TABÁN KÖLTÉSZETE

Képes Vasárnap - A Pesti Hirlap kiadása Pesti Hirlap Vasárnapja, 1929. február-június (51. évfolyam, 5-26. szám)1929-05-26 / 21. szám

A TABÁN KÖLTÉSZETE

Mindenkivel megesik, aki sokat utazgat, hogy egy szép napon úrrá lesz rajta valami kellemetlen érzés, amit röviden Bädeker-csömör-nek lehetne nevezni. Az ember addig rója egy-egy nagyváros aszfaltját, addig bámészkodik középületek és műemlékek előtt, addig sodratja magát idegenforgalmi intézmények önműködő gépezetében, amig egyszer megunja az útikönyvek és prospektusok hivatalosan fémjelzett látványosságait. Az igazi nagy és maradandó benyomásokat nem egyszer ilyen unott óra visszahatásának: köszönheti a globetrotter.

 Mert ilyenkor szokott kedve támadni arra, hogy a gondtalan sétáló módszerével, pusztán szórakozott, szeszélyes ösztönét követve, fedezze föl a maga számára az idegen város lelkét. Legtöbbször az intim szépségekben rejtőzik ez a lélek. És ezek megsejtésére a tulajdon lelkünkben támadó visszhang vezet bennünket a legbiztosabban. Akaratlanul fölfigyelünk Velencében egy névtelen utcaforduló sajátos hangulatára, Páris- ban esetleg egy ódon palais homlokzata kap meg, másutt egy sikátor, egy gyárkémény, vagy egy külvárosi bérház különös formája nyomja emlékezetünkbe az illető város élő karakterének, vagy valamely különleges, talán veszendő szépségének el nem mosódó bélyegét.

Vájjon hányán tévednek el Budapest külföldi látogatói közül a Gellérthegy oldalán meghúzódó girbe-gurba városrészbe?

De még' pesti ember is akad akárhány, aki még sohasem járta végig a düledező, ódon házikókkal szegélyezett kanyargós utcáknak furcsa labirintusát: a Tabánt. így hívják Budapestnek ezt a régi kerületét, s van még egy neve: Rácváros.

Szerbek lakták valamikor, még a török időkben, innen az elnevezés.

De a Tabán igazi fénykora az igazságos Mátyás király idejére esik. Az ő világhírű budavári palotájának, udvartartásának kiegészítő részeként épült ki akkoriban a Gellérthegy és Várhegy közt a budai fürdőváros, amelyet — egykorú emlékek tanúsága szerint — fedett sétány kötött össze magával a várpalotával. így hát az a környék, amely a maga elhanyagolt utcácskáival, düledező vityillóival ma oly falusiasán szerénykedik a világvárosi forgalom közepette, — régesrég a magyar renaissance fejedelmi virágzásának volt fényűző színtere. Hogy múlnak, változnak az idők! A török megszállás korszakában a nagyúri kényelemben terpeszkedő budai basák is fejlesztették ezt a városrészt. A török építkezések egyik jellegzetes emlékét megőrizte a mai Rácfürdő, amelyről a régészeti kutatás megállapította, hogy mohamedán mecset maradványaiból utólag restaurált építmény.

Ez az utolsó díszesebb monumentuma Tábán fénykorának. Az idők folyamán elpolgárosult, elszegényedett ez a környék. A főurak és basák hajdani  kéjlakai egészen, vagy részben elporladoztak. De ami elsatnyulva, átformálódva megmaradt a múltból, ma is sok pittoreszk látványt nyújt az értő szemnek. Érdekes homlokzatok, furcsa kapufaragások, apró suta ablakok, függőkertecskék, piciny udvarok andalítják a sétálót. Ha a villamoscsilingelés, autótülkölés és a többi nagyvárosi lárma ki nem zökkent a hangulatból, egy-egy pillanatra azt képzelheted, hogy Andersen mesebeli sárcipője röpített vissza a három- négyszáz év előtti múltba.

Érdekes múltja van a Tabánnak és poétikus jelene. Tavasszal a napsugár aranyában megszépülnek az ütött-kopott játékházikók, a dombok kizöldülő, pitypangos pázsitján mezítlábas gyerekek hancu- roznak s az arra vetődő pestiek egy-egy leteritett köpenyen, vagy pokrócon heverészve élvezik a táj s a környezet furcsa, álomszerű roman tikáj át* Estefelé pedig kivilágosodik egynémely tabáni kis vendéglő abíakszeme, az alkonyati szélben mélán himbálózik a kocsmacégér, bent hegedű- és harmonikaszó mellett borozgató társaságok telepednek a tarkaabrcszos asztalok köré és még mindig akadnak fiatal párok, akik a hepehupás kövezeten, botorkálva, a sandaképű holdtányér alatt itt vallanak egymásnak örök szerelmet.

A jövő, még pedig a közeljövő el fogja tüntetni Buda évszázados múltjának ezt az ittfelejtett szigetét. 

TABÁN gróf Bathyány Gyula festménye

A Tabán napjai —- mint mondani szokás — meg vannak számlálva. A modern élet hullámai keresztülcsapnak rajta. Kisajátítási, építési, városrendezési irodákban ácsolják a ravatalát. Uj, modern városrészt terveznek a helyébe és szegényemben- lakóit máshová fogják kitelepíteni. Meg fog szűnni egy darab színes romantika, mihelyt a bontó csákány megkezdi varázstörő munkáját az emlékek oázisán, hogy díszes villamosoknak, sokemeletes bérpalotáknak teremtsen helyet. Talán bizony fényes éttermek, kávéházak is nyilnak majd a megujhodott városrészben. De vájjon fog-e bennük izleni a szőke budai karcos, meg a halványpiros siller a csendes tabáni korhelyeknek? De velük szegényekkel senki nem törődik, az élet halad a maga utján. Ideig-óráig talán még megmarad egy-két törpe házikó, muskátlis ablakkal, pici, verandás udvarral, hogy hirdesse: ilyen volt a régi Tabán. A művészet sokáig fönn fogja tartani emlékét. Számos finom regénynek, novellának adott már és ad még bizonnyal ezután is színteret. Festők számára is kifogyhatatlan témaanyag volt minden időben. És íme, költőt és muzsikust is megihletett egy röpke bucsuztató-dal erejéig a haldokló Tabán.

A végén még majd „énekes halott" lesz belőle.

Lictor.