Nem messze a Disznófő-forrástól egy hosszasan húzódó kerítést figyelhetünk meg, az ajtón egy táblával: Kossuth Nevelőotthon. Ha alaposan szemügyre vesszük a mögötte húzódó sűrű növényzetet, egy impozáns, de jelenleg üresen álló épületet láthatunk. Így első látásra talán el se tudjuk képzelni, milyen gazdag történelmi múlttal rendelkezik ez a mára szinte teljesen elfeledett hely.
Maga az épület egészen pontosan az egykori Istenszeme ve
ndégfogadó. Mára azonban már többször átalakították. Itt állt egykoron Johann Karl Von Stettner udvari tanácsos, és főhadbiztos majorja. Ő lehetett az egyik első zugligeti földtulajdonos. A több mint 100 holdas erdő-, és rétbirtokának határkövei 1724-es évszámmal, és J. St. Monogrammal több helyen ma is láthatók. A majorságban már az 1760-as évektől vendégfogadó működött, amelyet Isten Szeméhez (zum Auge Gottes) címzett fogadónak neveztek el. A fogadó nevét a házat körülvevő hatalmas parkban található tóról, az Istenszeme-tóról kapta. A tó vizét eleinte az alatta lévő Istenszeme forrás biztosította. Miután a tó apadni kezdett, a Disznófő forrás túlfolyó vizét vezették bele egy csővezetéken. Ugyanez a vezeték látta el a fogadót is vízzel.
A XIX. század első negyedében a vendégfogadó már kedvelt pihenőhelynek számított. Ennek köszönhetően vált a magyar történelem nevezetes helyszínévé: itt tartóztatták le Kossuth Lajost az 1837. május 4-ről 5-re virradó éjszakán. Kossuthnak 1837-ben orvosa hegyi pihenést javasolt, így gyógyulást keresve családjával néhány hétre az Istenszeme fogadóba költözött. A hely egyike volt az első mai értelemben vett hegyvidéki üdülőknek, ahol szállás és étkezés mellett csodálatos sétákat lehetett tenni a környék akkor még vadakkal teli rengetegében.
(...)
(Amikor a) vádirat elkészült, a hadműveletet zseniálisan megszervezték: nem a turisták által kedvelt városmajori és zugligeti úton közelítették meg a fogadót, hanem a Pozsonyi-hegy felől egy nagy kanyarulattal, az erdőben szétoszolva. A műveletben Eötvös József királyi fiscus vezetésével és Thurn József kapitány vezetésével egy strázsamester, és 48 gránátos vett részt. Mindezen eseményeket Toldy Ferenc irodalomtörténész örökítette meg beszámolójában, ugyanis szemtanúja volt az eseményeknek.
Kossuthot ezután három évi börtönre ítélték.
Kossuthot ezután három évi börtönre ítélték.
Az elfogás emlékére 1912-ben szobrot állítottak a Disznófő-forrás melletti tisztáson, de csak 1913-ban tudták azt felavatni a napi politika viharai miatt (ekkor volt pl. a hírhedt Vérvörös Csütörtök). A másfélszeres életnagyságú bronz mellszobor terméskő talapzaton állt. Az avatáson Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc is részt vett. A talapzaton az elfogatást megörökítő bronz dombormű állott, de ezt a II. világháború után ellopták. Először egy kő emléktáblával pótolták, majd 1999-ben újra elkészült a dombormű.
A fogadó történetére visszatérve: 1839-ben Kováts Zsigmond tulajdonába került, aki vízgyógyintézetet és mulatóhelyet akart itt kialakítani. Ekkor építették át először a villát, amely ekkor még faoszlopos tornáccal díszített kis ház volt, homlokzatán napsugarakkal körülvett háromszögben egy szemmel, az "Isten szemével". 1846-ban a ház leégett, de kis idő múlva újjáépítették, és vendéglőként üzemelt. Az 1860-as években újra tulajdonost cserélt az épület, Haggenmacher Károlyé lett. A svájci származású, előbb a malomiparban, majd a sörgyártásban érdekelt dinasztia sarja tette igazi hegyvidéki villává az épületet. Haggenmacher azonban öreg korára megvakult, és miután így nem tudta élvezni a saját keze által alkotott paradicsomot, 1921-ben a villában lett öngyilkos.
Ezután a főváros tulajdonába került az épület, amely a ház védelme érdekében bérbe adta azt, utoljára gróf Andrássy Gyulánénak, aki 1946-ban bekövetkezett haláláig lakott benne.
A villa újabb korszaka 1949-ben kezdődött, mikor is itt kezdte működését a Kossuth Nevelőotthon (eleinte szanatórium) nehezen kezelhető gyermekek nevelésére, tanítására. A gyermekek itt viszonylag nagy szabadságot élveztek, kiengedték őket a kertbe, fürödhettek a tóban, a fogadó mellett lovarda is volt, ahova a lovakat az egyik tanár hozta, a szénabálákról a szülők gondoskodtak. Kezdetben a zugligeti iskola tanárai jártak fel tanítani az intézetbe, majd az otthon felsős diákjai jártak le az iskolába tanulni. 1983-ban azonban megszűnt a kapcsolat az iskolával. Az otthonban a névadó, Kossuth Lajos tiszteletére kis házimúzeumot rendeztek be.
Az 1990-es évekre ez a gyűjtemény megszűnt, az épület leromlott állapotba került. A dolgok odáig fajultak, hogy az intézet kiköltözött, miután a házat életveszélyesnek nyilvánította a főváros, ráadásul az újabb nevelőintézetek létesítése miatt a támogatást is csökkentették. A főváros egyébként sem törődött se a park, se a villa gondozásával. A tó is kiszáradt, miután nem gondozták. A birtokot régen autóval is körbe lehetett járni, hogy az intézet élelemmel való ellátását biztosítsák, ma már ez is a múlté. Ma új tulajdonosra vár a mozgalmas időket megélt egykori fogadó, és környéke, de eddig még csak tervek léteznek. Ezek egyike volt, hogy Wellness központot alakítanak ki benne. A közelében lévő rétre lakóparkot akarnak építeni, ami egyelőre nem valósult meg a lakossági tiltakozás miatt.
Forrás: Múlt-kor , Lukácsi Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése