EGY FESTŐ SZEMÉVEL

1934. február (2. évfolyam, 25-47. szám)1934-02-03 / 27. szám

Egy történeti városrész romjai fölött 

Irta és rajzolta: Nemes Mihály festőművész 

A Gellérthegy északi oldalán, a szűk kis sikátorok között csattognak a csákányok. Bontják a Tabánt, a költők által oly szokszor megénekelt öregvárosrészt amelynek szűk sikátoraiban még a közelmúltban is sok, romantikus szerelem kezdődött. A tabáni kiskocsmák sok boldogságnak voltak tanúi, színdarabtémák születtek itt, a tabáni leányok romantikus szerelme mindig hálás téma volt az operettszerzők számára.

Utolsó este bontás előtt

Ha most valaki fel akarja keresni a kedves kiskocsmák valamelyikét, azoknak bizony csak hűlt helyét találja. A rommaradványok és eltűnt regényes kis utcák nyomain már el nem lehet igazodni.

Az a lakos, aki még nem költözött ki az ósdi épületből, szomorúan nézi, mint tűnik el egy-egy épülete a régi jóvilágnak.
Ócska volt itt minden, de mégis kedvesen érdekes. A kis házak típusai voltak a nyárspolgári életnek. A fővárosnak talán egyik városrésze sem őrizte meg ennyire az 1800-as éveknek romantikáját, szűk kis utcáival, kedvesen egyszerű, de tiszta kiskocsmáival, amelyek évtizedek óta találkozó helyei voltak a legelőkelőbb köröknek is.
És most vége mindennek.... Rövidesen csak az emléke él ennek a kedves, múltat felidéző városrésznek.

Ahol a vendégek főzték a halpaprikást 

Halvacsorák helye: Preiszler vendéglő a Kereszt utca 4-ben

Tabánt talán majd elfelejti a fővárosi polgár, de a Preiszler-féle vendéglő kitűnő borait, rácürmöseit, halászléit, rántott halát és disznótoros vacsoráit aligha felejtik el. Előkelő vendégek összejöveteleiken maguk főzték itt a halpaprikást. A vendéglősné ilyenkor öt-hatféle halat vásárolt össze s a legelőkelőbb férfivendég kötötte fel a szakácskötényt, hogy a szakszerű előkészítés után hozzáfogjon a főzéshez. Persze a kitűnő gazdasszony hírében álló kocsmárosnő felügyelete mellett.
Mikor az óriási lábasban a pompás illatú halpaprikást a társaság két férfi tagja az étterembe vitte, a vendégek felállva éljenezték a fehérkötényes úri szakácsot. Ilyen bensőséges estélyeket csak a tabáni kisvendéglőkben lehetett tartani.

A tabáni búcsúk 

A régi jóvilágban híres volt a két tabáni búcsú is. Az egyiket húsvét másnapján, a másikat pedig novemberben, Katalin napján tartották. A búcsúk alkalmával óriási néptömeg lepte el a Gellérthegyet és a tabáni kiskocsmákat, ahol az őslakók igazi biedermeires kedélyeséggel vendégelték meg ünnepi látogatójukat. Tabán egy darab kisváros volt a nagy világváros budai oldalán, amelynek ma már csak a fájó emlékei élnek még az idősebb tabáni lakosok között is.

Talán soha sem szállja meg az embert annyira az elmúlás gondolata, mint itt, e halálraítélt kedves városrész közelében. A kegyetlen csákányok mintha a budai polgár lelkébe vágódnának. Igaz, hogy a mai rohanó világban az óriási léptekkel fejlődő főváros belterületén, minden kedves romantikája mellett sem maradhatott meg.

Az Árpádoktól a mai napig 

Most pedig vessünk egy kis visszapillantást e letűnő, elaggott városrész történeti fejlődésére. Az első Árpádházbeli uralkodók idejében, a pesti révvel szemben, a mai Döb- rentei-tér helyén keletkezett egy révésztelep, amelyet akkor Kispestnek neveztek. Tehát az árpádkori első révhíd, amely Pestet Budával összekötötte, körülbelül a mai Erzsébet- híd közelében volt. Később Tabánt Alhéviznek nevezték melegforrásairól. Lakosai ekkor magyarok és németek voltak, de IV Béla király ideje óta rácok is laktak itt, akik később, a Hunyadiak idejében, Kinizsi Pál alatt még jobban elszaporodtak. A török hódoltság alatt boszniai szerbek, bolgárok és törökök telepedtek le Budán, akiknek legna- gyobbrésze, — különösen a törökök — cserzővargák voltak. A törökök ezért tímár- városrésznek, törökül „Tabakhane”-nak nevezték el. Innen ered a mai Tabán elnevezés. (A timárt különben abban az időben magyarul is „tabakos”’-nak nevezték.

A XVIII. században, Csemovics pátriárka alatt Tabán rác lakói nagyon megszaporodtak, mert a törökök elől északra menekültek s a legtöbben Budapest környékén telepedtek meg. Akkor nevezték el a tabáni részt „Rácváros”-nak. Volt az itteni rácoknak 1800 körül egy kitűnő költőjük is, Vitkovics Mihály, rác pap fia. Ő azonban már jó magyar hazafi is volt, amit az is bizonyít, hogy sok magyar nemzeti színművet és hazafias verset írt.
Tabánnak ebben az időben két híres magyar kiválósága is volt: Döbrentei Gábor és Virág Benedek. Az egyiknek emlékét a Döbrentei-utca és a Döbrentei-tér, a másikét pedig a most lebontott Virág Benedek-utca örökítette meg.

A múlt század második felében, amikor a dunai gőzhajózás felvirágzott, igen sok hajóskapitány, kormányos, gépész és vitorlamester vásárolt kis kertes családi házat a Gellérthegy tabáni oldalán. A Tabánnak ezt a részét azonban már pár évtizede kisajátították és lebontották. A hajózás összezsugorodásával egyidejűleg a hajósvilág is eltűnt Tabánból, az érdekes kis utcák helyét pedig a Gellért-szobor és a szépen kiépített hegyoldali szerpentines park foglalta el. 

A megmaradt kis városrészt pedig most döngetik a

Húsvéti körmenet a tabáni szerpentinen

csákányok. A régi, romantikus Tabánt kikezdte az idők vihara s ahol nemrég még a kedves kiskocsmák voltak, felépülnek a nagyvárosi paloták, amelyek diadalmasan hirdetik a XX-ik század hatalmas előretörését.
Mi mégis úgy érezzük, hogy egy darab életet lopnak el tőlünk a kopogó csákányok....

TABÁNI CSODAPARK 2020

Családi szabadidőpark lesz a Tabánban
budavár.itt lakunk .hu

1.kerulet.ittlakunk.hu/termeszet/190828/ilyen-lesz-tabani-uj-park-reszletes-leirassal?fbclid=IwAR3P9e7lCRDBkDYUufJ0AnRLvb6Hm6E8jwd5KFDV5ukA54EnZiiQdF1OeXw

Noha hivatalosan - a növényzet felmérésével - már hozzá is kezdtek a munkákhoz, a Főkert most tette közzé, milyen szabadidő- és sportparkot terveznek a Tabánba (és ezt az egy, fura látószögű látványtervet mellékelte hozzá.)
Az alábbiakban (majdnem teljesen szó szerint) azt olvashatjátok, amit ők írtak.

A tervezési terület a Tabán park területén található, a Krisztina körút – Kereszt utca – Naphegy utca ölelésében, a jellegzetes tabáni lejtőn.
A terület két részre tagolódik: az alsó rész a meglévő, aszfaltburkolatos sportpálya környezete, a nagy tabáni rét szomszédságában. A felső tervezési terület a meglévő két játszótér és környezete a Naphegy utca alatt található.

A tabáni lejtő tetején lévő két játszótér kisebb gyermekeknek épült, melyek jelenleg nem felelnek meg a terület szükséges.
A területre 2019. januárjában részletes fafelmérés készült, mely alapján megállapítható, hogy a faállomány állapota nem felel meg a megnövekedett használati igényeknek, így kiírásra kerültek a szükséges faápolási és egészségügyi fakivágási intézkedések. A cserjeállomány nem jelentős, az elvadult, erősen elöregedett állomány lecserélésre kerül.
A terület kertészeti kialakításának célja, hogy a park természetes hatású, a zöldfelületek fenntartása költségkímélő legyen. Emellett a terület esztétikai értékének növelése hangsúlyos cél, így a parkstruktúrát követő, a parki utakat szegélyező, körülölelő cserje és évelő növényágyások kerülnek kialakításra. Az évelő ágyásokba különböző hagymások is kiültetésre kerülnek a tavaszi ágyáskép fokozására, színesítésére.

SPORTTERÜLET:

A Kereszt utca menti, meglévő sportpálya környezetében a sportfunkciók bővítésére kerül sor.
A jelenleg megoldatlan tereprendezési feladatok elvégzése után az aszfaltburkolatra egy öntött gumiburkolat kerül, a meglévő eszközöket grundkapu-szettek váltják fel, így a pályán egyszerre lehet majd kosárlabdázni és focizni is. A multifunkciós sportpálya mellett egy kültéri edzőpark kerül kihelyezésre a szabadban sportolni vágyók számára. A saját-súlyos eszközök ütéscsillapító, öntött gumiburkolatú pályára kerülnek kihelyezésre, valamint helyet kap egy öltözőszekrényes pad is, mely okoseszközként működik.
A multifunkciós sportpálya mellett kiépítésre kerül egy teljesen automatizált, önkiszolgáló illemhely is, pelenkázóval, mely a Tabán összes parkhasználóját szolgálja.
A sporttéren megmarad az ivókút, valamint kihelyezésre kerül egy okos oszlop, amely a park nyugati felét látja el wifi-jellel, valamint kijelzőn keresztül az UV sugárzás erősségéről ad információt. A területen a meglévő aszfaltburkolatú gyalogos sétány átépítésre kerül, nyomvonalváltozással, optimalizálással, emellett a meglévő teniszpálya irányából új gyalogos tengely épül ki. A sétányok mentén támlás padok és hulladékgyűjtők elhelyezésére is sor kerül, valamint kiépítésre kerül a közvilágítás is.
A fejlesztés tartalmazza a zöldfelület felújítását is, többszintes növényállomány ültetését. A korábban alacsony biodiverzitású növényfelületeket évelőkkel, cserjékkel gazdagított növényfelületek váltják fel.

JÁTÉKTERÜLET: 

A tervezett játszótér-együttes a meglévő játszóterületek helyén, valamint azokat összekötve alakul ki. A teljes játszóterületet a sziklás formavilág fogja össze, a tört síkokkal keletkezett rézsűfelületek a meglévő terepadottságokra épülnek. A rézsűk is játékterekké alakulnak, csúszdákkal, tereplépcsőkkel, kapaszkodókkal ellátva. A jelenleg is vízszintes játéktér teljes felülete gumiburkolattal ellátott, rajta két hintaállvány és egy hálós játékrendszer kerül telepítésre, egyedi, kék színben. A fenti téren, az aszfaltút mentén sziklaszerű dombok épülnek, valamint egy játék-színpad is, ahol hangszerek kapnak helyet. A tervezett akadálypálya egy változatos tereppel tagolt rendszer, mely különböző ügyességi akadályokat fog össze, legmélyebb pontján egy különleges, 8 m hosszú trambulinnal. A legkisebb korosztály számára tervezett legfelső játszótér a meglévő támfal tetején lévő, vízszintes területen és ahhoz kapcsolódóan a meglévő rézsűre illeszkedő, gumival burkolt terepen kerül kialakításra. Itt kisebb szintkülönbséget áthidaló terepcsúszdák, játékvár, rugós eszközök és homokozó kap helyet. A homokozóban homokozóvár és egy különleges árokásó kerül kihelyezésre. A játéktér szélén támlás padok kerülnek kihelyezésre.
A sétány egy része átépítésre kerül, mely után a babakocsival való megközelítés is biztosítva lesz.
 A beruházás részeként a játéktereket összekötő sétány mentén közvilágítás kerül kiépítésre.
A fejlesztés tartalmazza a zöldfelület felújítását is, többszintes növényállomány tervezett. A korábban alacsony biodiverzitású növényfelületeket évelőkkel, cserjékkel gazdagított növényágyások váltják fel, így a park természethez kapcsolódása is megvalósul

/Cikk vége/

Egyszóval, itt beépítésre kerül minden mi szem-szájnak ingere, Uv-sugárzásmérőtől a pelenkázóig minden, ami modern és a mai korhoz illő. Persze előtte egészségügyi fakivágásokkal  kell tágítani a terepet, hogy hely legyen a grandiózus ötletek  megvalósítására. Nem számít a domboldal útjainak nyomvonalvezetése, ha nem illik a FŐKERT koncepciójába. (Lehet, a FŐKERT nem is tudja, a domboldal út- és gyalogút hálózata részben híven őrzi az egykori Tabán utcatérképét, persze csak hozzávetőlegesen, hiszen a Kőműves  lépcső már akkoriban is vagy ötven méterrel arrébb újult meg.) Vajon beleillik -e a biodiverzitásba a többszázéves szederfa, amely a tabáni lejtőn éli matuzsálemi életét, és amelyhez pár éve még áhítattal zarándokoltunk?

Túléli-e a török idők szederfája a FŐKERT -koncepviót?

Végül, végzett-e  a FŐKERT közvéleménykutatást az átalakítás mikéntjére, vagy  csak íróasztalnál kiötlött koncepcióval van dolgunk?
A tegnap felröppent hír még új, kevés a visszhang, várni kell. Az idő majd előhozza a pro és kontra véleményeket, egy azonban biztos: az ott lakók véleményének  kérdezése nélkül a legragyogóbb koncepció is hagymázas fikció csupán, nincs létjogosultsága.

kassius

A főpolgármester reakciója

Közlemény a tabáni fakivágások leállításáról
2019. augusztus 29.
​A külföldön tartózkodó Tarlós István főpolgármester tudomására jutott, hogy a Tabánban fákat akarnak kivágni. A főpolgármester a fakivágást azonnali hatállyal leállította.


Szűcs Somlyó Mária


kommunikációs igazgató

ROMANTIKA ANNO 1946

Holdfényben nem jó andalogni a vetkőztetök miatt, a ligeti fákat pedig elfeketézik

Kis Ujság, 1946. január (60. évfolyam, 1-26. szám)1946-01-27 / 23. szám

A felrobbantott régi Erzslbet híd budai hídfője

Azt hallottuk--mondotta nemrégiben egy itt tartózkodó angol újságíró —, hogy a maguk Budapestje a romantika városa. .        ,Budapest is the City of Romaticism.“ 

Cigányzene, kék Duna, margitszigeti fák, keringő, kiskocsma, erről beszélt nekem egy barátom, mikor Budapest jött szóba. Két hete tartózkodom itt, de még nem találkoztam azzal a híres romantikával. Szerintem Budapest a lehető legreálisabb város — szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon. 

Csakugyan hová lett a mi híres romantikánk? A bölcsek azt állítják, hogy a háborúban hallgatnak a múzsák, nincs szerelem, meghal a romantika. Nemsokára egyéves születésnapját ünnepeljük a békének, meg kellett tehát születnie vagy fel kellett volna támadnia a romantikának is. 

A holdfényről lemondunk... 

Kora reggel indultunk el romantika-kereső körútunkra. Felidéztük mindazt, amit általában az emberek romantika alatt értenek. 
„Andalgás a fák alatt, hulló falevél, nyíló rózsabokor, hervadó virág, holdfény“- ez jutott hirtelen eszünkbe. 

A holdfényről mindjárt lemondtunk. Mert bár már elfogták a százegyedik és egyben utolsó vetkőztető bandát, az ember sohasem tudhatja, hogy' nem éppen ő találkozik a százkettedik, eddig még ismeretlen vetkőztető társasággal... 
Elkezdtük tehát az „andalgás a fák alatt“-nál. Kimentünk a ligetbe és keresni igyekeztünk a fákat. Előre kell bocsátanunk: a kóbor kis kutyák is hiába keresik a fákat. A régi terebélyes fatörzsek helyét immáron mindenütt rövid fatönkök foglalták el. Nem is beszélhetünk ott romantikáról, ahol ellopják és elfeketézik az andalgás első „alapfeltételét“, a terebélyes fákat. Azt már hallottuk, hogy valaki megbotlott a fatönkben, de még Beniczkyné sem írta, hogy „körülandalogtuk a fatönköket“. 

A vén Stefánián... 

Forgalomirányító szovjet katonanő-"bárisnya" -a pesti utcán

A közelben lévő „vén Stefánia“ nem is olyan vén, mivel hátoldalról a legmodernebb villák szegélyezik. Autók, teherautók, motorbiciklik és kocsik állnak a kövezeten. Délfelé ma már nincs korzózás, négylovas hintókon sem száguldanak cilinderes előkelőségek, hogy kihajolva kedvesen köszöntsék a „népet“. Ma úgy látszik az előkelőségeknek más dolguk van. De az is lehet, hogy hiányoznak a kellékek hozzá. Mint például a cilinder. Azért is adnak cserébe egy-két tojást a batyuzók. Vén Stefánia, szép hölgyek, elegáns gavallérok: a múlté már mindez. Ne sirassuk. Mi gyorsan felejtünk. Csak a Stefánia nem. 

A lerombolt margitszigeti romok... 

— Találkozunk a margitszigeti romoknál — mondották még néhány évvel ezelőtt sejtelmesen a fiatal lányok. Jelenleg, ha valaki éppen romokat akar látni, nem kell elmennie egészen a Margitszigetig. 
De ha odamegy, olyan mennyiségű romhalmazt talál, hogy képtelen lesz megkülönböztetni az eredeti romantikus romokat az új „műromoktól“. .a szigeten nincsen ép ház, eltűntek az évszázados fák, elpusztultak a híres őzek és pávák. 

...És a vén Tabán 

Ugyanez a kép fogad a romantika otthonában, a Várban és Tabánban. Szétlőtt tankok, ágyúmaradványok, nyitott csatornák.

Kilőtt német önjáró löveg a tabáni templom előtt

Valamit eltemettek itt is a romok. A romantikát. Egyszer majd felépül itt minden, amit elpusztítottak a megátkozott évek. De Tabán, a vén Tabán, akkor már „új“ lesz. Szép vadonatúj házakkal. Hideg-meleg vízzel. Romantika nélkül. 

Igyunk egy liter bort, az harmincezer — közölte egy ifjú gavallér a mellette ülő kis szőkével a közeli kocsmában, ahová bekukkantottunk — tizenötöt maga fizet, tizenötöt én. Utóvégre egyenrangúak vagyunk. 
— Inkább rendeljünk bablevest, én éhes vagyok — válaszolta egész természetes hangon az egyenrangú hölgy. Az olcsóbb és akkor kettőt ehetünk. 

A megsérült tüzér-emlékmű a mai Dózsa szobor helyén a Dózsa György téren

Tánc közben  következő hangfoszlányokat hallottunk: — 

Drágám, maga úgy táncol, mint egy békebeli elefánt. — Állítólag újabb száz- százalékos emelést kapunk. — Maga marha, a LilIékhez kellett volna menni, ott fűtenek. — Induljunk már, mert sötétedik. — Azt hiszi, villamoson van, hogy rugdal? -

Több asztalnál csak úgy röpködtek a „cukor, arany, de mégis inkább a dollár“ kifejezések. 
—- Gazsi, húzza el a nótámat — szólt oda a zenészhez egy árván búslakodó úr. 
— Nem vagyok én Gazsi — válaszolt kicsit mosolygó sértődöttséggel a Gazsinak titulált hegedűs. — Nem vagyok cigány. Pesti tisztviselő voltam, de így többet keresek. 
Hazaindultunk. A villamos lépcsőjéről  lecsúszott egy nő és széles ívben pottyant egy kapaszkodni óhajtó úr karjaiba. 
1910-ben nyilván így szólt volna az úr: 
— Ó drága nagysád, mily boldogság volt, Önt, ha csak egy pillanatra is, a karjaimban tartanom. Hála néked ó csúszós villamoslépcső ... 
És ma? A férfi így szólt: 
— Na! A fene egye meg, majdnem lesodort!... 

Tujázók a Fiumei úton

Szegény kis romantika... 

Sümegi Vera

TIBAI TAKÁCS JÁNOS

TABÁNI GARABONCIÁS

Magyar Nemzet, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)1964-05-14 / 111. szám

Antalffy Gyula

Egy fűzött könyv van kinyitva előttem, a »Szindbád ifjúsága és szomorúsága", 1917. évi Táltos-féle kiadása. Első lapján ez a beírás: 

-Hargitay Pistának, a kitartás és hűség bajnokának, szeretettel Krúdy Gyula. 1924. ősz.

Ki volt ez a Hargitay Pista, s miért lett a kitartás és hűség bajnoka? Több Krúdy- könyv vissza-visszatérő hőse ő, felleghajtó köpenyegben járó garabonciás, az utolsó szegénylegény. A »Velszi herceg-ben Margitta Pongrác néven szerepel, s így ábrázolja az író: -Apja volt a garabonciás diák, nagyapja a világjáró katona, aki mindenütt harcolt, ahol megélhetését megtalálta. 

Cimbora volt és pártfogó. Szegényebb a koldusnál, de mindig hordott magánál egy szót, amely csak az övé volt, és egyedül ő ajándékozhatta el. Nem ismerte a vetett ágyat, de városvégi szobájában újságpapiroson mindig adott pihenőhelyet olyan embereknek, akiknek lakásuk sem volt. Ijesztő volt a nyomorúsága, és csábító a szabadsága. Szánandó volt rongyos köpenyege, de imádni való a bátorsága, amellyel elindult villámos, zivataros éjszakába ...« Az utolsó Krúdy-könyvben, »Az élet álom*-ban a budai részeken járó garabonciás diákként jelenik meg, akinek 

-az volt a főfoglalkozása, hogy a főváros és környéke háromezer kétszáznegyven vendéglőjét, bormérését, csárdáját egytől-egyig meglátogassa, tapasztalatait feljegyezze és a kocsmák nevezetességeit kalendáriumába írja.

Egyébként  azok közé a ritka emberek közé tartozott, akik mindig kéznél vannak, ha más embernek ég a háza, fuldokló gyermeket kell a folyóból kimenteni, terhesasszony elé ugrani, mielőtt az elájulna a veszett kutya előtt, koporsót segíteni vinni, mikor az özvegy tehetetlenül néz körül.. .

A kitartás és a hűség bajnoka kitüntető címet pedig azért kapta Krúdytól a Garabonciás, mert ő volt az elválhatatlan kísérő, aki sohasem maradt el a csapszékből csapszékbe való vándorlás során, akire a pesti éjszaka minden váratlan helyzetében számítani lehetett, aki soha nem dőlt ki a boros bajvívásban, akit mindig biztosan megtalált maga mellett Szindbád, ha a társaság többi tagja meg is szökött volna már a kocsmaasztal mellől. Hosszú éveken át együtt kezdték a napot, és együtt fejezték be. 

Krúdynak nagy társasága volt, de annál kevesebb barátja. Az egyetlen ember, akit teljesen közel engedett magához, a garabonciás hírű Hargitay Pista volt. Egyedül neki beszélt terveiről, készülő írásairól, könyvei hőseiről, családi élete kudarcairól. Nemegyszer aludt a Garabonciás parányi hónapos szobájában, padlóra vetett télikabátokon, újságkötegeken, miként a -Welszi herceg*-ben a Szindbáddal azonos Bimy elmeséli:

-Az utolsó szegénylegény adott kvártélyt Bimynek a Tabánban, az Aranykakas utcában, régi Egyetértésekből vetett ágyat az elárvult fiatalember alá, és megosztotta vele bátorságát, valamint darabka szalonnáját. És levetette a kedvéért rongyos köpenyegét, ha Bimy fázott.

Hargitay Pistát levitte Krúdy Nyíregyházára özvegy édesanyjához is, és elvezette a Morgó temetőbe, ahol csenevész akácok és lenge szomorúfüzek alatt bújt meg -A szécsénykovácsi Krúdy-család sírboltja-, mélyében az édesapával és a 48-as kapitány nagyapával. Aztán előállott három fiakker, s a nyíregyházi Kis Koronából konflison elindultak Mádra, egy-két korty hamisítatlan tokajiért. 

Előttem kopott kis fénykép: a kétlovas bérkocsik 

egymás nyomában ügetnek az országúton, s a háttérben már felkéklenek a Hegyalja szőlős halmai. A fakó amatőr felvételt Hargitay Pista hagyta rám, amikor érezvén halálát, átadta megőrzésre tiszti kardbojtját, családi fényképeit, legkedvesebb könyveit, köztük a Táltos-féle Szindbád kötetet, Krúdy vallomásszerű bejegyzésével. 

2. 

A Garabonciással 1947-ben találkoztam először. Akkoriban a Kis Újság felelős szerkesztője voltam, s Krúdy halála évfordulóján egy emlékező tárcát hozott a lapnak. Az írás megjelent, s ettől kezdve H. P. gyakran felkereste az Eötvös utcai szerkesztőséget, de évente legfeljebb egy kéziratot hozott, a többi anyagát lassanként elmesélgette az úgynevezett -Hivatalban. Ez az intézmény — amely viselte a -Révkapitányság- nevet is — egy mozgalmas csapszék volt az Eötvös utca és a Szófia utca sarkán, a Hunyadi téri csarnok kofáinak és a Független Nyomda szedőinek, mettőrjeinek kedvelt találkozó helye. A Kis Újság naponta két kiadásban jelent meg, a közbenső idő alatt meg lehetett ebédelni a Hivatalban, sőt egy kis borozgatásra, beszélgetésre is futotta. Hargitay Pista a Hivatalban lassanként teljesen hozzánk nőtt, naponta pontosan megjelent, s mindig hozott magával egy-két történetet. 

Ekkor már tizennegyedik esztendeje Krúdy nélkül rótta a pesti utcákat a Garabonciás. Magányos volt, kiismerhetetlen. Senki sem tudta, miből él, hol lakik, milyenek a családi körülményei. Csak sejtettük, hogy valahol a legtávolabbi budai hegyekben lakik — halála után tudtuk meg, hogy Csillaghegyen, az erdők alján —, ahová több órás gyaloglással jutott ki, ha elment az utolsó HÉV. Hogy felesége van, az is csak az óbudai temetőben derült ki, amikor végső búcsút vettünk tőle. Nőkről különben soha nem beszélt, egyszerűen tudomást sem vett róluk

.

-Gondolatait nem zavarták a nők apró csapdái, kézimunkái, kiszámított hurokvetései— így említi Krúdy is. Hogy valami foglalkozása lett volna valaha, erre sem emlékezett senki. Nagy ritkán meg megjelent egy-egy kis írása a Mai Napban — amíg Szakács Andor szerkesztette —, de lap kötelékébe soha sem tartozott. Mesélni szeretett, és csendben iddogálni, részegen azonban nem látta soha senki. A Hivatalban körülülték a nyomdászok, újságírók és kofák, s hallgatták ízes szép székely szavát. Arca olyan volt, mint egy tuskóból kemény vágásokkal kibontott faszobor, kétoldalt tatárosan csörgött le hosszú bajusza. Hangja csendes volt és szelíd, szemérmesebb férfit nem ismertem nála. Soha egy kétértelmű szót ki nem mondott, soha valótlant nem állított — még a mese kedvéért sem, amely pedig kiapadhatatlanul áradt belőle. 

A hivatalbeli összejövetel hétről hétre népesebb lett. Gyakran megjelent H. P. asztalánál Tersánszky Józsi Jenő, Kittenberger Kálmán — aki az Eötvös utcában szerkesztgette a Nimród Vadászújságot —, Parragi György, Berda József és dr. Kiss Mihály, a korábbi karcagi tisztifőorvos, a társaság -háziorvosa-, aki az italfogyasztás mértékére ügyelt jóságos szigorral. A Garabonciás pedig lassanként elmondta Krúdy minden titkát. Leleplezte regényhőseinek modelljeit, azokat a különös lényeket, akik benépesítik a Szindbád-könyveket. 

Föltámadtak régi halottak, ódon arcok jöttek elő távoli ködökből, megtudtuk ki volt a valóságban az óbudai csodadoktor, aki meg nem történtté tudta tenni a lányoknál azt, ami megtörtént, ki volt Kisilonka Jácint, Simli Mariska, az aranykeblű Kecseginé, Bordali, Toronygombi, Nyergesújfalusi, a -Pesti nőrabló Csinosija és Rombolaija, kiről mintázta Krúdy Szortiment, Habfehéri, Mortimer, Késő Fáni, Kövi Dinka, Fátyol Szilvia, Kronprincz Irma, Bonifácz Béla alakját, ki jelenik meg a «Boldogult úrfikoromban oldalain Esperes, Szerkesztő, Jenőke, Kriptai úr néven, s ki volt a többi Krúdy-hős, a regények és novellák százainak fő- és mellékalakja. Ezeknek a figuráknak a legtöbbje testi valóságában ott üldögélt esténként Szindbád közelében a tabáni csapszékek kadarkafoltos abrosszal leterített asztalai mellett, s álomalakjuk ott formálódott ki a végtelen hallgatásokból és beszélgetésekből, a cigány muzsikájából, a szivarok füstjéből, a borok illatából. 

A bor! — be sokszor vallattuk erről a Garabonciást. Minden szavára emlékezem — s emlékeznék akkor is, ha nem lett volna velünk íródeák, aki lejegyezte a fabulákat — különös erővel most, hogy olvasgatom a Fővárosi Könyvtár nagyszerű kiadványát, a -Krúdy világa címmel közregyűjteményt. Gyönyörűséges könyv ez, varázslatos levegőt teremt, csak egy hibája van: rögzíti — és szinte hitelesíti — azt a hamis Krúdy- képet, amely különböző legendagyártók nagyotmondásainak hatására az utóbbi két évtizedben kialakult a köztudatban. E legendák szerint Krúdy mámoros bacchanáliák garázda hőse. részeges kocsmatöltelék, aki heteken át egyfolytában iszik, duhaj verekedő, aki összetöri a csapszék berendezését, mindenkibe beleköt, tör, zúz, ront és pusztít. A »-Krúdy világa* szaporítja e legendákat. Az egyik visszaemlékező szerint előfordult, hogy csütörtöktől vasárnapig megállás nélkül fröccsözött. a másik szerint napi négy-öt liter bort ivott meg, a harmadik hallomásból tudja, hogy egyetlen napon át száz fröccsöt szolgált ki neki az óbudai kocsma pincére. Olyan is van. aki azt állítja, hogy egy hétig a kocsmalócán aludt. 

Hogy ivott Krúdy? Mit vallott erről -a kitartás és hűség bajnoka-, az elmaradhatatlan társ a fehér asztal mellett? Mindig könnyű bort rendelt, savanyú kocsis bort, szódával. Csendesen iszogatott, fáradt mélasággal. Ritkán nyúlt a pohárhoz, s gyakran fél éjszakán át elüldögélt egy liter bor mellett. Kocsmáról kocsmára vándorlás közben sem az ivás volt a fontos — hiszen egy helyen gyakran csak egyetlen spriccert (ma nagyfröccsnek hívják) fogyasztott —, hanem a helyváltoztatás, az új meg új emberarcok. Mert amíg bora előtt órákon át elüldögélt, félig ébren, félig alva egyre figyelte a körülötte levő asztaloknál zsongó embereket, hallgatta szavukat, leste mozdulataikat. Munkahely volt neki a kocsma, adatgyűjtés, élményanyag-forrás. Asztaltársait is folyton beszéltette, maga ritkán szólalt meg, leeresztett szempillákkal fogadta magába az egymást követő históriákat. Részeg embert nem bírt maga körül, szemének egyetlen villantásával elparancsolta asztalától. Annál jobban szerette a hosszan mesélgetőket, a gazdag emlékanyagot őrző, sokat próbált embereket. Asztaltársai egyúttal modelljei is voltak, ugyanakkor meseforrásai. 

Miről zsongott a mese a húnyt szemű Szindbád körül? Az álomfejtésről, arról, hogy ki mit álmodott az elmúlt éjszaka, s mire következtet álmából. 

A bajuszpedrésről és a szakállviseletről, az ökörsütésről, a tehénhús 68-féle elkészítéséről, nagy párbajokról, híres lóverseny-nyerésekről, nevezetes vadászatokról, vad kártyacsatákról, krúgató vad- ludakról, ugató rókákról, botrányos részegeskedésekről. (»Nincsen a világnak utálatosabb teremtménye, mint a részeg ember* — jegyezte meg ekkor csendesen K. Gy.). Itt jelennek meg, az asztaltársaság mesélgetéseiben, a kisvárosi gavallérok, a vadfürtű szegénylegények, a dévaj öregurak, a rabviselt úriemberek, a telt keblű kalaposnék, a pomádés cupringerek, az előkelősködő fertálymágnások. Itt kél életre Zirzilla, a vidéki postamesterlány. Szolyvai, az örömháztulajdonos, Siketánc, az öreg ügyvédi írnok, Estella, az aranymívésné, Szénfi, a fuvolás, Szerafin, a delejesnő, akinek közelében megállnak az óramutatók a gavallérok mellényzsebében. Itt hangzanak el hiteles históriák hétszilvafás nemesurakról, befőttpiros falusi kisasszonyokról, érzelmes kékfestőnékről, jól főző örömlányokról. Itt jelennek meg a macskabajszú nyírségi gavallérok, az elpusztított, felfalt, szétmarcangolt búcsújáró asszonyok, az adakozó kedvű vidéki nők, a szenteskedő arcú soványak és a puha húsú buja kövérek. Szindbád hallgatta órákon át az áradó mesét, s csendben ért szivében a beszély a bolondos históriák lepárolt szeszéből. 

Kik voltait azok, akikkel állandóan együtt ült, akikkel beszélgetett, álmodozott, iszogatott, akik hiteles tanúk éjszakáiról. Öccse, Krúdy Péter névsorba szedte őket, »az égő lámpás lovagjait*, ahogy asztaltársaságának tagjait nevezték, s így sorakoztatja elénk: Ábrányi Kornél. Baghy László, Bátaszéki Lajos, Hargitay István, Herczeg Elemér, Kádár Lehel, Kállay István, Kálnay László. Krúdy Gyula, Krúdy Péter, Ring Pál, Szirmai István (az akkori idők ismert rendőri riportere), Várkonyi Titusz. »Az égő lámpás lovagjai" asztaltársaság tagjain kívül Krúdy Szakács Andorral, Szemere Györggyel, Kauser Jenővel, Bródy Sándorral, Szép Ernővel, Kún Andorral és Kárpáti Auréllal volt legtöbbször együtt. Egyedül az ő tanúvallomásaik a hitelesek Krúdy Gyula éjszakáiról. de nem fogadhatjuk el szavahihető -visszaemlékezőknek azokat, akik csak messziről látták, hírét hallották, vagy csak néha kaptak engedélyt, hogy leüljenek asztala végébe Márpedig épp ezek keltik hamis hírét: az irodalom budoárjába beleselkedő pletykaírók. az újságírói nagyotmondás bajnokai. 

Jellemzésükre mondjuk el, hogy van egy klasszikus Krúdy-adoma, amely szerint az elbóbiskolt Szindbád az asztala mellől szökni próbálkozó ivócimborát úgy parancsolta vissza, hogy boros- üveget vágott feléje. Erről az anekdotáról a "Krúdy világa* visszaemlékezői közül ketten is állítják, hogy velük történt meg. így terjedt a szelíden álmodozó, csendben darvadozó író rabiátus híre. Mert akik közelről ismerték, éveket töltöttek vele és mellette, azok ugyanúgy vallanak róla, mint -a kitartás és hűség bajnoka". Hargitay István. Kárpáti Aurél, aki majd egy évtizeden át mindennap találkozott vele — mint másik szigetlakó — nem látta soha ittasnak, legfeljebb egy kissé spicces volt.

Kaszás Dorottya (Moholy-Nagy  Képzőműv. egyetem) grafikája

Első pesti éveiben persze nem volt ritkaság a reggelig tartó muri,de a Szigeten, s később a Templom utcában olyan serényen munkálkodva éldegélt, akár egy bennszülött óbudai polgár. Máskülönben hogyan is született volna meg egy olyan életmű, amelyhez csak a Jókaié hasonlítható: 120 kötet könyv és több mint 2000 újságcikk. Voltak reggelig tartó boros kalandozásai, de a hajnal legtöbbször íróasztala mellett találta. 1925 júniusában így ír békéscsabai kiadójához, Tevan Andorhoz: »Minden nap várom önt felkelésemtől: reggeli 4 órától kezdve délelőtt 10 óráig.1930-ban ezt jegyzi fel magáról: »Reggel 6-kor kelek és dolgozom, s a fia szerint is hajnaltól délig dolgozott mindennap, egy ültőhelyében megírt egy ívet, akárcsak Jókai. 

4. 

Az utolsó garabonciás így emlékezett ezekre a hajnali órákra: 

— Az óbudai harangszó tíz esztendőn át minden hajnalon pontosan megérkezett a margitszigeti régi kastélyhoz, és besurrant a zöld zsalugáter kopott lapjai között, ott találva a korán kelő Krúdyt a görbelábú százéves kicsi asztal mellett. Az asztalka az ablak előtt volt, s első kézből kapta keletről a felbukkanó napfényt, amely vörös sugaraival beférkőzött a féligzárt zsalugáteren, és a múltszázadbeli porcelán tintatartón és porzótartón reszketve, szivárványszínnel hintette tele a diósgyőri árkust, amelyen páratlan gyorsasággal szaporodtak a lila tintás sorok. A zsalugáter. mely az elhagyott szülőföld, és egy régi ház felejthetetlen hangulatát varázsolta vissza, gondos őrzője volt egy-egy sonkacsontnak is, amelyen még bőségesen találhatott a szentesi csillagos bicska jóízű faragnivalót. továbbá egész, vagy fél rozskenyérnek, s annak a sötétzöld üvegnek, amely hasonlatos volt a bibliabeli özvegyasszony olajos korsójához, mert nem volt olyan reménytelen nap, ami felett ez az üveg ne diadalmaskodott volna. Amint ez a készlet az ablak közül az asztalra került, az engedelmesen rohanó toll egy időre udvariasan visszavonult a teleírt többrendbeli árkussal együtt, s eltűntek a nélkülözhetetlen pajtások is. akik álomban és valóságban egyaránt elmulattatták az előkelő házigazdát. De azért, csak úgy fél szemmel, az utolsó papiroslapra pillantott és a számozás vigasztaló könnyedséggel örvendeztette meg. A legfelső árkuson levő szám ugyanis azt mutatta, hogy az elkészült kézirat túlságosan is kielégíti majd valamelyik szerkesztőt... 

A munkaasztalnál hajnalozó írónál persze "-szenzációsabb- volt a napi száz fröccsöt ivó korhely. Így tették meg izgága duhajnak, gyorsan ütő verekedőnek, garázda lumpnak, akaratát mindenkire ráerőszakoló, félelmetes kegyetlen embernek. Akik azonban valóban ismerték, pontosan ellenkező képét hagytak ránk róla. Hargitay Pista szerint hallgatagon mélázó, csendben álmodozó férfi volt Szindbád. Herczeg Károly, a szigeti ezermester, aki tíz esztendeig élt közvetlen közelében, galambnál is finomabb embernek ismerte, s kedves főpincére szerint olyan halkszavú úr volt, hogy nincsen párja". Móricz Zsigmond is Krúdy legigazibb arcát mutatta meg Felejthetetlen szépségű nekrológjában: 

-Ártatlan ember, aki soha életében annyira sem bántott meg senkit, hogy valakin mosolygott volna.

A koronatanúknak higgyünk. 

TABÁNI TÁRLAT 1990

TABÁN KIÁLLÍTÁS A RÉGI ÓRÁSMŰHELYBEN


Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. július1996-07-23

Túl a Déryné cukrászdán, de a Vérmezőn még innen, szűk csíkján a Krisztina körútnak, mint valami bűbájos emlékkép, megmaradt néhány ház a régi Tabánból. Nem a nagyon régiből, nem a honfoglalás utáni Kis-Pestből, nem is a középkori Szent Gellértfalvából, Kelenföldből, Alhévízből, hanem a XVIII. század végi Tabánból. Annak a Tabánnak a maradványa, amelyet 1932-33-ban bontottak le teljesen a Nap-hegy és a Gellért-hegy oldalából, a budai vár déli karéja alól. 

Mit tudunk a Tabánról? A lexikonok korántsem teljes részletességgel számolnak be az egykori rác településről, a girbegurba utcácskákról, a tűzvészről, az Ördögárok árvizéről. Keveset tudunk a Tabánról, ezért hát szinte csodaszámba megy, hogy éppen itt, szemben a krisztinavárosi templommal és az önkormányzat századvégi épületével egy apró kirakatban korabeli rézmetszetek, fénymásolt grafikák a múltat idézik. Ne tévesszen meg senkit a díszes portál felirata: „Rill Imre órásmester, alapítva 1870- ben”. Mert a kis Tabán-kiállí- tás és a felirat is egyfajta emlékezés a múltra.

Rill Ágoston, az 1850-ben született nagyszebeni polgárgyermek - ki tudja, milyen indíttatásból - a kolozsvári Husznik János nagynevű órásmesternél kitanulva a szakmát Magyarországra telepedik.

így kezdődik a tabáni Rillek története. Mert órás lesz aztán Rill Ágoston fia, Rill Imre, s az ő utóda, a Krisztina körúti órásműhely és Tabán-kiállítás gazdája, őrzője, az 1909-ben született Rill Géza.

Bent a műhelyben száz év története keveredik. Száz év órástörténelme - három generáció mesterlevelei -, az ősök fényképe, százéves órák szerkezetének szép rajzai és persze a Tabán.

Olyannyira itt van, hogy városzerető polgárok, és gyakran a csak úgy arra járók is beköszönnek a boltba: „Benézhetünk?”

- Ötvenegy éve én tartom karban a Főposta ingaóráit. Én vigyázok a pannonhalmi órákra is. Amúgy már, nyolcvanöt évesen; csak szaktanácsadást vállalok, nem nagyon tudok már dolgozni az órákkal.

- De bejár...

- Hogyne járnék be, ez a műhely nem zárhat be. Igaz, az eredeti műhely az éppen szemben volt, az önkormányzat épületében, ott laktak a szüleim, még 1902-ben is.

Aztán hirtelen tanítómesteresre vált a hangja:

- Az óra az olyan, mint az ember. Az órás - mint egy orvos. Tudom jól, sok kórházat megjártam, szóval az órának is szervei vannak, ahhoz kell érteni. Nem, nem a kvarcórákhoz, az más. Nem legyintek rájuk, csak hát az igazi óra az a fogaskerekes, köves, súlyos óra, akár kicsi, akár nagy. Az órákban, mindegyikben benne az idő. Kétféleképpen is. Tudja, fiam, most másról is szó van, mint a mutatott időről. Arról a csodáról, hogy valamikor száz vagy kétszáz évvel ezelőtt valaki elkészítette, s most itt van a kezünkben, megjavítható, felhúzható, és aztán élni kezd.

- És a Tabán? 

- Az visszahozhatatlan. Nagy kár volt a lebontása. Hogy miért tették? Volt, aki azt mondta, amikor elkezdték rombolni, hogy zsenánt

volt a főkormányzó úrnak kinézni a királyi palota ablakán, és ezt látni. Tudja, milyen volt gyerekkoromban a Tabán? Kedves, meghitt, csúnyaságában is szép.

- Emlékeihez ragaszkodik ezzel a kis kiállítással?

- Megmutatni akarom. Meg aztán, hogy felhagytam az aktív órásmesterséggel, mit tehettem volna a kirakatba?

- Az emlékek?

- Aj, azt nem lehet elmesélni, de mondok egy furcsaságot: volt egy zárda a Gellért-hegy oldalában, s abban egy óvoda. Hát oda akart apám mindenképpen beszervezni, sikerült is, de csak egy feltétellel: lányruhában kellett járnom. Hát így lettem óvodista. Mondok mást: ki emlékszik már a Horváth- kertre? Tudja, be volt kerítve, estére bezárták, s csak reggel nyitották ki. Nap közben, de főleg este meg itt volt a Krisztinában a sváb korzó, mert igaz, korábban rácok lakták, de azért sok sváb is élt itt. Ha meg kirándulni akartunk, hát fölmentünk a Nap-hegy tetejére, akkora rét volt ott...

Mesél, mesél Rill Géza. Szülei galaci esküvőjéről, odavalósi volt édesanyja. Aztán a Werbőczi - ma Petőfi - Gimnázium rendjéről, a tabáni kiskocsmákról, utcai mosónőkről meg a nagy változásról, az autókról. És ismét az órákról:.

- Erőst bízok benne, hogy valamelyik unokámból órás lesz. Itt, a Tabánban.

S. Boda András

Helbing Ferenc: Tabáni részlet

SZTANKÓ GYULA. A TABÁNI ÉJ PIKTORA

További  éjjelek a festőtől a
TABÁN ANNO GALÉRIÁ-ban

AMI A TABÁNBÓL 1926-BAN MÉG MEGVOLT....

Ja és a híres tabáni kocsmák is üzemeltek még! Mert ugye  a végső bontás kezdődött csak 1933-ban

AZ ARANY MEG AZ ASSZONY

Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)1943-05-14 / 20. szám

(Riport egy ősbemutatóról)

Az Andrássy-úton mentein s egyre azt véltem, hogy Óbudán vagyok s a Templom-utcábaba igyekszem. Alacsony, kedves, öreg házba, ahol Gyula bácsi lakott. És ahol egy májushajnalon, kissé riadt, de még mindig férfias kézlegyintéssel fogadta a halált.

Istenem, hogy elfelejtették ...

Elfelejtették, de csak egy időre.

Őt... Krúdy Gyulát, a Belváros Hercegét, Őt, a porba tűnt Tabán Szinbádját, borok, sörök, szépasszonyok s lányok lovagját. Őt, a gyöngybetű elegáns óriását, álmok tudóját, az örök magyar irodalom Gazdag- szegényét.

Azóta, hogy itthagyta a Szigetet, a Belvárost, Óbudát, Tabánt s a boldog emlékű Mély Pincét, ahol Poldi bácsi egyetlen szál vályogossal muzsikáltatott- ahol halgatag szót váltott velünk, ahol Máraival és Várkonyi Titusszal, Poldival és a hűséges lelki segédtisztjével, Kállay Pistával iddogálva mulatta magát, itthagyta a vén szerkesztőségi szobákat, miniatűr asztalát s a gyertyafényt, amelynél írni kényszerült az óbudai templomutcai otthonban, mert ?., — bocsánat, — lovagiatlanul kikapcsolták a villanyát__ Itthagyott bennünket.de óriási örökséget mért ránk.

 Vagy száz kötet könyvet. Ó, Szinbád, ó, régi mesterem mily jó még boros hazatérés után is, így esős május hajnalon olvasgatni a Podolini kisértetct. Nagy, mélyen lélegző elbeszéléseket zord és mégis forró szívű lovagokról, pompás asszonyokról, akik úgy szívják ki lelkedet a szádon át, mint zsongó anyaméh a forró viráoport..
__

 Ó Szinbád, nagyköpenyes lovag, elmentél, de tudod-e, hányan utazunk azóta is a Vörös Postakocsin?.

Magyarország egyik legdaliásabb. soká legerősebb, legszebb férfia volt.

Kissé oldalt hajlott fejével, szelíd, nyírségi tekintetével, borús, magyar csillaglátásával milyen gyönyörűen mesélte a világ ábécéjét... Fejtett álmokat, fejtett bort, szőtt álmokat legendás hímzéssel, szeretett vörös, szőke, barna és feketehajú nőket, örök lovag volt, védvén polgári eszményeket, dicsérvén és átkozván vért és bort kedvelő éjszakákat.  Ővolt Krúdy Gyula.

Ő volt a legkülönösebb tragédia megláttatója, — mi történik, ha a férfi az arany miatt otthagyja az élet és a szeretem aranyát, a nőt...

Katona Nándor: Andrássy út esőben (olajfestmény)

Nos, esett az eső.

Az Andrdssy-úton mentem. Déli tíz óra volt. Zsebemben a m. kir. Operaház meghívója- Krúdy-opera főpróba! Igaz ez? Lehet ez?

Igaz volt.

*

(Gyula bátyám, bocsáss meg, de ezeket a kissé sírós, kissé büszke és nagyon boldog sorokat a Kéhli vendéglőben írom, a kis emléktábla alatt, amelyre ezt vésették Hegedűs Gyuláék: Itt szokott ülni barátaival Krúdy Gyula, a nagy 'magyar író...” Gyula bátyám, engedd meg, kértem egy fröccsöt, most „hozta ki" a Józsi, ó, olyan jó. Pincehideg.)

Szóval drága Gyula bátyám, bementem az Operába. Mert operát írtak szived, lovagiasságod és a múlt barnává melegedő mélyéből vájárolt művedből, amelynek címe: Az arany meg az asszony... A félhomályos nézőtéren úgy suttogtunk, halkan tisztelettel, mint a misét váró gyerekek. Tudtuk, nagyon szép művészmisét celebrál majd Kenessey Jenő mester, hangok és akkordok tudója, a kottás szóvivő, a magyar muzsika nemes éltetője. Gyula bátyám, micsoda ünnep volt! Tíz évvel halálod után, ott zengtek szavaid, veretes és tiszta zenei gúnyába öltözötten a m. kir. Opera színpadán. Ilyen mesét a lőcsei polgárokról, az okos, talán ravasz, de a maga küszöbén belől hatalmas úrról, aki legyőzi a király zsoldos kapitányát, meg az aranyról, aki már előbb legyőzi a kapitányt... Ilyen mesét, a hálókamrájában szenvedő gyönyörű és hűtlenségre oly könnyedén hajló széphitvesről senki sem tudott írni, csak Te. Csak Krúdy Gyula, daloltató boroknak hercege. Hogy mondjam el, mennyire nagyon mélyen a Te szíved íze van abban a zeneileg új alkotásban. 

Soraidat nem faragták versre. Te szólsz, Te mesélsz és szárnyat ad mesédnek a zene.

Gyula bátyám én tudom, hogy májusi távozásod tizedik esztendején, ott,ült él a nézőtéren te is Mint Mávilai Szinbád Ugye, tetszett az opera? Ugye, azért vannak még tiszta és lelkes híveid? Vannak Nagyon sokan.

Az opera, Gyula bátyám, az tíj, magyar Kenessey-Krúdy-opera áldozatosan nagy siker.

(Alássan jelentem Neked, Józsi, a fő pincér most hozta a második fröccsöt. Jó, pineehideg.)

Egyszerű szavakkal hadd mondjam el, nem vagyok zenekritikus és Egyed nem is ezért küldött el a főpróbára, ez a lap se zenei beszámolót vár tőlem, hanem valami mást és én ezt nagyon köszönöm, — szóval az idősebb férj, a lőcsei asszonyát és házát védő és visszanyerő polgárt Koréh Endre ábrázolta. Gyula bátyám, biztosan tudom, hogy nagyon tetszett Neked is.

 És, ugye, láttad szőke szépségében, forró vágyaiban, a szerelem édes és szőke aranyát, Osváth Júliát. Én könnyeztem, ittam a hangját, tragikuma szépségét, mozdulatainak tiszta báját. És mind a többi igen tisztelt énekes és komédiás uraimék, neveze lesen és főként Rösler Endre s aztán Laurisin Lajos, Komáromi Pál, Szabó Miklós, mind egész és lovagias lélekkel szolgáltak téged, színpadi életük létrehívóját, de eképpen Kenessey mestert aki beselymezte régi művedet a magyar zene eredeti és világgá induló szépségeivel.

Oláh Gusztáv megépített egy hatalmas, stilizált gótikus szobát. Esik a hó a színes üvegek mögött. Oly szép Gyula bátyám, meghatódtunk és Téged idéztünk.

Nádasdy Kálmán szíve minden szeretetél beoltotta a rendezésbe. Lehet. Te kissé halkítottad volna az arany miatt vérpadra kerülő kapitányt és az egész játékot, de hi szen -— a fröccsök és csókok mások néha itt, ott...

Hát ilyen nagy ünnepség van idelenn, Teérted drága Gyula bátyám!

Csillagod fényesen tündököl.

Krúdy operája mai feldolgozásban (részlet)

Kelt Budapesten, 1943. esztendőben, halálod havában, májusban.

Alázatos pohárnokod

BABAY  JÓZSEF

VALÓSÁG+ FESTETT MÁSA: TABÁN, FELSŐHEGY UTCA

ZÓRÁD ETA: TABÁN

TABÁNI ANNA BÁL ANNO

Feltámad a tabáni őslakók legendás Anna-bálja

FRISS UJSÁG

1939 július 16, vasárnap

Milyen volt régen és milyen lesz most a vígasság?

Tabán: már nincs, de tabániak vannak.

Eltűntek a Gellérthegy lankájáról az apró, omladozó házak, a macskaköves, girbe gurba uccák, a vén szederfák és Poldi bácsi vendéglője. Tabán pacsirtája ki tudja hol énekel most, ha még él ez az egykor szép napokat látott, volt bécsi énekesnő, s ki tudja, hol énekelnek a sárga kanárimadarak, melyek a kis ablakok mögött trilláztak, a sötét, levegőtlen szobácskákban? Hol játszanak a srammlik, melyek egykor itt muzsikáltak, és hol muzsikálnak a régi zenélőórák, melyek a szűz imáját és a Norma áriát játszották az öreg bútorok között. Tabán már nincs, de tabániak azért vannak. A rögtől elszakadtak, szétszóródtak a nagyváros minden irányában mégis tabániaknak tartják, mondják, magukat most is. Elsősorban azok, akik ott maradhattak az I. kerületben, mely az egykori Tabán kerülete volt, annak is a lebontott régi városrészhez közeleső uccáin, házaiban, ahonnan el-elsétálnak a Kőkereszthez, mely még ott áll régi helyén, az új környezetben.

Az őslakók, akik az évszázadokon át a Tabánban élő családokból születtek, nem felejtették el a régi Tabánt.
Holott nem volt  fényűző, kényelmes, fővárosias városrész. Elhanyagolt volt, rendezetlen volt, vad volt, de Tabán volt, és ennek a szónak varázsa, varázslatos ereje van ma is.

Az I. kerületi Iparoskör kebelében működik a Budai Iparos Kereskedő Ifjak Kultúr Egyesülete. Híres műkedvelő színjátszó társulata van, a testvéri összetartást, a jól végzett munka utáni polgári szórakozást ápolja. Tagjai Tabán őslakóinak utódai. Ezek most elhatározták. hogy július 22-én. szombaton feltámasztják a régi, legendás hírű tabáni Anna-bálat.

-Ez idézi fel az emlékezést, hogy milyen voltak régen a tabániak Anna-báljai.

Amikor az öreg Potorisics bácsi rendezte ....

A régi Tabánban alig élt úgynevezett kaputos* ember. A kézművesek, iparosok, munkások városnegyede volt, még régebben, a nagyapák és dédapák idejében a halászoké, vízimalmosoké és hajósoké.  A céhek már eltűntek, de a Tabán sokáig ápolta a céhhagyományokat, céhemlékeket. A Hadnagy utcai kedélyes kocsmában egy asztalnál borozgattak a kádárok, bognárok, lakatosok, asztalosok az öreg Potorisics bácsival, aki foglalkozására nézve nyugalmazott dunai hajóskapitány volt, és arról volt nevezetes, hogy csömört kapott a víztől, csak a borért lelkesedett. Potorisics bácsi nem volt mindig kapitány, nem volt mindig bácsi, fiatal éveiben dunai hajós volt, aki a Tabánban lakott, és lelke volt az ifjúságnak. A régi Anna bálokat ő rendezte, szárazon és vizen. Inkább vizen, mert ott összegyűjtötte hajóján a borozókat, a pajtásokat, a szépséges leányzókat és daliás ifjakat és a nyári estében, a csillagos ég alatt elvitte őket hajójával valamelyik dunai szigetre, a srammli-zenekarral, a cigányokkal, a sörös és boroshordókkal, a kolbászsütő asszonyokkal. a rácpontyot készítő öreg halászokkal együtt, úgy vigadtak szórakoztak hajnalhasadásig.

Potorisics bácsi előtt is rendeztek a tabániak Anna-bálokat, esztendőről-esztendőre. Előfordult hogy kedvük kerekedett és átrándúltak a Városmajorba, ahol akkoriban még a mariandli volt a divatos szerencsejáték, a városmajoriak saját termésű budai bort mértek, nem is kellett messze menniük szüretelni. Ott termett a szőlő a mostani Városmajor ucca tájékán, ha ugyan tavaszi áradásakor el nem pusztította az Ördögárok megdagadt vize. Céllövészet, tekeverseny előzte meg a báli mulatságot. Aki a hordó sört megnyerte, nyomban csapraüthette. aki a kakast nyerte meg: megkoppaszthatta és nyársrahúzhatta rögtön.

Anna-bál napján korán letették a szerszámokat a tabáni kézművesek és iparosok műhelyeiben. A fehérnép egész nap csinosította magát, a dalárda a torkát köszörülte, a cigány negyedik húrt kerített hegedűjére. Gondtalan, vidám, zenés. nótás, mámoros volt a régi tabáni Anna-bál, vendégeket is hívtak, nemcsak a Várból és a Vízivárosból, hanem a messze Pestről is, amellyel akkoriban a hajóhíd adta az együttélést, az összeköttetést.

Volt is híre, becsülete a tabániak Anna-báljának. Ha a Gellérthegy tetején rendezték, ahol akkor még csillagvizsgáló épülete állt a régi fából készült Gerendavár helyén kora délután kezdődött, ökörsütéssel, állatheccekkel és más szórakozásokkal.

Boltzárás után népies játékokkal

A feltámasztott tabáni Anna-bál este kilenc órakor kezdődik, julius 22-én. Boltzárás után. Külön hajót bérelt a szorgalmas, igyekvő rendezőség, mely a Gellértfürdő előtti hajóállomásról indul este kilenc órákor. Dunafüredre viszi a hajó a bálozókat. Ott kötnek ki. Fényáradatban siklik majd a hajó a csendes Dunán és a két partra el hallatszik az ének, a muzsikaszó. A lányok, legények magyaros ruhába öltöznek, Dunafüreden népies játékokat mutatnak be, tárogatósok édes-bús nótázása sír bele a dunaparti éjszakába és mire hajnalodik, még járni fogják a híres Kállay-kettőst.

Arra is gondoltak, hogy Isten ments, az időjárás elronthatja, az eső elverheti a mulatságot. Oda se neki! Ott a bérelt hajó és a dunafüredi tágas nyári fogadó, fő a jókedv, a bút, bánatot otthon hagyják ezen az estén, ezen az éjszakán a tabániak, akik az őslakók szellemében akarják az Anna-bálat áttáncolni, átmulatni a vasárnapi reggelbe. Az sem zavar, hogy az Anna-bál nem Anna napkor lesz- Anna napja hétköznapra esik. 
A hétköznap pedig a munkáé, a műhelyé, a bolté, a szaladgálásé, a küzdelemé és a hajszáé az élettel, a megélhetésért!

Vajjon- így volt ez régente is? Nem volt így. A régi Tabán őslakói megengedhették maguknak, hogy Anna napját, az ő hagyományos, legendás báljaik napját ünnepnapnak nyilvánították. Ma már ez lehetetlen. Lassan-lassan az ünnepnapok is munkanapok lesznek, olyan lázas a hajsza, olyan kicsi a kenyér és olyan kevés a pénz a kispolgárok erszényében.

A régi Tabán boldogabban, könnyebben élt, az őslakók ifjú utódai, leszármazottai viszont jobban tudják értékelni a mai életet s annak minden kis örömét, halovány szépségeit.

Hogy is énekelte a költő ezekről az utódokról?

„Lesznek-e oly boldogok, mint a holtak.

Kik a Tabánban oly boldogok , voltak?“

Hisszük, bízunk abban, hogy igen!

L. S.

*kaputos=hivatalnokféle

MA UGYANOTT........

Szilágyi György 
Új Magyarország, 1995. szeptember 

MA UGYANOTT......

Scmidt Nábdor: Tabán anno 1925

Megkértem a szerkesztőt, hagyja „érvényesülni" a maga teljességében a fenti régi fényképet, amely az egykori Tabán egyik hangulatos utcáját ábrázolja. A kép sok mindent elmond helyettem, én ugyanis nem mondok semmit... Még kísérletet sem teszek arra, hogy „vetélkedni" kezdjek a valamikori török idők maradványaként Budán „felejtett" Tabán (Rácváros) mérhetetlenül gazdag irodalmi és történelmi tárházával. Akit közelebbről érdekel a legendás hírű „várostöredék" története, csekély utánajárással megtalálja a „jobb" könyvtárakban, neves magyar írók és történészek jóvoltából. Egyvalami biztos: 1933-ban bontották le a Tabán épületeit, s főváros lakosságának reménytelen tiltakozása ellenére. Nagyszabású „sajtósirámok" előzték meg „sírbatételét"... Mutatóba egy rövid cikkrészlet: 
„Nem szabad szó nélkül elmenni a barbár cselekedet mellett. A tabáni házak kincset érnek, csodaszép emlékek. A gangok vaskorlátait művészek csinálták. Sipőcz polgármesterhez fordulunk, ha még nem késő. Emelje fel tiltakozó szavát a Tabán lelketlen eltüntetése ellen. Bűn csákánnyal nekimenni a török időkből itt maradt műremekeknek. Csináljanak itt egy író- és művésznegyedet, adják ki a házakat íróknak, újságíróknm, festőknek, szobrászoknak. Költők tanyája legyen a Tabán. A Fehér Sas-utca virágos udvarai teli felßtökkal, madárkalickákkal. Itt minden terméskő, ezek a házak elélnek még száz évig. A Hadnagy-utca régi szederfáit nem szabad ledönteni, a Kereszt-tér s a Holdvilág utca romantikus interieurjét szétzúzni. Ennél szebb ésfestőibb utcát a legnagyobb művész sem tud alkotni. Maradjon mega Tabán, hagyják meg a csodaszép utcákat, udvarokat, a kis, édes ablakokat. Ne tüntessük el a föld színéről múltunk legszebb régiségmúzeumát." 

Ötéves lehettem, amikor anyám időnként elvitt magával látogatóba Budán élő nővéréhez, a Városmajor utcába. Villamossal mentünk át a régi Erzsébet hídon, útközben alkalmam nyílt megbámulni a Naphegy oldalán „kuporgó" Tabán szembetűnően apró házacskáit. Láttam, de nem jártam ott soha. Hallani viszont sokat hallottam róla, főleg az akkori „öregektől", akik gyakran emlegették előttem legénykoruk aranyfényű tabáni napjait. Mindazt, amit a tájékozott olvasó tud a Tabánról, én is tudom, elmondani azonban lehetetlen! Amikor „ugyanott" jártunk a fotóskislánnyal, érdeklődve nézett a parkosított hegyoldalra. - Mit fényképezzek le, a fákat? Mindegy, mert amit látsz, ott volt valamikor a Tabáni 
Nehezen hitte el, hogy az 1529-ben épült és négyszáz év előttinek megmaradt Tabán, Budapest egyetlen excentrikuma a maga török hódoltságbeli jellegével, a '30-as évek első felén örökre eltűnt. A „Kis-Gellérthegy" oldalán kahyargó girbe-görbe utcák mentén felsorakozott házflcök, palánkos kapualjak, híres-neves borkimérések, csodás ízű magyar, sváb és szerb ételeket kínáló fogadók, zöldellő bokrokkal, gyümölcsfákkal beültetett udvarok emlékét elnyelte az örvénylő idő. A romantikus elnevezésű utcákkal együtt. Nincs többé Cipó utca. Arany Kacsa utca és Arany Kakas utca. Bár az első szárnyas a Tabán lebontása után 16 évvel alaposan belehápogott a magánéletembe. 
Honnan is tudtam volna 1933-ban, hogy 1897. január 25-én, a dzsámiból átalakított Alexandriai Szent Katalin római katolikus plébániatemplomban, Zierer Károly tabáni plébános előtt Holler Szilárd helybeli napszámos örök hűséget esküdött az Arany Kacsa utcában lakó Schidlik József lámpagyújtó Erzsébet nevű leányának. Azt még kevésbé, hogy 1898-ban született leánygyermekük, 16 éves korában, 1914. december 28-án házasságra lép Gürtler János szűcssegéddel. Utóbbi frigyből három gyermek született: egy fiú és két lány. Az idősebb leányt 1949. tavaszán feleségül vettem. Három fiamat köszönhetem neki. Negyedszázadnyi házasság után távozott az élők sorából. 
Néha eljátszom a gondolattal: ha a múlt században bontják le a Tabánt, Holler Szilárd sohasem találkozik Schidlik Erzsébettel, én pedig Gürtler Ilonával. Lám, ez is egy igaz „tabáni legenda" a sok közül. 
Aminthogy az is igaz: Isten útjai kifürkészhetetlenek...