Ha
ezt a szót halljuk,olvassuk:- Tabán- , a lebontott városrész hangulatos,
kandeláberekkel világított kanyargós
utcáinak fekete-fehér képeit látjuk, első gondolatunk, ösztönös asszociációnk valami romantikus, cukormázas katyvasz, valami
elvágyódás a mai rideg mából egy
eszményi, ifjúsággal és szerelemmel telített, kiskocsmákkal teletűzdelt
,vadszőlővel futtatott múltba, holdvilágtól fénylő macskaköves sikátorokba, leánderes,
akácfavirágos eldugott kis vendéglőkbe, spicces hangulatokba.
Ezt
sugallják a témáról szóló írások, az utolsó pillanatait megörökítő festmények, a
fennmaradt néhány filmhíradó részlet, a legtöbb visszaemlékezés, a bontás okán
örökre eltűnő városrészről. Zórád Ernő, aki ifjú művészként élte meg a Tabán halálát,
több nagynevű és kevésbé ismert művésszel (Haranghy Jenő, Turmayer
Sándor,Heibling Ferenc,Tibai Taáts János, Guzsik Ödön és sokan mások), skiccek százaival próbálták
átmenteni a városrész vélt hangulatát az utókornak.
Helbing
Ferenc:Tabáni részlet
De
milyen volt a Tabán -amíg volt- az ott élők számára,milyen életminőséget kínált?
Vajon a romantikája miatt választották lakhelynek, vagy
kényszerűségből?
Hogy megfelelhessünk a
kérdésre, kissé a múltba kell visszamennünk. No nem messzire, csak az 1700-as évek elejéig.
Buda visszafoglalása után a viszonyok normalizálásával a betelepülő igénytelen
és szorgalmas rácok csak a várfalakon kívül telepedhettek le földbeásott
kunyhóikban és szőlőműveléssel, bőrfeldolgozással foglalkoztak. Később a Dunán
leúsztatott dereglyéken szorgalmas és spórolós német ajkúak érkeztek a török időkben
kipusztult lakosság pótlására,kiket a helybenlakók két kézfejük egymásra
helyezésével és hüvelykujjaik evező mozdulataival csúfoltak - utalva a dunai
dereglyékre. Megkezdődött a kétfajta
népcsoport hol békés, hol erőszakos egymásnak feszülése, kiszorítósdija, melyben
idővel a rácok húzták a rövidebbet. Alapjaiban formálta át a tabáni létet az
1810.évi tűzvész, az újjáépítés során kialakult az a városszerkezet, amely a
lebontásig nagyjából megmaradt és a XX. század elejére elavultnak bizonyult és
bontásra ítéltetett. XIX. század
közepére a Tabán németajkúvá vált, némi rác beütéssel, de nyomokban fellelhetők
a reformkor magyar törekvései is, amelyek csak a Bach korszak elnyomó
rendszerének bukása után a kiegyezéssel után
tudtak formába lendülni, elsősorban az utcanevek, feliratok magyarításával. Ekkor
még nyoma sem volt romantikának. Korabeli útleírások, újságok, stb. küzdelmes
létről számolnak be, bizonytalan közbiztonságról, Gellérthegyre felkúszó, komfort
nélküli kunyhókról, nyomorról és nélkülözésről, hajós-lebujokról, prostitúcióról,
a hegytetőn terpeszkedő Citadelláról, mint jelképes elnyomó hatalomról.
Bontásra ítélt viskók a Gellérthegy oldalában
1881 előtt
Az 1870-es évekre, midőn Pest-Budából Budapest
lett, immár látszott, hogy a helyzet tarthatatlan, - a még mindig külvárosnak
számító Tabánba özönlő, a hegyoldal viskóiban megtelepedő szegény réteg nem jó
díszlet egy rohamosan fejlődő és átalakuló főváros számára- a bontás témája
elkerülhetetlenné vált.
A
romantikus Tabán Zórád Ernő: Felsőhegy utca
Az
ügyet a Közmunkák Tanácsa vette kezébe szigorúan üzleti alapon módszeresen
araszolva lehetőségei szerint a kisajátítással – a bontással mint végső célt irányadónak
tartva -. Pest rohamos fejlődésének mellékzöngéi -az állandó nagyarányú építkezések, a zaj, a
tömeg, a növekvő forgalom okozta stressz- kiváltottak egy fajta elvágyódást, - el
legalább hétvégére a mindennapi taposómalomból. El a nyugalomba, a változatlanba,
el a zöldbe. Mindez ott volt a pesti polgár szeme előtt, csak át kellett menni
a hídon, át Budára, felmászni a gellérthegyi lankákra, beülni egy leánderes
kerthelyiségbe, vagy az elemózsiás kosárral egyszerűen letelepedni a
hegyoldalban, szemben a káprázatos dunai panorámával és elfelejteni hét végére
a rohanó tempójú mindennapokat.
Elszaporodtak
a tabáni kiskorcsmák, vendéglők, bormérések, melyeknek inkább a vendég
oldaláról volt romantikájuk. Kiszolgálói oldalról nézve hamar elindult a harc a
vendég kegyeiért és bizony csak a legjobbak tudtak hosszú éveken át talpon
maradni, netán gyarapodni. Majd minden utcában üzemelt hosszabb-rövidebb ideig
kocsma, vendéglő, kávézó, többségében bérlőként, ritkábban tulajdonosként, állandó
harcban a vendég kegyeiért. 1880 és 1933 között majd hatszáz bormérés korcsma, vendéglő
fordult meg a Tabánban hosszabb-rövidebb ideig versengve egymással. Aki csődbe
ment, lehúzta a rolót átadta helyét az újabbaknak.
Akinek bevált, még többre vágyott, bővített, netán
a Naphegy magasából leköltözött az elit Tabánba- elébe ment a
vendégnek-flancosabb étel- és italválasztékkal csábított. Belőlük alakultak végkifejletként
ki a hamis romantikát árasztó műnépies vendéglők-melyek tipikus példája a Kereszt
utcából kinövő új Kakuk - tulajdonképpen
nemzetközi hírűvé váló vendégkopasztó -számtalan botránnyal a háta mögött-
a Bp-i Hírlap tanúsága szerint.
(Bp-i Hirlap 1935.07
30. "Ne verjék a vendéget")*
Mások
a szerveződő asztaltársaságok, egyletek befogadásával és útján látták a
boldogulást. A kispolgári és munkás réteg az eldugott felfedezetlen vendéglőket
kultiválta, ahol jó bort és olcsó ételt remélt. Minél felkapottabb hely volt egy vendéglő, annál
gyanúsabb lett. (Móricz:„Ahol már négy öt
konflis állt a kapu előtt, azt kerülni kellett”).
Titokban összebújni kívánó szerelmesek is
inkább a kisfröccsös, kispörköltes helyeket keresték.
A
kor munkásszerveződéseinek, izzó hangú szervezeti gyűléseinek színhelyei nem
csak a kevésbé ismert tabáni kisvendéglők,( ahol az agitátorok a napi politika
mellett a kultúra terjesztésére is gondot fordítottak, szavalókórusok, dalkörök
hallatták hangjukat) de a legnépszerűbbek is:
A
filoxéravész okozta szőlőpusztulás helyét már a századfordulón ellepték a telekspekulánsok,
nyomukban a kivételes panorámát és lehetőséget hamar felismerő gazdagok; pompás
villák települtek előbb az északi - később a nyugati és déli lejtőire a
Gellért-hegynek. Mindeközben a Közmunkák Tanácsa szívósan felvásárolta a tabáni
telkeket és bérbeadással újra hasznosította. Ezzel csak rontotta az épületek
állagát, hiszen egy bérlő már nem a gazda gondosságával karbantartja, ápolja
lakását, elég teher neki a lakbér hetenkénti fizetése, nemhogy még renováljon.
Megelégszik az udvaron dézsában nevelt leánder öntözésével, vagy az ablakokban
virító muskátlikkal való bíbelődéssel. A Pestről átruccanó művész, legyen az
fotós, vagy festő- persze rögtön megörökítette a girbegurba macskaköves utcát a
gyér petróleumvilágítással, a kicsiny, muskátlis ablakot, az ódon kapun túl a
az udvaron a mosóteknő mellett virágzó leándert és máris előállt a romantika annak, aki megszemlélte a képet. Kevésbé
volt romantikus a Tabán Duna-parti része, ahol a megüresedett telkekre beépítés
esetén harmincéves adómentességet hirdetett meg a főváros - elszaporodtak a
tisztán haszonszerzésre felhúzott
többemeletes bérházak, ahol uzsorabérért méltatlan körülmények között
laktak emberek . Az ottani állapotokra jellemző a László-féle házak esete,
mikor is hatósági erőszakkal kellett két bérházat kiüríttetni a pincében tárolt
kolerát terjesztő több kocsi trágya és egy nyúltenyészet, meg egy illegális vattagyár
miatt.
Csánky
Dénes:Kilátás a Naphegyről a vár délnyugati oldalára
Összességében
elmondhatjuk, hogy a tabáni lét minden korban a lakók többsége számára igen
küzdelmes, és korántsem romantikus volt. Romantikát inkább az átruccanó pestiek
kerestek és ideig–óráig találtak benne, főleg borgőzös hangulatban. Az "idillnek"
az első világháború vetett véget, a pénztelenség, a tőkehiány, a vágtató
infláció a lakossági veszteségen túl megtizedelte a fővárosi kocsmákat és
kocsmárosokat is, majd negyedére csökkent számuk. Aztán a Bethlen- féle
konszolidációval még egyszer feltámadt a romantikus hevület a kiskocsmák világa
iránt, de ez már üzleti érdekek által felszított nosztalgia ( Márai: a Tabán abból él,hogy lebontják!)
a monarchia „békebeli” álromantikáját nem
lehetett visszavarázsolni. A kisember tudott menni már nyaralni távolabbra is,
pl. a Balatonra, Mátrába vagy a Velencei tóhoz. Tabánrajongónak megmaradtak a
szerelmesek, a boros lumpok, meg az üres zsebű újságírók, művészek. De ők sem
tudták megtölteni a vendéglőket, melyek ideig-óráig vegetáltak, vagy sorban
adták be a kulcsot, tönkrementek, eleinte kis szőlőjük kipusztulása, később az egyre
szigorúbb bortörvények következtében. Csak néhány legendás korcsma tartott ki
végsőkig, a bontásig, heves és hiábavaló küzdelmet folytatva a fennmaradásért,
megerősítve legendáival a városrész romantikájának léten túli
fennmaradását.(Lásd Mély Pince) Győzött az anyagi érdek, a vágyott cél: Legyen
fürdőváros a Tabán helyén. Közmunkák Tanácsa azonban csak félgyőzelmet aratott.
A Tabán lebontatott, de parlagon maradt, a lila gőzős álmokat szétfoszlatta a
második világháború és az utána létrejött diktatórikus rendszer, máig nem
valósultak meg. Sőt napjainkban is egyre távolodunk tőlük: az eltérő anyagi
érdekek, érdekcsoportok egymásnak feszülése miatt láthatjuk : pl. a gyönyörűen
felújított Rác-fürdő miként lesz szemünk láttára használatba vétel nélkül az enyészeté. És ez
csak egy csepp a fürdővárosi elképzelésekből. A korokon és érákon átívelő álom
továbbra is utópia, az állandóan változó politikai vezetés játszóterévé vált. A
bontás óta két generáció nőtt fel, de a hely romantikája továbbra is újra és
újra éled... Erős löketet adott a bontás ötvenedik évfordulóján Zórád Ernő fiók mélyéről jó pár jó időben előhúzott akvarellje, melyet számos
könyv követett, pl. "Tabán, a lebontott romantika "
Zórád Ernő könyve:Tabán,a
lebontott romantika
Zórád, a kortárs rajzaival, kazettára énekelt
korabeli slágerekkel, könyveivel, avval a nosztalgiával gondol a Tabánra, mint
egy elveszett édenre, a magyar köddé vált Grinzingre. De ennek a feléledt
romantikának napjai is meg vannak számlálva. A legújabb nemzedék már az LGT
tabáni koncertjeiről romantikázik, nekik
már a múlt század hetvenes évei jelentik a nosztalgiát. Az utolsó romantikusok számottevő gyülekezete
a " Tabán Társaság " 10 éves fennállás után jelenleg csak papíron
létezik, székhely, önkormányzati támogatás és aktív vezetés híján tagjai
szétszéledtek. Tabán emlékezetének fenntartása valójában néhány kitartó helytörténészre
és amatőr Tabán-mániásra maradt, mindenféle romantika nélkül.
Csánky Dénes:
Döbrentei utca
kassius
*
*Ahogy
a szenvedő fél elmondja,példátlanul botrányos eset játszódott le egy budai
nyári vendéglőben."Az ismert tabáni vendéglő,melyet idegenek is
látogatnak"-tapintatosan így határozták meg az illető helyiséget a
híradások,mindenesetre kellő óvatossággal nem pellengérezték ki nyomban a
botrány színhelyét,mert e pillanatban még nem lehet tudni, milyen eredményt hoz
a nyomozás.Ha azonban kiderül,hogy az inzultált vendégnek volt igaza,úgy
semmiféle szempont se szólhat amellett, hogy kíméletesen kezeljék az olyan
skandalumot,amelynek felvonásai a következőkből állnak:kilencpengős számlát
prezentál a főpincér a vendégnek ,melynek egyharmada "tévedés" a főpincér javára,a vendég
kifogására otromba választ ad a duplakrétájú főúr,majd a közömbös tulajdonos
szemeláttára elverik a pasast, akinek apénztárcájából eltűnik kerek száz pengő.
Tehát a negyvenszerese annak az összegnek, amit kifogásolt. Budapesti Hirlap
1935 07.30 (a walesi hercegre való utalással a KAKUK egyértlműen azonosítható)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése