Pesti Napló, 1934. augusztus (85. évfolyam, 172–196. szám)1934-08-19 / 187. szám
Séták a lebontott Tabán helyén
Irta: Hermán Lipót
Hepe-hupás grund egy romantikus városrész helyén, — ez most a Tabán. Mielőtt terveztetésekbe fognánk, érzelegni kell néhány mondatnyit afölött, ami itt volt, amit még osak néhány jól-rosszul sikerült festmény s az Attila körúti kis trafik kirakatában lévő fényképemlékek hirdetnek, a festői Tabán fölött, melyet a városfejlesztés szent buzgalmában innen elhordták. Mi a régi ruhákat, cipőket sem szeretjük eladni, elpusztítani. Bennünk egy otthonos, megszokottsági érzés hamar kegyeletté válik minden olyan dolog iránt, mely testünk formáihoz hasonult. Igy vagyunk a régi épületekkel is, a toldozott, foldozott putrikkal, melyek emberi szükségletekhez hasonultak (persze legtöbbnyire szegény emberekéihez), azt lehet mondani azoknak negatívjaivá váltak. Mintha csak magukba szívták, felitták volna a mindennapi emberi élet sok-sok megnyilvánulását. Mintha szinte érző lénnyé változott volna a hepe-hupás pár négyzetméteres udvar, a régi kút, lekopott küszöb, tapasztott vakolás, kátránypapírral foldozott ócska tető s az a sok kisebb nagyobb része egy ilyen ócska háznak, a szerszámok, melyek az embert benne körülvették. Dehát tudjuk, hogy ilyet szebb nézni, mint benne lakni (bár hiszen sokszázadéveu keresztül ez mégis megtörtént) és a haladás megköveteli a magáét. A mai kor széles uccákat, felvonulásra alkalmas területeket kíván s ha ilyeneket törnek Rómában, melynek minden kövéhez történelem tapad, — ez a szegény proli Tabán sem állhatott ellent. Vissza kell szorítanámk a régiség s kopottság iránt feltámadó érzelemhangulatainkat s át kell adnunk magunkat egy fejlődési, haladási, újítási láznak. Ennek is van, ha nem is andalító, — de szívdobogtató ritmusa.
»Eviva!« »Heil!« Dirdur bele! Az andalítás nagy művésze, szegény Krúdy Gyula bátyánk úgyis lehúnyta már fáradt, kedves, zseniális szemeit,.. Milyen szép temetési beszédet írt volna az elföldelt Tabánról...
Itt járkálunk tehát ezen az aránylag elég tágas hegyoldalon, melynek régi sebeit már benőtte a fű, az újakban régi pincék várják teljes betemettetésüket. Néhány gyümölcsfa, magasba nyúló akác — mely valamelyik intim udvai'ocska dísze volt — most a terület sivárságát próbálja megtörni, hogy aztán a rendezés, planirozás áldozatává váljék. A bontómunkás még nem nyúlt hozzá egyelőre, hiszen vita folyik a közmunkatanács s a város részéről (talán majd valamelyik minisztérium is beleszól), hogy itt tulajdonképpen hogy is csinálták meg a jövő tündérvárosát. Parkváros, vagy fürdőváros legyen-e, maradjon kert, vagy a jövő felé pillantva, egy Cor&Msier-szellemü modern felhőkarcoló« város épüljön e helyen. Annyi kétségtelen: gondolni kell a jövő Tabánnál arra, hogy 100—15Ó év múlva más lesz az építkezési szükséglet, mint ma- (Lám, a Bethlen-udvar építésénél nem gondoltak rá, hogy pár esztendő múlva útjában fog állani e városrész fejlődésének. Ormótlan teste eltakarja a jövendőbeli Tabán nagy részét. Előbb-utóbb le kell majd bontani!) Ha a jövőnek akarnak itt szolgálni, gondolni kell például egyrészt a repülőgépekre, másrészt a gázháborúra is. Kikötésre alkalmas tetőzetre és gázpincékre. De gondolni kell olyan közművekre, melyek máról holnapra nem avulnak el. Uccákra, melyek a sűrűsödő autobuszforgalmat kibírjáik, házalapokra, melyekre tetszésszerinti objektumokat lehet ráépíteni, de amelyekről el is lehessen szállítani az építkezéseket. (Ki tudja, mit hoz a holnap építészete!) De egységesen elképzelve e drága terület beépítését, a Dunapart felé való kibővítését is számításba kell venni. Az Apród, uccától délre, a Döbrentei uccát s a dunaparti házakat az Erzsébet-hídig le kell majd bontani (vagy legalább is széles uccákat nyitni a Dunáig), hogy mint fürdővárosrész komolyan számításba jöhessen. Egységesen kell megtervezni az egész terület beépítését s ha a kivitel természetszerűleg el is oszlik sok építőművész között, az alapelveket (magasság, szabadon hagyandó kertek stb.) mindegyiknek be kell tartania. Nem hisszük, hogy a magánvillaépítkezés benépesíthetné az egész Tabán területét. Kúrszalón, fürdők és hotelek, kiállítási csarnok, szánházak s egyéb szórakozóhelyek (esetleg játékkaszinó) számára ideális hely lenne, de hol az a nagyszabású vállalkozó, ki sok milliárdra menő tőkével ezt megcsinálhatná? Az állam vagy város kezén ez nem volna oly jövedelmező, hogy megérje a nagy beruházást.
Három évre tervezik az utak, csatornázás, világítás és többi közmunka elkészítési idejét. Ezalatt még sok szép és kevésbé szép terv kerülhet szőnyegre. Elsietéstől nem kell tartani, csak a tőkehiánytól s jól megalapozott magánérdekeltségek befolyásától.
Hősi gesztus volt ezt a régi városrészt lebontani, mint ahogy az volt annakidején a régi Nemzeti Színház és bérház eltakarítása. Csak ne ismétlődjék meg a dolog s ne tarkítsa pár esztendő múlva ezt a területet vándorcirkusz, hajóhinta, alkalmi vurstli, teniszpálya s műjég-korcsolyavagy ródlipálya. Vagy ami még rosszabb, víkendtelep, szükségbarakokkal. Ezeket aztán felcserélnék lassanként a szegény emberek (városi telekbérlők) kis földszintes házai- Kis vendéglők nyílnának itt-ott, kacskaringós kis lépcsős uccák s néhány 10 esztendő múlva itt volna újra. a régi Tabán, amit nagy buzgalommal ismét lehetne bontani! A pénztelenség és idő a legszebb elképzeléseket is elporlasztja. Reméljiik azt is, hogy a sikeres befolyás nem fog 10—12 Bethlen-udvarszerű monstrumot építeni erre a drága és érdekes területre.
Inkább maradjon még néhány esztendeig egy közművekkel ellátott park a város szívében s ha egyszer adódik valami elképzelés, mely gazdaságilag és művészileg is megfelelő, épüljön fel a csodaváros, egy idegeneket s hazaikat elragadtató látványosság, mely sokat dicsért szép fővárosunknak komoly értéktöbbletet jelent.
A néhány év immár nyolcvanhét esztendeje tart és az állapot véglegesnak tekinthető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése