1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2014. június 19., csütörtök

MI LESZ VELED VIRÁG BENEDEK-HÁZ?


Két évi hallgatás után a „VÁRNEGYED „,az  I. kerületi Önkormányzat  hivatalos fóruma végre rövidke kis cikkrészletben tájákoztatta a közvéleményt , mi a terve a Döbreneti utca 9-Apród utca 10 szám alatti épületegyüttessel. 2014 június 6.-i számában az online formában is megjelenő sajtótermék az alábbi írást közli Kezdődnekazönkormányzati házfelújítások című cikkének részleteként:


"A Tabán emblematikus épülete, a Virág Benedek-ház több ütemben újul meg: már elkészült a vizesedő pince szigetelése, s hamarosan megkezdődik a két épületből álló tömb (Apród utca 10., Döbrentei utca 9.) homlokzatának felújítása.
 Belső átalakításokra is sor kerül, az Apród utcai szárny rekonstrukciója során például olyan megoldásokat kívánnak alkalmaznia melyekkel a vendéglátás céljára alkalmas, de évek óta kiadatlan területek is bérlőre találhatnak."




Az „emblematikus” jelző azt az épületkomplexumot takarja-és ezt a cikkíró szemérmesen elhallgatja-melyet röpke tíz éven át 2002 és 2012 között Tabán Múzeumként  ismertünk és szerettünk minden erényével és hibájával együtt; amely otthont adott  a nagymúltú városrészre való emlékezésnek(Tabáni Helytörténeti Gyüjtemény), a helyi lakosok és Tabán-kedvelők emlékmorzsáinak , nagyszerű programokat kínált népszerű  imeretterjesztő előadásokon és hagyományörző krumplibúcsúkon át a gyerekek karácsonyi ünnepségéig és egyben tartotta a Tabán Társaság lelkes kis csapatát.

2012 őszén a múzeum váratlanul bezárt-felújítási munkákra hivatkozva- a helytörténeti  gyüjtemény és kiálítás darabjai azóta jobb esetben valamely raktárban porosodnak,rosszabb esetben  penészednek, a társaság tagjai pedig néhány erőtlen próbálkozás után hely híján szétszéledtek.

Néhány turistacsalogató weboldal minderről tudomást sem vett, a mai napig üzemelőnek tekintve a múzeumot , fennen hirdeti annak nyitvatartási rendjét (pl.Tabán Múzeum/Irány magyarország)
 Kiderül a cikkből ,a házban korábban üzemelő vendéglő helyiségei nem voltak vendéglátásra alkalmasak, most viszont  azzá alakítják őket. 
       2011-ben a Tabáni Terasz mégsem ezért zárt be .Egyszerűen nem tudta kigazdálkodni azt a bérleti díjat, amelyet az önkormányzat rótt ki reá. A két intézmény bezárása óta eltelt években az udvart méteres gaz lepte el, melyet csak a zárt kapu kitekintő nyílásán bekukucskálva lehetett szomorúan konstatálni.

Most lehet,új korszak köszönt  a nagymúltú épületegyüttesre.

Csak remélni tudjuk-mert erről nem regél a cikkíró- , hogy lesz itt még egyszer Tabán Múzeum és a boltíves pincében is koccinthatunk jóféle kadarkával  egymás egészségére.



kassius

1 megjegyzés: