PAULOVITS PÁL:TABÁN

 

'MÉLYPINCE" AZ UTAZÓHOZ

 

2019. január 2., szerda

'MÉLYPINCE" AZ UTAZÓHOZ

(Utó-pia!)

ESTI NAPLÓ

 1933 08.29 53. évfolyam 1148.oldal

A tabáni kisajátítások jelenlegi állása-Szétröppennek-e a vendéglősök a szélrózsa minden irányába vagy továbbra is kellemes estéket tölthetünk el egy pohár kadarka mellett?

tárca

Most, a  városrész bontása idején az ottlakók, a kereskedők, kocsmárosok, mesteremberek legfőbb témája a bontás dátuma, mikéntje, időpontja  meg a lehetőségek taglalása, hogyan lehetne kikerülni a kikerülhetetlent. Bár az időpontot többször bejelentette a főváros, eleinte nem vették a dolgot komolyan. Mikor aztán a napilapokban nyakra-főre újabb és egyre közelibb időpontok láttak napvilágot a várható kataklizmáról, megbolydult az egész Tabán, mint bottal ingerelt darázsfészek. Szinte izzott a levegő a feltörő méltatlankodástól. Egymáshoz futkostak szomszédok és távoli ismerősök újabb és újabb hírekért, ki kapott már végzést, netán felmentést saját ügyében. Persze hogy a kocsmárosok voltak a legjobban értesültek. Némelyik jóelőre bebiztosította magát, új helyiséget keresett a környéken, mások látván a forgalom folyamatos hanyatlását - ne felejtsük el, lassan szisztematikusan vagy húsz éve folyt már a kisajátítás házról-házra, romlott az épületek állaga, tilos volt bármi némű felújítás vagy toldaléképítés, nem beszélve új házak építéséről-. Folyamatosan költöztették  ki a régi lakókat. Az igazi pánik akkor tört ki, midőn a hat legnagyobb vendéglő a múlt év novemberében megkapta a végső ukázt bérleménye elhagyására 1933 májusi határidővel.(a legnagyobbaknak 6 hó felmondási idejük volt, a kisebbeknek csak negyedév). Nagyobbak voltak az Albecker, Avar Mihály vendéglője az Obsitoshoz, a Brandics, a Három Hetes, Kakuk, a Hadnagy utcai"Vén  szederfához" ismertebb nevén a Marada. Az Albecker a végsőkig kitartott, Schreil Győző még a régi helyén akarta megtartani leánya lakodalmát, nem tágított. 

Az új Kakuk az Attila krt 22-ben

Új helye már épült a Kakuknak, friss szórólapokat is rendelt  az elkövetkező ünnepélyes megnyitóra  Az Attila körút 22 alatt teljes gőzzel folyt az új Kakuk kialakítása, a betérő meszesládákon és kőműves palló halmokon bukdácsolhatott át, Maradáék is erősen kerestek másik helyet maguknak.Az Avar nevéhez stílszerűen a közeli Avar utcába készült áttenni székhelyét, hol jóelőre egy hangulatos kis helyet a fiával lefoglaltatott. Brandics az Alagút közelében készült fészket rakni magának és közönségének, legalábbis előrehaladott tárgyalásokat folytatott ez ügyben, kissé sokallva az eladó ajánlatát.De már körvonalazódott a megegyezés. Egyedül a Három Hetes döntött véglegesen a bezárásról, mondván- 
nem lesz itt élet a bontás után-!.

A többiek máris kezdték csábítgatni a vevőkört, biztos ami biztos, hiszen a vendégekből  éltek

A tulaj által kiürített Mély Pince még az utolsó percekben is festők kedvenc témája

     Nem tartozott a legnagyobbak közé, de minden kétséget kizáróan a városrész leghíresebb kocsmája -a Mély Pince is- erősen törte a fejét a legoptimistább és olcsó megoldáson, mely a lehető legkisebb lemorzsolódással átmenti a vevőkörét a jövőnek. Kívülről semmi sem mutatta a higgadt Bormérő nyomasztó gondjait, de agya lázasan zakatolva ontotta a vadabbnál vadabb ötleteket a projekt megvalósítása érdekében. Azt se lehetett ráfogni, hogy utolsó pillanatban Hübele Balázs módjára fejetlenül kezd kapkodni a bajt elhárítandó. Az első kósza hírek felröppenésekor -még 1931-ben- szép csendesen elballagott a Fehérsas téri  papírkereskedésbe, kinézett magának egy viaszosvászon fedelű füzetet és a májusvégi esti szürkületben, mikor az utolsó zörgő őszi  faleveleket is végleg földre parancsolta a vendégeket távol marasztaló zápor, tintába mártva pennáját régimódi gyöngy- betükkel bevéste balfelén az első szétnyitott lapra: (utódainak szánva az alábbi pár sort, útbaigazítás gyanánt)

Kedves Gyermekeim+

E konyv ,ha majdan nem leszek többé , arra emlékeztessen titeket, hogy apátok egyszerű kis tabáni "Mélypince " vendéglőjében 1918 óta a Társadalmi és Szellemi élet kiválói között, kik részben törzsvendégek, részben vendégként fordultak meg, és büszkén hirdetem,hogy valamennyi vendég tiszteletét és megbecsülését bírtam. Ezért is, ha már anyagi javakat nem hagyhatok reátok, ezzel a könyvvel majdan büszkén odaállhattok ember és világ előtt, hogy apátok a Poldi bácsi, anyátok a Poldi néni mindenkitől szeretve és tisztelve voltak.

Budapest 1931 május 23.-án

a vendégkönyv szakadozott lapjai

A jobb oldal tetejére pedig minden teketória nélkül odafirkantotta:

Vendég névsor 1918 óta....

A Bormérő minden ügyletét kellő gondossággal  intézte  és kétszer is meggondolta, megfontolta cselekedeteit, nem úgy mint császára, aki  mindent meggondolva és megfontolva végül is elhamarkodott döntésével  egy világháborút robbantott ki , végezetül önnön birodalmát juttatva csődbe.

    Kocsmárosunk minden valamire való nevezetes vendég orra alá dugta a füzetkét, s azok a csopaki rizlingtől meglehetősen kábult pityókás  hangulatban kaligrafálták a vendégkönyvbe : soha nem érezték magukat oly jól , mint itt, e szerény berendezésű korcsma pirosabroszos asztalainál a fölséges nedű kortyolgatása közben, szalonnát kolbászt, zöldpaprikát ropogtatva. Híres írók, költők, esperes plébánosok, a napilapok hírhedt robotosai, zeneszerzők, szobrászok és kiérdemesült tenoristák, főorvosok áradoztak a hely belbecséről, hangoztatva a házigazda érdemeit és hogy a helynek az idők végezetéig állnia és virulnia kell -olvashatatlan szignójukat firkantva a végére.

Ám a hely fennmaradásának megerősítésére  leginkább Seemayer Vilibald professzor látogatása adott szakértői nyomatékot. A derék tudós - miután leballagott a pókhálos palackoktól roskadózó grádicsú  pincelépcsőn és a viaszgyertya vibráló fényében meggusztálta az öles boltíveket- határozottan állította, aggodalomra semmi ok, ez itt legalább négyszáz éves műemlék, tilos lebontani, itt fog állni az idők végezetéig, punktum. Alapos ember lévén az őszhajú Bormérő a tényről azonnal tájékoztatta a helyi előljáróságot, s mivel nem jött válasz, a Közmunkák Tanácsát is hasonló tartalmú beadványokkal ostromolta, hangsúlyozva a műemlékvédelem fontosságát értékeink megóvásában, nem felejtve el a megemlíteni a professzor szakértését. Az ügyiratok megfogalmazásában némely híresség is közreműködött, melléktermékként néhány csepp bort lötybölve a levélpapírra, melyet a kocsmáros kézfejével méltatlankodó pillantások kíséretében akkurátusan letörölt A fogalmazványokkal és vendégkönyvvel a hóna alatt addig-addig járt a hivatalos szervek nyakára, míg azok  háromtagú bizottságot küldtek ki az ügy végleges lezárására.

Nem műemlék , -az 1700-as évek végén épült !- hangzott a megfellebbezhetetlen végső ítélet a processzió látogatása után a korcsmáros mérhetetlen szomorúságára és ezzel ő is egy táborba került a többiekkel, akinek talpára útilaput kötöttek; a legrégibb, egyben leghíresebb tabáni kocsma mítosza szertefoszlani látszott.

Ám a zsámbéki származású kocsmárost , akinek a román fronton sokszáz harcoló infanterist mindennapi betevőjét kellett napról napra előteremtenie  szinte hozzánőve a gulyáságyúhoz,-mely mindennapi harceszköze volt-, nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja a harcot. Fogát összeszorítva új és új ötleteket csiholt ki magából ,hogy rátaláljon a végső megoldásra. Egyre jobban szorítja mostanság  az idő is , a többiek lázas sürgölődése, az elutasító végzések. Reméljük az ügy a jövőben az összes fél megelégedésére végső nyugpontra jut, s a tabáni kocsmák kellemes szolgáltatásait a nagyérdeműnek az eljövendőben sem kell nélkülöznie! Feszülten figyeljük a fejleményeket...

kisfirkász

              **************

ESTI  NAPLÓ

1933 10. 2.  53.évfolyam   1362.oldal

Hogyan játszotta ki egy leleményes korcsmáros a kilakoltatási végzést?Valóban ez lehet az üdvözítő megoldás?Felelősségre vonható-e az ügyben a BESZKÁRT?

Helyszínre küldött tudósítónktól

Az ódon városnegyed megszüntetése körüli eseményekről és azok visszhangjairól lapunk kezdettől fogva részletes és kimerítő tudósításokban számoltunk be az olvasónak minden érdekelt fél véleményét felvonultatva. Szerkesztőségünk napjainkban is feszült figyelemmel kíséri a fejleményeket, nem mulasztva el azok ismertetését a közvéleménnyel, mely részvéttel és együttérzéssel viseltetik a felszámolt, kövenként szérthordott otthonok lakóival, a világgá zavart hentesek, szabók, suszterek  egyéb iparosok iránt, de különösen fájlalja a bezárt csapszékek üzemeltetőit. Többszáz éven át oltották szomját, bennszülött és arra tévedő vendégnek, emberek tizezreinek nyújtottak felüdülést telt ónkupákkal, habzó sörös, gyöngyöző boros üveg poharaikkal. Ezért is szívünkön viseljük  minden egyes korcsmáros kizsuppolását, tragédiáját. Természetesen helyt adunk a hivatalnak is álláspontja ismertetésére.

 Váratlan fejlemény             

Ma a szomorkás hajnali szürkületben korán munkába indulóknak különös látványban lehetett részük. Az Erzsébet híd felől lekanyarodó sinpáron robosztus tömegével egy diszkréten kivilágított villamos fordult be a Döbrentey tér felé enyhe jajszóra késztetvén a síneket. A Rácz Fürdő előtti  megállóban álmos szemű koránkelő várakozók alig hittek az eléjük táruló látványnak.

A Beszkárt hagyományos favázas, dupla motorkocsis villamosa lassan méltóságteljesen gördült be a megállóba homlokán  DREHER emblémával, ablakok alatti oldalsávjában  egy hatalmas "CSOPAKI RIZLING" feirattal. Őszhajú, báránybőrbekecsbe burkolt kocsmáros állt a vezetőfülkénél, kezelte az ellenállásszekrény forgatókarját. Lassan, némi fékcsikirgással  állt meg a szerelvény.Kiakasztottam a lépcső biztonsági vasrácsát, felkapaszkodtam a peronra. Néhány vendég az utastérben az ablakoknál üldögélve vidáman koccintott. Aki közelébb hajolt, piroskockás abrosszal letakart asztalokat vehetett észre, az asztalokon dőlésbiztos tartókban  remegő félig üres borospalackokat.

Hová az irány_?- kérdezték többen óvatosan érdeklődve..

Az őszhajú készségesen válaszolt- Menetrend szerint közlekedünk a Keleti - és a Déli vaspálya között- a szokásos megállók érintésével. Felszállás előtt felpillantva a villamos áramszedői felé többen megdöbbenve konstatálták a régről jól ismert cégtáblát:

-Vendéglő a Mélypincéhez, alapítva 1549-ben

Ámuló tekintetünket látva a korcsmáros készségesen felvilágosított:

-Igen, ez ugyanaz a vendéglő amely itt nem messze a Görög és Fehérsas utca sarkán üzemelt az elmúlt századokban. Kicsit szűkebben vagyunk,de mindent ugyanúgy rendeztünk be, mint azelőtt. Még a fürjmadár kalitkáját is áthozattam.

Külön bekereteztettem Gyula* bácsi bejegyzését itt eltöltött szép napjairól, persze külön pihenőszobára nincs hely, de a családi törzsasztal, ha szűkebben is, elfér.

-Az élet megy tovább, a betérő vendégnek helyet kell adni, ebben semmiféle végzés nem akadályozhat meg.- dörmögte tömött bajusza alatt.

További firtatásunkra részletesen elbeszéli hogy a BESZKÁRT-tal hároméves koncesszióban állapodott meg, havi elszámolásban.

-Talán lendít a forgalmon, hogy nem egyhelyben állunk,  a teljes viszonylaton szolgáljuk vendégeinket két pályaudvar között. Bár én aggodalmaskodtam a mozgó jármű rázkódása okozta problémák miatt, de a villamos üzem vezérkara megnyugtatott: Már dolgoznak olyan technológia kifejlesztésén, mely az oldalfalra fejjel lefelé rögzített palackokból és szódásüvegekből csappantyúval záródó csöveken át a vendég automatikusan a poharaiba töltheti itókáját,vagy ennek megfelelő arányú keverékét. Rájuk hagyom, a technika fejlődésének jobb nem ellenálni...- vélte barátságos mosollyal.
Hatalmas ötlet-villant át agyamon-a vendéglátás mobilizálása-végtelen lehetőségeket rejt magában- hosszabb távon akár borfesztivált is lehetne rendezni pl.egy Kőbánya alsó - Sátoraljaújhegy viszonylaton! - de nem fejtettem ki hangosan elképzelésemet.

-Mit szólt mindehhez a Közmunkatanács? Tarthatja-e a Mély Pince ezen lépését rendelete kijátszásának-?

- Semmiképpen! Kínosan ügyeltünk a vonatkozó rendeletek betartására. Különben is, a Mélypince kft a bontási területen nem foglal talpalatnyi helyet sem, csak áthalad rajta, hogy elérje közönségét. És ez a lényege az ötletnek, működési területünket kiterjesztjük a viszonylat teljes hosszára.

Sajnos ez avval jár, a Mély Pince már csak a nevében a régi, le kellett   mondanunk a több emelet mély pincebázisról, raktárunkat csak a végállomásokon tudjuk feltölteni, de számolunk a patinás név iránti lojalitással a megértő törzsközönség részéről-.

.

- Tanúsíthatom , a vendéglátás nívója a régi békebeli időkre emlékeztet, a villamos hátuljában jégszekrény gondoskodik az italok megfelelő hőmérsékletéről, a szomjas és éhes vendég ellátását útközben pár fillérért rendelhettő hideg étel (kolbász, szalonna, hagyma, sajt és egyéb ínyenc harapnivaló) is biztosítja meglepően -ismétlem olcsó áron, -mint az korábban is szokásban volt a patinás korcsmánál.

-Hogy aztán három év múltán -a koncesszió lejártakor - mi lesz majd, az még a jövő zenéje! Az utódom - mivel én három esztendő múltán  nyugdíjaztatni szándékozom magam-bizonyára szintén meg fogja vívni a maga harcát a Mély Pince név méltó fennmaradásáért.-fejezte be az interjút az ősz tulajdonos .

A következő megállónál leszálltam, alig tudtam átverekedni magamat a felszállók között a hátsó, leszálló  peronig. ahol páran teljesen szabálytalanul tujáztak. Kinek ne esne jól egy feles, vagy munkaindító hosszúlépés mindennapi szorgos tevékenysége kezdetén?A csapossegéd nem győzte a rendeléseket. Intettem a megállóból lassan kigördülő villamosnak, a vezető búcsúzóul rácsapott egy párat a csengőre. Az ismerős dallam betöltötte a meggyötört völgyet és lassan halkuló hanghullámokban  felszállt a villanyos vezeték fölé a magasba!

Éreztem, az üzlet sínen van!

kisfirkász

*Krúdy Gyula író, a Mély Pince nemrég elhunyt törzsvendége

Bocsásson meg a kedves olvasó, ha netán a dokumentum stílussal megtévesztettem. Természetesen mindaz amit leírtam, pusztán fantazmagória, kitaláció - de megtörténhetett volna!

kassius

Kocsmajárat....

Poldi bácsi vendégkönyve

KELLÉR DEZSŐ 

Poldi bácsi

vendégkönyve

M árai Sándor, a „Föld, föld” című könyvében egy szívszoritó naplójegyzetben gondol vissza utolsó találkozására Krausz Poldival, a tabáni Mély pince harcsabajszú tulajdonosával. Negvennégyben, a márciusi, vészjósló vasárnap után, amikor a megszálló nácik már szedték össze a zsidókat, váratlanul beállított lakásába a vendéglős. Hóna alá szorítva hozta legféltettebb kincsét, a vendégkönyvet, amely az író- és művészvilág kiválóságainak följegyzéseit tartalmazta, köztük legkedvesebb törzsvendégének, Krúdy Gyulának apró betűs beírását is. Azt kérte az Írótól, hogy vegye át és őrizze meg az utókor számára. Márai nem teljesíthette a kérését, mert saját könyvtárát sem érezte biztonságban. (Szimata nem csalt: egy romhalmazt talált a helyén amikor a háború után visszatért elhagyott lakásába.) Poldi bácsi szomorúan távozott és ahogy Márai írja: 

„ . . . az album velepusztult, amikor a 

közeli napokban elvitték, feleségével, 

Poldi nénivel együtt az újlaki téglagyárba s aztán onnan tovább, a lengyelországi megsemmisítő telepre.” 

így tudta, amikor ezeket a sorokat naplójába feljegyezte.Akkor a fellélegzés, az újra kezdés bódult forgatagában, a felröppent hírek kavargásában mások is így tud ták, ahogy visszaemlékszem,jómagam is. Csak később derült ki, hogyKrauszék egy zuglói lakásban dekkolva szerencsésen átvészelték a világháborút. A néninek már kevés jutott a békéből, de a szívós Poldi bácsi kihúzta ötvenötig, akkor fejezte be életét a Szövetség utcai klinika egyik kórtermében. Nyolcvanöt évet élt. 

Utolsó kívánsága az volt, hogy hozzon az unokaöccse egy fél liter bort a szemközti vendéglőből.És az album ? Nem pusztult el. Csodák csodájára megmaradt. Egy New Yorkban élő asszonynak, Mrs. Joly Nánásinak köszönhető, hogy átmentette és pár évvel ezelőtt a Petőfi Múzeumnak ajándékozta. Nánásiné nem más, mint Krausz Poldi unokája, aki férjével, a Magyar Színház egykori fővilágosítójával harminchatban vándorolt ki Amerikába. 

Törzs Jenőt is rá akarták beszélni, hogy tartson velük, de a neves színművész nem állt kötélnek. Viszont arra kérte őket, vigyék magukkal a két fiát, akiknek jövőjét, az egyre fenyegetőbb légkörben jobban féltette, mint a magáét. így aztán a Nánási házaspár a két Törzs gyerek kíséretében telepedett át a tengerentúlra.

A kezdet nem volt könnyű, de a gyakorlatias érzékű szakember idővel az új közegben is feltalálta magát. Sőt, mást is feltalált, például a fémből készített karóraszíjat, amivel megalapozta egzisztenciáját. Amikor én 69-ben, egy amerikai turné alkalmával megismertem őket, akkor már a gazdag Nánásiékkal találkoztam. Egy fényűző fogadással tiszteltek meg minket, amelyre Karády Katalin, Fellegi Teri, Carelli G ábor és még több kinn élő művész is hivatalos volt. Megtudtam, hogy olyan magyar művész nem fordult meg New Yorkban, akit ők nem láttak vendégül. Aki csak jött az óhazából és valami köze volt a pesti színházakhoz, azt elhalmozták gyengédségükkel.

A hajdani „szaki” még évtizedek múltán sem tudott elszakadni a festett kulisszák világától. A hetvenes évek kezdetétől egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig, feleségével együtt minden nyáron hazalátogatott, hogy még az itteni túlélőkkel elbeszélgessen egy mindinkább távolodó színházi világ ködlovasairól, Sebestyén Gézáról és társairól. Hiszen már csak itt lelt befogadóra az olyan történet, hogyan marházta le őtBródy Purtyi, a Magyar Színház akkori igazgatója, amiért a főpróbán lila helyett sárgát adott be a reflektorba. Persze, a felesége családi kapcsolata folytán szó esett néha a Tabánról és a Mély pincéről is. így kaptam hírt a megőrzött vendégkönyvről. 

Amikor Joly asszony értesült tőlem, hogy az nálunk milyen különleges 

várostörténeti értéket képvisel, a New York-i konzulátus közvetítésével ajándékozta a Petőfi Múzeumnak.

Az album a harmincas évek elején került a vendégek elé a tarka terítős asztalokra. Akkor kongatták meg a harangokat a Tabán felett. A derék vendéglős gyermekeinek ajánlja a könyvet, azzal majd büszkén odaállhatnak ember és világ elé, hogy apjuk, a Poldi bácsi, és anyjuk a Poldi néni, „mindenkitől szeretve és tisztelve voltak.”

Poldi bácsi és felesége

Bevezetőként közli illusztris törzsvendégeinek listáját.

Elsőnek- Kepes tábornok-főtörzsorvost említi, a Ferencz József föld felfedezőjét. Aztán jönnek az írók, hírlapírók, művészek és a sok ismert név között büszkén 

fedeztem fel Andor bátyámét is, akit már fiatalon az a megtiszteltetés ért, hogy odaülhetett Gyula úr asztalához.Tallózván a bejegyzések között, Szerb Antaltól kettőt is találtam. Mind a kettő csak egyetlen mondat. 

1935 május 14-én ezt jegyezte fel: „Ma új életet kezdek.” A másiknál 

nincs dátum és csupán ennyi: „Éljen Kossuth.”

A legötletesebb talán Szép Ernő

két soros versikéje:

„A derék Krausz Poldi,

olyan magyar, mint Toldi.”

Krúdy sorai úgy dőlnek féloldalra, ahogy az író a fejét tartotta csöndes poharazgatás közben.

„Bizonyítvány .

Ezennel bizonyítom, hogy Krausz 

Poldi Mély pincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem.”

Budapest 1931 május 31.

Krúdy Gyula

Székely Mihály, mint egyik leghűségesebb törzsvendég azon kesereg, hogy a vendéglő éppen akkor szűnik meg, amikor ő Pestről átköltözik Budára.

„Most, hogy közelebb jöhetek magához Poldi bácsi, hát elmegy! Remélem nem hagy bennünket cserben, és legalább megígéri, hogy budai marad. Rám mindig számíthat, mint igaz jó barátjára a legmélyebb pinczehangoktól a legmagasabb és legszebb 

női szopránig. Székely Mihály.”

Keresztury Dezső, 1931 szeptember 6-án, huszonhetedik születésnapját ünnepli a Mély pincében és ezt verssel örökíti meg a vendégkönyvben. 

„Messze van odáig,

Jó Buda-váráig,

De eljöttem ide mégis 

Poldi bá’ boráért,

Nem is a boráért 

Csak egy barna lányért,

Fekete szeméért 

Édes szép csókjáért,

No, eddig van:

Dr. Keresztury Dezső 

a berlini egyetem magyar lektora, 

írtam saját vérem helyett csopaki 

borral.”

Szánthó Dénes, hirlapíró ugyancsak verssel szerepel: „Adjon Isten 3 

B-t, Bort, Búzát, Békességet,

Adjon Isten három P-t 

Poldinál Poldog Pékevilágot.” 

Mihályfi Ernő és hitvese, a drága 

Filo, a zárás napján vigasztalják a 

vendéglőst:

„Poldi bácsi ne sajnálja a romokat.

Boldog új életet kívánunk az utolsó 

estén.”

Végül: Bóka László nem vethette 

meg a jó borocskát, többször is találkozunk a nevével. Az egyik bejegyzése így szól: „A Tabánt le lehett bontani, de Poldi bácsi örökkévaló.”

*

Hát ennyit a Mély pince megkerült 

vendégkönyvéről. Úgy látszik, a közmondás, hogy a könyveknek is megvan a maguk sorsa, a vendégkönyvekre is vonatkozik. Poldi bácsié ötven év múltán a tarkabarka asztaloktól eljutott a múzeumba. Már ott őrzi emlékét a lebontott városrésznek, 

ahol girbe-gurba, kacskaringós, macskaköves utcák vezettek Krúdy Gyula kedvelt vendéglőjéhez. Vargha Balázs szerint „írók aranyozták be a Tabán glóriáját.” Hadd tegyem hozzá, ennek az arany glóriának a fénye felcsillog a Mély pince vendégkönyvének az oldalain is.

Forrás:Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1987

A teljes vendégkönyv fotókópiája:

https://melypince.blogspot.com/2010/05/vendegkonyv-anno-1918-1933.html

Képek:Tabán Anno,Szentkeressy Ngy Károly933.html

(a vendégkönyv Tombor János, Poldi bácsi dédunokája ajándéka Tabán Anno-nak-

TABÁN AHATVANAS ÉVEKBEN (MTI FOTOARCHIV)

 

TABÁN SZÉPSÉGE

Tabán fogalma a duettben történő holdfényes sétáknak, a kedélyes citera muzsikának, a jó bor mellett üldögélésnek, az oleanderes udvaroknak és kis görbe utcáknak.

 Azt hiszem, sokan vannak, akiknél e budai városszelet emlegetése némi nosztalgiát kelt, mert ha végigmennek cipő koptató utcáin, régi önmagukkal találkoznak. egy-egy kapu alól vagy kerítés mögül elszaladt ifjúságuk hetyke és mosolygó arca villan elő. Jóval a háború előtt történt Pest részéről Tabán felfedezése. ahová eleinte inkább csak költők jártak, amatőrfotografusok. diákok és diákhölgyek, később azonban eljöttek a börziáner-arszlánok és démonok, élvezni a drága bólét és az olcsó hangulatot.

Divat lett Tabán. Egész irodalma támadt, amely neo-biedermeyer hangját és alakjait itt találta meg, tizenöt percnyire a belvárosi házak nagyvilági légkörétől, a Váci-utca páráitól, egy bábsütő és harmonikával szórakozó kisváros profiljában (K rú d y Gyula, M iklós Jenő Írásai képviselik logpompásabban e helyi bélyegű literaturát.) Ez a kisvárosiasság a zugó, csilingelő és rohanó nagyvárosiasságban. a vasbeton, a villany, a körutak Budapestjével szemben egy ódon. alapvonalaiban még középkori eredetű utcaalakulás közelsége és ellentéte: ez volt egyrészt az az ünneplő valami, amely idevezényelte azokat a fogékony és ráérő embereket, akik Tabán híveiként vágtak neki a budai hegyoldalnak, amely egyébként magyar kesergők helyett inkább sváb dalok és leánderok termőföldje. Tabán divatja ma sem csökkent, főleg ilyenkor, nyáron virul erősen, bár vannak, akik azt mondják, hogy e vidék pirospozsgás romantikája nem az, ami egykor volt. Ennek ellenére e sorok írója is abba a szektába tartozik, amely itt iól érzi magát s számontartja. ha netán valami nevezetesebb változás adódik a tabáni határokon belül. 

Bethlen udvar 1924

Hosszú ideje nem adódott semmiféle változás, most azonban a magasság és szélesség ugyancsak imponáló méreteivel az Attila-köruton elkészült egy lakóház, amelyre a szomszédos kis ablakok és öreg tetők ijedten tekinthetnek. Azt juttatja ugyanis eszükbe, amiről időközben joggal megfeledkezhettek: a sorsot, amely vár rájuk, s amely, hiába, az elmúlás sorsa- Ez a miniszterelnök nevére keresztelt sokemeletes építmény, friss falaival és komfortjával felidézi azt a kérdést. ami a háború előtt lett aktuális s Tabán szabályozása címen szerepelt. Pspíron a kérdés már el volt intézve, a városrendezés korifeusai kimondották az ítéletet Tabán fölött, végrehajtását azonban felfüggesztette a kitört fegyverzaj, s Tabán helyzete ahhoz a siralomhásban merengő halálraítélthez lett hasonló, akinek utolsó napjai nincsenek megszámlálva. Ma sem mondhatni ugyan, mintha könnyű volna megszámlálni azokat a napokat. amikor majd lassú, de általános költözködés fog megindulni ezeken a budai lejtőkön, a sárgára mázolt házak fa lépcsőiről, a szerény tabáni udvarokról, amelyeknek mélye, pincéi és elföldelt gödrei azonban egész bizonyosan régi idők harcos emlékeit fogják kivetni, kupánvágott török koponya mellett békésen heverő magyar szablyát. Egyelőre nincs még itt az az idő, amikor a huszadik század túrni. ásni. rombolni és építeni fog azon a történelmi földön, amelynek pompás vize hajdanában—danában annyi epikuroszi-örömet okozott lubickolni szerető derék és dicső pasáknak, de az uj ház az Attila-köruton halk harangkondulásként már jelzi, hogv ehhez a szigorú és kérlelhetlen mémökmüvelethez közelebb vagyunk, mint voltunk tegnap s el fog jönni, akár akarjuk ezt mi Tabán pártiak. akár nem akarjuk. Vájjon miféle viszonyba kerülhet itt a veszteség a nyereséggel, mi jelenthet többet: a régi szépség, amely elmegy, vagy az uj, amely érkezik helyébe? Nehéz, sőt nem is lehet felelni rá. Nekünk minden esetre az az arc kedves, amely előttünk van: Tabán mai arculata, amely tegnap előtt. nagyanyáink postakocsin nászutazó idején ugyanilyen volt. Mi az utcák hirtelen szögbe szaladó rendjét. a házfalak, öblös kapuk, kémények, éles kiszögellések képét s a körülöttük és mögöttük folydogáló élet kimért ritmusát úgy szeretjük. ahogy megszoktuk. Sajnálni fogjuk, ha majd eltűnik, mint ahogy hosszan szokás nézni az álomképszerüen távozó díszletek után. De ha konzerválni kétség kívül lehetne s konzerválni érdemes is volna egynémely részletét _ —- például a templomot az előtte lévő tér és házfront zárt stilusegységében —. az egész kispolgári Tabán sorsa mégsem lehet más, mint amire ítélve van.

S ez jói van így, főleg persze akkor, ha az. amit az uj építők tervezőplajbásza és körzője ideteremt, valóban szépség lesz. Képzeletüktől, ízlésüktől, találékonyságuktól függ, hogy ez miként fog sikerülni, de csak akikor sikerülhet, ha azokból a princípiumokból születik, amelyeket a régi Tabán pallérai és ácsmesterei főiskolai oklevél nélkül is tudtak és respektáltak. Az első számú elv: a talaj alakulásának döntő számba vétele. Tisztelni kell a hegyet, amelynek háta az otromba háztömegeket, elterpeszkedő monstrumokat nem tűri szívesen, távlataival, kanyargó vonalával viszont szinte kínálja magát, hogy az uj építők az uj idők ízlése szerint, de továbbra is azt varázsolják ide. amit a házacská világa képvisel: festői Utcahatásokat. enyhe lugast az idilli, szabad udvart a napfény számára, otthonjait a jó alvásnak. a. baráti poharazásnak, szivek ábrándjának és lágy zongoraszónak.

 Dömötör István

Nemzeti Újság 1925 augusztus 15

                        Mulatozó társaság

ÚJ TABÁN-FOTÓK A FORTEPAN-ON