Az Est hármaskönyve Az Est hármaskönyve, 1931Magyar Elek:
Hogyan keletkeztek a budai kiskocsmák? Budai kiskocsmák bár átalakult forrnában, ma divatosabbak, mint valaha. Ér dekes helyek most ' és érdekes a múltjuk is, amelyről az aláb biakban szó lészen.
Buda lakóinak ősfoglalkozásuk volt a szőlőművelés. Mióta Probus római császár a Krisz tus utáni III. században át plántálta Pannóniába az itáliai szőlővesszőket, a mai Buda és környéke mindig nevezetes bortermő hely volt.
Igazi virágzásra azonban Mária Terézia idején a betelepített sváb lakosság emelte Bacchus kultuszát. Az ő munkájuk nyomán a XIX. százas elején már több mint hatmillió négyzetöl (az Bacchusfej tabáni kocsmacégér (MKVM)
akkori számítással csaknem nyolcezer «viertel») szőlő fogta körül Buda városát legyező alakban s hozott átlagosan esztendőnkint 215—240.000 akó bort, nagyrészében vöröset. Éhez járult,a környék úgy, hogy Téténytől fel egészen Szentendréig szakadatlanul szőlők közt járhatott az ember.
Gellérthegyi szőlők
Ennek a jókora földnek a Sashegy és a Burgerberg (Sasadi hegy) voltak a koronái.«Dionysos igazi gyönyörűségének» nevezik az egykori írók ezt a két hegyet, amely mellett a Gellért-hegy, a Naphegy, a Svábhegy és feljebb az újlaki és óbudai hegyek is sok és jó bort termeltek.
A tehetősebb polgárok «viertel«-jét a legnagyobb számmal a Tabánban és Óbudán lakó karfások (vincellérek) művelték, akiknek maguknak is volt egy kis szőlejük.
Nagy neve volt a budai bornak a külföldön is, ahova tekintélyes mennyiség jutott belőle, bár derék termelőik és pesti szomszédaik ugyancsak szorgalmasan fogyasztották. Nem csoda, ha féltékenyen őrizték a hamisítók elől s a városi határokon külön csőszök ügyeltek arra, hogy idegen bort budai cégér alatt be ne hurcoljanak.
Tüzes, zamatos, hangulatot adó, kedvderítő, «nevető bor» a budai, közmondás is támadt róla: ha Pesten különösen virágos kedvű embert láttak az uccán. azt mondták róla, hogy „megjárta a fejét a budai törökvér”
Miként Bécs nevezetes külvárosaiban, Grinzingben és Nussdorfban, úgy alakult ki a bortermelő Budán a Tabánban, a Krisztinában, a Vízivárosban, az Országúton, Újlakon és Óbudán a kocsmák hatalmas hálózata. A rendszer ugyanolyan volt, mint Becsben: minden termelő szabadon mérhette ki a maga borát — nem kellett hozzá italmérési engedély — s mivel jóformán mindenki termelő volt, különösen a Tabánban és Óbudán, csaknem minden ház kocsma volt.
(3. a két majom közt tükörbe pillantó vendég MKVM)
Persze nem valami díszes vendéglőhelyiség, hanem többnyire csak olyan, ahol az udvarra állított egy-két abrosznélküli, kerek, zöld asztal várta a vendégeket. Ha esett az eső, vagy téli idő járt, az asztalokat bevitték a nagyobbik szobába, amely gyakran egyúttal söntésnek, sőt néhol lakószobának is szolgált. Az ennivalót többnyire a vendégnek kellett vinnie, a gazda csak bort adott és esetleg szódavizet annak, aki mindenáron el akarta rontani a jó budai bort.
A kocsmák nagy többsége nem is volt egész éven át nyitva, hanem amikor kiforrott a must legalább annyira, hogy zavaros, de pezsgőszerű, mámorító «heuriger» lett belőle, hol egyik, hol másik ház kapuja fölé dugták ki a rúdra erősített borókabokrétát (Wachholder-Strauss), avagy gyaluforgácsot.
Megkezdődött a kimérés és tartott mindaddig, amíg a termésből tartott. Füstös, alacsony volt a hajlék, de tavaszra kelve vadgesztenye, szeder, vagy esetleg ecetfa virult az oleanderes udvaron, vadszőlő futott a mohos tűzfalon s a bor, mely a vastagfalú hatkrajcáros pohárban illatozott, valódi sashegyvidéki volt. Akárcsak Grinzingben Manhartnál, vagy Ottakring- ben Jauner Maxinál, Budán is harmonika szólt, gitár és citera pengett mindenfelé s a srammlimuzsikusok a legfrissebb bécsi stancnikat énekelték.
És mindig több és több pesti ember zarándokolt át a Duna jobb partjára, a «borszakértők» tábora egyre nőtt, aztán a férfiakat csak nem hagyhatták magukra az asszonyok, a budai kiskocsmák divatba jöttek, különösen, mikor már ropogós idei libát, rántott csirkét és efféléket * is lehetett kapni a bor mellé.
Az élelmesebbje civilizálódni kezdett, fehér terítő került az asztalokra, nagy hírre kapott a Politische Greisler, a Márványmenyasszony, a Diófa és még néhány társuk, elegáns gumi- rádlerek, később autók sorakoztak a szűk uccákon, a virágos udvarokon frakkos pincérek hordták a bóléstálakat.Radics Béla bandája muzsikál:
Esik eső hegyen.völgyön
Egy estén Radics Béla kezdett muzsikálni a Politische Greisler koronaőruecai udvarán, hogy később elérkezzék az az este is, amikor a jazzband is bevonul a romantikus házikók udvarára. És mialatt ez az életderűs processzus folyt, Budán a szőlőtőkéket kipusztította a filoxéra, helyükre villák, bérházak épültek, az igazi Tabánból már alig van valami
A régi kiskocsmák túlnyomó része megszűnt. Persze maradt azért még elég.
(Még két évig.1933-ban mindent lebontottak)
* lásd Frau Godl
