1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2014. augusztus 24., vasárnap

VENDÉGLŐ A SZOMSZÉDBÓL:POLITISCHE GREISLER

A Gürsch (Budavári) család: Schönau ? Buda ? Budakeszi
2013. február 08.

Egy dédunoka visszaemlékezései.....

(A cikk átvétel a BUDAKESZI HÍRMODÓ-ból)


Nem biztos, hogy könnyű helyzetben vagy, ha egy színvonalas havilapban kapsz egy rovatot, amely egy általad rajongásig szeretett, nagyon érdekesnek talált témáról szól. Ugyanis nagy a kísértés, hogy magad felé hajlítsd "kis kezed", és a saját felmenőidről (is) írj?
Remélem, nem fogja szó érni a ház elejét, amiért most én is ezt teszem. Anyai nagymamám családjáról fogok megosztani néhány érdekességet, mert remélem, hogy más is érdekesnek találja majd a ?Gürsch-sztorit?. És hogy ínyencek is élvezhessék, egy recepttel is megspékelem soraimat.
Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a Gürsch egy szép név. Sőt! Dédapám is így gondolhatta, mert 1935 nyarán Budavárira magyarosított. 5 évvel később a mostoha nagymamája is meghalt, onnantól kezdve a nevet Magyarországon már nem viselte senki, ma pedig már ilyen névvel ellátott sírhely sem található a Kárpát-medencében. De kik is voltak ezek a Gürschök?
A család származási helye Schönau bei Neutitschen, mai nevén: Nový Jičín. Ebből a morvaországi kisvárosból települt Budára 1849-50 körül egy akkor kb. 35 éves, tehetős, házas, de gyermektelen úriember, a későbbi vendéglős ?Gürsch apó?: Johann Gürsch (1814?1881). Nemcsak a felesége, hanem a sógornője és annak gyermekei is jöttek vele. Erről a kb. 160 évvel ezelőtti átköltözésről, annak körülményeiről, konkrét okairól semmit sem tudunk, csak annyit, hogy nyilván alaposan elő volt készítve. Gürsch úr ugyanis nyomban vett egy nagyobbacska házat a budai Várban, az Országház utcában, és nyitott egy szatócsboltot ? az 1857-es címtár szerint a Krisztinaváros 2. számú házában, vagyis a templom közvetlen közelében.

Legalább részben értjük már, hogy későbbi híres vendéglőjére miért ragasztotta ? ő vagy a vendégsereg? ? a ?der Politische Greisler?, azaz ?a Politikus Szatócs? nevet. Ami a jelzőt illeti, talán egyszerűen csak szeretett politikáról beszélgetni, de könnyen meglehet, hogy a névadásban szerepet játszott egy népszerű színdarab, A politikus csizmadia is. Ludvig Holberg norvég-dán író Den Politiske Kandest?ber című, 1722-ben született ötfelvonásos komédiáját 1793-ban mutatták be Pesten (németből magyarítva), majd a 19. században is gyakran játszották. A címszereplő vicces figura Jókai híres élclapjának, az 1858-ban indult Üstökösnek is állandó alakjává vált, a Révai lexikon szerint mint ?a hozzá nem értő politizálás szenvedélyének karrikaturája?. A darabot 1861-ben Molnár György társulata vitte sikerre a Budai Színkörben, amely úgy öt perc járásra volt Gürsch János új vállalkozásától, a Koronaőr utcai vendéglőtől. (Tegyük hozzá mindehhez, hogy a legrégebbi, ma is működő krisztinai vendéglő, a Márványmenyasszony is egy romantikus daljátékról kapta a nevét ? 1837-ben mutatták be ?, de még Lajtai Lajos?Békeffi István 1928-ban bemutatott operettje, A régi nyár címe is vendéglőcégérre került, a szintén szomszédos Gellérthegy utca 3-ban.)





Talán éppen 1861-ben nyergelt át Gürsch János a szatócskodásról a kocsmárosságra? Nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a ?Greisler? rövid idő alatt a legnépszerűbb budai vendéglők egyike lett.
A hely méreteire csak egy-egy 20. század eleji képeslap alapján következtethetünk. A ?belső részen? nem kimondottan sok, talán 60-70 ember ülhetett le kényelmesen. A kerthelyiség viszont több száz fő befogadására is alkalmas volt, s mivel egy kőhajtásnyira volt a Budai Színkör, ami szezonálisan működött, nagyon úgy tűnik, hogy Herr Gürsch üzlete is tavasztól őszig élte fénykorát, télen pedig takaréklángon várta a jó időt. A korabeli értelmiség kedvelte, és nagy számban látogatta. A Vasárnapi Újság 1885. május 31-i számában erős vita folyt arról, hogy hol mérnek jobb bort: a Zöld Ökörnél, a Politische Greislernél, a Trombitásnál vagy az Utolsó Krajcárnál? Tény és való, hogy őseim vendéglője házias ételei és fergeteges hangulata mellett leginkább legendás májusi boráról híresült el. Ez olyan kuriózumnak számított, hogy Magyar Elek sok évtized múltán, 1916-ban részletesen leírja a receptjét Pesti históriák című könyvében. Most én is megosztom a kedves olvasóval, hátha újra divatba jön a Gürsch-bólé?.


... sokáig visszajár az emlékezet a Politische Greisler udvarára, a rövidnyakú, vérmesen vörös ábrázatú, potrohos Gürsch bácsihoz, akinél nagyobb szeretettel és szakértelemmel sohasem fog senki májusi bort csinálni. Hogyan rakosgatta az öblös levesestálba a gondosan összeválogatott, pirosló szamócaszemeket, szórta rá a törött cukrot, öntötte hegyébe egy-két stampellivel a jófajta curaçaót. Nem takarékoskodott a rubintcsillogású sashegyi vörösborral, kétannyit adott hozzá a fehérből, amelyet gellérthegyi rizlingnek tisztelt a termelője, Kerkápolyi Károly, ráhintett egy csipetnyi ingerlően fűszeres, fehérvirágú Waldmeistert (asperula odorata = szagos erdei müge), s csak azután következett a forrongó, lelkesítő pezsgő - Old England? márkával szállította Pommery & Greno. Most hamar rá a fedőt, egy félóráig senki fia sem nyúlhat hozzá, ennyi idő kell az öreg úr szerint a zseniális keveréknek, hogy mesés harmóniába olvadjon egybe a sok raffináltan nagyszerű íz, illat, zamat? Királyokhoz méltó ital volt a Gürsch apó májusi bora, áhítattal tette az asztalra, s a törzsvendégek áhítattal koccintották vele az első poharat.?
Ha valaki elkészítené, és ne adj? Isten! túlélné, sőt még ízlene is neki, nyugodtan írja meg tapasztalatait szerkesztőségünknek.


De térjünk vissza Gürsch apó személyéhez, aki, mint írtuk, feleségével, sógornőjével és annak gyermekeivel jött magyar földre. Hogy profi vendéglátós volt, az a fentiek tükrében cseppet sem kétséges, de hogy ?vállalkozóbb kedvű? volt a nagy átlagnál, azt az is bizonyítja, hogy röviddel megözvegyülése után, 1873-ban feleségül vette saját, 25 éves unokahúgát, testvérének gyermekét, Gürsch Magdolnát (1848?1925), esküvőjük bejegyzése megtalálható a Mátyás-templom házassági anyakönyvében. De ne ijedjen meg a kedves olvasó: e sorok írója (és családja) nem ebből a vérvonalból származik, mert ez érthető okok miatt kihalt, hanem az unokaöcs, Gürsch Ferenc (1846?1923) leszármazottai vagyunk, aki az én szépapám. Ő vette át nagybátyja halála után annak életművét, s lett a Politische Greisler tulajdonosa, üzletvezetője, jó gazdája. Házasságát is részben ?szakmai szempontok? alapján kötötte. Sommer Tivadar nevezetes budavári vendéglős leányát, Sommer Karolinát (1855?1889) vezette oltár elé, szintén 1873-ban, szintén a Mátyás-templomban.



A levéltárakban megtalált korabeli dokumentumok (végrendeletek, adásvételik, kölcsönszerződések stb.), amelyek egytől egyig németül íródtak, azt tanúsítják, hogy szorgalmas, jómódú, mélyen hívő vári polgárcsalád volt a Gürschöké. A feltárt anyakönyvi adatok tanúsága szerint viszont elég sokan szenderültek jobblétre igen fiatalon, mint például említett szépanyám, Karolina is, aki 34 éves korában bekövetkezett halálakor 4 kisgyermeket hagyott férjére, köztük ükapámat, az 1877-ben született Gürsch Gyulát is.



Az idő múltával, az étterem rendületlenül működött, s a századfordulóra mit sem vesztett immár 40 éves fényéből. A család egyetlen életben maradt fiú utóda az ükapám lett. Ő is bölcsen nősült: a nevezetes tabáni péknek, az Arany Szarvas sütőház alapítójának, Dillmann Jakabnak (1813?1883) az unokáját vette feleségül 1904-ben. (A pékség a mai vendéglővel szemben működött, emeletén lakott az 1800-as évek elején a pap költő, Virág Benedek.) A Dillmannok is megérdemelnek egy mondatot: az 1715-ös összeíráskor már a Várban élt a család, s kezdetben evangélikusok voltak, ami arra enged következtetni, hogy észak-német területről érkezhettek. Ükanyám, Dillmann Anna összes felmenője ?vári sváb? volt (Egger, Hartnek, Dörflinger, Friedmann stb. családok).



Miközben az újdonsült Gürsch & Dillmann család boldogan élt, s megszületett dédapám, Gyula (1907-1972), a húga Ilona (1910-1978), majd az öccsük János (1911-1912) is, 1914-ben beütött a krach, s mint az I. világháború kitörésekor oly sok vállalkozás, több mint fél évszázados működés után a család nagynevű étterme is végleg bezárt.
Ükszüleimet ugyanebben az évben már a VI. kerületben találjuk: szakmai tapasztalataikat Gundel városligeti vendéglőjében kamatoztatták tovább. De sajnos igen rövid időn belül két tragédia is sokkolta őket: dédapám öccsét figyelmetlenségből beágyazta a cseléd, és az alvó kisbaba megfulladt, édesanyja, (ükanyám), Dillmann Anna (1882?1915) pedig ennek következtében összeomlott, és 1-2 évvel később 32 éves korában szervi szívbajban elhunyt. Nehéz idők következtek. Dédapám és húga félárván nőttek fel, s bár remek taníttatást és hátteret kaptak, e kettős szörnyűséget, amit kisgyerekként kellett átélniük, nyilván soha sem heverték ki.

Dédapám, Gürsch Gyula, akit mindenki csak Gyuszinak szólított, a Gundelben tanult, és természetesen vendéglátós útra lépett. 1929-től a jános-hegyi étterem fizetőpincére lett. (Az üzlet a Libegő felső végállomásának helyén működött, terasszal együtt kb. 500 fő befogadására volt képes.)





Gyuszi öt nyelven beszélt, mindenkivel szót értő, kedves ember volt, aki szerényebb nyelvismeretű kollégái helyett rendszeresen vette fel a rendeléseket ?külföldiül?. Ezt a munkatársak féldecikkel köszönték meg neki, ő meg egy idő után túlzottan is belejött ebbe a feladatkörbe, és csúnyán rászokott a felesekre.



De 1930 körül még életerős, józan, fiatal. Nap mint nap Buda felől érkezik a János-hegyre. És jön nap mint nap Kati is, a másik irányból, Budakeszi felől. Gyuszi pincér, Kati szakácsnő annak rendje-módja szerint egymásba gabalyodtak, megmutatván az utókornak, hogy már 1931-ben is létezett ?munkahelyi szerelem?. Viharos gyorsasággal összeházasodtak, és házasságuknak gyümölcse lett: a nagymamám: Mária, becenevén: Pötyi, aki 1932-ben látta meg a napvilágot Perbálon, majd 3 év múltán megérkezett öccse, ifj. Gyula is. Ekkor az Erdő utcában laktak, Budakeszin. A dédnagyapa 1935-ben jános-hegyi főpincér lett, ezért nevét Budavárira magyarosította, így nagymamánkat is, aki született Gürsch Mária, Budavári Pötyiként ismerhette meg a budakeszi nagyérdemű.



A dédszülök nagy szerelme idővel mérséklődött. Az embernek néha fájó leírni az igazságot, de dédapánk, bár komoly apanázzsal érkezett a házasságba, hozományának nagy része elúszott, és a család nagyon nehéz körülmények közé kényszerült. Isten nyugosztalja, sajnos elkerültük egymást, de ? az őt ismerő budakesziek és az egykori munkatársak elmondása szerint ? mindennek ellenére fölöttébb intelligens úriember volt. Élete végéig pincérként dolgozott jó nevű budapesti éttermekben. 65 évet élt. Dédnagymamám 68-at.



A korabeli generáció elmondása szerint pedig nagymamám Budakeszi legszebb lányai közé tartozott, 1948-ban ki is szemelte magának a Németországból viszontagságosan visszatelepült nagyapám, Huber Lőrinc, amikor a Starczéknál találkoztak, és kanyarok után, 1954-ben feleségül is vette ? de az már egy másik történet.
Köszönet illeti Saly Noémit a Vendéglátóipari Múzeum munkatársát, és a Tabán történetének kutatóját a cikk megírásához nyújtott szakmai segítségért.


Huber-Szabó Lőrinc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése