CSALÁDREGÉNY PORCELÁNTÁLON

 Nem tudom, szokott-e a kedves olvasó internetes ócskapiacokon kutakodni. Szórakoztató, mint az igazi, habár nincs lángos, és az alkudozás játéka helyett a licitálás izgalmától lilul a fej. Megvallom, nekem szenvedélyemmé vált magyar és nemzetközi oldalakon bóklászni, és nemegyszer bukkantam már gyöngyszemre. Nem „igazi” műkincsekre, persze, hanem olyan tárgyakra, lapokra, iratokra, amelyek értékéről, érdekességéről eladójuknak nem volt sok fogalma: örökölte, találta, hagyatékkal vette, de neki bizony nem mondott semmit. Így kaparintottam meg azt a falitálat is, amelybôl ez a történet kibontakozott.

A bélyeg nagyságú képre meredve csak abban voltam biztos: budapesti épületet látok. A rakpart, a lépcsők, a korlát – nem vitás, itt van valahol, de hol? Az eladó anynyit közölt, hogy a tál hátulján a márkajelzés mellett ott egy név és a dátum. Nosza, küldöm az emilt asztaltársaimhoz: a Nagy Budapest Törzsasztal tagjainak kedves játéka rejtélyes fotók megfejtése – olvasóink már több ilyen közös tanakodás részesei lehettek a korábbi lapszámokban. Felebarátaim, a mellékelt, közel fél méter átmérôjû (!) istencsudájáról annyit tudni, hogy 1887- ben kézzel festette bizonyos Stegmüllerné egy Fischer és Pirkhammer márkajegyes, sima fehér tányérra (amely tányér ilyenformán 1857 és 1875 között készült). (…) Az épületeken, a pontos helyszínen golyózok. Tippek? Tutik? De ez még korántsem minden. A néni és családja – hát ez egy igen jeles mirákulum. Még csak kb. két órácskát szórakoztam velük, de már belezúgtam az ügybe. (…) Stegmüllerné Gerster Mária, szül. Kassa 1843. máj. 6. Budapesten tanult (…) 1884- 1887 között festôakadémiai növendék. (…) 1899-ben Elek községben, özvegyen él, és tárgyakat ajándékoz az Iparművészeti Mú- zeumnak… A Művészet folyóirat 1908-as tudósítása szerint „A múlt század utolsó éveiben [Kassán] működtek Stegmüllerné Gerster Mária és Csányi Gizella, az elsô a virágok, a második a női- és gyermekarcképek festője”. 1930-ban, tehát 87 évesen halt meg Budapesten. Talán a papája (egyelőre szintén csak a net jóvoltából tudom): Gerster Károly (1819– 1867) kassai születésű építész, Bécsben tanult, majd rövid kassai átmenet után 1840- ben Pestre költözött. Az 1850-es években több pesti bérház építésében vett részt, például közreműködött a volt Erzsébet sósfürdő (Tétényi út 12.) és az Oswald-ház (Nádor u. 22.) átalakításában. Feszl Frigyessel és Kauser Lipóttal hármasban a kor legütőképesebb építészcsapatát alkotják, állati sok mindent építenek a vízivárosi kapucinusoktól a Kochmeister-villán és az Alagút kapuzatán át a pécsi zsinagógáig, nem is sorolom, őrület, de a legtutibb épülete a szegedi Fekete-ház. Nnna. Mellesleg ő a tervezője annak a gótizáló rakparti korlátnak is, amely a tányéron látható. (…) Tök izgi az egész, nem? 

Csók a főkaszírnő

Fél nap se telt el, jött a válasz Ráday Mihálytól: Kedves Ifjasszony, mielőtt e festett tálba könnyeket potyogtatnék, gyorsan fellapozám a Budapest anno... (a fene egye, aki oldalszámokkal nem látta el) kb. harmincvalahányadik lapját, s megfigyelve a kétoldalnyi pikcsört, nézegetvén a Pesten kihegyezett cölöpöket és a bárkákat a rakparton, meg a korzózó népet, szemem fel Budába révedt, s ottan közvetlen a Királyi vár alatt álldogál bizony a tányéron ábrázolt két monument, a tornyos is (aki a háttérben vagyon), meg a sarokrizalitos zászlós úr előtte. A tornyos ház alighanem Ybl mester vízpumpa háza lehet a Nagyságod által is lakott Tabánban benne. Kacsóját csókdossa régi híve: Mikhál bá(n) Majdnem bőgtem a dühtôl: Mihály, ez nem ér. Ilyen simán rájönni, ez egyszerűen disznóság. Arról nem beszélve, hogy a ház ilyenformán nem más – ellenőriztem, nem más –, mint az én kedves szomszéd házam, ma Döbrentei utca 6. Igaz, hogy az annya se ösmerne rá, főleg nem így, magában állva... A Budapest, világváros kötetben a 21. oldal alsó képén más nézetből szintén jól látni. Sose hittem volna erről a jellegtelenné, csúnyává átépült házról, hogy az utcám első sokemeletes épülete volt. (…) Most világgá kellene bújdosnom mardosó szégyenemben, ehelyett azonban kezdhetem kideríteni, kié volt a ház, miért föstötte le ez a jóasszony...
 Re-kézcsókokkal Záli 

Nyomozás a ház körül 

Azt tudtam, hogy tervezőjének kilétét nem lesz könnyû földeríteni. Az 1930-as évek vége felé a Döbrentei utca 6. a Belügyminisztérium tisztviselőinek bérháza lett, ezért a BM az 1950-es években – sok más, fontosabb épületéivel együtt – kiemelte a rá vonatkozó anyagokat a tervtárból, és beraktározta egy pincébe, ahol penész és egerek hada végzett velük. Egy keserves fohásszal nekiültem hát végigbogarászni az Építő Ipar szóba jöhetô évfolyamait. És hopp: 1886. május 30-án „a középítési hetes albizottság” ülésén tárgyalt ügyek között ott vannak a „dr. Heinrich Kálmán által az I. kerületi Várkert rakparton a 13. számú telken építendô háromemeletes lakóház tervei (építészek: Hubert és Móry): a kiszökellék által elfoglalandó 176 m2 városi terület használati díja 100 ft-ban javasoltatott megállapíttatni”. A Vállalkozók Lapja még hozzáteszi: „a sarokerkély részletrajza pótlólag bemutatandó”. Íme bizonyság: a Döbrentei utca – a víz felôl Várkert rakpart – első nagy bérháza valóban 1886-87- ben épült. Jó. De kik is csinálták? Hubert József (Pozsony, 1846 – Budapest, 1916) Zürichben szerezte építészi oklevelét. Az Osztrák-Magyar Bank építészeként a Monarchia harminckét jelentős banképületét tervezte. Nevéhez fűződik a gyönyörű bajmóci várkastély átépítése, a fiumei Tengerészeti Hivatal és az újpesti református templom, továbbá számtalan budapesti bérház is. Társa, Móry Károly (Besztercebánya, 1845 körül – Új-Csorbató, 1921) Bécsben tanult. Pesti működésérôl egy-két bérházat leszámítva nem találtam adatokat. 1900-ban aztán a Csorba-tó mellett létrehozott egy második, mesterséges tavat, partjára szállodát épített, s onnantól azt vezette. Az építtető sem akárki: a Rác fürdő felvirágoztatójának, Heinrich Nepomuk Jánosnak a fia, maga is jeles fürdőorvos. Mindketten ott laknak a Várkert rakparton már a ház megépülése elôtt. Idősebb Heinrich, a Ferenc-József rend lovagja 1818-ban született Pesten; 1841-ben diplomázott a bécsi egyetemen. Az ő tervei szerint épült a margitszigeti és a baden-badeni gyógyfürdő meg a bécsi Römerbad is. Fia új házának nem sokáig örülhetett: 1888. február 9-én meghalt. A fürdő Károly – vagy már örökösei – kezéről 1933-ban, a Tabán bontásakor kerül a fôváros tulajdonába, a ház pedig 1931-tôl a Kivándorlási Alap vagyonát gyarapítja. A Gersterek közül a címtár szerint senki nem lakott benne. Okosabbak lettünk hát, de kiinduló kérdésünkre nem kaptunk választ. Kassáról Pestre, New Yorkba, Korinthoszra… Nyomás tovább, a család irányába. Keressünk gyászjelentést. A Széchényi Könyvtárban sok kilométer van belőlük mikrofilmen. Hoppá! Szálkás gót betűk búcsúztatják Nicolaus Gerstert Kassán. Polgár, háztulajdonos, egyháztanács-tag. Meghalt 58 évesen 1874. július 4-én. Népes család búcsúztatja. Unokái: Stegmüller Árpád, Mária, Etelka, Zoltán és Charlotte; testvérei: Eduard és Anton; vejei: Alexander Stegmüller, Emanuel Kleckner, Stefan Kauser; menye Karoline Gerster, született Schmidt, illetve a gyerekek: Mária, Constanza, Árpád (doktor), Béla (mérnök), Berta, Etelka, Anna és Miklós. Gerster Béla? Mérnök? Ezt a nevet… Hol is… Valami víz-dolgok… Googlim, szimat, keresd. Atyám, hát persze, a Korinthoszi csatorna tervezője, Ferdinand de Lesseps és Türr István társa a Panama-csatorna nyomvonalát kijelölő expedícióban! Ő végzi a Ferenc-csatorna felújítását, épít tizenhárom magyarországi vasútvonalat, és a jó ég győzné felsorolni, mit még… És igen: Kassán született 1850. október 20-án, és 1923. augusztus 3-án hunyt el Budapesten. Síremlékét a Kerepesi úti temetőben Lotz Károly mozaikja díszíti – s ott nyugszanak édesapja, a 48-as honvédhadnagy hamvai is: úgy látszik, Trianon után áthozatták Kassáról. (Nem azér’, de nálunk a kutya se törôdik vele, míg a szlovák honlapok angolul is messze zengik „Vojtech Gerster szlovák vízmérnök” dicsôségét.)

Állj! Mit olvasok itten a Korinthoszi-csatornáról? „Építésében még négy magyar mérnök – Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István – vett részt.” Aha. Kettő rokon. Kauser István Béla húgának, Bertának a férje, Stéghmüller pedig alighanem az én festőnőm sógora… Tovább. Gerster Árpád doktor (1848– 1923). ő hát az idősebb.

 De megbolondult a Googlim? Csupa amerikai találat? „Az aszepszis és antiszepszis magyar származású úttörője”, az első amerikai sebész szakorvos, az első fényképekkel (saját fényképekkel!) illusztrált, nemrég reprintben újra megjelent sebészeti szakkönyv (The Rules of Aseptic and Antiseptic Surgery, 1888) szerzôje… És hopp! Recollections of a New York surgeon, 1917. Emlékirat! No, ügetek megint a Várba, beadok egy kérôlapot az olvasószolgálati pultnál. Te jó ég. Majd’ 350 oldal pompás, mulatságos, részletgazdag visszaemlékezés. Bő egyharmada a családról, a gyerekkorról, a testvérekről, aztán a bécsi egyetemi évek, s 1874-tôl az új haza, Amerika… Hogy ez miért nem jelent meg soha magyarul? Nézzük, mit ír. A család Basel környékéről származik, első említésük 1378-ból való. Egyik ősük, Johann Gerster az ifjabb Hans Holbein barátja. Twannban, a savoyai határon él Peter Gerster (1500–1550), fiai Joseph és Georg. Joseph unokája, szintén Joseph a magyar ág őse. Drezdában Miksa szolgálatában áll, majd Bécsben a Hofburgban lesz szakács. Josephnek hívják az ő fiát is, aki valamikor az 1770-es években Győrbe települ. Itt születik 1778-ban megint csak egy kis Joseph, akinek ötesztendôs kisfiúként szörnyû tragédiát kell átélnie. Apja egy téli napon sétálni viszi a Rábapartra, s egy malom közelében rájuk ront egy örjöngő kutya. A gyermekét féltô férfi fejbekólintja az állatot. Visszafelé útjukat állják a jégcsáklyákkal felfegyverzett molnárlegények, és idősebb Josephet a kisfia szeme láttára agyonverik. Az özvegy tôle telhetően taníttatja az árvát: műbútorasztalos lesz belôle. Részt vesz Napoleon itáliai hadjáratában, kitüntetést is kap, majd Kassán telepszik le, és haláláig, 1844-ig ott él. 1816-ban nősül. Gyerekei közül négynek a nevét ismerjük: Miklós (1816–1874), Károly (az építész, 1819–1867), Eduard és Anton.
. Miklós gyerekkorában nem megy jól a családnak: szatócsinasnak adják. Kereskedősegédként beutazza fél Európát, majd 1840-ben visszatér Kassára. 1841-ben feleségül veszi Schmidt Karolinát, akitől nyolc gyereke születik. Árpád azt meséli, anyja az orsolyitáknál kapott kitűnő nevelést, gyönyörű művirágokat készített, főzni pedig a püspöki konyha fôszakácsától tanult. És nagyon boldog házasságban élt a férjével. (Majdnem húsz évvel élte túl: 1893. február 7-én, 71 évesen halt meg Budapesten. Hét élő gyermeke és húsz unokája gyászolta.) Miklós a szabadságharc után szerencsésen elkerüli a megtorlást, kereskedőként megbecsült polgára szülővárosának. Fia szerint jókötésű, barátságos, jó humorú és nagyon muzikális ember volt, szeretettel nevelte, igényesen taníttatta gyerekeit. Otthon magyarul beszéltek, de a cselédektől megtanultak tótul is, természetesen váltottak németre, a francia műveltséget pedig elzászi nyelvmester biztosította. (Ehhez jött az iskolai latin és görög.) Mind tanultak rajzolni, zenélni is – de ne szaladjunk előre. Nézzük elôbb Miklós testvéreit. Károlyt már emlegettem: most már tudjuk, nagybátyja az én tányérfestőmnek. 1836- tól tanul építészetet a bécsi akadémián, az 1840-es évek elejétől Pesten többnyire Frey Lajossal együtt vállal megbízásokat (a már soroltakon kívül egy sor lipótvárosi bérház, a Deák téri evangélikus iskola stb.). 1857-ben a kassai dóm helyreállítását végzik. 1862-ben Henszlmann Imré-vel az egri várszékesegyház helyén ásat. A szegedi Fekete-ház kivitelezője, Kovács István építőmester azt írja róla: „kitűnő rajzoló volt és értelmes ember” – s hogy apró dolgokban is mennyire igényes és találékony, ahhoz elég megnézni azt a remek kis épületet, különleges, „árvízálló” alapozásával és egyetlen szög nélkül készült, csapolt fedélszékével. Nagyon fiatalon, 48 évesen halt meg Pesten 1867 januárjában. Hét gyerek maradt utána, akik közül Kálmán, az építész és Károly, a festő és plakáttervező
Ja. A felesége, Mária Kauser-lány – netán Lipót húga? A harmadik fivér, Eduard sorsáról Gerster Árpád nem beszél. (Egy 1906-os gyászjelentésen özvegyét, Hallykó Borbálát bú- csúztatják gyermekei: Mariska, Zsigmond és Gizella Kassán.) 
A szintén mérnök Antonról is csak apránként, más forrásokból derült ki, milyen jeles ember volt. 1850-tôl Amerikában él – neki menekülnie kellett, százados volt a szabadságharcban. Odakint eleinte ácsként keresi a kenyerét, faépítkezésekkel foglalkozik. Dolgozik a Brooklyn-híd építôjénél, John A. Roeblingnél, majd 1859-tôl munkatársa a New York-i Central Parkot megálmodó és létrehozó Frederick Law Olmsted írónak és Calvert Vaux építésznek. Nevé- hez fûzôdik a park négy menedék-kunyhója, továbbá egy „gyönyörû nyári lak” a Fifth Avenue-n. Részt vesz a brooklyni Prospect Park kialakításában is. 1859-ben Cserépy István „fiatal vándorló iparos” New-Orange-ból tudósítja működéséről a Vasárnapi Ujságot: „Gerster Antal ácsmester (testvére a Pesten lakó Gerster Károly épitész urnak) dolgoztat mindenféle ácsmunkát, a mi itt előjön; – de dolgoztat különösen itt ugy nevezett Rustik munkát, melly különös szerkezetü s ugy készül, hogy a fák természeti formájokban héjastól meghagyatnak, – ezen munkákra használunk leginkább czédrus- és szelidgesztenye-fákat, mellyek itt erdő számra teremnek. Illy épületek, nyári és mulatólakok, igen jól illenek ezen erdős regényes tájakba, és dusan fizetik árát. – Itt van egy illy több 100 holdra menő jószága egy urnak, Park név alatt, azt Gerster ur valódi diszkertté, paradicsommá tevé Rustik müveivel. – Miután pedig nagy darab földön nincs egyén, ki ez épitési csint s rendszert értené, azért több száz mérföldről kap meghivásokat, ezenkivül ágense egy ujonta szabadalmazott jégveremnek, vagy is inkább jég által hütött épületnek stb., de hogy meg ne sértsem szerénységét, még csak azt teszem hozzá, – hogy talpig becsületes magyar ember.” A polgárháború idején, 1861-ben StLouis-ban szervezi meg híressé vált szabadcsapatát, a Gerster’s Independent Company of Pioneers-t. Önkéntesként kapitányi rangban szolgál a Missouri-i gyalogságnál. Hadmérnöki és utászfeladatokat lát el: utakat javít, hidakat és erődöket épít, például 1864-ben az arkansasi Fort Smith-t. A korabeli beszámoló szerint „nagy dicséretet érdemelt a munkálatok során tanúsított tudományos hozzáértéséért”. Későbbi tevékenységérôl csak egy adatot találtam: 1874-ben négy „menedékházat” épít a San Francisco-i Golden Gate parkban, hasonlóakat a Central Park-beliekhez – ekkor már „a rusztikus famunkák első számú kivitelezőjeként és tervezőjeként” tartják számon. Zseni zseni hátán No, akkor lépjünk előre egy nemzedékkel, Gerster Miklós gyerekeihez, sorjában, ahogy következtek. A két legidősebb nővér életútjáról öccsük nem mesél részleteket. Máriáról a Pallas Nagy Lexikona ennyit ír: „Szülői rajzolni már gyermekleány korában taníttatták, a festést csak később tanulta Kassán Hegedüs István akadémia tanártól, s igy sorban tanulmányainak eredményét mutatta be azokban a szinrajzokban, melyeket az 1881. országos női iparkiállításra küldött. Ezekért dicsérő oklevelet és bronz érmet kapott, ami arra ösztönözte, hogy egy évvel később a képzőművészeti társulat kiállításán már mezei virágokat ábrá- zoló festménnyel szerepeljen. A festmény tehetségre mutatott s Keleti Gusztáv pártfogása folytán stipendiumot is szerzett G. Mari számára, mellyel a fôvárosban folytathatta tanulmányait, mint a mintarajztanoda tanítványa. Kiállításainkon leginkább virágfestményekkel szokott szerepelni, melyek a természet élénk megfigyeléséről tanuskodnak.” Jó, de mikor megy hozzá Stegmüllerhez, akinek öt gyereket szült? (Az 1874-es kassai gyászjelentésen még mind szerepel, 1893-ban, nagyanyjuk halálakor a legkisebb hiányzik a névsorból, Etelkának viszont kiderül az asszonyneve: Chilinszky.) És hol tanul meg mesterfokon porcelánt festeni? Hol tudta kiégetni a munkáit? Épp a tányér készültekor, 1887-ben – negyvennégy évesen – végez a Mintarajztanodában. Talán ott volt hozzá hátország? Ezekre a kérdésekre csak nem sikerül választ kapnom. Még annyit tudni, hogy 1867-ben – Gerster Károly halála évében – Frey Lajos, a jóbarát épít Máriának egy kis bérházat a Józsefvárosban. Ennek a bevételébôl megélhetett családostól. (Az 1880-as években itt lakott az unokaöccse, Károly fia, Kálmán – a jeles építész nem mellesleg alapítója és első igazgatója a Nemzeti Szalonnak, amelynek első tagjai között Máriát is ott találjuk – az ő címe ekkor viszont már Aréna út 16.) A Kőfaragó utca 1.–Vas utca 14.-et az IKV 1961-ben, egyéves kemény munkával a felismerhetetlenségig tönkretette: a lakásokat szétszabdalták, a lépcsőház kovácsoltvas gázlámpáját elhurcolták, a mozaikpadlót feltörték, az udvar vörös márvány burkolóköveit fölszedték, az emeletek oroszlánfejes konzoldíszeit leverték. Két éve mûemlék lett mégis, talán az utolsó pillanatban. Nézzük meg a derék Frey Lajost is? Bécsben született 1829-ben, a szabadságharc idején került Pestre. Az 1840-es tûzvész után, az 1860-as években ô lesz Baja városának újjáépítôje. Itt ismerkedik meg Türr István testvérével, Rozáliával, akit feleségül vesz. (Lám, megint egy fontos családi kapcsolat…) Ekkoriban építi Gersterrel a Budai Népszínházat (1861), illetve Gersterrel és Kauserrel az Alagút kapuzatát is. Fontos műve volt az Elsô Magyar Általános Biztosító Társaság Vigadó téri palotája (elpusztult), és a Ferenciek bazára, amely viszont ma is áll. A kassai dóm rekonstrukciójában való közreműködéséért megkapta a Ferenc-József rend lovagkeresztjét. Zerge utcai háza értelmiségiek, művészek találkozóhelye volt, ahol Munkácsy Mihály is gyakran megfordult. 1876-ban halt meg, a maga tervezte síremlék alatt nyugodott a vízivárosi temetőben. Vissza a gyerekekhez. Mária legidôsebb húga, Constanze, úgy tűnik, egyszerűen férjhez ment. Hogy férje, Klekner Manó ki volt, mi volt, nem derült ki, de gondolom, az ô fiai Manó és Rezsô, 1892-ben a Debreceni Torna Egylet alapító tagjai. A két „nagyágyún”, Árpádon és Bélán már túl vagyunk. Megint két lány következik: Berta és Etelka. Berta 16 évesen Kauser István építész felesége lesz, aki 1849-ben Türr magyar légiójában kapitány. Kossuthtal megy Amerikába, mérnökként dolgozik, állampolgárságot is szerez, majd visszajön Európába. 1860-ban Anconában főhadnagy. Amnesztiával hazatér, ő lesz a pesti amerikai konzul, és építési vállalkozásba kezd. 1865-ben írja a Vasárnapi Ujság: „(Nagyszerü uj találmány.) Kauzer István mérnök hazánkfia szabadalmat kapott egy általa feltalált, egészen uj szerkezetû vas hidra, »Pannonia híd« nevezete alatt, melylyel a Dunát és még szélesebb folyamokat is, egy ivvel, minden közbeesô oszlop nélkül át lehet hidalni. […] az eszme oly merész tehát, miszerint ha valósul, korunk legnagyobbszerü találmányai közé fog tartozni, és […] nemzetünknek is becsületére fog válni.” (A híd modelljét el is készítették és kiállították Schlick öntödéjében.) Fivérével, Józseffel, a magyar aszfaltút-építés úttörőjével is dolgozhatott együtt, mert Kuné Gyula erre emlékszik: „Én éppen Kauser udvarán néztem, amint kísérleteztek a Nicholson-féle Asphalt keverék lerakásával, mikor a konzulátus egyik hivatalnoka sietett felém egy cabeltávirattal…”) 1873-ban cége tönkremegy, Kauser francia földön remél új életet kezdeni, ám ott felesége – aki majdnem olyan tehetségû énekes volt, mint Etelka húga, és bátyjuk elmondása szerint Párizsban Liszt Ferenc is gyakran kísérte bársonyos mezzoszopránját – 1885 áprilisában, 32 évesen meghal. Kauser később az Egyesült Államokba telepszik gyermekeivel, Alice-szal, George-zsal és Benjaminnal. A legidősebb, Alice (1872–1945) ott fut be majd komoly karriert: az 1890-es években nô létére sikeres színházi ügynökséget alapít –ő viszi amerikai színpadra például Ibsent. Egy 1903- as adat arra utal, hogy nagyobbik öccse is részt vesz a vállalkozásban, Benjamin pedig 1912 és ’23 között 12 darabban játszik, s egyet rendez is a Broadway-n… Ha két bátyját világhírűnek nevezhetjük, mit mondjunk Etelkáról, a koloratúrszopránról (Kassa, 1855– Ponteccio, 1920)? Tizennyolc éves, amikor Joseph Hellmesberger, a bécsi császári opera koncertmestere, zeneakadémiai tanár ellátogat Kassára, és meghallgatja kollégája, Elischer ragyogó növendékét. Etelka egy év múlva már a velencei La Fenice operában énekli a Rigoletto Gildáját. Első külföldi útjai egyikén, 1875-ben Madridban beugrik az opera megbetegedett dívája helyett, de a közönség olyan ellenségesen fogadja, hogy ijedtében elnémul a színpadon. Teljes csőd, menekül a városból. Impresszáriója, Carlo Gardini találékony és lovagias ember: a vonaton megkéri a kezét. Berlinbe már férjes asszonyként érkezik, és úgy énekel, hogy azon nyomban megkapja Vilmos császártól az „udvari kamarai énekesnő” címet. 1876-ban Moszkva és Szentpétervár, 1877- ben Budapest, ’78-ban London és Glasgow következik: Amina Bellini Az alvajárójá- ban, Lammermoori Lucia, az Éj őa Varázsfuvolában. 1878-ban debütál New Yorkban, 1879-ben extázisba hozza Chicago zeneértő közönségét. Amerikában ezután többször fellép, és Adelina Pattival rivalizálva is olyan sikert arat, hogy Gerster-tortákat, -kalapokat és -esernyőket kreálnak a tiszteletére. Pattira egyébként annyira féltékeny, hogy szabályosan belebetegszik: a világhírű ideggyógyász, Charcot kezeli Párizsban. Ott is többször jár, 1883-ban Delibes személyesen tanítja be neki a Lakmé címszerepét. Karrierje sajnos derékba törik: 1885-ben Rómában megszületik a lánya – talán a halott testvér emlékére kapja a Berta nevet –, Etelka pedig elveszti a hangját, vissza kell vonulnia a színpadtól. 1896-tól 1917- ig énekiskolát tart fenn Berlinben. Annyi világnagyság kerül ki a keze alól, hogy itt nem is kezdjük sorolni. Lányából is énekesnő lesz, de anyjának a nyomába se léphet, ezért áttér ő is a tanításra. Nem mintha rászorulna: Reiner Frigyes karmester első feleségének aligha vannak anyagi gondjai… A két legkisebb közül Anna életéről nem került elô adat, az 1862-ben született Miklós viszont szintén jelentős pályát fut be a maga területén. Vegyésznek tanul Bécsben, Stuttgartban és Zürichben, majd hazatérve „királyi iparfelügyelô”, a Magyar Királyi Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet alapítója és öt évvel késôbb, 1916-ban bekövetkezett haláláig igazgatója. Mondjam még el azt is, hogy Gerster Béla lánya, Jolán (1887–1957) szintén jeles énekesnő, de ami ennél is fontosabb: a Liszt Ferenc Társaság alapítója és 1944-ig főtitkára volt? (Aztán „lakását, egzisztenciáját, minden – munkával szerzett – vagyonát elvesztve, méltatlan szegénységben, egy ablak nélküli,fűtthetetlen átjáró szobában élt és halt meg” – írja róla a közelmúltig utóda a fôtitkári székben, a zenetudós Hamburger Klára.) Hát így. Most már csak azt az egyet nem tudom, miért festette rá Gerster Mari 1877- ben erre az én ménkű nagy porcelán tálamra a Döbrentei utca 6. épületét?

Forrás:
szöveg: Saly Noémi, fotó: Sebestyén László