Ősszel még a szavazásra búzdítottunk,most már az eredményt is tudjuk
A verseny döntőseit november 29-én ünnepelték meg a fákat nevező szervezetek, családok és települések. Az Ökotárs Alapítvány több díjat is átadott és a verseny összes döntőse kapott valamilyen meglepetést. Az alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.
A tabáni szederfa. Saly Noémi szerint a Dunától keletre eperfának hívják, nyugatra szedernek
Idén 41 fa vett részt a versenyben, melyből 12 lett döntős, a fákra összesen 18 661 szavazat érkezett. Az Év Fája fődíját 4059 szavazattal a “Mesebeli vén vackorfa, avagy a gödöllői magányos óriás története” címmel nevezett fa nyerte, mely a gödöllői Szent István Egyetem Botanikus kertjében áll. Hős Fa kitüntetést kapott a “Gyümölcsoltó Boldogasszony 303 éves Árpával érő körtefája Solymáron”.Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a "Teleki 300 éves berkenyefa" kapta.
Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt és egy állapotfelmérő vizsgálatot kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa 30 ezer Forint értékű támogatást kapott.
A hazai vetélkedő első helyezettje szokás szerint részt vesz a 2014-ben megrendezendő Európai Év Fája versenyen is, melyen kétszer egymás után is magyar fa nyerte a fődíjat.
Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben
(a fák történeteit a "2013 Döntősök" menü alatt találják)
Mesebeli vén vackor (vadkörte) - Gödöllő - 4059 szavazat
A basafa (kocsányos tölgy) - Nagykőrös -2829 szavazat
Fehér nyárfa Nyíregyházáról - 2154 szavazat
Gyümölcsoltó Boldogasszony 303 éves Árpával érő körtefája Solymáron - 1910 szavazat
Zalaegerszegi szelídgesztenye - 1514 szavazat
Frakk fája (ostorfa)- Vecsés - 1229 szavazat
Keleti Platánfa a Szamos mellett - Tunyogmatolcs - 1004 szavazat
Ősöreg tabáni eperfa - Budapest - 967 szavazat
Tapsonyi öreg szilfa - 954 szavazat
A mi hársunk (kislevelű hárs) - Gyönk - 847 szavazat
Az abaújvári két hársfa - 679 szavazat
A 300 éves berkenyefa Telekiben - 515 szavazat
Kapcsolat: Sólyom Éva, Év Fája program, e-mail: solyom@okotars.hu
Fotók a döntős fákról (továbbiak az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalról letölthetők)
Milyen kár, hogy a Tabán szavazóképes tábora 1933 óta csak a rajongókból áll, a helyi lakos minimális. Ellenkező esetben símán elsők lettünk volna. Ez így is szép teljesítmény!
2
Article and photo copying is prohibited
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: év fája. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: év fája. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. december 20., péntek
2013. október 4., péntek
AZ ÉV FÁJA 2013 -KÉRJÜK, SZAVAZZON A TABÁNI EPERFÁRA!
Az év fája verseny 2013
Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát kerestük, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.A 60 nevezőből idén 13 fát juttatott tovább az Ökotárs Alapítvány zsűrije. Ezek vehettek részt a nyilvános döntőben, melyben a közönség szavazatai alapján dőlt el, hogy melyik fa nyeri el az Év Fája címet.
Az idei versenyben az Év Fája mellett Hős Fát is lehetett jelölni, azaz valamilyen okból veszélyeztetett példányt, amelynek megmentéséért küzdöttek vagy küzdenek jelölői. A 13 döntős közt már ott rejtőzik a Hős Fa cím győztese is, de arra, hogy melyik fa kapta ezt a címet, csak a közönségszavazás után derül fény.
Alább a döntőbe jutott fák történeteit olvashatják, az oldal alján kattintva pedig az összes a versenybe nevezett fát megtekinthetik.
Taban-anno javaslata: Szavazzunk a tabáni eperfára !!!
6. Ősöreg tabáni eperfa
A jelölő személy írása:
Őze Lajosné vagyok, a Tabán tetején a Naphegyen születtem, és azóta is itt lakom. A Tabán nem csak gyerekkorom, gyerekeim és unokáim élettere, hanem kutyás lévén, aktív tagja vagyok a tabáni kutyások egészen kivételes társaságának: több, mint egy évtizede minden évben egy, vagy több fát ültetünk, törjük télen a jeget, szedjük a szemetet, takarítunk tavasszal és ősszel, és… szinte személyes ismerősként védjük a Tabán minden növényét. És mindezt szeretetünkkel és pénztárcánk lehetőségeihez mérten tesszük.
Régóta tudjuk, hogy a Tabán közepén, a volt Holdvilág-utca és a volt Kőműves utca nyomvonalán kialakított lankás lépcsősor mellett, a nagylejtő fentről nézve bal oldalán található göcsörtös, ízletes gyümölcsöt adó eperfa nagyon öreg lehet. Két nagy lehajló ága hívogat a ráülésre, és mi mindent megteszünk, hogy ez ne történjen meg: a hagyományos majális hatalmas tömegétől többször próbáltuk személyesen is megvédeni.
A tabáni eperfák történetéről az alábbi dokumentumot találtam. Bár az alábbi régi fotó a leírás alapján a már nem létezőt ábrázolja a volt Kör utcában, nagyon hasonlít a mi fánkra, amiről régi fotót ugyan nem találtam, de a leírásban eléggé pontosan beazonosított helyen áll, a mai napig is.
Olyan jó lenne, ha ez az öreg fa, a régi idők homályába vesző, máig megmaradt tanú, védelmet kaphatna. Mert még mindig él, és ha beszélni tudna…
http://taban-anno.blogspot.hu/2013/01/tabani-eperfak.html
Fa elhelyezkedése: Budapest, Tabán, a szánkós nagylejtőtől balra a lankás lépcső mellett
Faj: eperfa
Kora: 300 év?
Magassága: 5m
Törzskerület: 2m kb
Jelölő: Őze Lajosné
Forrás : http://evfaja.okotars.hu/
A döntős fákra a következőképpen lehet szavazni:
a képek alá beírják az email címüket, majd rákattintanak arra, hogy Ez a történet és a fa legyen a nyertes.
Ezután a szavazatát érvényesítenie kell, mégpedig úgy, hogy belép az email fiókjába, ahová küldtünk önnek egy levelet, egy aktiváló linkkel, erre rá kell kattintania, és máris megtörtént a szavazás. Ha véletlenül elrontotta, és rossz fára szavazott, akkor annyi a dolga, hogy újra szavaz, így az előző szavazata érvénytelenné válik.
*** SZAVAZÁS ITT ***
Köszönjük, hogy a tabáni eperfára szavazott!
És külön köszönet Őze Lajosnénak,hogy a jelölésnél megemlítendőnek tartotta cikkünket!
kassius
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





