A BUDAI BOR DÍCSÉRETE....

(budai regeszták 1699- 1703)

A jegyzőkönyvekből egyértelműen kiderül, hogy a budaiak ezer szállal kötődtek a szőlőműveléshez és a borhoz, a háztulajdonosok többségének volt a határban szőlője, s majd egész városrészek (pl. Tabán, Újlak) lakossága élt ebből a művelési ágból napszámosként, kapásként, vincellérként, kocsmárosként vagy kereskedőként.

Budán a szőlőparcellák vásárlása bizonyult a legkedvezőbb befektetési


lehetőségnek, mivel ezeket mindig gyorsabban el lehetett adni a házaknál és más ingatlanoknál, s a legmélyebb válság, a Rákóczi-szabadságharc idején sem veszítettek értékükből. A legértékesebb szőlőknek egyébként a Sas-hegyen s a Gellért-hegyen található ültetvényeket tekintették, az innen származó boroka szabadságharc előtt távoli földre, Angliába, Hollandiába is eljutottak.50

A két legjobbnak ítélt termőterületen kívül termett szőlőkből préselt borok is nevet szereztek maguknak Alsó-Ausztriában és Bécs városában.
A magisztrátus feltételezte, hogy boraik hírneve az előnyök mellett kárukra is vált. A pestiek, a Buda környéki falvak lakói, vagy a szentendreiek ugyanis boraikat a magasabb ár reményében budaiként árulták, s ebből a hatóságok állítólag azt a téves következtetést
vonták le, hogy a budai városlakók szőlői évente több tízezer akónyi
szőlőt teremnek, s 1702-ben erre a tévedésre vezették vissza a szokatlanul magas összegű hegyvám kiszabását.

1702 a szőlőtermelőkre nézve amúgy is kedvezőtlenül alakult, mivel a szüret előtt állítólag egy zápor hatalmas károkat okozott a nyár elején még szokatlanul bőségesnek ígérkező termésben. A várbéli és a vízivárosi polgárok a szőlőtermesztést sújtó adóterhek mérséklését kérték, s azzal
fenyegetőztek, hogy a világ csúfságára koldusbotra jutván felkerekednek asszonyaikkal és gyermekeikkel és az országutakon fognak kéregetni.

A városi tanács a Budai Kamarai Adminisztrációhoz fordult segítségért, hangsúlyozták, hogy nem minden „budai” bor budai szőlőből való, illetve a város határában mind magánszemélyek, mind az egyházi birtokosok hatalmas szőlőket müveltetnek

.Beadványukban szorgalmazták, hogy a hatóságok csak azt a budai bort fogadják el eredeti budainak, amit a város pecsétjével ellátott hordókban szállítanak és értékesítenek.


51





De visszatérve a budai határ szőlőskertjeire, a két fentebb említett szőlőhegy után a rangsorban a Székesfehérvári-hegyen elhelyezkedő parcellák következtek, melyek ára a 17. század legvégén mintegy 20 százalékkal haladta meg a Pál-völgyben található ültetvényekét, így fertályonként 120 forintba kerültek, míg utóbbiak 100 forintba. Az átlagos szőlőkért azonban fertályonként 40-50 forintnál nem számítottak fel többet.
Az időjárási feltételek függvényében a gyengébb minőségű budai szőlők fertályonként átlagosan 4-6 akó bort, a közepes ültetvények 10 akó körüli mennyiséget, míg a legjobb parcellák akár 20 akót meghaladó termést is adtak.52 A kékszőlő kultúráját a hódoltság ideje alatt sem veszítettek értékükből. A legértékesebb szőlőknek egyébként a Sas-hegyen és a Gellért hegyen található ültetvényeket tekintették, az innen származó borok a szabadságharc előtt távoli földre, Angliába, Hollandiába is eljutottak. 50 A két legjobbnak ítélt termőterületen kívül termett szőlőkből préselt borok is nevet szereztek maguknak Alsó-Ausztriában és Bécs városában. A magisztrátus feltételezte, hogy boraik hírneve az előnyök mellett kárukra is vált.

A pestiek, a Buda környéki falvak lakói, vagy a szentendreiek ugyanis boraikat a magasabb ár reményében budaiként árulták, s ebből a hatóságok állítólag azt a téves következtetést vonták le, hogy a budai városlakók szőlői évente több tízezer akónyi szőlőt teremnek, s 1702-ben erre a tévedésre vezették vissza a szokatlanul magas összegű hegyvám kiszabását. 1702 a szőlőtermelőkre nézve amúgy is kedvezőtlenül alakult, mivel a szüret előtt állítólag egy zápor hatalmas károkat okozott a nyár elején még szokatlanul bőségesnek ígérkező termésben. A várbéli és a vízivárosi polgárok a szőlőtermesztést sújtó adóterhek mérséklését kérték, s azzal
fenyegetőztek, hogy a világ csúfságára koldusbotra jutván felkerekednek asszonyaikkal és gyermekeikkel és az országutakon fognak kéregetni. A városi tanács a Budai Kamarai Adminisztrációhoz fordult segítségért, hangsúlyozták, hogy nem minden „budai” bor budai szőlőből való, illetve a város határában mind magánszemélyek, mind az egyházi birtokosok hatalmas szőlőket müveltetnek.



A kékszőlő kultúráját a hódoltság ideje alatt a Balkánról bevándorolt rácok kezdték el terjeszteni, a török kiűzése után egyértelműen ez a típus vette át a domináns szerepet. Evlia Cselebi 1663-ban a budai bort még sárga, topázszínü, s kristályhoz hasonló italként írta le, vörösborról nem tett említést.53
Társadalmi, vagyoni hovatartozástól függetlenül a szőlőkből származó bevétel nem elhanyagolható kiegészítést jelentett a családi kassza számára.
A polgárok bormérési jogát 1701-ben szabályozta a tanács: meghatározott sorrendben mindenki tizennégy napig egyszerre két házban árulhatta a határban termelt borát. Az italmérést csak a polgárdíj hátralékkal nem rendelkező személyeknek engedélyezték, az eladott mennyiségről pedig utcánként részletes kimutatást kellett vezetniük.54

Budán a bor fizetési eszközként is szolgált, főleg a válságosabb években: gyakran borban kaptak fizetést a város alkalmazottai, borral ajándékozták meg a városnak támogatást ígérő állami hivatalnokokat, sőt, időről időre felvetették a hadiadó borban való fizetését is a katonai hatóságok felé.


Mivel a tanács sokat foglalkozott a szőlőművelés költségeivel, illetve az éppen a vizsgált időszakban először kivetett hegyvám és a tized okozta többletkiadás kérdésével, érdemes ezekre részletesebben kitérni. Korábbi forrás egyelőre nincs, így kénytelenek vagyunk beérni az 1706-ban keletkezett dokumentumokkal, melyekben egyébként kitérnek a korábbi viszonyokra is, s megállapításaik
egybecsengenek a tanácsülési jegyzőkönyvek utalásaival.

Ez a szőlőműveléssel kapcsolatos első, komoly büntetéseket kilátásba helyező szabályozás a pénzhiányos idők kényszer körülményeinek hatására született. Korábban a gazdák tetszésük szerint ígérhettek a fizetség mellett szállást, ételt és italt a munkásoknak,a fizetség az egyes gazdáknál nagy különbségeket mutatott. A tanács által kiadott korábbi árszabások inkább ajánlásnak minősültek, a kiadott bérektől eltérők nem számíthattak komoly ellenőrzésre, bírságra.
Az 1706-ban kiadott hatósági árszabás a szokásokat követve a vincellérek munkadíját a szőlőskertek várostól valótávolsága alapján határozta meg. A távolabbi szőlőkbe - Székesfehérvári-hegy,Mátyás-hegy, Pál-völgy - kijárók évente és fertályonként 16 forintot, a közelebb— Gellért-hegy, Orbán-hegy, Sváb-hegy, Zsidó-hegy, József-hegy - dolgozó vincellérekpedig 14 forintot kaptak.
Aki idénymunkára fogadott fel vincelléreket,Szent György napjától Szent Mihály napjáig naponta 21 krajcár munkabért fizetett,Szent Mihály és Szent György között 18 krajcárt.55 A budai hegyekben a fiatal venyigéket trágyával dúsított gödrökbe ültették el, de a tőkéket később isrendszeresen trágyázták. Mint láttuk, a napszámosok bérét általában napidíjban határozták meg, kivételt a tőkék trágyázása jelentett, mivel ezért a munkáért tövenként járt a bér: régi szőlőkben 2 dénárt, új telepítésű ültetvényeken 1 krajcárt számítottak fel minden tő után. A szőlőművesek számára a tavasz kezdetét a tőkék metszése jelentette. A termés beéréséig legalább háromszor kapálták az
ültetvényeket, ha szükséges volt, még további, kisebb kapálásokat iktattak be.

A szőlőtőkéket egyenként karózták és kötözték, a nem termő kacsokat eltávolították.


Az említett 1706-os rendelet részletesen szabályozta az egyes munkafolyamatok díjazását, szigorúan megtiltotta a béren kívüli juttatásokat.56

A szőlő műveltetésének költségeit azonban a tulajdonosok szemszögéből is érdemes megvizsgálni. A budai magisztrátus Udvari Kamarához írt (1702) folyamodványában pontos kimutatást készített a szőlőtermesztés költségeiről, mely szerint 1 fertály szőlőt nem lehetett 40 forintnál kevesebb ráfordítással tisztességesen megműveltetni. Ez azt jelentette, hogy egyetlen akó budai bor előállítási költsége legalább 3 forintba került, ehhez jött még 30 krajcár csőszpénz,
1 garas hegyvám, 2 garas porció, valamint 2 garas a szüreti cédula kiváltásáért.
A felsorolt járulékokon felül az egyháznak tizeddel tartoztak, ha maguk
mérték ki a bort, akkor akónként további 30 krajcár fogyasztási adót fizettettek velük.

A tanács beszámolója alapján 1702-ben egy nyár végi zápor következtében kevés és rossz minőségű termést szüreteltek, ezért a bort általában akónként 2 forintért, szerencsésebb esetben pedig önköltségi áron tudták értékesíteni. A folyamodvány adatai rávilágítanak,milyen fontos a forráskritika alkalmazása, s
lehetőség szerint kontrollforrások bevonása, a városi tanács kimutatása ugyanis egyértelműen az adó és jámlékterhek mérséklése érdekében készült. A konkrét példák - végrendeletek, hagyatékok, gyámi számadások, asszonyok tartásdíjának  ügye - alapján a termelési költségek eltúlzottnak, a valós érték kétszeresének látszanak, ahogyan az a kijelentés is, hogy a szőlők negyedét a tulajdonosok nem képesek gondozni, ezért felverte a gaz. Felvetődik a gyanú, hogy nem is lehetett olyan kevés és rossz minőségű az 1702-ben előállított bor, hiszen éppen ebből az évjáratból osztogattak igen bőkezűen Bécsben és Pozsonyban a szabad királyi privilégium ügyében munkálkodó városatyák. Sőt, 1703 februárjában ebből az évjáratból adtak át 400 akónyi vörösbort egy bizonyos Johann Wilhelm
Deschenmacher kereskedőnek, aki a város megbízásából Londonba szállította az árut. 1702 nyarán a városatyák még rekordmennyiségű szőlőtermésre készültek:a megnövekedett keresletet kihasználni igyekvő helyi kádárcéh tagjait a hordók és a szürethez szükséges eszközök árának limitálásával tartották vissza az áremeléstől,s levélben küldtek felhívást a komáromi, győri és trencséni céhekhez, akiknek az éves vásárokon kívül kivételesen a hetipiacokon is engedélyezték a szükséges termékek árusítását. Ezek után nehezen hihető, hogy a zápor olyan végzetes puszítást végzett volna. Az Udvari Kamarához küldött adatok egyedül az egy akó borra kirótt adók és járulékterhek tekintetében mondhatók megbízhatónak,mivel a bor eladási ára sem felelt meg a valóságnak. Az Ungemé tartásdíjának fedezése érdekében gondozott szőlő műveltetési költségei a fertályonkénti munkabér tekintetében a városi szőlőkéhez hasonló összegekről tanúskodnak.


Az asszony 3 fertály 6 nyolcad nagyságú szőlője a Székesfehérvári-hegyen három év alatt 100 akó bort termett (a bor árát 3 Ft 45 krajcárnak számították). A műveltetés költségeit a három évet tekintve átlagosan évi 67 forint 30 krajcárban állapították meg. A példák alapján egy fertály budai szőlő éves műveltetési költségeit
a 18. század elején 20 forint körüli összegre becsülhetjük.57 Nagy Lajos a szőlő megmunkálásának költségeit a várható bevételek harmadára tette.


A műveltetés költségein kívül érdemes kitérni a gazdákat terhelő, már említett egyéb költségekre, kötöttségekre: a szüretet kizárólag az előírt időpontban,általában október második-harmadik hetében, legkorábban szeptember közepén kezdhették meg, amennyiben kifizették a szüreti cédulát vagy más néven a szüreti adót, a hegyvámot (fertályonként 30 krajcár), valamint a csőszpénzt (fertályonként24 krajcár). A szüret menetét a tanács 1705-ben a következő módon szabályozta: a munka november 9-én a fiatal telepítésű szőlőkben a Gellért-hegyen, a Csúcs-hegyen, a Sváb-hegyen, a Márton-hegyen, a Mező-hegyen és avölgyben, továbbá az Orbán-hegyen vette kezdetét. Ezután november 14-től a
Székesfehérvári-hegyen, november 18-tól a Kis-Mátyás-hegyen, a József- és a Zsidó-hegyen szedték le a termést, majd november 20-tól a Pál-völgyben és ahozzá tartozó hegyeken fejezték be a munkát. A szüretelő napszámosok járandóságát a tanács az évenként kiadott, úgynevezett szüreti hirdetményben szabályozta,
így kívánták elejét venni a munkabérek aránytalan emelkedésének.58

JEGYZETEK

48 Lásd bővebben GÉRA 2011.

49 BFL IV.1002.b. 1702. február 13., március 2., március 27.; LásdaJk. 1371. sz.

50 NAGY L. 1975. 78.

51 BFL IV.1002.b. Tiltakozás 1702. szeptember 15., szeptember 7.

52 BFL IV.1009.g. Fase. II.; IV.1002.ff. l.d. 1708. szeptember 23.; Nagy Lajos a fertályonkénti

termésátlagot a városi szőlők (1697, 1698, 1704, 1705, 1707) termésátlagai alapján 25 akó

körüli mennyiségben állapította meg. Számítását túlzottan optimistának ítélem, mivel az általam

vizsgált források más eredményre vezettek. Azt is meg kell jegyezni, hogy Nagy Lajos

valamiféle szerencse folytán a jó termésükről híres évekből indult ki, talán mert ezek terméséről

készült részletesebb kimutatás. Az időjárási viszonyok 1708-tól a következő évtized

végéig többnyire kifejezetten mostohának nevezhetők (lásd GÉRA 2014. 339-347.). NAGY

L. 1975. 79.; VANOSS1 1733. 39.; RÉTHLY 1970. 62., 72-76.

53 Buda visszafoglalásának emlékezete 43.

54 NAGY L. 1975. 79.; A magisztrátus becslése szerint a polgárok a rendelkezésükre álló tizennégy

nap alatt körülbelül tíz akó bort tudtak kimérni. 1702-ből két név szerinti lista maradt

meg a bormérésre jogosultakról: Vízivárosban az egyik listán hét, a másikon nyolc fő, a

Horvátvárosban négy és három fő, Újlakon az egyik listán négy fő szerepel. BFL IV.1002.b.

1702. február 20. Jelentés a Budai Kamarai Adminisztrációnak.; IV.1002.j. Decretum a vámosnak

1702. március 13.

55 BFL IV.1009.g. 31. d. Szőlőmunkások árszabása (1706).

56 BFL IV.1009.g. 31. d. Szőlőmunkák árszabása (1706), Kórházépítkezés számadása (1706).

57 BFL IV.1002.b. Buda városa az Udvari Kamarához 1702. december 9.; IV. 1009.g. Fase. XV.

Nr. 7., IV.1002. j. Buda városának felhívása Komárom, Győr és Trencsén tanácsaihoz 1702.

VII. 10.; Lásd a Jk. 1487. sz. regesztát.;BFL IV.1002J. 1703. február 3. A tanács igazolása a

Londonba szállító kereskedőnek a bor átadásáról.

58 GÉRA 2009. Jk. 449. sz.; BFL IV.1002.j. 13. d. 1716. október 19., 16. d. 1720. szeptember9.;

IV.1007.d. Kórházi számadások 1720, 1722.