Kiskocsma, kispörkölt,
kis korsó sör
Séta a régi Tabánban (6.)
Emlékszünk a folytatásra?
"…egy kislány és egy kis
boldogság köll! / Nagy kocsma, nagy pörkölt, nagy nő, nagy kincs / nem köll,
mer\' ha kéne, sincs!"
Saly Noémi írása Népszabadság| 2003. szeptember 8.
Ez a derűs nóta bízvást szolgálhat az
egész hajdani Tabán vendéglátásának mottójául. Sose voltak itt fényes éttermek,
ezüsttükrös kávéház is csak egyetlenegy akadt, a Döbrentei téren, az Erzsébet
hídhoz cégérezett - annál több volt viszont a barátságos, rumlis kis fogadó,
hívogató kiskocsma és vendéglő.
A szőlő jóformán a küszöbön
termett. Délceg tőkék végtelen sora a Gellért-hegy déli lankáin, a Nap-hegyen,
a Sas-hegyen, a Felső-Krisztinavárosban - míg a szörnyű filoxéra az 1880-as
években el nem pusztította a budai borászatot. Néhány öreg kocsma a XX. század
elején is emlékeztetett ezekre a boldog időkre: a Három Kapáshoz, a Víg
Vincellérhez, a Három Víg Pintérlegényhez, a Zöld Szőlőfürthöz címezték őket.
Díszelgett az ajtók fölött
egy egész állatkertre való mesebeli jószág is: Fehér Farkas, Vörös Ökör, Arany
Bárány, Arany Lúd, Arany Kakas, Arany Kacsa, Arany Szarvas. Az utóbbiak voltak
két kis hegyi utca és a máig meglévő tér névadói.
Némelyik kocsmanév családi
viszonyokra utalt: a Gellérthegy utcai Három Huszár például Huber János egyazon
ezredben szolgáló három katonafiával büszkélkedett. Persze vendéglős lett
belőlük is. Egyiküket pazar libasültjéről a Ganzlhuber, "Libás Huber"
néven ismerték.
Öccsének, a Tulipán
gazdájának hét világszép lánya lett. Egy reggelen arra ébredtek, hogy valami
titkos imádó az éj leple alatt kicserélte papus cégérét: a megkopott tulipán
eltűnt, s a helyén ott ékeskedett egy gyönyörűen festett vadonatúj - "A
Hét Rózsához".
Érdesebb tréfa a Sárkány
kocsma neve - tudnunk kell hozzá, hogy itt a XVIII. század óta hagyományosan
női kiszolgálás volt -, meg az Arany Tetűé vagy a Három Majomé. Ennek a cégérén
két majom vigyorgott. A harmadikért kicsit közelebb kellett lépni: a cégtáblába
illesztett tükörben volt látható…
Kukkantsunk be egy
kocsmaudvarba? 1913. nyár.
"Kuglizó, nyitott veranda, lugas, üveges
veranda s pont öt akácfa és pont öt petróleumlámpa. A bejáratnál az asztalok
vörössel, a belsők fehérrel terítve" - tudósít a Szabadpolgár riportere.
Gyümölcsfák is álltak persze
ezekben a régi udvarokban: alma, körte, szilva, mogyoró, füge. Romlehner néni
kocsmájában az volt a rend, hogy aki erre éhezett, az fölkelt szépen, és
szedett magának.
Marada József korcsmája
Marada József vendéglőjét meg egyenest "A Vén
Eperfához" címezték. Nem akármilyen eperfák voltak ám az itteniek! A török
kori kertek utolsó hírmondója, egy ősöreg festőeper máig ott görnyedezik a
teniszpályák és a felső játszótér között. Nagy szemű, csodás zamatú termésének
kimoshatatlan foltjairól a tabáni nagymamák, a büntetéspofonokról pedig az
unokák tudnának regélni.
Nézzünk komolyabb étkek után.
A vendéglők mindegyikének volt saját különlegessége, amiért oda, és csakis oda
kellett járni. Ganzlhuber libájának egyetlen vetélytársa volt, nevezetesen az,
amelyik a mindig hófehér főkötőben tüsténkedő, jóságos arcú Frau Godl
tepsijeiben sercegett. Aki halászlére áhítozott, Albeckerhez, majd vejéhez,
Schreil Győzőhöz fordult be, a Kereszt térre. A pirosan párolgó ételköltemény
abban a lábasban landolt az asztalon, amelyben megfőtt: a hallal vigyázni kell,
nagyon törékeny. Hozzá jókora sercli a Szarvas pékség foszlós fehér kenyeréből,
aztán az egész leöblítendő a déli lejtőkön termett, ásványok csöndjéből,
hévizek párájából, mediterrán napsütésből és tücsökciripelésből desztillált
budai borral. (Ha ebből túl sok csusszanna le, ne aggódjunk: Rudi bácsi
kézilámpással kísér majd a Döbrentei térig.)
Albecker Antal korcsmája a Hullám utca 15-ben
és a Kereszt tér 4-ben
Kispörköltet tetszik? Irány
Ottné, a Rác fürdő vendéglőse! Török Imre idézi, amint a katonás asszonyság
"lenéző hangsúlyozással, ahogyan egy tudatlanhoz beszélünk", a
konyhába igyekeztében visszaszól Krúdy társaságához: "én a marhapörköltet
lábszárból és a vesepecsenye »pacsnijából« főzöm - abban pedig nincs
kövérje". S már szalad is Náci pincér az előmelegített tányérokkal,
hófehér kabátban, amilyenben "akár a tiszti kaszinóban is szervírozhatott
volna - ha eszét veszítve felcseréli ezt a jó stallumot egy flancos belvárosi
boltért".
Rostélyost inkább? Osonjunk
Mikszáth után a Pávába. Nem könnyű megtalálni: "kívülről semmi sem mutatta
a kocsmát, csak egy piszkos pléhtábla a házikó homlokzatán". De
"esküdjetek meg, hogy senkinek sem szóltok. Még az édesapátoknak sem! (…) a budai kocsmák… páratlanok a maguk nemében - de csak addig, míg a pestiek
föl nem fedezték… Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiáker áll a kapu
előtt".
Nagyúri csemegékre tetszenek
áhítozni? A Tabánban erre is van megoldás. Kabon József a palotaőrségtől
leszerelve az 1880-as években kocsmát nyitott az Attila úton. A
"Burgzsandárnál" fillérekért lehet kóstolgatni a királyi lakomák
maradékát.
Jut bőven mindenkinek. Ferenc
József sietősen és keveset eszik, viszont ha ő befejezte, az egész
vendégseregnek ott kell hagynia az asztalt. A roskadozó, jóformán érintetlen
tálak pedig már ereszkednek is a völgybe, a kockás abroszos kisvendéglő
kuncsaftjai elé.
Kapaszkodjunk vissza a
dombtetőre, Gerstl bácsihoz. A Czakó utcai udvaron épp hangol a sramlizenekar -
Magyar Elek emlékei szerint "citerájával a görög utcai hentes, gitárjával
az Aranykakas utcai grájzleros fűszeres, harmonikájával a Szarvas-téri pékmester."
(Az utóbbi, Róth uram mellesleg a nagy zeneszerző, karnagy és zenepedagógus,
Bárdos Lajos majdani apósa).
Ha elég a sváb nótákból,
hallgatunk a szomszédban rác tamburást, vagy lesétálunk Poldi bácsi
Mélypincéjébe. Míg az öreg megmássza a nyolcvan lépcsőt a hegy méhében
szunnyadó, pókhálós palackokért, ámulhatunk az apró termetű, gömbölyű
cigányprímás, Jószó művészetén. Muzsikált ő Teleki Sámuel görgényi kastélyában
is, köszönőlevele van a német császári udvar hivatalától, de hazavágyott a
Tabánba. Nincs bandája, egy szál hegedűvel járja a kocsmákat. Eljátszik bármit,
a Schneider Fánitól Tosca imájáig vagy az Alexander\'s Ragtime Bandig - csak a
Himnuszt ne kérjük tőle. Arra nem hajlandó: "az nem korcsmába való",
mondja szigorúan. (Ötven cigány húzza majd a Farkasréten Kovács József kedvenc
nótáját a sírgödör körül 1924-ben: "Talán nem is muzsikálnak / talán csak
én álmodom…")
Komoly, méltóságteljes
berúgás a cél? Akkor vissza kell imbolyognunk a Virág utca sarkára, a derék
görögkeleti Horváth Danihoz. "Hiteles karlócai ürmöst" mér, egyenest
Bogdanovics Lucián pátriárka pincészetéből. Horváth uram - meséli Török Imre -
ősszel felcihelődik egy dunai uszályra, melyen a hajóslegények "estenden
guzla mellett siratják a szegénységben élő szerb népet", s lecsorog az
Újvidék melletti kisvárosba. A pátriárka megvárja Danit: előtte senki nem
vásárolhat a zamatos, kesernyés nedűből, melynek titka a hordókba helyezett
illatos, gyógyerejű füvekben rejlik. Mire a szállítmány visszaér a Tabánba,
eljön a sült gesztenye szezonja, ahhoz épp ez a bor a legjobb. (Az üröm
utóhatásával súlyosbított, hatalmas másnaposságot a szemközti Rác fürdő kemény
kezű masszőrjei orvosolják.)
Szerelmespárok válasszák
inkább az "alsó Avar" kerthelyiségét. Egy fontos tanács: uraim, a
hölgyet úgy kell leültetni, hogy a szerb templom órájára lásson. Ettől kezdve
nyert ügyük van. A toronyórán ugyanis - míg el nem pusztul Tabánostul,
mindenestül - évtizedeken át, pontosan, megbízhatóan és roppant megnyugtatóan:
még csak fél nyolc múlt öt perccel.
Sétánk itt véget ért. Aki
folytatásra vágyik, fedezze föl a hetven éve eltűnt városrészt a Tabáni
Helytörténeti Gyűjteményben, a Döbrentei utca 9.-ben.
Saly Noémi
Az invitálás 2003-ban a frissen nyílt Tabán Múzeumba jogos volt. Napjainkban azonban hiába keressük, tavaly szeptember elsejével fenntartója, az I. kerületi önkormányzat felújítási munkák címszóval bezáratta. Azóta egy kapavágás sem történt az épületben , csak a dudva és a gaz nő háborítatlanul a patinás ház udvarán....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése