IN MEMORIAM KRÚDY
Forrás
:szabadfőld.hu
SZŐLŐ
Krúdy
Gyula írása
A
Dunán érkezik a hajnali hajóval olyan mennyiségben,hogy a parton is megérezni
illatát, vagy fehér kosárban jön le a budai hegyekből egy fital nő
karján.Királyi gyümölcs és a szegények gyümölcse, mert ízében benne van minden
jó íz, amelyet az életben szerettünk. Van benne üde ifjúság savanykája, később
érett öregség édes bölcsessége.Eszedbe hoznak ízei minden ízt, amely kedves és
emlékezetes volt életedben. Az első csók friss zamatosságától kezdve az
öregségig szemezgeted a szőlőszemeket a
fürtről. Egyik szemben gyermekkorod ízeit
érzed,
a másikban esküvőd napja van elrejtvve, a harmadikban a roppanó magocska
vénségedről beszél.Ősszel jön ő a városba, mikor legkedvesebb az élet. Túl a
tavasz szökkenésein, lehülve a nyári hévtől,
az élet mint egy kedves stáción pihen meg őszidőben. Lejön a szőlő a
hegyekből és frissít, üdít, gyönyörű ígéreteket tesz.Mutat hosszú piros őszt,
mikőzben folyton érik, mint az ember. Felszedi ,magából az élet napsugaraiból
az erőt, a szélből a szilajságot, a halkan hulldogáló esőből a bölcsességet.Mire
megérkezik a nap, messzehúzódik a hegyektől, hűvösödik az éjszaka, borong a
felhő a domb felett: akkor van szüksége a szőlőfürtnek ifjonti erejére, délceg
örgségére, a napsugár tüzére. Hordóban jön le a hegyről, hogy egy esztendőn át
vigasztalója, erősítője, mámorítója legyen az embereknek.
Elnézegetem
a kis zöld kebleket a fürtön. Hol szedték illatukat, mely illat egyedülvaló,
nem hasonlít semmi más gyümölcs vagy virág illatához. Kislányoknak van ilyen
illatuk, amikor Kisasszony napján a máriapócsi búcsúra mennek.Szedőlányoknak
van ilyen illatuk, amikor naphosszat tépik a fürtöket. Ifjú asszonyoknak volt
ilyen illatuk, amikor Magyarországon az öreg szőlőbirtokosok olyan bort ittak,
amelyet a környék legszebb asszony taposott.
A pesti piacon, a Dunapart mentében is
győzedelmeskedik a szőlő illata minden
más gyümölcsé felett. Én legalább midíg őt érzem a poshadt szilváén a vajas
kötvéén túl is. Tájképek és emberi arcok mendegélnek előttem, régen falevéllé
vált madarak és emberek kiáltanak a fülembe. Érzések jönnek a szívembe,
melyekről csaknem megfeledkeztem. Sárga bokrok körül kanyargó kesrű füstje
szállnak a szüretnek. Valahol messze: boldog emberek éneklése hallatszik,amelyre
nem jár az országút. Gömbölyüen megelégedett arcok találhatők túl a madárijesztőkön, ahol
úgy flótázik a sárgarigó,amint csak a fitalkorában hallja őt az ember. Egy
boldog gyermekkor hangulatai vibrálnak át a lelkemen, amikor a szőlőillatot
érzem. Mivel köszöntsem őt, aki a régi pontossággal eljött a természet
rejtelméből,midőn rövidebb a nap és csapatban száll a seregély?- Halkabban virrad, korábban esteledik, de a nappal népes az édes szőlőfürttől. A szelek,
melyek tán lábnyomaikat az érő szőlőbogyó hamvában hagyják, most is úgy járnak a
hegyek fölött, mint régen. A szőlőskertek felett hulldogáló esőcseppek ( melyet oly
végtelen nyugalommal hallgatnak a kertek) tüzes nedvvé válnak. A tüzes napsugár
átfutamodik a szőlőkön, megöleli a hegyet. Most még egyforma a szőlőfürt,
midenütt ezen a darab földön, ahol szőlő terem. De ha majd borrá érik a szőlő,
majd ha pincékbe zárva megismerkedik a fogság gyötrelmeivel, és forrongó
szenvedélyeivel, majd, ha felodódnak benne a könnyek és sóhajtások, amelyek a
kapálgatásnál körülvették, akkor tudjuk meg , hogy mi a különbség bor és bor
között
Szinházi Élet 1929 szeptember 15
Krúdy Gyula
Azt is szokták így halálesetkor
mondani, hogy mint a villám, úgy futott szét az örök elalvás híre. Ide hozzánk
a szabolcsi dombok, erdők, mezők a széllel és fellegekkel küldték fel a hírt.
Sűrű esöt könnyező fellegekkel, amelyek öszkedéllyel varrják magukat
gyászköntösként a koramájusi égre.
Itt az alkalom:magyar rög, magyar
szó, szabolcsi csillagok, csodatarka nyárfák gyászoljatok, meghjalt Krúdy
Gyula. Meghalt a ti hatalmas tükrötök, darabokra tört. Boldog szerencsénk még,
hogy itt maradt a fénye. Úgy halt meg, ahogy élt. El sem köszönt senkitől.
Életében sem szeretett köszöngetni, sem felfelé, sem lefelé. Már, hát úgy
előre, senkinek. Süvegelték őt igen-igen sokan, egész töredelmesen fájó életén keresztül. Most is a halál
köszönt neki, anélkül, hogy fogadhatta volna, hiszen aludt. Mesélik, szép szeme
nyitva meredt a mennyezet felé,mintha holtában is régi pandurokat kutatna a
fantáziamennyezetre.
Ma már a föld alól néz fel,
ezüstpénz nincs, Krúdy-szemet örökre lecsukni úgysem lehetne sohasem.
Volt idő, amikor az orsztág
szívét és érzéseit szinte egyedül irányította műveivel, amelyek közül a
legszebbek az Új Idők hasábjain jelentek meg. Hihetetlenül sokat dolgozott. A
vidéki magyar kúriák,gxönyörű szabású pandúrok, az orgonás, verklis Tabán, a
,macskaköves utcák költője volt.És ha kikötött a könyöklős,csendes kocsmák
asztalánál, akik hallgatták baritonzenéjű hangját, kétszeresen ittak , a bor és
a szó mámorát itták.
55 évet élt mindössze.
Sírja fölé nyárfákat kellene
ültetni.A nyírfa magasra szökken, dús szinezésű a kérge, a lombja, s
idősdésekor megszegényedik és meghajlik
derékba. Pontosan olyan az élete, amilyen a halott költő, Krúdy Gyula élete
volt.
Új Idők 1933
május 16(Krúdy nekrológ)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése