NEM UTÓLAG, NEM FÉNYKÉP UTÁN...

Nem utólag, nem fénykép után,
Tabánban a helyszínen készült ifjúkori Zórád Ernő akvarell !!

EGY ESTE A TABÁNBAN

EGY ESTE A TABÁNBAN

Új Ember, 1995 (51. évfolyam, 1/2423-53/2475. szám)1995-03-12 / 11. (2433.) szám

Felnyílt az ajtó, s meghajolva belépett a sör- és ételszagú helyiségbe egy magas, barna, csokornyakkendős, sétabotos úr.

Tengődi úr egy hideg téli estén, képzeletben az ódon Tabán öreg vendéglőit kereste fel, sőt gondolatait a Hadnagy utca, Kereszt utca, a Fehérsas tér romantikája: a Bagyik, az Alpecker és az Avar bora, valamint rácpörköltje foglalta le.

 Így érkezett Krausz Lipót Mélypincéjébe, amely kisvendéglő Poldi bácsi zöldszilváni boráról, kóser diópálinkájáról és özvegy Gláselné főztjéről volt nevezetes. E derék asszonyság „zsidósan" főzött, azaz cukrozta az ételeket, de a sólet, melyet a Mélypincében tálaltak, elsőrendű volt. Tarkababból készült, gerslivel, töltött libanyakkal, melyet a cseléd lekötözött fedelű fazékban vitt a pékhez, hogy annak kemencéjében érlelődjék össze gasztronómiai csodává... De hát semmi sem tökéletes a világon, mert hiába készült a Mélypincében remek nyúlpecsenye is, ha a hozzáillő vörös bort az óbudai Behringertől kellett hozatni a Vörösvári útról.

A vendéglő egyik sarkában a belvárosi sánta sekrestyés ült állandó kártyapartnerével, a villamosvasúti ellenőrrel egy asztalnál, s együtt várták türelmesen a tartliban legszívósabb ellenfelüket: a tabáni kéményseprőmestert, akiről nem lehetett tudni, hogy a sok kéménykotrástól megerőltetett keze vajon tudja-e majd tartani a blattot? A sánta sekrestyés kétszer nősült, mert első felesége meghalt, itthagyván őt Málikával, a kislányukkal. Talán ezért is vitt új asszonyt a házhoz egy pirospozsgás pesztonka képében, aki jóval fiatalabb volt nála, s aki csakhamar elhagyta egy Szerecsen utcai kereskedősegéd kedvéért. Mondogatta is a villamosvasúti ellenőr: „Nem érdemelte meg a sekrestyés, hogy özvegy legyen!"

Talán ezért is volt törzsvendég a Mélypincében e bús férfiú, mivel úgy gondolta: amíg a miseborok kóstolgatását illik meggyónnia, az itteni zöldszilváni élvezetéről senkinek sem kell beszámolnia...

Tengődi úr e társaság mellett foglalt helyet, miközben praktikus viseletét, a kalucsnijait, az asztal alá rúgta. Igen, Tengődi úr kalucsnit hordott, mely viselet több szempontból is előnyös volt, mert például rossz cipőkben, beázás veszélye nélkül lehetett közlekedni benne, s ráadásul meleg lábbelinek bizonyult. A sánta sekrestyés kitérdelt nadrágszára láttatni engedte gombos cipőit. Tengődi úr azon tűnődött: vajon betétet hord-e az egyházfi vagy újságpapírral bélelte ki a cipőit a téli hideg ellen? Mert azon szerencsések, akiknek nem kellett a vízivárosi és óbudai macskaköves utcák miatt megromlott (tyúkszemes, bütykös) lábukat betéttel javítani, többrét újságpapírt tettek cipőjükbe a száraz, hideg teleken...

A villamosvasúti ellenőr „hivatalból" halinacsizmákban járt télvíz idején, néki sohasem fázott a lába... Ezen eszmefuttatás alatt felnyílt az ajtó, s meghajolva belépett a sör- és ételszagú helyiségbe egy magas, barna, csokornyakkendős, sétabotos úr. Poldi bácsi mély tisztelettel üdvözölte törzsvendégét és új abroszt tett sietve a szótlan úriember asztalára. „Krúdy szerkesztő úr még Óbudáról is hozzánk jár!" - súgta elmentében a többieknek
.

Katalin-nap előestéje volt, a kései vendég az elmaradhatatlan zöldszilvánija mellől nézte szótlan az ablakon át a gázlámpától megvilágított, sziporkázó, esti havazást. Mint valami varázslatra elcsendesedett minden. Senki nem tudta: meddig tartott e némaság, lehet, hogy órákig is, amelyet az esti harangszóra helyéről felálló vendég emígyen tört meg: „No, tegyük el magunkat holnapra!" — azzal elindult a hóesésben hazafelé...

Tengődi úr megborzongott, fázósan húzta össze magán a felöltőjét, miközben észrevette, hogy nem meleg kalucsni, hanem vékonytalpú cipő van a lábán. Szerencsére hamarosan jött az éjszakai villamos, amely a múltból a jelenbe szállította a didergő Tengődi urat.

Burger János 

KOSSUTH LAJOS NYARAL

Nem messze a Disznófő-forrástól egy hosszasan húzódó kerítést figyelhetünk meg, az ajtón egy táblával: Kossuth Nevelőotthon. Ha alaposan szemügyre vesszük a mögötte húzódó sűrű növényzetet, egy impozáns, de jelenleg üresen álló épületet láthatunk. Így első látásra talán el se tudjuk képzelni, milyen gazdag történelmi múlttal rendelkezik ez a mára szinte teljesen elfeledett hely.

Maga az épület egészen pontosan az egykori Istenszeme ve

ndégfogadó. Mára azonban már többször átalakították. Itt állt egykoron Johann Karl Von Stettner udvari tanácsos, és főhadbiztos majorja. Ő lehetett az egyik első zugligeti földtulajdonos. A több mint 100 holdas erdő-, és rétbirtokának határkövei 1724-es évszámmal, és J. St. Monogrammal több helyen ma is láthatók. A majorságban már az 1760-as évektől vendégfogadó működött, amelyet Isten Szeméhez (zum Auge Gottes) címzett fogadónak neveztek el. A fogadó nevét a házat körülvevő hatalmas parkban található tóról, az Istenszeme-tóról kapta. A tó vizét eleinte az alatta lévő Istenszeme forrás biztosította. Miután a tó apadni kezdett, a Disznófő forrás túlfolyó vizét vezették bele egy csővezetéken. Ugyanez a vezeték látta el a fogadót is vízzel.

A XIX. század első negyedében a vendégfogadó már kedvelt pihenőhelynek számított. Ennek köszönhetően vált a magyar történelem nevezetes helyszínévé: itt tartóztatták le Kossuth Lajost az 1837. május 4-ről 5-re virradó éjszakán. Kossuthnak 1837-ben orvosa hegyi pihenést javasolt, így gyógyulást keresve családjával néhány hétre az Istenszeme fogadóba költözött. A hely egyike volt az első mai értelemben vett hegyvidéki üdülőknek, ahol szállás és étkezés mellett csodálatos sétákat lehetett tenni a környék akkor még vadakkal teli rengetegében.

(...)

(Amikor a) vádirat elkészült, a hadműveletet zseniálisan megszervezték: nem a turisták által kedvelt városmajori és zugligeti úton közelítették meg a fogadót, hanem a Pozsonyi-hegy felől egy nagy kanyarulattal, az erdőben szétoszolva. A műveletben Eötvös József királyi fiscus vezetésével és Thurn József kapitány vezetésével egy strázsamester, és 48 gránátos vett részt. Mindezen eseményeket Toldy Ferenc irodalomtörténész örökítette meg beszámolójában, ugyanis szemtanúja volt az eseményeknek.



Kossuthot ezután három évi börtönre ítélték.

Az elfogás emlékére 1912-ben szobrot állítottak a Disznófő-forrás melletti tisztáson, de csak 1913-ban tudták azt felavatni a napi politika viharai miatt (ekkor volt pl. a hírhedt Vérvörös Csütörtök). A másfélszeres életnagyságú bronz mellszobor terméskő talapzaton állt. Az avatáson Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc is részt vett. A talapzaton az elfogatást megörökítő bronz dombormű állott, de ezt a II. világháború után ellopták. Először egy kő emléktáblával pótolták, majd 1999-ben újra elkészült a dombormű.

A fogadó történetére visszatérve: 1839-ben Kováts Zsigmond tulajdonába került, aki vízgyógyintézetet és mulatóhelyet akart itt kialakítani. Ekkor építették át először a villát, amely ekkor még faoszlopos tornáccal díszített kis ház volt, homlokzatán napsugarakkal körülvett háromszögben egy szemmel, az "Isten szemével". 1846-ban a ház leégett, de kis idő múlva újjáépítették, és vendéglőként üzemelt. Az 1860-as években újra tulajdonost cserélt az épület, Haggenmacher Károlyé lett. A svájci származású, előbb a malomiparban, majd a sörgyártásban érdekelt dinasztia sarja tette igazi hegyvidéki villává az épületet. Haggenmacher azonban öreg korára megvakult, és miután így nem tudta élvezni a saját keze által alkotott paradicsomot, 1921-ben a villában lett öngyilkos.

Ezután a főváros tulajdonába került az épület, amely a ház védelme érdekében bérbe adta azt, utoljára gróf Andrássy Gyulánénak, aki 1946-ban bekövetkezett haláláig lakott benne.

A villa újabb korszaka 1949-ben kezdődött, mikor is itt kezdte működését a Kossuth Nevelőotthon (eleinte szanatórium) nehezen kezelhető gyermekek nevelésére, tanítására. A gyermekek itt viszonylag nagy szabadságot élveztek, kiengedték őket a kertbe, fürödhettek a tóban, a fogadó mellett lovarda is volt, ahova a lovakat az egyik tanár hozta, a szénabálákról a szülők gondoskodtak. Kezdetben a zugligeti iskola tanárai jártak fel tanítani az intézetbe, majd az otthon felsős diákjai jártak le az iskolába tanulni. 1983-ban azonban megszűnt a kapcsolat az iskolával. Az otthonban a névadó, Kossuth Lajos tiszteletére kis házimúzeumot rendeztek be.

Az 1990-es évekre ez a gyűjtemény megszűnt, az épület leromlott állapotba került. A dolgok odáig fajultak, hogy az intézet kiköltözött, miután a házat életveszélyesnek nyilvánította a főváros, ráadásul az újabb nevelőintézetek létesítése miatt a támogatást is csökkentették. A főváros egyébként sem törődött se a park, se a villa gondozásával. A tó is kiszáradt, miután nem gondozták. A birtokot régen autóval is körbe lehetett járni, hogy az intézet élelemmel való ellátását biztosítsák, ma már ez is a múlté. Ma új tulajdonosra vár a mozgalmas időket megélt egykori fogadó, és környéke, de eddig még csak tervek léteznek. Ezek egyike volt, hogy Wellness központot alakítanak ki benne. A közelében lévő rétre lakóparkot akarnak építeni, ami egyelőre nem valósult meg a lakossági tiltakozás miatt.

Aki bővebbet akar tudni a fogadó mai állapotáról

tavolabbról készült fotón még elviselhető állapotúnak tűnik az épület

Forrás: Múlt-kor , Lukácsi Attila

TABÁNI GARABONCIÁS

Magyar Nemzet, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)1964-05-14 / 111. szám

Antalffy Gyula

Egy fűzött könyv van kinyitva előttem, a »Szindbád ifjúsága és szomorúsága", 1917. évi Táltos-féle kiadása. Első lapján ez a beírás: 

-Hargitay Pistának, a kitartás és hűség bajnokának, szeretettel Krúdy Gyula. 1924. ősz.

Ki volt ez a Hargitay Pista, s miért lett a kitartás és hűség bajnoka? Több Krúdy- könyv vissza-visszatérő hőse ő, felleghajtó köpenyegben járó garabonciás, az utolsó szegénylegény. A »Velszi herceg-ben Margitta Pongrác néven szerepel, s így ábrázolja az író: -Apja volt a garabonciás diák, nagyapja a világjáró katona, aki mindenütt harcolt, ahol megélhetését megtalálta. 

Cimbora volt és pártfogó. Szegényebb a koldusnál, de mindig hordott magánál egy szót, amely csak az övé volt, és egyedül ő ajándékozhatta el. Nem ismerte a vetett ágyat, de városvégi szobájában újságpapiroson mindig adott pihenőhelyet olyan embereknek, akiknek lakásuk sem volt. Ijesztő volt a nyomorúsága, és csábító a szabadsága. Szánandó volt rongyos köpenyege, de imádni való a bátorsága, amellyel elindult villámos, zivataros éjszakába ...« Az utolsó Krúdy-könyvben, »Az élet álom*-ban a budai részeken járó garabonciás diákként jelenik meg, akinek 

-az volt a főfoglalkozása, hogy a főváros és környéke háromezer kétszáznegyven vendéglőjét, bormérését, csárdáját egytől-egyig meglátogassa, tapasztalatait feljegyezze és a kocsmák nevezetességeit kalendáriumába írja.

Egyébként  azok közé a ritka emberek közé tartozott, akik mindig kéznél vannak, ha más embernek ég a háza, fuldokló gyermeket kell a folyóból kimenteni, terhesasszony elé ugrani, mielőtt az elájulna a veszett kutya előtt, koporsót segíteni vinni, mikor az özvegy tehetetlenül néz körül.. .

A kitartás és a hűség bajnoka kitüntető címet pedig azért kapta Krúdytól a Garabonciás, mert ő volt az elválhatatlan kísérő, aki sohasem maradt el a csapszékből csapszékbe való vándorlás során, akire a pesti éjszaka minden váratlan helyzetében számítani lehetett, aki soha nem dőlt ki a boros bajvívásban, akit mindig biztosan megtalált maga mellett Szindbád, ha a társaság többi tagja meg is szökött volna már a kocsmaasztal mellől. Hosszú éveken át együtt kezdték a napot, és együtt fejezték be. 

Krúdynak nagy társasága volt, de annál kevesebb barátja. Az egyetlen ember, akit teljesen közel engedett magához, a garabonciás hírű Hargitay Pista volt. Egyedül neki beszélt terveiről, készülő írásairól, könyvei hőseiről, családi élete kudarcairól. Nemegyszer aludt a Garabonciás parányi hónapos szobájában, padlóra vetett télikabátokon, újságkötegeken, miként a -Welszi herceg*-ben a Szindbáddal azonos Bimy elmeséli:

-Az utolsó szegénylegény adott kvártélyt Bimynek a Tabánban, az Aranykakas utcában, régi Egyetértésekből vetett ágyat az elárvult fiatalember alá, és megosztotta vele bátorságát, valamint darabka szalonnáját. És levetette a kedvéért rongyos köpenyegét, ha Bimy fázott.

Hargitay Pistát levitte Krúdy Nyíregyházára özvegy édesanyjához is, és elvezette a Morgó temetőbe, ahol csenevész akácok és lenge szomorúfüzek alatt bújt meg -A szécsénykovácsi Krúdy-család sírboltja-, mélyében az édesapával és a 48-as kapitány nagyapával. Aztán előállott három fiakker, s a nyíregyházi Kis Koronából konflison elindultak Mádra, egy-két korty hamisítatlan tokajiért. 

Előttem kopott kis fénykép: a kétlovas bérkocsik 

egymás nyomában ügetnek az országúton, s a háttérben már felkéklenek a Hegyalja szőlős halmai. A fakó amatőr felvételt Hargitay Pista hagyta rám, amikor érezvén halálát, átadta megőrzésre tiszti kardbojtját, családi fényképeit, legkedvesebb könyveit, köztük a Táltos-féle Szindbád kötetet, Krúdy vallomásszerű bejegyzésével. 

2. 

A Garabonciással 1947-ben találkoztam először. Akkoriban a Kis Újság felelős szerkesztője voltam, s Krúdy halála évfordulóján egy emlékező tárcát hozott a lapnak. Az írás megjelent, s ettől kezdve H. P. gyakran felkereste az Eötvös utcai szerkesztőséget, de évente legfeljebb egy kéziratot hozott, a többi anyagát lassanként elmesélgette az úgynevezett -Hivatalban. Ez az intézmény — amely viselte a -Révkapitányság- nevet is — egy mozgalmas csapszék volt az Eötvös utca és a Szófia utca sarkán, a Hunyadi téri csarnok kofáinak és a Független Nyomda szedőinek, mettőrjeinek kedvelt találkozó helye. A Kis Újság naponta két kiadásban jelent meg, a közbenső idő alatt meg lehetett ebédelni a Hivatalban, sőt egy kis borozgatásra, beszélgetésre is futotta. Hargitay Pista a Hivatalban lassanként teljesen hozzánk nőtt, naponta pontosan megjelent, s mindig hozott magával egy-két történetet. 

Ekkor már tizennegyedik esztendeje Krúdy nélkül rótta a pesti utcákat a Garabonciás. Magányos volt, kiismerhetetlen. Senki sem tudta, miből él, hol lakik, milyenek a családi körülményei. Csak sejtettük, hogy valahol a legtávolabbi budai hegyekben lakik — halála után tudtuk meg, hogy Csillaghegyen, az erdők alján —, ahová több órás gyaloglással jutott ki, ha elment az utolsó HÉV. Hogy felesége van, az is csak az óbudai temetőben derült ki, amikor végső búcsút vettünk tőle. Nőkről különben soha nem beszélt, egyszerűen tudomást sem vett róluk

.

-Gondolatait nem zavarták a nők apró csapdái, kézimunkái, kiszámított hurokvetései— így említi Krúdy is. Hogy valami foglalkozása lett volna valaha, erre sem emlékezett senki. Nagy ritkán meg megjelent egy-egy kis írása a Mai Napban — amíg Szakács Andor szerkesztette —, de lap kötelékébe soha sem tartozott. Mesélni szeretett, és csendben iddogálni, részegen azonban nem látta soha senki. A Hivatalban körülülték a nyomdászok, újságírók és kofák, s hallgatták ízes szép székely szavát. Arca olyan volt, mint egy tuskóból kemény vágásokkal kibontott faszobor, kétoldalt tatárosan csörgött le hosszú bajusza. Hangja csendes volt és szelíd, szemérmesebb férfit nem ismertem nála. Soha egy kétértelmű szót ki nem mondott, soha valótlant nem állított — még a mese kedvéért sem, amely pedig kiapadhatatlanul áradt belőle. 

A hivatalbeli összejövetel hétről hétre népesebb lett. Gyakran megjelent H. P. asztalánál Tersánszky Józsi Jenő, Kittenberger Kálmán — aki az Eötvös utcában szerkesztgette a Nimród Vadászújságot —, Parragi György, Berda József és dr. Kiss Mihály, a korábbi karcagi tisztifőorvos, a társaság -háziorvosa-, aki az italfogyasztás mértékére ügyelt jóságos szigorral. A Garabonciás pedig lassanként elmondta Krúdy minden titkát. Leleplezte regényhőseinek modelljeit, azokat a különös lényeket, akik benépesítik a Szindbád-könyveket. 

Föltámadtak régi halottak, ódon arcok jöttek elő távoli ködökből, megtudtuk ki volt a valóságban az óbudai csodadoktor, aki meg nem történtté tudta tenni a lányoknál azt, ami megtörtént, ki volt Kisilonka Jácint, Simli Mariska, az aranykeblű Kecseginé, Bordali, Toronygombi, Nyergesújfalusi, a -Pesti nőrabló Csinosija és Rombolaija, kiről mintázta Krúdy Szortiment, Habfehéri, Mortimer, Késő Fáni, Kövi Dinka, Fátyol Szilvia, Kronprincz Irma, Bonifácz Béla alakját, ki jelenik meg a «Boldogult úrfikoromban oldalain Esperes, Szerkesztő, Jenőke, Kriptai úr néven, s ki volt a többi Krúdy-hős, a regények és novellák százainak fő- és mellékalakja. Ezeknek a figuráknak a legtöbbje testi valóságában ott üldögélt esténként Szindbád közelében a tabáni csapszékek kadarkafoltos abrosszal leterített asztalai mellett, s álomalakjuk ott formálódott ki a végtelen hallgatásokból és beszélgetésekből, a cigány muzsikájából, a szivarok füstjéből, a borok illatából. 

A bor! — be sokszor vallattuk erről a Garabonciást. Minden szavára emlékezem — s emlékeznék akkor is, ha nem lett volna velünk íródeák, aki lejegyezte a fabulákat — különös erővel most, hogy olvasgatom a Fővárosi Könyvtár nagyszerű kiadványát, a -Krúdy világa címmel közregyűjteményt. Gyönyörűséges könyv ez, varázslatos levegőt teremt, csak egy hibája van: rögzíti — és szinte hitelesíti — azt a hamis Krúdy- képet, amely különböző legendagyártók nagyotmondásainak hatására az utóbbi két évtizedben kialakult a köztudatban. E legendák szerint Krúdy mámoros bacchanáliák garázda hőse. részeges kocsmatöltelék, aki heteken át egyfolytában iszik, duhaj verekedő, aki összetöri a csapszék berendezését, mindenkibe beleköt, tör, zúz, ront és pusztít. A »-Krúdy világa* szaporítja e legendákat. Az egyik visszaemlékező szerint előfordult, hogy csütörtöktől vasárnapig megállás nélkül fröccsözött. a másik szerint napi négy-öt liter bort ivott meg, a harmadik hallomásból tudja, hogy egyetlen napon át száz fröccsöt szolgált ki neki az óbudai kocsma pincére. Olyan is van. aki azt állítja, hogy egy hétig a kocsmalócán aludt. 

Hogy ivott Krúdy? Mit vallott erről -a kitartás és hűség bajnoka-, az elmaradhatatlan társ a fehér asztal mellett? Mindig könnyű bort rendelt, savanyú kocsis bort, szódával. Csendesen iszogatott, fáradt mélasággal. Ritkán nyúlt a pohárhoz, s gyakran fél éjszakán át elüldögélt egy liter bor mellett. Kocsmáról kocsmára vándorlás közben sem az ivás volt a fontos — hiszen egy helyen gyakran csak egyetlen spriccert (ma nagyfröccsnek hívják) fogyasztott —, hanem a helyváltoztatás, az új meg új emberarcok. Mert amíg bora előtt órákon át elüldögélt, félig ébren, félig alva egyre figyelte a körülötte levő asztaloknál zsongó embereket, hallgatta szavukat, leste mozdulataikat. Munkahely volt neki a kocsma, adatgyűjtés, élményanyag-forrás. Asztaltársait is folyton beszéltette, maga ritkán szólalt meg, leeresztett szempillákkal fogadta magába az egymást követő históriákat. Részeg embert nem bírt maga körül, szemének egyetlen villantásával elparancsolta asztalától. Annál jobban szerette a hosszan mesélgetőket, a gazdag emlékanyagot őrző, sokat próbált embereket. Asztaltársai egyúttal modelljei is voltak, ugyanakkor meseforrásai. 

Miről zsongott a mese a húnyt szemű Szindbád körül? Az álomfejtésről, arról, hogy ki mit álmodott az elmúlt éjszaka, s mire következtet álmából. 

A bajuszpedrésről és a szakállviseletről, az ökörsütésről, a tehénhús 68-féle elkészítéséről, nagy párbajokról, híres lóverseny-nyerésekről, nevezetes vadászatokról, vad kártyacsatákról, krúgató vad- ludakról, ugató rókákról, botrányos részegeskedésekről. (»Nincsen a világnak utálatosabb teremtménye, mint a részeg ember* — jegyezte meg ekkor csendesen K. Gy.). Itt jelennek meg, az asztaltársaság mesélgetéseiben, a kisvárosi gavallérok, a vadfürtű szegénylegények, a dévaj öregurak, a rabviselt úriemberek, a telt keblű kalaposnék, a pomádés cupringerek, az előkelősködő fertálymágnások. Itt kél életre Zirzilla, a vidéki postamesterlány. Szolyvai, az örömháztulajdonos, Siketánc, az öreg ügyvédi írnok, Estella, az aranymívésné, Szénfi, a fuvolás, Szerafin, a delejesnő, akinek közelében megállnak az óramutatók a gavallérok mellényzsebében. Itt hangzanak el hiteles históriák hétszilvafás nemesurakról, befőttpiros falusi kisasszonyokról, érzelmes kékfestőnékről, jól főző örömlányokról. Itt jelennek meg a macskabajszú nyírségi gavallérok, az elpusztított, felfalt, szétmarcangolt búcsújáró asszonyok, az adakozó kedvű vidéki nők, a szenteskedő arcú soványak és a puha húsú buja kövérek. Szindbád hallgatta órákon át az áradó mesét, s csendben ért szivében a beszély a bolondos históriák lepárolt szeszéből. 

Kik voltait azok, akikkel állandóan együtt ült, akikkel beszélgetett, álmodozott, iszogatott, akik hiteles tanúk éjszakáiról. Öccse, Krúdy Péter névsorba szedte őket, »az égő lámpás lovagjait*, ahogy asztaltársaságának tagjait nevezték, s így sorakoztatja elénk: Ábrányi Kornél. Baghy László, Bátaszéki Lajos, Hargitay István, Herczeg Elemér, Kádár Lehel, Kállay István, Kálnay László. Krúdy Gyula, Krúdy Péter, Ring Pál, Szirmai István (az akkori idők ismert rendőri riportere), Várkonyi Titusz. »Az égő lámpás lovagjai" asztaltársaság tagjain kívül Krúdy Szakács Andorral, Szemere Györggyel, Kauser Jenővel, Bródy Sándorral, Szép Ernővel, Kún Andorral és Kárpáti Auréllal volt legtöbbször együtt. Egyedül az ő tanúvallomásaik a hitelesek Krúdy Gyula éjszakáiról. de nem fogadhatjuk el szavahihető -visszaemlékezőknek azokat, akik csak messziről látták, hírét hallották, vagy csak néha kaptak engedélyt, hogy leüljenek asztala végébe Márpedig épp ezek keltik hamis hírét: az irodalom budoárjába beleselkedő pletykaírók. az újságírói nagyotmondás bajnokai. 

Jellemzésükre mondjuk el, hogy van egy klasszikus Krúdy-adoma, amely szerint az elbóbiskolt Szindbád az asztala mellől szökni próbálkozó ivócimborát úgy parancsolta vissza, hogy boros- üveget vágott feléje. Erről az anekdotáról a "Krúdy világa* visszaemlékezői közül ketten is állítják, hogy velük történt meg. így terjedt a szelíden álmodozó, csendben darvadozó író rabiátus híre. Mert akik közelről ismerték, éveket töltöttek vele és mellette, azok ugyanúgy vallanak róla, mint -a kitartás és hűség bajnoka". Hargitay István. Kárpáti Aurél, aki majd egy évtizeden át mindennap találkozott vele — mint másik szigetlakó — nem látta soha ittasnak, legfeljebb egy kissé spicces volt.

Kaszás Dorottya (Moholy-Nagy  Képzőműv. egyetem) grafikája

Első pesti éveiben persze nem volt ritkaság a reggelig tartó muri,de a Szigeten, s később a Templom utcában olyan serényen munkálkodva éldegélt, akár egy bennszülött óbudai polgár. Máskülönben hogyan is született volna meg egy olyan életmű, amelyhez csak a Jókaié hasonlítható: 120 kötet könyv és több mint 2000 újságcikk. Voltak reggelig tartó boros kalandozásai, de a hajnal legtöbbször íróasztala mellett találta. 1925 júniusában így ír békéscsabai kiadójához, Tevan Andorhoz: »Minden nap várom önt felkelésemtől: reggeli 4 órától kezdve délelőtt 10 óráig.1930-ban ezt jegyzi fel magáról: »Reggel 6-kor kelek és dolgozom, s a fia szerint is hajnaltól délig dolgozott mindennap, egy ültőhelyében megírt egy ívet, akárcsak Jókai. 

4. 

Az utolsó garabonciás így emlékezett ezekre a hajnali órákra: 

— Az óbudai harangszó tíz esztendőn át minden hajnalon pontosan megérkezett a margitszigeti régi kastélyhoz, és besurrant a zöld zsalugáter kopott lapjai között, ott találva a korán kelő Krúdyt a görbelábú százéves kicsi asztal mellett. Az asztalka az ablak előtt volt, s első kézből kapta keletről a felbukkanó napfényt, amely vörös sugaraival beférkőzött a féligzárt zsalugáteren, és a múltszázadbeli porcelán tintatartón és porzótartón reszketve, szivárványszínnel hintette tele a diósgyőri árkust, amelyen páratlan gyorsasággal szaporodtak a lila tintás sorok. A zsalugáter. mely az elhagyott szülőföld, és egy régi ház felejthetetlen hangulatát varázsolta vissza, gondos őrzője volt egy-egy sonkacsontnak is, amelyen még bőségesen találhatott a szentesi csillagos bicska jóízű faragnivalót. továbbá egész, vagy fél rozskenyérnek, s annak a sötétzöld üvegnek, amely hasonlatos volt a bibliabeli özvegyasszony olajos korsójához, mert nem volt olyan reménytelen nap, ami felett ez az üveg ne diadalmaskodott volna. Amint ez a készlet az ablak közül az asztalra került, az engedelmesen rohanó toll egy időre udvariasan visszavonult a teleírt többrendbeli árkussal együtt, s eltűntek a nélkülözhetetlen pajtások is. akik álomban és valóságban egyaránt elmulattatták az előkelő házigazdát. De azért, csak úgy fél szemmel, az utolsó papiroslapra pillantott és a számozás vigasztaló könnyedséggel örvendeztette meg. A legfelső árkuson levő szám ugyanis azt mutatta, hogy az elkészült kézirat túlságosan is kielégíti majd valamelyik szerkesztőt... 

A munkaasztalnál hajnalozó írónál persze "-szenzációsabb- volt a napi száz fröccsöt ivó korhely. Így tették meg izgága duhajnak, gyorsan ütő verekedőnek, garázda lumpnak, akaratát mindenkire ráerőszakoló, félelmetes kegyetlen embernek. Akik azonban valóban ismerték, pontosan ellenkező képét hagytak ránk róla. Hargitay Pista szerint hallgatagon mélázó, csendben álmodozó férfi volt Szindbád. Herczeg Károly, a szigeti ezermester, aki tíz esztendeig élt közvetlen közelében, galambnál is finomabb embernek ismerte, s kedves főpincére szerint olyan halkszavú úr volt, hogy nincsen párja". Móricz Zsigmond is Krúdy legigazibb arcát mutatta meg Felejthetetlen szépségű nekrológjában: 

-Ártatlan ember, aki soha életében annyira sem bántott meg senkit, hogy valakin mosolygott volna.

A koronatanúknak higgyünk. 

A MÚLT SZÍNEI (FSZEK BP KÉPARCHÍVUM)

EGY PERCBEN: TABÁN A TÖRÖK URAKOM ALATT

ZÁHONYI GÉZA

HAVAS HOLDVILÁG UTCA

MI LESZ VELED GELLÉRTHEGY?

Aktuális2020. Július 31.
Benzingőz helyett vadvirágos mezők – Mi a terv a Gellértheggyel?
NLC 2020. Július 31.

Miért kellene sikló a Gellérthegyre? Hogyan lehetne megoldani az egyébként pofátlanul aktív szemetelést, és mindenki számára vonzó közparkká fejleszteni ezt a zöld területet Budapesten? A stratégia már kész, a megvalósítás nem lesz ilyen gyors.

Itt van a főváros közepén. Óránként legalább 900 ember megy fel rá csúcsszezonban, busszal, és régen még szőlőt termesztettek az egyik részén. Ez mind igaz a Gellérthegy városrészre, amely az egyik kiemelt, fejlesztésre szoruló zöld terület Budapesten. A stratégiai terv már kész, ez azonban nem jelenti azt, hogy holnap elindulnak a munkálatok.

A Gellérthegy fejlesztése, és fejleszthetősége már csak azért is összetett feladat, mert egy-egy területnek tulajdonosa itt az állam, a főváros, a kerületek, de még szaúdi uralkodó is. Legalább ilyen komplex a kedvelt turista-, és kirándulócélpont felhasználása és funkciója is. „Első körben végeztük egy elégedettségi felmérést, ahol az jött ki, hogy a Gellérthegy megközelíthetőségét alapvetően pozitívnak ítélik meg az emberek, de az itt lévő kilátók, utak, járdák állapotáról, azok felszereltségéről  már nagyon negatív volt a véleményük”– árulta el Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes azon a háttérbeszélgetésen, melyet a Gellérthegy kapcsán hívtak össze a napokban.

Gellérthegy Sikló

De nemcsak a szemét, és erre majd később visszatérünk, vagy éppen a minősíthetetlen járdák, sétányok, padok (hiánya) a probléma, hanem az elviselhetetlen turistabusz forgalom is. Csúcsidőben, amikor éppen nem viszi padlóra a turizmust a koronavírus-járvány, óránként kb. 900 ember megy fel busszal a Gellérthegyre. Ez azt jelenti, hogy legalább 30 busz cammog fel 60 percenként a hegyre, dízelgőzzel beborítva a környéket.  „Vagy ez, vagy a sikló. Nincs más opció” – magyarázza Bardóczi Sándor főtájépítész. Persze ott van még a gyalogos lehetőség is, de ha valaki nem akar, vagy nem tud felsétálni, annak tényleg nem lenne más. A Gellérthegyi Sikló ötlete egyelőre csak terv. A főváros azt szeretné, ha ez közberuházással valósulna meg, s azt sem kívánják elhallgatni, hogy a kivitelezés kb. 100-150 fa kivágásával járna. Az is igaz, hogy ezek a fák, a Gellérthegy erdős részének invazív fajai.

Alagút, sikló, busz stop

A terv szerint a Gellérthegyi Siklóig egy rövid sétát kellene tenni a föld alatt. A sikló az Orom utca-Bérc utca magasságától a felszínen tenné meg a maradék távot. Ígérik, hogy amennyiben létrejön ez a fajta közlekedés, úgy nem terveznek sok épületet az üzemeltetésre. Egy induló és egy fogadó épület mellett, egy-egy mosdót kívánnak csak felhúzni. A főváros úgy számol, hogy a sikló – ha a Budavárit veszik példának – tud nyereséges lenni, abból pedig már finanszírozható további közpark fejlesztés úgy a Gellérthegyen, mint máshol Budapesten. Az persze már technikai kérdés, hogy bár a Gellérthegyi Sikló modernebb lesz, de találnak e olyan megoldást, amely segítségével az óránkénti buszos látogatószám, vagyis a 900 fő kiszolgálható.

A cél tehát az, hogy legyen autómentes, buszmentes – kivéve a tömegközlekedés – a Gellérthegy, és legyen egy alternatív közlekedési eszköz, ez lenne a sikló. A hírekkel ellentétben a főváros nem szeretne buszfordítót az Erzsébet hídhoz, ahogyan azt sem szeretnék, hogy a Tabánban várakozzanak a hatalmas turistabuszok. Köztes megoldást, üzemi területet kell erre kitalálni.

A Gellérthegy közel sem csak a kilátás miatt izgalmas, hanem azért is, mert természetvédelmi terület. A tervek szerint a közpark fejlesztéssel nagyobb teret kapnának a vadvirágos mezők, és visszaszorítanák a sűrű nyírásra szoruló gyepet. Ezzel a nyílt sziklagyep is nagyobb teret kapna.

Parkőr kontra önfegyelem

De, amikor arról beszélünk, hogy legyenek jobb járdák, utak, bringautak, tisztább és rendezettebb kilátók, akkor a társadalom felelőssége sem elhanyagolható. Az adatok szerint éves szinten 997 m³ szemetet gyűjtenek itt össze, ennek pedig 60 százalékát csak különleges technikával tudják összeszedni a sziklafalról. A városvezetés abban bízik, hogy a szebb sétányok, a felújított parkok arra ösztönzik az embereket, hogy kevesebb PET palackot dobáljanak le a kilátókról. Lássuk be, ez nem nagy kérés. Mert nem állíthatunk minden turista mellé egy Poldi bácsit. Ha pedig kevesebbet kellene költeni a szemét eltávolítására, akkor több maradna a közpark fejlesztésére is. Igaz ez a grafitikre is. Évente ugyanis az FKF-nek 1.5 millió forintjába került – csak a Gellérthegynél – lesikálni az önjelölt Da Vincik feliratait.

Citadella a Gellért-hegyen

A főváros, és az érintett kerületek által kidolgozott stratégia várhatóan novemberben kerülhet a közgyűlés elé. Amennyiben a Gellérthegyi Sikló megvalósul, úgy legkorábban a mostani önkormányzati ciklus végén lehet belőle valami. Bár még azt sem tudni, hogy ki fogja felügyelni a munkálatokat, arra ne számítson senki, hogy egy új színes-szagos vidámparkot húznak fel a környékre. A cél nem ez. Az érintett kerületek lakói egyébként szeptember közepéig elmondhatják véleményüket online is.