EGY LÁMPAGYÚJTOGATÓ EMLÉKÉRE 2.RÉSZ

A ma emberének a világosság, a lámpa természetes, magától értetődő. Csak el kell forgatni, vagy megbillenteni a kapcsolót és árad ránk a fény. A XIX századi polgár mindennapjaiban korántsem volt ez ilyen egyszerű. Otthon gyertya, méhviasz- faggyú-, olajlámpás világított, az utcákon esténként saját világító alkalmatossággal jártak- keltek a városi polgárok. Szegényebbje maga cipelte a lámpást , a gazdagabbak pedig ún. lámpahordó fiúkat alkalmaztak, a hintók, útibatárok két oldalán szintén lámpás lógott . Forgalmas helyeken, piacokon kőoszlopra szerelt olajlámpások világítottak ,

  Fehérsas téri olajlámpa tartóoszlopa 1856 felirattal

pl. ilyen volt a tabáni Fehérsas téri oszlop is 1856-os felirattal (nem pedig szégyenoszlop, ahogy a néphit tartotta).

Mária Terézia 1722-ben rendelte el Pest-Buda  utcáinak éjjeli kivilágítását .1727-re 80 db ,néhány évvel később már ötszáz olajlámpa bíztosította a biztonságos éjszakai közlekedést . Az első utcai lámpák bádogból voltak, szél ellen üveggel fedve. A bádogtest teteje levehető, alja nyitható volt. A lámpatest belsejében hasáb alakú bádogtartályban lötyögött a repceolaj, mely a tartályból kinyúló csőrbe húzott kanócba szívódott fel. A lámpagyújtogató meggyújtotta a kanócot, mely a szélvédett lámpában vidáman égett, míg hajnalban el nem oltotta, vagy míg ki nem fogyott a hasábból az olaj

Pest-Budán először 1816-ban világítottak gázzal, de a kísérlet abbamaradt. 1838 március 9-én ugyan bemutatkozott a gázlámpa az akkori Nemzeti Szinház előtt, de ez sem nyerte el a közönség tetszését, mert "világító ereje a pislogáson túl nem terjedt, bűze azonban elhatolt Óbudáig".

    1866-ban a Margit körút és Kisrókus utca sarkán  beindult  a budai légszeszgyár,  lassan kiépültek és elágaztak a gázvezetékek a Krisztina-, Vízi -város és a Tabán felé. Az olajlámpa gyújtogatók kénytelen -kelletlen  gázlámpa kezelőkké képezték át magukat.De megérte, nem  kellett többé olajkannát cipelni , csak elforgatták a csapot és meggyújtották a gázt, vagy később beizzították az Auer harisnyát. A lámpagyújtogató mesterség felkapott foglalkozássá vált. 

Alkonyatkor  összesereglettek gyújtópóznáikkal  a gázgyár udvarán, hogy a főnöki eligazítás után  öles léptekkel felgyújtsák  valamennyi rájuk bízott gázégőt, reggel meg lekapcsolják őket.

     Hogy mekkora becsben állt az időtájt  a gázlámpák kezelője, -a lámpagyújtogató-, aki a vigasztalan sötétségbe bűz nélkül fényt varázsolt esténként, annak érzékeltetésére hadd álljon itt Remenyik Zsigmond verse:

Fényt vinni a sötétségbe -fennkölt gondolat, csodálatos, felemelő szimbólum.

 Ágay Adolf,a kor jeles humoristája, lapszerkesztője leírja   "Utazás Pestről Budapestre c. könyvében "  a szakma fejlődését az olajmécses közvilágítástól az ívlámpák megjelenéséig.

Olajlámpás tartó oszlop az Erzsébet téri piacon aXIX.század közepén

Oh, azok a mélán pislogó hajdani olajos lámpások!

Oly kevesen voltak, s ezek is csupán a népesebb utczáknak jutottak. Éjfélkor külön ki sem kellett oltani őket; mert hogy szabatos kiszámítással éppen csak éjfélig futotta bennök a töltés. Holdas éjeken meg arra a jó öreg planétára bízták a világítást. Mégis a csudájára jártak, midőn

első ízben vetett árnyékot alattok a pesti lakos. Midőn ez az emlékezetes dolog történt, 17-et írtanak a 90 elé. Mindig sok nézője akadt a gyújtogatónak, midőn délutánokon lajtorján mászott fel s a lámpás öblös üvegét hűségesen megpuczoválta,az olajat meg a tartójába csorgatta. 

A lámpagyújtogató (Ágay Adolf :Utazás Pestről Budapestre c.könyvéből)

(A korai gázlámpák gyújtása)

Csöndes időben könnyen ment a meggyújtás, főképen, ha gondozója a körmével rojtosra piszkálta a lámpás belét. Bezzeg amikor szél fújt! Sok gyújtószálat el nem rongálhatott, mint

hogy még akkor föl sem volt találva az a csoda-forgács, mely egy-két rándításra lángra kapott. Hanem a kabátjagombján lógott egy apró, koczkás üvegcse, mely kénsavval megitatott gyapotot rejtett magában. Ebbe bökte bele a kénköves végű forgácsot, mely többnyire lobot is vetett.

Hogy az olajat fölváltotta a petróleum, a néhány lámpással felszaporított világító testek áldásában a távolabbi külvárosokat is részeltették, s így mind nagyobb derű ömlött el Budapest fölött; nagyobb már azért is, mivel közben,1856-ban a két éven át folytatott csövezésből végre kilövelt— a légszesz. De eleinte csupán a Belváros részére.

Hiszen, mint könyvemnek «Színházak» czímű fejezetében föl is említem, a Nemzeti Színház előadásain márakkor volt részünk a légszeszben, midőn maga a város lakossága még az olajos rendszer félhomályában botorkált.

Ám azokon az estéken csak úgy élvezhettünk drámát, operát, ha az orrunkat befogtuk. A ruhánkban még haza is vittünk az émelyítő szagból.

A kilobbanó tulipánok fölavató estéjén nagyapámmal sétáltam körül. Az öreg mind azon tűnődött, hogyan éghet a levegő. Főtisztelendő Schirkhuber Móricz kegyesrendi tanárunk

a nagy eseményhez fűzve hozzá előadását, szépen elmagyarázta nekünk, hogyan terem a gáz. Amennyi tehát a leczkéből megmaradt bennem, mind kitártam nagyapám elébe.

Hogy az ámulás le ne vegye a lábáról, egyet rándított magán s azzal nyugtatta meg hullámzó lelkét, hogy: «Ejh mit! Különb csudákat tudott ennél Rambam, a nagy Maimonides.

» És ezzel a Lloyd-kávéházba vitt be, ahol a vendégek között nem folyt egyébről szó, mint az új világításról,öreg apám mély megilletődéssel hallgatta, én meg a fejem fölött kinyílt tűzvirágokat néztem.

S amily nagy dolog volt akkor ez a változás, épp olyan ujjongva köszöntöttük az újabbat. Gáz bácsi elvette Elektrát s ketten okos háztartást folytatnak. Mert ha megcsuklik a villany, helyét pótolja amaz; ha meg a gáz hibbantja el a dolgát,segítségére oda szökken a fiatal szikra. Nem concurrensek,

bárha egymás mellett szaladnak is el a főváros alatt.

A lámpagyújtogató (Ágay Adolf :Utazás Pestről Budapestre c.könyvéből)

(Az Auer-harisnyás gázégők gyújtása)

Maga a légszesz sem maradt meg a régiben. Alakot

váltott,megifjúhodott,mint ahogy szokott az élemedett férj a tűzről pattant menyecske kedviért. Az aszbeszt szitán át fehérre izzik, világító erejében megnevekedett s fehérítő sugárzása az asszonyok előtt nagyon kedves. Az ívlámpás az uralkodó, természetesen. Souverain fölényének tündöklésétől

árnyékot vet a gázláng. Már itt-ott a Bel- és Lipótvárosban,az utczán keresztül vetett sodronyszálakon függve szórja szerte a fényt. Hivatott gondozója a reggeli órákban a fehér gömböket lehúzva magához, a széngyertya-szálakat váltja ki, ha leégtek.

Még jobb dolga van most a gázembernek. Megáll

a járásába tartozó lángok alatt, melyek a könnyebb felgyulás okáért hunyorgó nappali álmot folytatnak, s rúdjával, melynek végében borszeszbe mártott spongya lángol, egyet csavarit s a holdvilágéval rokon sugár nyájasan ömlik el

a téren.

               A lámpagyújtogató szobra Ungvárott

Borostyán Nándor  a Vasárnapi Ujság tárcaírója a hetilap 1876 november 12-i számában szemléletesen és némi iróniával örökíti meg a  közvilágítás hősét:

"Esti homály követi gyorsan a rövid novemberi délután világát. Félöles lépésekkel siet lámpástól lámpásig hosszú póznájával a világosság legfáradhatlanabb bajnoka: a lámpa-gyujtó.
   Csodálom, hogy tücsköt-bogarat megéneklő fiatal rimfaragóink közül senki sem vette még lantjának húrjaira. Pedig mily alkalmas tárgy volna foglalkozása egy lelkes zöngeményre! A költői ihlet elnevezhetné második szent. Gergely lovagnak, kinek naponként meg kell küzdenie a sötétség sokfejű hydrájával. De ahol az ő dárdája, bocsánat: gyújtó póznája csillámlik meg : ott a világosság üli diadalát a sötétség fölött...
   S hogy csípős széltől zaklatva, lidérczként kezd tánczolni az utczai lámpás lobogó légszeszlángja : ragyogó világosság ömlik el a kirakatok ezerféle tárgyain is. Itt tejszinű üveggömbökben , amott több karú kandeláberekben gyúl lángra az illó gáz. Jó falusiak azt hihetnék, hogy ma ünnepélyes kivilágítás napja van.
    Kerti lámpa fénye nem vonja gyorsabban magához meleg nyári éjjelekben a lepkék s szúnyogok csapatát, mint a minő sebesen telik meg közönséggel a váczi-utcza a gázlángok föl-csillámlásának pillanata óta."

Dédapám, a lámpagyújtogató, midőn előtűnt az adathalmazok sűrűjéből, már nős ember, fix állása és bérlakása van  a Margit-körúti  légszesz gyárnál, felesége Antonia Vidomus  hat gyermeket szül neki ( Josepha 1866 , Alexander Antonius 1868, Ferencz Xavér 1869, Nándor 1871, Mária Antónia dédanyám 1876, Rezső* 1883)
A Vidomus családban három leány volt  Julianna, Theresa és Antónia. Theresa megesett leány volt , ő is szült egy Mária Antonia nevű leányt még 1865-ben , apa nélkül anyakönyvezve. Antónia hat gyermekéről már tudunk. Julianna viszont 1878-ban szintén szült egy gyermeket, akinek apjaként az én drága jó dédapámat anyakönyvezték  (!)Dédapám úgy is mondhatnánk benősült egy családba, először öt gyermeket nemzettek Antóniával, majd Julianna szült néki egy fiút , hogy a sort végül  Antónia fejezze be az újszülött Rezsőkével.* Hogy Theresának kitől lehetett gyermeke, már végig sem merem gondolni, kimondottan rosszindulatú feltételezés lenne dédapámat gyanúba keverni. Csak gyermeke második keresztneve ne Antónia lenne! Különösen csábosak lehettek a Vidomus lányok, pedig  dédapám ifjúkorában egyházfiként sürgölődött  a Mátyás templomban, sekrestyés  és afféle egyházi irnok szerepben.
Egyébként azután, hogy a  Vidomus és Kramm család kapcsolatba került egymással, repkedtek a keresztelőkön az Antal név férfi és női változatai: Antonius, Antónia,stb.A Kramm familia régi budavári család, 1736  november 23.-i születéssel már ismeretes egy ősapám, Franciscus Antonius Kramm, akinek apját Franciscus Krammnak hívták, anyját meg ezzel a szép csengésű  névvel illették: Anna Veronica.

A Kramm családfa részlete

*(a 6. gyermek, aki Rezső néven látta meg a napvilágot, felnőttként mint fűszeressegéd kamatoztatta kvalitásait)

Tabáni gázlámpák                                     
 Következik a befejező rész