AZ UTOLSÓ KÉT HÉT

...a halálraítélt Tabán életéből 

Budapesti Hirlap 1933 okt.15

Hétfőn  bontják  fel  a  tervpályázatokat,  amelyek az utolsót vonagló vén Tabán helyébe Budapest  legújabb  városrészének  vonalait  rajzolják meg.  A  halálos  ítéletet  még  1912-ben  mondták ki  a  Tabánra,  a  kisajátítással  s  teljes  huszonnégy évig tartott az elvénhedt városrész siralomházi  korszaka,  amíg most az ítélet végrehajtása gyors tempóban bekövetkezik. November harmadikáig minden  lakást ki kell  üríteni s  akkor eltűnnek  a  föld  színéről  a ma még álló házsorok is, követik a pusztulás útján a többieket, amelyeket  már lerombolt  a  csákány.

A  borús  ég alatt  tompán  kopognak  a  csákányok az omló  vakolatban,  a kivonult piktorhad sietve  menti  vásznára,  ami  még  emléknek  megmenthető  s a  méla  szomorúságokat kedvelő emberek  búcsúzva állanak  meg  a  szűk  utcákon  és apró tereken, melyek napról-napra jobban belevesznek  a  puszta térségbe, amelyen immár csak a  Tabán emléke kisért.

A  felsőbb  részek,  amelyeket  a   Gellért-hegy parkozására és az új műútra használtak fel, már régebben  eltűntek  s  itt  már  új  kultúra  virul. 

Nyár  óta  elhordták  a Kereszt-utca  legnagyobb részét,  sehol  sincs  a Szarvas  Gábor-utca,  lebontották jórészben a Hadnagy-utcát, Aranykacsa-, Arany kakas-utcát.  

A Bocskay-térből  egyetlen emelete
s  ház  maradt még meg. Mintha a hozzá- fűződő  régi,  szép  emlék tartotta volna  vissza  a csákányokat. Ennek  a háznak  ormára  tűzték  ki Budán  a  legelső  piros-fehér-zöld  zászlót,  amikor  a  szabadságharc   honvédei   Budavárát  az osztrákoktól  visszafoglalták.

Amit a pesti oldal ismert

Most kezdik  bontani  a Kereszt-teret, amely  a pestiek  előtt  a  legismertebb  része  volt  Tabánnak.  Sőt  sokan,  akik  szerelmes  nyári  estéken autón suhantak ki, talán mást sem ismertek Tabánból,  mint ezt  az egyetlen teret.  Ez sem volt se szebb, se csúnyább  a többinél,  semmiféle  külön történeti  érdekessége sem volt,  de itt került össze négy  'zöldbeli  vendéglő;  az Albecker,  az Avar,  a Brandics  és  a Farkas.  Albeckeré  még most, az utolsó napokban is kitart,  a  Brandics- vendéglővel  együtt,  Farkas  Béláé  az  Öntőházutcában, a sikló mögött nyitott új  tanyát, Avar Mihály pedig,  a híres Avar-dinasztia legöregebb tagja,  most  költözik  a  Kis  Avarba,  a  Csend utcába, abba a vendéglőbe, amelyet a fia foglalt el előbb, mint szálláscsináló.

A  lebontásra kerülő  Avar,  amelyben  sok előkelő  vendég fordult  meg, háromszáz év  előtt  is vendéglő  volt  s  nevezetessége az  egymás  alatt levő  kettős  pincéje.  Korban  és  pincében  előtte járt a közismert Mély Pince, a Görög- és Fehérsas-utca  sarkán.  Ennek  a  története négyszáz évnél  messzebbre  nyúlik  vissza,  s egymás  alatt három   pincéje   vem.   Legutolsó   tulajdonosa Krausz Lipót volt,  aki egy bús bohém tor után kiköltözött  s  most  a  Magyar  Szinház  mellett, az  Izabella-téren  nyitott  vendéglőt,  hűsége  jeléül Az  öreg  Tabánhoz  címezve.  A  Havas-féle Régi  Vén Eperfa  még nyitva van a Hadnagyutcában  s  utolsó  napjait  éli  a Kereszt-utcában a Kakuk. 

 A  Szarvas-tér Három  hetes  vendéglőjének  már  a  házát  is  lebontották.

A  sok vendéglő mellett mostanában kávéháza egyetlen  egy  sem  volt  Tabánnak.   Valamikor régen a ma már öreg tabániak jártak a Szarvas téren  a Szarvas-kávéházba,   amelynek   helyén ma  gyógyszertár  van.  Ennek  a  néhai  kávéháznak  krónikájában  az  a nevezetes  esemény  szerepel,  hogy Rudolf  trónörökös  serdülő  korában ide szökött a Várpalotából biliárdozni. A keresésére  indult,  aggodalmas  udvari   emberek  itt találtak  rá,  amint  a  temperamentumos  királyfi javában dolgozott a dákóval  a zöld posztón.

A  kedélyes  vendéglőkben  valaha  sok  egyesület, jókedvű asztaltársaság székelt.  A  rossz esztendők alatt  és  a kietlen szomorúságban,  amely a  Tabánra  ráfeküdt,  ezek  az  egyesületek  vagy megszűntek,  vagy  pedig  Buda  egyéb,  jobb  tájékain  ütöttek  tanyát.  


Máig  is  fennáll  még  a Hajósok  Egyesülete,  amely  Buda  egyik  legrégibb társasköre.  Avar Mihály vendéglőjéből pedig  a  gazdával  együtt  költözött   ki  a József Ferenc Első Hadastyán Egylet. A derék hadastyánokat  az  a  pech  érte,  hogy a  jubileumuk előtt vitték el fejük felöl a házat. A jövő élvben érik  meg  alapításuk  félszázados   évfordulóját. Ötven év előtt tipikusan német nevű budai polgárok  alapították  Erzsébet főhercegnő születése alkalmából  betogsegélyző és  temetkezési  célokra. Littky  Keresztély  János  volt  az  első  elnökük, s az „öreg“ József királyi herceg a fővédnökük. De nemcsak olyan névleges fővédnök volt, mert annyira szivén viselte az egyesület  dolgát, hogy maga állapította meg a hadastyánok egyenruháját is.  Sötétkék zubbony,  csendőrkalap, világoszöld kakastollal, fekete tokban őrkard és a zubbony  hajtókáján  fényes  fémből lángoló  honiba, ez volt  a hadastyán-egyenruha  és  ez mai napig is, mert  az egyesület tagjai  ünnepi  kivonulások és temetések alkalmával most is egyenruhát öltenek.  A fővárosban kívülük csak még egy hadas- tyán-egyesület maradt fenn a régi szép időkből, a  gróf  Edelsheim   Gyulay   Lipót   Hadastyán Egyesület,  persze  ez  is  Budán.  Az  országban mindössze  tizennyolc  hadastyán-egyesület   van, pedig  valamikor többszáz  virágzott  a   lángoló bomba  jelvénnyel,  amelynek eredetét  ma  már a legöregebb  hadastyánok  sem  ismerik.

A  jubiláló  egyesület  mindig  népszerű  volt. 1895-ben  beleolvadtak  a  III.  kerületi  lövészek is,  akik búzavirág  színű   egyenruhában  és  háromszögletes tábornoki kalapba i jártak. Később a  József Főherceg  Nőegyesület  is  beolvadt   és azóta  a  hadastyánoknak  női  tagjai  is  vannak. Híres  zászlószentelések,  felvonulások,  arcképleleplezések,   majálisok'  tarkították  az  életüket, sok előkelő dísztagjuk volt, aki sorában Münnich Aurél,  az  „öreg"  József  főherceg  arcképleleplezésén,  mint ünnepi  szónok szerepelt.   A  védnökséget  tradicionális  alapon,   azután  az első védnök  fia, József  királyi herceg vette  át  s  az egyesület    mai    zászlójának    felszentelésén Auguszta  királyi  hercegasszony'  volt  a  zászlóanya. Ma 615 tagja van az egyesületnek, amely kitűnően  gondoskodik  betegség  esetén  tagjairól és  temetési  költséget ad  az  özvegyeknek.  Elnökük Tóth Béla szabómester, alelnökük Welhammer János  cipészmester  és Aumhammer József.

Polgárok a végkimerülésig

A  régi  Tabán  egykori jókedélyének  és  a budai kispolgárság egészséges   társaséletének  hírmondói  a  zöld   kakastollas   hadastyánok,  akik most,  jubileumuk  előestéjén  őrkardjukkal  utoljára  tisztelegnek   Tabánnak.  Jórészt elszéledt már a lakosság is,   amely   az   utóbbi  években tengő-lengő  kisiparosságból állott.  Szomorú szegénység  lakott  a halálra  ítélt, vedlett falak  között,  de ez a szegénység  soha sem volt békétlen proletariátus.  Megmaradt  kispolgárnak,   amely Tabánban  az  elmálló  falakkal   együtt  elgyengült s most elköltözött új  életre, más tájak  felé, a  legtöbbje — a  főváros  gondoskodásából  —  a VII.  kerületi Pillangó-utcai városi házak tiszta, kis lakásaiba, heti  3—4 pengős házbérekért.  Ez kárpótlás  azért,  ami  elveszett,  a  kisajátításkor kifizetett s a gazdasági viharban nagyobbára elvesztett pénzekért.

A még kitartó  tabáni  lakosságnak  két hete van hátra,  akkorára  kiürül  minden  ház s egyedüli  emlékeztetők   azok  a  környékbeli  üzletek, amelyek  csúnya,  nagy  betűket  írtak  tábláikra: 

„Itt használt ajtók és ablakok kaphatók." Árulják a halott ingóságait.

MÉLY PINCE AZ IDŐBEN

A legrégibb fellelt fotó anno 1880

Erdélyi Mór felvételének kinagyított részlete 1910
A bejárat helyén még ablak, a tetőn cserép vagy zsindely
Burger  József tulaj idejéből

Sturm Jenő felvétele 1920-as évek
A tető kátránnyal fedve, ablak helyett új bejárat
..már Krausz Poldi áll a söntéspult mögött...

Nagyapám, Szentkeressy Nagy Károly panoráma-fotója 
1920-as  évek vége

A tulaj fiának fotója távolról  1930

és közelről ....1930

Bontás elleni tiltakozásul:

" Alapítva 1549-ben"

Poldi bácsi elköltözött..1933 okt.
A Tabán lebontása miatt vendéglőmet az Izabella utcába helyeztem át....

1933 késő ősze ...
. a kocsmából csak a bejárat ajtókerete áll.

A Mély Pince hült helye.. 1934

SZENTGYÖRGYI JÁNOS: PARASZTOK A GELLÉRTHEGYEN 1850

VIDA JÓZSEF: KEZDJÜK ÚJRA

Régi nóta; kezdjük ujra!

Nem is híttuk, mégis eljött,

Valóban ez szép volt tőle,

Megérdemli, hogy versecskét

Irjak a tiszteletére.

Tehát hozott Isten, ujév!

Örülök, hogy viszontlátlak;

Épen jókor érkezél meg:

Temetésére apádnak.

Cseppet sem volt kár érette,

Vén volt már az istenadta,

A mi haja el nem hullt is,

Megfehérült, mint a vatta.

Egy jó szót sem hagyott hátra,

Kifosztották mindenébül:

Egy szalmazsák, melyen meghalt,

Maradt csak rád örökségül.

Ezzel pedig nem sokra mégy,

A hol annyi kéz nyul feléd,

Hogy bizony nagy dolgot mivelsz,

Ha kielégited felét.

Ajándékod minden ember

Kiváncsian lesi, várja;

Hadd lám tehát, mi jót hoztál

Számunkra a szűrujjába?

Ajándékod egy kis remény,

Majd kevesebb a semminél;

Eredj, eredj, haragszom rád,

Te sem vagy jobb a többinél!

Boldogult uradatatyád is

Ép ugy köszöntött be, mint te:

Szép jövendő reményével

Szeget-zugot telehintve.

Alig vártuk, hogy az idő

E reménymagot kiköltse!

Ki is kelt, de csalódás lett

Fanyar, keserű gyümölcse.

… No de se baj! Elmult eső…

Őseid már sirban vannak.

Csak te légy majd jobb apádnál:

Hozz jó kedvet a magyarnak!

És ha majd távozni készülsz,

Nyugalomra költözendő:

Kérni fogunk: hogy maradj csak,

Nem kell nekünk uj esztendő!

Vida József

Forrás:
-Vasárnapi Újság 1854-60
- Markó Ernő: Tabán

ÉVZÁRÓ KÉPEK

Döbrentei tér anno

A tabáni temető kápolnája

ELVETÉLT TABÁNI ÁLMOK 1946-BÓL

DOBROSSY BÉLA D R.

A GYÓGYFÜRDŐK ÉS A TABÁN JÖVŐJE 

Váкár Tibor tervvázlataival 

vázlatterv  a Gellért fürdő és környékéről

Európa egyetlen városa sincs megáldva annyi és olyan gyógyhatású hévvizzel, mint Budapest.'Ennek ellenére még mindig kevés intézkedés történt e páratlan kincsnek mind a széles néprétegek, mind a jövedelmező idegenforgalom szolgálatába való állítására. Különösen a két világháború közötti időben lett volna alkalom fürdőkultúránk fejlesztésére, amikor az ország és a főváros ipara, kereskedelme és idegenforgalma szerencsésen és gyors ütemben fejlődött. Az a lelkes kis csoport, amely fürdőorvosokból, geológusokból, a gyógyhelyi bizottságból és idegenforgalmi szakemberekből állott, mindent elkövetett, hogy felrázza az illetékeseket a Fürdőváros megteremtésére. Sajnos, szavuk sok tekintetben a pusztában veszett kiáltás maradt. Utána jött az ostrom, mely a budai fürdőket részben vagy egészben rombadöntötte, az értékes berendezések jórészét pedig már előzetesen nyugatra »mentették«.

Most, amikor az újjáépítés megkezdődött, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy egységes és jó szakemberek bevonásával elkészített terv szerint teremtsük meg mindazt, ami fővárosunk természeti kincseinek teljes kihasználását minél előbb lehetővé teszi mind tudományos (vagyis gyógyító), mind pedig szociális és jövedelmi szempontból. Ne feledjük el, hogy a reuma népbetegség, mely az összes kultúrállamok statisztikája szerint több embert tett részben vagy egészen munkaképtelenné, mint a rettegett tuberkulózis, melynek kimenetele gyógyulás vagy halál, míg a reumás betegségeké az elnyomorodás, ami súlyos tehertételt jelent a család és társadalom számára. Le kell szegeznünk azt is, hogy Magyarországon és Budapesten a reumás betegséget még ma is csak drága pénzért lehet gyógyítani ; ugyanakkor hőforrásaink vize — naponta több millió liter — nagyobbrészt kihasználatlanul ömlik a Dunába.

Ezek után gondolkozzunk azon, hogy mit kellene tennie a Székesfővárosnak máris, egyfelől a saját érdekében, másfelől szociális, kulturális és idegenfor

galmi szempontból. Ezzel tulajdonképen adva van a tennivalók sorrendje is. Elsősorban a főváros jelenlegi anyagi helyzete sürgeti, hogy üzemei rentábilisak és jövedelmezők legyenek, másodszor a szociális szempontokat kell szolgálnia azzal, hogy lehetőséget teremt a szegényebb néposztályok gyógyítására, ugyanakkor szolgálnia kell a tudományos kutatást és magához kell rögzítenie az idegenforgalmat. Mindez romfürdőkkel, elavult és hiányos felszereléssel elképzelhetetlen, sőt meg sem kísérelhető. Az idő pedig sürget, mert a magán- és idegen tőke máris jelentkező érdeklődése, —- később térhódítása — rá fog feküdni az északi, vagyis József-hegyi forráscsoportra (Császár- és Lukács-fürdők) és pótolhatatlan kárt okoz anyagilag a Fővárosnak, mint a legtöbb forrás tulajdonosának, másrészt a reumakérdés irányítása és megoldása kiesik a főváros kezéből, nem is szólva az idegenforgalom átterelődéséről. 

Rudas- és Rácfürdő környékének vázlatterve

A felsorolt szempontoknak megfelelő új gyógyfürdőtelep tervének kialakítása előtt még foglalkoznom kell a »Tabáni Fürdőváros» és általában a Tabán kérdésével. Ezzel kapcsolatban évtizedekre visszamenően számos építészeti és városrendezési terv és monográfia látott nap
világot. Legutóbb pedig a »Budapest«
foglalkozott vele. A tervek többnyire építészek és városrendezéssel foglalkozók szülöttei, holott a jelenkor számos olyan követelményt támaszt, amelyek megoldásához más tudományszakok bevonása és véleménye is nélkülözhetetlenné válik. Különösen vonatkozik ez egy fürdőváros vagy fürdőtelep elhelyezésére, melynél az irányt a geológus, meteorológus és klimatológus, a szükségletet pedig a fürdőorvos szabja meg, míg kiváló építészeinkre csupán a nemesveretű kivitelezés munkája vár. Vigyázni kell arra, hogy az üdülőt vagy beteget elsősorban nem az építészeti külsőség, hanem az fogja érdekelni, hogy a fürdőtelep könnyen megközelíthető, egészséges fekvésű, zajtalan, belső berendezésében egyszerűen kényelmes és a gyógyítás minden lehető és korszerű eszközeivel felszerelt legyen. Mindenekelőtt tehát a fürdőtelep helyének a kiválasztása fontos.

Fürdőváros kialakításáról Budapesten nem igen lehet szó, mert a források többsége két, egymástól távol fekvő hegyből, vagyis a Gellért- és József-hegyből származik, így a két helyet nem lehet egybeépíteni a nagy távolság miatt, csupán fürdőtelepck kialakításáról lehet szó. Valamennyi gellérthegyi forrás a székesfőváros tulajdona, s ezek többsége a Rudas- és Szent Imre-fürdőkhöz tartozik, míg kisebb részük a Gellért-fürdőt táplálja. A források elhelyezkedése miatt vélték és vélik ma is a székesfővárosi fürdőtelep helyéül a Tabánt a városrendezők és építészek. Pedig ha megvizsgáljuk, hogy a Tabán alkalmas-e olyan igazán világvárosi fürdőtelep kialakítására, amely méltóan reprezentálja Budapest hévíz-, gyógy- és ivókúra forrásait, akkor — részletes és beható vizsgálódásaim alapján — csak nemmel válaszolhatok a kérdésre.



A Tabán egy szűk, szabálytalan háromszögalakú, észak felé nyitott, igen alacsony fekvésű völgy, amit állandóan szántanak az északi szelek, melyek magukkal hozzák az óbudai és újpesti gyárak kormát s a Gellérthegy meredek cszaki lejtőjébe ütközve a völgyben állandó szélörvényeket okoznak. Ha nem is veszi magának valaki azt a fáradságot, hogy megtekintse a Meteorológiai Intézet Tabánra vonatkozó feljegyzéseit, akkor is meggyőződhet arról, ha szélcsendes időben megfigyeli egy rohogó autóbusztól felvert porfelleg útját. Az északi széltűi való védtelenséggel együtt jár, hogy pl. kora-tavasszal, de télen is, milyen nagy hőmérsék- és napsugárzási különbségek vannak a Gellérthegy déli, szelíd lejtője és meredek északi oldala között. A reuinás beteg legjobban fűtött szobában is érzékeny az időváltozásra, de különösen a szelekre. így tehát, ha semmi más kifogást nem lehetne felhozni a fürdőtelep tabáni elhelyezése ellen, már ez is elegendő lenne. De lássuk tovább.

Az új városrendezési tervek alaposan igénybeveszik a Tabánt. Először is — igen nagy bölcsességgel — az óceáni kikötők és a nyugati államokból érkezőket többé nem a jelenlegi kietlen Bécsiúton akarják bevezetni a városközpontba, hanem az erdős, panorámás Hűvösvölgyön, Olaszfasoron és az egyetlen parkká alakított Vérmezőn és Horváth-kerten át hozzák a Tabánba, ahol egyszerre pillantják meg a- restaurált várat, a modernül újjáépített Szent Imre- és Rudasgyógyfürdőket, a most épülő monumentális gellérthegyi emlékművet és majd a gyönyörű tabáni parkban fordul autójuk az új belvárosi lúdra, : hogy a tervezett dunaparti szállodasor mellett jussanak az újjonnan épített Fórumra.

A Tabánra támaszkodó új híd forgalma^ a Bécs felől az előbb említett útvonalon befutó nyugati és a Hegyaljaúton át jövö Trieszt—Zágráb—Balatoni autótömeg azonban nemcsak a szerencsétlen elhelyezésű Bethlen-udvart fogja elseperni a helyéről, hanem kitölti az egész tabáni völgyet is. Hogyan képzelhető el tehát két ilyen transzkontinentális műút között és a hídfő mellett egy gyógyhely vagy üdülőtelep? Ha naponta fogják olajozni az utakat s a porképződés ezzel csökken, akkor is megmarad az óriási forgalom zaja és nehéz benzin s olajfüst terjeng az egész völgyben. A tabáni forgalmat a felsorolt tényezőkön kívül fokozni fogják a legújabb tervek is, még pedig a Sashegy aljába tervezett új Déli pályaudvar, Ilegyalja-úton át lebonyolódó gyalogos- és kocsiforgalina, továbbá az itt átvezetett Földalatti vasút.

Ausztriában, Svájcban vagy Csehországban egyetlen gyógyhely sincs a hegy északi lábához építve. Davos világhírét éppen az adja meg, hogy a hegy déli lejtőjének tövében, az északi szelektől teljesen védetten a hómező felett is akkora erejű a napsugárzás, hogy télen is fedetlen testtel lehet lég- és napkúrázni.

A felsorolt — és még folytatólagosan felsorolható — érvek alapján tehát el kell vetni a főváros fürdőtelepének az erre minden tekintetben alkalmatlan tabáni völgyben való elhelyezését.

Vizsgáljuk meg hogyan lehet ezt a völgyet igazán hasznosítani? Legelőször is kiváló műegyetemi geológusaink készítsenek összes értékes forrásainknak időálló foglalatot, hogy azok mindenkor megmeneküljenek nemtörődő kanálisépítők vagy útburkolók pusztításaitól. Jelöljék ki a gyüjtőciszlerna helyét, hogy ez a folyékony kincs ne vesszen el kihasználatlanul a Duna vizében. Jöjjön azután az építész, ki a romok eltakarítása után rendezi a Tabán környékét, restaurálja a Várat és modernül újjáépíti a legértékesebb forrásainkkal táplált Szent Imre- és Rudas-gyógyfürdőket, ráépítvén arra egy kis kórtermekből álló reumakórházát a szegényebb néprétegek számára. Ezenkívül elfér még a Tabánban, hátt-al a Czakó-utcának az idegenforgalmi elosztóhely is a Délről és Nyugatról érkezők számára, akik a pesti oldalra való átjutás előtt itt mindenről felvilágosítást kaphatnának.



A tulajdonképeni gyógyfürdőtelepet azonban a Gellérthegy déli oldalán vélem egyedül kialakíthatónak, úgy, hogy ez a jelenlegi Szent Gellért-gyógyfürdőt patkóalakban övezné. Az épületsor a Szikla-kápolnától indulna ki, a Kelenhegyi-út jobboldalán fel, egészen a Gyopár-utcáig, itt átfordulna az Orlay utcába és a patkó másik sarka a Bartók Béla-útra rátámaszkodna.

A Kelenhegyi- és Kemenes-utca lenne a telep belső közlekedési és földfeletti útja, míg az épületsor és a jelenlegi fürdő között, különösen a téli időszakra földalatti folyosó szolgálna, olyanformán, mint ez a debreceni egyetem épületei között bevált. A Gellért-szállónak az Orlay-utcai kazánhoz már van egy ilyen földalatti folyosója, melyből kiindulva megépíthető a másik, vagyis a hegy felé vezető és rövidebb ágazat. Így a jelenlegi anyaépület minden része szerves és az időjárástól függetlenített összeköttetésben lenne az új, patkóalakú épülettel. Ebben a patkóalakú palotában azután elhelyezhető lenne minden, a mit az idegenforgalmi szakemberek szükségesnek tartanak, míg az anyaépület teljesen a gyógyítás szolgálatában állana. Ezt a szempontot a Szent Gellért-szállónak jelenleg folyamatban levő újjáépítésénél máris figyelembe kell venni, hogy minél hamarabb kialakulhasson a modern reuma-kórház.

A fentebbiekben ismertetett megoldás — véleményem szerint — egyedül helyes és gazdaságos. Az említett patkó alakú új épület területének javarésze a főváros tulajdona. A hely észak felől védett és a Tabánnál sokkal mérsékeltebb klímájú, a forgalom zaja elkerüli és mégis közel fekszik a déli és nyugati transzkontinentális utak tabáni befutójához, Pesttel pedig közvetlen híd-összeköttetése van. Az Orlay-utcai kazánház és az alagsori szivattyútelep korlátlanul bővíthető. A megoldáshoz természetesen több vízre van szükség, mint amennyi jelenleg a Gellért rendelkezésére áll, de könnyen lehet a jelenleginél értékesebb vizet is hozni a Tabánból vagy a Rudas-fürdőtől, mely területek kétségtelenül bővízűek. Ez a mai technikai lehetőségek között nem probléma. Gondoljunk arra, hogy a török hódoltság idején Musztafa pasa a Lukács-fürdő kertjéből vezette saját fürdőjébe, a jelenlegi Fő-utcai Királyfürdőbe a forrásvizet, többszáz méteren keresztül s azóta is ez a csatorna táplálja a fürdőt.

BUDAPEST folyóirat1946 augusztus

ESCHER KÁROLY

Holdvilág utca 

Nagymosás a Tabánban




Szekszárdon született, tanulmányait Budapesten végezte. 1909-ben gépgyárakban dolgozott műszaki rajzolóként, 1916-tól filmhíradók és játékfilmek operatőre lett, része volt Damó Oszkár stábjának, ő volt Bródy Sándor: A dada filmváltozatának operatőre is. A húszas évek végére, a némafilm válsága idején felhagy a filmmel, figyelme a fényképezés felé fordul.

1928-tól Az Est-lapok fotóriportere, dolgozik a Pesti Napló képes mellékletének (igazolva a műfaj létjogosultságát), 1939-ben a Híd, majd a Film Színház Irodalom fotósa, 1945-öt követően a Képes Világ, Kis Újság, Képes Figyelő, Hungarian Foreign Trade fotóriportere lett. 1951–52-ben, nyugdíjazásáig a Városépítési Tervező Irodánál dolgozott.
Escher Károly a fotográfia szinte minden területén alkotott: a színházi és színészfényképezés mellett sajtó- és riportfotós, kortörténeti értékű, szociálisan érzékeny riportképei (Éjjeli menedékhely, Kültelki nyomortanya, Kilakoltatottak) mellett kiváló portrékat készített a korszak nagyságairól, köztük a windsori hercegről, Derkovits Gyuláról, Walter Gropiusról, Móricz Zsigmondról. Nevéhez fűződik a Petőfi Sándorról készült dagerrotípia restaurálása 1955-ben. Képei magyar és külföldi kiállításon nyertek díjat. 1964-ben nyerte el a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését. 1965-ben érdemes művész díjat kapott.