KELLÉR DEZSŐ
vendégkönyve
M árai Sándor, a „Föld, föld” című könyvében egy szívszoritó naplójegyzetben gondol vissza utolsó találkozására Krausz Poldival, a tabáni Mély pince harcsabajszú tulajdonosával. Negvennégyben, a márciusi, vészjósló vasárnap után, amikor a megszálló nácik már szedték össze a zsidókat, váratlanul beállított lakásába a vendéglős. Hóna alá szorítva hozta legféltettebb kincsét, a vendégkönyvet, amely az író- és művészvilág kiválóságainak följegyzéseit tartalmazta, köztük legkedvesebb törzsvendégének, Krúdy Gyulának apró betűs beírását is. Azt kérte az Írótól, hogy vegye át és őrizze meg az utókor számára. Márai nem teljesíthette a kérését, mert saját könyvtárát sem érezte biztonságban. (Szimata nem csalt: egy romhalmazt talált a helyén amikor a háború után visszatért elhagyott lakásába.) Poldi bácsi szomorúan távozott és ahogy Márai írja:
„ . . . az album velepusztult, amikor a
közeli napokban elvitték, feleségével,
Poldi nénivel együtt az újlaki téglagyárba s aztán onnan tovább, a lengyelországi megsemmisítő telepre.”
így tudta, amikor ezeket a sorokat naplójába feljegyezte.Akkor a fellélegzés, az újra kezdés bódult forgatagában, a felröppent hírek kavargásában mások is így tud ták, ahogy visszaemlékszem,jómagam is. Csak később derült ki, hogyKrauszék egy zuglói lakásban dekkolva szerencsésen átvészelték a világháborút. A néninek már kevés jutott a békéből, de a szívós Poldi bácsi kihúzta ötvenötig, akkor fejezte be életét a Szövetség utcai klinika egyik kórtermében. Nyolcvanöt évet élt.
Utolsó kívánsága az volt, hogy hozzon az unokaöccse egy fél liter bort a szemközti vendéglőből.És az album ? Nem pusztult el. Csodák csodájára megmaradt. Egy New Yorkban élő asszonynak, Mrs. Joly Nánásinak köszönhető, hogy átmentette és pár évvel ezelőtt a Petőfi Múzeumnak ajándékozta. Nánásiné nem más, mint Krausz Poldi unokája, aki férjével, a Magyar Színház egykori fővilágosítójával harminchatban vándorolt ki Amerikába.
Törzs Jenőt is rá akarták beszélni, hogy tartson velük, de a neves színművész nem állt kötélnek. Viszont arra kérte őket, vigyék magukkal a két fiát, akiknek jövőjét, az egyre fenyegetőbb légkörben jobban féltette, mint a magáét. így aztán a Nánási házaspár a két Törzs gyerek kíséretében telepedett át a tengerentúlra.
A kezdet nem volt könnyű, de a gyakorlatias érzékű szakember idővel az új közegben is feltalálta magát. Sőt, mást is feltalált, például a fémből készített karóraszíjat, amivel megalapozta egzisztenciáját. Amikor én 69-ben, egy amerikai turné alkalmával megismertem őket, akkor már a gazdag Nánásiékkal találkoztam. Egy fényűző fogadással tiszteltek meg minket, amelyre Karády Katalin, Fellegi Teri, Carelli G ábor és még több kinn élő művész is hivatalos volt. Megtudtam, hogy olyan magyar művész nem fordult meg New Yorkban, akit ők nem láttak vendégül. Aki csak jött az óhazából és valami köze volt a pesti színházakhoz, azt elhalmozták gyengédségükkel.
A hajdani „szaki” még évtizedek múltán sem tudott elszakadni a festett kulisszák világától. A hetvenes évek kezdetétől egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig, feleségével együtt minden nyáron hazalátogatott, hogy még az itteni túlélőkkel elbeszélgessen egy mindinkább távolodó színházi világ ködlovasairól, Sebestyén Gézáról és társairól. Hiszen már csak itt lelt befogadóra az olyan történet, hogyan marházta le őtBródy Purtyi, a Magyar Színház akkori igazgatója, amiért a főpróbán lila helyett sárgát adott be a reflektorba. Persze, a felesége családi kapcsolata folytán szó esett néha a Tabánról és a Mély pincéről is. így kaptam hírt a megőrzött vendégkönyvről.
Amikor Joly asszony értesült tőlem, hogy az nálunk milyen különleges
várostörténeti értéket képvisel, a New York-i konzulátus közvetítésével ajándékozta a Petőfi Múzeumnak.
Az album a harmincas évek elején került a vendégek elé a tarka terítős asztalokra. Akkor kongatták meg a harangokat a Tabán felett. A derék vendéglős gyermekeinek ajánlja a könyvet, azzal majd büszkén odaállhatnak ember és világ elé, hogy apjuk, a Poldi bácsi, és anyjuk a Poldi néni, „mindenkitől szeretve és tisztelve voltak.”
Bevezetőként közli illusztris törzsvendégeinek listáját.
Elsőnek- Kepes tábornok-főtörzsorvost említi, a Ferencz József föld felfedezőjét. Aztán jönnek az írók, hírlapírók, művészek és a sok ismert név között büszkén
fedeztem fel Andor bátyámét is, akit már fiatalon az a megtiszteltetés ért, hogy odaülhetett Gyula úr asztalához.Tallózván a bejegyzések között, Szerb Antaltól kettőt is találtam. Mind a kettő csak egyetlen mondat.
1935 május 14-én ezt jegyezte fel: „Ma új életet kezdek.” A másiknál
nincs dátum és csupán ennyi: „Éljen Kossuth.”
A legötletesebb talán Szép Ernő
két soros versikéje:
„A derék Krausz Poldi,
olyan magyar, mint Toldi.”
Krúdy sorai úgy dőlnek féloldalra, ahogy az író a fejét tartotta csöndes poharazgatás közben.
„Bizonyítvány .
Ezennel bizonyítom, hogy Krausz
Poldi Mély pincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem.”
Budapest 1931 május 31.
Krúdy Gyula
Székely Mihály, mint egyik leghűségesebb törzsvendég azon kesereg, hogy a vendéglő éppen akkor szűnik meg, amikor ő Pestről átköltözik Budára.
„Most, hogy közelebb jöhetek magához Poldi bácsi, hát elmegy! Remélem nem hagy bennünket cserben, és legalább megígéri, hogy budai marad. Rám mindig számíthat, mint igaz jó barátjára a legmélyebb pinczehangoktól a legmagasabb és legszebb
női szopránig. Székely Mihály.”
Keresztury Dezső, 1931 szeptember 6-án, huszonhetedik születésnapját ünnepli a Mély pincében és ezt verssel örökíti meg a vendégkönyvben.
„Messze van odáig,
Jó Buda-váráig,
De eljöttem ide mégis
Poldi bá’ boráért,
Nem is a boráért
Csak egy barna lányért,
Fekete szeméért
Édes szép csókjáért,
No, eddig van:
Dr. Keresztury Dezső
a berlini egyetem magyar lektora,
írtam saját vérem helyett csopaki
borral.”
Szánthó Dénes, hirlapíró ugyancsak verssel szerepel: „Adjon Isten 3
B-t, Bort, Búzát, Békességet,
Adjon Isten három P-t
Poldinál Poldog Pékevilágot.”
Mihályfi Ernő és hitvese, a drága
Filo, a zárás napján vigasztalják a
vendéglőst:
„Poldi bácsi ne sajnálja a romokat.
Boldog új életet kívánunk az utolsó
estén.”
Végül: Bóka László nem vethette
meg a jó borocskát, többször is találkozunk a nevével. Az egyik bejegyzése így szól: „A Tabánt le lehett bontani, de Poldi bácsi örökkévaló.”
*
Hát ennyit a Mély pince megkerült
vendégkönyvéről. Úgy látszik, a közmondás, hogy a könyveknek is megvan a maguk sorsa, a vendégkönyvekre is vonatkozik. Poldi bácsié ötven év múltán a tarkabarka asztaloktól eljutott a múzeumba. Már ott őrzi emlékét a lebontott városrésznek,
ahol girbe-gurba, kacskaringós, macskaköves utcák vezettek Krúdy Gyula kedvelt vendéglőjéhez. Vargha Balázs szerint „írók aranyozták be a Tabán glóriáját.” Hadd tegyem hozzá, ennek az arany glóriának a fénye felcsillog a Mély pince vendégkönyvének az oldalain is.
Forrás:Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1987
A teljes vendégkönyv fotókópiája:
https://melypince.blogspot.com/2010/05/vendegkonyv-anno-1918-1933.html
Képek:Tabán Anno,Szentkeressy Ngy Károly933.html
(a vendégkönyv Tombor János, Poldi bácsi dédunokája ajándéka Tabán Anno-nak-
