Pesti Napló, 1934. augusztus (85. évfolyam, 172–196. szám)1934-08-30 / 195. szám
Séta a tabáni világfürdő medencéjében
A Tabán bölcse, a trafikos és a vendéglős siratja
és várja a vendéget
-Minden bolondéria-
Budán lakik, — mondotta már Tóth Béla is s úgy értette, hogy ami különös barkácsolás, ezermesterség, szellemidézés, tenyérjóslás, állatidomítás s más egyéb nem mindennapi bogarászás a nagyváros kövei közt óhatatlan lábrakap, mind Budán leli menedékét.
Buda: a ráérő emberek városa; nemcsak mert pensionopolis, de mert lakói különben is nagyobbára hivatalnokemberek, kiknek — akár altiszt, akár méltóságos — nem foglalja el minden képességüket a hivatalos pár óra s így a pihent ész, a nyugtalan fej folytonosan forog, gondolkodik, spekulál. Nem is a ráérő emberes; a forgó fejek városa ez, a kevésbé küzdőképen, a — hol produktív, hol improduktív — merengésre hajlamosak városa, melynek immár — Krúdy Gyula, Szabó Dezső, Kárpáti — külön irodalma is hamarább jött volt meg. mint Pesté, az izgalmasabb testvérvárosé- Óbudától a Lágymányosig s az országúttól a Krisztináig s a Tabánig mélán és ambiciózusan forog egyszellemileg is autark város külön élete; az ablakból mandolinszó hallatszik, szemöldökfáján papagálykalitka lóg s még a fiatalabb nemzedék sem érzi magát túlságosan otthonosan ideát, Pesten, ha átjön.
A munka pedig, mely Budát Budapestnek végkép meghódítani készül, még a kevésbé küzdőképes emberek városának is azon a részén indul meg. melyen a legkevésbé küzdőképesek laktak: az álmos, a romantikus, a rozzant, a sramlis és malterjahullott Tabán immár sima helyén.
Itt, ezen a helyen, ahol most e csinos kis gödörben majd kitörtem a nyakam,, a sarki rendőr húsz év múlva gyorshajtásért fogja felírni a BP. 69.473. számú autót — e szavakkal végezte jóval a háború előtt Budai Képeskönyvének előszavát Kárpáti Aurél, akinek húsz év eiőtti tabáni víziója most van azon, hogy testet, formát, életet öltsön.
Tabán... Török név, magyarul: hegyalja, váralja — hüvelyezzük a szót. mely török emlékeket idéz, mikor még minden hódoitságbeli városnak megvolt a maga tabánja (Szegednek ma is megvan), s egészen közeli időkét, mikor tabáni kiskocsmákba jártunk jókat enni s ősszel kibújt a tabáni polgárok házán a gvaluforgács, mely a tabáni bormérő jogának kevély cégére volt.
Vége, vége. Végre. Egy városrész — igaz, hogy régi, igaz, hogy emlékes, romantikus, a városhoz tartozó s így fájdalmas clmúlású — elpusztult a bontó csákányok alatt. A Gellérthegy alatt sima a tér, csak a Rácfürdő előtt meredez vagy háromnéay bérház, melynek tégláin, lakóin már ugyancsak az elmúlás sejtése dereng. Itt, ahol az Erzsébethíd Budára ér,
Mintha szerencsétlenség történt volna
•— borzalmas szerencsétlenség: a híd nekifutott a hegynek! Más híd torkolata kiszélesül,, hogv a hídra felszűkült forgalom mingyárt szétterülhessen, eloszolhassák a maga természetes útján; így kap Buda mindenütt, ahol híd torkollik belé, legalább egy térnyire, pár uccányira pesti, eleven, urbánus jelleget, amíg Pestnek a hídon átszakadt lélekzetéből futja. Az Erzsébet-híd. mely — bizonyára a Kossuth Lajos ucca s az Eskü út folytatásának kényszerűségéből, de mégis — nekirohant a hegynek, nem teremthetett maga körül Budán atmoszférát: az Erzsébet-hídon Pest nem jött át Budára, csak a pesti villamos.
Most pedig itt áll a rendezésre váró hely. néhány bérpalota, a piac. mögötte a. kiszögellő telkével sokmindennek útját álló Rácfürdő — amögött, meg a simára egyengetett tér, egymásrahányt ajtók, szélben lengő tapéták, egy lebontott város kifordult bele. mely várja a pompás, a szép nagyvilági fürdővárost, mely készül, hogv reáépiiljön.
Most még semmi: de látja az ember — élvezetes vízió! — a levegőt, melyet majd felparcelláz a sokszáz szoba, táncterem, fnrdő, melyben ágy lesz asztal, zene. tuss és telefón. melyben majd élnek, esznek, isznak, gyűlölnek, nyaralnak és szeretnek — lesz itt valami! S mit szólnak azok, akiknek helyébe lesz?
A trafik, a vendéglő
Mert ez fontos: mit szól a trafik, mit szól a
vendéglő?
Fiúme... A trafik is. a vendéglő is úgy áll itt. mint Fiúme, a hinterlandjavesztett kikötő. Áll a Baross-kikötő, áll az Adamich-móló — denem gurul rajta hordó, nem csúszik az olajtól, nem mászkál rajta pasasér. Áll a trafik, áll a vendéglő — de nagyon világos az ablaka: nem fogja el a fényt többé a szembenálló ház fala. Szemben üres a tér, elbontották a házat.
— Elköltözött a kuncsaft — mondja a Rácfürdő mellett, a Kökény ucca 16-os számú trafik.
— S magukból mi lesz?
•— Megyünk utána. Ide majd jön a fürdőváros, mi meg megyünk a kuncsaftjaink után, hisz minket is lebontanak nemsokára. Nincs már nekünk itt keresnivalónk.
ízlik a sör, amit a Rácfürdő vendéglőjében csapolnak.
— Gyorsan, — mondom — amíg el nem bontják a fejünk felől a házat.
— Hát bizony, erre is majd csak sor kerül — bólint rá a gazda.
Igaza van. Ö már látja, amit hivatalos helyen még próbálkoznak elkerülni: hogy majd csak le kell bontani a kiszögellő Rácfürdőt is. Hisz a forrás megmarad, csak el kell vezetni a tervbe illő, pompás, új épületbe.
— Bizony, nagyon megcsappant a forgalmunk, hogy a Tabánt elbontották mellőlünk — fűzi tovább a szót, mintegy az összes környékbeliek nevében, kik a környékből éltek s most úgy vannak, mint a szárazon maradt halak. De hallunk erről különbet is.
Ódon ritkaságok boltja
Ez kicsit odébb van. a Virág Benedek sárga, kis szülőházával szemközt, a Darvas Gyula régiségkereskedése. Illetőleg: a Darvas bácsié, mert így hívja őt a környék, melynek ő költője és bölcse egyszemólyében. Á boltja: a legdickensibb ódon ritkaságoké; egy odúnyi az egész, ahol patinás Íim-lomok. karcok, metszetek, értékesen kopott bútorok és ódonan futtatott aranyláncok között ül Darvas bácsi megtermett, lelkes alakja s írja a verseit, melyeket Buda okulására kifüggeszt a kirakatba.
— Darvas bácsi, a véleményéért jöttem. Mit szól hozzá?
— Hogy mit szólok? Tudja, én mingyárt verset írok. A legjobb lesz, ha mingyárt felolvasom magának. r'-.-. .
Félresöpri az antik kisasztalról a pasziánszot — mert abban találtam — s olvasni kezd Darvas bácsi, lelkes, gúnyos és hivő, színészi hangon.
— Én már. tudja, régen várom, kívánom ezt a ragyogó fürdővárost, amit most ide tervelnek. Régi keserűségem, hogy így halogatják. De most, hogy végül mégis szó került róia, felolvasom a keserűségem. Hadd tudják. A címe:
»Várjál!«
Helyzeted nem rózsás, nem is reménytelen
. Ne zúgolódjék, ki koplalni kénytelen.
Ma, mikor mind egyért, egy a mindért fárad
lesz jó világ itt! Csak türelemmel várjad.
Ha talán felépül, lakmározunk végig;
várj csak kitartással — száz-százötven évig.
No és mit gondol. Darvas bácsi, csakugyan száz-százötven évbe telik a dolog?
— Nézze, most már telhetik kevesebbe is. Igaz. pár hete még én sem hittem volna. írtam is róla. A címe az, hogy:
»Amire elkészülnek...«
Tabánt elpusztították.
Nem a török, sem osztrák,
sem tatár seregei —
fővárosunk fejei.
Helyén fürdővárosrész épül.
A terv régen kész.
Azt mondják: tmég korai!*
— fővárosunk fejei.
Amire elkészülnek,
egészen megőszülnek
fővárosunk fejei:
ükunokánk vejei.
Hát van ilyesmi Pesten? Darvas bácsi nem közönséges ember, higgyék el nekem egyelőre így egy szóra: kivételes, különös, érdekes ember, akiről többet, színesebbet, igényesebbet, — regényt lehetne írni. Darvas bácsinak politikai koncepciója van, filozófiai világnézete, Darvas bácsi mandoliuozik és énekel odahaza, tanácsai szerint igazodik a környék s ami fő: Darvas bácsi megél a régiségekből Budán. Budán, Budán!... De most a Tabánról van szó.
A Tabán bölcse elmondja: mi lesz itt s mint kéne lennie?
— Kérem, a Tabánnak most ez a neve: átmeneti siralomvölgye, — véli Darvas Gyula. — Mi kereskedők, iparosok, mindenféle boltosok, fűszeresek, hentesek, pékek, rövidárusok, cipősök, de a patikusok, orvosok, mindenki éppen így: nem bírjuk, hogy lebontották mellőlünk a kuncsaftjainkat. Itt most mindenki sír. Sír, tengődik s ha ittmarad: azért teszi, hogy megvárja a jobb idő felvirradtát: a fürdővárost, ami ismét új kuncsaftot jelent s bizonyára olyan felvirágzást, amilyen még nem volt errefelé. Hiszen mi leszünk a világfürdő közvetlen üzletnegyede!
— S addig?
— Addig, uram, addig azonban: baj van, nagy, baj! Nem bírjuk a házbért, nem bírjuk az adót. A kereskedőre, az adóalanyra pedig vigyázni kell. Azért mondom: az állam csak azzal mentheti ineg a fürdőváros jövendő üzletnegyedét, hogy addig, amíg a fürdőváros körülöttünk föl nem épül: adjon adóamnesztiát nekünk! Másként nem bírjuk.
— Adóamnesztiát?
— Igen, adóamnesztiát s bizony mondom: soha jobb befektetést nem tett az állam, mint ezt az amnesztiát, ha megadná. így: végünk. Sajna, ezt kell mondanom. De úgy: élünk!
Darvas Gyula mérhetetlen szerelemmel néz ki az ablakon.
— Véleményem az. hogy nagyszerű lesz itt. Az a sok szálloda! A fürdők! De higgye meg, hogy kár lebontani azokat a házakat ott. — mutat a Döbrentei tér felé — ha a Bethlen-udvar így marad, ahogy van: hisz valami hat-nyolcméternyivei könyököl belé az elgondolásba! A fontos azonban az, hogy ez az oldal megmarad: ez a néhány ódon, szép. nemes ház lesz a ragyogó fürdőváros patinás, megfizethetetlenül szép kerítése.
Tetszik érteni: egy isteni kert, egy világfürdő, egy fenomenál! S olyan kerítése van e kertnek, amilyen Nizzában sincs! A kerítése: Buda!
Darvas bácsi mély. széles értelmű szimbólumot pedzett. A világfürdő, melyet Buda kerit, Buda, melynek Pest nyújtja hercegi kezét, Budapest! A nagyváros, a főváros, a hivalkodó, a szép, a pompázatos korona, mely csillogva és észvesztőén ül az ország aranyló hajában s szikrázik feléd — nagyvilág!
Rónai Mihály András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése