Mégis csak szép az élet...
A Nép, 1921. június (3. évfolyam, 24-48. szám)1921-06-05 / 28. szám
Óh, Tannenbeum ... — Éljen a szerelem! — A legszebb dal —
Tabáni éjszakák
— A NÉP tudósilójától. —
Budapest, jun. 4.
A zegzugos tabáni utcák kövei között üde mosolygással zöldell a fű és sóvárgó szerelemmel tekint az ablakokban pirosló muskátlikra, melyeknek szirmairól halk permetezéssel hull a lélekbe a biedermayer-világ édes romantikája .. .
Mert romantika úszik itt a levegőben az apró sárga házak között, melyek híven megőrizték a szelíd biedermeyer- idők immár csaknem elfeledett illatát s egy esti séta, céltalan kószálás közöttük, elbájol, megejt és tűnt képek drága emlékét idézi elénk.
Mintha látnók a fatermörderes arszlánokat, amint a Redout-ból vagy a Rotundá-ból hazajövet a minéttől rózsaszínű kábulatban
vagy a Déryné asszony csalogányénekétől elérzékenyült szívvel apró lámpással kisérik az ábrándos kisasszonyokat, akik teátrumról beszéltek vagy verseket mondogattak, amiket a nyughatatlan Vitéz Mihály irt a kegyetlen Lillához. ..
Ezek az éjszakák ma is körülölelnek bennünket a tabáni utcákon. Igaz, mind kisebb es kisebb lesz a budai biedermeyer világ, bomlanak a régi házikók s a Fehér sas-téren immár ormótlan nagy épület ijeszti merengésükben a múlt szerelmeseit.
De a boltíves kapukon belül végképp eltűnik a nyomasztó jelen s a kiskocsmák udvarán más kornak békéltető levegője elfogad. A sűrű lombú gesztenyefák alatt régi emberek ülnek az asztal körül, a sarokban srammli kvartett játszik vagy citerás penget bűbájosan egyszerű, érzelmes dalokat s egy nagy bajszu öreg ur kiséri a mandolin édes, mély hangjaival.
Szemben a falon festett alpesi táj ; égbetörő havas csúcsok tükröződnek vissza a tengerszem tiszta vizében. Ugyan hány esztendővel léptünk visszafelé a rohanó időben ?
Sörtől hízott kövér, kopasz és ősz polgárok, jámbor idős asszonyok ülnek az asztalok mellett. Meghatottan veszik át a frissen hozott habzó sörrel telt korsókat s valamilyen ünnepélyesség van a mozdulatukban, ahogyan kezükbe emelik. Prosittal köszöntik egymást a férfiak és kisztihandot mondanak a hölgyeknek. És isznak, behunyt szemmel élvezve a hideg sör izét, illatát, isznak mindenről elfeledkezve, teljesen átadva magukat a kéjes pillanatok üdvének . .. Isznak, azután megtörlik habzó bajuszukat és messiástváró pillantással fordulnak ismét a sörösfiu felé, aki polkázva sürög- forog az asztalok között.
A nők kényesebbek, kínálgatni kell őket. Meg is teszik gyakran és kedvesen.
— Vagy van hétfő holnap, vagy ma van vasárnap ! — mondják és ismét isznak.
Közben szelíd pengetéssel szállnak a dalok a citera húrjairól.
O Tannenbaum, O Tannenbaum ...
hangzik a régi ének s egy pillanatra mindenki elcsendesedik. Aztán más nótába csap a citera, az asztalok mellett átveszik a felejthetetlen melódiát és a torkokból reszelés hangon tör elő a drága, drága dal.
0 Susanne, o Susanne
Ist das Leben doch so schön . . .
Most magyar nótát penget a citerás, néhányan végigdudolják, néhányan csak egy-két szót dalolnak bele a gesztenyefák lombjai közé. Merengve nézik a sört s talán tűnt ifjúságukra gondolnak. Azután egy foghijjas, kopasz ur hangosan elkiáltja magát :
— Éljen a szerelem !
A ráncosarcu, töpörödött asszonyok felcsillanó szemmel helyeselnek és isznak a szerelemre.
— Én szeretni már nem tudok, de azért iszom ! — mondja a fehérbajuszu bácsi és megemeli a korsót.
Most valaki rákezdi a régi, kedves nótát és recsegő hangon, de oly lelkesedéssel és érzelemmel, hogy reszket belé az egész teste, elénekli a régi szerenádot :
Álltam ablakid alatt egy holdvilágos éjjel,
Lanyha szellő suttogott a fáknak levelével.
Álmodj, édes, álmodj drága,senki sincsen ébren,
E földön csak a szerelem és a hold az égen...
Visszafojtott lélegzettel, lehunyt szemmel hallgatják az érzelmes dalt, mely tremolózva bugyborékol elő az inkább sörivásra gyakorolt torokból, mindenki hallgat s a lehajtott főkben, a csordultig telt szivekben egy hosszú pillanatra vihart támaszt a visszalo- pódzott ifjúság drága romantikája. Aztán ismét hosszú csend.
— Di szinste Lied ! — mondja merengőn, ábrándos lelkesedéssel egy öregasszony és szemében rég kiégett lángnak visszfénye villan meg.
Erre mindenki megelevenedik és szertartásos lendülettel emelkednek fel ismét a sörös korsók.
— Ez szép volt, Pumpler bácsi !
lelkesednek az énekes felé és ismét isznak.
A tabáni templom tornyán elütötte az éjfélt az óra. A citerás most valamilyen bolondos, érzelmes bécsi dalt pönget a húrokon.
— Ah, wienerisch ! ... — suttogják áhítattal az asztal körül. És ismét lelkesednek, ismét érzelmeskednek, ismét dalolnak, ismét isznak .. .
Valaki megpendíti, jó lesz menni.
Erre hárman is tiltakoznak és elszántan kezdik el az együgyű éjféli nótát:
A Dunában úszik égy hal
Az összes fiaival.
Addig mulatunk reggelig,
Amíg a Nap felkelik..«
De csak vitézkednek.
Meg is isszák az utolsó korsó sört, sokáig udvariaskodnak, mert mindenki egymaga akarja fizetni az egész számlát, aztán mégis csak fölkerekednek és dudorászva mennek kifelé. Szépen közrefogják az asszonyokat s egymásután tűnnek el a boltív homályában.
A Pumpler bácsi azonban visszaoson egy pillanatra, elkapja a sörösfiut és egyetlen hajtásra kiürít még egy korsót. Aztán kilép ö is az ezüstös budai éjszakába ...
Friss szellő suhan a tabáni házak között, a magasban apró felhők között ragyog a hold teli képe, olyan, mint egy csodás lampion, ezüst lombu fák közt.. .
Különös világ, különös éjszaka ... Nagy tarka macskák mosakodnak a holdsugárban, a Gellérthegyen lámpások fénye hunyorog ; mintha csillagokkal lenne teletűzdelve a hegyoldal s messziről, közelről, minden utcából száll, száll a drága nóta:
— Ist das Leben doch so schön ..
Turchányi István..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése