1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. augusztus 19., szombat

KOSSUTH UTOLSÓ ÉLŐ KATONÁJA

Kossuth Lajos utolsó élő katonája




Lebó István, az utolsó negyvennyolcas, rossz  népeknek  mondja az osztrákokat,  de  a  muszkákra  nem haragszik.

A  vár udvarán

Még a  Kossuth-szobor felavatása  idején  történt. Néhány vidéki ember, férfi, asszony álldogál a királyi vár  udvarán.  Nézdegélnek,  ki  erre,  ki  arra.  Egyszer csak egy időses asszony megcsóválja fejét s aggodalmaskodva mondja:
— Teremtő szent Atyám, de ménkű nagy udvar !
— Nagy ám, — mondja a mellette álló öreg magyar, de latszik rajta,  hogy  nem az udvar  nagysága érdekli, hanem inkább a hatalmas épületet mustrálja. De a néni egyre csak az udvart méregeti a szemével.
•— Szögény asszony — mondja nagy sajnálkozással,  — no,  ugyancsak  kijutott  neki  a  söprögetésbül! Talán egész  nap  nincs  megállása  se.  Hiszön amíg a végire ér, akár mögint elölről kezdheti.
— Hát mit gondol kend, ki söpri ezt az udvart? •— kérdezi egy kackiás menyecske.
— Hát ki más, mint  aki itt lakik, — feleli a néni, — a királyné.
— Mönjön mán kend, ugyan hogy beszélhet kend ilyet?  Hiszön  talántán  tudja  kend,  hogy most  nincs király.
Akkor  ki  lakik itt?
— A  kormányzó.
— Annak  is  van  felesége.
—- Ugyan  ne  mondjon  mán  kend  olyat .Hiszön tán csak nem gondolja kend, hogy a kormányzó felesége udvart söpör? Van annak cselédsége ölég
—  Nem? !  —  pattan  föl  a  néni,  — mán  pedig csakis  ü söpri ezt, mert  nincs az Istennek az a cselédje, aki  ilyen  tisztára fölsöpörné az  udvart /


Kossuth  szobrának  felavatása  ismét  ráterelte  a figyelmet azokra a legendás honvédokra, akik ajkukon a Kossuth-nótával szálltak szembe a félvilággal, s akiknek  diadalmas  szuronya  már  csak  a  múlt  ködéből ragyog felénk. Mert sorra elfogytak Kossuth katonái. Elmentek a Vezér után. Az öreg honvédek menházában már csak egy öreg vitéz viseli a dicsőséges kávébarna  honvéd  attilát.  A  kilenevenhét esztendős Lebó József, Kossuth utolsó  Budapesten élő  katonája.
Lebó  bácsi,  mikor  megkérjük,  meséljen  valamit arról  a  harcról,  melynek  lobogója Kossuth  ragyogó lelke volt, maga elé mered és csendesen, öregesen szedi elő emlékezetéből a szavakat:
— Óh, már régen volt az kérem .Az csoda háború volt. De a muszka nem volt rossz nép.
Mondták is a muszka katonák, hogy ők csak muszájból harcolnak. De az osztrákok rossz népek voltak, így beszél a szabadságharcról  Kossuth öreg katonája,  aki  Nagy  Sándor  generális  alatt  vitézkedett s Debrecenben Kossuthot is látta.
Öreg, nagyon öreg már Lebó bácsi.  Magát is alig bírja. De  néha visszafelé néző sötét éjszakákon most is eldalolja a  Kossuth nótát.
Kossuth regementjének színe-javát az öreg tabáni temetőben leltük meg. Itt pihennek azok a hős honvédek, akik Budavár visszafoglalásánál,  1849 május 21-én estek el.    



Az 1848 májusában felállított 9.kassai "vörössipkás "zászlóalj honvéde
    '
Hatalmas  tömegsírjukat  örökzölddel futtatta be a kegyelet. Nehány rózsatő is álmodozik poruk felett. És tavaszonta piros rózsák nyílnak ki azoknak az ifjú hősöknek porából, akik legdrágább kincsüket, életüket adták a hazáért. 


Odébb Sréler István negyvennyolcas ezredes pihen. Sírja fölé gyönyörű fűszőnyeget szőtt a természet. Nem messze tőle elfeledett, behorpadt sírban Fóliák  Károly honvédhuszár ezredes pihen.
Küzdött vitézül, amíg lobogott a zászló, s börtönbe került magyarságáért, mikor beborult az ég a szabadság felett.
De ha majd megfújják azokat a harsonákat, amelyek új  életet lehelnek  a zörgő csontokba,  bizonyára akkor is ott fog haladni a honvédek élén. Mert Pollák ezredes úr mindig elől járt,. 



Afelszámolt tabáni temető 1849-es honvéd sírjai a farkasréti temetőben


A  temető  szélén Burdina  Alajos  Don-Miguel zászlóaljbeli honvédőrnagy pihen. Ott omlott ki  az ő vére  is Buda alatt  1849  május  21-én. Idegen  földről jött. el, hogy meghaljon a magyar szabadságért..
Sírköve félre hajlott, megrokkant hantjára régen, nagyon  régen  orgonabokrot  ültetett  valaki.  Most  is él  még ez  az  orgonabokor,  mintha  annak  az  alatta porladó  hűséges  honvédszívnek  lelkesedése  pótolná számára a napfényt.
Nemcsak  Budapesten,  de  vidéken  is  már  csaknem mind temetőben  pihennek Kossuth katonái. Az egész  országban  alig  ketlen-hárman  élnek  már  közülök.



      Menházlakók 1899-ben 
  • Kis Ujság, 1927. december (40. évfolyam, 273-297. szám)1927-12-02 / 274. szám







Lebo István sírja a Fiumei úti temető 30-0 parcellájában

Az Batthyány örökmécses emlékmű felállításáról a főváros 1905-ben döntött. Az I. világháború miatt elhúzódott a megvalósítás. Az ünnepélyes leleplezés 1926. október 6-án történt, melyen Lebó István, az utolsó élő 1848-as honvéd is jelen volt.




A LEGUTOLSÓ

Százkét éves korában influenzában meghalt a legutolsó negyvennyolcas honvéd


 A honvédmenház utolsó lakói,bal alsó képen Lebo István



Fischl József

Hivatalosan állapitották meg róla, hogy ő volt az utolsó honvéd

Amikor Lebo István, a negyvennyolcas honvédek menházának egyedül maradt lakója is meghalt, mindenki azt hitte, hogy vele sírba száll a legendás idők utolsó tanuja. A temetésén ugy emlékeztek meg Lebo bácsiról, mint az utolsó negyvennyolcas honvédről. Akkor aztán jelentkezett az illetékesek előtt egy tagbaszakadt, hatalmas termetű, deresbajszu öreg úr. Egy szót sem szólt, csak kiteregette azt a vaskos paksamétát, amelyben rakásra hevertek a megsárgult régies irásu okmányok. Ezekkel igazolta az öreg úr, hogy Fischl Józsefnek hivják, 1827 szeptember 11-én született, végig harcolta a szabadságharcot és örmestert ranggal, félkezére megrokkanva hagyta oda a katonaságot.

- Attól, hogy nem a menhelyen élek, még lehetek én negyvennyolcas honvéd – mondotta önérzetesen a hadastyán, amikor látta, hogy nehezen akarnak hinni neki. a gyermekeim tartanak el, nem szorulok, hál’ istennek, a menhelyre.
- De hát Lebo bácsi volt az utolsó, - mondták neki
- Hát ha ó volt az utolsó, akkor én vagyok a legutolsó, - vágott vissza az öreg úr és valóban, az iratok hivatalos átvizsgálása után az illetékesek is elismerték és hivatalosan megállapították, hogy Fischl József szavai megfelelnek a valóságnak: valóban ő a legutolsó negyvennyolcas honvéd, aki egyesegyedül maradt életben a legendás ármádiából. Sem Budapesten, sem pedig vidéken, hiába kutattak egész Magyarországon, nem találtak több öreg negyvennyolcast. Nagy lett a becsülete Fischl bácsinak: felszólították, költözzék be a menházba, ahol lelkiismeretesen fogják ápolni, nehogy valami baj érje, ugy akarták őrizni, mint egy darab élő történelmet, de hát Fischl bácsi inkább továbbra is kinn maradt „az életben” és gyermekeinek kenyerén éldegélt.

Fischl bácsi nem sokáig örülhetett annak a dicsőségnek, hogy ő maradt meg egyedül a hősök seregéből. Péntekről szombatra virradó éjszaka csendesen elhunyt és mivel influenza ölte meg, külön tisztiorvosi rendeletre már tegnap délután el is temették a rákoskereszturi temetőben. Az elhunyt hadastyánt népes család gyászolja. Tizenhárom gyereke volt Fischl Józsefnek, ezek közül ma már csak három fiu és három lány él, - családosok mind, - és hat élő gyereken kívül még harminc unoka és tizenhat dédunoka állott könnyes szemmel az aggastyán sírja mellett.

Honvédmenhely épülete a soroksári úti dunaparton.A II.világháborúban elpusztult.


Fischl József pelyhes állu ifju korában kapcsolódott bele a nagy idők küzdelmeibe. Csizmadia-legény volt és tevékeny részt vett a céhbeli mozgalmakban, amelyek, mint akkoriban minden mozgalom, az egész nemzet lelkében forrongó szabadságvágy jegyében születtek. Mikor március tizenötödikén híre ment, hogy Petőfi és társai megmozdulta, a derék csizmadiák is kivonultak az utcára Fischl József volt az egyik csoport vezetője és éppen a Landerer és Heckenast nyomdája előtt találkozott csoportja élén Petőfi csapatával. Első volt azok között, akik benyomultak a nyomda épületébe, lefoglalták a sajtógépeket és a nép közé szórták a „magyar sajtó első szabad lélegzetvételét” a Talpra magyart.
Azután kitört a szabadságharc. Naptárlapok üres hátára rótt sorok beszélik el Fischl Józsefnek ebből az időből származó élményeit. Az egyik naptárlapra az isaszegi csata történetét vetette oda: „Nagypénteken, április hatodikán, délben egy órakor, akkor kezdődött el a csata. Windischgrätz Jelasiccsal együtt volt 30 ezeren, mink pediglen Görgei, Aulich, Damjanich, Kossuth 14 ezeren. Megindultunk, Isaszegtől Gödöllő felé”.



https://elismondom.wordpress.com/2011/04/22/a-pesti-ujepulet-egy-kis-tortenelem/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése