— Tabáni emlékezés. —
Férje festményéhez írta: SZÖLLŐSYNÉ
MOLNÁR ILONA.
Áldozó csütörtök délutánján
ott séltáltam a Tabán
zeg-zúgos kis utcáin. Nem győztem betelni ennek a helynek
poétikus szépségével. Apró házacskák
mint megannyi madárfészek
húzódnak meg a domboldalon. Egyik
magasra van építve hosszú feljáróval; melléje simul egy
alacsony kis házikó
nagy kéménnyel. Lerombolt kőfal
övezi a kis udvart. A közepén barackfa terjeszti
lombjait. A két pici ablakban piroslik a
muskátli.
Tovább megyek a
hepe-hupás kis utakon. Jobbra-balra
elburjánzott a martilapu.
Csibék, libák köszöntik
a járókelőt, kecskék
legelésznek a zöld fűben.
Mintha csak falun lenne az
ember.
Megállok egy kis ház előtt.
Omladozó falak, kilátszik
a vakolat is, de
azért az ablakokból
itt is mosolyognak
a virágok. Benézek
a bolthajtásos kapun. Tágas
udvar, Végig leandersor; amott
kőhalmaz és sok-sok színes
virág. Az udvar közepén
felnyúlik az eperfa s fönt a kis ház tetején teregeti lombjait
valósággal olasz milliőt kölcsönözve a tájnak. Gyermekek
táncolnak körben, énekük messze
hallatszik.
Amint tovább akarok
menni, látom, hogy egy félig leomlott kőfalon ül egy
festő s vázolja
a kis házat, jön még
egy és leül
a másik oldalra, aztán a
harmadik, még egy, még egy. Egyszerre
öten vannak s valamennyi ugyanazt festi különböző
oldalról. S amerre
csak megyek, mindenütt
találkozom festőkkel. Sietnek megörökíteni
ezt a poétikus kis
világot, ezeket a halálraítélt házacskákat.
Félig leomlott kőfalakon
már látszik a csákány nyoma, csak ennek a néhány kis
háznak kegyelmezett még meg
ideig-óráig. S a
békés szegény emberek, akik
ott ülnek most falócáikon
kis házuk előtt, tudják, hogy egyszer majd meg kell válniok kis fészküktől, ahová annyi emlék köti
őket.
Odaérek a Kereszt-térhez s egy
kis dombra felállva
még egyszer Végig nézek ezen az érdekes tájon. Ünnepi hangulat
mindenütt. Heverésznek az
illatos, üde fűben,
labdáznak a gyermekek,
a távolból bús tárogató
hallatszik. S a szép
májusi nap beragyog
mindent.
Szemben a kis
viskókkal pedig, mintha lenéznék
azokat, emelkednek a
büszke bérpaloták.
Nem sok idő múlva
aztán ismét dolgozni kezd
a csákány, a kis
házak, a zöld domboldalak eltűnnek majd
a föld színéről.
Bérpaloták, Villák épülnek
helyettük. Csak az emlékük
marad meg a
festők kis képein és az öregek szívében, akik ott nőttek
fel, s akik
majd elmesélik, hogy
valamikor régen itt apró kis
házak voltak, zeg-zúgos,
misztikus utcák, zöldelő
dombok, leomlott kőfalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése