BOSZORKÁNYÉJ 1928

A hiedelmek zöme az egész nép vagy több nép tudatában nagyon hasonló, vagy éppenséggel azonos. Alaprétegük még az őskorból, az emberi gondolkozás gyerekkorából származik. Van azonban egy sajátos válfajuk, mely egy-egy földrajzi hely — folyó, hegy, barlang, erdő — múltjához és mindenkori jelenéhez fűződik. A gellérthegyi boszorkányünnepek hiedelme is közéjük tartozik. Kérdés azonban, hogy a különös, magányos, sziklás hegyről terjedt-e el a hátborzongató hír, vagy pedig a néphitben már ősidők óta élő babona talált itt konkrét helyet, amelyre rátapadhat. Arról van szó ugyanis, hogy a legtöbb nép hitvilágában él egy magányos hegy, ahol a földöntúli lények — istenek, rossz szellemek, ördögök, boszorkányok — varázslatos tetteket visznek végbe.

Finnugor rokonaink, a manysik és a chantik például magas, szép fekvésű dombokat választottak áldozóhelyül, különösen kedvelték a sziklákat. A honfoglaláskori pogány magyarokról tudjuk, hogy az új hazában több hegyen rendeztek áldozati ünnepélyeket: az Ikva-parti Egykőn (ma Hegykővé torzult az eredeti Egykő „szentkő" jelentésű neve), Tokaj hegyén, Erdélyben az Ördögoltáron stb. A Gellérthegyen (akkoriban még Pesti hegynek illetve Újhegynek hívták) mindezt megtalálták. Valószínű, hogy itt is pogány ünnepség zajlott éppen, amikor a hittérítő Gellért püspök váratlan megjelenése felbőszítette a csoportot és kiváltotta belőlük a történelmi gyilkosságot. Adataink vannak arról, hogy az Árpád-korban a tiltott ősi vallás hívei a Gellérthegy barlangjaiban folytatták a keresztény polgárok számára rejtélyes, „ördögi" szertartásaikat.

Több évszázad telt el azután, hogy Kálmán király törvénybe foglalta: „boszorkányok pedig nincsenek", de a Gellérthegyhez fűződő boszorkányszombatok hiedelme nem pusztult el, sőt, szívóssága megdöbbentő arányban tárul elénk a XVII —XVIII. századi magyar boszorkánypörökben. Pedig akkorra a hegy már nem számított „kies helynek": tövében fürdők, tetején a törökök „Güz Elias" erődje, oldalában a Ráczváros a cserzőműhelyekkel, mind a civilizáció eredménye volt. 1682. január 24-én az egyik híres debreceni boszorkánypörben a vádlottak padjára került Dániel Kovácsné és Csókási Györgyné, „Szentgellért hegyére járó, bűjös-bájos, ódó-kötő, másokat megrontó, boszorkány, parázna személyek"

-Vörös Ilona úgy vallott 1741-ben Pakson, hogy az ördögök mátkája volt, fekete varjú és holló képében járt hozzá a gonosz, így hívta a Gellérthegyre.

-Almási Szalai János prédikátor 1794-ben Kassán kiadott könyvében ezt írja:

„A boszorkányokról, kan ördögökről azt mondják, hogy ezek az embert meg nyergelik és a' Szent Gellért hegyére vagy ők tudják hova lovagolnak ..."

Mikor jártak a „boszorkányok" a Gellérthegyre, és tulajdonképpen mit csináltak ott? A néphit szerint Szent György, Pünkösd és Luca napján indultak a kopár hegytetőre, közlekedési eszközük macska, gyermek, deák vagy férfiember háta volt, leginkább azonban szalmaszálon, seprűn, lóvá varázsolt szalmakötegen utaznak. (Mellesleg: innen a „lóvá tenni" kifejezés.) A hegyen aztán táncoltak, mint a forgószél és fajtalankodtak az ördögökkel.

Vajon ez a különös ceremónia kizárólag a pogány magyarság áldozásaiból származnék ?

Dömötör Sándor kitűnő tanulmányában :

(Szent Gellért hegye és a boszorkányok; 1940)

 így summázza a tudományos véleményeket:

„Valószínű, hogy felülről szivárgott lefelé a boszorkányokra vonatkozó hiedelmek egy része, azonban tagadhatatlan, hogy keveredett olyan elemekkel, amelyek élő, a pogánykorból fennmaradt magyar hagyományok lehettek."

Mit jelent az, hogy „felülről szivárgott lefelé" ?

Kálmánchey Zoltán rajza

Ki mondta?...

"Ki mondta, hogy nincsenek ördögök ? Ő nem ismerte az ocsmány dögöt, a szörnyű némbert, a gellérthegyi üstök rühes szakácsnőjét, aki lába közé kapván az éjszakát, a fellegekig riszálja magát? Én ismerem. Kihányta a pokol, frissen-ásott sírom fölött guggol, s még itt is, túl a lét határain, kénkö-bűzzel fertőzi álmaim."

Benjámin László

Ezen Dömötör azt érti, hogy a széphistóriákból, népkönyvekből, legendákból, prédikációból, és nem utolsó sorban a magyarok között letelepedett nyugati népcsoportok hiedelemkincséből. A boszorkányhit ugyanis, és különösen a hegyi boszorkánymulatságok babonája más népeknél is rendkívül elevenen élt. A németországi Harzhegységben például a furcsa alakú, sziklás Brokkensberghez fűződtek az effajta hiedelmek. Goethe Faustjában is itt játszódik (ez a Vénuszhegy) a „Valpurgis éj". Számos egyéb irodalmi és zenei alkotás dolgozta fel ezt a témát; (csak egy példa: Musszorgszkij műve, az „Egy éj a kopár hegyen"). A magas hegyek benépesítése isteni vagy ördögi lényekkel még régebbi, mint maga a boszorkányfogalom. 



A görögök istenei az Olymposzon, múzsái a Parnasszoszon laktak. A népmesék gyakori szereplője a „nagy hegyi szellem". Nem lehetetlen, hogy a mózesi Szinai hegyének és a krisztusi Olajfák hegyének legendája is erről az ősrégi hitről ágazott.

De térjünk vissza az ismerős Gellérthegyre!

A Harz-i Brockensberg

és a Gellérthegy analógiája nem erőltetett, már csak azért sem, mert a Budán letelepedett svábok sokáig Blocksbergnek nevezték a mi hegyünket. (Az igazi Brockensberg is ezt a nevet kapta az újkorban.)

A gellérthegyi boszorkányünnep tehát, mint magyar változat, szervesen illeszkedik a nemzetközihiedelemkincsbe. Egyes vidékeinken a név függetlenné vált magától a hegytől: Gellérthegynek nevezik a helybéli magaslatot is, ahol a falusi boszorkányok gyűléseznek. Nem kellett minden gyűlést Pest-Budán tartani.

A legmakacsabb hiedelmek is elsorvadnak egyszer, ha a tudomány még makacsabb. Ez esetben még nagy tudományra sem volt szükség, csak arra, hogy az ember állandóan szemmel tartsa a Gellérthegyet.


 Felépült a Citadella, majd a villák, a vendéglők, az utak, jött a villany. . . és ki hisz ma már a budapesti „valpurgis-éjben" ? Legalább is abban, ami a Gellérthegyen zajlik.

Szelíd hegyünk azonban nemcsak boszorkányokat szült a babonás agyakban, hanem más fantazmagóriákat is. Gaál György 1804-ben ezt írja „Furkáts Tamás levelei" címmel kiadott könyvében:

„Budán közönségesen azt beszéllik, hogy a' Szent Gellért hegye nem sokára tüzet fog okádni és azért az emberek már olly félelembe vágynák, hogy a' Hidat a' Dunából már kivették, ne talántán a' Híd-is, mivel a'hegytül nem igen messzire áll, megégjen, és ezáltal a' Duna-is megpörkölődjön.
"

 (Közli: Trócsányi Zoltán Régi világ, furcsa világ című művében.)

Onnan ered, hogy a polgárok olvastak vagy hallottak valamit a híres, távoli tűzhányókról, tudták, hogy azok is ilyen magányos, csapott tetejű hegyek. Természetesen a Gellérthegy a tudomány szerint sohasem lehetett vulkán.

Még egy hagyományt említek a Gellérttel kapcsolatban. A budai hegyek mögött meghúzódó Tök községben még ma is mesélik az öregek, hogy a Gellérthegy tetején „felvetődött" a pénz. „Úgy lángolt, mint mikor a szalmakazal ég. Találtak is sok pénzt, akik a hegy hátulját kivágták." Ez annak a nemzetközileg elterjedt babonának helyi alkalmazása, mely szerint a kóbor láng, a lidérc megmutatja, hol rejtőzik a földbe ásott kincs. Így magyarázhatta otthon egy-két Budára járó töki vásáros a gellérthegyi kőbányászatot.

GYÁRFÁS ENDRE
Pest-budai hiedelmek

Budapest folyóirat 1966 3,.szám junius

Boszorkányok vigadtak ma  éjjel a  Gellérthegyen

Egy újságíró  rejtelmes éjjeli kalandja egy piknikező "boszorkánytársasággal" 

  

(Saját tudósítónktól.)

 Sok  különös kaland  esik meg  a  pesti   polgárral.    Egy  helyhatósági     lakbizonylat  megszerzése,  retúrjegy  váltása  Csillag- hegyre,  egy-egy  utazás  a  fogaskerekűn  ma  már a legkalandosabb  vállalkozások  sorába  tartozik. Még  különösebb   kalandokon   megy   keresztül   az újságíró,  aki  már  professzionista  voltánál  fogva is  csak  úgy Lart pour Lart elegyedik  bele  az egykor  oly  hétköznapi,  —  de   az  évek  folyamán komplikált  avanture-ökké  kinőtt  eseményekbe. 
Minden polgári és újságírói  kalandot  meghaladnak azonban az elmúlt éjszaka fantasztikusan bizarr eseményei, amelyeknek  szemtanúja s  egyúttal  szenvedő  alanya  e  sorok  írója  volt. A borzalmasságában  E.  A.  Poe,  E.T.A.  Hoffmann vagy  H.  H.  Ewers  novelláival  vetekedő  éjszakai kaland lírával  kezdődik.
A  kánikulától  meggyötört,  kiszikkadt  szenvedő alany  a  tegnapi  relatíve  hűvösebb  estét  a  Tabán egyik    gitár-  és  citerapengéstöl    hangos    nyárivendéglőjében  tölti.  Hangulatos  vacsora a  susogó lombok  alatt. Szenvedő  alany elkölti az előrehaladott   kalendáriumnak   megfelelő   szerény   vacsorát.   Szerényen   cs   egyedül.     És   talán     éppen utóbbi  körülmény  némi  budai  ábrándozásba  ringatja  a  gitárcincogás  közben  szorgosan   spriccerezgető  magányos  vendéget.  És  amikor  elérkezik ahhoz  a  pohárhoz,  amelynél  hazánk  nagy  költője szerint  is  már  „becsülettel  működik",  —  búsan befejezi   a  magányos  románcot,  vonakodva  fizet és  megindul  otthona  felé.
Kellemes, szellös éjszaka.  Még jóval Záróra előtt-.

Albrecht Dürer: 4 boszorka


A   Kereszt-téren   egy   elhagyatott   lámpafény  küzd  a  sötétséggel.  Az  utolsó  budai  éjjeli őr az Albecker küszöbén  lesi  a  vendégeket.  Autó- töfögés,   villamoscsilingelés   a   Szarvas-tér   felől. Kern,  gyerünk  a  Gellérthegyen  át  haza,  van  idő, még  éjfél  sincs. És  a  vándor  nekivág  a  girbegurba  utcácskáknak. 

- . Mind elhagyatottabb lesz a vidék. A kis házikókban már alszik mindenki. Sötéten     nyújtózkodnak  a  fák   karjai a  meg-megújuló   szélrohamokban.   Furcsa     gondolat-asszociációk     tűnnek fel  a  vándor  agyában.

— Gellérthegy . . . Blocksberg  . . . éjfél... 
kifértetek órája . a .
Az  utca  egyszerre  véget  ér.  Eltűntek  a  házacskák is.  A  vándor  körültekint.  Furcsa,  milyen  ismeretlen vidékek vannak  a fővárosban!  Ott  balra lent  a  lámpák,  — rendben.van,  ez  a  város, —  ez itt  jobbkézfelé,  —  a  Gellérthegy    lejtője.  Sötét van,  újhold.  Hány  óra  lehet?  öt  perc  múlva  éjfél.  Furcsa,  mégis  sok  lett  volna  az  utolsó  siller- gpriceer?

Bokorszegélyezte mélyút vezet a hegyoldalnak, Minden lépés fárasztóbbá  válik.  Jó volna egy taxi. Ka, de itt igazán ki van zárva. Taxit kapni Testen közelben is . .«

Éjjél  v a n ... Mi  volt  ez?

Különös, halavány fény villant fel. Most, most megint egy ... itt ... és ott is .. . Erős szélroham zúg végig a hegy lejtőjén. A fény eltűnik. Valahonnan harangkongást, óraütest hoz a szél. Éjfél van. Utána  még    mélyebb  a    csönd,még  idegenebb  a  magány,  még  feketébb  a  sötétség.   Egyszerre   valahonnan  fojtott  szavak. 


— Az  elsőt  elvisszük,  — felvisszük  a    sziklákhoz  .  .  .
Libabőrös  háttal,  vacogó  fogaikkal torpan meg a  vándor.  Mi  ez,  mi  ez.  Ostobaság!  Kálmán  király,  mit  is  mondott.  Jó,  jó,  de  Kálmán  király se   járt   éjfélkor   a  Gellérthegy  lejtőjén   Tabáni korcsma öt   sillerspriccere   után.   Néhány   újabb bátortalan  lépés.
— Hihihihi!  H ihi...   — hangzik  egyszerre a  háta  mögött.   Panaszosan,   elnyújtva,   sátánin. Mintha  megelevenedne  a  sötétség.  Huhogás,  cir- pelés,  nyávogás,  kuvikolás,  — a  boszorkányszombat   infernális   hangzavara   veszi   körül.   És   itt: ez   a   fehérség?...* közeledik,   kettéválik,   összezsugorodik,  megnő . . .  Ó  Kálmán  király!
Mienk  vagy l...
— Mienk  vagy!  —  szólal  meg  egy  síri  hang.
— Kövess  a  sziklára!  —  mintha  a  föld  alul jajdulna  fel  a  másik.  — És két  csontos  kéz már vonszolja  a  megrettent   vándort.   Hány   percig mentek,  hányszor  botlott  meg,  hol  vesztette  el kalapját,     — ki   tudná?  Kifulladva,  torkában dobogó  szívvel  ér fel  egy  lapályra.    Itt   újabb borzadály.    Bokrok    sűrűje   között  egy  tisztás. Különös,   kékesen  izzó   fényforrás   világit   meg egy  sziklát.  Rajta  trónol fekete  lepelben  valaki. És  a szikla  körül vad,  démónikus  táncot  lejtenek rejtelmes  körvonalú  árnyak.  Uj  pokoli  kacaj  fogadja  az  érkezőt,  vérfagyasztóan,  dermesztőn.
— Kijöttél, hogy meglássad a szikla titkait! —  emelkedik  fel  a  feketelepel.  — Halál! Tör! Méreg!  Varangy! Kuvik! Kandúr!  Táncoltassátok meg az új testvért!
És   irtózatos körtáncba ragadják, cibálják, víjjogva, huhogva  a  már-már   eszméletlen   vándort.  Szédülten,  támolyogva  roskad  össze a  szikla tövében.  Zúg  a  szél  és  zakatolnak  az  agyban a gondolatok.     Hirtelen     fényvillanás.     Imbolygó lángok  csapnak  fel  egy  katlan     körül   és     mint Macbeth  boszorkányai,  zengi  a  vad  kórus: Huhuhu! Huhuhu!




Megjelent a nagy Buba!
Kellemes  illat  üti  meg  a  félholt  vándor  orrát. A kékes  láng  szertartása már  nem  is  oly  ijesztő. Puncs,  grog  vagy  szalamander?

És  véget  ér  a  borzalmak  éjszakája.
Villanykörték   gyúlnak  ki   a   démónikus  táborhely   felett.     Káprázó   szemmel   tekint     körül   a vándor.   Egy   gellérthegyi   villa     kertjében   van. Mosolyogva,     bocsánatkérően     közeleg   a   Szikla Ura,  az  orvtámadás   rendezője:
— Bocsásson meg a meghívás különös formaságaiért. Egyszerű kis picknicket rendeztünk cs elhatároztuk, hogy az első járókelőre  kissé rá- ijesztünk. Legyen a vendegünk . . .
—  Hahaha!  ‘—  kacag  most  a  kar  már emberi hangokon: a két  kisértet,  két  fehér  fürdőkabátos  ifjú, a  boszorkányok,akik villanyfénynél egyáltalán  nem  szolgálnak  rá  nevükre  és  a  többiek  mind,  a tréfa  résztvevői.
Bruder-ivás a  kísértetekkel
Rövidke  negyedóra  múlva  a  magányos  vándor már  nem   érzi   magát   elhagyatottnak.     Gőzölgő, lidércfényü   pohárral   iszik   „brúdert"   a  kísértetekkel  és  alig  egy  óra  múlva  már  véget  nem  érő beszédben  emeli  poharát
— Dicsőséges bölcs Kálmán királyunk emlékezetére! Kuvik! Kandúr! Ex! . . .
Hogy   a   gellérthegyi    boszorkányszerda     erős csütörtöki    bikarbónás    szóda-adagolással  végződött,  azt  még  csak  elviselné  a  vándor,  —  de  azt, hogy  nem   tudja,  miként  került  haza  s   így  fogalma  sincs  arról,  hogy  hol  találhatná  meg  újra a  kísérteties  Sziklát,  azt  mélyen  fájlalja. 

8 órai ujság 1928 július 20

Így múlatták a gellérthegyi gazdagok az időt anno 1928

CSODA A HÁROMCSŐRŰ KACSÁBAN

         Boldogult emlékezetű 
Tabán Múzeum, mely egy kimúlt hajdani városrész szorgos civilek által gyűjtögetett apró emlékeinek őrzője volt, s amelyet a jelenlegi kapzsi és korrupt rendszer  immár négy éve "ideiglenesen" felszámolt, őrzött penészes boltívei között  a polcon egy tréfás porcelán  figurát:

                         
                   -a Háromcsőrű Kacsát-   

    

A kacsa egy tabáni kocsmát testesített meg, amely a Tabán bontása idején nyitott ki  ebben az épületben és olyan hírességek  tapodták küszöbét, mint József Attila, Móricz Zsigmond  vagy Szabó Lőrinc. Utóbbi történetesen verset is írt  benyomásairól.
Erről az élményről és annak hatásáról szól ez a kis írás , amely a Magyarország 1937 április 14-i számának íródott és a Pesti Naplóban ugyanez év húsvétkor közölt Szabó Lőrinc verset taglalja

Lássuk először a verset:

Szabó Lőrinc

Éjféli közjáték 

Esett és fújt; mint a sörét, úgy 

vert minden csepp, úgy süvített; 

de a Háromcsőrű Kacsá-ban, 

hová behajtott a hideg, 

forralt bor és fűtött kemence 

mellett megenyhűlt a világ 

és zene kavargott a füstben 

és szinte riszálta magát: 

„Szőrösarcú kis cica, 

hol jártál az éccaka, 

titokba?” 

Még vacogott bennem a lélek, 

de a nóta már megfogott 

s irígyen néztem a sarokba, 

ahol két csöndes és nyugodt 

úr mulatott… Maguk helyett a 

prímást nótáztatták fanyar 

és bölcs derűvel… Vacsoráztam 

s pattogva dünnyögött a dal: 

„Szőrszál szitába, 

asszony az ágyba, 

hosszába!” 

Telt az idő… Az urak ittak, 

mulattak „személytelenűl”… 

Néztem, aztán elúntam őket, 

éreztem, pillám nehezűl… 

Fáradt voltam… Nem is tudom már, 

cigány és vonó mit mesélt, 

mit rögtönzött, de annyi biztos, 

hogy a cicára visszatért: 

„Pirosszájú kis cica, 

mit ettél az éccaka 

titokba?” 

és altatót zsongott a bor: 

az asszony hosszában, utána 

keresztben úszott valahol: 

egybefolyt bennem nóta, álom, 

meg a Háromcsőrű Kacsa 

s már csak végtelen messzeségből 

huncutkodott a muzsika: 

„Pirosszájú kis cica, 

húst ettél az éccaka 

titokba!” 

Lassan csönd lett… S hirtelen ég s föld 

darabokban szakadt reám 

Felriadtam: … két tenyerével 

nyúzta bőgőjét a cigány, 

az egyik úr az öklét rázta 

s valami bestiát szidott 

és vörösen s a hegedűvel 

versenyt sivítva bőgte, hogy: 

„Pirosszájú kis cica, 

vessz meg még az éccaka 

titokba!” 

– Vessz meg! – bömbölte, és a másik 

fizetett. – Még az éccaka! – 

– No, no, – Vessz meg! – No, ne bolondulj! – 

Elhallgatott a muzsika. 

Mind hallgattunk. A két úr elment 

Csönd. Kint az eső harsogott. 

Aztán cincogva és kajánul 

újra rákezdte a sarok: 

„Szőrösarcú kis cica, 

hol jártál az éccaka, 

titokba?”

És íme a "csoda":

      CSODÁT  TETT  EGY VERS

      Új legenda született a Tabánban

    -Pirosszájú kis  cica

       húst  ettél  az éccaka, titokba- 

(Szabó  L őrinc »É jfé li   kö zjá ték* cím ű  versének  42—44. sora.)

»Remek   ez   a  csirkecomb«

(H u n y a d y   Sándor   megjegyzése 1937  április  12-én  éjszaka  a xHárom csörű    Kacsában.)

« a  vers  olyan,mint a kilőtt zsebóra.Ki tudja, mikor  áll meg!-«

(Kondor  M.  m agánzó  új  lakása névtáblájának   leleplezése    alkalm ával   elmondott kisebb  jelentőségű  beszédéből.)

Verssel  már  lobbantottak    szerelemre, gerjesztettek haragra és  fakasztottak könnyekre, sőt szítottak forradalmat  is, de  arra  példa  még  nem  volt, ami   az »Éjféli  közjá ték»  é s  a»H árom csőrű Kacsa«  körül  történt. Ezerkilencszázharminchét  tavaszán megszületett  az első   lírai   költemény , amely csodálatosképpen egy  kocsma   forgalmát   lendítette fel.
 Ilyesmi  még nem volt.

Szabó  Lőrinc  március   elejének    valamelyik  éjszakáján  betért  a »Háromcsőrű Kacsá-hoz  címzett  kiskocsm ába. M ásnap »Éjféli   közjáték  címen   verset   írt a kocsma két vendégének mulatozásáról:

Esett és fújt; mint a sörét, úgy 
vert minden csepp, úgy süvített; 
de a Háromcsőrű Kacsá-ban, 
hová behajtott a hideg, 
forralt bor és fűtött kemence 
mellett megenyhűlt a világ 

Megírta két nótáztató  úr  »pattogva dünnyögő«  dalát a »szőrösarcú   kisdedről;  és  az  alkalmazható  képzettársításokról.

A  vers a Pesti  Napló  húsvéti  számában jelent meg.  

Hatása   váratlan    és   p éldátlan volt.   Az  eldugott  kis  tabáni  kocsmát  elözönlötték  a  kiváncsiak,   máról-holnapra híres,  divatos  hely  lett  belőle.

— Szinte   ráz  a  hideg ,ha  a  költészet hatalmára    gondolok,   —  mondja  a  vendéglős sugárzó  arccal.  —  Nem  ism ertem    Szabó Lőrinc  urat,  sőt  nem is tudtam , hogy  verset  írt  rólunk.  Csak  akkor  kezdtem  csodálkozni,  amikor tolongani   kezdtek    az   emberek   a   kocsmába.  Na!  Mi  ez?   Mi   történt?  —  kérdeztük  egymástól.  -Százésegynéhány  vagy  talán  m ég  több  évvel  ezelőtt nyílt  meg  a  »Három csörű  kacsa«  és  pont ma,  ezevkilencszázhanninchét  husvét   vasárnapján  fedezik  fel?  Úgy  éreztem  magam,  mint  az  az  egyetem i  tanár,  akinek cédulát  akasztottak  a  hátára ...   Mi  ez? Mit  bám ulnak,  mi  ez  a  nagy  népvándor lás?  Azután  jöttek  a telefonálgatások  és megtudtam ,  hogy   Szabó Lőrinc  verse  csábítja ide a vendégeket.  Kérem ,  rázott  a h id eg ...    M indig   szerettem    a  verseket, de  még álmom b a n   sem   h itte m   volna,  h o g y a   p o ézisn ek    ily e n     érd ekes   keresked elmi  k ö v e tk e zm é n y e i     is     l e h e tn e k ...    Tessék csak  elképzelni:   vidékről   és   külföldről kaptam    leveleket..,   érdeklődtek,   hogy igaz-e,  am it  Szabó  Lőrinc  a  koocsmáról írt? ...  Azt  sem tu d tá k   a  levélírók,  hogy hol  a  vendéglő.  Ilyen  címzésű  borítékokat hozott  a  posta:

—  Kérem,  rejtély  az  emberi  lélek. Azt mondják,hogy  manapság  nem  divatos  a vers  —  és  íme k id e rü lt,  hog y  felbecsülhetetlen   g y a ko rla ti  érték ei  is  v a n n a k !  Én  és családom   husvét  óta újból  hiszünk   a  kö ltészetb en !  Szabó  Lőrinc  nagy  ember,  —  a legszívesebben  szobrot  em elnék  neki  itt  a söntésben,  csak  félek,  hogy  félreértené  és megsértődnék ... 

   Mélyresüppedt, ódon  épületben  van a Háromcsörű  Kacsa, lépcső vezet  le  a  kocsmaajtóhoz. A ház valamikor kolostor   volt,  1400  körül   építették  a  Pálosok.   A  török uralom   után  a  Ferencesek- birtokába  került és  később  a  tabáni  dunai  kikötőt  építették eléje.  Ekkor áttörték a   ház  falát  és  falépcsős  átjárót  létesítettek  a  kikötőhöz. 

Valóságos   labirintus    a Háromcsörú Kacsa  épülete,  csupa  surranó  macska,  középkor,  romantikus  erkély  és  zsongó  szentim entaliznius  a  három   egymás  fölé épített udvar. 

 Nyáron  itt  is  asztalok  vannak.  A  kocsma  kemencés  magyar  szobája évszázadokkal  ezelőtt  klastromi  cella  volt. Rengeteg  a rejtélyes befalazott  ajtó.   Az egyikről  kiderült,  hogy  a  szomszédos Szent Katalin  templom   sekrestyéjébe  nyílik.
— Miért  hívják  éppen  »Három csörű  Kacsá«-uak   a  kocsmát?  —  érdeklődik  ajtóvadászat  közben  az  egyik  lelkes  vendég. 

Az operett debreceni előadásának plakátja 1873-ból

—  Erre  többféle  verzió  van  — feleli a tulaj.  —  Á llítólag  Jules Moincau  ,Háromcsőrű  Kacsa« című   operettjéről   nevezték el. 1883-ban   játszották   a budai Várszínházban.

  Addig  »Arany Perec« volt  a  vendéglő  neve.  Viszont  egyes  öreg nénikék  azt  mesélik,  hogy az  »Arany Perec« baromfióljában hetvenöt év el  ezelőtt három csörü   kiska csa    bujt ki a tojásból. Csodájára  já rt  az  egész  város  és  ezért  keresztelték  át  a  kocsmát  Háromcsörű  Kacsára.  Később  még Rudlf trónörökös is ellátogatott ide,nagy  mulatozásokat  csapott. .  '
—  A  kocsma  nevéről  a  legérdekesebbet  az  egyik  húsvéti   vendég   mondta...  valami  analitikus...  Nem  értettük  meg  egészen,   de   roppant  izgalm asan   fejtegette, hogy a  három    csőr   voltaképpen a bőség szimbólum a ,  a  vendégek  tudat  alatt  örülnek  annak,  hogy  mégis  van  a  világon  élőlény,  amely három szoros   szájjal   elletik.  . Tudatalatt  ide,  tudatalatt  oda,  —  én  boldog  vagyok és  ezentúl  üres  óráimban   kizárólag  verseket  fogok  olvasni.

A kocsma  kiállított vendégkönyve a Tabán Múzeumban

Tegnap  éjszaka  egyébként  érdekes  tá rsaság  gyűlt   össze  a   Háromcsörű  Kacsa kemencés  szobájában. Szabó   Lőrinc   és barátai  ültek  nagy  áldomást.   Megjelent Móricz  Zsigtnond, Móricz Virág, Hunyady Sándor, Féja  Géza  és  az  irodalom,a  képzőművészet.  számos   más   mindkétnembeli prominense  is.  Valamennyien  hajnalig ettek-ittak  a  klastromi  cellában.   A  falon bugaci  szőttes  pompázott,  a  plafonról   a középen  kerekes  lámpa  lógott,  oldalt  pedig  a  gázcsövek  felett  hortobágyi  istálló árasztott  hangulatot.  Lankadatlanul  éue- kelt,  dúdolt,   dudorászott,   kocogott,cigánnyal  huzatott  a  lelkes  társaság.  Elhatározták,hogy  ezentúl  minden héten megünneplik   a   Három csörű  Kacsa és a lírai költészet  újjászületését.

Forrás

Magyarország 1937 árilis 14

  

Szőr a szitában-sajna csak egy mulatós változat....

BIEDERMEYER A TABÁNBAN

Anno 1930 Tabán

Úgy  hírlik  még  mindig,  hagy  nemsokára lebontják  majd a vén Tabánt, az ezerszer megénekelt  Ős-Budának ezt  a  fátyolozott arcú negyedét,  amely  a  rác  templomnál  indul  fel a hegyre  és  ódon,  ferdetetejű  házaival   beszórja  szépen a városba indult  hegyek  elejét... 

Köztudomású,  hogy  erre,a  Szebeny  Antal- tér  elején  még  ma  is  állnak  Mátyás  király házai  és  majdnem  minden  viharba  ferdült kalapu,  emeletes  viskója  évszázadok  óta  néz farkasszemet  az  emberöltőket  felőrlő  idővel.

Erre  siklik  velünk  a  villamos  és  egymásután  tűnnek  fel  a  fakó  festésű  üzleti  címtáblák.  Apród-utca... 

Órás  és  ékszerészbolt... 'Alapíttatott  1820    Gegründet.

  Attila-körut. Mézeskalácsos  bolt...  Alapíttatott  1830  .  .  .

„Fűszerek  és  csemegék“. —   alapíttatott 1854.

És  mögöttük,  a  Virágköz sarkán

 vendéglő  a Mély Pincéhez...



Megnyittatott  a   — X VI. században...  És  így  tovább.  Egyik  a  másikba  karolva,  olyan  bátran,  rendíthetetlenül néznek  szembe az egyre fényesebbé váló  Pesttel,  mintha  ma is  1820-at írnának,  a  kalendáriumok  és  a  repülőgépek helyett puttonos rác gyerekek eregetnék sárkányaikat a  Rózsadomb felett.

Budapesten  a  háború  óta  száz  és  száz előkelő  cég  volt  kénytelen  lehúzni   redőnyeit. Óriásvállalatok,  pompásan  megalapozott  ipari alakulatok, bankok,  kereskedések,   gyárak csukták  be  kapuikat,  csillogó  portálok  homályosodtak  el. Az  ember  megi'lletődötten   áll meg  e  gazdasági  kérdőjel  előtt.  Hogyan  lehetséges, — kérdezzük  önkénytelenül, —- hogy itt,  a  Tabánban  élnek,  virulnak,  ragyognak a többszázéves  boltok? Itt  az  utolsó  esztendőben  egyetlen  üzlet  sem  kért  maga   ellen csődöt!  Itt  nemzedékről  nemzedékre szállanak a  régi  cégtáblák,  túlélik  a dédapát,  nagyapát s  az  unokákat...  Pedig,  ahogy   figyeljük, órák  telnek  cl,  amig  megszólal  a  csengő  a régi  boltajtók  felett,  mert  ugyancsak  ritkán lépik  át küszöbüket.  Alig  van  bennük  látható élet.  Nincs  fényes  portáljuk,  elegáns  segéd sem  hajladozik  a  pultok  mögött.  Mégis,  ..mi az  oka  annak,  hogy  biztosabb  a  létalapjuk akármelyik  csillogó  vállalatnál,  hogy  keresztülsiklottak  defláción,  infláción,  katasztrófákon,  forradalmakon.  Sőt  vagyonkát  gyűjtögettek  az  alacsony  pultok  mögött... 

HÓSER VIKTOR

Fűszeres ,suszter és órás a Semmelweis házban


Bemegyünk   az   Apród-utcai   órásboltba, amelynek  cégtábláját  109  esztendővel  ezelőtt szögezték  ki  a  ház  homlokzatára.  Ebben   a házban  született  egyébkén* Semmelweis Ignác  is,  „az  anyák  megmentője“.   Öregedő, halk  hangú  ember  fogad,  hangja  szinte   elvesz  a  száz  és  száz  kittegó-kattogó  óra  zajongásában.  Van  itt  minden,  a  Velence  képével   kifaragott   idült  zenélőszerszámtól kezdve  a  modern  kronométerig  minden  .  .  . 

Réges-régi faliórák,  nyakékek,  miniatűr  arany- képkeretek,  öreg képekkel   díszített  ingák, súlyos  családi  ékszerek,  amelyek   hordozóit már  rég magába  zárta  az  öreg tabáni temető. Tabánról  beszélgetünk a  leghangsúlyozottabban  arról,  vájjon  mi  az  oka,  — szerintük  — hogy  ezek  a  csöndes,  évszázadokat  látott  üzletek  olyan  biztos  alapon  állanak  ma,  amikor  bizony  minden,  de  minden  bizonytalan. Még  a  holnap  is  .  . .

—   Erről  mi  már  sokat  beszélgettünk,  vitatkoztunk,  tanácskoztunk,  —   meséli  az  ősz ember csöndes hangon.  — Pedig a nagy nemzeti  megrázkódtatások  bennünket sem kerültek el.  Mégis,  legtöbbször  arra  a  megállapodásra jutottunk,  hogy mi,  itt,  ezen  a    környéken lakók,  csak  annyit  költünk,  amennyit  éppen szabad,  szóval  csak    addig    nyújtózkodunk, amíg  a  takaró  ér...

—   A pestoldali ember, még ha akar is, nem tud  így  élni.  Körül  van  zsúfolva   fénnyel, nagyvilágisággal,  szórakozóhelyekkel.  Egyszóval: ha  akar,  ha  nem,  nagyon,  néha  túlságosan  él ..  Mi  ezt  nem  tehetjük.  Összehúzódunk.  És  jól  tudjuk  azt  is,  sokat  beszélünk róla,  hisz  gyermekkorunktól  ismerjük   egymást  valamennyien, ha  majd  átépítik  a  mi régi  Tabánunkat,  ha  majd  körülvesznek  bennünket  fénnyel,  palotákkal,  szórakozóhelyekkel,  bárokkal,  amelyek  más  iramot  adnak  az 'életnek — a  régi  cégtáblák  mögé is  új  emberek  kerülnek ... !  Az  az  érzésünk,  igen  mély  bölcsesség  veri a kitt-kattot  ezekben  az  órásszavakban...

BENEDEK SAMU

Kopogtattunk  a kétszázharminc  éves  mézeskalács-boltban  is.  Olyan  csönd  van  benne, mintha  aludna  itt  az  élet.  De  annyi  gyertya, viasz,  öntött  édesség  van  a  polcokon,  hogy elég  lenne  két  búcsúba  is.  A  kirakatban évszázados  mézeskalácsszivek.  Ha  hozzájuk  érsz - szétporladnak ...  Künn  villamosok,  autók, motorok  robognak.  Itt  áll  az  idő.  De  azért élnek,  biztosan  és  jól  megsulykozott  talajon, talán  biztosabban,  mint  a  főváros  akármelyik mammutvállalata.


A Benedek lányok

KRAUSZ MÓRNÉ

Kis,  sarki  fűszerüzlet.  Gyömbér  és szekfű- szegillat... Banán helyett  Szent  János-kcnyér, bon-bon  helyett  krumplicukor.  A  pult  tetején felejtett a háború egy fekete papírba csomagolt süvegcukrot  is ...

Szomszédságában  a Mély Pince ...  Háromszáz  esztendeje  lobogtatják  kocsmacégérét a tabáni  szelek. Ez  az  egyetlen  kocsma ma Budapesten,  ahol  kétemeletnyi  mélységben  megvannak  még  a  Mátyás-katonák  csizmasarkának  nyomai.

És így sorjában.  Végig  az  egész Tabánban. Évszázados  öreg  boltok.  Ki  tudja ...  Csöndjük  még  meddig  éli  túl  a  világváros  bizonytalan  életét...  Mert  — addig nyújtózkodnak, ameddig  a  takaró  ér...............

Babay József.*

Rabetz István boltja az Aranykakas u sarkán

Forrás:
Budapesti Hírlap  1930 szeptember 21

*Babay József


(Úgy is ,mint Mély Pince törzsvendég)


Babay 1898-ban született a ma Nagyatádhoz tartozó Bodvicában. Szülei szegény földművesek voltak. Apja korai elvesztése után édesanyja és anyai nagyapja nevelte fel. Édesanyja varrónő volt. Az elemi és polgári iskolát Nagyatádon fejezte be, a középiskoláit Csurgón, majd végül a kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetben végezte.

1925-től Budapesten a Magyar Hírlap, a Világ, az Újság, a Magyarság című lapok munkatársa, és az Új Idők főmunkatársa volt

Író, ífjusági könyvek szerzője,filmfotgatókönyv író(Pl ő írta a Gül Baba c. film forgatókönyvét)