Talán kissé morbid dolog a mostani koronavírus invázió komolyra fordulásakor előjönni egy Budát egykor pusztító járvánnyal, de mindenképpen tanulságos. Jellemzésül a pusztításra , a Rálóczi szabadságharc kb 80000 emberéletet kövtelet , a pestis kb 410000 főt. Az egész Tabán lakossága akkortájt párezer lélek volt.
Borzalmas napokat élt át most kétszáz éve Buda város lakossága. A régebbi korok legpusztítóbb betegsége a pestis, a Fekete Halál ez évben utoljára pusztított az annyi sok bajt látott ősi város falai között. De ez utolsó esetben is oly szörnyű erővel, hogy a város lakosságának több mint 15%-a lett a vész áldozata. Hogy a járványt honnan hurcolták be a városba, nem lehet megállapítani.
Sokan az orosz-török háborúból visszatért katonáinkat okolják a járvány elterjedésért és kétségtelen, hogy az ország déli vidékein Temesvárról terjedt el a betegség, ahol a hazatért csapatok voltak elszállásolva, viszont elvitathatatlan az is, hogy Budán már -a katonák hazatérését megelőző években is fordultak elő szórványosan pestises esetek.
Budán az egykorú krónikás latinnyelvű feljegyzése szerint 1740 március 9-én kezdődött a pestis, amelynek budai áldozatait a történetírók 6000-re teszik. Ez a szám azonban csak becslés, mert pontos számadatok csak a vízivárosi plébánia területéről állnak rendelkezésre. E plébániának akkori vezetője, Pretelli Ignác plébános, a vész hónapjaiban emberfeletti munkát végzett. Az egykori krónikás szerint a franciskánus papnak „nem hiába maradt fenn hívei között dicső híre, amit sirkő- felirata igazol, mert minden erejével azon volt, hogy híveit ellássa a vallás vigasztalásával és szentségeivel. Néha amikor az egészségügyi zárlat a lakásba való bemenetelt lehetetlenné tette, ez a derék pap az ablakon át vigasztalta híveit és adott nekik feloldozást.” Pretelli Ignác a pestis legszömyübb pusztítása idején is rendesen vezette az anyakönyveket s ezek adataiból megállapíthatjuk, hogy 1740 márc. 9-től november végéig a kb. 9000 lelket számláló plébánia területén 1146-an haltak meg.
A Tabánban aránylag még többen,a 707 házból álló vérosrész lakóinak harmada lett a pestis áldozata .
Pretelli plébános maga is a ragály áldozata lett. Az emberfeletti munkában elfáradt teste nem tudta legyőzni a benne lappangó fertőzést és az 1740. évben szeptember 11-én elhunyt. Hívei kőből faragott emléket állítottak sírjára. A síremlék német szövege szerint: „Itt nyugszik a jó pásztor... aki életét adta juhaiért.”
A hivatásának áldozatául esett plébános feljegyzései szerint a járvány márciustól június elejéig, az állandó esős, nedves tavaszon folyton erősödött s csak akkor kezdett erejéből veszíteni, amikor júniusban a száraz meleg idő állandósult. Áprilisban 239, májusban 336 ember lett a borzalmas vész áldozata. Június elején még naponként 16—18 koporsót vittek ki a pestistemetőbe, de a hó végére a halálozás már lényegesen alábbszállt.
A városban természetesen tilos volt minden csoportosulás, a temetéseket nem volt szabad kísérni, sőt a templomok is zárva voltak. A vízivárosi polgárság a Bombatéri Mária-szobor előtt felállított kőoltárhoz járt istentiszteletre, ahol Pretelli plébános mondott misét és prédikációt, amelyben a Gondviselésben való bizakodásra buzdította híveit. A Mária-szobor mellett volt felállítva Xav. Szt. Ferenc képe is, amely előtt ezidőben rendkívül sokan imádkoztak pártfogásért. E kép később a Szt. Anna-templom fogadalmi oltárának oltárképe lett. A Víziváros lakossága Szt. Ferenc nyolcadán még ma is megemlékezik a rémes hónapokról, amelyek elhárításában, az akkori budai polgárság meggyőződése szerint, nagy része volt a ferencesrend alapító szentjének. A Mária-szobor az előtte elhelyezett kőoltárral később az Irma-, ma Mária-térre került, mert a Bomba-téren (ma Batthyány-tér) egy kincstári épületet építettek a helyére, aminek már nypma sincsen. A Mária-téri Mária-szobrot azóta többször renoválták, sőt egészen meg is újították.
A városi magisztrátus természetesen maga is mindent megtett a ragály megszüntetése vagy legalább lokalizálása érdekében. A Dunán átvezető hajóhidat lezárták és megtiltották a közlekedést a Vár, Országút és Óbuda lakosságával, valamint a szomszédos községekkel. Az egészség- ügyi intézkedések végrehajtása azonban nem ment simán. A lakosság, amely nem hitt a pestis ragályos voltában s amely fatalista tétlenséggel azt vallotta, hogy a vész a levegőben van és ez ellen védekezni úgyis lehetetlen, zaklatást látott az egészségügygi intézkedésekben. Ezért ahol lehetett kijátszotta azokat. A halottakat rejtegette és titokban csempészte ki a temetőbe, ahol rendesen el sem temette és megtörtént, hogy gyermekek játszottak a hullák földből kilátszó tagjaival. Az meg egészen bevett szokás volt, hogy az elhaltak ruháit minden fertőtlenítés nélkül másnap már az örökösök viselték.
A hatósági szigor még zendülést is előidézett.
Március 19-én a felbőszült tabániak éjnek idején a harangok félreverésével adott jelre az egészségügyi szolgálat embereit megtámadták s Meiszner Mihály chirurgust és két egészségügyi alkalmazottat agyonvertek. Emiatt Nádasdy Lipót királyi biztos, aki a Khewenhüller-hadtest négy századával szállta meg a Tabánt és Rácvárost, a lefolytatott vizsgálat alapján Kalits Györgyöt azon ház előtt való lefejezésre ítélte, amelyben az orvost megölték. Ugyancsak halálra ítélte Horváth Pál, Antonovits Ábrahám, Roth György, Crotterer Jakab, Schwerthführer Menyhért tabáni lakosokat az egészségügyi alkalmazottak agyonveréséért azzal, hogy holttesteiket és magas póznára szúrt fejeiket közszemlére kell kitenni
elrettentő például.
Ezeken kívül még sokakat ítéltek el rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre és kényszermunkára. A büntetéseket azonban nem hajtották végre, mert az elítéltek Mária Terézia trónralépése alkalmával közkegyelemben részesültek.
A pestis áldozatait eleinte az úgynevezett Strasserhoff temetőbe temették. Ez, a vízivárosi plébániának 1800-körüli bejegyzése szerint, a Fekete Medve-téren a Teichtmann-ház mellett „elég nagy messzeségben” feküdt. Egy későbbi feljegyzésből megállapítható, hogy e temető a vízivárosi községi elemi iskola telkén, vagy. akörül feküdt, amely területről az emberi csontokat az iskola építésekor 1874-ben a Dunapartra szállították. Ugyanekkor Pretelli plébános földi maradványait a plébánia kriptájába szállították, sírkövével együtt, amely jelenleg a Szt. Anna-templom bejáratától jobbra levő lezárt fülkében van.
Mikor pedig már ez a temető is fertőzésveszélyes lett, a Pál-völgyben nyitottak új temetőt, ahol a hullákat oltottmésszel bőségesen lelocsolva közös sírokba temették. E hely egykori szomorú emlékét az ott felállított feszület őrzi.
A vész, amely az egész ország területén több mint 300.000 embernek oltotta ki életét a következő évben megszűnt ugyan, szórványos esetek azonban még 1741-ben is előfordultak.
Azóta nem volt Fekete Halál sem Budán, sem Pesten, sőt járványszerűén az ország más részein sem.
Szórványos esetek előfordultak, különösen a Romániával szomszédos határterületeken, de hála az egészségügyi adminisztráció fejlődésének a baj továbbterjedését minden alkalommal sikerült megakadályozni.
Pestis oszlop a budai Szentháromság téren
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése