1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2018. május 25., péntek

2018. május 22., kedd

IN MEMORIAM LÁMPÁS RUDI

Hamarosan 89 éve lesz , hogy a Friss Újság leközölte: meghalt Lámpás Rudi, aki majd 40 éven át kísérte a a sötét Kereszt térről, az Albecker féle vendéglőból a kapatos vendéget a fényben fürdő a rác-fürdőig,a villamos végállomáshoz. Rudi bácsi a maga idején fogalom volt. Ma is elkelne egy lámpás ember, aki az újságok terjesztette sötétséget és homályt  eloszlatná  mécsesével, hogy tisztán lássunk a világ dolgaiban . ...


ÉS LÁMPÁST ADOTT KEZEMBE  AZ ÚR...
 
Ezt egy illuminált állapotban botorkáló külföldi  úriember  jegyezte meg félhangosan, miközben a macskaköveken bukdácsolt Lámpás Rudi mögött és méltatlankodott, hogy senki nem érti frappáns humorát. Honnan is tudhatták volna , mire célzott,hiszen B.Aldrich ez évben megjelent világhírű regényét még senki nem olvasta, egyrészt mert nem tudtak angolul, másrészt mert el se ért a Tabánig a könyv híre. A pesti vendégek különben sem olvastak remekírókat, Rudi bácsi maga 46 éve még újságot sem. Nem járt moziba sem, azt se tudta mi az! A világ híreiről  az esti séták alkalmával értesült a vendégek beszélgetéseiből. Nem árt,ha megsaccoljuk  azt is , ki az az úr,aki kezébe adta a lámpást.
Az Úristentől távol áll, hogy munkához juttassa a munkanélküliekeket; aki egy egész világot teremt, ilyen apró-cseprő ügyekkel nem foglalkozik. Talán a vendéglő előző tulajdonosa, Albecker Antal elődje vetette fel a témát, hogy megoldást találjon  a Kereszt tér közvilágítására. ami igen összetett  probléma volt.Nem csak a láb alatti kövek, buckák okoztak fejfájást a teli hassal és kótyagos fejjel hazafelé igyekvő népeknek, de a téren legelésző kecskék, s a pocsolyákat túró malacok is.A vendéglő valamikori tulajdonosa roppant egyszerű, de hatásos ötlettel állt elő,: valakinek le kéne kísérnie a kuncsaftot  a villamosig,vagy legalábbis  egy közvilágítással  ellátott helyig.
Több sikertelen próbálkozás után  Lámpás Rudi bácsi váltotta be az álláshoz fűztött reményeket. Nem is kért a munkáért sokat. Törzshelye a boltíves bejárati kapu alatt volt, ahol szemmel tarthatta az érkező s főleg a távozó vendégeket., hiszen belőlük élt. S hogy az idő kellemesen teljen, a tulaj néha kiküldetett egy -egy fröccsöt a kapu alatt  szobrozó Rudi bácsinak. Persze , a pincérek is megszerették  a lámpás "kollégát"s legtöbbször fröccs helyett tisztán hozták a pohár borocskát.
Rudi bácsi komolyan vette az állás nyújtotta lehetőségeket, megbecsültea belé vetett bizalmat. Ha egy -egy vendég vagy netalán
többfős társaság cihelődött a boltív alatt  útrakelni  a biztonságosab fények felé, szótlanul élükre állt, lámpását magasra emelve , hogy mutassa az utat. Azután,ha beálltak mögéje felsorakozva ,ugyancsak némán  megindult a menet,csak egy- egy akadály előtt  mormolta félhangosan-mintha nem akarná megtörni hangjával az éjféli csendet-vorsicht! vigyázat!.-
-Nem egy szószátyár tipus az öreg-folytatta a külföldi úr a maga nyelvén-megérdemel némi  borravalót!

A társaság ,leérve a Rácz fürdő villamos végállomásához, a világvárosi fények alá  egy és két pengősöket dobált Rudi bácsi kalapjába, amiket  mint visszajárót nyomott kezükbe az imént a főpincér. Az öreg szótlanul biccentett köszönetképpen és lámpását meglengetve visszafordult  a Kereszt tér irányába , hogy újabb  vendéget igazítson útba- .Egyre inkább tudatosult benne,hogy néki komoly hivatása fényt hozni az emberiségnek. Küldetéstudatát egyáltalán nem befolyásolta a tabáni közvilágítás időközbeni  villamosítása, a kivilágított utcákon is lekísérte a vendéget halovány lámpásával

Újsághír:
Friss Újság 1929 június  19

— Meghalt a lámpás Rudi. Budán, a kereszttéri nevezetes kocsma kapualjában üldögélt évek hosszú sora óta egy görnyedt háta, borostásképü emberke. Állt mellette a pádon egy „hosszulépést* tartalmazó spriccerespohár, előtte pedig, a földön afféle fogautyus bányászlámpa, amelyben egy szál gyertya halovány fénye pislogott. A spriceer és a lámpa tulajdonosa, a görnyedthátu ember — a lámpás Rudi volt. Volt, — mert tegnap felköltözött Rudi ebből az árnyékvilágból, ahol a maga kis lámpásával igyekezett világosságot deríteni, amennyire a hivatásához tartozott. Lámpás Rudi ugyanis a jókedvű, becsipett vendégek előtt haladt a Kereszt-téren a pislogó lámpásával és világította az utat, amíg el nem jutottak az első gázlámpáig. Itt aztán borravalót kapott a lámpás Rudi, aki erre visszavonult a fröccsöspohara mellé. Most immár az élők sorából is visszavonult Rudi oda, ahol nem kell gyertyával világítania — a túlvilágba. Vele sírba szállt a régi Buda egyik ismert és érdekes figurája.

További cikk a témában:

http://taban-anno.blogspot.hu/search/label/L%C3%A1mp%C3%A1s%20Rudi

    

2018. május 16., szerda

EMMY, AVAGY A HUSZÁRGARNIZON MULAT....

Mulat a garnizon

Rákosi Viktor „Emmy“-je filmen 


Elegáns autók gördülnek a népszerű budai vendéglő kapuja elé. Nem szokatlan látvány az esti órákbán, de most délelőtt van és kánikulai meleg. így kissé feltűnően hat, hogy a kapuban délceg, fiatal tisztek fogadják az autókról leszálló dámákat és kísérik őket a kapun keresztül a felvirágozott bálterembe. .. 
stáblista a film elején

A csendes budai utcában csakhamar híre fut, hogy filmfelvétel készül. És csakugyan, máris feltűnik a rendező Székely István vállas alakja asszisztenseivel, Major Dezsővel és a némafilmek idejéből ismert Balogh Bélával. Itt van Gál Ernő is. A produkcióvezető egy frakkos emberrel tárgyal, aki nem más, mint Lengyel József, aki annak idején színpadra vitte Rákosi Viktor napsugaras regényét, az Emmy-t, Mihály István viszont filmre dolgozta át s a színész-szerző most — pincérszerepet vállalt a darabjában. Az Emmy filmváltozatának néhány fontos jelonetét veszik most fel itt a budai vendéglőben. Az emelvényen elfoglalja helyét ifj.Banda Marci és zenekara és Székely István intésére rázendít Fényes Szabolcs pompás muzsikájára. És megkezdődik a mulatság: a vidéki helyőrség tisztikarának estélye az ezredes menyasszonylányának tiszteletére
. Az ezredes: Rajnay Gábor. A leánya: Ágay Irén. Korponay főhadnagy, a vőlegény: Jávor Pál. És körülöttük csupa kedves, ismerős arc: Gombaszögi Ella, Páger Antal, Kabos Gyula, Gózon, Ihász Lajos, Makláry és még sokan népszerű színészeink közül. A bonyodalmat egy Tapsi nevű hölgyike (Erdélyi Mici) okozza, a vőlegény régi szerelmese, aki váratlanul megjelenik a bálon. De a mulatság, a jókedv azért nem csökken. Igazi békebeli hangulat tölti be a termeket, mint ahogy az ilyen hét megyére szóló huszármulatságokon már lenni szokott. Boldog, verőfényes mosoly az egész darab, amelyet átmelegít néhai jó Rákosi Viktor szívbeli humora. Nem kétséges: az Emmy épp olyan siker lesz filmen is, mint volt regény alakjában és később színpadon.


Főcímdal Jávor Pállal és Ágay Irénnel,
háttérben ifj.Banda Marci és zenekara



8 Órai Ujság, 1934. augusztus (20. évfolyam, 172-196. szám)1934-08-28 / 193. szám

A film linkje a You Tube-on: 

https://www.youtube.com/watch?v=axCTNs2qoBw

NYÚL GERINC, AVAGY A VADSZEZON.............

Nyúl Gerinc, avagy a  vadszezon....

Daloljuk el a pesti nyúlnak érzelmes szép történetét!..

Nem arról a nyúlról szól a dal, mely néha csincsilla néven. néha csak szibériai oposszum néven szerepel a szűcs kirakatában. Arról a nyúlról beszélünk, amely még nem jutott el ahhoz, hogy drága prém legyen és mint „Nyúl gerince“ még itt jár közöttünk. 
Ám, hogy mi történik Pesten a nyúllal, amíg mint „Nyúlgerinc" asztalra kerül, azt nem lehet egyszerűen elmondani. Fantasztikus történet ez, amelyhez tudni kell, hogy vannak, akik a lélekvándorlásban hisznek és különösen oka van hinni ebben — a nyúlnak, amely leginkább tapasztalja, hogy hányféle alakban töltheti be szerepét a földön. 
Nagy tájékozatlanságra vallana tehát, ha azt hinné valaki, hogy például a nyúl élete azzal, hogy feltálalják, véget ér. Lehet, hogy másutt így van, de tudni kell, hogy Pesten a nyúl azzal, hogy asztalra kerül, még távolról sem fejezte be életét. A legtöbb ember ugyanis nem szereti a nyulat, melyről a pesti ember körülbelül csak annyit tud, hogy a nyúl a vadszezon egyik nevezetessége, amit legalább egyszer meg kell kóstolni s amelyet meg is lehet enni, ott is lehet hagyni. Ott is hagyja rendszerint, mihelyt társadalmi helyzetének eleget tett a szomszéd asztal figyelme előtt azzal, hogy megrendelte a nyulat. Mert vadat enni éppoly előkelő dolog, mint ahogy otthagyni sem utolsó élvezet. 
A nyúlnak tehát a megkóstolástól a be nem következő elfogyasztásig van ideje gondolkodni, hogy hogyan és mily alakban folytassa vándorlását a földi utakon. 
És hogy a nyúl ily gondolkozásra képes, sőt életének forgandóságai felől tökéletesen '' tisztában van, azt mi sem bizonyítja meglepőbben, mint a következő eset.

A pesti ember, amikor délben meghitt családi körének asztalához ül, behozzák neki a vadszezon első nyulát, vadszószban,  gombóccal. Barátunk, mivel a nyúllal nem tud rögtön megbarátkozni, — hogy pesti. idiómával éljünk: „auf alle Fälle“ — előbb  a gombócot vágja föl. E pillanatban kiesik az eszcájg a kezéből, mert képzeljék, mi volt a gombócban? A gombócban egy levél volt, a levélkében pedig a következő sorok: 

Tisztelt uram!

Tegnap este, amikor magam maradtam a konyhában és arra gondoltam, hogy ma önnek föltálalnak és Ön esetleg meg fog enni, olyan részvétet éreztem Ön iránt, hogy felhasználva a szakácsné távollétét, azonnal megírtam ezt a levelet. A levelet gombócba fogom tenni, mert tudvalévőén abba mindent belefőznek és így remélhetem, hogy az én írásom is akadály nélkül eljut Önhöz. 

Igen tisztelt uram!
 Arra akarom figyelmeztetni, hogy ha ön ma engem megesz, akkor mától kezdve a vadszezon végéig, igen sokszor fog még nyulat kapni kedves nejétől, míg ellenben, ha ön nem ragaszkodik ahhoz az ostoba előítélethez, hogy nyulat enni előkelő dolog, akkor én folytathatom életem fáradalmas, de szép vándorútját, míg Ön hosszú időre ismét rendes ételekhez jut és megmenekül a vadszezon apró meglepetéseitől. 

És hogy milyen nagy oka van Önnek engem a szőnyegre kiborítani — ígérem, nem hagyok kitörülhetetlen foltot, — annak bizonyítására engedje meg, uram, hogy életrajzomat dióhéjban elmondhassam.

Ime:
Erzsébetfalván születtem. Szüleim szegény, földhözragadt nyulak voltak, akik neveltetésemről nem gondoskodhattak, így már igen korán magamnak kellett magamat eltartanom. Egy év múlva egy körvadászat alkalmával terítékre kerültem. Ha jól emlékszem, az Önök egyik kitűnő művésze okozta vesztemet. E rettenthetetlen vadász fegyverével szemben minden óvatosságom hiábavaló volt, mert hiszen ez alkalommal is úgy történt a dolog, hogy vadkacsára célzott és — engemet talált. A vadászatról engem egy ügyvéd vitt haza, akinenk a felesége eladott egy vendéglősnek. Ez sok, sok évvel ezelőtt történt. A vendéglő rosszul ment, megbukott és én a csődtömegbe kerültem. Félév múlva licitáció útján egy másik vendéglőshöz kertültem, akinél alkalmam volt megtanulni a vendéglői szakipart. Ezen az akadémián tíz hónapig voltam. A szakácsmüvészet minden titkába beavattak ez idő alatt. Voltam fácán, voltam — minden tiltakozásom ellenére — idei liba. Később áttértünk a tésztanemüekre. Többször szerepeltem mint csokoládés felfújt. De hagyjuk a részleteket’ Elég annyi, hogy mindig szerencsém volt és visszakerültem a konyhába. Két év múlva a gyorsvonat étkezőkocsiján tanulmányútra mentem Svédországba, hogy a kesztyűipart tanulmányozzam, ahol tudvalevőleg a kesztyűk is nyúlnak, tehát velük közeli rokonságban vagyunk. Azután hazajöttem Magyarországba és ismét egy vendéglőben kaptam alkalmazást. Egyszer egy budai vendéglő szeparéjában találkoztam uraságod kedves nejével, őnagysága akkor egy monoklis fiatalemberrel volt ott. Ha ezzel talán olyan dolgot árultam el, amelyről Önnek nem volt tudomása, megnyugtathatom, hogy köztünk marad... Denikve, őnagysága sem evett meg, sokkal izgatottabb volt, semhogy enni tudott volna. Egy év múlva egy hajószakáccsal kimentem Amerikába, ahol egy filmen is szerepeltem és ott is tanulmányoztam a vadszezont. De a honvágy visszahozott. Ekkor egy ablaktisztító vállalathoz kerültem, ahol hónapokig ablakokat tisztítottak velem. Ez nagy strapa volt és bizony egy kissé elrongyolódtam. Kidobtak ... Innen egy vásárcsarnokba kerültem, ahol egyideig mint vagdalékot árultak, de mivel így semmire se mentek velem, összeenyveztek valahogy és mint idei nyúl kerültem ismét eladásra. Tegnap azután megvett az ön szakácsnéja. Mondanom sem kell, hogy rajtam is egész szép kis összeggel meglopta önt. És most itt vagyok az ön asztalán. 
Én becsületben őszültem meg, Uram és becsületben szeretnék meghalni. Ezért írtam ezt a levelet. Ne egyen meg. Dobjon ki. Dobjon ki, ha másként nem megy, a feleségével együtt, akit — mint említetem már — ismerek és aki megérdemli, hogy ön elváljon tőle, ha ilyen ételeket ad önnek.

 Az ön őszinte tisztelője
                                Nyúl Gerinc. 

Eddig szól a pesti nyúlnak érzelmes szép története. És ebben csak egy tanulság van, hogy Pesten minden második nyúl mellé oda lehet tenni ezt a levelet. 
Li.

8 Órai Ujság, 1925. november (11. évfolyam, 247-271. szám)1925-11-01 / 247. sz