TURAY IDA: APÁM, A FESTŐ

A régi Tabán megörökítésében jelentős szerepe van egy békési festőnek,Turmayer Sándornak, aki történetesen a híres színésznő Turay Ida édesapja

Beszélgetés  Turay  Idával, Turmayer  Sándor  festőművész  lányával


(Az  előzmények)  —   Turmayer  Sándor  nevét —  még a  képzőművészet  iránt   érdeklődők  közül  is   —   igen kevesen  ismerik.  A   század első  felében  pedig   kiállításai  voltak,  gyakran  írt  róla a  magyar  és  a  világsajtó,  a ma  embere azonban  teljesen elfelejtette.

Az  1968-ban  kiadott  Művészeti  Lexikon  van  segítségünkre  életének  és  munkásságának  tömör   ismertetésével.  Ezek  szerint  a  festőművész  Orosházán   született  1879.  szeptember  28-áh. A  Képzőművészeti   Főiskolán   végezte   tanulmányait, egy  ideig  Kecskeméten  dolgozott.   1911-től    figurális kompozíciókat  és  tájképeket állított  ki  a  Műcsarnokban és  a   Nemzeti   Szalonban. 1929-ben  gyűjteményes   kiállítása  volt  Gyulán,   1930- ban a  Fészek Klubban,  1937- ben   olaszországi    városképeit  állította  ki  a  Műteremben,  1946-ban  a   Szalmássy Galériában  szerepelt  tájképeivel.  Számos  festményén a Tabán  azóta  lebontott  festői részleteit,  apró  házait,  görbe  utcáit   örökítette   meg. 1946-tól  Olaszországban  élt, és  Albengában   halt   meg 1953.  március  19-én.

Másfél   évtizede    ennyit tudtunk  meg  róla   a   lexikonból.   Azóta  számon  tartjuk.  Ügy  tűnt,  hogy  a  család  és  Orosháza   között   a szálak    véglegesen    elszakadtak.  Szerencsés   véletlen mozdította  ki  a  holtpontról a kutatást.  A  Füles  című lap egyik  múlt   év   decemberi számában  Rátonyi  Róbert  a Tere-fere  rovatban   interjút készített   Turay  Idával,   a méltán  népszerű   színésznővel.  Ebből  tudtuk  meg, hogy az  általunk  régóta  keresett Turmayer  Sándor  nem  más, mint  Turay   Ida   édesapja. Egy  kellemes   májusi   nap délelőttjén  találkoztunk  Budapesten,  a  csendes  Mérleg utca  egyik  lakásában.

(A  beszélgetés)  —   Turay Ida  és  Jenei  Imre  nyugdíjas filmrendező    fogadnak.   A művésznő  kedves,   barátságos,  derűs.  Öblös   fotelekbe ülünk  a  dohányzóasztal  körül,  Turay  Ida  kávéval   kínál,  aztán  egy  dobozt   tesz az  asztalra,  benne  sok  fénykép,  néhány  Színházi   Élet, családi  felvételek.

— Kérem,  beszéljen  arról, hogy   került    a    Turmayer család  Orosházára,  és  meddig éltek  ott?
—  Úgy   tudom,   hogy   a család  Bajorországból  származott.  Az  apai  nagyapám, Turmayer  Gyula  1870   körül költözött  Orosházára,  ahol a meginduló   vasútnál   tiszt volt.  Megismerkedett   Lédig Márton   cukrász   lányával, Paulával,  akit  feleségül   is vett.    Két  fiuk   született: Gyula  és  a   fiatalabbik   — aki  később  az  apám  lett  —, Sándor.    Turmayer   nagyapám  meghalt  még   akkor, mikor  apám   még   iskolába sem  járt,  ennek  következtében  a  testvérével  együtt  árvaházba  kerültek.
— Mi  lehetett  az  a  döntő élmény,   ami   őt   a  festészet felé  vonzotta?   Hogyan  alakult  élete  az  árvaházból  kikerülve?
—, Arról  nem  tudok,  hogy festőművészeti  adottságai hol  és  mikor  kezdtek  kibontakozni,  azt  elmondta,  hogy egészen  fiatalon,  a  millennium  évében,  tehát   1896-ban Űjpesten  ismerkedett  meg  a jómódú  családból   származó Szabadkay  Lillával.   Évekkel  később,  amikor  komolyra  fordult  a  dolog,a  Szabadkay  nagyapa    kikötötte,hogy addig  nem  adja  a   lányát  hozzá,   amíg   valami biztos  kereseti  forrással  nem rendelkezik.  Apám  lelkesen tanulni  kezdett,  elvégezte  a Képzőművészeti    Főiskolát, ami  rajztanári  képesítést  is adott,  fővárosi    iskolákban tanított.  Most   már semmi akadálya nem volt  annak, hogy  a  két  fiatal  szerelmes — leendő anyám  és apám — egybekeljen.      Szabadkay nagyapa  értékes   nászajándékkal   lepte   meg   őket, ugyanis    megvette    nekik Perlmutter  Izsák   festőművész  szép  rákospalotai   házát,  ahol  jó  műterem   volt, és  ahol  apám  kedvére   dolgozhatott  a  tanítás  mellett. Én,  mint  első  gyermek   ott születtem  és    nőttem   fel, majd  a  két  húgom  is:  Magda  és  Klára.
Az  újabb  nagy   változás az  volt  családunk  életében, hogy  Szabadkay   nagyapám meghalt.   Nagyon   jelentős összeget  örököltek   szüleim, ami  lehetővé  tette  azt,  hogy apám  rövid  német,  francia, olasz  tanulmányutak   után hosszabb   időt    tölthessen Münchenben.  Én  és  anyám 1913-ban   utána    mentünk Münchenbe.

— Az    első    világháború mit  jelentett  a  család  életében?

—  Hazaköltöztünk  Rákospalotára,  apámat   1914-ben elvitték   katonának,'   mint főhadnagy   olasz   fogságba került.   Hamar  rájöttek   az olaszok,  hogy  jól  tud  festeni,  és  hagyták  festeni.

— Hogy  élt,  mit  festett  a húszas-harmincas    években?

—  Nyugdíjaztatta   magát, és  azután  csak  a   festészetnek  élt.  Ügy  hiszem, ez  volt az  az  időszak,  mikor  kiteljesedett  és  egyetemessé  vált művészete. 
 Műveinek  fő  témája  a   régi  pesti   utcák megörökítése,  aztán   a   húszas  évektől  kezdve  szívesen festette  a   lebontásra   ítélt patinás  budai  városrészt,   a Tabánt,  de  otthonosan  mozgott  Nyugat-Európa   nagyvárosaiban,    falvaiban,    a tengerpartokon,  ahol   mindenütt  festett.  Itthon  sok  figurális  munkát  alkotott.  Itt van  például  az  1930-ban   a Fészekben  rendezett   kiállításának  a   katalógusa.    A harminchat  bemutatott  festmény  között  ilyenek: Budai Duna-part,  Margit-híd,  vagy Szicíliai  táj.  Figurális  kompozíciói  közül: Ida  leányom arcképe,   önarckép,   Cigányfiú,  Olasz  fickók   stb.   Művésztelepekre  is  járt,  Kecskemét  után   Szolnokra   és Gyulára  is.  A   gyulai   művésztelepen  én  is   meglátogattam.  Impresszionista  tájképein  közölte  gondolatait  a világról.  Főként'  barnákkal, sárgákkal,  derűs   színekkel dolgozott.

— Ö  maga  is  derűs  ember volt?

—  Azt  mondhatom,   hogy kedves,  szimpatikus,   kultúrált  ember  volt   az   apám. Sok  barátja  volt,   szerették őt.  Gondolom  azért  is,  mert ő  soha  senkitől  nem  akart semmit.  Öt  csak  a  festészet érdekelte.  Egy  bölcs   tanácsára  is  emlékszem.   Sokat bosszankodtam  pályám  kezdetén  az  itt-ott,  hátam  mögött  elhangzó  intrikus  megjegyzések  miatt.  Apám  látta, hogy   bánkódom, és   azt mondta:  —  Kislányom,  amit a  hátad  mögött   mondanak, azt  azért  mondják  ott,  hogy ne  halljad  meg.
Egyébként  igénytelen  volt, egyszerűen  élt,   szerette   a lezser,  kényelmes   ruhákat. Emlékszem,  alig  tudtunk neki  nagykabátot  venni,  egyiket  sem  találta  elég  könnyűnek.  Volt  egy  szép   selyem,  mandzsettás  inge,   és egyszer  csak   megdöbbenve azt  látjuk,  hogy  a  könyökéig  levágta,  mivel  zavarta   a festésben.  Volt  humorérzéke is:  Hermán Lipót festőbarátja  csinált  egy  kiállítást   az Ernst  Múzeumban.    Csupa erdőrészlet,  erdőben   elhelyezett   akt,   szóval   erdő mindenütt.  Apám  megjelent a  megnyitón,  végignézte   a festményeket.   A   szokásos gratuláció  helyett  nagy  kézfogások  közepette azt  mondta  neki:  —  Kedves  Lipikém, olyan  szép  munkát  végeztél, tényleg  megérdemelnéd  már végre,  hogy   pihenj   kicsit egy  erdőben,  mert  képeidről  ítélve  úgy  látom,   hogy Te  ott  még  sohasem  jártál. Ezen  aztán  jót  nevettek, a történetet   apámról   szólva Lipi  még  később  is   emlegette.

— Kik  voltak   művészbarátai?

—  Hermán  mellett  Koszta  József,  Pállya   Celesztin, Kernstok  Károly  jártak  hozzánk  a  festők  közül,  akikre emlékszem,  meg  Berda  Jóska,  a  költő.  A múltkor a  kezembe  került   a   Berdáról szóló    monográfia,     ahol örömmel  láttam  apám   róla készített  festményét. — Hová  kerültek  a  festményei?
—   Képei   szétszóródtak.
Nálunk  van   itt  a   falakon vagy  egy    tucat,   legtöbb azonban  Olaszországban  van Klára  húgomnál  és  Magdánál.  Úgy tudom hogy  a magángyűjtemények mellett  festményei  vannak  több magyar múzeumban is.   Németországban    és   Olaszországban  szép  számmal  találhatók  képei,  főként  magán- gyűjteményekben.  Egy   szép Jászai  Mari-portrét  is   festett,  ez  ma  Gobbi  Hilda  tulajdona. Pethes  Imréről,   a kiváló   színészről   készített festményét  Bilicsi  Tivadarnak  ajándékoztam.

— A  harmincas     évektől egyre  gyakrabban  járt  édesapja  Olaszországba.    Végleges    odatelepedése     hogyan történt?

—  Apám  mindinkább  Itália  vonzásábaan  élt.   Mikor Klára    húgom    budapesti, majd   berlini    színészévek után  1939-ben  Olaszországba ment   férjhez,    apám    is gyakran   megfordult    nála mindaddig,  míg  a    háború közbe  nem  szólt.  A  háború borzalmai  után  Klára  ismét hívta,  költözzön    hozzájuk. Pár  évig Milánóban élt, majd élete  utolsó  éveit  az   olasz Riviéra  nyugati   részén.  Albengában  töltötte.   1968-ban Németországban   emlékkkiállítást  rendeztek  műveiből.
 Húgom,  Tabódy  Klára  a  világhírű  festő,   Oscar   Kokoschka  tanítványa  volt,  és sok  év  óta  ő  is  neves  festőművész.

(A  jövő  feladatai)  —  Célunk mindössze az volt e rövid  pályaképpel,  hogy   felhívjuk  a  figyelmet egy  elfelejtett  Békés  megyei  festőre.    Szakértő  művészettörténészre  vár,  hogy   feltárja Turmayer  Sándor  életművét, hogy  örülhessenek   azoknak az  igényes  műalkotásoknak, amit  élete  folyamán   létrehozott.   Elemeznünk    kell munkásságát,  hogy   magunkénak  tudhassuk,  és   bekerüljön  Békés  megye  művészeti  értékei  közé.   El   kell érnünk,  hogy  az   elszigetelt művész  a  közösségé   lehessen,  és  hosszú  évek  után  — bár  ő ezt soha  nem várta — igazságot  szolgáltassunk  neki.


Koszorús  Oszkár

KÖRÖSTÁJ 
Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)1983-07-09 / 161. szám
KULTURÁLIS MELLÉKLET 

Turmayaer Sándor 33 képpel szerepel a  Tabán Anno Galériában: