SÉTA A KÖR UTCÁBAN ANNO 1930

ELIT-TABÁN 1940

 

KÉPESLAPOK EGY LETŰNT VILÁGBÓL(Darabanth árverés)

A Tabán legismertebb kocsmája kétségtelenül Krausz Lipóté . 1918-ban nyitotta meg némi átalakítással.Ajtót vágatott a házsarki ablakból, pince helyett a földszinti helyiségeket alkította át ivónak.

Kihajtható panoráma képeslap Buda és Pest látképével

A királyi palota árnyékában megbűjó házak

Üdvözlet a Gellérthegyről

Békebeli elit-Tabán (Döbrentei tér, Czigler -féle sarokpalota) 1

Békebeli elit-Tabán (Humgária gyógyforrás a Rudas-fürdőnél) 2

Holdvilág utca -a Tabán jelképe

Az Albecker vendéglő a kocsmáros vejének (Schreil Győző) irányítása idején. Sokat törtem a fejem,melyikük lehet Lámpás Rudi, aki  a vendéget lámpással lekíséri a Kereszt utcáig....De ott van a képen. A családtól egy lépéssel hátrébb,mintegy önálló vállalkozóként,de mégis kötődve a vendéglőhöz >O

Békebeli elit-Tabáán 2 Azért a Tabánban nem csak düledező viskók voltak.Tessék csak megpillantani azt a csodálatos ötágú kandelábert. Fenn a királyi várban se vallana szégyent.

Egy tabáni asztalosmester villája is érdemes volt képeslapra a Gyula utca 55-ben

 Ha Ferenc József a várból kitekintett,ez a látvány fogadta

Látkép a Gellérthegyről

AZ ÚJ ÉLETRE ÉLEMKEDETT TABÁN

Az új életre-élemkedett Tabán

nemzeti ujság 1933 április 12 

 Nemsokára utolsót konulnak a tabáni templom harangjai a kivéuhedt, apró terek, a girbe-g-urba utcácskáik, a furcsa vén házak és kedves kémények felett. Az udvarokon nem fog a tabáni napon sütkérezni Mátyás, a délceg, fekete kandúr és az oleanderfa sem fogja bontogatni tavaszi rügyeit. Holdas estékem az ifjú alanyi költő nem fog el mélázva bolyongani a Holdvilág-utcáin és a cégér vadjáról leszáll az Arany Kakas és a Három Arany Kacsa, az ősi Kakuk és a Fejér Farkas ismeretlen tájakra vándorol. A kicsi és kissé szurtos, ámde derűs kis tabáni korcsmák pest-budai romántoseága tehát meghal, noha ez a romántosság ott élt már néhai való Nemes Gaál György idejében 1805-ben, midőn is e derék Litterátor „Az Tudós Palótznak, Furkáts Tamásnak Molnosbélbe’ lakó Sógora Urához Írott Levelei“ cimü könyvében sok jeles dolgot irt az akkor még eleven nyüzsgésü Rátz Városiról és annak vendégfogadóiról. Mind e kis korcsmáik eltűnnek, noha sok Pest-Budáit járó külsőországi utasember irta le azokat s noha Budapest regényessége főleg a Tabánban ütötte fel tanyáját, illetőleg a pesti ember regéinyesség-szükségletét a Tabánban szerezte be. A pesti ember úgy járt el langyos májusi estéken e kis korcsmákba, mint a párisi Szajnabalpart polgára a Szajnán tulra, a Montmartre zegzugos utcácskáiba- Itt találta' a százados múltú GuingUiettes-eket és a Tabarímeket, a kis csapszékeket, melyekben kedves ismerőse volt a Patrone, a délviidéki Provenszál-koresmáros. A "budapesti ember számára az volt a Tabán, mimit a párisi számára a Montmartre, mint a bécsi ember számára Grinzing. Kiki itt élte le ifjúsága boldog éveit és a szürkülő éveik felől az Ifjúság emlékeinek illúzióit. Mindennek azonban most vége lesz. Vége Talán nem. így volt ez ugyanis akkor is, amikor a régi Belvárost 1898-ban lebontották. Akkor szűnt meg a Sebestyén-utcában a Csigához cégén’ezett vendégfogadó, melybe Vörösmarty járt barátaival s melyben Petőfi, sőt egyszer Berzsenyi Dániel is megfordult. Megszűntek a régi Két Huszár-ok, a Halászlegény, a Grófhoz és a Három Arany Rózsák is elliervadtak. Ámde mi történt? Az ódon belvárosi házacskák eltűntek, de a régi Belváros Helyi Szelleme, Genius Loci-ja kiköltözött az egykor uj- módl elővárosokba, így a Szent József elővárosába is, mely ugyan uj hóstát volt 1750-ben, de igen kedves és ódon városfertály lett 1898 óta. Nagy szecesszió volt ez: a pesti Belváros regényessége és ódonsága kivándorolt a Józsefvárosba és a „Régi Város“, az irodalmi finomak „Vieux Budapestje ide vonult ki egy kis polgári derűre. A nagyvárosi polgár is mindenütt kereste és mindenütt megtalálta a régi pesti' Romántosságot a józsefvárosi vén cégérek alatt. Nos — most se féltsük a pest-budai polgárt. A regényesség utáni hajiam kiirthatatlan, kitör és eget kér. 

„Meghalt a Tabán, éljen a Víziváros!“, 

mondja a halhatatlan pest-budai életkedv, mely nem engedi magát holmi tabáni bontó csákányoktól agyonütni. „Él magyar, áll Buda még!“, kiáltja és nem mehetvén a Tabánba — a Vízivárosba megyem és felfedezi annak a regényességét. Oh, mondja a pest-budai polgár, elindulva a Lánohidtól a Víziváros felé, mely gyöngéd és kedves a ferences kapucinusok temploma oldalán a feszület előtt, a kis tér gesztenyefái árnyékában a sok üde kis budai virág. Mily ódonosan bájos a virágzó fagyalbök ott a kút körül a téren, mely kút Korvin-kutnak mondatik! Milyen ódon az Iskola-utca s vájjon mi lehet ama Vastuskó és a Vám-utea sarkán? Vájjon a néhai Becsületes Lakatos Céh legényeinek Herbergje a budai Vastnskó, avagy csak néhai füszerszámos boltos kalmár cégére? Ejnye, mily kedves a Gyorskocsi-utca neve is. Lám, lám, ez az utcanév az egykori császári Postakocsi és a Gyorsparaszt kocsi névőrzője. És — nini — a Három Nyulakhoz cégérezett egykori vízivárosi vendégfogadé helyén épült városi Serfőzőház hova lett? Kaszárnya őrizte a Három Nyulak nevét. Bárok kapuja még megvan, de hol vannak a deli medvekörmös hajtókáju, medvebőrsüveges magyar granatérosok? Hol vannak az egykori céhbeli veres mellényű, arany paszomántos, bőrkötényes magyar sernevelő legények? És — nini — mi kering ott a Gyorskocsi - utca végén a levegőben? Repülőgépes madár? Óh nem, Budám, a Vízivárosban nincsenek ilyen ujmódi dolgok. Három kacsa kering ott, aranyos a tollúk, majd a három kacsa összeolvad egy kacsává és leszáll egy igém takaros, ódon házom! Rögtön kiderül, mi történt! A tabáni Három Kacsa-utca helyi Geniusä, a töröik idejéből ittmiatradt helyi Dsim kacsafor- rcába öltözködve, elrepüilt a derék nógrádi tótok csákánya elől és nevét tabáni Három Arany Kacsából vízi városi Arany Kacsává változtatva, itt fészkelt meg. E derék tabáni kacsáik ezt annyival is inkább megtehették, mert hiszien századok óta itt volt cégéri hivatalban vízivárosi egy testvér komájuk, a vízivárosi Arany Kacsa. Ez adta az Arany Kacsa, később Kacsa-utca nevét. Ott áll a kies kis sermérő vendégfogadó az egykori Bürgermeister-ház hé!vén nőtt nagy palotával szemközt a Medvéről cégérezett utca —• a Medve-utca sarkán. Régi. hires lakátosmestei' kalapácsa által tett cégéren ül a vízivárosi Arany Kacsa. Históriáját márvány emléktábla örökíti meg. A márványtábla betűi megörökítik a környezet budai históriáját is. a Víziváros serfőzőházát is, mely 1711 és 1748 között állott a közeli Három Nyúl Kaszárnya helyén. A vendégfogadóban Haranghy Jenő festőművész falképe örökíti meg azt a jelenetet, midőn Buda városa Nemes Tanácsa 1718 március 17-én 12 hordó tavaszi sert ajándékoz a bndai főtisztelendő Franciákánus Barátok Páter Gvárdiánsánalk, Karakith Lukács Páternek, mondván szóról-szóra igy a Nemes Tanács Protocollurnában: 

„Még ha többet kérne is a fötisztelendő Conventus, még azt is megadnánk, jól tudván, hogy a Magasságbéli mily szeretettel fogadja azt, ha mi Szent Ferenc fiait gyámoljuk. Ezért egyelőre tehát, folytatólagosan tizenlcét hordó seret adunk a Fötisztelendő Uraknak, városunk jó sorsát a ferencrendi Atyák szent könyörgésébe ajánlva.“ 

A másik képen látszik az egykori Arany Kacsa vendégfogadó régyoszlopos ezekétrállása, alatta a Becsbe induló gyorsparasztok szekered és a serező polgárok. Egy harmadikom az ősi serpróba látható: a bőrnadrágos serfőző legény tartozik a friss malátás seriével leöntött zsámolyra üilni és felállani. Ha a zsámoly odaragad a bőrnadraghoz, sűrű a ser és jeles a ser próbatétele. A Kacsa-utcából tovább menve, a tabáni Aranykakas cégérét a Pálffy-téri Kakaskapu sermérő vendégfogadónál találjuk meg. Csupa budai magyar és török romantika fogad itt. ősi oéhi címereik, hajdúk és a lebontott Kakaskapu képe. Freskóban minden, ami egykor, a XVII. században valóság volt. Ma kép, de valósabb, mint a valóság, mert el nem romlandó regényes budai poézisban él a múlt. A pesti polgár az egykori budai Horváthok utcáján át visszatér' a Kacsa-utcához. Megnézi a Görgey-uteában Szent Flóriánus szobrocskáját, elgyönyörködik a Szent János ispotálya — a régi Szent János-kórház — falának törökkori maradványain és visszasétál az egykori budai Kapások utcájába. Ott áll — a tabáni Szarvas-tér pótlásául — a Hubertus vendég- fogadó Szarvasos cégére. Szent Hubertus és Szent Eustachus bájos legendájának emléke ez. Falain táncoló magyar legény és magyar lány. Remekbe vasalt pinceajtó. Polgári békesség. A csúnya élet zajlása nem hat el ide. Öreg budai harangok szólalnak meg az estében. Az elmúlt Tabán örök regényessége igy költözött át a Vízivárosba. 

Bevilaqua-Borsódy Béla.

VALAKINEK MUZSIKÁLNAK

 Kovács Józsefről, 


(Jószó,Jóczó), a  Mély Pince híres, egy szál hegedűvel operáló cigányprímásáról nem sok maradt fenn az utókornak., csupán az innen- onnan elcsípett félmondatok, szövegmorzsák:  virtuóz játékáról, korábbi európai turnéiról egy banda élén 
Amit tudni lehet róla, az egy korábbi cikkben már benne van:

Joszó kedvenc nótája 


Most egy nekrológja jött elő egy korabeli ujság mélyéről.

Meghalt Joczó

Friss Ujság 1924 december 5

"—  Meghalt Joczó. A  pesti  ember életéből  már  egy  évtizede  napról- napra  fogy  a  derű,  fogy  a  hangulat,  Valami  kis  kedves  maradéka a  régi  boldog  időknek    odamenekült  a  Tabán  romjai  közé, az avas falu  kis  kocsmákba,  ahol    tovább élnek  a  hagyományok  és   az  öreg pincék  odván  tüzesebb  lelkű  a bor. Itt  élt  Joczó,  polgári    nevén  Kovács  József,  a  kedves    tatárfeju cigány,  a  hangulatot  kereső  pesti bohém   nép  hegedőse." 

Krúdy kívánságára a
 "Repülj fecském"csendült fel vonója alatt

"Hozzátartozott a Tabán    romantikájához, úgy  mint  Krúdy  Gyula,  ennek  a regényes  világnak  a  nagy  költője. Jóczó,  a, régi  avas  magyar  nóták csendes  muzsikusa,  ott  virrasztott a  híres  Mély  Pince  füstös  kis  ivójában,  ahol  Poldi   bácsi,  a   régi csaplárosok  utolsó  maradéka  méri a  bort.  Krausz  Poldi, meg  a  Jóczó cigány  úgy  összeillettek,  úgy  összeforrtak  ott  a  Szarvas-tér és  Görög-utca  sarkán.   Joczó   rikatta  a hegedűt  és  rikatta   a   hangulatot kereső   emberek   szivét.  Két   nap előtt  még  melegen  sirt  a  nóta  vonója  alatt: 

A  Csap-utcán  végestelen  végig.  "

A Csap utcán

A Csap-utcán végestelen végig,
Minden kis kapuba' virág nyílik,
Minden kis kapuba' kettő, három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.

A Csap-utcán végigsütött a nap,
Végigmulatom és rajta magam,
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Aki nem az, ne vegye magára.
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Ki a legény ebben az utcába'.

Most is ott van a csillag az égen,
Pedig te már hűtlen lettél régen!
Az a csillag az én bizonyságom,
Hogy érted van boldogtalanságom!

(Édesanyám panaszt tennék nálad,
Ha én téged sírba' nem tudnálak.
Ha te élnél, vigasztalnál engem,

S nem ölne meg a bánat egészen!)

És  ma  csendes  a  Mély pince  .  .  .    Jóczó  meghalt.    Úgy, ahogy  egy  tabáni  öreg  bohémhez illik,  kiitta  a  borát  és  lefordult  a székről.  Jóczónak  már  az  angyalok  muzsikálnak  —  és  egy  kedves hangulatos    színnel,  egy   szegény magyar   hegedűssel    szegényebb Buda.  És  hat  kis  cigánygyerek  siratja  az  apját."

Friss Ujság 1924 december 5

Adózzunk emlékének kedvenc nótájával:

kassius

Jóczó kedvenc nótája , amivel búcsúztatták

ÉS LÁMPÁST ADOTT KEZEMBE AZ ÚR

91 éve lesz , hogy a Friss Újság leközölte: meghalt Lámpás Rudi, aki hosszú éven át kísérte a a sötét Kereszt térről, az Albecker féle vendéglőból a kapatos vendéget a fényben fürdő a Rác-fürdőig,a villamos végállomáshoz. Rudi bácsi a maga idején fogalom volt. Ma is elkelne egy lámpás ember, aki az újságok terjesztette sötétséget és homályt  a maga egyszerű eszközeivel- mécsesével -eloszlatná , hogy tisztán lássunk a világ dolgaiban

Ezt egy illuminált állapotban botorkáló külföldi  úriember  jegyezte meg félhangosan, miközben a macskaköveken bukdácsolt Lámpás Rudi mögött és méltatlankodott, hogy senki nem érti frappáns humorát. Honnan is tudhatták volna , mire célzott,hiszen B.Aldrich ez évben megjelent világhírű regényét még senki nem olvasta, egyrészt mert nem tudtak angolul, másrészt mert el se ért a Tabánig a könyv híre. A pesti vendégek különben sem olvastak remekírókat, Rudi bácsi maga 46 éve még újságot sem. Nem járt moziba sem, azt se tudta mi az! A világ híreiről  az esti séták alkalmával értesült a vendégek beszélgetéseiből. Nem árt,ha megsaccoljuk  azt is , ki az az úr, aki kezébe adta a lámpást.

 A VILÁGVÁROS MESÉIBŐL. 

Pesti Napló, 1913. június (64. évfolyam, 129-153. szám)1913-06-08

Túl az Aranykakas-utcán, meg Árok-utcán még vannak kedves, kellemes házak, amelyek nem olyan unalmasak, simán leborotváltak, mint ezek itt, a Váci-utcán innen. Ott látni még repkényt, vadszőlőt, ami kupola helyett befödi az épületek fejét, ami ráborul a kapufélfákra, meg betakarja gyengéden az esőtől megrágott, vedlett falakat. A keskeny, hegynek föl, völgynek le kanyargó utcákat még gyerekfej formájú kövek fedik, a földet még nem öltöztették divatos, vízhatlan aszfaltköpönyegbe. 

Mint a kor krónikásai megállapítják, pusztul a Tabán, végelgyengül, egy-egy tagját, amely kőből, téglából, sárból teremtetett, minduntalan leamputálják, eltüntetik a nagyváros doktorai, a csákányos emberek. És a nagyváros szépitői a repkényt, vadszőlőt se óvják meg, kitépik tövestül és az összetört muskátlis-cserepek helyébe is gipszből, cementből fabrikált díszeket állítanak... Ám vannak azért még ott e percben megnézni való házak, megbámulni való emberek és ott él az utolsó: mécscsel járó ember. Aki éjszaka kormos, pislákoló lámpást lóbál a kezében és csak azért se veszi észre, hogy arra többé semmi szükség nincsen, sőt a gázizzók, amelyek a Tatán szűk utcaközeibe is betolakodtak erős, szemtelen fényükkel kifigurázzák a szegény, parányi lámpást. 

Vagy harmincöt esztendővel ezelőtt Albecker bácsi, a korcsmáros, megfogott egy tizenöt esztendős suhancot és ilyesféle beszédet intézett hozzá: 

— Te Rudi, akarsz-e beállani hozzám szolgának? Kapsz egy új lámpást és éjjel a vendégeimet lekiséred a hegyről, nehogy elbukjanak a gödrökben és kitörjék a nyakukat, mert akkor másnap nem jönnek el! Két lépéssel a vendég előtt kell menned, de nem az orra előtt, hanem egy kicsit oldalvást... 

Albecker bácsi nem mér már többet budai vörös bort, a halászléhez való potykát, harcsát, kecsegét se ő válogatja meg a piacon. A veje igazgatja a szakácsnő kanalát, az ügyel a csapos iccéjére. Hanem a lámpahordásra felfogadott Huszár Rudi az ott strázsál éjjelente most is, a kapualjban, ö vállalta a szolgálatot, teljesiti is, amig nem jön a Kaszás és ki nem üti a kezéből a lámpáját. A mécses, amely harmincöt esztendővel ezelőtt új volt, ha nincs útón, ott hunyorgat egy tenyérnyi asztalon. A korom bizony már belepte, az üvegje se olyan csillogó, mint amilyen lehetett akkor, valaha régen. De lám, az öreg ember szemeinek fénye is kilobbanó, nem olyan, mint egy tizenöt esztendős legényé. 

A mécs kormos lett, fekete, a Rudi megszürkült, ötven esztendős elmúlt és nem borotválkozik minden nap. A ruhája szegényes: pályája nem tartozott sohase azok közé a foglalkozások közé, amelyek kenyéren kívül  parádéra valót is nyújtanak. 

-Majd lekisérem! Majd világítok! — mondogatja, mikor valakit megpillant, aki készülőben van. És fölcihelődik a székről, az asztalkáról leemelinti a lámpást és már megy is az ember előtt. Két lépéssel előtte, de egy kicsit rézsút, oldalvást, ahogy az öreg Albecker meghagyta. 

A kormos üvegen alig szűrődik át valamelyes fény, az utcán a gázlámpák nagyszerűen világítanak, de Rudi azért csak világítja a vendégek útját. Nyilván az öreg Albecker elfelejtette visszavonni a parancsot. Mert nem akarom hinni, hogy arra a hatoskára menjen ki a dolog, amit a vendég az ötven lepéses kalauzolás végállomásán, a Kereszt-utca sarkán belecsúsztat a ráncos tenyerébe. Ne bántsuk a Rudit: a hatos biztosan csak egy melléks szempont. 

— Nemsokára villanylámpákat állítanak fő! itt, a gázlámpák mellé, amik majd úgy világítanak, mint a nap az égen! — mondtam évődve az élő Útmutatónak, ahogy ballagtunk. 

— Az nem baj; — felelte lekicsinylő mosolygással. — Azért az én lámpásomra szükség lesz addig, amig én élek. Mert a gázlánipa csöve kilukadhat, a villamlámpa is megbolondul, de az én mécsesem . . , az b i z t o s.

RITKA TURMAYER KÉP TABÁNRÓL