1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tabán Múzeum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tabán Múzeum. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 2., kedd

MÚZEUMA VAN A TABÁNNAK 5/5. rész

Múzeuma van a Tabánnak

Népszabadság - Budapest melléklet, 2002-04-20

Tízéves álom valósult meg tegnap a Tabán Gyűjtemény megnyitásával. A Döbrentei utca 9. szám alatti felújított barokk épületben kapott helyet az évtizede kezdeményezett emlékkiállítás. Alapját Fischer Árpád páratlan Tabán- anyaga adta, ezt egészítették ki a tavalyi felhívásra beérkezett tárgyak, s múzeumi kölcsöndarabok.

A romantikus Tabánt, az egykori szemtanúk és utódaik által őrzött Tabán- élményt szeretnék közvetíteni a kiállítással - hangsúlyozta Pajor Ildikó, a tárlat rendezője. Ennek az élménynek művészek voltak a leghitelesebb krónikásai, ezért az ő képeik, írásaik hangsúlyosan szerepelnek a múltidézésben.

Zórád Ernő: Tabán, Kőmüves utca

Zórád Ernő festményei mellett számos Tabán- ábrázoló munkáival ismerkedhetünk meg. Például Végh Gusztáv, s a bizonyára kevesek által ismert Turiák Ödön rajzaival, festményeivel. Turiák Ödön munkássága a kiállítás egyik nagy felfedezése: a Tabán lebontása előtt több albumra való ábrázolatot készített az ódon városrészről. Nem hivatásos festő, hanem postatiszt volt, de tehetséges műkedvelő. Képei utódaitól kerültek elő a tavalyi felhívásra.


katt a képre :Végh gyüjtemény


A Tabán történetét az ókortól az 1933- as bontásig bemutató anyagban (melynek forgatókönyvét Mohos Márta állította össze) kiemelt szerepet kapnak az eltűnt városrész fürdői, templomai, temetői, kocsmái, üzletei. A szerb kisebbség és egyház a lebontott tabáni rác templom fennmaradt ikonjaival járult hozzá a kiállításhoz.







 katt a képre: Turiák gyüjtemény 


Külön vitrint kapott a Tabánból indult, 1869-ben alapított, híres Auguszt cukrászda. A család egy eredeti tortasütő formát és marcipánöntő dúcokat adott a kiállításba. Külön tablón idézték meg a legendás, XV. századi eredetű Mélypincét, Krúdy, Bródy, Márai törzshelyét







 (még a kocsma sokak által elveszettnek hitt vendégkönyvébe is  belelapozhatunk a kiállításon, elolvasva Szép Ernő, Vázsonyi Endre, Keresztury Dezső, Szerb Antal és mások bejegyzéseit). A vendéglők hangulatát berendezett kis kocsmasarok is idézi.
Pénteken, a megnyitón ízelítőt kaphattunk a híres tabáni vendéglátásból, főleg az egykori vendéglősök, cukrászok leszármazottainak, utódainak köszönhetően. Auguszt József, a cukrászdaalapító dédunokája, aki ma a Fény utcában visz üzletet, remek süteményekkel traktálta a vendégeket, a tabáni Kakas étterem Krúdy-ételekkel emlékezett. Természetesen nem maradhatott ki a Szarvas vendéglő sem (egyike a megmaradt régi, tabáni vendéglátóhelyeknek), az egykori kocsmákra emlékezve sült krumplival rukkolt elő.


Bemutatják az eltüntetett városrészt 
FOTÓ: SZABÓ BERNADETT

 A Marada vendéglős család leszármazottja, Major Gyula etyeki borral és hájassal tisztelgett az ősök emléke előtt. A Csaba utcai mézeskalácsos szív- és huszárfiguráival, tésztababáival idézte a híres tabáni mézeskalácsos, Benedek Samu emlékét, kinek nevezetes üzlete 1700-tól működött az 1960-as évekig.



A gyűjtemény megvalósításáért a félszázados múltra visszatekintő Tabáni Barátok Virág Benedek Köre tette meg az első lépéseket jó egy évtizeddel ezelőtt. Létrejöttéhez az önkormányzat nagyban hozzájárult: helyiségek felajánlásával és további ötmillió forinttal. Intenzív kulturális élet látszik egyébként kibontakozni az állandó kiállítás körül: ugyanebben a házban, amely felvette a Virág Bendek Ház nevet - hiszen ehhez az épületcsoporthoz tartozott egykor a költő mára megsemmisült háza - egy nappal korábban nyílt a Tabán Műhely és Galéria, magában a gyűjteményben pedig a tervek szerint a szerb és német kisebbség tart majd rendezvényeket, fogadóórákat. A múzeum egyelőre hétfőn, szerdán és szombaton lesz látogatható.

A Tabán Múzeum néhány tárlója itt látható

Tabán Múzeum:  élt 10 évet 202-2012 



Nemcsak a Tabánnak, múzeumának is állítson emléket a máig fennálló szerb kereszt.

Béke poraikra....


2019. április 1., hétfő

MÚZEUMA VAN A TABÁNNAK 5/4 rész


Fischer bácsi Tabánja

A Budavári Önkormányzat és a Márai Sándor Kulturális Köz- alapítvány Batthyány utca 65-67. szám alatti galériájában május közepéig látható Fischer Árpád tabáni képgyűjteménye.(1998)

Miről ismerszik meg az igazi lokálpatrióta? Ki erről, ki arról. A nyolcvankilenc éves Fischer Árpád például a képeiről.
Ő gyűjt. Mindent, ami kapcsolatos szülőhelyével, a Tabánnal.
Fischer bácsi az I. kerület díszpolgára. Családja több mint háromszáz éves tabáni múltra tekint vissza, ősei Buda visszafoglalásakor, vagyis 1686-ban telepedtek meg e dombokkal, völgyekkel tarkított budai tájon.

A tanár úr (aki statisztikusként tevékenykedett) több évtizedes kitartó munkájának eredményét, festményekből, grafikákból, valamint korhű felvételekből álló gyűjteményét két éve ajándékozta a budavári önkormányzatnak. A kerület vezetői a most elkészült galériában rendezett kiállítással köszönték meg a páratlan értékű adományt. (Ezúttal másodszor. Először 1960-ban fejezte ki háláját ily módon az akkori tanács.) Áz alkalmi állványokon - merthogy a tárlók nem készültek el időben - lógó kisebb-nagyobb műremekek segítenek felidézni a Tabán zegzugos utcáinak emlékét, a festői elrendezésben egymáshoz simuló házak hangulatát.

A Tabániak Virág Benedek Köre Társaság tagjai — köztük Fischer bácsi - 1955 óta, minden november 25-én, vagyis a helyi plébánia névadója, Szent Katalin napján összegyűlnek, hogy némi eszem-iszom mellett emlékezzenek azokra a régi szép időkre, a Három Hetesben és az Arany Kakasban rendezett búfelejtőkre.

Bojcsics Simon kocsmája a Szarvas téren -a Három Hetes


A törökök debághane-nak, vagyis tímártelepnek, majd a betelepülő rácok által nemes egyszerűséggel thaban-nak elnevezett történelmi városrész ma már tulajdonképpen csupán nevében él .

Az 1890-es városrendezési tervekben már felmerült felszámolásának gondolata. 1933-ban visszavonhatatlanul munkához láttak a csákányok. A Fővárosi Közmunkatanács városrendezési terve néhány műemléknek számító épület kivételével halálra ítélte a kanyargós lépcsőiről, aprócska házairól nevezetessé vált városrészt.

 Ma már csak a régi fényében pompázó Szarvas vendéglő, Semmelweis Ignác szülőháza, az Orvostörténeti Múzeum és a Szent Katalin-plébánia, néhány Döbrentei téri ház, valamint a Rác-, illetve a Rudas fürdő jelzi egykori létezését. No meg Fischer bácsi gyűjteménye.
(Tabán Helytörténeti Gyüjtemény)


Szarvas vendéglő

Szigeti Ildikó

Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. április1998-04-22

2019. március 30., szombat

MÚZEUMA VAN A TABÁNNAK 5/3 harmadik rész

Feljegyzések az ősrégi Tabánról

EGY MŰEMLÉK ÉLETE ÉS HALÁLA -BUDAPEST

  - Ősi városrész a Tabán, elmúlt már 900 esztendős. 

      Dokumentumait, az elődöktől ránk maradt vándorkönyveket, obsitosleveleket, templomi írásokat, korabeli útleírásokat mégsem őrzi múzeum. Hivatalosan nem. Tabánnak azonban mégiscsak van múzeuma. Bátran nevezhetjük annak Fischer Árpád helytörténész Krisztina téri otthonát, a faltól-falig, mennyezettől a padlóig, könyvektől, levelektől, térképektől roskadozó polcok sorát.

Itt telepedtek meg őseim sok száz esztendővel ezelőtt, s családunkban apáról fiúra szálló szokás a hagyományok őrzése, a tabáni emlékek gyűjtése — mondja Fischer Árpád. —
Néhány olyan dokumentumra tettem szert az utóbbi években jómagam is, amely még a Széchényi Könyvtár vagy a Levéltár gyűjteményéből is hiányzik. Féltett kincsem az az 1733-ban kiadott bőrkötésű vékonyka könyv, amely Budáról szól, a fürdővárosról, a templomokról és a korabeli iparosokról. Vánossy Ferenc polgármester írta, s a könyvecske 1766-ban került Gyulai Sámuelhez, aki Buda főparancsnoka volt. Nehéz kijelenteni, hogy bármelyik dokumentum különösképpen a szívemhez nőtt volna, hisz egyformán féltem mindegyiket. Az 1836-ból fennmaradt Vándorkönyv például megőrizte az utókornak, hogy Szutrell Alexander könyvkötő merre járt vándorúton, még szülőhelyére, Buda városába visszajutva, mesterként két üzletet is nyithatott. Bécs, München, Linz, Augsburg, Ulm, Erfurt, Mains voltak a fő állomásai. Érdekes, hogy az általa alapított 'üzletek egyike még most is nyitva állt, a mai Petőfi Sándor utcában, a Belvárosban

. 

A gyűjtemény 1760-ból fennmaradt térképén jól látszik, hogy Pesten szántók, a Tabánban,, Krisztinavárosban, Óbudán azonban már takaros kis házak, forgalmasabb főutak, sok-sok vendéglő és fürdő volt. A környező dimbes-dombos vidéken pedig végeláthatatlan szőlőtáblák, egészen az erdővel borított hegyekig. Binder Fülöp metszete a korabeli Budáról, egyedülálló érték.
★
A lelkes lokálpatrióta Fischer Árpád számon tartja az őstabáni családokat, a Blinzingereket, a Horváthokat, a Bos- nyákovicsokat s huszonhat esztendővel ezelőtt néhány lelkes baráttal megalapította a Tabáni Barátok Körét. Azóta minden esztendőben találkoznak, november 30-án, hogy fehér asztal mellett — idén az Alba Regia étteremben — cseréljék ki vagy avassák be egymást a legújabb tabáni, vagy ősbudai dokumentumok rejtelmébe. Legtöbbjük mégis csak arra kiváncsi, hogy mit sikerült a kutatónak felderítenie az ősi jellegét már alig-alig őrző városnegyedről.




Amerikai Magyar Népszava, 1981. január-június (82. évfolyam, 2-26. szám)1981-04-03 / 14. szám

2019. március 28., csütörtök

MÚZEUMA VAN A TABÁNNAK...5/1 első rész

Azaz csak volt.  Volt 1x1 múzeum....


Sokszáz évig kanyarogtak a Gellérthegy lejtőjén a zegzugos tabáni utcák, ódon házakkal, leánderes udvarokkal, sramliszótól hangos kiskocsmákkal, ahol keveredett egymással a sváb himmelhergott , a szerb guzlica és a magyar káromkodás. Ehhez képest igen rövid időt élt meg –bár sokan óhajtották -a reá való emlékezés otthona-a Tabán Múzeum-mely hosszú vajúdás után alig tíz évig állt fenn ....



Hogyan is kezdődött?

Emlékezés 5 részben......

1958-1 rész


Magyar Nemzet, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)1958-11-30 / 283. szám

Az eltűnt városrész régi lakói tabáni találkozót tartanak


Hollók dombja — Nyárshegy — Naphegy!... Egymást követő történelmi korok emlékét őrzi ez a háromféle elnevezés régi térképeken, sőt egykori tabáni őslakók emlékezetében is, Csöndes naphegyi utca, az Ág utca sarkán áll az a hangulatos Cukrászda, amely alatt egykor — török temető volt. És a török megszállás idején á Hollók, dombja volt a kivégzések színhelye. Nemeseket és tiszteket a Várban fejeztek le, a Hollók dombján pedig. ott. ahol ma pázsit övezte teniszpálya áll, és fehér nvírek, topolvafák levelei rezegnek nyéridfikhen, a pór néoet húzták kofóba. Nvilván ezért is nevezték el a régí tabániak ősei az ükapák és a dédek — Nyárshegynek.


Ahol Czuczor Gergelyt elfogták

Gondol-e a budai vándor ezekre a régmúlt időkre, ha útja a Naphegy parkírozott útjain a hegyre visz?!_ Hiszen emberöltőnek illő idő szaladt el azóta, hogy a Tabánt az akkori helytelen városrendezés lebontásra ítélte, és ezt az ítéletet két év alatt végre is hajtották. 1934-ben a Fehérsas-téri polgári iskolát, ezt a viszonylag korszerű és stílusos épületet is lebontották, majd a Duna-parti házakra került a sor.
A második világháború zivatara azután siettette a bontócsákónyok munkáját: a romépületek sorában eltűnt Dobrentei Gábor és Virág Benedek hajdani otthona, és a kis ráctemplom is zöldre mart rezestornyával, karcsú épületével. Ma már csak az 1790-ből származó Hétválasztó-fejedelem fogadó épülete áll, és az Apród utcában Semmelweis Ignác szülőháza, a sarkon pedig, szemben a parkkal a Szarvas-ház, amely Zsigmond király korabeli építkezés, s ormán ma is látható a védjegy:

kutyák kergetik az erdő nemes vadját, a szarvast. 


Itt állt régen a Szarvas-fogadó és kávéház, ahol Czuczor Gergelyt * az osztrák zsandárök elfogták, és Petőfi 1848-ban a márciusi ifjak kinyomtatott pontjait és a Talpra magyar szövegét osztogatta. Sokáig itt volt otthona a szabadságért lelkesülő tabániak 48-as polgári körének is.

Hová tűntek a tabániak?


Huszonöt éve tűnt el a Tabán, amelynek zeg-zugos utcáiért, ódonságáért, leánderes udvarú kisvendéglőiért nemcsak az írók, Krúdy Gyula és társai lelkesültek, legalább annyira, mint a Duna-parti másik városrészért —, Óbudáért. A századvégi polgárosodó Pestnek is kedvenc ro- mantikázó helye volt a Tabán.

 A pestiek fiákeren jártak át a Makk-hetesbe, meg a Hét rózsába, a tulajdonos Huber vendéglős hét csodálatosan szép, tűzről pattant lányának kedvéért. Poldi bácsihoz a Mélypincébe, a Kakuk-vendéglőbe, vagy az Albeckerhez, és az Avar-vendéglőbe. 

Győznénk elsorolni, hogy még hová és kihez, vagy kihez miért: zamatos kisnpörköltjét ízlelhi-e. vagv a jófajta gellérthegyl- naphegyi bort kóstolgatni?

A Tabán éppen ódonsága, házainak düledező állapota miatt érett meg annak idején a lebontásra. Költők és dalszerzők elsiratták, de a kor hipokrita szellemének sugallatára legkevesebbet törődtek a tabániak sorsával. Ez most már idestova negyed százada fáj a tabániaknak, mert sokan nem találtak otthont a szomszédos budai városrészekben, a Krisztinában, a Vízivárosban, hanem a Mária Valéria-telepi barakkházakba került nagy részük, s onnét sokan csak a felszabadulás után költözhettek el emberibb otthonba.

„Emlékezzünk régiekről“...

Három évvel ezelőtt,' 1955- ben az egyik legöregebb tabáni származású család két leszármazottja: Fischer Vilmos és unokaöccse Fischer Árpád építőipari dolgozó összehívta a volt tabániakat. Majdnem ötszázan jöttek el az első “toborzásra" és emlékeztek régiekről. Történelmi évfordulókat idéztek, nagyrészt szájhagyomány alapján. Mikor volt az első nagy kolerajárvány, vagy hányban talált otthont Lazarevics István despota vezetésével, majd Csernovics Arzén pátriárka vezérlete alatt idetelepült rácok sokezres lélekszámú tábora a Tabán lejtőin? Mikor temették be az Ördögárkot? ... Ki emlékszik a Hadastyánok Segélyező Egyletének ősi címerére?!..'.

Öregek és fiatalok ilyen emlékeket idézgettek a múltból, s már akkor elhatáfózták, hogy ez az óriási "család", amely mintegy négyezer ember volt — összetart a jövőben. Tavaly ilyenkor újra megrendezték a tabáni összejövetelt.

Tabániak az új Tabánért

Ma új tervek születnek a régi tabániak körében. A tavalyi találkozóra már hétszázhatvanan gyűltek össze, többek között Sopronból, Vácról, Debrecenből, Böhönyéről, Balatonfüredröl. A találkozón kézről kézre járt a régi Tabán albuma, az eltűnt otthonra emlékeztek azzal, hogy az egykori vendéglősök, mézeskalácsoscxk, gyertyaöntők, papucsosok, csizmadiák, bognárok, kádárok, s kötélverők, pékek, vízhordók és fürdősök utódai ne csak szívükben maradjanak tabániak. Ne csak arra emlékezzenek, hogy Kossuth temetésén a 48-as harcosók és honvédeket bújtató csalódok lányai talpig gyászban vettek részt, s a régi Pest őket emlegette fekete lányoknak, vagy hogy mekkora vásárokat ■ tartottak a Fehér Sas téren!...

 A tabániak az új, az épülő Tabánért is dolgozzanak. Azon a találkozón, amely sorrendben a harmadik lesz, és vasárnap rendezik ismét a Várkert Kioszkban — egész nap — a tabániak népes tábora elhatározza majd, hogy szerepet vállal a Szarvas-ház kávéházzá építésében.

A vendéglátóipar kapta meg ezt az ősi házat, a volt fogadót, és a megfiatalodó Szarvasban otthont keresnek az ősi tabániak. Itt akarnak majd kiállításokat rendezni volt szülőföldjük emlékeiből, s újra megalakítják a Tabáni Daloskört is,



A tabáni DALOSKÖR nótája

amely annyi sikert hozott a nagyapáknak és még ma élő tabániaknak is.
 A céhek hajdani emléktárgyai részint már múzeumban vannak, de mint Fischer Árpád fáradhatatlan kutató munkával kiderítette, még mindig számos család őrzi a régi ünnepségek muzeális értékű ruhadarabjait, a Tabánról készült festményeket, régi kardokat, mesterségek jelvényeit. írásos emlékeit. Az Imre-fürdő, új gyógyszállójának építésében a tabániak is részt vesznek.

 Mozgalmat indítanak a még meglevő műemlék-házak helyreállításáért és néhány lebontott műemlék újraépítéséért. A Holdvilág, Kereszt és Aranykakas utcák ma már csak hegyí utak. A török dzsámi helyén barokk temnlom áll — műemlék, de a tabániak éppen e városrész nagy múltjára emlékezve jelentkeznek újra. Méltók akarnak lenni az építkező, itt négy-ötszáz éve otthont talált ősökhöz

.
Szabó József

Magyar Nemzet, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)1958-11-30 / 283. szám



*
Czuczor Gergely 

(Andód, 1800. december 17. – Pest, Belváros, 1866. szeptember 9.)magyar bencés szerzetes, költő, nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Eredeti neve Czuczor István, rendi neve lett a Gergely. Jedlik Ányos fizikus, a dinamó és a szódavíz feltalálójának unokatestvére.
Költőként a népdal formakészletének egyike legfontosabb elterjesztőjeként, hazafias versek szerzőjeként ismert. Magas színvonalra fejlesztette a nemzeti eposz és a ballada műfajokat. Nyelvészként fő műve a hatkötetes mű, A magyar nyelv szótára (1862–1874, amelyet "a Czuczor–Fogarasi" néven emlegetnek, mert Czuczor halála után Fogarasi János fejezte be).
Czuczor Gergely sok verse népdallá vált. (Móser Zoltán művelődéstörténész kutatása alapján 84, háromszor annyi, mint ahány Petőfi Sándor-vers.
Az 1848-as forradalomban való részvételéért, illetve a forradalomra felhívó Riadó című verséért két évet kellett várfogságban töltenie. Kolerajárvány áldozata lett, mint negyedfél évtizeddel korábban Kazinczy Ferenc.




Forrás:Wikipédia

következik a 2.rész (Cselekedni a szúlőföldért)

2017. augusztus 9., szerda

ÖT ÉVE NINCS TABÁN MÚZEUM


Öt éve ,2012 augusztusában lett kipaterolva tatarozás címén helyéről a 10 éve fennálló TABÁN MÚZEUM, egy lelkes kis patrióta társaság találkozóhelye. Azóta (lelki)ismeretlen célból WC -blokkot alakítottak ki a védett boltíves  kiállítási helyiségekbben, mely ma is üresen áll, sorsára várva. Rekviem egy múzeumért...........

2014. február 14., péntek

TABÁNI HELYTÖRTÉNETI GYÜJTEMÉNY

,A volt TABÁN MÚZEUM fotógyűjteménye jelenleg a Tabán térképes képarchívuma V3.3  oldalon látható ,Lenkei Ákos térképész diploma munkájának mintegy mellékleteként. A fotók minden rendszerezés nélkül, többször ismételve és igen siralmas állapotban vannak megjelenítve.A feldolgozás hiányáért és a fotók monőségéért a térképész nem okolható ,hiszen az ő feladata az egykori  városrész térképének megalkotása volt, és ennek maradéktalanul eleget is tett.
   A Tabananno régóta tervezi a fotógyűjtenény feljavítását, rendszerezését, ami elég nagy és hosszú időt igénybe vevő tevékenység. Mindenesetre belevágunk
kassius



























2013. február 9., szombat

HALDOKLÓ TABÁN?


Még tavaly ősszel jelent meg az alábbi cikk a 2012 nyarán bezárt Tabán Terasz vendéglőről. Időközben tatarozásra hivatkozással az önkormányzat bezáratta a Tabán Múzeumot is, felmondva a szerződést a Tabán Társasággal. Azóta a helyzet változatlan, a Döbrentei u 9 elnéptelenedett,udvarát felverte a gaz, kapuja bezárult. Tudomásunk szerint a tatarozás el sem kezdődött, és az épület további sorsárol sem jelent meg nyilatkozat. A szomszédban nagy csinnadrattával megnyílt egy mese-múzeum, itt pedig a felejtés és az enyészet lepi be a jobb sorsra érdemes épületegyüttest Csak az interneten kering még néhány ottfelejtett ismertető a múzeum és a vendéglő nyitvatartási rendjéről és szolgáltatásairól.



Kiadó a Tabán Terasz


Vinkó József (Heti Válasz 2012 okt 18)



Nevezték Rácvárosnak is a betelepült rácok után. Bohém körökben csak magyar Montmartre-nak hívták, hiszen a két világháború között sehol nem lehetett úgy elmerülni a mámorban, mint ebben a Vár-, Gellért- és Nap-hegy közé ékelődött városrészben, a macskaköves görbe utcák, füstös, alacsony viskók romantikus világában. "A külföldi - írta Gundel Imre - joggal gondolhatta, hogy magyar barátja megbolondult, hogy ilyen obskurus helyre hozza." De aztán minden megvilágosodott. Aki sült libát akart, Godl asszonyhoz ment a Nap-hegy lejtőjére, esetleg a Víg Sereskocsishoz a hajdani Öntő utcába, ahol negyed libát kapott 45 krajcárér. Aki ürmösborban abált potykára vágyott, annak a Burgzsandár fogadóban volt a helye (a mai Attila utcában). A legjobb halászlét Albeckernél főzték, itt ücsörgött az árnyas fák alatt Ujházy Ede. A Bagyik vendéglő a kispörköltről, a Három 7-es a töltött káposztáról volt híres. Mindenütt mérték a kőkancsókba ledugaszolt plicer-wirmet, ami habzóborhoz hasonlított, és aki nagyon berúgott, azt a legendás Rudi bácsi (a Lámpás Rudi) kísérte ki a Döbrentei térig, kezében petróleumlámpással.




Tabán Terasz, amikor még műküdött

A Mélypince volt a leghíresebb kocsma. Krúdy és Bródy mellett ez volt a törzshelye báró Fejérváry Géza hadügyminiszternek, számos képviselőnek, hírlapírónak, s az idős Kálnay Lászlónak is, aki hajnalban a pikolóval küldette el vezércikkeit a Budapesti Hírlapnak. Őt nevezte Krúdy a "Tabán pajkosának", aki tudta, hogy "akkor legjobb a kocsmába menni, amikor az ebéd íze még az embernek a szájában van".
Amikor 1933 májusában döntött a városháza, hogy a Tabánt ledózeroltatja, Krausz Lipót, népszerű nevén Poldi bácsi, a Mélypince bérlője bement a hivatalba, és az urak elé öntötte a sok-sok cikket, amit róla és kocsmájáról írtak. Azt remélte, hogy a főváros megkíméli a legendás épületet, s meghagyja hírmondónak az utókor számára. Hiszen az ő pincéje 1549-ben épült, és az 1800-as évek elején már Virág Benedek, Vahot Imre járt ide. Május 13-án meg is jelent a kocsmában a főváros és a műemlékvédelem tizenöt fős bizottsága báró Babarczy kormánybiztos úr vezetésével. Csupa szakember, ezt rögtön látta Poldi bácsi. Megnézték a római boltíveket, bekukkantottak a két emelet mély pincékbe, hümmögtek, majd kimondták a halálos ítéletet: "500 éves építkezés, igaz, de mégsem műemlék".





Az udvar és a belső helyiségek

Mintha Krúdy Gyula sejtette volna, mi következik. Két héttel korábban, "egy zivataros, sötét éjszakán" kiszökött a kórházból, és Poldi bácsival szótalanul megittak egy üveg jászberényit. Aztán visszament a kórterembe, és egy nappal a fővárosi bizottság döntése előtt, május 12-én meghalt. Ez volt a Tabán első halála.
A régi városrészből egyetlen épület maradt meg (hajdan fogadó, majd kelmefestő műhely), a Döbrentei utca 21. szám alatt álló Virág Benedek-ház. Itt működött tíz éven át a Tabáni Terasz. Idén tavasszal azonban az önkormányzat (sorozatos fizetési késedelem miatt) felmondta a vendéglőt üzemeltető vállalkozás bérleti szerződését. Azóta az épület ablakában rongyos hirdetésfoszlány látható: "Kiadó". Különös módon a Tabáni Múzeum is zárva tart, "műszaki okok miatt". Pedig az nem bérlemény. Időnként megállok az épület előtt és várom, hogy megjelenjen valamilyen hirdetmény. Mi lesz a terasz és a múzeum sorsa? A Tabán meghal másodszor is? Ahogy Tarnay József írta: "Már nem sokáig állnak a falak / Mindent, mi régi, elpusztítanak, / Az apró, csendes kis házak helyét / Gőgös villáknak osztják szerteszét."
Valaki nyugtasson meg, hogy nem így lesz.

Forrás : Heti Válasz 2012 október 18 Vinkó József


Maximálisan egyetértek a cikk írójával. Még nem késő megmenteni,hasznosítani a műemlékkomplexumot. A legjobb formája a megmentésnek a működtetés, még ha ráfizetéssel is, de megőrizni a régi Tabán emlékeit akár múzeumi gyűjteményekben , fotókban,festményekben akár vendéglátása ízeiben.

       Szeretnénk hinni, nem az a cél, hogy a folyamatosan romló állapotú épületet a tulajdonos elkótyavetyélje.Valamikor nem is olyan régen 50 étterem ,kocsma, kerthelyiség élt meg a Tabánból. Milyen kor a mienk, ha egyet sem tudunk eltartani?

Az internetes média , mint ha mi sem történt volna, tovább hírdeti a Helytörténeti Gyűjteményt és nyitvatartási idejét, telefonszámát.Íme néhány példa:


http://port.hu/pls/w/organization.organization_page?i_organization_id=67271&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_area_id=27&i_topic_id=
http://bekesest.hu/hely/1545/taban_muzeum/kiallitas

Ugyanez a helyzet a Tabán Terasz esetében is :



http://www.diningguide.hu/ettermek/etterem-informacio-288

http://www.etterem.hu/10098
https://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&oe=UTF8&msa=0&msid=203564937730999908416.000497d8222d73d9f4022




kassius

2012. szeptember 2., vasárnap

TABÁN MÚZEUM





Értesítjük olvasóinkat,hogy a

         TABÁNI HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 
                                             ÉS        
                  DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT

népszerű nevén TABÁN MÚZEUM hivatalos tájékoztatás szerint 2012 szeptembertől tatarozás miatt 
nem látogatható.
Őszintén reméljük, hogy a nagy múltu városrész emlékét őrző 10 éve fennálló és sikeresen működő múzeum hamarosan újra a látogatók rendelkezésére áll!

A Tabánt kedvelők a zárvatartás alatt az alábbi oldalakon,( melyek a múzeum élményét csak részben pótolhatják) szerezhetnek ismereteket és nosztalgiázhatnak kedves városrészükkel kapcsolatosan :

Tabán Múzeum fotótára és térkepek:       http://atlasz.tabanmuzeum.hu/

TABÁN ANNO   2009-2012 jún 30:       http://tabananno.blogspot.hu/

TABÁN-ANNO   2012 júl 1-től             
 http://taban-anno.blogspot.hu/

TABÁN ANNO FOTÓTÁR                  http://tabanfototar.blogspot.hu/2011/02/f.html

TABÁN GALÉRIA(festmények)            http://taban-galeria.blogspot.hu/2011/02/a009.html

TABÁN IRATTÁR                              http://tabanirattar.blogspot.hu/2011/01/bevezeto-tabananno-irattarba.html

TABÁN PANTHEON                          http://tabanpantheon.blogspot.hu/2011/03/bevezeto-tabani-pantheonba.html

TABÁN FILMTÁR                              http://tabanfilmtar.blogspot.hu/

TABÁN KÖNYVTÁR                        http://tabankonyvtar.blogspot.hu/2011/01/tartalom-jegyzek.html


TABÁN ZENETÁR                            http://tabanadattar.blogspot.hu/2011/02/bevezeto-tabani-zenetarba.html