CIGÁNYZENE A TABÁNBAN

Első rész: Mi a cigányzene?(Tallózás és ollózás a témában)

Barabás Miklós: Falusi cigánybanda

cigányzenészek – elsősorban városi cigányzenészek – által játszott zene Mo.-on. Ez a zene azonban nem cigány (s ezért szigorúan megkülönböztetendő a cigány népzenétől), hanem zömében a 19. sz.-ban keletkezett magyar népies műzene (→ verbunk, → magyar nóta, → csárdás), amelyhez tekintélyes mennyiségű nemzetközi szórakoztató zene is társul. Hogy mégis cigányzene lett a neve, ezt leginkább a következő tények magyarázzák: 1. a cigányzenészek kotta nélkül játszanak; jellegzetes magyar repertoárjuk szerzőinek, a verbunk-, nóta-, csárdásszerzőknek a neve nem került a darabokkal együtt forgalomba. Így könnyen megrögződhetett az a tudat, hogy mindannak amit a cigányzenész játszik, ő maga a forrása. – 2. Az említett műfajokban az előadásnak igen nagy szerepe van: a többnyire csak egy szólamban megkomponált, vázlatosan lekottázott nótát a cigányzenekar a maga technikai adottságaival, hagyományos formulakészletével, rutinjával, ügyes rögtönzésével tetszetősen hangzó darabbá formálja. Ennyiben tehát a cigányegyüttesnek része is van az alkotásban. A cigányok mint hangszeres előadók nemcsak a magyaroknál, hanem más népeknél: a törököknél a Balkánon, Romániában is fontos szerephez jutottak. Nálunk legkorábban 1489-ben, majd 1525-ben említenek cigányzenészeket; mindkét esetben fejedelmi számadáskönyvben. A 16. sz.-ból még három mo.-i cigányzenészadatot tudunk említeni: 1584-ben egy, az esztergomi bég által rendezett díszmenetben három cigányzenész szerepelt; 1596-ban magyar végvári vitézek foglyul ejtették a pécsi bég két cigányzenészét, egyik hegedűféle vonós hangszeren, a másik kézzel pengetett cimbalmon játszott; 1599-ben a Gyulafehérvárra bevonuló Mihály havasalföldi vajda kíséretében ugyancsak vonós hangszeren játszó cigányzenészek is szerepeltek. A 17. sz.-ban kimondottan cigányzenészre vonatkozó adatot csak az 1683-ban megjelent Ungarischer Simplicissimusban találunk; itt két esetben cigány trombitásokról van szó, egyszer pedig az élő hagyományból is ismert kettős szerepű – hegedűs és kovács – erdélyi cigányról. 1736-ban Apor Péter székely főnemes emlékiratában hegedűs és dudás cigányokat említ. Thököly Imre udvarában az 1683. évi udvartartási jegyzék 29 egyébfajta zenész között mindössze egyetlen, jelentéktelen cigányzenészről tud. II. Rákóczi Ferenc környezetében nincs tudomásunk cigányzenészről. – Az első két nevezetes cigányzenész közül az egyik, egy Barna Mihály nevű – a régebbi történeti adatokban szereplő cigányzenészekhez hasonlóan – főúri környezetben bukkant fel: egy 1737 körüli főúri lakodalomban rögtönzött zenei versenyen szerzett magának hírnevet. Czinka Pannának (halála éve 1772) ugyancsak úri mecénása volt: egy Gömör megyei Lányi János nevű földbirtokos, aki előbb Rozsnyón zenére taníttatta, majd bandájával együtt szolgálatában tartotta és patronálta. Czinka Pannáé volt az első igazi cigányegyüttes. Összetétele: két hegedűs (egyik közülük a prímás, a másik a kontrás), egy cimbalmos és egy bőgős. Általános gyakorlat szerint máig ez a kötelező legkisebb létszám és összeállítás. Ebből a prímás a dallamot játssza, a többiek dolga a harmóniai és ritmuskíséret. Harmóniát azonban a múlt század elején a cigányzenekarok általában még nem tudtak. Ebben az időben a jóindulatú lelkes, művelt zenészek – maga Liszt is – „szokatlannak”, „merésznek” találták a cigányok együttes játékát, de legtöbben a zeneértők közül meglehetősen sok szemrehányásban részesítették a mai, harmóniai érzékükre büszke cigányzenészek elődjeit az akkori Ny-európai zenéből rosszul ellesett kontár harmonizálásért. Általánosabban csak a 19. sz. közepétől kezdték el a harmonizálás megtanulását, s e célból leginkább katonakarmesterek szakértelmét vették igénybe. – A 18. sz. végére nagyjából kialakult cigánybandák a 19. sz. közepére már országosan elterjedtek – nem a kisebb falvakban, hanem csak a nagyobb települések, főleg városok környékén. A szegényebb néprétegekhez és a kisebb falvakban „felülről” terjedt a cigánybandák divatja, a végérvényesen máig sem jutott el a magyar terület minden sarkába. A hagyományos városi jellegű – legkisebb létszám esetén négytagú, kedvező esetben nyolc- (sőt régebben tizenkét) tagú, csellóval, klarinéttal is bővített – együtteseken kívül vannak egy-egy területre jellemző egyébfajta cigányegyüttesek is. Ilyen a csíki székelyeknél a → hegedű és → gardon együttese, a mezőségi magyaroknál a hegedűből, brácsából és csellóból álló háromtagú együttes. Ez utóbbi két együttesfajta azonban teljesen a paraszti zenei hagyományhoz idomult; repertoárja, játékmódja csak az említett területekre jellemző; nincs köze ahhoz a félnépi játékmódhoz és repertoárhoz, amelyet általában cigányzene néven szoktak emlegetni. – Mo.-on mint máshol is, a cigányoknak csak egy kis töredéke foglalkozik zenével. Ez a töredék viszont a leginkább magyarosodott, polgárosodott, asszimilált réteg, mely minden tekintetben, de főleg zeneileg nem a cigányság zöméhez, hanem a magyar környezethez igazodik. Ez érthető is, hiszen a hivatásos szórakoztató zenésszel szemben a legfőbb követelmény, hogy közönsége zenei igényeihez igazodjék. A cigányzene fejlődése tetőpontját a múlt századi magyar polgári ízlés hatása alatt városokban érte el. Abban a környezetben ragadt rá a helytelen cigányzene név is; ami azonban egyáltalán nem vonatkozik az ugyancsak javarészt cigányzenészek által megőrzött → hangszeres népzenére. (x)

A XV. század óta a cigány fontos szerepet tölt be a magyar zenekultúrában. Beatrix és II. Lajos zenész cigányairól nem tudjuk, mennyire jutottak közelségbe a magyar népi dallammal, de kétségkívül a népdalból táplálkozott a török cigányok és zenész foglyok játéka, melyet a Magyarországon járt német utazók „more barbarico”-nak neveznek. A barokk fénykorában a nyugati divat kiszorítja a cigányt az előkelő helyekről. A cigány kezd demokratizálódni, majd elparasztosodni. Némely helyen, mint gróf Csáky Imre bíboros udvarában, még ott van, de mint „kultúrcigány”, aki nyugati zenét játszik. A kastélyokban felszabadult itthoni „inasok”, Nyugat-Magyarországon a Kammervirtuos-ok foglalják el helyét. Egyre jobban szaporodnak a rezidenciális zenekarokban a németek, a főúri családokban, még az erdélyiekben is, a német és cseh zenetanítók. A cigány visszatér a nép közé, a faluba, ahonnan elindult. Mikor 1702-ben a bécsi udvar elrendeli Rákóczi javainak elkobzását, a tokaji uradalom élő és holt felszerelésének leltárában felemlítik a cigányokat, akik vásárkor a népnek zenélni tartoznak.

A magyar cigány műsoráról Gvadányi József gróf tudósít legkimerítőbben. Az olasz eredetű magyar lovasgenerális temperamentumát a cigány mellett éli ki, a török muzsika, a fúvós katonazene hidegen hagyja. Emlegeti a szegedi, szatmári, galántai, badalói, fehérvári cigányokat. A XVIII. század-végi cigánybandában nemcsak vonós, de fúvó-, sőt ütőhangszerek is akadtak. „Ditters concertyát” is játsszák, „a frantzia marsot is vonják”, sőt „hogy hallattassanak, szájukkal is mondják”. De mégis csak a magyar muzsika az igazi elemük. Gvadányi eljátszatja velük Rákóczi, Bercsényi nótáit, meg a nagyidait. Putyu húzza a „régi magyarok palotástáncait, a lassú nemes tántzot” is. Majd a generális reá kiált: „húzzad magyarosan”, mire Putyu neki kezd „a cigány cifrának”, az ural-altáji népzenei variálás és a nyugati koloráló technika e bizarrul érdekes keverékének.

forrás:(1)

Czinka Panna

(1711-1772)

Czinka Panna a legendás magyar cigányzenész, virtuóz hegedűs Sajógömörben született, ő volt az első mai értelemben vett cigányprímás. Nagybőgős férjével és zenész sógoraival együtt ő alapította 1728-ban az első ismert, híressé vált magyar cigányzenekart.

Már 9 évesen olyan tisztán hegedült, hogy a szépreményű gyermeket több gömöri földbirtokos saját költségén Rozsnyóra küldte, hogy ott hegedűjátékát tökéletesítsék. Elsősorban földesura, Lányi János támogatta. A kis Pannát a jeles városi karmester oktatta, s így rövid idő alatt rohamos haladást ért el a hegedűjátékban, a hangszerelésben és a zeneszerzésben. Tizenkét éves korára bámulat tárgya lett a muzsikája. Tizennégy éves korában férjhez ment egy nagybőgőn játszó ügyes cigány-zenészhez. Majd férjével és annak két fivérével, 1728-ban megalapította kis zenekarát.Czinka Pannáé volt az első igazi cigánybanda, amelyben két hegedűs (egyikük a prímás, a másikuk a kontrás), egy cimbalmos és egy bőgős játszott. Hírük napról napra terjedt, ünnepségekre 20-30 mérföldről is hívták őket muzsikálni.

Földesúr patrónusuktól házat és telket kaptak és kétéves időközönként új vörös ruhát. Panna volt az első hegedűs, és amikor nem zenéltek, ellátta a háztartást és segített főállásban kovácsmester férjének a műhelyben. A kortársak szerint rövid pipát szeretett szívni, amelynek hossza nem zavarta a hegedülésben.

Az ezernyolcszázas években gróf Fáy István és Káldy Gyula adták ki Czinka Panna műveit A régi magyar zene kincsei című gyűjteményben, ezek azonban sajnos nem eredetiek, köztük a híres Czinka Panna-nóta sem. A legenda szerint az ő műve a Rákóczi-induló, de az is csak a 19. század elején, jóval halála után keletkezett. Nem maradt fenn hiteles műve. Fáy gróf egyéb tekintetben is legendateremtő volt: feltűnő szépségű, drágakövekkel díszített ruhájú cigányasszonynak írta le Pannát, akinek Amati-hegedűje volt.(2)

A XVIII. század közepétől kezdve a katonákat főképpen zene segítségével verbuválták, hogy nagyobb kedvet kapjanak a víg katonaéletre. Ezért nevezték el ezt az előbb énekes, majd gazdag, hajlékony díszítésű, tiszta hangszeres táncmuzsikát verbunkos zenének. Mikor először hallunk róla, még erősen magán viseli a bécsi, olasz, szláv, német táncok befolyását, amely azután később a régi magyar és a népi elemekkel szemben mindig jobban háttérbe szorul. Amit tehát a külföld 1800 óta magyar zene címen ismer, az csakis a verbunkos zenéje. Könnyű felismerni e stílus jellegzetes vonásait: a bokázót, a bővített szekund használatát, a jellegzetes ritmusokat és figurációkat, triolafüzéreket, a „Lassu” és a „Friss”, szélesen szabadon áradó, mélabús hallgató nóta és a tüzes „cifra” ritmus váltakozását. Ez a stílus Bihari János, a híres cigányprímás művészetében virágzott ki a legteljesebben. 1801 körül alakítja meg cigánybandáját, amellyel elmaradhatatlan résztvevője lett minden jelentős nemzeti ünnepségnek. Bihari is, mint a többi cigánymuzsika autodidakta volt, aki a hangjegyeket nem ismerte. Művét – mintegy nyolcvanegynéhány kompozíciót – mások jegyezték fel, vagy írták át zongorára. Ezáltal természetesen sok elveszett a szerzemények eredeti szépségéből, nem is szólva arról a nagyszerű, mámorosan szárnyaló lendületről, utánozhatatlan játékmodorról, amellyel Bihari országszerte a legnagyobb lelkesedést tudta kelteni.

Lavotta János

Bihari és a verbunkos zene másik két mestere, Csermák Antal és Lavotta János, óriási fordulatot idéztek elő arisztokráciánk zenei érdeklődésében. Főúri asszonyaink kitüntetésnek veszik, ha a szerzeményeiknek kiadására alakult külön társaság, a „Veszprémmegyei Muzsika Intézet” (1823) kiadványait a pártfogásukba ajánlja. A cigányzene Bihari Jánossal lép ki eddigi főszinteréről, a nemesi kúriák szűkebb kereteiből, a nyilvánosság elé. Bár a házi zenélés akkor már a nemesi kúriákon, főkép az erdélyi mágnás házaknál nagy szerepet játszik, ez a fajta zenélés mindenkor megmarad a saját gyönyörűségére űzött zenélés előkelő, zárt keretei között. A magyar ember a pénzért mulattató, vagy nyilvános muzsikálást lenézte, a zenével ilyen értelemben való foglalkozást a sátoros cigányhoz való lesüllyedésnek tekintette. Így nem csoda, ha a cigányok a hangszeres zene terén csakhamar teljesen magukhoz ragadták az uralmat. A verbunkos zenét már ők terjesztik s ezzel megkezdődik a magyar cigányzene fénykora, amely a század közepe felé a népies műzenének, a magyar nótának a művelésében érik el tetőfokát. Ezt a szellemet mutatja az új, népies műdal. Szerzői az úri osztályhoz tartozó dilettánsok, akik közül sokan még a dallamok egyszerű harmonizálását, cigánybandákra való „arranzsirozását” is másokkal végeztették. A csárdás a verbunkos zenei frisséből alakul ki, gyors elterjedése csak még jobban növeli a magyar nóták népszerűségét. S ennek a népszerűsítésnek legfőbb eszközei a cigányzenészek voltak. A cigányelőadás vontatott, túláradó, szentimentális, cifrázatokban, futamokban bővelkedő stílusa teljesen összeforr ennek a nótaköltészetnek hasonló romantikus vonásokat mutató jellemével. A szöveggel, az itt előforduló hibás prozódiával nem törődött senki, mert a legfőbb vonzerő a cigányzenekarok telt, színes hangzásában, nagy érzelmességében, a cigány faj exotikus érdekességében rejlett.

Balogh Jancsi, Bihari János segédprímása 1870 körül

 Zenekaruk alapja a hegedű és a cimbalom. A többi hangszer – mint a brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, klarinét – csak arra szolgálnak hogy a harmóniát színesítsék, a ritmust élesítsék. A prímás a dallamot fantasztikus ornamentikával fogja körül. A glisszandok, portamentók, trillák, futamok mindmegannyi kifejezési forma, amely a cigány érzésnek éppen olyan lényeges, mint a melódia. A cimbalmos a prímással együtt bontja ki ezeket a pillanat szeszélyétől diktált rögtönzéseket, valamint élesen jelzi az időmérték önkényes lassítását, vagy gyorsítását.

Ez a népies műzene hamar háttérbe szorította a verbunkos zenét is s annyira összenő a cigányos előadásmodorral, hogy a nagyközönség csakis cigányoktól játszva tudja igazán élvezni, s „klavírozó” honleányaink a legnagyobb örömüket találják ennek az előadásmodornak az utánzásában. Elérkezik az idő, amidőn, amely magyar zene nem volt cigányos modorú, azt sem bent, sem a külföldön nem tartották valódi magyarnak s a magyar zenét a külföldön már csak cigányzenének hívják. Az ezernyolcszázhetvenes években azonban kettészakad a magyar zenei élet. A képzett muzsikusok Wagnerhez járnak iskolába, nem törődnek a népies zenével, amely most már teljesen a naturalisták és a cigányok kezébe jut. Ez volt tehát a legkedvezőbb időszak a cigányos stílus elharapózására. 

Banda Marci hegedül

A király 1913. március 14-én, a magyar zene művelése és fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül arany érdemkereszttel tüntette ki.

Banda Marci 

Apja, Banda Mihály, klarinétos volt 1820 körül Bihari János bandájában. 13 évesen miután Rácz Pali meghallotta muzsikálni, bevette a bandájába, sőt nevelt fiává fogadta, majd helyettes prímásává tette. Banda Marci a magyar népzene egyik legkiválóbb tolmácsolója volt. Egyszerűen, szerényen szólaltatta meg hegedűjét. Utolérhetetlen művészetének az volt a titka, hogy teljesen átérezte az egyes dalokat és szépségüket a maguk egészében varázsolta bele hallgatóinak szívébe.

Casals Pablo, a legnagyobb gordonkaművész, lelkes csodálója volt Banda Marcinak. Ha Budapesten járt felkereste Banda Marcit és reggelig velük gordonkázott.

Művészi kiválóságának legfényesebb bizonyítéka az, hogy cigánykollégái is elismerték az ő nagyságát, bevallották, hogy ő közöttük az első, mert játékával fölöttük áll. De országos szinten is bebizonyosodott, hogy ő Magyarország legjobb népzenésze. 1903 - ban a Népszínházban 35 zenekar részvételével zajlott megmérettetésen Banda Marci nyerte az aranyérmet valamint a népszínházi bizottságnak ezüst koszorúját is neki juttatták.

1912-ben díszelőadás keretében ünnepelték meg ötven éves művészi jubileumát.

Pósa Lajos két költeményt is írt hozzá: az egyik a Ha engemet választan a magyar nép királynak, a másik a Banda Marci húzd el az én nótámat című.

Ha engemet választana A magyar nép királynak:

Banda Marcit szegődtetném

Udvaromba cigánynak. -

Banda Marci muzsikálna

Hajnalig a fülembe:

Koronám is félreállna

Sarkantyúm is pengene. -

Banda Marci hegedűjét

Csudafából faragták:

Benne sír a nemzet lelke,

Benne sír a szabadság.

Nem is, nem is hegedű az,

Magyarország szíve tán!

Könny kicsordul, csillag is hull

Felzokogó panaszán.

Ha engemet választana

A magyar nép királynak:

Banda Marcit szegődtetném

Udvaromba cigánynak. -

Banda Marci muzsikálna

Hajnalig a fülembe:

A kedvem is kivirítna,

A könnyem is peregne. -

II.

Banda Marci, sötét az ég, beborult,

Húzz valami nagyon búsat, szomorút!

Muzsikáld ki a könnyemet,

A szívemet, a lelkemet -

Húzz valami nagyon búsat, szomorút!

Banda Marci, húzd el az én nótámat!

Meglásd, hogy még a halott is föltámad -

Nem tudja úgy, mint te, senki:

"Mindnyájunknak el kell menni..."

Meglásd, hogy még a halott is föltámad!

(1899)

(3)

Eltörött a hegedűm: DANKÓ PISTA LEGENDÁJA


Eltörött a hegedűm, nem akar szólani,
Rózsi, Rózsi mi bajod? Mért nem akarsz szólni.
A hegedűm majd megreparálom...
Szólalj meg hát, rubintos virágom.


Hozok mosdóvizet is gyöngypatak vizéből,
Ellopom a színét is rózsa levelétől.
/:Te leszel a legszebb a világon,
Szólalj meg hát, rubintos virágom.:/
Muzsikus cigány apjától csak tüdőbaját és hegedűjét örökölte Dankó Pista. A hegedűt sihederkorában zálogba csapta egy korcsmában, a betegség viszont elkísérte rövidre szabott életében. Élettörténete igazi romantikus regény, mintha csak kedvenc írója, Jókai Mór vetette volna papírra.      Egyes források szerint ifjabb Dankó István szülőháza a szegedi Fölsőváros cigányfertályán, a Hangász utcában (a mai Bihari utca 13. számú ház helyén) állt. Mások Szeged-Fölsőtanyát (ma: Szatymaz) említik. Keresztlevelében az 1858. június 14-i dátum szerepel. Első gyermekként született, s kilenc esztendős volt, amikor apja meghalt. A kisfiú mellett még három húga, Irén, Etel és Róza maradt félárván.
  A „malacbanda" „kutyúprímása"Apja halála után Pista nem járhatott tovább iskolába: csak három elemit, egy református, meg egy lutheránus iskolát végzett. Nem maradt azonban műveletlen „vadzseni". Falta a könyveket: előbb diáktársaitól kért kölcsön olvasnivalót, aztán amikor jutott rávaló, egész könyvtárat gyűjtött. Dumas, Victor Hugo, Jókai műveit különösen szerette.
 Hegedülni az országos hírű Erdélyi Náci tanította – két hónapig. A legnagyobb gyereknek korán munka után kellett néznie, vályogvetéssel kereste a krajcárokat. Nem tartozhatott hát a hangszervirtuózok közé, de ha játszott, a kortársak szerint szívéből szólt a muzsika.
     Alig tizenöt évesen mint „kutyúprímás" hasonszőrű zenésztársaiból „
malacbandát" verbuvált. Velük járta a környékbeli tanyavilágot, ahol akkoriban nagyon keresték az olcsó muzsikusokat, akik kevéske pénzért, harapnivalóért, kis hordócska borért húzták a talpalávalót.
      Tömörkény írja, hogy a mulatság gyakran duhajkodásba csapott át. A cigánybandát fölzavarták az eperfára, ott kellett játszaniuk – vagy a prímást vödörben eresztették le a kútba, „s onnan húzta föl a szomorkodóknak a hallgatót…"
      Háromszoros lányszöktetésDankó bandája muzsikált Joó Ferenc arcképfestő tanyájában is. A 17 éves, kékszemű cigánylegény itt szeretett bele a gazda 13 esztendős Ilonka leányába, akinek persze nem ilyen jöttment vőlegényt szántak. Három esztendei vágyódás után hiába kérte meg a lány kezét Pista nevében Daróczy Pál pusztai kapitány (a betyárvilág híres csendbiztosa), a leendő após mindkettejüket kizavarta a birtokról. Ilonka azonban a kapuban egy szál rózsát adott Pista kezébe.
     (A szerelem virágának emléke egész életében végigkísérte Dankó dalköltészetét: a rózsa több mint félszáz nótája címében vagy szövegében szerepel.)
    A kitartó kérő kétszer sikertelenül szöktette meg a lányt, harmadjára azonban a kisteleki templom oltára előtt szentesítették szerelmüket.
   A vendéglők, kocsmák és tanyák közkedvelt muzsikusa saját szerzeményeivel lopta be magát a szívekbe (Egy cica, két cica…, Eltörött a hegedűm, Most van a nap lemenőbe…). Népszínművekhez írt betétdalokat, s közel félezer nótát költött. Zenéjéhez Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Békefi Antal, Tömörkény István írt szöveget
       Még Moszkvába és Szentpétervárra is eljutottak. Egy anekdota szerint a cári udvarban adott koncertnek akkora sikere volt, hogy az előadás végén Miklós herceg odament Dankóhoz, s elismerésként legszebb brilliánsgyűrűjét a muzsikus ujjára húzta. Ezt látva, a többi vendég sem akart elmaradni a nagylelkűségben: sorra gratuláltak, s mindegyik ujjára ráhúztak egy-egy gyűrűt. Amikor mindkét keze megtelt, a nagybőgős fölsóhajtott: „Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!"
   

Ő az egyetlen a népies műzenében, akinek alakját írók, költők sora örökítette meg. Már életében irodalmi személyiséggé nőtt: Ady, Juhász Gyula versben szólt hozzá, Móra, Tömörkény, Rákosi Viktor írásainak szereplőjévé avatta, Gárdonyi József (az Egri csillagok szerzőjének fia) regényes életrajzát írta meg. Életéről Jávor Pál főszereplésével készült el 1940-ben a kétszázadik magyar hangosfilm.

Betegségének elhatalmasodása idején a „Pósa-asztal" társasága gyűjtést indított, s az egész ország adakozott gyógyíttatására. Egy télen át San Remóban kúrálták (onnan is lankadatlanul küldözgette haza új szerzeményeit) – a végzetes kór azonban legyőzte. A dalköltő 1903. március 29-én, sógora budai lakásában meghalt.

Pesten Herczeg Ferenc is búcsúztatta, s ötszáz cigány húrján sírt a nóta: „Eltörött a hegedűm…" Szegeden a múzeum előtt ravatalozták föl, Pósa és Tömörkény köszönt el tőle. A Belvárosi temetőben díszsírhelyet kapott. Pósa Lajos vitte végig a szoborállítás tervét is. Margó Ede szobrászművész csak a márvány árát fogadta el, honoráriumot nem. A műalkotást, helyenként méltatlan viták után, Erzsébet királyné szobra közelében állították föl, 1912. október 20-án. Az életében legendássá lett prímás azóta is itt, a Stefánián pengeti hegedűje nyakán szívet-lelket melengető dalait. A nótakirály kultuszát a szegedi Dankó Pista Emlékéért Alapítvány ápolja.(4)

RIGÓ JANCSI




A pákozdi roma hegedűs 1858-ban született, és ötévesen már muzsikált. 15 évesen Kaposváron zenélt a híres Barcza Józsi zenekarában. A prímás nehezen viselte Jancsi sikereit, és nehezményezte, hogy az ifjú tehetség lányára, Mariskára is szemet vetett. Rigó Jancsi hamarosan otthagyta Kaposvárt, és néhány hónap múlva már az Operaházzal szemben, az Andrássy úti Reuterben zenélt saját zenekarával, feleségül vette Mariskát is. A gyorsan jött sikerek, a sok női rajongó és az európai turnék megrontották a kapcsolatot.
Rigó Jancsi 1896-ban ismerkedett meg Párizsban Clara Ward-dal, aki kétgyermekes anyuka, a belga Chimay herceg felesége és - nem mellesleg - egy dúsgazdag amerikai milliomos lánya volt. Szerelmüket óriási sajtófelhajtás fogadta Európában és Amerikában is.

Toulouse Lautrec is megörökítette őket(Clara Ward és Rigó Jancsi)
Rigó Jancsi a leánykéréskor állítólag ezt a finomságot rendelte - egyes források szerint ő maga készítette - hercegnő szerelmének. A cukrász nevezte el a süteményt Rigó Jancsinak. Miután Clara elvált herceg férjétől, a pár állítólag Magyarországra, majd Egyiptomba utazott, ahol Clara például írni és olvasni tanította Jancsit. Chimay hercegnéről egyébként még Jancsival való megismerkedése előtt két ételt is elneveztek, ezek Franciaországban azóta is ismertek (Oeufs a Chimay – gombás töltött tojás és Poularde Chimay - szósszal leöntött töltött csirke).

Rigó Jancsi süteménye

Állítólag több millió dollár nyakára hágtak kettesben. Később Párizsban Clara a családi kasszát a Folies Bergere (ejtsd: folí berzser) és a Moulin Rouge (ejtsd: mulen rúzs) színpadán áttetsző ruhákban szerepelve egészítette ki, és egész Európa tele volt a róla készült képeslapokkal. Szerelmük 10 évig tartott, ezután Clara egy olasz pincérrel, majd egy mozdonyvezetővel is élt. Rigó Jancsi szegényen és magányosan halt meg.(5)




Végül csemegeként a rigójancsi majszolása mellé a Duna Tv három részes filmje Bihari Jánosról:

FORRÁSOK

(x)Cigányzene :http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1130.html

1./ HARASZTI EMIL: A BAROKK ZENE

http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/73.html

2./Wikipedia:Czinka Panna

3./http://www.klvk.vac.hu/wiki/index.php/Banda_Marci

4./ Dankó Pista legendája: http://tabananno.blogspot.hu/2010/09/danko-pista-legendaja-2.html

5./Rigó Jancsihttp://www.mindmegette.hu/rigo-jancsi-szerelembol-sutemeny-47568