TABÁNI UTCÁK-CZAKÓ UTCA

Ön tudja , kiről nevezték el a Czakó utcát?.................

Amikor Kisfaludy Károly 1830-ban meghalt, az országban már virágozni kezd a színházi kultúra. Vándortársulatok rendszeresen játszanak eredeti magyar színjátékokat, a romantika megteremtette a magyar drámairodalmat. Most már nemcsak igény, hanem gyakorlati program az állandó színházak építése, és 1837-ben Vörösmarty Árpád ébredésének szavaival megnyílik a Pesti Magyar Színház, amelyet már nemsokára végleges nevén Nemzeti Színháznak hívnak. Az 1840-es évek folyamán az úttörők nyomában már sikert sikerre arat az új romantikus nemzedék, amely Kisfaludy úttörése és Vörösmarty nemzedékének gyakorlata után, Bajza és Vörösmarty kritikai harca után a diadalmas francia romantikában látja példaképét. Szigligeti, Obernyik Károly, Tóth Lőrinc, Hugó Károly és mindenekelőtt Czakó Zsigmond nemzedéke ez. Eredményeit majd Szigligeti viszi tovább a forradalom utáni emberöltőbe, de ekkor, a forradalom előtti években a hangadó, a legfőbb reménység, a legnagyobb töredék: Czakó Zsigmond.

Erdélyből érkezett, székely kisnemesi család fia volt. Apja félbolond féltudós, aki csekély vagyonát alkimista ábrándozásokra verte el. A fiú is különc hírben áll az iskolában: nem elégszik meg a tantárgyak adta ismeretekkel, de nem elegendő neki a divatos francia romantika irodalma sem. Bűvölve vonzza a távoli, a rendkívüli, az egzotikus. Izgatja a Távol-Kelet: az indiai irodalom és filozófia, a buddhizmus, aMáhábhárata mesevilága. Megtanul szanszkritul is. Majd mielőtt befejezte volna iskoláit, hirtelen pálfordulással vándorszínésznek áll. Nem jó színész, de szép énekhangja van. Valójában nem is színész akar lenni, hanem a színház közelében élni, mert felismeri saját drámaírói képességeit.

Ír egy vadromantikus rémdrámát, a címe: A festő és vámpír. Ezt postán elküldi Pestre Fáncsy Lajosnak, a Nemzeti Színház rendezőjének. Fáncsy szerint a mű ugyan nem előadható, de írója nagyon tehetséges. Felhívja Czakót Pestre, állást ad neki a színház énekkarában, és ellátja dramaturgiai munkákkal. Igen használható dramaturgnak bizonyul: művelt, van ízlése és jó színpadi érzéke. Arra is alkalmas, hogy francia színműveket fordítson. És marad ideje írni. A színház szeretettel és türelemmel várja, hogy írjon. És 1844-ben, huszonnégy éves korában elkészül a Kalmár és tengerész.

Ez a dráma fordulat a magyar dráma történetében. Itt lép színpadra hős gyanánt a magyar polgár. Ez a magyar polgár a valóságban még alig-alig létezett, de az egész romantika igényelte, hogy legyen. Czakó megteremti a nyugati mintájú magyar polgárcsaládot, Kelendiéket. Az idősebbik Kelendi fivér kereskedő, öccse világot járó tengerész. A tragikus történet családi dráma. Hangulata végig feszült, cselekménye fordulatos, egymást követik a hatásos jelenetek. A siker kirobbanó volt. Czakót ünnepli a színház, az irodalom és az ifjúság. És ő már írja következő drámáját, a Végrendeletet. Ami túlzás elképzelhető egy romantikus drámában, az benne van a Végrendeletben: születések körüli titkok, nagy felismerések, szörnyűséges bűnök a múltban, megőrülés a nyílt színpadon, halált hozó szerelem. És mindebben az erkölcsi tanítás, amely egyébként végigvonul Czakó egész életművén, hogy ami bűn egyszer elkövettetett, arra egyszer elkövetkezik a bűnhődés.

             CZAKÓ ZSIGMOND
                        (1820-1847)



A siker még fokozódik. A Végrendelet bemutatóján a huszonöt éves szerzőt hétszer tapsolják a függöny elé.

Műveit németre is lefordítják. Kortársai úgy néznek rá, mint a közöttük járó nagy íróra. Az új, a forradalmat előkészítő ifjúság ez időben kezd tömörülni a mostanában feltűnt Petőfi köré. Petőfi és barátai barátjuknak fogadják Czakót. Ő is odatartozik a Pilvax kávéház jövőt formáló fiataljai közé.

De természetesen irigyei is szaporodnak. A kritika gyanakodva figyeli a hirtelen túl népszerű drámaírót. A könnyelműek című következő drámájának már mérsékelt a sikere, pedig mai szemmel nézve talán jobb dráma az előzőknél, de ez arisztokrata körben játszódik, és az úri osztály önpusztító felelőtlenségéről szól. Mintha már Csiky Gergely negyven évvel későbbi hangvételét előlegezné. De nem tetszik az úri közönségnek, mert az ő világuk kritikája, és nem tetszik a forradalmi ifjúságnak sem, mert a könnyelmű arisztokraták szubjektíve nem ellenszenves alakok.

Azután következik a Leona című drámai prózaköltemény, amelyet nagy igénnyel írt, és senkinek sem tetszett. Itt középpontban áll a hajdani bűn rettenetes bűnhődése, méghozzá egybekötve a vallásos nevelés gyilkos kritikájával. De a ritmikus prózában írt, hosszú monológokkal és tirádákkal teljes, bizonytalan korban s akkor is egy erdei remetelakban játszódó dráma olyan nyomasztó rémhistóriává kerekedett, hogy se közönség, se kritika nem tudta, mit csináljon vele. Egyik bírálója azt írta róla, hogy "egy zseniális ember kínos álma". Gyakorlatilag bukás volt.

A rossz idegzetű Czakó nehezen viselte a sikertelenséget. Nem a kritikusokra haragudott, hanem saját tehetségébe vetett hite ingott meg. Más úton próbálkozik. Történelmi drámát ír. Eddig éppen az volt a nagy jelentősége, hogy a romantikus történelmi drámák közepette a társadalmi dráma felé fordította a figyelmet. A Leona már tulajdonképpen eltérés volt az indulástól, de a Leona sem volt szokványos történelmi dráma, inkább korai kísérlet a sokkal később időszerűvé váló szimbolizmussal. Sikertelensége után azonban igazi, szabványos romantikus történelmi drámát akar írni Victor Hugo modorában. A divatos rímtelen drámai jambusok versformájában. Így írja meg a János lovagot. A téma csábító: Palizsnai János, a XIV. században élt kalandos életű templomos lovag élete nagy történelmi konfliktusok ábrázolására ad alkalmat.

A János lovag plakátja az 1848 május 31-i előadáshoz

És Czakó ebben a drámában jobb emberábrázolónak bizonyul, mint előbbi nagy hatású műveiben. De a jambusok elragadják, a történet túl lassan bontakozik ki, meg sem közelíti színszerűségben az eddigi Czakó-drámákat. Inkább jambusokban írt történelmi regénynek hat. Barátainak nem nagyon tetszik, de azért ő odaadja a színháznak, amely műsorra is tűzi. A bemutatót azonban már nem éri meg. A János lovag elkészülte után azonnal és gyorsan írja már következő történelmi drámáját Szent Lászlóról. Felolvassa barátainak. És ez már egyáltalán nem tetszik a barátoknak. Igazuk is van, hevenyészett mű. Czakó hajszolta magát, hogy bizonyítsa tehetségét.

Ez a sikertelenség végképp elkeseríti. 1847. december 17-én délelőtt ellátogatott újságíró barátjának, Csengery Antalnak szerkesztőségi szobájába. Ott többen is voltak fiatal írók, újságírók. A romantikus fiatalok szokása volt, hogy tőrt vagy pisztolyt tartottak maguknál. Csengerynél az íróasztal fölött, a falra volt akasztva a pisztoly. Czakó leakasztotta, és játszani kezdett vele. Csengery figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert töltve van. De azután nem is figyeltek Czakóra. Az pedig az ablakhoz támaszkodott, és agyonlőtte magát. Huszonhét éves volt.

Részlet A társasági élet a reformkorban c műből:

Aztán történt egy tragédia: 1847. december 14-én Czakó, a társaság gyenge idegzetű tagja Csengery lakásán, a szeme láttára lőtte főbe magát. A tragikus eseményről az újság, s későbbi elbeszélések is beszámoltak: Czakó állítólag azért kereste fel Csengeryt, hogy kiöntse neki a szívét, ám ezt ő vélhetően nem vette észre - vagy nem fordított kellő figyelmet a feldúlt lelkiállapotú fiatalemberre -, ezért Czakó elkeseredésében levette a falról Csengery céllövő pisztolyainak egyikét, s maga ellen fordította. Jókai úgy idézte fel az eseményeket, hogy Csengery egyik kollégájával tárgyalt, aki figyelmeztette Czakót, hogy a falról leemelt pisztoly csőre van töltve. Ő azonban hencegett, hogy "ezzel a pisztollyal húsz lépésnyiről ellő egy húszast". Nem figyeltek rá, amíg a gyutacscsattanást meg nem hallották - a durranást ugyanis Czakó feje fogta fel. Csengeryt megviselte az eset, jóllehet örült annak, hogy nem volt egyedül a tragédia bekövetkeztekor, hiszen akár gyilkossággal is vádolhatták volna. Bár senki sem vádolta meg, de a késő esti teázások befejeződtek nála. Az ifjak neheztelése valójában nem Czakó halálához kötődött, inkább Csengery és a köztük levő egyre mélyebb politikai felfogásbeli különbségek vezettek a "szakításhoz". Csengery ugyanis a végsőkig bízott a békés, országgyűlésen keresztülvihető átalakulás megvalósíthatóságában, míg a fiatal radikálisok egyre türelmetlenebbül áhították a forradalmat mint a szükséges átalakulás motorját.

Halála országos gyász volt. Temetésére kivonult az egész ifjúság. Petőfi is, Arany is költeményben állított emléket a fiatalon elment barátnak. Jókai emlékezéseiben felejthetetlen képet rajzolt róla. Két történelmi drámáját halála után, közvetlenül a forradalom kitörése előtt bemutatták.

A Kalmár és tengerész sokáig maradt műsordarab, és a Végrendeletet is gyakran játszották, de azután a későbbi romantikus drámák közt egyre inkább csak emlék, a kezdetek dokumentuma maradt. Ma már csak irodalmi és színházi szakemberek olvasmánya. Jelentőségük azonban igen nagy. A romantikán belül Czakóval kezdődik a polgári dráma, ma úgy mondanók, a mai témájú dráma. Néha már mintha realista igénnyel írná műveit, és egyben-másban a szimbolizmusnak is előfutára. Tulajdonképpen megmaradt ígéretnek. De az ígéretek között a legnagyobbak közé tartozott. Csak idegrendszerének nem volt elég ereje kivárni, amíg az ígéret mindenestül beváltható.

Részlet a Magyar színháztörtéet a polgári forradalom előestéjén c. értekezésből:

{306.} Czakó Zsigmond életművében, aki a fiatal radikálisok között a legígéretesebb tehetségnek tűnt, a „tépettség”, a meghasonlottság szorította ki a közvetlen társadalmi mondandót, helyet adva az egyéni filozófia kivetülésének, amely közvetve a rossz közérzet művészi ábrázolásának tekinthető. Czakó dramaturgiáját is kifejtette, s ebben (akár természetfilozófiájában) erősen eklektikus. Shakespeare gyakorlata, Lessing és Schlegel elmélete alapján fogalmazza meg a „költői kép” elméletét: „állítson elő fantáziája erejével költői egész képet: drámai, pszichológiai vonalakon és alapokon nyugvó gruppokat (valódikat, életbőlieket, testtel, csonttal és hússal, nem a légből). Maga a fő költői kép a dráma fő pontja és az analízis a dráma fejtése és bonyolítása.”*

Shakespeare-től elsősorban a jellemek egységét és sokarcúságát, valamint a helyzetek és a jellemek szétválaszthatatlanságát tanulta. Az természetesen túlzás, hogy elveit teljesen függetlennek vallja a korabeli kritikai és dramaturgiai gyakorlathoz képest: nyolc éven át lévén színész, nem vonhatta ki magát a játszott műsor hatása alól, amelyben maga is fellépett. Öröklötten gyenge idegrendszere, a Nemzeti Színház mint kapitalista teátrális üzem iránti értetlensége és ellenszenve mellett a drámaírói mesterség anyagi és erkölcsi hanyatlásával magyarázhatjuk – a társadalmi okok mellett – meghasonlását és öngyilkosságát. Az anyagi motívumot a Nemzeti Színház pénztári főkönyve segítségével adatszerűen is megállapíthatjuk. Az 1845–46-os évadban Czakó keresi a legtöbbet Szigligeti után két drámájával (Kalmár és tengerész, Végrendelet), 17 előadásukért 1457 forint 1 krajcár honoráriumot kapott. 1847–48-ban ugyanez a két dráma van tőle műsoron három előadásban, 31 forint 36 és fél krajcár jogdíjat hozva. E kettős okot – eszmeválság és anyagi bajok – említi Vasvári Pál is, Czakó emlékére írott cikkében.

A romantikus tépettségnek azok a jegyei, amelyek a Végrendeletben bukkantak fel először, a Leonéban teljesednek ki. A négyfelvonásos, előjátékkal indított tragédia (a francia romantika kedvelt szerkesztési sémája ez) konfliktusa a vakhit és a mögötte rejlő társadalom egész szokás- és erkölcsrendszere, valamint a között a panteista természetfilozófia között áll fenn, amelyet Czakó olvasmányaiból már enyedi kollégista korában formálgatni kezdett, és amelyben a felvilágosodott természetjog éppúgy helyet kap, mint a dialektika vagy az embergyűlölet byroni foka. A drámának nincsenek hősei, csak áldozatai. Aquil, aki három évet töltött a társadalomban, Petőfi Szilveszterének közvetlen elődje: a vereséget szenvedett, megalázott apostol. De Leona, a hajdani apáca személyében a remetekunyhóba is visszatér a bosszút álló fanatizmus, a „rajoskodás”, hogy a következő nemzedék életét szintén tönkretegye. Az alakok nagyfokú szerzői, lélektani sugalltsága erkölcsi relativizmushoz vezet. Aquil egyformán jónak mondja ifjúkori bűnét levezekelt apját, ártatlanul meghalt feleségét és kétszeres gyilkos anyját (IV. felvonás, 3. jelenet).

{307.} A kortársak a Leonát egyértelműen társadalmi drámának érezték, és így is fogadták. Nemcsak a Honderű látott benne veszélyt, hanem a cenzúra is. A romantika kedvelt évszázadában, a 13.-ban játszódó történést Czakó eredetileg magyar nevű szereplőkre írta: Valkó, Kálmán, Lenke, Judit. (Az utóbbi név volt a dráma eredeti címe is.) Az átdolgozásra visszaadott kéziraton – a súgókönyv tanúsága szerint – csupán a nevek megváltoztatása volt a javítás, amire Palugyay Imre helytartótanácsi tollvivő engedélyezte néhány törléssel az előadást. Bár a kancellária véleménye szerint a bukás oka az volt, hogy a dráma mondanivalója még a közönség radikális részének is túl merész, a cenzor utóbb királyi feddésben részesült.

A színészi játékban elsősorban Czakó lélektani szélsőségei jelentettek nehéz feladatot. A Kalmár és tengerész Arthurját és a Végrendelet Táray grófját egyaránt a zene kergeti őrületbe. Az előbbi lelkifurdalását halotti muzsika indítja meg, Táray motívuma pedig a Hunyadi László c. opera hattyúdala. A szerzői utasítások egyébként régről ismert eszközöket írtak elő: kimeredő szem, rendetlen öltözet, mellre tapasztott kéz, tántorgás, amihez most a zongora csapkodása járult. A Leona bemutatóján hasonló a helyzet. Laborfalvi Róza a címszerepben és Lendvayné mint Irén egyaránt túlzásokba esik („felsikoltgatások”, illetve „galvanizált állapotra mutató rángások”), de a közvetlen színészi hatásra törekvés nem váltott ki tetszést a közönségből, nem emelte a darab hatását. Egressy, aki az arisztokrata szereplőket alakította, jelmezben és játékban csaknem mindig megtoldotta a szöveget, egyértelműen ellenszenvesre formálva őket. A Könnyelműek c. Czakó-dráma br. Felvizi Vince szerepében „vatermörder, hosszú fehér rococo-mellény, idomtalan bő frakk” formálta kedvezőtlenné a néző első benyomását róla. A Kalmár és tengerész Arthurja az ő alakításában idegesebb az előírtnál az I. felvonás végjelenetében, a III. felvonásban pedig – az írói szándékon túl – azzal is előlegezi gyilkosságát, hogy a pisztoly kakasát nézegeti.

Forrás:

-Samu Nagy Dániel:Csengery Antal társaságai