A KERTI KOCSMA 100 ÉV ELŐTT (185 ÉVE)

  Képes Vasárnap - A Pesti Hirlap kiadása Pesti Hirlap Vasárnapja, 1934. augusztus-december (56. évfolyam, 31-52. szám)1934-09-16 / 37.

A régi magyar ember kocsma-tipusa a csárda volt. Ez azonban minden egyéb volt, csak nem kerti kocsma. Evés-ivás, romantika és betyárság a csárda falain belül zajlott le. A régi versek is a csárdát olyannak dicsérik, amely menedéket nyújt vízben, fagyban, éjszakában a fáradt utasnak.

Ez a csárda-típus befészkelődött a kezdetleges városi életbe is, a művelődés haladtával azonban visszafejlődött, megszűnt és helyet adott haladottabb utódoknak. Ilyen kései származék volt a kerti kocsma.

Kocsmához a kert magától adódott. A városban ott volt a házudvar, a város határában pedig akár az országút szélére ki lehetett verni a fapadokat és máris megvolt a kerti kocsma: nyárspolgárok kedvenc üdülőhelye ma is, száz év előtt is.

A kerti kocsmák divatja ugyanis nagyjában százévesnek (185) mondható. Része volt benne a sörgyártás előreszökésének. Gróf Széchenyi István fiatal éveiben még nem volt úri ital a sör. A gróf 1815 decemberében — Angliából hazajövet — ezt jegyezte fel naplójában: 

„A serfőző gyárat utálatosnak találom, mert a ser butítja és álmositja az embert, aztán ha ez a mesterség lábra kap, ki az ördög veszi meg a mi mágnásaink savanyú borait“

Ez az aggodalom, úgy látjuk, ma is aktuális. A baljóslat bevált, mert a sörgyárak elkezdtek szaporodni.

1830 körül telepedett hozzánk egy Neswarba Vencel nevű sörgyáros.

Épített sörgyárat, majd egy sorházat, a Király-utca végének jobb sarkán, a Lövölde-téren. Modern helyiség volt ez, az egykorú leírás szerint szalonjai is voltak, sőt kertje, vízmedencével.

1840-től kezdve Gambrinus-nak hivták.

Szemben volt vele a Kínai.

Pest mellett persze Buda sem akart elmaradni.

 Mint kerti vendéglő ugyancsak a 30-as években kezd szerepelni a Horváth-kert. Ezt 1834-ben Duchange, a Nemzeti Kaszinó vendéglőse bérelte ki és „francia csinossággal készítette et nyilvános mulatságra“. A kertet június 15-én nyitották meg. Zenés reunió (összejövetel) volt benne minden vasárnap, hétfőn és csütörtökön, amikor is két ezüstkrajcár volt a belépődíj. Anna-napján és Szent István-napján gyönyörűen kivilágították a díszes vendégközönség számára

A Horváth-kert fényei

„Mintha az égnek minden csillagai "— írja Garay János az 1834. évi Honművész-ben -leszállottak volna versenyt ragyogni a sok csillogó bogár- és kökényszemekkel, melyek itt okuláros és nem okuláros férfiaktól megnézve, vizsgálva és csodáltatva arról látszottak bizonyságot tenni, hogy a szép szem a világ minden teremtett csillagai közül a legszebb csillag..

Ez élő csillagokon kívül volt itt mindenféle ravasz világítóeszköz. Glédába felállított világosító tulipánok, virágos süvegek, lámpacsillagok, piramisok. Szent Istvánt és Attilát ábrázoló átlátszó festmények: a villany- és gázvilágitás előtti világító művészet csodái.

Pesten ezenközben a Spiegel-, később Tüköry-sörcsarnok emelkedett nagy hírre. A Spiegelek gazdag ácsmesterek voltak, akiknek nagy raktáraik voltak a Duna mentén. (A Tükör-utca róluk kapta nevét.) A Tüköry- sörcsarnok a Lipótvárosnak külső részén volt. Nagyszabású hely volt ez. Ragyogó termei voltak rossz idő esetére. Egyébként a kertben folyt a mulatság. 1848-ban például a híres Morelli karmester itt rendezett reuniót a terézvárosi gyermekgondozó-intézet javára.

Nem lenne szabad elfeledkeznünk a Beleznay-kert-ről a Kerepesi-úton, a Nemzeti Színház mögött. Ennek történetét azonban túlságos hosszú lenne elmondani. Ez is a tömegek kertje volt.

Petőfi vacsorája a Komló-ban

 Intimebb összejövetelek irodalomtörténeti helye volt a Komló, így is: Nagy Komló. A Vármegyeház-utcában volt ez a kocsma és kerthelyiség. Ide járt vacsorázni Petőfi Sándor s körötte a márciusi ifjak. Sőt ide jöttek vissza a szabadságharcunkat letörő vihar után az 1860-as években azok, akiknek a sors megengedte a visszatérést. 

A Családi Kör tudósítója például feljegyezte, hogy „egy asztal körül azon derék férfiak ültek, kik a josefstadti fellebbezési fogságból most tértek haza hazájukba. Jó barátaik és tisztelőik környezik őket. Két nő is ül az asztalnál, kiknek arca a viszontlátás örömétől mosolyog ..Persze, ritka dolog volt akkor még két úrinő egy nyilvános kocsma asztalánál.

A Komló még az 1880-as években is létezett. Utolsó tulajdonosa Szabady bácsi volt, aki 1889-ben a Hatvani utcai Dréher-palotában nyitott vendéglőt és a sajtó útján kérte fel „a fővárost látogató vidéki közönséget, hogy mint hajdan a régi Komlót, fogadja el a jelenlegi vendéglőt a találkozása helyéül.."

Kort és hangulatot azonban nem lehet sem megörökíteni, sem átszállítani. A bennünket közvetlenül megelőző nemzedék idején a hangulat inkább Budára költözött a Krisztinaváros és Tabán kocsmakertjeibe, ahonnan most ismét költöztetik.(1934!) 

A tabáni hangulat a város összes kerületeinek étlapján kezd szerepelni. 

Az elmúlt — valódi és képzelt — romantikát persze nehéz visszavarázsolni. 

Hol van például a századeleji Tulipán- vendéglő, jókedvű írók és művészek találkozóhelye? Ott volt ez a hegynek oldalán, amelyen a földrajzban kevéssé jártas bohémek erősen vitáztak, hogy a Gellérthegyhez vagy a Naphegyhez tartozik-e? Az öreg Huber volt ott a kocsmáros, akinek jó bora, finom főztje és hét szép, úri műveltségű lánya volt. Virágában volt a vendéglő, amikor Huber bácsi megérte, hogy eltűnt a cégére.

Ez így esett. Egy kitünően sikerült vasárnap után hétfőn Huberék korán bezárták a kocsmát. Kidukál a pihenés egy polgári vendéglős-családnak. Kedden reggel azután, amikor Huber bácsi kiment a kocsmaajtó elé, háromszor is megdörzsölte a szemét, hogy nem álmodik-e? Nyoma sem volt a tulipános táblának, amely helyett Hét Rózsa díszlett a kapu felett.

A magyar művészet javaidejében volt ez.

Jó is volna kibogozni, kik művelték ezt a kedves tréfát.

Huber Péter a kocsmáros dédunokája hozzászólása:

 Kedves  Tabán Anno!

Kiderítettem a Hét Rózsa nevét, ha szeretné írja oda: -Paulina - ,-Ottilia Jozsefa-, -Mária-, -Katalin Terézia-, -Irén Margit-, -Ilona Hedvig-, -Hermina- Franziska Jozsefa-, -Eleonora- -Anna-. Ennyi lány lett megkeresztelve, sajnos azt nem tudom, hogy melyik élte meg a felnőttkort.

 A kocsmáros neve Huber István, a felesége Jakovits Mária.