MEGFÜRÖDTEM A RÁC FÜRDŐBEN
Pesti Napló Pesti Napló, 1934. július (85. évfolyam, 146–171. szám)1934-07-11 / 154. szám
(Saját tudósítónktól.)
A nyájas épület ott áll sárgán a Gellérthegy zöld oldalán és rózsaszínű kéményéből fekete füst gomolyog a kék ég felé. Ez a színszimfónia egymilliónyolcszázezer pengőmbe kerül. Mint adófizető polgárnak, aki majdan kifizetem ezt a csekély összeget, igazán jogom van ahoz, hogy közelebbről is megtekintsem a színeknek ezt a nyári idilljét ott, a Gellérthegy lábánál.
„Mi itt maradunk"
Felkapaszkodom a Gellérthegy lankáján és egy percre benézek a vendéglőbe, amely a sárga épület keleti szárnyát foglalja el. Tisztes, őszhajú hölgy áll a bádogpnitnál és csapolja a sört az elpusztított Tabán idetévedt lakóinak
— Szóval, eladják? — kérdezem tőle
— Igen, — bólint derűsen, mintha azt remélné, hogy amikor a főváros lesz itt az úr, nagyobb lesz a sörfogyasztás
Körülnézek a kis vendéglőben, melynek tarkaabroszos asztalai példás rendben sorakoznak. A hátulsó szoba üres. Itt elől a söntésb en _ _ egy uccaseprő oltja júliusi szomját egy fröccsel és két kocsis sörözget csöndben a sarokasztalnál. A szürke falakról pattogaik a vakolat, a deszkapadló göröngyös, a rozoga ablaküvegek megremegnek, amikor egyegy jármű halad el a közelben. '
— De ml itt marattunk — folytatja még derűsebben a derék hölgy.
— Legyen máskor is szerencsénk. Finom, úri konyhánk van, tessék megízlelni.
Itt senki sem beszél a Rácfürdő eladásáról. A [vendéglő, amely a tabáni kocsmák kiirtása után egyedül maradt az egykori Rácvárosban, fellendülést és boldogulást remél a bölcs városrendészeti
> elhatározások nyomán. Ha ugyan meghagyják és nem bontják le ezzel az egész egymilliányolcszázezerpengős sárga épülettömeggel együtt, amelynek Rácfürdő a neve. A bölcs városrendezők már letaroltak itt a környéken mindent, a sárga Rácfürdő nagy kéményével itt maradt még és füstölögve, gőzölögve, bugyogó forrásokat mohón fogyasztva, sárgán és árván várja, milyen sorsot jelöl ki számára a városrendező urak lobogó fantáziája. A pénzt már megszavazták rá, 1,800.000 pengőt. Nem is olyan sok, — mondják, hiszen a kamattérítéseknél sikerült valamicskét lealkudni.
Az úri gőzben
»Szent Imre Gyógyfürdő«
felírás olvasható. Pár évvel ezelőtt keresztelték el így a Rácfürdőt. Belépek az előcsarnokba, ahol csupa asszony fogad. Asszony a pénztárfülkében, asszony a jegyellenőrzésnél, asszony a szárítóruháknál, asszony a hitelesített személymérlegnél és asszonyok a padokon és asszonyok a karosszékekben. Mindenütt asszony.
Amikor a pénztárhoz lépek, hogy megváltsam szerény gőzfürdőjegyemet, bizonytalanul megkérdezem, hogy talán asszonyok napja a mai.
— Nem, nem! — tiltakoznak kórusban az aszszonyok. — Az úri gőz nyitva egész nap. Reggel (hattól este hétig.
— Kérek akkor egy úri gőzt.
Kezemben a jeggyel, asszonyok sorfala között bevonulok az úri gőzbe, ahol különös tekintettel a városrendészeti és várospolitikai szempontokra, testemet megmártom a Mache bécsi professzor által literenként 16 billiomod gram rádiumot tartalmazó Mátyás-forrás kellemes vizében.
Amíg a köténykével bajlódom, a kabinos jóindulatúan tájékoztat, hogy ez itt. ahol vagyok, Budapest legrégibb fürdője, amelynek gyógyhatása óriási.
— Óriási! Aki idejár, abból kiűzzük a reumát, mint az ördögöt, — magyarázza büszkén a kabinos és utamra bocsát az előfürdő és a zuhanyterem felé.
Don Pedro órá|a
Nem untatom az olvasót az úri gőz részletes leírásával. Női bronzszobrok sorakoznak az egyik boltíves teremben, melynek medencéjével szemben az egyik oldalon egy hatalmas, öreg óra ingája jelzi az idő múlását és annak a percnek közeledését, amikor ezekért az asszony szobrokért és vén falakért kifizetjük, te meg én, az egymilliónyolcszázezret. DonPedroegykori brazíliai császár felséges testét ebben a medencében áztatta
1871 október 7-én — amint az ingaóra alatt lévő.
márványtáblán olvasható — és az ő tiszteletére s emlékére helyezték el itt az órát, amelyet valamikor a forrásvíz hajtott. Vagy az óra szerkezetével, vagy a forrásvízzel történt valami baj azóta, mert most hatalmas súly mozgatja az óramutatót.
A medence másik oldalán terméskövekből épített barlang sötét ürege tátong. Ez a barlang különös karaktert ad a helyiségnek és egy pillanatra az az érzésem, mintha a medence szélen lustán ós izzadtan heverésző férfiak barlanglakó ősemberek volnának. A káprázat csak egy pillanatig tart, mert jobban szemügyre véve a vézna, vagy_ elhízott, gőzpárában elmosódó alakokat, az illúziónak vége
A Rácfürdő rajzban
Hogy mire való a barlang? Ezt is megtudom. Hátul, a barlang mélyén laterna magika van elrejtve. Sajnos, most épp nem működik. Máskor bűvös képeket szokott vetíteni az elmés készülék a medencéből felszálló gőzfelhőre. Kedves, úgye?
Ez is benne van a vételárban.
Ahol Mátyás király fürdött
Jól kiélvezve a Mátyás-forrás rádiumos vizét, a női szobrokat és barlangot, DonPedro vízórája figyelmeztet a távozásra. Felüdülve a fürdő után, betérek az irodába, ahol egy rokonszenves úr fogad, a Rácfiirdő titkára. Az iroda falán egy öregúr életnagyságú képe függ, a fürdő megteremtőjéé,
Heinrich Nepomuk Jánosé.
A titkár lekötelező szívességgel tájékoztat a fürdő múltjáról.
— A fürdőt még Mátyás király alapította, — kezdi. — Azt mondják, Beatrix királyné biztatta arra, hogy építsen itt fürdőt. A királyné BadenBadenben kedvelte meg a fürdést _ és Mátyás király örömmel teljesítette a kérést, ő maga is itt fürdött. Abból, amit Mátyás építtetett, ma is megvan egy rész. Ez a »női elit pőz« kupolája. Sajnálom, hogy nem mutathatom meg, de tele van nőkkel. Aztán annyit tudok még a fürdő történetéről, hogy Lipót király a babilóniai származású Pergassi Jánosnak adományozta. Pergassi utódai Zagler Márkusnak adták el, majd a fürdő a Pfisterer-család tulajdonába került. Pfistereréktől vette meg 1860-ban Heinrich Nepomuk János orvos és mai formájában az ő műve a Rácfürdő.
Huszonnégyen
Heinrich Nepomuk János leszármazottai, mintegy 24-en, a tulajdonosai ma a Rácfürdőnek. Tőlük vesszük meg 1,800.000 pengőért. A család képviselője az adásvételi ügyben Marsovszky Jenő nyugalmazott miniszteri tanácsos, Heinrich Nepomuk János unokája.
Előzékenyen végigkalauzol a fürdőtitkár a Rácfiirdő folyosóin és termein, legalábbis azokon, ahövá üzemidőben férfiajcnak be szabad lépni. Megállunk egy szűk folyosón, az urak kádfürdőosztályán. A titkár lábával dobog. A padló kongására figyelmeztet. Itt bugyog alattunk a híres »Mátyás-forrás«.
a kazánházba is és vaslétrán megyünk le a mélybe, ahol egy villanymotor hajtja a szivattyút, amely a nyolc méter mélységből felbugygyanó 44 fokos forrásvizet a medencékbe és a kádakba továbbítja. Felemel egy deszkát. Lepillantunk a mélybe, ahol a drága forrás bugyog. A sötétben a forrást nem látom, csak a felcsapó forró gőzöket érzem. Hogy mennyit ér ez a gőz és a mélységben lappangó rádiumos kincs, erről fogalmam sincs. Azt mondják, kétszer annyi rádium van benne, mint a gasteini forrásban. Annyi bizonyos, hogy többet ér. mint ez az épület, amely gyönyörű és modern lehetett Heinrich Nepomuk János idejében, de ma...?!
Érdeklődőim, hogy megy az üzlet.
— Ez hivatalos titok... — szabadkozik a titkár. — Annyit mondhatok, hogy egy férfi és két női gőzfürdőnkben olyan nagy a forgalom, hogy egyetlen gőzfürdő sem veheti fel vele a versenyt! 110 alkalmazottunk van, akiknek ép elég a munkájuk.
Felmegyünk még a háztetőre is, ahonnan jól át lehet tekinteni a sárga épülettömböt és az elpusztított Tabánt. Köröskörül már alig van épület. A városrendészet mindent eltüntetett.
Talán csak nem éri ugyanez a sors a drágán megvásárolt Rácfiirdőt is?
Rokonszenves kalauzom nem válaszol.
Elégedetten távoztam a Rácfürdő tetejéről, ahonnan messzire el lehet látni.
Messzebb, mint némelyik hivatali szobából.
R.Gy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése