1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2014. október 9., csütörtök

ITT VAGYUNK ALBECKERNÉL 2.RÉSZ

Nemes Tamás írása a Budapest folóirat 2004/6. számában

2,résza
Ahogy a vendéglő népszerűsége nőtt, úgy költözött egyre  nagyobb épületbe egyszersind a tabáni hierarchiát követve valamivel lejjebb a domboldalon az új évszázad első éveiben a Hullám utca 15-be, 1908-ban pedig a Kereszt tér Duna felé eső oldalára.


Ettől fogva még negyed századon át itt szolgálták föl a legendás halászlevet és a sült halat,amire  jól csúszott a könnyű budai bor.Időközben 1902 májuusában Schreil Győző hentesmester feleségül vette Albecker Antal három lány közül az akkor 18 éves Katalint,két évvel később pedig átvette  apósától az akkor már közismert vendéglőt.A vendéglő kapuján kiszögezett fémtábláról az arrajáró megtudhatta:
                                 Schreil Győző
                        Albecker vendéglője
                 kitűnő fajborok,részvénysörök
              elsőrendű hideg és meleg konyha
                       Naponta friss halászlé
              szeszes italok korlátlan kimérése
Télen,bent a jó melegben,tavasztól őszig kinn a kertben,az öreg gesztzenyefa alatt szólt a sramli:stájer citera, hegedű,kétnyakú gitárés harmonika szórakoztattaaz asztalok köré gyűlt kompániát.Szabó Dezső így idézi a hangulatot:*
Ez a kocsma magába gyűjtötte mindazt a demokráciát,ami nem volt Magyarországom.Egyetemi tanár, hordár, tábornok, diák, foltozóvarga, városi tanácsos,egxházfi véletlenes összevisszaságban élvezték itt az életalázatos apró örömeit."
A  kert népszerűségének bizonyára az is jót tett,hogy az iparművészeti remekműnek is beillő lámpák fénye mellett sötétedés után  sem volt gond  kipiszkálni a dunai pontyból a szálkát.

Kerti világítás ide,Kereszt téri lámpa oda, a hagyomány viszont hagyomány: Rudi bácsi csekély fizetségért továbbra is kézilámpőásával világítva  kísérte le a romantikára vágyó vagy csak kissé kapatos vendégeket a meredek, hepehupás utcán a Dunapart felé.-El is kellett jutni odáig, hiszen sok vendég Pestről jött.Korábban inkább társaskocsin (omnibusz nár 1832-től járt Budán, a Lánchíd átadása óta pedig a túlpartról is),aztán 1870-től menetrendszerű csavargőzösön, a népszerű "propelleren",(amelyről még szállodát is elneveztek a Rudas fürdő mellett),.1903-tól pedig a gyönyörű új Erzsébet hídon amelyen 1914-től az első villamos is átcsiolingelt.Egy romantikus este befejezéséhez talán mégis csak a konflison vagy fiákeren való hazakocsikázás dukált leginkább a Tabánban,az előbbiek a Döbrentei téren  utóbbiak az Apród utcában várták utasaikat.


Lámpás Rudi

Persze mindíg voltak olyanok is, akik a város szégyenének ,a királyi vár méltatlan szomszédjának  tartották az ódon városrészt.Holott aTabán világa talán sohsem volt olyan sötét.mint amilyennek akkor és azóta is sokan beállították.A két háború közötti években már kifejezetten vonzó hellyé vált, romantikus zeg-zugos utcáiban szerelmespárok sétáltak, lélpten-nyomon kihallatszott a zene a kertvendéglőkből.Ez nem nagyon zavarta azokat, akik-már a huszas években arra spekuláltak,mekkora üzlet lenne itt fényűző fördőket, körülöttük sokemeletes bérpalotákat építeni.
Nindenesetre a városvezetés döntéde nyomán 1933-ban megkezdődött a városnegyed teljes lebontása.

Megjegyzés:

1./A Hullám utca 15-ben 1902 körül nyitotta meg vendéglőjét Albecker Antal, 1907-ben Schreil Győző neve is megjelent a névjkegyzékben,mint vemdéglős. A követező évben már el is költöztek a Hullám utcából. Albecker nyugdíjba vonult,eladta Holdvilág utca 7 szám alatti saját tulajdonú házát a fővárosi Közmunkatanácsnak , majd visszabérelte az épületet és haláláig ott lakott. Schreil Győző ekkor bérelte  ki a Kereszt tér4-et .amely még 25 évig lett ismert,mint Albecker vendéglő. Érdekessége ,hogy  apósa már csak jól megérdemelt pihenését töltve ,vendégként üldögélt az árnyas kerthelyiségben. 

2./*
ALBECKER-nél  két zenekar is működtt  népszerűsége csúcsán:egy sramlizenekar és egy cigánybanda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése