PUSZTULÓ FALAK KÖZÖTT

—  Tabáni  emlékezés.  —

Férje festményéhez írta: SZÖLLŐSYNÉ MOLNÁR ILONA.

Áldozó  csütörtök  délutánján  ott séltáltam  a  Tabán  zeg-zúgos  kis utcáin.  Nem győztem betelni ennek a   helynek  poétikus  szépségével. Apró  házacskák   mint  megannyi madárfészek húzódnak meg a domboldalon.  Egyik magasra  van  építve hosszú feljáróval; melléje simul egy alacsony  kis  házikó  nagy kéménnyel.  Lerombolt  kőfal  övezi  a  kis udvart. A közepén barackfa terjeszti lombjait.  A két pici ablakban piroslik  a  muskátli.

Tovább   megyek  a  hepe-hupás kis  utakon. Jobbra-balra  elburjánzott  a  martilapu.  Csibék,  libák  köszöntik  a  járókelőt,  kecskék  legelésznek  a  zöld fűben.  Mintha  csak falun lenne  az  ember.

Megállok egy kis ház előtt.  Omladozó  falak,  kilátszik  a  vakolat  is, de  azért  az  ablakokból  itt  is  mosolyognak  a  virágok.  Benézek  a bolthajtásos  kapun.  Tágas  udvar, Végig  leandersor;  amott  kőhalmaz és  sok-sok  színes  virág.  Az  udvar közepén  felnyúlik az eperfa s fönt a kis ház tetején teregeti lombjait valósággal  olasz  milliőt  kölcsönözve  a tájnak.  Gyermekek  táncolnak  körben, énekük  messze  hallatszik.

Amint  tovább  akarok  menni,  látom,  hogy egy félig leomlott kőfalon ül  egy  festő  s  vázolja  a  kis házat, jön  még  egy  és  leül   a   másik oldalra, aztán a harmadik, még egy, még  egy.  Egyszerre  öten  vannak s  valamennyi ugyanazt festi  különböző  oldalról.  S  amerre  csak  megyek,  mindenütt találkozom festőkkel.   Sietnek  megörökíteni  ezt  a poétikus   kis   világot,   ezeket   a halálraítélt házacskákat.

Félig  leomlott  kőfalakon  már látszik a csákány nyoma, csak ennek a néhány  kis  háznak  kegyelmezett még  meg  ideig-óráig.  S  a  békés szegény  emberek,  akik  ott  ülnek most  falócáikon  kis  házuk  előtt, tudják,  hogy egyszer majd meg kell válniok  kis fészküktől, ahová annyi emlék  köti  őket.

Odaérek  a  Kereszt-térhez  s  egy kis  dombra  felállva  még  egyszer Végig  nézek ezen az érdekes tájon. Ünnepi  hangulat  mindenütt.  Heverésznek  az  illatos,  üde  fűben,  labdáznak  a  gyermekek,  a  távolból bús  tárogató  hallatszik.  S  a  szép májusi  nap  beragyog  mindent.

Szemben  a  kis  viskókkal  pedig, mintha  lenéznék  azokat,  emelkednek  a  büszke  bérpaloták.

Nem  sok idő  múlva  aztán  ismét dolgozni  kezd  a  csákány,  a  kis házak, a zöld domboldalak eltűnnek majd  a  föld  színéről.  Bérpaloták, Villák  épülnek helyettük.  Csak  az emlékük  marad  meg  a  festők  kis képein  és az öregek szívében, akik ott  nőttek  fel,  s  akik  majd  elmesélik,  hogy  valamikor régen  itt  apró kis  házak  voltak,  zeg-zúgos,  misztikus utcák,  zöldelő dombok,  leomlott  kőfalak.

Ország-Világ, 1925 (46. évfolyam, 1-52. szám)1925-05-31 / 22. számrts Szöllősyné Molnár Ilona

ÖT ÉVE NINCS TABÁN MÚZEUM

Öt éve ,2012 augusztusában lett kipaterolva tatarozás címén helyéről a 10 éve fennálló TABÁN MÚZEUM, egy lelkes kis patrióta társaság találkozóhelye. Azóta (lelki)ismeretlen célból WC -blokkot alakítottak ki a védett boltíves  kiállítási helyiségekbben, mely ma is üresen áll, sorsára várva. Rekviem egy múzeumért...........

KRÚDY GYULA: PESTI EMBER NYÁRI ÁLMAI

PESTI EMBER NYÁRI ÁLMAI -


 Mit álmodott, Krúdy úr? - kérdé reggelenként az óbudai harangozó, amikor rágyújt az első versre. Hát én csak rendben volnék az álmaimmal, mert nem fojtogatnak, nem zokogtatnak már évek óta - de vajon mit álmodik itt - szerte Pesten az a sok ember így nyári éjszakán? Megkérdem a mindentudó barátomat, és ő így felel: - Hát mostanában sokat álmodnak azzal a nagy ázsiai heggyel, a Gaurizankár testvérével, amely a Himalája közepéből szökken az égboltozat felé. Mount Everestnek hívják őt, és sok pesti ember fáradozik az elérhetetlen csúcs megmászásával, miután ez az angol expedíciónak sem sikerült. Mert voltaképpen mindnyájan turisták vagyunk a nyári napok jöttével, akár viseltünk kalapunk mellett pléhből való havasi gyopárt, amely a Magyar Turista Egyesület népszerű jelvénye volt, akár pedig egyesületi engedély nélkül mászkáltunk a balatoni tájak Lavotta-hangú országútain, a tátrai hegyek észbontó határain, ahonnan egy sziklacsúcsról pontosan obszerválhatta a turista, hogyan festik arcukat reggelenként a határon túl eső kis fürdőhelyeken a lengyel asszonyságok... De az igazi turista talált itt Pesten is tennivalót magának. A budai hegyek között elhányt újságpapirosokból meg lehetett állapítani, hogy rántott csirkét vagy hideg kacsacombot fogyasztottak-e a hegymászók, és körülbelül mely napokban vették errefelé égbetörő útjukat? - 

Álmodnak messzi kiskorcsmák lugasaival, ahová látszólag csak azért tért be a vándorlegény, hogy nevének kezdőbetűit felfirkantsa az újonnan gyalult padra, amelynek a sajátossága miatt nagy híre ment az összes kutyagolók között; ahova állítólag minden különösebb célzatosság nélkül mentek kézenfogva a szerelmesek, talán csak azért, hogy a nagybajszú, vén bormérőtől meghallják, hogy várható-e eső a nap folyamán; ahová úgy szökött el Pestről valaha a polgár, hogy egész rongyos, megunt életét a városban felejtette, mint az ócska ruhát, és igyekezett új dalokat, magatartásokat, kedveket, hangulatokat felfedezni fák levelezéseiből, mezei virágok üzeneteiből, kugligolyók döngéséből és új barátok hosszadalmas előadásaiból; ahová ártatlanságával szökött a rózsaszínű nyári lány, kacér tetszelgésével a megkörnyékezett menyecske, fiatalkori ábrándokkal a paradicsom-érett asszonyság; ahová azért jártak a bütyköslábú pesti írnokok, hogy végre egy árok partján lehúzhassák a cipőjüket... - Álmodnak az erdők titokzatos ösvényeivel, amelyeken átszalad néha a megzavarodott nyúl, a kolostori neveltségű őzgida; ahol a téli baráttal, a kékmellényes cinkével megint találkozhatunk; ahol az is szívből dalolni kezd, aki egyéb alkalommal csak a pesti házmesternével szokott véleményt cserélni; ahol alkony jöttével a fatörzsek alakjai felveszik amaz öregemberek képmásait, akiket gyermekkorunkban ismertünk; a fűben megleljük első kedvesünk heverésző nyomát; a völgyből az álombéli zöld vadász kürtjelét halljuk; a sűrűben vadak, rablók vagy tiltott szerelmesek lépteit véljük felfedezni; ahol a csúnyákat megvigasztalja az erdei sötétség testi hibájuk miatt; ahol darab időre a derekán felejti az öngyilkosjelölt nadrágszíját, amelyre éppen felkötni készült magát... - Álmodnak: szép idővel, jó egészséggel, vadgalamb szerelmével, szép asszony tejével, jó asszony kenyerével. (1924)

Óbudai Szentlélek téri templom

IN M EMORIAM KŐMŰVES UTCA

Igaz, hogy vagyn ötven méterrel arrébb ,de megvan.A ma embere ,aki szereti a kézzelfogható valóságot, veheti úgy ,hogy mindíg is ott volt, nem bontották le ,ma is végig lépdelhet lejtőjén, lépcsőfokról lépcsőfokra .Leginkáb felülről lefelé, mert így egyrészt könnyebb, szembefordulva a vár panorámájával, lihegés nélkül szívhatja magába füvek, fák illatát.
Valamikor Kőműves utcának hívták, komoly funkciót töltött be, lakóházakat, udvarokat kötött össze, ma sétatér, egyszerű lépcsővé vedlett.

Emlékezzünk a hajdani Kőműves utcára.....

Teljes kiállítás a TABÁN ANNO GALÉRIÁBAN

HŰSÍTŐ KÉPEK A KÁNIKULÁBAN (EGY HIDEG FAGYI AZÉRT NEM ÁRT!)

TABÁNI TEMPLOM....

HERMANN LIPÓT:TABÁN