1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2013. április 10., szerda

A HUNGÁRIA FÜRDŐ CÍMERE

A Facebbok-ról került elő: a Hungária fürdő csempeképe a Nyár utca 7-ből

Forrás : Borovi Dániel, facebook

Az 1820-as években a Hungária fürdő helyén állt telek tulajdonosa, Gamperl András selyemkereskedő kútásás közben ásványi sókban gazdag hideg vizet fedezett fel, s 1827. május 23-án nyitotta meg a Gamperl-féle Vasfürdőt. Az 1838-as pesti árvíz azonban elmosta ezt az első épületet, s az újjáépült fürdőt az 1840-es évektől kezdték Hungária néven emlegetni a pestiek. Ekkor és egészen az 1920-as évekig a fürdő még a Wesselényi, a Nyár és a Klauzál utca által határolt hatalmas tömbből állt (a mai Dohány utca 42. és 46. szám alatti telkeken).

1890 körül a Nyár utca felőli szárnyat Novák Imre tervei szerint jelentősen átépítették, és kibővítették a korábban mindössze tizenöt káddal üzemelő fürdőházat.



közelről..










Eredeti kép...




A kép annyira megtetszett, hogy beforgattam síkba.....


kassius


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése