A hiedelmek zöme az egész nép vagy több nép tudatában nagyon
hasonló, vagy éppenséggel azonos. Alaprétegük még az őskorból, az emberi
gondolkozás gyerekkorából származik. Van azonban egy sajátos válfajuk, mely
egy-egy földrajzi hely — folyó, hegy, barlang, erdő — múltjához és mindenkori
jelenéhez fűződik. A gellérthegyi boszorkányünnepek hiedelme is közéjük
tartozik. Kérdés azonban, hogy a különös, magányos, sziklás hegyről terjedt-e
el a hátborzongató hír, vagy pedig a néphitben már ősidők óta élő babona talált
itt konkrét helyet, amelyre rátapadhat. Arról van szó ugyanis, hogy a legtöbb
nép hitvilágában él egy magányos hegy, ahol a földöntúli lények — istenek,
rossz szellemek, ördögök, boszorkányok — varázslatos tetteket visznek végbe.
Finnugor rokonaink, a manysik és a chantik például magas,
szép fekvésű dombokat választottak áldozóhelyül, különösen kedvelték a
sziklákat. A honfoglaláskori pogány magyarokról tudjuk, hogy az új hazában több
hegyen rendeztek áldozati ünnepélyeket: az Ikva-parti Egykőn (ma Hegykővé
torzult az eredeti Egykő „szentkő" jelentésű neve), Tokaj hegyén,
Erdélyben az Ördögoltáron stb. A Gellérthegyen (akkoriban még Pesti hegynek
illetve Újhegynek hívták) mindezt megtalálták. Valószínű, hogy itt is pogány
ünnepség zajlott éppen, amikor a hittérítő Gellért püspök váratlan megjelenése
felbőszítette a csoportot és kiváltotta belőlük a történelmi gyilkosságot.
Adataink vannak arról, hogy az Árpád-korban a tiltott ősi vallás hívei a
Gellérthegy barlangjaiban folytatták a keresztény polgárok számára rejtélyes,
„ördögi" szertartásaikat.
Több évszázad telt el azután, hogy Kálmán király törvénybe
foglalta: „boszorkányok pedig nincsenek", de a Gellérthegyhez fűződő
boszorkányszombatok hiedelme nem pusztult el, sőt, szívóssága megdöbbentő
arányban tárul elénk a XVII —XVIII. századi magyar boszorkánypörökben. Pedig
akkorra a hegy már nem számított „kies helynek": tövében fürdők, tetején a
törökök „Güz Elias" erődje, oldalában a Ráczváros a cserzőműhelyekkel,
mind a civilizáció eredménye volt. 1682. január 24-én az egyik híres debreceni
boszorkánypörben a vádlottak padjára került Dániel Kovácsné és Csókási
Györgyné, „Szentgellért hegyére járó, bűjös-bájos, ódó-kötő, másokat megrontó,
boszorkány, parázna személyek"
-Vörös Ilona úgy vallott 1741-ben Pakson, hogy az ördögök
mátkája volt, fekete varjú és holló képében járt hozzá a gonosz, így hívta a
Gellérthegyre.
„A boszorkányokról, kan ördögökről azt mondják, hogy ezek az
embert meg nyergelik és a' Szent Gellért hegyére vagy ők tudják hova lovagolnak
..."
Mikor jártak a „boszorkányok" a Gellérthegyre, és
tulajdonképpen mit csináltak ott? A néphit szerint Szent György, Pünkösd és
Luca napján indultak a kopár hegytetőre, közlekedési eszközük macska, gyermek,
deák vagy férfiember háta volt, leginkább azonban szalmaszálon, seprűn, lóvá
varázsolt szalmakötegen utaznak. (Mellesleg: innen a „lóvá tenni"
kifejezés.) A hegyen aztán táncoltak, mint a forgószél és fajtalankodtak az
ördögökkel.
Vajon ez a különös ceremónia kizárólag a pogány magyarság
áldozásaiból származnék ?
Dömötör Sándor kitűnő tanulmányában :
(Szent Gellért hegye és a boszorkányok; 1940)
így summázza a
tudományos véleményeket:
„Valószínű, hogy felülről szivárgott lefelé a boszorkányokra vonatkozó hiedelmek egy része, azonban tagadhatatlan, hogy keveredett olyan elemekkel, amelyek élő, a pogánykorból fennmaradt magyar hagyományok lehettek."
Kálmánchey Zoltán rajza
Ki mondta?...
"Ki
mondta, hogy nincsenek ördögök ? Ő nem ismerte az ocsmány dögöt, a szörnyű
némbert, a gellérthegyi üstök rühes szakácsnőjét, aki lába közé kapván az
éjszakát, a fellegekig riszálja magát? Én ismerem. Kihányta a pokol,
frissen-ásott sírom fölött guggol, s még itt is, túl a lét határain,
kénkö-bűzzel fertőzi álmaim."
Benjámin László
Ezen Dömötör azt érti, hogy a széphistóriákból,
népkönyvekből, legendákból, prédikációból, és nem utolsó sorban a magyarok
között letelepedett nyugati népcsoportok hiedelemkincséből. A boszorkányhit
ugyanis, és különösen a hegyi boszorkánymulatságok babonája más népeknél is
rendkívül elevenen élt. A németországi Harzhegységben például a furcsa alakú,
sziklás Brokkensberghez fűződtek az effajta hiedelmek. Goethe Faustjában is itt
játszódik (ez a Vénuszhegy) a „Valpurgis éj". Számos egyéb irodalmi és
zenei alkotás dolgozta fel ezt a témát; (csak egy példa: Musszorgszkij műve, az
„Egy éj a kopár hegyen"). A magas hegyek benépesítése isteni vagy ördögi
lényekkel még régebbi, mint maga a boszorkányfogalom.
A görögök istenei az Olymposzon, múzsái a Parnasszoszon laktak. A népmesék gyakori szereplője a „nagy hegyi szellem". Nem lehetetlen, hogy a mózesi Szinai hegyének és a krisztusi Olajfák hegyének legendája is erről az ősrégi hitről ágazott.
A görögök istenei az Olymposzon, múzsái a Parnasszoszon laktak. A népmesék gyakori szereplője a „nagy hegyi szellem". Nem lehetetlen, hogy a mózesi Szinai hegyének és a krisztusi Olajfák hegyének legendája is erről az ősrégi hitről ágazott.
De térjünk vissza az ismerős Gellérthegyre!
A Harz-i Brockensberg
és a Gellérthegy analógiája nem erőltetett, már csak azért
sem, mert a Budán letelepedett svábok sokáig Blocksbergnek nevezték a mi
hegyünket. (Az igazi Brockensberg is ezt
a nevet kapta az újkorban.)
A gellérthegyi boszorkányünnep tehát, mint magyar változat,
szervesen illeszkedik a nemzetközihiedelemkincsbe. Egyes vidékeinken a név
függetlenné vált magától a hegytől: Gellérthegynek nevezik a helybéli magaslatot
is, ahol a falusi boszorkányok gyűléseznek. Nem kellett minden gyűlést
Pest-Budán tartani.
A legmakacsabb hiedelmek is elsorvadnak egyszer, ha a
tudomány még makacsabb. Ez esetben még nagy tudományra sem volt szükség, csak
arra, hogy az ember állandóan szemmel tartsa a Gellérthegyet.
Felépült a Citadella, majd a villák, a vendéglők, az utak, jött a villany. . . és ki hisz ma már a budapesti „valpurgis-éjben" ? Legalább is abban, ami a Gellérthegyen zajlik.
Felépült a Citadella, majd a villák, a vendéglők, az utak, jött a villany. . . és ki hisz ma már a budapesti „valpurgis-éjben" ? Legalább is abban, ami a Gellérthegyen zajlik.
Szelíd hegyünk azonban nemcsak boszorkányokat szült a
babonás agyakban, hanem más fantazmagóriákat is. Gaál György 1804-ben ezt írja
„Furkáts Tamás levelei" címmel
kiadott könyvében:
„Budán
közönségesen azt beszéllik, hogy a' Szent Gellért hegye nem sokára tüzet fog
okádni és azért az emberek már olly félelembe vágynák, hogy a' Hidat a' Dunából
már kivették, ne talántán a' Híd-is, mivel a'hegytül nem igen messzire áll,
megégjen, és ezáltal a' Duna-is megpörkölődjön.
"
"
(Közli: Trócsányi Zoltán Régi világ, furcsa
világ című művében.)
Onnan ered, hogy a polgárok olvastak vagy hallottak valamit a híres, távoli tűzhányókról, tudták, hogy azok is ilyen magányos, csapott tetejű hegyek. Természetesen a Gellérthegy a tudomány szerint sohasem lehetett vulkán.
Onnan ered, hogy a polgárok olvastak vagy hallottak valamit a híres, távoli tűzhányókról, tudták, hogy azok is ilyen magányos, csapott tetejű hegyek. Természetesen a Gellérthegy a tudomány szerint sohasem lehetett vulkán.
Még egy hagyományt említek a Gellérttel kapcsolatban. A
budai hegyek mögött meghúzódó Tök községben még ma is mesélik az öregek, hogy a
Gellérthegy tetején „felvetődött"
a pénz. „Úgy lángolt, mint mikor a szalmakazal ég. Találtak is sok pénzt, akik
a hegy hátulját kivágták." Ez annak a nemzetközileg elterjedt babonának
helyi alkalmazása, mely szerint a kóbor láng, a lidérc megmutatja, hol rejtőzik
a földbe ásott kincs. Így magyarázhatta otthon egy-két Budára járó töki vásáros
a gellérthegyi kőbányászatot.
GYÁRFÁS ENDRE
Pest-budai hiedelmek
GYÁRFÁS ENDRE
Pest-budai hiedelmek
Budapest folyóirat 1966 3,.szám junius
Boszorkányok
vigadtak ma éjjel a Gellérthegyen
Egy újságíró rejtelmes éjjeli kalandja egy piknikező "boszorkánytársasággal"
Egy újságíró rejtelmes éjjeli kalandja egy piknikező "boszorkánytársasággal"
(Saját tudósítónktól.)
Sok különös kaland esik meg
a pesti polgárral.
Egy helyhatósági lakbizonylat megszerzése,
retúrjegy váltása Csillag- hegyre, egy-egy
utazás a fogaskerekűn
ma már a legkalandosabb vállalkozások
sorába tartozik. Még különösebb
kalandokon megy keresztül
az újságíró, aki már
professzionista voltánál fogva is
csak úgy Lart pour Lart elegyedik
bele
az egykor oly hétköznapi,
— de az
évek folyamán komplikált avanture-ökké
kinőtt eseményekbe.
Minden polgári és újságírói kalandot meghaladnak azonban az elmúlt éjszaka fantasztikusan bizarr eseményei, amelyeknek szemtanúja s egyúttal szenvedő alanya e sorok írója volt. A borzalmasságában E. A. Poe, E.T.A. Hoffmann vagy H. H. Ewers novelláival vetekedő éjszakai kaland lírával kezdődik.
A kánikulától meggyötört, kiszikkadt szenvedő alany a tegnapi relatíve hűvösebb estét a Tabán egyik gitár- és citerapengéstöl hangos nyárivendéglőjében tölti. Hangulatos vacsora a susogó lombok alatt. Szenvedő alany elkölti az előrehaladott kalendáriumnak megfelelő szerény vacsorát. Szerényen cs egyedül. És talán éppen utóbbi körülmény némi budai ábrándozásba ringatja a gitárcincogás közben szorgosan spriccerezgető magányos vendéget. És amikor elérkezik ahhoz a pohárhoz, amelynél hazánk nagy költője szerint is már „becsülettel működik", — búsan befejezi a magányos románcot, vonakodva fizet és megindul otthona felé.
Kellemes, szellös éjszaka. Még jóval Záróra előtt-.
Minden polgári és újságírói kalandot meghaladnak azonban az elmúlt éjszaka fantasztikusan bizarr eseményei, amelyeknek szemtanúja s egyúttal szenvedő alanya e sorok írója volt. A borzalmasságában E. A. Poe, E.T.A. Hoffmann vagy H. H. Ewers novelláival vetekedő éjszakai kaland lírával kezdődik.
A kánikulától meggyötört, kiszikkadt szenvedő alany a tegnapi relatíve hűvösebb estét a Tabán egyik gitár- és citerapengéstöl hangos nyárivendéglőjében tölti. Hangulatos vacsora a susogó lombok alatt. Szenvedő alany elkölti az előrehaladott kalendáriumnak megfelelő szerény vacsorát. Szerényen cs egyedül. És talán éppen utóbbi körülmény némi budai ábrándozásba ringatja a gitárcincogás közben szorgosan spriccerezgető magányos vendéget. És amikor elérkezik ahhoz a pohárhoz, amelynél hazánk nagy költője szerint is már „becsülettel működik", — búsan befejezi a magányos románcot, vonakodva fizet és megindul otthona felé.
Kellemes, szellös éjszaka. Még jóval Záróra előtt-.
Albrecht Dürer: 4 boszorka
A Kereszt-téren egy elhagyatott lámpafény küzd a sötétséggel. Az utolsó budai éjjeli őr az Albecker küszöbén lesi a vendégeket. Autó- töfögés, villamoscsilingelés a Szarvas-tér felől. Kern, gyerünk a Gellérthegyen át haza, van idő, még éjfél sincs. És a vándor nekivág a girbegurba utcácskáknak.
A Kereszt-téren egy elhagyatott lámpafény küzd a sötétséggel. Az utolsó budai éjjeli őr az Albecker küszöbén lesi a vendégeket. Autó- töfögés, villamoscsilingelés a Szarvas-tér felől. Kern, gyerünk a Gellérthegyen át haza, van idő, még éjfél sincs. És a vándor nekivág a girbegurba utcácskáknak.
- . Mind elhagyatottabb lesz a vidék. A kis házikókban már alszik mindenki.
Sötéten nyújtózkodnak a
fák karjai a meg-megújuló
szélrohamokban. Furcsa gondolat-asszociációk tűnnek fel
a vándor agyában.
— Gellérthegy . . . Blocksberg . . . éjfél...
kifértetek órája . a .
Az utca egyszerre véget ér. Eltűntek a házacskák is. A vándor körültekint. Furcsa, milyen ismeretlen vidékek vannak a fővárosban! Ott balra lent a lámpák, — rendben.van, ez a város, — ez itt jobbkézfelé, — a Gellérthegy lejtője. Sötét van, újhold. Hány óra lehet? öt perc múlva éjfél. Furcsa, mégis sok lett volna az utolsó siller- gpriceer?
— Gellérthegy . . . Blocksberg . . . éjfél...
kifértetek órája . a .
Az utca egyszerre véget ér. Eltűntek a házacskák is. A vándor körültekint. Furcsa, milyen ismeretlen vidékek vannak a fővárosban! Ott balra lent a lámpák, — rendben.van, ez a város, — ez itt jobbkézfelé, — a Gellérthegy lejtője. Sötét van, újhold. Hány óra lehet? öt perc múlva éjfél. Furcsa, mégis sok lett volna az utolsó siller- gpriceer?
Bokorszegélyezte mélyút vezet a hegyoldalnak, Minden lépés
fárasztóbbá válik. Jó volna egy taxi. Ka, de itt igazán ki van
zárva. Taxit kapni Testen közelben is . .«
Éjjél v a n ... Mi volt ez?
Különös, halavány fény villant fel. Most, most megint egy
... itt ... és ott is .. . Erős szélroham zúg végig a hegy lejtőjén. A fény
eltűnik. Valahonnan harangkongást, óraütest hoz a szél. Éjfél van. Utána még
mélyebb a csönd,még
idegenebb a magány,
még feketébb a
sötétség. Egyszerre valahonnan
fojtott szavak.
— Az elsőt elvisszük, — felvisszük a sziklákhoz . . .
Libabőrös háttal, vacogó fogaikkal torpan meg a vándor. Mi ez, mi ez. Ostobaság! Kálmán király, mit is mondott. Jó, jó, de Kálmán király se járt éjfélkor a Gellérthegy lejtőjén Tabáni korcsma öt sillerspriccere után. Néhány újabb bátortalan lépés.
— Hihihihi! H ihi... — hangzik egyszerre a háta mögött. Panaszosan, elnyújtva, sátánin. Mintha megelevenedne a sötétség. Huhogás, cir- pelés, nyávogás, kuvikolás, — a boszorkányszombat infernális hangzavara veszi körül. És itt: ez a fehérség?...* közeledik, kettéválik, összezsugorodik, megnő . . . Ó Kálmán király!
Mienk vagy l...
— Mienk vagy! — szólal meg egy síri hang.
— Kövess a sziklára! — mintha a föld alul jajdulna fel a másik. — És két csontos kéz már vonszolja a megrettent vándort. Hány percig mentek, hányszor botlott meg, hol vesztette el kalapját, — ki tudná? Kifulladva, torkában dobogó szívvel ér fel egy lapályra. Itt újabb borzadály. Bokrok sűrűje között egy tisztás. Különös, kékesen izzó fényforrás világit meg egy sziklát. Rajta trónol fekete lepelben valaki. És a szikla körül vad, démónikus táncot lejtenek rejtelmes körvonalú árnyak. Uj pokoli kacaj fogadja az érkezőt, vérfagyasztóan, dermesztőn.
— Kijöttél, hogy meglássad a szikla titkait! — emelkedik fel a feketelepel. — Halál! Tör! Méreg! Varangy! Kuvik! Kandúr! Táncoltassátok meg az új testvért!
És irtózatos körtáncba ragadják, cibálják, víjjogva, huhogva a már-már eszméletlen vándort. Szédülten, támolyogva roskad össze a szikla tövében. Zúg a szél és zakatolnak az agyban a gondolatok. Hirtelen fényvillanás. Imbolygó lángok csapnak fel egy katlan körül és mint Macbeth boszorkányai, zengi a vad kórus: Huhuhu! Huhuhu!
Megjelent a nagy Buba!
Kellemes illat üti meg a félholt vándor orrát. A kékes láng szertartása már nem is oly ijesztő. Puncs, grog vagy szalamander?
És véget ér a borzalmak éjszakája.
Villanykörték gyúlnak ki a démónikus táborhely felett. Káprázó szemmel tekint körül a vándor. Egy gellérthegyi villa kertjében van. Mosolyogva, bocsánatkérően közeleg a Szikla Ura, az orvtámadás rendezője:
— Bocsásson meg a meghívás különös formaságaiért. Egyszerű kis picknicket rendeztünk cs elhatároztuk, hogy az első járókelőre kissé rá- ijesztünk. Legyen a vendegünk . . .
— Hahaha! ‘— kacag most a kar már emberi hangokon: a két kisértet, két fehér fürdőkabátos ifjú, a boszorkányok,akik villanyfénynél egyáltalán nem szolgálnak rá nevükre és a többiek mind, a tréfa résztvevői.
Bruder-ivás a kísértetekkel
Rövidke negyedóra múlva a magányos vándor már nem érzi magát elhagyatottnak. Gőzölgő, lidércfényü pohárral iszik „brúdert" a kísértetekkel és alig egy óra múlva már véget nem érő beszédben emeli poharát
— Dicsőséges bölcs Kálmán királyunk emlékezetére! Kuvik! Kandúr! Ex! . . .
Hogy a gellérthegyi boszorkányszerda erős csütörtöki bikarbónás szóda-adagolással végződött, azt még csak elviselné a vándor, — de azt, hogy nem tudja, miként került haza s így fogalma sincs arról, hogy hol találhatná meg újra a kísérteties Sziklát, azt mélyen fájlalja.
— Az elsőt elvisszük, — felvisszük a sziklákhoz . . .
Libabőrös háttal, vacogó fogaikkal torpan meg a vándor. Mi ez, mi ez. Ostobaság! Kálmán király, mit is mondott. Jó, jó, de Kálmán király se járt éjfélkor a Gellérthegy lejtőjén Tabáni korcsma öt sillerspriccere után. Néhány újabb bátortalan lépés.
— Hihihihi! H ihi... — hangzik egyszerre a háta mögött. Panaszosan, elnyújtva, sátánin. Mintha megelevenedne a sötétség. Huhogás, cir- pelés, nyávogás, kuvikolás, — a boszorkányszombat infernális hangzavara veszi körül. És itt: ez a fehérség?...* közeledik, kettéválik, összezsugorodik, megnő . . . Ó Kálmán király!
Mienk vagy l...
— Mienk vagy! — szólal meg egy síri hang.
— Kövess a sziklára! — mintha a föld alul jajdulna fel a másik. — És két csontos kéz már vonszolja a megrettent vándort. Hány percig mentek, hányszor botlott meg, hol vesztette el kalapját, — ki tudná? Kifulladva, torkában dobogó szívvel ér fel egy lapályra. Itt újabb borzadály. Bokrok sűrűje között egy tisztás. Különös, kékesen izzó fényforrás világit meg egy sziklát. Rajta trónol fekete lepelben valaki. És a szikla körül vad, démónikus táncot lejtenek rejtelmes körvonalú árnyak. Uj pokoli kacaj fogadja az érkezőt, vérfagyasztóan, dermesztőn.
— Kijöttél, hogy meglássad a szikla titkait! — emelkedik fel a feketelepel. — Halál! Tör! Méreg! Varangy! Kuvik! Kandúr! Táncoltassátok meg az új testvért!
És irtózatos körtáncba ragadják, cibálják, víjjogva, huhogva a már-már eszméletlen vándort. Szédülten, támolyogva roskad össze a szikla tövében. Zúg a szél és zakatolnak az agyban a gondolatok. Hirtelen fényvillanás. Imbolygó lángok csapnak fel egy katlan körül és mint Macbeth boszorkányai, zengi a vad kórus: Huhuhu! Huhuhu!
Megjelent a nagy Buba!
Kellemes illat üti meg a félholt vándor orrát. A kékes láng szertartása már nem is oly ijesztő. Puncs, grog vagy szalamander?
És véget ér a borzalmak éjszakája.
Villanykörték gyúlnak ki a démónikus táborhely felett. Káprázó szemmel tekint körül a vándor. Egy gellérthegyi villa kertjében van. Mosolyogva, bocsánatkérően közeleg a Szikla Ura, az orvtámadás rendezője:
— Bocsásson meg a meghívás különös formaságaiért. Egyszerű kis picknicket rendeztünk cs elhatároztuk, hogy az első járókelőre kissé rá- ijesztünk. Legyen a vendegünk . . .
— Hahaha! ‘— kacag most a kar már emberi hangokon: a két kisértet, két fehér fürdőkabátos ifjú, a boszorkányok,akik villanyfénynél egyáltalán nem szolgálnak rá nevükre és a többiek mind, a tréfa résztvevői.
Bruder-ivás a kísértetekkel
Rövidke negyedóra múlva a magányos vándor már nem érzi magát elhagyatottnak. Gőzölgő, lidércfényü pohárral iszik „brúdert" a kísértetekkel és alig egy óra múlva már véget nem érő beszédben emeli poharát
— Dicsőséges bölcs Kálmán királyunk emlékezetére! Kuvik! Kandúr! Ex! . . .
Hogy a gellérthegyi boszorkányszerda erős csütörtöki bikarbónás szóda-adagolással végződött, azt még csak elviselné a vándor, — de azt, hogy nem tudja, miként került haza s így fogalma sincs arról, hogy hol találhatná meg újra a kísérteties Sziklát, azt mélyen fájlalja.
8 órai ujság 1928 július 20
Így múlatták a gellérthegyi gazdagok az időt anno 1928
Így múlatták a gellérthegyi gazdagok az időt anno 1928
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése