosítás ügyében felkeresték előfizetőik. A vidéki előfizető, ez a derék, jóravaló ember felteszi magában,-, hogy kedvenc  lapjának szerkesztője a vesszőzéstől kezdve a halál elleni orvosságokig mindenben tud tanácsot adni,/így: névmagyarosítás.dolgában is—-
 A kövér buda profésszor ezeket a leveleket - szedte össze a különböző pesti lapszerkesztöségekben,amikikor térmetességét  élőreugró. rohamozó léptekkel vitte le á budai lépcsőkön. - 
Egyébként szép. komoly, megszélesedett, megvastagodott úriember volt az ország keresztapja , amint önmagát elnevezte azokban a levelekben, amelyeket reggel (ölésiig írogatott a vidéki tudakozó- , dóknak névrnagyarósítások ügyében. Olyan ember volt, amilyenről' az igazi házasságközvetítők álmodnak, akik szeretnének az összehozott házaspárhoz évek múlva is vizitbe járni az emlékezés évfordulón. Szakállát csak két hetekínt nyesette, mint azok az emberek, akik inár érzik belső tartalmasságukat és ezért mit sem adnak a világi hiúságokra. Mellényeit bőre szabatta, mert soha sem lehet tudni, hogy mikor kell a mellény anyagát a nadrág pótlásához felhasználni. Inkább nagyobb kalapot, vett, mint, a feje, mert a kalapbélést mindig lehet ujságpapírossal pótolni, de a kis kalapból az ördög sem tud nagykalapot csinálni. Általában rendes ember volt, aki esténkint a feleségének, egy hegyesorrú, szimatoló asszonykának beszámolt minden napi cselekedetéről, miközben cipőjét. lehúzta és fájós lábait dörzsölgétté:
— Ma azt ajánlottam egy délvidéki úriembernek, akit most Hercognak hívnak, hogy nevét változtassa Hermányira. Tetszik neked ez a . név Hérmányi? — kérdezte az ország keresztapja.
— Nagyon tetszik, — felelt me-g- indultan a bolhákra vadászható asszonyka. — Egy Hérmányi csak szép ember lehet
Az asszony dicsérete igen jól esett az ágya szélén üldögélő tanárnak, mert az elismerést ott veszi az ember, ahol találja.
— Tudod, kedvesem, hogy én jártomban -keltemben nem töröm egyeben a fejemet, mini új és újabb nevek kitalálásán ? — felelt a tanár ugyancsak illetődötten és most a ballábát kezdte dörzsölgetni, úgynevezett flusz-papirossal, amilyent mindig tartott erre a célra. Ha végigmegyek az Aranykakas uccán, ha sétálok a budai bástyán, ha rohanvást a' lóvasutak elől igyekszem félreugrani a pesti utcákon, ha Popper Nepomuki János kereskedelmi iskolájában tanítgatom a nebulókat a kettőskönyvvitelre: mindig csak újabb és újabb szép nevek kitalálásán töröm a fejemet.
A bolhafogdosó asszonyka megértőleg sóhajtott. (A kövér tanár ama boldog férfiak közé tartozott, aki el tudta hitetni a feleségével, hogy mindig nagyon sok dolga van!)
— Megyek az uccán, — kiáltott fel az ország keresztapja és most már mindkét lábát munkába vette, — eszembe jut egy szó. Példának okáért ez a szó: szabály. Szabály, szabály, mondogatom magamban, anélkül, hogy még csak sejteném is, hogy ez a szó valaha hasznomra lesz. Ámde. mire az ucca végére érek, már világos előttem, hogy ebből a szóból igen szép magyar nevet lehet komponálni, amely név viselőjének minden karakterét megmutatja, sőt hitelét is emeli, ami nem utolsó dolog a mai világban. Vájjon, kitalálod-e, életem társa, hogy milyen magyar nevet lehet formálni a >szabály« szóból?
Az asszony ebben a percben észrevette, hogy egy százlábú-bogár szalad a régi budai lakás fala mellett. Ez kötötte le a figyelmét; különben , sem volt valami találékony, ezért nem felelt.
A tanár megnyomkodta a lába kisujját. anjely az időváltozást szokta jelenteni:
— Tudóm, kedvesem, hogy te is csak asszony vagy, akit csupán a sikeres eredmények érdekelnek, az előkészítő munkálatokra nem vagy kíváncsi. Igazad van: ne is érdekeljen téged sohase, hogy mire gondol a férjed az Aranykakas uccában, ahol egyik kocsma a másiknak veti a hátát, ahol megátkozza az ember, aki a kövezetet feltalálta.
Az asszony elszégyelte magát:
— Természetesen a szabály szóból a legjobb volna Szabályi nevet
alkotni, mert így benne ván a szó végén az epszilon is. amit a névmagyarosítók kedvelnek.
— Tévedtél, kedvesem, — felelt
szelíd leereszkedéssel az ország keresztapja. — A szabály szónak név alakjában nem szabad másként hangzani, mint Szabályosi, mert így mindent kifejez a. név. Mért legyen minden Svarcból Kovács vagy Szabó, amikor itt van ez a gyönyörű szó, amely egy egész életre irányt, jellemet, sőt tán tisztességet is ád viselőjének? Ha nem hívnának Függvényesinek, amely nevet, mint saját találmányomat, egymagám viselem Magyarországon: szent becsületszavamra mondom, Szabályosi szeretnék lenni. Sajnos, törvényeink értelmében az ember csak egyszer magyarosíthatja a nevét. Szabályosi! Milyen rendes, gondtalan ember lehet az. aki valaha ezt a nevet viselendi?
— Szabályosi, Szabályosi. — felelt a hűséges asszonyka és az ura ágya szélére ült. miután az már előkészítette lábait a holnapi járáskelésekre (csak egy alattomosan járó lábgörccsel volt még némi baj. ámde erre nézve tudott valamely különös elhelyezkedést a tanár úr), lefeküdt és a paplant, mint egy világban megcsalatko- zott ember, a füléig felhúzta. — Szabályosi! — szólt az asszonyka és megsimogatta az ura kéthetes szakállát, mintha ezzel a simogatással akarna bocsánatot kérni tudatlanságáért és figyelmetlenségéért. amellyel bizonyára megbántotta ezt a jóembert, aki egész nap az ország érdekében gondolkozik. — Szabályosi!
A paplanból kidugta fejét az ország keresztapja. És gyanakodva kérdezte:
— Jutka, mondd meg őszintén, ha nem tetszik neked ez a név.
— Kedves jóuram. — felelt most áhítattal áz asszonyka. — ez a név nekem annyira megtetszett, hogy ezentúl, ha megengeded, itthon, négyszem között Szabályosinak foglak szólítani.
Nagyobb elismerés nem érhétté az ország keresztapját

2019. május 7., kedd

Bolyongás az egykori Tabán megmerdt házai között




Híre terjedt, hogy bontják a Tabán utolsó házát, a budaiak nyelvén „ráctemplomnak" nevezett görögkeleti templom mellett. A hir természetesen téves. A fővárosi ember számára ugyanis csak a lebontott és közparkká átalakított terület számított Tabánnak, ahova a pestiek nyári estéken sörözni jártak a schrammlizenés kis vendéglőkbe. Tabánnak ez a része bizony eltűnt. A hegyoldalon és a hegy lábánál rügyet bontanak a fák, -az apró, rozoga, időmegviselte házak helyébe létesített parkban. 
Eltűnt innen az Aranykakas- meg az Arany- kacsa-utca, a Kereszt-utca, a Gellérthegy-utca, Czakó- utca, Virág Benedek-utca és a Hadnagy-utca sok réges-régi háza. Nyoma sem látszik már annak, hogy merre voltak azok az utcák, amelyeken az alkonyi homályban egymásbakaroló, merengő szerelmesek bolyongtak és a régi Tabán regényességéről álmodoztak. Csak festmények és fényképek őrzik a régi Tabán egykori szépségét. Az újabb nemzedék már nem tudja, merre futott hegynek a Kőműves-lépcső és hol volt az utolsó tabáni bábsütőműhely. Tulajdonosa, Benedek Samu is ott pihen már azóta a temetőben. Meghalt nemsokkal azután, hogy lebontották az Attila-körut 35. számú földszintes házikót, amelyben 1867. óta volt a Várból ide leszármazott és még 1700-ban alapított bábsütőműhely. 



Szemben az Attila-körut másik oldalán még állnak az újabb épületek közt maradt régi házak, Tabán nem tűnt még el teljesen és nem egyszer felvetődött a kérdés, mi lesz a sorsa annak a néhány réges-régi háznak, amit a Műemlékek Országos Bizottsága mint műemlék jellegű épületet tart nyilván. A Döbrentei- tér és az Attila-körut sarkán bontják most azt a négyemeletes bérházat, amely — mint újabban épült — nem tartozott már a lebontott Tabán régi házikói közé. A nagy bérpalota valósággal eltakarta Tabán sok apró, ódon házát Csattognak a csákányok, hordják a téglát, követ, gerendát és a rác-templom mellől rövidesen eltűnik ez az oda nem illő saroképület. Ezen a területen a hegyoldal és az Attila-körut között csak egy épület áll, mint a városrendezés nagy kérdőjele: a közpark közepén a Bethlen-udvar. A főváros már évekkel ezelőtt terveket dolgoztatott ki Tabán dunafelőli részének rendezésére is és az újabb, kisajátítási tervek mellett a főváros igyekezik megvásárolni az eladásra kerülő épületeket. Az Attila- körut, Döbrentei-tér és Döbrentei-utca sarokszögében állott rozoga háztömböt évekkel ezelőtt lebontották és a helyén kis park díszeleg. A régi Tabán egy része azonban még változatlanul áll ódonbáju regényességében és itt még mindig rejtélyesnek látszó átjárók és utcaközök lepik meg a régi kövek világának bolyongóit. 

Attilka körút 50


A most csákány alá került modern bérházzal szemben ott szerénykedik az Attila-körut 50. számú egyemeletes, kis, régi sárga ház, falán a tábla, mely szerint itt székel az első kerületi iparoskor. Nem messze innen nevezetes épületek állnak a törpe lakóházak között. Irodalomtörténeti emlékmű, műemlékként nyilvántartott épület az Apród-utca 10. számú, kiugró dombra épült egyemeletes házikó: itt lakott Virág Benedek, a költő, aki száz évnél régebben porlad a hajdani tabáni temetőben.


 VIRÁG Benedek sírja az egykori tabáni temetőben

Vájjon meddig állhat még helyén a többszázéves ház, amelyről Kosztolányi Dezső verset irt. Keskeny, homályos feljárat kőlépcsőkkel vezet fel a 2-es számú lakásba. A plébániatemplom felé eső legszélső, egyablakos szoba volt Virág Benedek otthona.
     

Virág Benedekháza rajzvázlaton , egy 1935-ös fényképen és sírja ma


 Itt élt szerzetesi szegénységben, 1810 óta, itt fogadta Kazinczy Ferenc, Dugonits András, Horváth István, majd az akkori fiatalok: Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc látogatását. Itt is halt meg, 1930. január 23-ikán. 1880 óta emléktábla jelöli meg a házon Virág Benedek emlékét. Kétoldalt hervadt babérkoszorú csüng a márványlap mellett. A szomszédban van a régi, szép tabáni plébániatemplom, amelyben nem egyszer misézett Virág Benedek . . .




 Szemben a legendáshírű, régi Szarvas-téri ház — most Szebeny Antal-tér 1 —, a kapu fölött a futószarvas domborművével, amelyről a tér egykori nevét kapta. Az Apród-utca és Váraljautca tele régi apró házakkal. A plébániatemplom mögött az Attila-körut 40. és 42. számú épület közt nagyon keskeny utcaköz szalad le a Döbrentei-utcába, a Hegedüs-köz, amelyet leginkább csak a Tabán őslakói meg •— a levélhordók ismernek.













 Ám nemcsak utcaköz, különös átjáró is összeköti e dombrészt a mélyenfekvő, egykor árvizsujtotta Döbrentei-utcával: az Apród-utca 10. számú ház galambducos, petróleum- lámpás udvarából három udvaron keresztül zegzugos lépcsők vezetnek le a Döbrentei-utca 9. számú házba. 

a Döbrentei u 15 ma is áll
Itt is áll egy műemlékjellegü épület, a Döbrentei- utca 15. számú kétemeletes, erkélyes, empire-stilusu kis bérház, amely a XVIII. század közepéből maradt itt. Falán a legrégibb budapesti emléktábla: egy vörös márványlap, mely az 1775-iki árvíz magasságit jelöli, latin, magyar és német nyelven. Fölötte az 1838-iki árvíz márványlapja, magyar és szerb szöveggel.




Eddig ért az árvíz 1838-ban


Valahányszor a csákányok megcsendülnek Tabán házai között, Buda régmúltjának rajongói, meg Tabán öreg lakói elmélázva gondolnak arra, mi lesz ezeknek a házaknak a sorsa, mikor hordják el a régi köveket. A regényes Tabán eltűnt, de néhány emlékezetes épület még őrzi Buda múltját, a hajdáni rácváros roman

Tamás Ernő

Pesti Hírlap, 1938. március (60. évfolyam, 48-72. szám)1938-03-31 / 72. szám


2019. május 2., csütörtök

BÚCSÚ A RÉGI LAKÁSTÓL

MÚLTIDÉZŐ SÉTA EGY ELTŰNT VÁROSRÉSZBEN

Új Magyarország, 1994. augusztus (4. évfolyam, 178-203. szám)1994-08-13 / 189. szám


Nézem a két fényképfelvételt: csaknem száz esztendő választja el egymástól őket, jóllehet a helyszín ugyanaz. Nyolcvanöt éve mondatott ki a verdikt: a Tabánt pedig le kell bontani! Sokáig nem vették komolyan, jött a világháború, jött Trianon, más fájdalom s az öreg házak néhány évtizedig megmenekültek. Aztán, a harmincas évek elején megjelentek az első társzekerek, lovas kocsik, elkezdődött a költözködés, a menekülés, a bontás. A hangulatos kiskocsmák esti zeneszavát mindinkább feledésbe küldte a szikrázó csákányok, a surrogó ásók és lapátok harsogó kórusa. Éppen hatvan esztendeje, hogy a városatyák büszkén jelentették, az újságok édes-bús tudósításaiban elsiratták: volt egyszer egy Tabán, elmúlt egy budai jellegzetesség. Nem hiányzott az optimizmus sem, hiszen a hírlapi beszámolókból akárki megtudhatta, az eltűnt Tabán ma kopár földjét arra rendelte a sors, hogy itt épüljön fel a források hozzájuk méltó pompás, kényelmes, alkalmas városa. 

Terv terv után készül, a hegyoldal vár, várja már az új kapavágásokat, a felgördülő autókat, az építőmestereket, a munkásokat, akik - ki költői elgondolással, ki verejtékes munkával - megteremtik az új városrészt...
Egyre kevesebben emlékeznek személyes élményeik alapján az egykori Tabánra, görbe, váratlanul csavarodó utcáira, térdmagasságnál kezdődő ablakaira, öreg fáira és a tavasztól őszig dézsában, vödörben, ládában pompázó, virágzó leander-erdejére. Harminc évvel ezelőtt, 

1964-ben e sorok írója két „őstabánival" bebarangolta az akkor már kopottas füves, ritka-bokros domboldalt a Gellérthegytől a Krisztináig. Két öreg barátom - Pánczél Lajos hírlapíró és Froemel Károly arany
műves - egymás szavába vágva idézték föl az egykori utcákat, a tereket, az iskolát ahová jártak, a vendéglőket, a vendégeket, a kereskedőket és az üzleteket. Azidőtájt még évente összejártak a tabáni öregek, találkozójukat a Szent Katalin templom búcsújának idejéhez igazították s a színhely a Várkert kioszk volt, a Duna-parton.


Harminc éve már csak néhány ház és utca emlékeztetett a Víziváros szélén az egykori Tabánra, már csaknem készen állt az újjáépített Erzsébet híd - éjszakánként az élelmesebbek át is gyalogoltak rajta, megrövidítve a távot Pest és Buda között -, de a városrész egykori rajongói még találtak helyet és módot rá, hogy elmerengjenek az ifjúságról. Az Apród utcai Semmelweis-szülőházat már restaurálták s a sarki Aranyszarvas-házban vadvendéglő nyílt: Siklós Imre őz- és szarvaskölteményeiért Zuglóból és Újpestről is elzarándokoltak az ínyencek. A házban pinceborozó is volt, és az Attila körút elején ismét hinni kezdtünk a klasszikus szentenciának: szőlőből is lehet bort készíteni! Néhány házzal később, az Alagút felé tündéri illatok csapták meg az arra járók orrát. Benedek Margit, - az egykori tabáni család utolsó sarjaként - mézeskalácsos boltját már egyedül vezette, nem adva el a mézesformákat a bizományinak, sem az ácsingózó külföldi ragadozóknak és a puszedlit sem csomagolta előre: ízlelés és válogatás után ő maga mérte s gondosan ügyelt rá, hogy a kívánt mennyiségre még kerüljön ráadás - ajándékként.

A két tabáni öregfiúval így sétáltunk el Lajos bácsi vendéglőjéhez, csaknem szemben a hatalmas Bethlen-udvarral, amely bérkaszárnya annak idején a negyed Tabán lakosait befogadhatta volna. Lajos bácsi a régi vendéglős dinasztiák sarjaként a „kis haszon, nagy tisztesség" elve alapján vezette üzletét, sokan jártak ide nyugdíjasok, a pi
rított máj volt a kedvenc - nyolc(!) forintot is elkértek egy adagért - de nyár végén, ősszel a rizses lecsó lett a sztár, kolbász nélkül, ám a nagy adagokra személyesen ügyelt Lajos bácsi, a porcióhoz szelet kenyér is járt és a fejvesztés terhét vállalva alig merem leírni: kettő harminc szerepelt áraként az étlapon. 

Vacsoraidőben persze kitűnő „gaszt- rikus kéjelgésekben" lehetett részt venni a szomszédos Tabáni Kakas vendéglőben is az ínyenceknek. Itt akkor a Benkő család vezette az üzletet, s ha az ételkülönlegességek mellé nem rendeltek a vendégek kísérőzenét, Vogel úr, a zongorista, mélyen meghajolva fölállt a hangszerétől, bejelentve, hogy „eladó a muzsika!" Olyankor legtöbbször az „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél, melódiája fájó emlékről mesél" következett...
A tabáni séta betetőzését - sőt gyakorta még az egyéb budai, netán óbudai kocsmológiai tanulmányutak záróaktusát is - a Kistabán presszóban tett látogatás jelentette. Itt Dolfi úr volt a főnök, az egykori nagyváradi futballkapus, aki a hosz- szúkás terem elején éberen őrködött, mert hátra, a „szentélybe" többnyire csak a stammgasztok mehettek. A kopott pianínón, a sarokban, valóságos csodát láthattunk-halhattunk: Mocsányi László játszott és énekelt, a legendás Mocsányi- Lakos duó életben maradt tagja. (A harmincas években műsorukat, zeneparódiáikat a pesti rádió legnépszerűbb adásaiként tartották számon, Karinthy írt róluk elragadtatással.) Amikor a zongorán felcsendültek a régi slágerek, a hajdani Horváth kerti Színkör operettjeinek melódiái, az egykori tabániak - meg az akkori nem tabániak - könnyes szemmel dúdolták, énekelték Mocsányi- val a máshol szinte sohasem hallható dalokat. Még, még - kértek újabb és újabb emlékidéző nótákat telhetetlenül, egy pillanatra megállítva, visszafordítva az időt. A zeneszünetekben aztánelőkerültek a régi történetek, nemritkán a pikáns históriák és a tervek. Igen, a soha meg nem valósult tervek, amiért eltűnt az öreg városrész: az új Tabán, a fürdőváros! Mi már nem érjük meg, mondták sóhajtva az öregek, de kétezer táján ide fürdőparadicsom kerül és talán még új miílenne- umi kiállítás is lesz, mint 1896-ban. Már akkor megtanultan), hogy igazán lelkesedni csak a sokat megélt öregek tudnak. Milyen izgalommal jártak le, la, a Dunához akár naponta, nézni, figyelni, hogyan épül újjá az akkor még szokatlan, modern Erzsébet híd...
Az is szokatlan volt, emlegették, milyen gyorsan eltelt a harminc év, milyen közeli 1934, amikpr az utolsó házak eltűntek a domboldalról. És ugyanígy repült el az űjabb harminc esztendő a krónikás számára is, akinek öreg tabáni barátai - nagyon remélem, most, 1994 mállasztón forró nyarán - egy mennyei kocsma kockás abrosszal leterített asztalánál, a hús kerthelyiségben, természetesen leanderek társaságában rendelik a bort szódával és égi parádivízzel. A hatvan éve lebontott városrész mellett az ő emlékükre is felidézem a kedves Mókuci - ahogyan országszerte ismerték Farkas Imrét, a zenés játékok költőjét - Tabánról írott sorait:


Ma már csak emlék.
 Szertefoszlott álom.
Egy dal, kis mese, 
hogy volt a világon.
Dűlt fal, lámparoncs, 
kis ablak betörve:
E pillanatban ez
 van csak belőle.
Büszke, új város
 lesz itt nemsokára,
Vén poéta szív 
gondol csak reája:
Lesznek-e oly boldogok
 mint a holtak,
Kik egyszer itten
 - oly boldogok voltak...


György András

2019. április 30., kedd

A PLATÁN


Biztosan, koronáját magasba emelve áll a vízparton, József Attila „Zavaros, bölcs és nagy” Dunájának partján. Nem a természet valamely monstruózus alkotása, nem kelt megdöbbenést, nem árad belőle félelmetes erő. Szolid, magabiztos, férfi asan nyugodt, ahogyan kérkedés nélkül emelkedik ki rokonai és társai közül, szépséget, derűs bölcsességet áraszt – azt üzeni, alakuljanak bárhogyan is a dolgok, én itt vagyok, s barátaim, bízvást legyetek itt ti is. „Ő”, a Platánfa ott áll, közvetlenül az Erzsébet híd (már a másodikat látja) budai hídfőjénél. Maga a polgári szolidság; erős és biztos megtermettségében is őrzi karcsúságát, csendes rátartisággal a környező négyemeletes házaknál is föllebb emeli lombjait, hajlékony alsó ágai lehajolnak a Platán alatt helyet foglaló Platán vendéglő – most épp így hívják – kis asztalkáinak többnyire ifjú társaságaihoz. Tudós emberektől érdeklődtem, hogy ugyan hány évet számlálhat? A válaszok szerint úgy százéves lehet; ki tudja, ki ültette csemeteként (régen az emberek Budán természetes foglalatosságként ültettek fát). Ezek szerint 1909 körül látta meg a világot és a világ őt. Száz év – egy teljes évszázad – és íme, sugárzik a nagy fából az egészség, a sudár magabiztosság. Ha jól számolok, éppen csak túl van élete delén. A gondviselés jó pontra helyezte, a város szívében, de úgy, hogy azért a mindennapi tülekedésen kívül álljék. Koronája tisztes magasából mindent lát, és gondoljunk bele, mi mindent látott! Tudom, az ország tele van bámulatos famatuzsálemekkel, ez a platán nem tartozik közéjük, de én azért tudom, hogy ő e század szemlélője, no meg résztvevője. Nemcsak látta, de maga is hozzájárult ahhoz, amit Dalosi Dalos úr, Pest-Buda utolsó énekes fi zetőfőpincére mondott a Boldogult úrfi  koromban lapjain: kérem tisztelettel, míg mi oda sem figyeltünk, ifjú lánykánk felserdült – világváros lettünk kérem, úgy bizony! Kezdetben a platánfa közvetlen környezetében vajmi kevés világvárosiasságot tapasztalt – legfeljebb a gyönyörű Erzsébet híd felépítését. A Tabán itt, a Várhegy és a Naphegy (hegy? kis dombocska) között, anno réges-régi zsindelyes kicsi házakból rakódott össze, neve arra utal, hogy számosan voltak itt tímárok, ahogy régen mondták, cserzővargák. De azért a sok zsindelyes házacska között mind gyakrabban tűntek fel az ámbitusos úri porták, iparosemberek szép, gangos polgárházai. Krúdy, Rezeda Kázmérként haláláig Tabán örökös vendége, még ifjú volt, de már nagy sikerű, amikor platánunkkal találkozhatott. Azt tudjuk, hogy „egy hosszú, földszintes házban” lett életre-halálra szerelmes a vadmacska természetű Kronprinc Irmába. Talán épp a platánfa alatt mormogta csalódottságában setét filozófi áját:



 „Az egész élet nem érdemes arra, hogy 
megváltozzon benne az ember. A vénség biztos rőzseköteget cipel a temető felé, bármilyen tüzes volt az ifjúság.” Ezt persze Krúdy későbben, már 1917-ben írja – 1909-ben sem ő, sem a platán nem tudta, mi készül az idők mélyében. Akkor pezsgéssel, lendülettel, nagy reményekkel volt tele az ország. Ide, a Tabánba jártak a hírlapírók, a mogorva, öreg szerkesztők és az ifjú költők, nagy reményű, éppen útjára induló tabános volt ő itt is Kosztolányi (lakott – Máraival együtt – egy ugrásnyira a platántól, a váraljai Logodi utcában), Krúdy, Tersánszky, Bródy Sándor s gyakorta Ady Endre, meg ki tudja, még ki más járta a Tabánt, s látta – ha ugyan észrevette – a platánt felnövekedni. (A platán mindenesetre látta és számon tartotta a jeleseket.) Ahány utca, annyi söröző, bormérés, titkokat rejtő kisvendéglő. A leghíresebb közülük – ma már híre-hamva sincs az egykori Görög utcával együtt – Poldi bácsi Mélypincéje, ahol a nagy tekintélyű Kálnay szerkesztő úr elmagyarázta az ifjaknak, hogy „akkor a legjobb kocsmába menni, amikor az ebéd íze még az ember szájában van”. De idejártak a politikusok is, nemcsak a joviális Gromon képviselő úr, hanem a nagy hatalmú Fejérváry Géza is. Nem sokkal platánunk születése előtt a lázadozó magyar „karok és rendek” megzabolázására nevezte ki a császár őt a hírhedt darabontkormány élére. Míg Fejérváry szigorú tisztére rácáfolva békésen itta szokásos kadarkáját a platán alatt, az ókonzervatívok (voltak bőven Budán, Pesten egyaránt) és az aulikusok (udvarhűek) megrökönyödésére szinte az egész szellemi életet és a politika mind nagyobb részét már uralják a Társadalomtudományi Társaságba és a Galilei Körbe tömörülő polgári radikálisok, akik ugyanúgy, ahogy a vidékies kislányka Pestből egyszerre világváros lett, már egy új, modern, szabad Magyarországot látnak maguk előtt. És látta ezt a platán is. Szende Pál, Jászi Oszkár, a szocialista Szabó Ervin és természetesen az új idők új dalnokának, Ady Endrének nevétől hangos a város, talán a mi platánunk alatt is olvasták az akkori Népszavát – az időben minden valamirevaló nyilvános helyen újságot olvasott a pesti ember –, amely így ír: „A szellemi fegyverekkel vívott harcban már az övék a győzelem, s eljön az idő, amikor a politikában is az övék lesz. Az az idő lesz Magyarország újjászületése.” „A Tabánban csak két dologgal foglalkoznak – írja Kosztolányi. – Politikával és szerelemmel.” Sok-sok boldog és boldogtalan szerelmet asszisztált végig a platán (ma is ezt teszi), ez bizonyos. Hogy sok harsány politikai vitát is értő hallgatással konstatált, ez is bizonyos. Meg az is, hogy a platán tanúsíthatja: az időben az eszmei riválisoknál nem volt szokás egymást legyalázni, hazaárulózni, nem-magyarozni. Talán a platán is megdöbbent, s megrázta már erősödő ágait, amikor egyik percről a másikra megőrült a világ, és a sok szerelmes szó meg bölcsen mértéktartó okoskodás után „Hej, kutya Szerbia!” ordítástól lett zajos a város, ez pedig platánunktól (s talán ha egy cseppet elgondolkodnak, a fa alatt időző urafi ak és uracsok is rájönnek, hogy tőlük is) teljesen idegen volt. Látta a platán a háborús összeomlást, sudarától pár tucat méterre, fenn, a Várban is megtörtént a hihetetlen, az örökös Monarchia összeomlása; látta a mind erősebb és mind bölcsebb fa a reményteli őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaságot, aztán – ekkor már csakugyan erős fának kellett lennie – 1920. április 1-jén éppen friss rügyeit bontogatta, mikor valószínűleg ágai alatt igyekezett a Gellért Szállóból állig felfegyverzett különítményes brigantijai kíséretében Horthy, a lovas tengerész fel, a Várba. Erősödött a platán rendületlenül, és bizony higgadt erejére nagy szüksége volt. Születése után – hitte volna valaki? – alig harminc évvel oly dolgokat kellett átélnie, amibe körülötte a város csaknem be le halt. Hol voltak már a régi polgári politi zá lások? A Tabán rémülettől összezsugorodott, önmagába rejtő zött. A platán mint egy utolsó őrálló a vártán, úgy maradt he lyén, a Duna-parton. Így aztán átélte, mikor a szin te a tövében álló Gömbös Gyula-szobrot 1944. október 6-án egy maroknyi bátor, javarészt illegális kommunista fiatalember felrobbantotta. „Lármafát gyúj tottak a magyarság gyilksai” – harsogta a nyilas Milotay István vezércikke. „Ez a szo bor jelképezett mindent, ami az elmúlt húsz évben aljas volt Magyarországon” – írja ugyanekkor naplójába a baloldalisággal nem vádolható Márai Sándor. Az ostrom halálos közepében kellett a platánnak életben maradnia, állni szilárdan, és végignéznie, ahogy egy esztelen harc esztelen akciójában szeretett társát, az Európa-szerte csodált Erzsébet hidat a Dunába robbantják. Felszabadulás, új remények, és a remények szörnyű megcsúfolása, 56, forradalom, újabb szörnyűség, megtorlás. Aztán a kényszerű kompromisszum: a szürke „élni és élni hagyni” évei. 

A platán mindent túlélt, és már mindent tudott, már mindent megismert az emberi butaság, hitványság és rosszindulat természetrajzából. Úgy döntött, hogy ebben a cudar időben ő már csak arra használja szépséges lombjait, hogy az alatta lassan korhadó asztalkáknál mindig szállást találó fi úk és lányok szerelmét oltalmazza. Vagy húsz éve élek itt, a Tabánban. Ülök vagy vidám barátokkal, vagy magányosan, rossz gondolatokkal a platán alatt (új asztalok vannak), és közben ilyen szertelen dolgokat gondolok. Irigylem, nagyon irigylem a platánt, szépségét, higgadt bölcsességét, s közben borúsan sejtem, hogy ő okos-komolyan, igazságok és titkok tudójaként élni fog akkor is, mikor mi, érdemesek és érdemtelenek már régen nem leszünk.

 Mostanában minden hétvégén egy színes bőrű fi atal pár – nagyon szépek – szokott itt üldögélni. A fiú talán észak-afrikai, a lány kreol, netán indiai. Ismeretlen idegen nyelven, halkan beszélgetnek, fogják egymás kezét, úgy tűnik, nagyon szeretik egymást. Minap – ha jól emlékszem, épp augusztus 20. volt – egy hangos(kodó) társaságból valaki azt kérdezte: cigányok ezek itt, vagy mi? – Dehogy! Niggerek! – nyugtatták a többiek.

 Bár langyos este volt, fázósan összébb húztam kabátomat. A platán viszont meg sem rezzent. De tudom, hogy mindent hallott. 

Szász István

 Népszava, 2009. 2009-09-05 / 208. szám

2019. április 29., hétfő

DAL A PROPELLERRŐL --Kellér Dezső



Mint az öreg anyókák,kik már 
Beérik az ócska fotellel,
 Úgy örülünk, hogy a múltból
Megmaradt a karcsú propeller.
Mert csak a propeller az, ami még
 Boldog multunkkal paralel,
A lóvasut már nincsen többé
S a konflis lassan ballag el.
S most. hogy május van
és frissen zöldek
A korzón a Buchwald féle székek,
Mint egy régi dal, mely vissza jár még,
A propeller is üzembe lépett.
Propdler ! Mennyi édes emlék . . .
Mintha nyitnánk poros
szelencét / ...
 És azt képzeltük a Bor áros-téren,

Hogy látjuk az álom-Velencét.

Mily jó volt, úgye,
összebújni A kajüt szélén,
kis babám ?
Ilyenkor látta, hogy
milyen öreg
Ott fenn Budán
a vén Tabán.
S emlékezz vissza búcsúinkra,
Hogy megindult a
könnyem árja,
 Mintha tengerentúlra
mentél vóna,
S nem hazafelé, Óbudára





Bár kilencszázhuszonnyolcat írunk
S reális minden dolog ma,
A propeller mégis a
Duna vizén
Mintha
 kacsalábon forogna.

Kellér Dezső

CSILLAGFÉNYES ESTE


2019. április 27., szombat

LEBONTANI CSAK AMI NEM LAKHATÓ...


Ujság, 1927. szeptember (3. évfolyam, 197-221. szám)1927-09-18 / 211. szám

Mit terveznek a Tabánnal?




Az Újság ankétje az illetékesekkel — Wolff Károly szerint 1500 modern lakást kell teremteni a lebontandó viskók helyén — Szövetkezeti házak és villák építésére gondolnak Évek óta kész a Tabán szabályozásának terve, amelyet most a szükségletnek megfelelően átalakítanak — Kiürítik és lebontják a rozoga épületeket, de egyetlen lakható házat sem bántanak — „A romantika megőrzése ma már nem komoly argumentum!"
— mondja Liber tanácsnok

Az Újság munkatársa körülsétált a halálraítélt Tabánban


Újjá kell építeni a Tabánt. Ezt a jelszót újabban egy esztendővel ezelőtt adta ki a főváros közgyűlése. Azóta kavarognak a hullámok a Tabán körül. Azóta már van „Tabán- probléma“, amely egyre több gondot ad a városházi pártoknak és az illetékeseknek.
Hogyan oldódjék meg ez a probléma? Ez a legfőbb alapja a sok vitának. Mi történjék a derék tabáninkkal, közel ötezer lélekkel, akiknek most máshol kell otthonra, exisztenciára találni.
A régi Tabánt, amely minden poétikus volta mellett valóban meg is érett erre, le akarják rombolni. A kis vityillók, ősrégi apró házak helyére hatalmas, modern bérpalotákat terveznek. A legmodernebb, legújabb városrész lesz az, amely ma a legelmaradottabb, legrégibb.
Az eredeti elgondolás az volt, hogy társasházak emelkedjenek a tabáni utcákon. Még pedig 1500 ilyen társasház. Wolff Károly pendítette meg az eszmét, sőt már azt is bejelentette, hogy tőke is volna a vállalkozáshoz, amelyet tehát minél hamarabb nyélbe kellene ütni.
A városrendező urak ugyan már hosszú évekkel ezelőtt gondoltak erre a nagy átalakításra. Pompás tervek vannak készen, amelyeket azonban most, a mai szűkös viszonyoknak megfelelően át kellene formálni. Egyéb akadályok is tornyosulnak, mert hiszen az csak természetes, hogy az ilyen nagyszabású tervnek, amely egész városrészek képét formálja át, sok akadállyal kell megküzdeni.
A legfőbb akadály a tabániak huzódozása. Nehezen hagyják ott a mai viskójukat, akár egy jobb, kényelmesebb lakásért is. Évtizedek alatt szövődött szálak fűznek egyeseket a vén Tabánhoz. Ezért aztán nehezen egyeznek bele abba, hogy a főváros másutt kínál számukra uj hajlékot.
A város azért most már mégis eltökélt akarattal viszi keresztül azt a tervét, hogy a mai Tabán romjaiból uj városrészt éleszt. A lakosságnak azt a részét, amely hajlandó távolabbra is menni, az ez évben épült városi házakban helyezi el, a többiek számára pedig — mint ezt éppen most elhatározták — külön házakat épit megszokott lakóhelyük közvetlen közelében. Ezeknek a házaknak 1928-ban el kell készülniök. A főváros pedig addig szorgalmasan folytatja a telkek kisajátítását, amelyeket igy kiván folytatólagosan megszerezni, mert már a régebben városi tulajdonba került telkekben nem kevesebb mint 21 millió aranykorona fekszik.
Ilyen nagy problémáról, Budapest egyik jelentős városrészének átalakulásáról lévén szó, az Újság szükségesnek tartotta, hogy a beavatottakkal elmondassa, mit is terveznek a Tabánnal? A sok verzióval szemben igy a való tények együtteséből tisztán fog kialakulni olvasóink előtt a jövendő Tabán képe.


1909 óta vár megoldásra a Tabán-probléma

Gárdonyi Albert dr., a főváros fölevéltárosa, igy ir a Tabánról az „Ötven esztendő Budapest történetéből* című müvében:
— Mig a főváros pesti oldalának szépítése az állam hathatós támogatásával nagymértékben haladt, addig a budai oldal a várhegy kivételével nem részesült a megérdemelt figyelemben. Pedig a budai városrészek közül különösen a Tabán szorult volna rá a gondozásra,
mert az Eskü-téri hid felépítésével közel jutott a főváros szivéhez, s apró házaival és görbe utcáival erős ellentétben állott a gyönyörűen ki épített Pesttel.





 Minthogy arra nem lehetett számítani, hogy a tabáni háztulajdonosok a saját erejükből fogják a városrész újjáépítését megindíthatni, a közgyűlés vette gondjaiba a kérdést, s 1907 julius 5-én elhatározta,- hogy az Árok-utca vonalán uj köutat létesít, a munkát azonban a kormány által a budai körüt kiépítésére rendelkezésre bocsátott előlegből kívánja végrehajtani.
A tárgyalások folyamán merült fel azon terv, hogy a Naphegy és Gellérthegy között elterülő egész városrészt szabályozni kellene.






A terv rokonszenves fogadtatásra talált, s az. 1909 julius 6-i közgyűlés magára vállalta annak végrehajtását. Tekintettel azonban a nagy költségekre, a közgyűlés azt kívánta, hogy az 1908. évi XLV1II. törvénycikkel az Attila-körut rendelkezésére kijelölt két millió koronán kiviil további három millió korona államsegély bocsátlassék rendelkezésére. Ámbár a kormány a kívánságok teljesítését megtagadta, a kisajátítási eljárás megindult s az 1910 december 23-iki közgyűlés nem csupán az ehhez szükséges 2,612.000 koronát szavazta meg, hanem további kisajátításokra is felhatalmazást adott a tanácsnak. A kisajátítások valósággal tovább folytak, a régi rozoga házak lassankint eltűntek, a Tabán újjáépítése azonban mindeddig elmaradt, mert a világháború folyamán az építkezési tevékenység teljesen megakadt

1500 uj lakást akar teremteni a Tabánban Wolff Károly





Wolff Károly volt az, aki a Tabán újjáépítésének régen elfeledett problémáját újból felszínre hozta. Terve akkor a közgyűlés valamennyi pártjának helyeslésével találkozott, s igy jött létre az a döntés, hogy a mai Tabán helyén mielőbb uj, modern városrésznek kell emelkedni.
Wolff szavait idézzük az alábbiakban, amikor azt akarjuk elmondani, hogy mit is terveznek a régi Tabánnal. A Keresztény Községi Párt vezére igy körvonalazta a Tabánra vonatkozó elgondolását:
-— Nyolcvankétezer négyszögöl áll a Tabánban építkezés céljából rendelkezésre. Ebből a 82.000 négyszögölből 41.000 négyszögölet kontemplát a városrendezési terv a beépítésre, tehát 41.000 négyszögölet szán utakra és parkokra, vagyis kétségkívül olyan óriási fényűzéssel vau megoldva ez az egész városrendezési terv, hogy
egészségügyi szempontból is a legideálisabb városnegyed beépítésének a lehetősége kínálkozik a Tabánban.
— 18 millió koronát adott a főváros a kisajátításokra, s talán 8 ház van az Atlila-köruton, amely a közmunkatanács pénzalapjának a tulajdona. A Tabán újjáépítését célzó rendezési terv gyönyörű, ki volt állítva, a szakszerűség szempontjából vitán felül áil. Ha ezt a tervet veszem alapul, akkor a 41.000 négyszögölet 200 négyszögöles parcellákra felosztva 200 házhelyet tudok ebből biztosítani. A jelenlegi városrendezést tervben ugyan 150—400 négyszögöl közötti parcellatervekkel operálnak, de én azt mondom, hogy Tabánban, Budapest szivében 400 négyszög- öles telek ma is olyan pazarlás volna, hogy lehetetlen ezt a szabályozási tervet jentartani. Én tehát a 150-et kevésnek, a 400-at pedig soknak dekralálva, 200 öles középarányban állapodtam meg a magam tervének előterjesztésénél. Ez a 200 négyszögöles parcellázás 200 házhelyet biztosítana.
Kétségkívül itt kizárólag és egyedül szövetkezeti házak építkezésére lehet gondolni és pedig az alsó rayonhan nagyobb, magasabb, három-négyemeletes házakra, feljebb pedig villarayonokra.
E viilarayonban is elegendő 4—5 lakás egy tető alatt.
— Ha tehát kétszáz négyszögöles parcellákat veszek, akkor ennek az értékét a mai forgalmi árhoz viszonyítottan, négyszögölenkint 100 aranykoronával számítva, egy telek ára 280 millió papirkoronát tenne ki. Ez kerek összegben 300 millió, vagyis 4% mellett 12 millió korona az évi kamatozás. Miután a közmüvek 7 és félmillió aranykoronára vannak kontemplálva, a székesfőváros, ha 200 házhelyet adna ki és ott 4% kamatozást biztosítana magának a telekért, az egész beruházandó tőkének 2%-os kamatozását tudná pillanatnyilag a maga javára biztosítani. Ez feltétlenül olyan kedvező alap volna, hogy a főváros egyáltalán semmiféle súlyos terhet nem vállalna, ha ö venné át az egész építkezésnek a garanciáját.
— Ezt meg lehet csinálni 90 éves bérlet formájában. És pedig rá kell térni az angol rendszerre, de némikép változtatva ezen jogilag és pedig nem úgy csinálni, mint az angol jog, hogy ,90 évi bérlet után a telektulajdonosoké lesz a felépítmény, mert ennek Angliában az lett a következményé, hogy a felépítményeket a lehető legsiralmasabb állapotban adták át, hanem ugv, hogy 90 évi bérlet után jogában legyen a telektulajdonosnak 50 százalékkal megváltatni az épületet,
vagy pedig az építtetőnek legyen joga további meghosszabbítást igényelni, esetleg a telket megváltani.
— Tervem realizálása érdekében beszéltem a népjóléti miniszter úrral, aki kijelentette, hogy a tegmesszebbmcnöcn szimpatizál ezzel a tervvel, kész a kölcsönt is közvetíteni és a fővárosnak mindenben segítségére lenni, mert az építkezésnek ezt a formáját tartja a maga részéről is ebben a pillanatban egyedül lehetségesnek.
— Tervem szerint a Tabánban 40.000 négyszögölön lehetséges lenne, ha kizárólag 3 szobás lakásokat veszek, 1400 lakást, ha pedig 4 szobás lakásokat vészek, 1-200 lakást felépíteni. Ha azonban 2 szobás lakásokat is kontemplálunk — és kétségtelen, hogy a társasházakban, a szövetkezeti házakban 2 szobás lakásokat is létesíteni kell —, akkor 1-400 lakást tud ilyen módon a főváros teremteni.
— Ha okosan vezetjük a dolgot, akkor az 1000 lakáshoz beállíthatunk 7.500 fizetőképes egyént az építési akcióba. Ezek fogják a főváros helyett teljesíteni a fizetést s igy a hitelezőnek semmiféle észrevétele nem lehet a rentabilitás tekintetében.
Pénz is van. A népjóléti miniszter ur kijelentette előttem, hogy egy holland érdekeltséget azonnal tud közvetíteni, ha e terv mellett a főváros konkrété állástfoglnl.
Kétségtelen, hogy 1500 lakás megteremtése a magániparban és kereskedelemben is nagyjelentőségű áramlást idézne elő és közgazdaságilag a mai rettenetes válságban valóban enyhüléssel járna.

Sürgősen felülvizsgálják a Tabán szabályozásának régi terveit

Solly Lajos tanácsnok, a fővárosi középitési ügyosztály vezetője, igy nyilatkozott a Tabánnal kapcsolatos tervekről:
— A tabáni albizottság ezúttal is megállapította a Tabán mielőbbi újjáépítésének a szükségességét. Javasolta a tanácsnak, hívja fel az illetékes ügyosztályokat, hogy ebben az ügyben az előkészítő munkálatokat folytassák. Evégből szükségesnek tartja a bizottság, hogy az esztendők óta készen levő szabályozási tervek és a közmüvek tervei sürgősen vizsgáltassanak felül és végleg állapíttassanak meg, a közmunka- programm sürgősen összeálliltassék, a közmunkák költségei biztosíttassanak és a Közmunkák Tanácsával a birtokában lévő telkeknek átengedésére nézve a végleges megállapodás megtörténjék. Ezután a bizottság szükségesnek tartja a Tabán lakóinak kitelepítését és evégből 1928. során megfelelő kitelrpitési lehetőségekről való gondoskodást.
Addig is azonban kívánja a bizottság, hogy amennyire lehetséges, a Tabán lakosai közül minél többet telepítsenek át az 1927. évi lakásépítő akció kapcsán épült házakba. A Tabán kitelepítése céljából- visszatartott 1000 lakás köztit a tabániak állal igénybe nem vett lakások pedig más igényjogosullak közölt osztandók ki. Az egészségre ártalmas tabáni lakások a kiköltözés után azonnal lebontandók.

Elsősorban a lakhatatlan, dülédezö tabáni házakat rombolják le

Liber Endre tanácsnok, a szociálpolitikai ügyosztály vezetője a következőket mondotta el a Tabán-akcióról az Újság munkatársának:
— . Tabánt most vagy később ki kell üríteni. Amint a pénzügyi lehetőség adva lesz, a helyére tervezett kertváros építését nyomban meg kell kezdeni, mert nagy mulasztás, sőt bűn lenne ezt a város szivében fekvő, nagyszerű és értékes területet mai formájában megtartani.
A történelmi múlt emlékeihez való ragaszkodás, a romantika megőrzése, ma már néni komoly argumentum.
A régi Tabánt nagyrészben már lebontották, őslakói igen kevés kivétellel kihaltak, vagy szerteszéledtek.





— Városépítésre ideáiisabb ésgyönyöriibb terepet, mint n Tabán, elképzelni sem lehet, de ugyanakkor tudjuk azt is, hogy ma ez a Tabán Budapest legrendezetlenebb, legpiszkosabb városrésze, ahol nincsenek rendes utak, kiépített közmüvek, nincs csatornázás, az utca felszínén van a kanális, ott folyik fertelmes illatot árasztva a házakból kicsorgó szennyvíz. Egészségtelen, nedves, elhagyott odúkban laknak itt az emberek, — ugyanakkor, amikor a pesti oldalon leromboljuk a Suhnjda-telepet és a hozzá hasonló veszedelmes nyomortanyákat. A kiürítés tehát higiéniai okokból is kötelességünk. Egyetlen argumentum előtt deferálok csak ebben a kérdésben, s ez az, hogy Budapesten még mindig lakásínség van és közel 17.000 kielé- gittetlen igénylő van még előjegyezve. Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy egyetlen lakható épületet sem szabad megsemmisíteni.
A Tabánnak is vannak kétségtelenül értékes és sűrűn lakott részei, mint például a Szarvas-tér, az Attila-körut, amelyeket egyelőre kímélnünk kell.
— Éppen erre való tekintettel átmeneti megoldást, alternatív lehetőségeket kell keresni. Részlegesen kell a kiürítést keresztülvinni, úgyhogy elsősorban az emberi lakásra alkalmatlan, veszélyes, düledező házakat ürittetjük ki.
— A tabániak mozgalmát nem tartom megokoltnak, mert hisz azokat, akiket Budára köt az élethivatásuk, a megélhetésük, el tudjuk majd helyezni a közelben, a németvölgyi-uti házakban is. Nem áll meg tehát a kifogás, hogy túl messze helyezik el őket. Aránylag még csak drágábbnak sem igen mondható az uj lakások bére, mint amit ma fizetnek. A lakások felszabadítása után pedig sokszor még drágább is lenne a száz- százalékos régi bér.
— Mi felajánljuk a tabániaknak a cserelakásokat. Ha nem fogadják el azokat, akkor kiteszik magukat annak, hogy ha a lakásfelszabaditás bekövetkezése után a főváros meg akarja kezdeni az építkezést, felmondást kapnak, s akkor maguknak kell lakást keresniük.
Erőszakos kiürítésre természetesen senki sem gondoL
Senkit sem kényszerithetünk, hogy elfoglalja a felkínált uj lakást. Remélem azonban, hogy a tabáni lakosság hamarosan be fogja látni, hogy a javukat akarjuk,

Séta a festői Tabánban

A mai Tabán már csak igen kicsiny része az egykori Tabánnak. Az öregebbek még emlékeznek arra az utcasorra, amely fecskefészek-sor módjára tapadt a Gellérthegy aljához. A Duna partja akkor még nem volt kiépítve s a Gellérthegy testét kisebb-nagyobb barlangok vájták ki. Azokhoz csak oldalfalat kellett vályogból tapasztani és megvolt a száraz és biztos hajlék. A millennium tüntette el a gellérthegyalji cigánysort, amely bizony nem volt méltó a világvárossá készülődő Budapesthez. Valamivel utóbb a Tabán egyéb részeibe is beleharapott a bontó csákány. A város urai úgy vélték, hogy lehetetlen örök ideig megtűrni a város szivében, Buda legszebb és legkönnyebben megközelíthető pontijain a nyomortanyák éktelen sorát. Megkezdődött a kisajátítás. Egy sereg vityillót le is bontottak. Az volt a terv, hogy a főváros angyalföldi telkein építenek kislakásos házaikat a többi kitelepítésre várónak. De a háború minden tervet szétfútt.
Most azután megint arról beszélnek, hogy lehordják a Tabánt. Az a terület, amely elsősorban szóba kerülhet, a Naphegynek a Várhegy felé néző lejtője. Exponált terep, mert mindenfelől látható. Épp azért fölötte értékesek rajta a telkek. Néhány aránylag rendezett utca határolja -és szeli át ezt a területet: a Naphegy- és a Lisznyai-utca felső része, a Hadnagy-utca, a Kereszt-tér. Ezek ősi útvonalak, rájuk jövőre is szükség lesz. 

Több, mint bizonyos, hogy a szabályozás nem fogja 'érinteni őket.

Amire a csákány fogát feni, az aránylag nem nagy terület: a Kereszt-tér, az Árok- és Lisznyai-utca határolja. A háború előtt itt, meg a Gellérthegy lejtőjén bontottak le legtöbb épületet, nem egy utcát is teljesen eltüntettek róla. De nemhogy építésbe fogtak [volna, a rombolást sem végezték el teljesen. !A beszakadni készülő tetőket, a düledező falakat eltakarították, de meghagyták helyükön az alapfalakat, sok helyütt még a pinceboltozatokat is. Azokat azután a fáradhatatlan természet vette gondjai alá és olyan dudva-, imeg szamártövis-ligeteket termelt rajtuk, hogy őserdőnek beillenek.
Bejárjuk ezt a regényes tájékot, bucsuzkodunk tőle. Ugyanazt teszi egy sereg műkedvelő-festő is. Lépten-nyomon találkozunk velük, amint ki olajjal, ki vizfestékkel igyekezik megörökíteni ezt vagy azt a házikót, Nehéz ma már ennek a Tabán-negyednek a topográfiáját megállapítani. A háboru előtti házbontások egész utcákat és tereket eltüntettek, más utcáknak csak az egyik felét hagyták meg, ismét másokból csak egy-egy házikót. Utcajelző-tábla sehol. Legfeljebb a helye legyik-másik házon. Ki tudja, milyen gyakorlatibb célt szolgálnak azóta a derék vastáblák.
A „főútvonal a Kőmüves-utca. A legrendezettebb is, mert lépcsőkkel enyhített meredek pályáját faoszlopokra erősített villany- körték világítják meg este. Nagy eset ezen az Istentől, embertől elhagyott tájékon. Ebből az utcából ágazik ki a némi túlzással fantasztikusnak is mondható Holdvilág-utca. Kedvesen kanyarog ez az utca lefelé és kanyarog az úttest közepén évtizedek alatt magavájta medrében a házak szennyvize. Mert a csatornázás áldását ezek az utcák nem ismerik.A Kereszt-térbe torkollik' a Holdvilág-utca.Ugyancsak a Kereszt-tér a vége az Aranykacsa-ulcánnk is, amely viszont az Arany- kakas-utca mellékutcája. Ez a két utca az előkelő negyede a naphegyi Tabánnak. Bennök már emeletes házak is állnak;
Fönnebb, a Naphegy teteje felé már csak egy-egy ház képviseli az eltűnt utcákat. A Hullám-utcának úgyszólván csak a neve van meg. A Harkály-utca is mindössze egy-két ház. Az előtte lebontott házak helyén kis tér alakult, azon paradicsomkerti vegetáció fejlődött, az élősdi virágok sűrűje. Kár, hogy a nyár agyon száritotta és fakószínűvé  változtatta hajdan üde zöldjüket. A Harkály-utca sarkán egy kicsi ház fapalánkján mint a soha meg nem haló reménység kandikál át a falra- futó paszulyvirág színes tölcsérkéje. Az Ácsköz is mindössze egy ház ma. A 3-as számot viseli, ajtaja pedig föliratot, mely harapós kutya ellen óvja az idegent.
Nézzük, keressük, mi van erre maradandó. Valami olyan, ami megérdemelje, hogy megtartassák, vagy megörzessék. Nincs itt semmi. Egy kapufélfa, egy házorom, egy falba eresztett szobrocska sem. Semmi. Ezen a tájon örökidők óta szegény emberek lakhattak. Buda legszegényebbjei, akik úgy tákolták össze viskójukat, abból az anyagból, amit a helyszínén találtak. Ezért van az, hogy a legtöbb házikó alapfala kő. Abból a palamódra lemezekre hasadt mészkőből való, amely Buda egész határára nézve jellemző. A felső falakat téglából rakták össze. Ahol téglából nem futotta, ott vályogból. S a házak teteje? Nincs az a tetőfedő-anyag, amire itt példa ne akadna. Akárhány házon valamennyi anyagot együtt látni. Legelső volt a fazsindely. Ahol az elkorhadt, ott deszkával töltötték ki az ürességet; ahol a deszka fölmondta a szolgálatot, ott tetőfedő szurkos-papirost szögeztek a lécekre, ahol az se használt, ott kályhacsövek szétfejtett bádogéval takarták be a hézagokat.
Nincs itt semmi megmentenivaló. Ha csak a Kőmüves-utca egyik házafalába eresztett vastábla nem, amely mondja a következőket:
a dunasempontja fölölt 179’ 3”
budapesti lejtmérés.
így tudjuk meg, hogy 179 láb 3 hüvelyknyi magasságban vagyunk a Duna szintjétől számítva. «Sempont», «lejtmérés> — szócsava- rintások boldog korszakai
Nem, nincsen itt semmi, ami arra való lenne, hogy az élete megnyujtassék. Legföllebb egyvalamiért lehet sajnálatos ennek a budapesti tájéknak eltűnése.
 A festőiességeért.
Nem csoda, hogy halálra ítélt utcácskáin csak úgy hemzseg a festő. A Tabán és különösen ez a része mindig kedves kirándulóhelye volt festőinknek. Undi Mariska, Örkényi István, Csánkv Dénes — hogy csak azokat említsük, akik szinte rendszeresen bejárták mappájukkal a Tabánt — a vizfestményeknek hosszú sorozatain örökítették meg azt, ami festői ebben a kidölt-bedőlt világban.




Hogy mi a festői benne? Az esettsége, a züllöttsége. Az, hogy házainak vonalai nem egyenesek, hogy falai nem simák és egyszi- nüek. A kopottsága, a rongyossága — a folt- szerűsége. Mert festői az, ami nem vonalak alakjában, hanem foltokká szétterülve jelenik meg a szemnek. És festőiek benne a házikók kis udvarai, bennük az egymáshoz teremtett kicsi építmények, a szinte maguktól kihajtó kertecskék, az udvarokon terebélyessé megnőtt gesztenyefák s a szegényemberek fája: a fanyarszagu virágot hajtó ecetfa.
Akármilyen düledezők is a viskók, ablakaikban színes virágok mosolyognak.
Ezt az intim témabányát most bizony elvesztik festőink. S aki ilyenre vágyik, messzebbre lesz kénytelen kirándulni: Óbudára és környékére.

(E.A)