NONAME SZIGNÓVAL:TABÁN, KŐMŰVES UTCA

UDVARI DEZSŐ:TABÁN LÁTKÉPE A GELLÉRTHEGYRŐL

KRÚDY KORCSMÁROSÁNÁL (BEFEJEZŐ RÉSZ)

KRÚDY BETEGÁGYÁNÁL.

Az emlékkönyvet forgatom:”Éljen Kossuth. Szerb Antal”

  „Porszem az ember,viszi a szél,

   örökké csak a jó bor él.”

Mennyi  név : Képes Gyula tábornok, a Ferencz József föld fölfedezője,…Vaszari János…..azután  Kuthy Vince. A híres cigány , a Mély Pince hegedűse, aki még a walesi hercegnek is húzta. Az öreg most elkomorul, szemén könnycsepp játszik:

    Krausz Poldi 

-Egyszer azután megbetegedett Gyula bácsi, súlyos állapotban feküdt a kórházban , senkit sem ismert meg. Akkor eljöttek hozzám a barátai és azt mondták nekem :     „Gyere el Poldi Krúdy Gyulához” 

   Az orvos azt mondja, csak akkor kap erőre, ha olyan embert látna , akinek nagyon megörül. Be is csempésztek a kórházba , ahol még a főápolónő is be volt avatva a titkukba. Bementem Krúdyhoz, aki akkor már három napja nem beszélt.

         Mikor meglátott, kiugrott az ágyból, megölelt és azt mondta:

-Úgy unatkozom, Poldikám. Csakhogy érzek már valami hazai szagot. Azután a Templom utcában gyertyafény mellett (mert villanyát kikapcsolták) meghalt.-

        Az újság 1943 december 12-i száma a cikk fejlécével

Azóta Poldi bácsi minden május 12-én feketébe öltözik és kigyalogol a temetőbe az egészen egyszerű és dísztelen sírhoz.

-Nekem a legjobban az fáj,hogy nincs sírköve.*Pedig mennyi tehetségtelen ember kapott  emlékművet.
Ezt szó szerint így mondja Poldi bácsi .

Nem gyűjtött vagyont, hiszen az írók korcsmárosa volt

Forrás:Ruffy Péter :Krúdy korcsmárosánál (Újság,1943decenber 12 26.oldal

*Krúdy Gyula  sírkő állítását Poldi bácsi már nem érhette meg .1963-ig még húsz évet kellett volna várnia. Ekkor avatták fel közköltségen sírkövét a kerepesi temetőben, Borsos Miklós szobrászművész alkotását.



Előzmények : Krúdy korcsmárosánál      2. rész
                             Krúdy korcsmárosánál  első rész
                            

PESTI CSODABOGARAK

Apróságok Krúdy Gyula régiségkereskedő úr bódéjából

(Saly Noémi saját, 2005-ben megjelent könyvéről)



Sokféleképpen szeretünk. Sokféle módja van annak is, hogy az ember ezt kimutassa. Más a helyzet a mákos tésztával, más egy dallamfoszlánnyal, egy kisgyerekkel, a szomszéd kutyával vagy a szerelmünkkel. Ne bonyolódjunk most abba a kérdésbe, milyen nehéz eltalálni, hogy a másik mit szeretne (s hogy feltesszük-e egyáltalán ezt a kérdést a megfelelő pillanatban) - most a város szeretetéről lesz szó.
Krúdy Gyula nagyon szerette Budapestet. Tizennyolc évesen költözött ide, s haláláig nem is mozdult sehova, legalábbis nem hosszú időre. Ismerte minden zugát: nincs olyan negyed, amelyik föl ne bukkanna írásaiban. Szerette, mondom, ami nem azt jelenti, hogy feltételek nélkül rajongott volna érte. Elég csak belelapozni az Asszonyságok díjába, a Szent Terézia utcáiba vagy a Zöld Ászba, hogy világossá váljék, miről beszélek.
No mármost én pedig nagyon szeretem Krúdyt is, Budapestet is. Sőt az előbbiért - bevallom - feltételek nélkül rajongok. Irodalomtörténészként persze tilos lenne efféle asszonyi ájulattal közelítenem hozzá, hisz a tudománynak az a dolga, hogy a lehető legtárgyilagosabban nézzen a vizsgálandó szerzőre vagy szövegre, de a szívnek, ugye, nem lehet parancsolni. Ezért hát nem írok Krúdyról.
Budapesttel más a helyzet. Szeretem, mint gyerek a kibírhatatlan szülőjét vagy - korom haladtával - mint anya a hülye gyerekét. Az érzelmeknek ez a fajtája sem könnyíti meg, hogy az ember tárgyilagos legyen, de némi önfegyelemmel mégis el lehet érni azt a minimális távolságtartást, ami lehetővé teszi, hogy megszólaljunk. Ezért hát írok róla.
Hogy mi mindenből áll össze egy város, azt lehetetlen öszszeszámolni. Kövek, fények, fák, vizek, emberek, zajok, szagok, a felhalmozódott idő, jóság és gonoszság - és ráadásul ez az egyveleg mindenki számára és minden pillanatban más és más: helyünk, hangulatunk, életkorunk is befolyásolja a képet.
Szerelmetes Budapestem: óriási zsibvásár. Építészeti, kulturális, emberi kincsek és lomok. Barangolok, álmélkodom, fanyalgok. Aztán porlepte vackok között megcsillan valami furcsa. Kiemelem két ujjal, óvatosan. Lefújom, lesikálom.
Könyvem, a Pesti csodabogarak (most jelent meg az Ab Ovo Kiadó gondozásában) Krúdy Gyula régiségkereskedő úr bódéjában talált apróságok gyűjteménye. Három nő és három férfi, közismert alakjai a hajdani városnak. Tisztelték és kinevették, kedvelték és üldözték őket. Mind a hattól megjelent valami nyomtatásban, mind a hatnak többé-kevésbé kudarc volt az élete, s (szerencsémre) Krúdyn kívül mások is írtak mind a hatról.
Hadd mutatom be őket dióhéjban.
A legidősebb közülük Vasvári Kovács József, "a nemzet funerátora". (Ez olyasféle tisztség volt nagy dísztemetéseken, mint a vőfélyé a lakodalomban: vonult a koporsó előtt vállán a kereszttel, búcsúztatót is mondott, ha kellett. Kossuth volt az utolsó, akit elkísért.) "Civilben" színész volt. Vándortársulatokkal utazta be az országot, aztán vénségéig Budapesten játszott zsánerszerepeket népszínművekben - azokat viszont olyan jól, hogy neki írták az első magyar operett, A szerelmes kántor címszerepét. Hogy miket mesélnek róla a kortársak? Például hogy egyszer kéménytűz ütött ki a Nemzetiben, az előadást félbe kellett szakítani. A rendező rászólt hősünkre, értesítse kíméletesen a közönséget, menjenek haza. Kóbi átrohant a színen egy vizesrocskával, és futtában kíméletesen rábődült a nézőkre: - Tűz van!
(És ki emlékszik már az első magyar színész-menházra, a Felvidéken, ahol élete utolsó hónapjait töltötte? És ki írt erről a menházról remek riportot? Megmondjam? Jászai Mari.)
A nemzet funerátora, ha máshogy nem, látásból biztos ismerte a város egyik leghíresebb asszonyát, "Pest Rózsáját", Pilisi Rózát. A Szervita téri virágüzlet tündérének grófok, bárók udvaroltak - aztán az ifjú Apponyi Albert kiemelte a pult mögül. Szegődtetett melléje nevelőnőt, nyelvmestert. Igazi "grande dame" lett Rózából, s amikor Apponyi elhagyta, már megállt a maga lábán. Saját palotája s valóságos udvartartása volt. Ágyában megfordult a fiatal irodalom színe-java, például az ifjú Krúdy, meg az a daliás, tehetségtelen író, akiről Strobl mester Toldi Miklós szoboralakját mintázta a múzeumkerti posztamensre, s aki miatt Róza el akarta dobni magától az életét. Krúdy megírta (mint mindent) -, Toldi modellje pedig hatalomra jutván véres bosszút állt jellemtelenségeinek kiteregetéséért.
Ha valamiről, hát - ha megérte volna - erről biztosan ír egy formás "megrovási kalandot" a múlt századforduló egyik legmókásabb figurája, Hazafi Veray János. "A Haza vándor koszorús dalnoka és a jótékonyság lelki barátja", "az özvegyek és árvák pártfogója", "a népnevelés bajnoka", sőt "a városi villamos barátja" filléres cetliken árusította rettenetes költeményeit, amiből házat vett magának Albertirsán, de még adakozásra is futotta. Halálakor Ady is megemlékezett erről a fura falu- (pontosabban város-) bolondjáról. Idézzünk kedvcsinálónak egy Hazafi-féle sorpárt? "Üres fejed mint a véka / Marczangoljon meg a béka."
Míg Hazafi Veray pörge kalapban, fokossal hadonászva kántálja költeményeit a Ligetben, szomorú sorsú kortársnője, Simli Mariska - nem kisebb feltűnést keltve - cilinderben és reverendában cikázik, lapalapítási terveit lobogtatva irodalmi kocsmákban és főúri előszobákban. Nem lett volna semmi baj szegénnyel, ha nem születik lánynak, rosszkor, rossz helyre. Teológus szeretett volna lenni, s amikor sokadszori nekifutás után belátta: nem lehet, az irodalom, a lapszerkesztés felé tört utat. Fél-kalandor vállalkozásai rendre kudarcba fulladtak, s amikor gyanúba keveredett, hogy elcsábított - ő, a leszbikus! - egy tizenhat esztendős bárófiúcskát, visszatoloncolták szülővárosába, Székesfehérvárra. A tragikomédiából aztán hamarosan tragédia lett...
Tragikus sorsra jutott szegény Bakti Gyula is, aki rikkancskölyökként addig ólálkodott az éjszakai kávéházak szerkesztőségi asztalai körül, míg föl nem csapott maga is költőnek, szerkesztőnek. Nádas Sándor, Ignotus, Molnár Ferenc adott előszót a köteteihez, s Molnár jóvoltából került be az egyik legsikeresebb magyar filmszkeccs, a Gazdag ember kabátja (1912) szereplőgárdájába, ahol magát, a rikkancsot alakította. Hallgassuk csak a bemutatkozását! "Kóborgok én éjjel-nappal / Nevetik fura alakom. / Vérző szivvel kedélykedem, / Mert csak ugy veszik meg a lapom. / S ha egy kávéházba megyek, / Hol vidám, bohém fiuk üllnek, / Ott ők kapucziner mellett, / Reggel ötig züllnek."
Kutya legyek, ha nem szolgált újsággal utolsó hősnőnknek, a Puella Classicának (Klasszikus Leánynak), aki pesti éveiben szintén az éjszakai kávéházakban élt. Elcsábították, Bécsből Pestre került, az utcai bárcás kurva státusáig csúszott - és volt ereje kikapaszkodni! Írni kezdett (rém rosszul), de neki is akadt komoly irodalmár pártfogója, Somlyó Zoltán, aki barátságból lefordította egy novellafüzérét. Hogy lett belőle Pozsonyban lánglelkű szlovák honleány, köztiszteletben álló lapszerkesztő, sőt egyházi írónő, aki nemrég emléktáblát kapott hajdani Almássy utcai háza falán? Azérse mesélem el itt.
Még hogy a várostörténet unalmas, poros vacakolás...

Saly Noémi

TABÁN, ELFELEDTÜNK TALÁN?

       Felismeri-e a mai nemzedék az egykori Tabán épületeit,utcáit? Alig hinném, fotókról talán olykor-olykor igen , de festményekről már nem. A ma emberének ez megbocsájtható. Lassan a negyedik nemzedék születik  a városrész lebontása óta. Zöldellő hegyoldalként , tavaszi LGT koncertek helyszíneként még beugrik a Tabán név. Tavaly szeptemberben a budavári önkormányzat  bezárta  az emlékét  nagy gonddal őrző Tabán Múzeumot is, a helytörténeti gyűjtemény az ittlakók és  lelkes gyűjtők által összeadott emlékek gondosan becsomagolva és lajstromozva  penészednek  egy raktárban. A beharangozott tatarozásból eddig semmi sem lett, azon kívül,  hogy a  kertkapuról gondosan leszerelte valaki a Tabán Múzeum feliratot.

   Minap rátévedve a Kieselbach Galéria  weboldalára, sajnálattal  állapíthattam meg,Tabán tényleg a feledésbe merülni látszik, már nem érdemes az eladó festményeket e névvel kitenni a kirakatba , a név már nem csábít. Arra gondolni sem akarok , hogy a festő munkássága ismeretében egy szakember ne tudná a helyszínt beazonosítani. Nézzünk néhány példát!

Felfogás kérdese. Tabán tényleg egy külön kisváros volt a nagyvárosban. Én inkább a"Kereszt utca -címet adnám-háttérben a Fehérsas utcai polgárival"

Stimmel.Tabán tényleg Budán van. Az már csak mellékzönge, hogy ez a kép a Holdvilág utcá-t ábrázolja

"Tabán, Árok köz 4 , barokk kapuval"

Komolyabb a mai képkereskedők tévedése a helyszínt illetően Guzsik Ödön fentebbi festményén. Való igaz ,van valami óbudai feeling-je az ábrázolt utcának, de ez mégiscsak Tabán , mégpedig az Árok-köz 4. Aki nem hiszi, járjon utána 

 Turmayer Sándor rengeteg tabáni témájú képet festett . Nem valószínű, hogy ezt a címet adta festményének.
Tippjeim a következők:
 -"Holdvilág utca"
 -"Holdvilág utca vége"
  -"Holdvilág utca torkolata a Kereszt tér felé"

 Tényleg van a képen lovaskocsi! Ám a lényeg az, hogy a festmény a Szarvas teret ábrázolja,(vájtfülűeknek: akkoriban  Szebeni Antal tér ) azaz a kép címe:

            "Szarvas téri látkép lovaskocsival"

Tabán, elfeledtünk talán?

kassius

TIBAI-TAKÁTS JÁNOS: TABÁN

Borzsák Attila -akinek ezúton is köszönjük- újabb beküldött Tabán képe:

A másik beküldött Tibai kép  eredetiségét a festő dédunokája  még vizsgálja kérésére  később közöljük.

KRÚDY KORCSMÁROSÁNÁL 2.RÉSZ

„Krúdy és Bródy hajnali háromkor bekopogott hozzám”

Előkerül a ládafiából a régi emlékkkönyv , a korcsma aranykönyve,amelybe Krúdy ezt jegyezte be:

Bizonyítvány

Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mélypincéhez címzett

vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem

      Budapest 1931 május 21

                                                 Krúdy Gyula

Nézem a bejegyzéseket:Bródy Sándor, Szép Ernő, Márai Sándor, Kóbor Tamás, Zsolt Béla, Lakatos László, Laczkó Géza, Ignotus Pál, Babay József, Szüle Péter, Rákosi Szidi, Várkonyi Titusz jártak leginkább ide, mert Poldi bácsi boránál nem volt jibb a világon.

 -Hogyan is lett az írók korcsmárosa?

-Kérem szépen, az úgy történt, hogy egy éjszaka háromkor, mikor Bródy Sándor a kommón után Olaszországból hazajött, konflis állt meg a korcsma előtt. Hárman jöttek, Beódy, Ábrányi Kornél és Krúdy Gyula.Úgy ugrottam ki az ágyból, amint bezörgettek az ablakon. Mikor kinyitottam az ajtó, Krúdy Gyula rám mutatott és így fordult Bródy Sándor felé:

-Látod Sándorkám, ez egy derék magyar usidó lehet, mert hosszú alsónadrágot hord!

Azttán a szemembe nézett:

-         Mondja korcsmáros , szoktak itt politizálni?

-         Soha- feleltem.

-         -Akkor én ezentúl idejárok-válaszolta Krúdy-Azóta hozzám járt több mint húsz esztendeig. (helyesen 15 évig*)

„NEM LEHET AZ JÓ MAGYAR ÍRÓ, AKI POLITIZÁL”

A korcsma falára tábéákatakasztottunk ki

„POLITIZÁLNI TILOS-aki politizál , azt nem szolgáljuk ki!”

Krúdy meg is jegyezte egyszer:

-„Nem is lehet az jó magyar író aki politizál”. Többedmagával járt odamajdnem minden este.Csak akkor nem ment el, ha súlyos beteg volt. Külön asztaluk volt és amikor a város megtudta, hogy Krúdy a „Mély Pincébe” jár, egyre többen jöttek..Fiatal írók, újságírók, riporterek.Csendesen ültek, de akkor voltak a legboldogabbak,ha Krúdy asztala mellett kaptak helyet.Ilyenkor csendben ültek, egy szót sem szóltak,Füleltek,hogy mit beszél Krúdy?Mert a felejthetetlen jó Gyula bácsi az írók fejedelme volt.

Poldi bácsi jó nagyot  kanyarít az abált szalonnából, előkotorja a régi emlékeket: : még a Corriere della Sera és az angol képes lapok is írtak a „Mély Pincéről”, a magyar írók tabáni korcsmájáról.

            -Mi  a legkedvesebb  emléke Poldi bácsi?-

A jó öreg csavarintott egyet egyet fehér bajuszán:

-Egyszer az író urak jó nagyot mulattak. Az egyik,aki költő volt,azt mondja:

-Én nem megyek haza.

-Miért nem ?- kérdezte a többi

-Nincs kapupénzem.

-Adunk mi neked!

-Annyit nem tudtok adni.Már két hónapja nem fozettem.a házmesternek.Megvárom az öt órát itt a Gellérthegynél, akkor már nyitva van a kapu.S azzal elbúcsúzott. Én meg megnéztem ,mit csinál. A madarak csodálatosan kezdtek dalolni. A költő ballagni kezdett a Gellérhegy felé, mikor egy rendőr megszólította:

-Mit csinál itt uraságod?

-Impressziókat gyűjtök!

-Aztán van gyűjtési engedélye?

-Nincs.

-Akkor tessék elhagyni a területet-zárta le a beszélgetést a rendőr.

A költő meg elballagott.

Befejező rész: Krúdy betegágyánál

Forrás :Ruffy Péter ,Újság 1943 december 12 26.oldal