A Vasárnapi Újság 77 évig tudósít kis hazánkban és a nagyvilágban történtekről, tudományos, művészeti mellékletekkel kényezteti az olvasót, politikai eseményeket világít meg, társasági rovata van, bemutatja a k.u.k. birodalom tájait, magyar és korabeli külhoni regényeket közöl folytatásban, verseket jelentet meg neves és ma már teljességgel ismeretlen poétáktól, emellett iparosok, kereskedők hirdetései gazdagítják a hetilap tartalmát.Egyszóval színesen és érdekesen mutatja be a a korabeli élet történéseit.
A hetilap tanulmányozása során újabb képekkel illusztrált írásra hívom fel az olvasó figyelmét, Bányai Elemér(Zuboly) újságíró cikkére, Balogh Rudolf fotóival. Bányai pár évvel később az első világháborúban az Uzsoki-szoros körüli harcokban vezette rohamra századát a betörő orosz csapatok ellen és hősi halált halt
TABÁN
K I S E B B TÉPÁZÁSOK után, melyek festői tollazatától azért egészen mégsem tudtákmegfosztani, a főváros tanácsa most földrengésszerű apparátussal megy neki a Tabánnak. Eddig csak csipkedte. Egyszer kimetszett belőle egy keskenyebb húsdarabot. Ez még nem ártott a Tabánnak túlságosan. Aztán, mint mikor a beteg embernek a fogát húzzák
vagy a fájós tagjait operálják, Tabán gyöngyeiből leüttetett egy-egy különösebb darabot a szabályosság elve érdekében.
A Tabán azért megmaradt nagyjában az ő régi, kedves, különös és furcsa mivoltában. Mindannak, a mi szabályszerű, csökönyös tagadásával, keresztül¬kasul össze-vissza és rapszodikus rendetlenségben kanyarogtak az ő ódonságot kiáltó utczái és ezekben az utczákban olyan házak, melyek semmiféle sablont nem ismertek. A pesti kőrengetegekből idetévedt utas úgy járt ebben * festői labirintusban, mint a meseország kalandozója.
Romantikát, antikvitást vagy a hogy a pesti költők mondják, levendula illatot kellett éreznie minden lépésére és a tabáni svábok, a kik persze semmit sem éreztek ezekből a fellengző impressziókból, a pesti ember kedvezéséből ezalatt szépen vagyonosodtak,gazdagodtak s vendéglőikben a romantikát kereső kirándulóknak olyan idegenforgalmi árakat szabtak, hogy méltóvá tették magukat a legkiválóbb uzsoraczégek elismerésére.
Mert hiába nevezik hivatalosan Ráczvárosnak a főváros eme területét, a ráczokból egy templomon, néhány egyházi emberen és a várost jelölő rácz vagyis szerb szón, Tabán-on kívül nem maradt más hírmondó semmi sem. Valamikor nagy életcsaták dúlhattak az itt élő törzsökös szerbség és a beözönlő svábok között. A háborút nem ágyúkkal, puskákkal és kardokkal vívták, ha¬ nem veszedelmesebb fegyverekkel. Szorgalommal, szivóssággal, telekkönyvi be- és kitáblázásokkal.
(Erről a házról készítette híres Tabán-rajzát budapesti látogatásakor
a nagy francia építész Le Corbusier)
És ebben a csatában a magyar virtus sokféle tulajdonságával jeleskedő szerb faj a rövidebbet húzta. Holott nagyon jól értett az emberfejek levágásához, háborús, katonás fajzat volt ő is és a viadalokban megállotta jól a helyét. De olyan idő következett nemsokára, különösen a törököknek Budavárából való kiűzetése után, mikor a hatalmi felsőbbség biztosításának eszközei módosultak.
A mit azelőtt és egy darabig még ezután is,a személyes bátorság kiválóságával, vakmerőséggel, vagy fegyveres készséggel vivtak ki,a békés idők beálltával pótolni kellett ügyességgel, ravaszsággal, szívós munkával, kitartással és számítással. S ebben a bonyolult feltételű csatában a budai rácz elvesztette az ütközeteket a svábbal szemben. Tabánban már évtizedek óta a sváb elem jutott túlsúlyra, az egykori rácz élet viszont annyira kiapadt, hogy ittlétét és virágzását kulturemlékei nyomán kell nyomozás tárgyává tenni.
Ilyen mindjárt maga a név, melyről a fővárosnak ezt a részét ma is ismerik : Tabán.
Mi e z? Micsoda vonatkozása van a szerbekkel vagy az ebben a városrészben végbement élettel? II. Endre oklevelei között, melyeket Fejér György közölt az ő Codex Diplomaticus-ában, találunk kettőt, hol ilyen utalások vannak: «Tabenra mons ad Budám.» Továbbá egy
1212-ből való oklevélben: « . .. ét inde ascendit ad médium montis, qui dicitur Tebenra (alias Tabenra),» a következő szintén ezen évből valóban pedig ezt : « . .. ét inde ascendit ad médium montis Tabcnra*.
Ez a Taben(ra) hegy Buda és a héwizek között létezett volna, de hogy a mai Tabánra vonatkozik-e vagy másra, ki tudja. Nyelvészek nem döntötték el, historikusok nem tisztázták, geográfusok pedig az egykori elnevezéseknek megfelelő mai nomenklatúrát nem állapították meg. A Tabán magyarázatához más nyomok ígérnek valószínűbb eredményeket, mi tehát ezen a nyomon indulunk
A szerb nyelvben Tabán valaminek az alját, talpát jelenti, például a czipő vagy csizma alját és annak is azt a nyerges részét, mely a talptól a sarokig terjed. Esküt ugyan nem mernénk tenni erre a magyarázatra, de nagyon valószínűnek látszik, hogy a Tabán elnevezés hegyalja,esetleg váralja értelemmel birt s ez adta igazi jelentését.
A magyar nyelvforgalomban ez a városrész állandóan kétféle elnevezéssel élt. Egyidejűleg Ráczvárosnak és Tabánnak nevezték és az irodalmi emlékezések között is ezt a kétféle megjelölést találjuk. A tizenhetedik század közepén már erős rácz kolónia volt és a tizennyolczadik elején egyik-másik nevezetességével a pesti krónikások figyelmét is felkeltette. A ráczvárosi sörház és a ráczvárosi kávéház a tizennyolczadik század első éveiben olyan nevezetességek voltak, melyekről Gaal György «Furkáts Tamás levelein czímű humorisztikus újságjában több ízben megemlékezik. A tabáni kiválóságok között pedig az irodalom emlékezik meg Vitkovics Mihályról és Virág Benedekről Mind a ketten itt laktak, Virág egykori lakóháza ma is megvan az Árpád (helyesen:Apród /tabananno/) utcza 10 szám alatt. Ennek az emeletén élt évtizedeken át az a kiváló jámbor lélek.kinek földi sanyarúságait egyedül azok a lelkiek enyhítették, melyekkel tüzesítette és vigasztalta magát a múlt századeleji kopár és sivatagszerű kulturátlanságban. 1810-ben a Tabánt hatalmas tűzvész dúlta és majdnem egészen elpusztította. Egy régi emeletes ház rácsos terraszának a felirata ma is őrzi ennek a nagy tűzvésznek az emlékét. Nagyobb események még csak a szabadságharcz alkalmával vonultak el a Tabán fölött. A Gellérthegyről, melynek aljában hegyes-völgyes talajon meglapult, egy-egy osztrák ágyú mindig pislantott rá egyik szemével, ha netalán rendetlenkedni akarna. De nem tette
Békésen viselte magát s a szerint, hogy a vár a Hentzi vagy a Görgei kezében volt, a többségi-párt nézeteivel azonosította magát. Ekkor már éltek okos németek benne nagy számmal, a kik nagy piano és langzam modorban a tabáni politikát úgy vezették, hogy a lakosságra lehetőleg minél kevesebb konfliktus háramoljon. Az Attilla-körút építésekor a főváros egy ízben már mélyében belenyúlt bonczkésével a Tabán gyomrába, de ezt az operácziót szerencsésen kiheverte.
Lapályos része fejlődött szépen és gyorsan. Hátán a villamosok egész tömege iramlik a Hűvösvölgy és Zugliget felé, de a dombos és hegyes részeken húzódó utczák érdekesnél érdekesebb házaikkal változatlanul maradtak évtizedeken át.
Elképzelhetetlenül sajátságos építkezéss tette aztán festőivé és érdekessé az emelkedettebbpontokon egybe zsúfolt házakat. Törvényszerűséget vagy szabályosságot egyiknél sem lehet tapasztalni. A talaj viszonyai szerint épült itt egy ház a másik hátán. Állandó azonban bennök a virágnak és a fának patriarkális kultusza. Talán egyetlen olyan ház sincs, még a
legszegényebb fajták között sem, mely legalább a virágdíszt nélkülözné, de viszont egy sincs olyan, a melynek építkezése modoránál fogva valami ódonos kuriozitása ne volna.
Még a törökös építkezés nyomait is lehet találni például a Hadnagy- és Kör-utcza sarkán levő házon, mely olyanszerű, mint azok a rodostói török épületek, melyeket fotográfiák után ismerünk. Egy-két ilyen törökös vonatkozásra mutató házon kívül a törökvilág emlékeinek más hírmondói a fákon kívül itt már alig vannak. Ezek között is csak kettő olyan, melyről egészen biztosan meg lehet méretei után állapítani, hogy gyökereit három-négyszázad előtt, talán valamely jámbor török rokonunk bocsátotta a föld alá. Eperfa mind a kettő,
egyik a Kör-utcza 17. számú ház udvarán, nyolcz-kilencz, a törzsből kinyúló vastag ággal,melyek az egész udvart betöltik. A másik törökvilágbeli eperfa a Kőműves-utcza 11. számú ház udvarán látható. Az Aranykakas-utczában az egykori Három nyúl kaszárnya ócska falai
tűnnek elő. Valamikor az utczát is így nevezték s ettől kapta a nevét a kaszárnya, mely elköltözött ugyan rég innen, de a neve azért ma is megmaradt.
Elég lesz neki kettő, egy az egyik sarkon, másik a felvezető utczába kiütő sarokra. Olyan,mintha hátat akarna fordítani az egész pesti világnak. De az udvar felé annál több ablaka van. A befelé való építkezési stílus itt már követelte az ablakokat. Van olyan ház is, (Hadnagy-utcza 14.) biedermayeres fajta, mely felerészben emeletes, felerészben földszintes, aztán olyan is, melynek ablakfölötti fülkéjében a ház védszentjének szobra van kitéve (Orbán-u. 7.). Aztán ha jól körülnéz az ember, lát más furcsaságokat is. Házak, melyeknek a tetőzete is egészen a földet éri. Ezek a leghitelesebb dokumentumai annak a sok bontásnak, töltésnek és ásásnak, melyek a nagyobb utczák mentén végbementek. S miközelükben paloták emelkedtek, azalatt ők a földbe sülyedtek. A Fehérsas - utcza 4. szám alatt az egykori hires «mély pincze,hajóslegényeknek és halászoknak hires csárdája volt, fent a magasságban pedig egy bemeszelt falból kiütköző felírás bizonyítja, hogyitt volt a hires Alpekker Antal-féle vendéglő(helyesen Albecker Antal –féle/tabananno/,az első halászlé csárdája Budának, hova írók és művészek jártak leggyakrabban.
Az udvart egy gesztenyafa díszíti, a mi ezen a vidéken ritkaság. Egész lekerülve az Ybl Miklós-térre(7. sz. a.) és a Döbrentei-utczába, két érdekes empire stilű ház jelenti a tehetősebb
tabániak egykori jó ízlését. Különösen a Döbrentei-utcza 15. szám alatt levő kétemeletesház érdekes tiszta stílusával, faldíszül alkalmazott figuráival és két hivatalos jelzésével,melyeknek egyike az 1838-iki, másika az 1795-iki árvíz magasságát mutatja.
Ez az utcza egyelőre nem fog bontás alá kerülni, mert már korábban szabályozták de az At t i l a -körút torkába eső «Vig déli vasutastól* végig az Árok-utczán, továbbá a balra (pesti irányból) oldalt eső zeg-zugos, kanyargós, egymás fölött húzódó utczák az új építkezéseknek mind áldozatául esnek.
A főváros tanácsa ezt az öreg városrészt immár sommásan elintézi. Nem egyes házak lebontásával, ócskaságok kiczifrázásával, hanem az összességnek lehengerelésével.
Tabán többé egyszerűen nem lesz. S épen azért, mert a főváros halaszthatatlan kiirtását határozta el, jól tenné, nagyon is jól tenné, ha a lehengerelés előtt a Fővárosi Múzeum számára hozzáértő művészszel a régi Tabánt rekonstruálná. Másutt is ugy cselekszik ezt,
a hol törődnek a fővárosok hagyományaival.
Zuboly
Forrás: Vasárnapi Újság 1909 július 18
Bányai Elemér
(Szamosújvár, 1875. aug. 21. – Oblasce, 1915. ápr. 2.): újságíró, író. Kolozsvárott szerzett bölcsészdoktorátust 1900-ban. 1905-ig Kolozsvárott az Ujság, a Magyar Polgár és a Kolozsvári Lapok szerk.-je. 1905-től Bp.-en egy ideig az MNM könyvtárában gyakornok, 1910-től a Magyar Nemzet, 1914-től a Magyarország belső munkatársa. Zuboly álnéven a Vasárnapi Ujságba, Pesti Naplóba, Magyar Nemzetbe írt színes riportokat az aktuális eseményeken kívül a m. történelem és irodalom kiemelkedő alakjairól és alkotásairól, Bp. nevezetességeiről. A 20. sz. elején annak a radikális polgárságnak volt a képviselője, amely hevesen támadta a konzervativizmust és a reakciót. Ady Endre hű barátja volt. Az I. világháborúban az uzsoki szoros körüli harcokban esett el. – F. m. Örmény anekdoták (I–III. Szamosújvár, 1903); A Pesti Hírlap harminc éve (Bp., 1908); A Századok név- és tárgymutatója (Bp., 1908); A Pesti Napló 1848–1908 (Bp., 1908); Zuboly könyve (B. E. válogatott munkái, Bp., 1915). – Irod. Ady Endre: Bölöni György, Krúdy Gyula, Kunfi Zsigmond, Mikes Lajos stb. megemlékezései Zuboly könyvében (1916); Derzsi Tamás: Emlékezés Zubolyra (Élet és Irod. 1965. 16. sz.).
Schöpflin Aladár nekrológja Bányai Elemérről a Nyugat 1915. 9.számában
Temetése 1915 szeptemberében a Kerepesi úti temetőben
Balogh Rudolf
1879. szeptember 1– 1944. október 9
Aranykoszorús fényképészmester lett, fotóművész, a magyaros stílus néven ismert fotográfiai irányzat egyik megteremtője, és talán legjelesebb képviselője. Nem biztos, hogy túlzok, ha azt mondom, a magyar fotóművészet egyik úttörő, formateremtő egyénisége, aki számtalan kortársa számára jelentett művészeti igazodási pontot.
Első lépései még mindezt persze nem sejttették. Mint annyi más kortársa, ő is tizennégy évesen kapott szüleitől egy Zeiss fényképezőgépet. Miért pont ennyi idős korában, még senki nem kutatta, de nem ő az egyetlen a magyar fotográfia jelesei közül, akinek ezzel a mondattal indul a szakmai életrajza. Ezzel a géppel tanította aztán győri reáliskolai rajztanára, Ruby Miroszláv fényképezni. Valószínűleg jó tanár lehetett, legalább is nagyon nem vette kedvét Rudolfunknak, aki a hat középiskolai osztály után Bécsben a Lehr- und Versuchsanstalt-ban folytatta fényképészeti tanulmányait. A főiskola után még két évig tökéletesítette szakmai tudását külföldön, miközben megjárta Münchent, Görzöt, Konstantinápolyt, Bécset. Hazatérése után, 1902-től a Vasárnapi Újság fotóriportere, illetve – miként akkoriban mondták – fotóillusztrátora. 1912-ben nyitotta első műtermét Budapesten, a Váci utca 12. alatt. Kevés hagyományos portré került ki keze alól, inkább éjszakai városképei tették ezidőben ismertté. Az első világháborúban a K.u.K hadsereg haditudósító századának tagja lett. József főherceget, majd Vilmos császárt kísérve megörökítette a háború színtereit, harcait, a lövészárkok mindennapjait. Háborús képeiből sok került a berlini és a bécsi hadimúzeumokba, de ekkor készült több mint kétezer nagyméretű 10x15-ös, 13x18 cm-es üvegnegatívja, panoráma- és sztereóképe a Magyar Fotográfiai Múzeum féltett kincse.
1920-tól majd másfél évtizeden keresztül a Pesti Napló fotóriportere. Képeinek színtere elsősorban a magyar falu. Fő műfaja a tájak, zsánerek, állatok évszakhoz kötődő képei, és ezek mellett Budapest szebb, ünnepibb arcainak lenyomatai, melyek a vasárnapi képes műmellékletben rendszeresen, hétről-hétre megjelentek.. E szellemben készült könyve, a Magyar képek több nyelven is szolgálta a háború előtti, a magyar idegenforgalmi propagandát.
A fotós közélet egyik irányítójaként is illik emlékezni rá. 1910-től a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének tagja, 1917–1929 között tiszteletbeli tagja, s egyben alelnöke, majd 1932–1940 között a MAOSZ-EMAOSZ alelnöke. Jelentős része volt a magyar nyelvű fényképészeti szaksajtó történetében is. 1911-től A Fény szerkesztője, 1914 júniusában pedig Szakál Géza, Fejérváry Sándor, Kankowszky Ervin társaságában útjára indította a Fotóművészet című szaklapot. 930-tól pedig a Fotóművészeti Hírek felelős szerkesztője.
1944-ben életműve nagy részét megsemmisítette egy bomba. Temetésekor a bombariadó szirénái szolgáltatták a gyászzenét.
(kassius)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése