KÁRPÁTI AURÉL:SÉTA A TABÁN HÜLT HELYÉN

Magyarország, 1936. július (43. évfolyam, 148-174. szám)1936-07-17 / 162. szám

KÁRPÁTI AURÉL: SÉTA A TABÁN HÜLT HELYÉN

 

Sírokon mindig mereven nő a Bfű. Azért olyan ragyogó-zöld a Tabán gyepszőnyege is. Egy önmagába roskadt, régi városrész nyugszik alatta. Egy kivénhedt, öreg ember, aki úgy halt meg, hogy vidám-pajkos fiatalságát maga is elfeledte. S most itt van eltemetve, a Gellérthegy, Várhegy és Naphegy hármas lejtőjének összenyíló völgyében. Sírjántnem hirdeti fejfa, hogy kétszázötven évet élt. Csak a fű zöldel kövéren, porló hamvai fölött, mint lehasított darabja a próféta zöld palástjának. Ez a hasonlat pedig nem egészen véletlen itt. Tabán: török szó s annyit jelent: vártalpa. A legtöbb olyan hódoltsági városban, ahol hétlófarkos basák tanyáztak másfélszáz esztendeig, megmaradt a név. Esztergomban épúgy, mint Szegeden. Valamikor azt a helyet jelentette, ahol a szulák-palánkon kívül-rekedt. váralja- nép lakott. Budán is így lett a rácok- lakta völgyből Tabán. S a múltat idéző név nem múlt el máig sem, amikor a hajdani félhold már csak égi valóságában aránylik fel a hamvas, nyári est-égen, Buda tornyai fölött..,.

Alig egy éve, hogy eltemették a Tabánt. Vedlett vályog-viskóit, lépcsős uccáit, macskaköves sikátorait, oromfalas »hárem« maradványait, tamburás. ..kiskocsmáit lehordták. Furcsa zeg-zugain széles autő-strádát húzták at. Gödreit,mélypincéit betöltötték. Talaját szépen elsimították. s hült helyén kivirágoztattak a fővárosi kertészet diadalát. Jacobsen híres novellájának a címe jut eszembe, míg a hirtelen-támadt, modern Gülisztán sétautait járom: Itt rózsák nyíljanak..: Illatukban hadd érezzük a múltak emlékét. Tövisük meg ,hadd karcolja enyhe sajgással a szívét mindannyiunknák, akik még a béke romantikus éveiben, néhai K. Gy. úr elbűvölő meséit hallgatva, szerettük meg a rég halálra ítélt Tabánt és ráértünk Óra-muzsikás biedefmeyert játszani ódon falai, között. Mert akárhogy meg is érett a csákányra a fiumei ó-városnak ez a csatornázatlanul vadregényes, giccses és egészségtelen budai párja: mégis csak az életünk egy darabkája, ifjúságunk egyik legszívélyesebb élménye került vele a feledés hantja alá.

Negyedszázad előtt itt, ahol most ez a remek park virít, agyonnyomott, besüppedt, copfos tetejű házak tarkál- lottak kusza rendetlenségben. Olyan volt az egész, mint egy régi fametszet. Csak a kép sarkából hiányzottak a naiv betűk: BUDA, ANNO 1720. Lenn, a Három Arany kacsa ucca végén álmosan himbálódzott a falból kíkö- nyöklő vastartóra akasztott olajlámpás. Az alacsony, kőpárkányos kapukon még ott rozsdásodott a kopogtató karikája,

 Á Kőmíves-lépcső kövei közül barátságosan ütogetett elő a csalán, á lapátfű és a keserűlapú. Itt-ott egy bástya támasztófala ugrott ki a fél öles ucoa közepére s mögötte, az alacsony deszkakerítésen túl, fehér holdfényben úszott a tenyérnyi kiskert,a vadpiszkebokor, az ereszhez támasztott létra és a kutyaház. Egy nyitott ablak lebegő firhangján átszűrődött az óraütés’: egy. kettő, három... nyolc, tíz, tizenegy... Valamelyik hálósipkás Májer úr most fordul szuszogva a másik oldalára. Furcsa, szinte érthetetlen világ volt ez, de hangulatos s álmokat ébresztő. Nagyapáink kora élt a vaskosaras ablakú. szoborfülkés-házakban, a fiókos almáriumok, szentimentális hangú spinétek és ovális rámájú képek között. S a kontraszt úgy kínálkozott itt, akár egy Rembrandt-képen a komor hitűmből kicsendülő aranyos fényfolt: csak egy pillantást kellett vetni az -ucca elejére, a török terasz felé. Alig percnyire lenn csillog a Duna és sötét tükrében a pesti oldal szelíd ívben hajló, gyöngyfüzéres lámpasora szikrázik. Ott börzespekulációkkal, esztétikával, dekadens szerelmekkel törődtek akkor az emberek. Rabindranath Tagoreról és Ady Endréről vitatkoztak, Strauss Richardot hallgatták, Nizsinszkij táncát nézték és az aggasztó albániai táviratokat olvasták. írók, uzsorások, grófok, lokáluracskák. stréberek és élhetetlenek, jóllakottak és éhesek, milliomosok és szocialisták, elvegyülve népséggel és katonasággal, zavaros, nyughatatlan gomolyagban tülekednek és hullámza- nak Pesten, itt pedig — a Kék ördögben — valaki gitár mellett énekli Csokonai ábrándos dalát Tihanynak riadó leányáról s az üvegbúrás kerti gyertya tartók körül mosolygó, kövér polgárok József császárról mondanak csintalan anekdotákat, békésen csendítvén össze söröskorsóikat.

A görögök uccáján már nem égnek a lámpák. Minek is konkurálni a holdvilággal? Öreges, apró léptekkel jön fölfelé valaki. Lassan, előre- bajolva közeledik. Már látszik kezében a gombosvégű sétabot s alacsony, lehajtott gallérja alatt a fehér ingmellre boruló pap illőn.

— Kudnám, — mondja csemdes- álmosian, míg előkeresi zsebéből az ijesztő kapukulcsot.

Följebb, a Csend ucca táján langyos szél kerekedik és mézes illatot hpz egy megkésett hársról, A Hadnagy ucca szélét díszítő füves domboldalban tücsök szól s a hold lenn jár már a fák ágai közt, mint égy majálisról ittfelejtett, sárga lampion. A sarokházból világosság szűrődik ki. Sraml-zene és nevetés. 

Ez itt a Fekete remete, a Hét rózsaszál, a Három víg szőlőkapás, vagy amit akartok, de mindenesetre olyan hely, ahol fél- liternél több muskotályt, még nem ivott földi halandó egy-ültében. Nem ad többet a kocsmáros, azzal az észszerű indokolással, hogy másnak is kell. Éjfélkor azonban már itt is eloltják a lámpákat. Az összeboruló fák árnyékában elalszanak a tarka, apró házak. Fekete macska fut végig a rácskerítés tetején. Talán valami kései leszármazottja a Blocksberg hajdani, gyanús boszorkányainak, akik — a krónikák tanúsága szerint — nem is voltak mindig olyan öregek és csúnyák. Casanova Jakab mester legalább, aki itt a Rácfürdőben kúrálta magát a múlt század elején, igen kedvére valónak találta őket. Még később is »barátságos« kis házikók húzódtak az öreg Gellert tövében a Sáros-fürdőtől a Rudasig s ezekben a házakban — hogy illedelmesen fejezzük ki magunkat --- olcsó pénzért árulták a szerelmet a »gellérthegyi boszorkányok« az arra • tévedőknek. Ezért keltett Széchenyi István Üdv- lelde terve olyan élénk derültséget a pesti fiatalság körében. A nemes gróf ugyanis gyanútlanul pont ide, a Gellérthegy oldalába tervezett egy- nemzeti Pantheont, a legkiválóbb hazafiak temetőjéül és ezt akarta Üdv- leldének elnevezni. Pulszky Ferenc nevetve mesélte aztán, hogy Döbrentei Gábor ki is ment helyszíni szemlére, mire, nyilván az ő referátuma nyomán Széchenyi sürgősen lemondott az Üdvlelde felállításáról.,, .. .

Mindeme szép emlékek fölött azonban ma már kinőtt a fű. A budai fürdőváros kerete — a csodálatos park — várva-várja: milyen új városképet illesztenek bele. Kivált a kissé megkopott Rácfürdő áhítozik megújhodás után. Valamikor különben, még a török idők előtt, volt már egyszer elragadóan pompázatos ez a tájék. Mátyás korában, amikor a Zsigmond- építtette Király-fürdőt (ez volt igazi neve a mai Rácfürdőnek) díszes oszlopcsarnok kötötte össze a hollós király várhegyi palotájával. S ahogy Mátyás pompakedvelő, művészi érzékét ismerjük, bizonyosra vehetjük, hogy a fedett csarnok körül virágos kertekben se volt hiány. Ami csak arról győz meg bennünket, hogy Rabbi ben Akibának van igaza: semmi sem új a nap alatt.