Ez a történet még abból az időbőlvaló.-amikor egy kövér budai professzor intézte el - azt a dolgot, hogy ki micsoda nevet kapjon a névmagyarosítása után. Olyánfélé aktus volt ez, mint valami keresztelő, amikor komaság, sógorság, szomszédság, távoli atyafiság mind azon töri a fejét, hogy milyen neve legyen az újszülöttnek. Ám az első aktusnál nem szokták megkérdezni a kisdedet arra nézve, hogy melyik név' tetszene neki a sok javaslatba hozott név között. A névmagyarosításnál, a maga ötven krajcáros bélyegéért azonban akárki válogathatott a nevek között.Sok baja volt ezért a kövér budai tanár ,úrnak. • • • .
Ez a kövér ember sok cugoscipö és ugyanannyi esernyő elkoplatása ulán, (mert esőcsináló is volt, ha kilépett az uccára, aminthogy a budaiak ezidőtájt még ilyen apró nevezetességekben ^ keresték az érvényesülést), a kövér ember végtére eljutott odáig, hogy a bizonyos pesti lapszerkesztők a kezébe nyomták ama leveleket, amelyekkel irodájukban őket a névmagyarosítás ügyében felkeresték előfizetőik. A vidéki előfizető, ez a derék, jóravaló ember felteszi magában,-, hogy kedvenc lapjának szerkesztője a vesszőzéstől kezdve a halál elleni orvosságokig mindenben tud tanácsot adni,/így: névmagyarosítás.dolgában is—-
A kövér buda profésszor ezeket a leveleket - szedte össze a különböző pesti lapszerkesztöségekben,amikikor térmetességét élőreugró. rohamozó léptekkel vitte le á budai lépcsőkön. -
Egyébként szép. komoly, megszélesedett, megvastagodott úriember volt az ország keresztapja , amint önmagát elnevezte azokban a levelekben, amelyeket reggel (ölésiig írogatott a vidéki tudakozó- , dóknak névrnagyarósítások ügyében. Olyan ember volt, amilyenről' az igazi házasságközvetítők álmodnak, akik szeretnének az összehozott házaspárhoz évek múlva is vizitbe járni az emlékezés évfordulón. Szakállát csak két hetekínt nyesette, mint azok az emberek, akik inár érzik belső tartalmasságukat és ezért mit sem adnak a világi hiúságokra. Mellényeit bőre szabatta, mert soha sem lehet tudni, hogy mikor kell a mellény anyagát a nadrág pótlásához felhasználni. Inkább nagyobb kalapot, vett, mint, a feje, mert a kalapbélést mindig lehet ujságpapírossal pótolni, de a kis kalapból az ördög sem tud nagykalapot csinálni. Általában rendes ember volt, aki esténkint a feleségének, egy hegyesorrú, szimatoló asszonykának beszámolt minden napi cselekedetéről, miközben cipőjét. lehúzta és fájós lábait dörzsölgétté:
— Ma azt ajánlottam egy délvidéki úriembernek, akit most Hercognak hívnak, hogy nevét változtassa Hermányira. Tetszik neked ez a . név Hérmányi? — kérdezte az ország keresztapja.
— Nagyon tetszik, — felelt me-g- indultan a bolhákra vadászható asszonyka. — Egy Hérmányi csak szép ember lehet
Az asszony dicsérete igen jól esett az ágya szélén üldögélő tanárnak, mert az elismerést ott veszi az ember, ahol találja.
— Tudod, kedvesem, hogy én jártomban -keltemben nem töröm egyeben a fejemet, mini új és újabb nevek kitalálásán ? — felelt a tanár ugyancsak illetődötten és most a ballábát kezdte dörzsölgetni, úgynevezett flusz-papirossal, amilyent mindig tartott erre a célra. Ha végigmegyek az Aranykakas uccán, ha sétálok a budai bástyán, ha rohanvást a' lóvasutak elől igyekszem félreugrani a pesti utcákon, ha Popper Nepomuki János kereskedelmi iskolájában tanítgatom a nebulókat a kettőskönyvvitelre: mindig csak újabb és újabb szép nevek kitalálásán töröm a fejemet.
A bolhafogdosó asszonyka megértőleg sóhajtott. (A kövér tanár ama boldog férfiak közé tartozott, aki el tudta hitetni a feleségével, hogy mindig nagyon sok dolga van!)
— Megyek az uccán, — kiáltott fel az ország keresztapja és most már mindkét lábát munkába vette, — eszembe jut egy szó. Példának okáért ez a szó: szabály. Szabály, szabály, mondogatom magamban, anélkül, hogy még csak sejteném is, hogy ez a szó valaha hasznomra lesz. Ámde. mire az ucca végére érek, már világos előttem, hogy ebből a szóból igen szép magyar nevet lehet komponálni, amely név viselőjének minden karakterét megmutatja, sőt hitelét is emeli, ami nem utolsó dolog a mai világban. Vájjon, kitalálod-e, életem társa, hogy milyen magyar nevet lehet formálni a >szabály« szóból?
Az asszony ebben a percben észrevette, hogy egy százlábú-bogár szalad a régi budai lakás fala mellett. Ez kötötte le a figyelmét; különben , sem volt valami találékony, ezért nem felelt.
A tanár megnyomkodta a lába kisujját. anjely az időváltozást szokta jelenteni:
— Tudóm, kedvesem, hogy te is csak asszony vagy, akit csupán a sikeres eredmények érdekelnek, az előkészítő munkálatokra nem vagy kíváncsi. Igazad van: ne is érdekeljen téged sohase, hogy mire gondol a férjed az Aranykakas uccában, ahol egyik kocsma a másiknak veti a hátát, ahol megátkozza az ember, aki a kövezetet feltalálta.
Az asszony elszégyelte magát:
— Természetesen a szabály szóból a legjobb volna Szabályi nevet
alkotni, mert így benne ván a szó végén az epszilon is. amit a névmagyarosítók kedvelnek.
— Tévedtél, kedvesem, — felelt
szelíd leereszkedéssel az ország keresztapja. — A szabály szónak név alakjában nem szabad másként hangzani, mint Szabályosi, mert így mindent kifejez a. név. Mért legyen minden Svarcból Kovács vagy Szabó, amikor itt van ez a gyönyörű szó, amely egy egész életre irányt, jellemet, sőt tán tisztességet is ád viselőjének? Ha nem hívnának Függvényesinek, amely nevet, mint saját találmányomat, egymagám viselem Magyarországon: szent becsületszavamra mondom, Szabályosi szeretnék lenni. Sajnos, törvényeink értelmében az ember csak egyszer magyarosíthatja a nevét. Szabályosi! Milyen rendes, gondtalan ember lehet az. aki valaha ezt a nevet viselendi?
— Szabályosi, Szabályosi. — felelt a hűséges asszonyka és az ura ágya szélére ült. miután az már előkészítette lábait a holnapi járáskelésekre (csak egy alattomosan járó lábgörccsel volt még némi baj. ámde erre nézve tudott valamely különös elhelyezkedést a tanár úr), lefeküdt és a paplant, mint egy világban megcsalatko- zott ember, a füléig felhúzta. — Szabályosi! — szólt az asszonyka és megsimogatta az ura kéthetes szakállát, mintha ezzel a simogatással akarna bocsánatot kérni tudatlanságáért és figyelmetlenségéért. amellyel bizonyára megbántotta ezt a jóembert, aki egész nap az ország érdekében gondolkozik. — Szabályosi!
A paplanból kidugta fejét az ország keresztapja. És gyanakodva kérdezte:
— Jutka, mondd meg őszintén, ha nem tetszik neked ez a név.
— Kedves jóuram. — felelt most áhítattal áz asszonyka. — ez a név nekem annyira megtetszett, hogy ezentúl, ha megengeded, itthon, négyszem között Szabályosinak foglak szólítani.
Nagyobb elismerés nem érhétté az ország keresztapját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése