HÓHÉR HÁZA A GELLÉRTHEGYEN

 

Historia, 2. évfolyam (1929.) 3. szám

Pestbudai emléklapok.

Dr. Kovács Lajos: A budai hóhérház. 

 A Rózsa-domb alján, a Keleti Károly- és Bimbó-utcák sarkán állott egy régi kúria, melynek az elmúlt 120 esztendő alatt nem egy előkelő lakója volt: püspök, gróf, báró, egyetemi tanár. A gazdasági helyzet javidásával megindult építkezés ezt a régi házat is csákány alá juttatta. Mikor az alapot bontották, különböző csontmaradványok kerültek elő a földből, ami a környékbeliek közt sok mende-mondára adott alkalmat. A vidék őslakói pedig összefüggésbe hozták e leleteket egy még ifjúkorukban az öregektől hallott hírrel, hogy az egykori budai hóhér lakott e házban. 

A rendelkezésünkre álló adatok megerősítik ezt az állítást. Miután Buda-várát visszafoglalták a törököktől ós a város lakossága szaporodott, pénzügyi helyzete javult, egymásután szerveztek új állásokat a megsokasodott teendők elvégzésére. A hóhéri teendőket eleinte a törvényszéki szolga látta el, később szétválasztották munkakörét. A hóhéri munkakör intézését az eddigi törvényszéki szolgára bízták, aki már gyakorlott ember volt s évi fizetés mellett természetbeni lakást is adtak neki. Az első hóhérszállás a Halászvárosban volt, mely a Várhegy alatt terült el az Ybl Miklós-tértől a Lánehídig. Az az épület, amelyben a bakó 1755-ig lakott, a Duna közelében húzódó házaknál magasabban, a hegy első emelkedésén állott. Ekkor azonban más lakásról kellett gondoskodnia a városnak, mert a legfelsőbb katonai parancsnokság veszélyesnek találta ezt az épületet közelben lévő lőpor- és anyagraktáraira. 1754. november 12-én szólította fel a helytartótanács a budai városi tanácsot, hogy másutt adjon lakást a hóhérnak. A tanács a város súlyos pénzügyi helyzetére való utalással felmentést kért a parancs teljesítése alól. Ekkor a kancellária elé került az ügy, amely helybenhagyta a helytartótanács intézkedését. Most már a budaiak sem halaszthatták tovább a parancs teljesítését s csupán azt kérték, hogy könnyítsenek az utóbbi évek folyamán állandóan emelkedő adóterheiken.

        Valószínűleg ennek a kérésnek volt az eredménye, hogy a helytartótanács 1755 március 4-én kelt leiratában értesítette Buda-város hatóságát, hogy a hadipénztár az előző évre befizetett hadiadójukból 1067 frt 21 kr-t nyugta ellenében visszafizet. Az eredmény elérésében sok része lehetett gróf Nádasdy Lipót kancellárnak, akit a budaiak február 3-án közbenjárásra kértek fel, később pedig köszönőlevelet küldtek neki.Erről a régi hóhérházról még annyit tudunk, hogy egyelőre a parancs ellenére sem bontották le, hanem csak kiürítették. Az értéke pesti mesteremberek becslése szerint 931 frt 21 kr volt. 1770-ben leégett, ekkor lebontották, köveit pedig a budai városházához és utcakövezéshez használták fel. 

Új hóhérház számára az országúti zsidótemetőből hasítottak ki területet. (Ez lehet a magyarázata annak, hogy a lebontásnál most csontok kerültek napvilágra.) A zsidótemető a mai Keleti Károly- és Bimbó-utca, továbbá a Bimbó- és Tudor-utca sarkánál feküdt. Az épületet a Keleti Károly-utcai oldalon emelték. Már 1755 tavaszán nekiláttak a munkának és június elsején fizette ki a házipénztár az építést végző mesteremberek első számláit. Az épülettel ellátott területet a telekadókönyvek 178 négyszögölölnek tüntetik fel, azonban az udvarok beszámításával a házhely 317 n-ölet tett ki, amint ezt későbbi felmérések mutatják. Az építési költségek több mint 1000 frt-ra rágtak. A ház mellett egy 456 n-öles rét feküdt, melyen a hóhérfelszerelések raktára volt elhelyezve. 

Ez a ház 1806-ig szolgált természetbeni hóhérlakásnak. 50 év alatt három hóhér lakott benne: Zach Jakab, Zach János György és Henthaler József. Még ebben az évben a budaiak megvonták a hóhér természetbeni lakását, másfél évvel később pedig a hóhéri állást is beszüntették. Hogy ez így történt, abban nagy szerepe volt Wurmhörger Ádám városi hadnagynak. Wurmhörger t.i. Zach János hóhér halála után megvette ennek a szőlőjét, mely a hóhérház mögött és ettől jobbra terült el. Kellemetlennek találta, hogy idegen tulajdon ékelődött be birtokába, annyival is inkább, mert a hóhér ebben az időben olyan munkát is végzett a lakásán, mely a környék higiéniájának nem vált javára. Ugyanis a régi világ hóhérja pecér és csatornatisztító is volt. Az elhullott állatokat összegyűjtötte a házában, megnyúzatta azokat, bőrüket pedig eladta. Húsukkal kutyáit táplálta, sőt idegen kutyákat is tartott kosztban. A megmaradt húst és csontokat, ha egy bizonyos mennyiség már összegyűlt, a mai Gellért-fürdő tájára fuvaroztatta, ahol a hóhérlegények a Dunába szórták. Az Országút lakói állandóan panaszkodtak városrészük rossz levegője miatt és az ebből keletkező elégületlenséget ügyesen felhasználta Wurmhörger terve megvalósítására. Hamarosan elérte, hogy a hóhérház melletti 456 n-öles rétet eladták neki árverésen kívül 152 frt-ért, a hóhért pedig kötelezték, hogy a nyúzást elhagyott helyen, a Gellérthegy alatti Dunaparton, a házakon túl végezze. Henthaler hóhért kellemetlenül érintették ezek az intézkedések, panaszt panaszra halmozott a város ellen. Az eredmény az lett, hogy mivel egy Pest megye által elrendelt kivégzést ügyetlenül végzett és emiatt a megye elvette tőle a bakói teendők végzését, a haragos budaiak Pest megye intézkedésére való hivatkozással elcsapták. Az új hóhér, Grauszgruber, már nem kapott lakást a várostól. 

1807. novemberétől kezdve pedig megszüntették a hóhéri állást is. A pecéri munkákat és csatorna tisztítást bérbeadták, a kivégzésekhez máshonnan hívtak hóhért. Wurmhörger teljesen elérte célját. A hóhérházra nem volt szüksége a városnak és a kamara engedélyt adott az elárverezésre. A hivatalos becslés 3658 frt-ban állapította meg az épület értékét, az árverésen azonban egészen 6205 frt-ig kellett licitálnia Wurmhörgernek, míg megkaphatta. Mivel a kifizetésre nem volt készpénze, a vételárat betábláztatta házára és szőlejére. De nem tarthatta meg sokáig hosszú időkön át összegyűjtött birtokát. 1807ben ugyanis, mikor itt járt a király, a budaiak polgári díszőrséget akartak felállítani a tiszteletére és Wurmhörger kezéhez nagy pénzöszszeget fizettek le a cél megvalósítása érdekében. A díszőrség felállítására azonban nem adtak engedélyt és amikor visszakérték a befizetett pénzt, Wurmhörger állítólag nem akart fizetni és emiatt feljelentették. Hogy az ellene irányuló követeléseknek eleget tehessen, el kellett adnia az ingatlanait. 

Rózsadombi birtokát Alagovieh Sándor püspök, helytartótanácsi tanácsos vette meg 1812-ben 16.000 frt vételárért és 2000 frt felpénzért. Vett még e helyen 260 D-öl városi telket is és ezzel végleg befejeződött ennek a telekkoinplexumnak a kialakulása, amely az 1813. évi felmérés szerint 4183, az 1892. évi, modern eszközökkel történt felmérés szerint 4101 n-öl. Alagovieh kezdette meg a teriilet parkosítását. Az általa ültetett díszkert 682 n-ölet tett ki. 1825-ben eladta tulajdonát gróf Battyányi Imrének; Battyányi grófról a báró Prónay-családra, erről Knoffler Ádámra szállt a terület, 1892. február 1-én pedig Zipernovszky Károly egyetemi tanár és felesége vették meg. Zipernovszky engedélyt kért arra, hogy nyaralót és bérpalotát építhessen új birtokán, azonban a városrész szabályozatlansága miatt tervei nem juthattak kivitelre. Az elmúlt évben a legújabb tulajdonos kapott engedélyt a telek beépítésére. A tervek szerint öt-és hatemeletes házak készülnek itt. Újságok lapjain és egyebütt is hangzottak el panaszok amiatt, hogy a villanegyed területére beengedik a modern épületóriásokat, de hiába, úgy látszik, hogy Buda sem menthető meg igazi rendeltetésének. 

Dr. Kovács Lajos. 1929

FELSŐBÜKI NAGY KÁROLY

ESŐS NAP A TABÁNBAN

SZINDBÁD A MÉLY PINCÉBEN

Dutka Mária

A Tabán utolsó emlékeit a Szövetség  utcában őrzi Poldi bácsi.

Valamikor, nem is olyan régen Poldi bácsi, teljes nevén Krausz Lipót nevezetesség volt Budapesten. 

Krausz Poldi-rajz az emlékkönyvben

Tizenöt éven át — 1933-ig, amíg a zeg-zugos, regényes Tabánt le nem bontották — mérte a legzamatosabb bort, felesége, Poldi néni konyhájából kerültek ki a legizesebb falatok, az egykori Fehér Sas- és Görög- utca sarkán álló ódon kis kocsmában, amelynek cégére messzire jelezte:

              Vendéglő a Mélypincéhez.

Bort mértek itt már a török idők óta, rác hajósok, lókupecek. szerencsejátékosok vidám nótázásal verték fel az éjszaka csendjét, sőt a legenda szerint Casanova is itt bujt meg egy alkalommal, amikor egy régi hadnagy- utcai ház ablakán át kellett menekülnie a féltékeny férj haragja elől. Gyakran betértek egy pohár italra azok a ledér hölgyek is, akiket feslett erkölcsük miatt Mária Terézia telepített ki a császárvárosból.

Mély Pince saját képeslapja

A sok évszázados kocsma azonban Poldi bácsi vezetése alatt lett híres hely. Nyaranta a macskakövekkel kirakott apró udvar egyetlen ecetfájának árnyékában a magyar szellemi élet kiválóságai hűsöltek- A törzsvendégek: írók. költők, újságírók reggelig tartó kocointgafások közben vitatták meg az eseményeket. Operaénekesek daloltak rögtönzött rímekre az egyetlen szál cigány. Jocó kísérete mellett. Úgy jártak a Mélypince Poldijához, mintha hazamennének.

Krúdy hajnali felfedezése

A Mélypince igazi virágzását és fellendülését Poldi bácsi személyének, pontosabban egyik diszkrét ruhadarabjának köszönhette.

— Egy szép nyári éjszaka, 1918-ban — emlékszik vissza

Poldi bácsi — még alig pár hete voltam a Mélypince gazdája, arra ébredtem, hogy zörgetnek az ablakon. Kiugrottam az ágyból és úgy, ahogy voltam, siettem felhúzni a redőnyt. A beszűrődő holdvilág fénye egy gyönyörű szál barna férfit és egy alacsonyabbat világított meg előttem, akinek ezüstös fürtjei a homlokába hulltak. Egy barátom társaságában érkeztek, ő odasúgta nekem:

 -Ez Krúdy Gyula és Bródy Sándor-.

— Krúdy szelíden végignézett rajtam és odafordult Bródy hoz: 

-Sándor, ide fogunk járni mindig. 

Ez a Poldi csak tisztességes ember lehet, ha hosszú gatyát hord. Ilyet se láttam vagy húsz éve-

— Krúdy megtartotta szavát, mindennapos vendégem lett, bizalmas pertu barátom. Megosztottá velem gondját-baját. Egy- egy átkártyázott éjszaka után kora reggel átkonflisozott hozzám az Otthonból és ragyogóan színes szavaival mesélte el kalandjait.

— Bródy és Krúdy után szinte sereglettek hozzám az írók, művészek, tudósok a Mélypincébe — meséli tovább könnybe lábndt szemekkel.

Három rostélyos

                              Vendégek  a Mély Pincéből

Büszkeséggel veszi elő a régi szép idők emlékeit őrző vendégkönyvet, felolvassa a törzsvendégek neveit, akik között ott szerepel a magyar szellemi élet színe- java. Szerb Antal, Fényes Adolf, Rákosi Szidi, Ábrányi Kornél, Szomory Emil, a színész Hegedűs' Gyula, Pünkösti Andor, Ráskai László, Mórái Sándor, Laczkó Géza, Székely Mihály, Ignotus, Várkonyi Titusz, Mihály fi Ernő, Rónay Mária. Keresztury Dezső, Zsolt Béla.

                  Utolsó est a Mély Pincében  1933 okt-1  (az Est fotója)         

Ahogy Poldi bácsi felolvassa élete legboldogabb korszakát idéző neveket, mindegyikhez megjegyzést fűz, legtöbbször azt, hogy -pertu barátom-

                            Mély Pince mint bontási iroda

Poldi bácsi ma hetvenhétéves. »Kéthetes«. ahogy ő mondja. Kis udvari szobájában féltő szeretettel őrzi a sárguló lapu vendégkönyvet. Ez minden, ami neki a Mély Pincéből megmaradt. A muzeális értékű vendégkönyv nem száraz autogram-gyűjtemény, hanem a vallomások könyve

. »Életem legszebb napjait és éjszakáit a Mélypincében töltöttem— olvasom benne 

Szindbád gyöngybetűs sorait és a jókedvű rímek és tréfás rajzok után hosszú oldalakon keresztül versben és prózában siratják a törzsvendégek a halálra ítélt Tabánt, amely Mélypincétől együtt végleg a múlt emléke lett.

Dutka Mária

Világ 1947 május 13

ILNICKY SZIGNÓVAL: HOLDVILÁG UTCA

IGYEKEZIK A VENDÉGLÁTÓIPAR, AVAGY ÚJÍTÓK AZ ÁTKOSBAN...

Ludas Matyi 1961 július 13

A mai árak ismeretében megmosolyogtató a Ludas Matyi cikkírójának dohogása a majd hatvan évvel ezelőtti vendéglátói trükkök láttán.Ó, boldog ifjúság! Hol  vannak már a forint-filléres árak!

Országszerte fejlődő újító- mozgalom hatalmába kerítette hazánk vendéglátóiparát' is. A más szakmákban bevezetett újításokkal szemben azonban itt az a különbség, hogy amíg a többi újításnak mindenki ürül, mindenki számára hasznot hajt, a vendéglátóipar „újításai” a közönség számára sok bosszúságot okoznak.

A vendéglátó szakma egyik legfrissebb „újítása” a kizárólag dupla fekete kiszolgálása. Az Emke-eszpresszó megnyitásakor e beruházás nagy költségeire való tekintettel engedélyezték a felsőbb szervek, hogy az Emkében akár állva akár ülve fogyasztásnál csak dupla adag feketét szolgálnak fel. Ez az első „talponálló” eszpresszó, ahol a futó vendégnek 4,20 forintot kell fizetnie egy csésze feketéért, ülve fogyasztva ugyanez 4,70 forintba kerül.

 A Főigazgatóság a rendelkezést kiterjesztette öt elsőrendű szálloda halijára is: ezekből a helyiségekből is száműzték a szimplát. A példa azonban ragadós, és néhány nap múltán, fővárosszerte cukrászdák, eszpresszók vezetői önhatalmúan, minden felsőbb hozzájárulás nélkül, rendszeresítették a dupla feketét. A szimpla kiszorult a mellékutcákra, de lehet, hogy mire e sorok megjelennek, az „újítási folyamat” már odáig is eljutott, és rövidesen már nem kapható szimpla fekete Budapesten. •

Az egyik budai kertvendéglőben két dizőz és egy operett- bonviván szolgáltatja a műsort. A nagy műélvezetért a .bejáratnál személyenként 3 forint belépődíjat szednek a vendégektől. De ez nem elég. Az étlap szerint “a fogyasztott ételeket, italokat zenés felárral számítják. A belépődíj és a zenésfelár — bár a keltő össze nem egyeztethető, mert vagy az egyik, vagy a másik szolgál a műsor ellenértékéül — talán elfogadható lenne. Az az „újítás” azonban, amit a kerthelyiség üzletvezetője önhatalmúan vezetett be, nevezetesen, hogy műsor alatt pohár sört nem adnak, a leghatározottabban elítélendő intézkedés. Nemcsak, hogy kimért sört nem kap a vendég a „nívós” műsor tartama alatt, hanem csak 18 forintos Pilseni palack sört szolgálnak fel, azzal a megjegyzéssel, hogy a magyar sör elfogyott. A 3 forintos belépődíj és a 15 százalékos zenésfelár után hadd fizessen a szomjas vendég 18 forintot 4,5 deci sörért.

A legeslegfrissebb vendéglátóipari „újítással” a Duna- kertben találkoztunk. Szombaton délután a kerthelyiség bejárata elé asztalkát helyeztek el, alkalmazottat ültettek mellé, aki minden érkező vendégtől jegy ellenében 10 forintot kért. Magyarázatul a kifüggesztett táblára mutatott, mely szerint: 

              „Kötelező fogyasztás 10 forint.”

 A több mint 100 milliós költséggel újjáépült Gellért-szálló luxus bárjai után tehát Budapesten a Dunákért a második vendéglátóhely, ahol bevezették — egyelőre csak szombati és vasárnapi napokra — a kötelező minimális fogyasztás rendszerét. Arra hivatkoznak a vezetők, hogy’ ezzel az intézkedéssel igyekeznek levezetni a kert túlzsúfoltságát, amit részben az okozott,hogy sokan cgv szimpla feketével.vagy egy pohár málnaszörppel foglalták le kora délutántól késő estig az asztalokát, elözönlötték a táncparkettét, és a zsúfoltság ellenére |alig volt számottevő bevétel. | A kötelező minimális fogyasztás azt eredményezte, hogy szombaton és vasárnap 20— 20 000 forinttal emelkedett a kerthelyiség bevétele, pedig az intézkedés nyomán bőségesen volt üres asztal. Kérdés, hány vendéglátóhely követi majd a Dunakert példáját? 

A TABÁN ÚJRAÉLEDÉSE anno 1940

(LÉGRÁDY TESTVÉREK 1940. ÉVI NAPTARA CIKK)

A Várban katonáktól védetten j tartózkodtak a hatóságok és laktak az előkelő polgárok. A falak aljában délnyugatra elterülő vártér — műnyelven glacis — megtűrt tanyája volt a társadalom alsó rétegeinek: kocsmárosoknak. kufároknak, fuvarosoknak, dunai legényeknek, hajcsároknak, napszámosoknak s a bűn és erkölcstelenség hivatásos művelőinek. A Gellérthegy odúi barlanglakással szolgáltak a rongyosoknak. A módosabbak kalyibát építettek maguknak, azt is a legsilányabbat, hiszen hadiállapot esetén elsősorban az ő „fecskefészkeik“ estek áldozatul.
Ez volt a régi Tabán, amelyre Budának 1686-os visszafoglalása után sütni kezdett a nap. Lassanként feledésbe ment a háborús veszély s a Tabán lakói, ezek az ügyes, igénytelen, nem finnyás, eszközökben sem válogatós emberek a maguk módján jól éltek Buda és Pest tehetős polgáraiból. Meg is voltak elégedve a maguk szemétdombjával.
A bormérés volt a legismertebb tabáni foglalkozás. A hegy alján és oldalán apró kocsmák sorakoztak itt, ahol fesztelen mulatság kínálkozott s hosszú asztal mellett borvirágos orrú pesti, budai iparosok és por- pirítós arcú hölgyek hallgatták a tambura szavát, a hárfa pengését, néha a hegedű sírását.
Ami művelődési hajlandóság Tabán lakóiban volt, az a Duna partján levő két párhuzamos utcára szorítkozott. Itt tették le 1728-ban a római katolikus plébánia-templomnak. 1742-ben a valamivel feljebb fekve szerb templomnak alapkövét. Ezen a vidéken épült egy-két tetszetős úri ház is. Virágh Benedek, a pap, költő és történetíró is érdemesnek ítélte ideköltözni. A Tabán hátsó része s a Gellérthegy alja megmaradt továbbra is régi. kezdetleges, szennyes állapotában. Más városok egy-egy árvíz, vagy tüzkalasztrófa után összeszedik magukat és új virágzásnak indulnak — Londont tűzvész után építették újra, Pest és Szeged árviz után lettek szebbek, mint azelőtt. Tabánon nem segítettek az árvizek, sem az 1810-es borzalmas tűzvész. Fecskefészkei megmaradtak távolról festőieknek, közelről közveszélyeseknek.
E megfertőzött hegyoldal nem zavarta meg a természetnek sok évezres áldásos munkáját, A föld mélye nem törődött azzal, hogy csókolódzással, .vagy késeléssel végződnek-e a tabáni tivornyák, hanem zavartalanúl öntötte a föld felszínére kénes- rádiumos hővizét, a mai Budapest legfőbb gyógytényezőjét. Ősidők óta használta ezt a nép, mint szabadfür dőt a Sárosfürdőben. A Rudas-fürdő fölé a törökök emeltek remekmívű épületet; a Rác-fürdő (Szent Imre- fürdő) Mátyás király fürdője volt. A múlt században mindezek a fürdők elhanyatlottak, amiben bizonyára része volt a hírhedt és egészségtelen környezetnek. A régi Tabánnak ugyanis még csatornázása sem volt. Főutcáját, ugyan Grosse-Canal-Gas- se-nak hívták valamikor, ez a nagy csatorna azonban nem volt más, mint a Dunába ömlő rakoncátlan Ördögárok, meg-megújuló balesetek garabonciása.
Amíg a Gellérthegy északi oldalát a társadalom egy renyhe rétege tartotta megszállva, addig a déli oldal iránt a középosztály komoly elemei kezdtek érdeklődni. A természetért és egészséges életéit rajongó polgárok elkezdtek ide települni, jóllehet ez a vidék is vártér volt még: az abszolutizmus idejéberr épült a Citadellának vártere. Az első gellérthegyi villalakóknak tehát vállalniok kellett a kötelezettséget, hogy a katonai hatóság parancsára azonnal lerombolják dédelgetett tűzhelyüket. A polgárság szembeszállt ezzel a Damokles-karddal és 1890-ben sikerült elérnie, hogy a Gellérthegy erőd jellegét megszüntették.
A déli oldalon megindult fellendüléssel rikító ellentétet mutatott az északi lejtő. A hatóságoknak rendet kellett teremtenie a Tabán portáján.
Ennek megfelelően a főváros 1909 június havában kimondta, hogy a Tabán területét, beleértve az Attila- körútat és a Gellérthegy lejtőjét is, kisajátítja és azon Warga László új szabályozási terve alapján modern városrészt épít.
A főváros s a Közmunkatanács megkezdték a kisajátításokat, amivel egyidejűleg a Tabán viskói máris tünedezni kezdtek. A gellérthegyi fecskefészkek is letöredeztek a hegy oldaláról. Ilyen módon a Gellérthegy I északnyugati oldala visszakapta eredeti rendeltetését és belekapcsolódott e hatalmas dolomitszikla erdőkoszorújába.
A hidak hátán megszaporodott közönség jóindulattal nézegette a Tabán lassú színeváltozását, mígnem az időközben kitört világháború el nem  terelte róla a figyelmet.

                                           
 A békés állapot helyreállta után azonban bástya feszült minden szabályozás ellen: az úgynevezett Bethlen-udvar, ez a képviselőházi támadás között felhúzott bérkaszárnya. A Bethlen- udvar az 1912-es szabályozási rend megszegésével épült, arra azonban jó volt, hogy Budapest minden barátja észbekapjon és erélyesen kívánja a Tabán problémájának a magyar városi kultúrához méltó megoldását.

Következett az az időszak, amelyben az ország legkiválóbb szakemberei törték a fejüket egy legjobb tabáni megoldás felett. Városrész legyen-e fürdőkkel, lakóházakkal, árkádsorokkal, kisebb-nagyobb parkokkal, avagy egy óriási liget derűs, levegős, füves, virágtól illatozó, amelyen ne legyen más épület, mint amit az idekapcsolódó, magas színvonalra fejlesztett három fürdő közönsége megkíván, egyébként alkosson a Tabán a Gellértheggyel összefüggő gyönyörű, újszerű parkot. Ez a felfogás domborodott ki azon az értekezleten is, amely az 1933-ban kiírt
tervpályázattal kapcsolatban megállapította a Tabán szabályozásának irányelveit.
A három fürdő, amelyről szó van: Szent Gellért-fürdő, a Rudasfürdő és a Szent Imre-fürdő. A Szent Gellért- fürdő és szálló nem okoz gondot. A Rudasfürdő, amely a török időkben élte fény korát, manap is erős vonzóerőt gyakorol a közönségre Juventus forrásával, gőzfürdőjével és kapcsolatos intézményeivel. Ezért 1936-ban minden vonatkozásban átalakították és felfrissítették, méreteit azonban a gellérthegyi városkép kára nélkül nem lehetett emelni.
Az új Tabán legfőbb épülete a gyógyszállóvá átalakított Szent Imre- fürdő lesz. Ez a fürdő valamikor Mátyás király fürdője volt, átvészelte a török időket, majd tengett-lengett egy-két évszázadon át, mígnem tulajdonosa, a Heinrich-család, a kiegyezés körüli időben pompásan helyreállította és európai hírre emelte. A főváros birtokában további rangemelés vár rá.
A jövőbéli Tabán különben előreveti árnyékát. Ezt a szó szoros értelmében mondhatjuk arról a fővárosi gyönyörű parkról, amelyet Szendy Károly polgármester létesített néhány év előtt. Szendy ugyanis ! nem nézhette, hogy a királyi palota ! közvetlen közelében ott éktelenkedjék a lerombolt érdektelen viskók nyoma. Hála neki, a Tabán már mai ideiglenes állapotában is Budapestnek egyik legbájosabb része, amely minden külföldi érdeklődését leköti.
A jövő Tabánja egyfelől szervesen simul a Gellérthegyhez, másfelől a közforgalmi út elkerülésével aluljárón kapcsolódik a Döbrentey-tér és Rudasfürdő parktömegéhez. A fürdővendég innen akár a Gellérthegy aljában húzódó kis gyalogúton, akár a Duna partján létesítendő fasoros korzón éri el a Szent Gellért-fürdőt. Innen aztán — ha kiadós körsétához van szokva — akár gyalogúton, akár kocsiúton, folyton változó panorámában, a Gellérthegy megkerülésével juthat vissza kényelmes otthonába, az új világfürdőbe: Tabánba.
A tabáni gyógyszálló pályázata 1938 január 10-én járt le. A két első díjat Lauber László és ifj. Dávid Károly közös munkája és Gerlóczy Gedeon pályamunkája nyerte el. Az ő terveik szerint kezdődnek meg a közeljövőben építkezései annak a gyógyszállónak, amely elsősorban gyógyítani akar, hogy aztán meggyógyult és felfrissült lakóit átadja Budapest idegenforgalmában a város Vendéglátóiparának s általában a magyar vendégszeretetre bízza. A Tabán lesz jövőben egyike a legkedveltebb magyar start-helyeknek, ahonnan külföldi barátaink nekiindulnak e szép és nagy Magyarországnak megtekintésére, hogy hévizeink után megkapják a három legfőbb jót, melyet nyújthat a magyar élet: bort, búzát, békességet!
Végül álljon itten néhány a Tabán magvát képező gyógyszálló belső berendezéséről.

A végleges tervek szerint, amelyek 1940 január havában lesznek a közgyűlésnek bemutatandók a tabáni gyógyfürdő és szálló világviszonylatban is oly egyedülálló intézmény lesz, amelyben az értékes termális gyógyfürdők, a legtökéletesebb hidro-, balneo- és fizikotherápiás berendezésekkel egyesülnek a legmodernebbül felszerelt és a legnagyobb kényelmet nyújtó gyógyszállóval, melynek minden berendezkedése, minden funkciója a beteg és az üdülő legmesszebbmenő igényeinek kielégítésére lesz beállítva.
A gyógyfürdőben radiumemana- ciós nagymedence, iszapfürdővel és vízgyógykezelésekkel kombinált termálfürdők és a speciális fürdők egész sora áll majd a közönség rendelkezésére. Gyógyászati szempontból rendkívül értékes lesz a fürdőnek Európában ma még alig ismert különleges gyógytorna-osztálya,
amelynek medencéiben, speciális berendezések segélyével, a legsúlyosabb mozgásszervi betegségben szenvedő betegek folytathatják kúráikat. Természetes, hogy a fürdő emellett a legkorszerűbb vizsgálati, elektro-, fény- és mechanotherápiás osztályok felett is rendelkezni fog. Vonzó att-
rakció lesz még a nagy szabad ter- mális medence, amely fűtött és mesterséges napfénnyel besugárzott öltöző- és sétacsarnokával a szabadban való gyógyfürdőzést télen is lehetővé fogja tenni.
A nagyszabású terv kidolgozásánál; a tervező építészek mellett az orvosi és műszaki szakértők egész gárdája működik közre és ha a közgyűlés január hó végén, vagy február hó elején az építkezés terveit és költségvetését elfogadja, úgy a hatalmas építkezés 1940. év tavaszán meg kezdhető és két év alatt befejezhető lesz-

 Siklóssy László.

DOSZKOCS ZSUZSA:TABÁN, MÉLY PINCE

A régi Erzsébet híd 1944

Most van a Nap lemenőben...........

HÁZ A HEGYOLDALBAN

MEZEI ILONKA:FELSŐ-AVAR KOCSMA

SZOMORÚ TABÁNI ESTE (VERS)

Megtépett, nagy, bozontos, barna felhők  

 Szunnyadnak a kéklő Svábhegy felett,

— A halott nap most hullt le pereméről,

Habruhája piroslik még a vértől, —

Párás, fojtott, tikkasztó este lett.

Üde szellő ujjong a Dunaparton,

Pest felől száz kupola csillog át, —

— Mennyi kacaj, zsibongás, könny közötte!'             

— A tabáni harangszó most ütötte

A hat órát.

 — Csend, béke ideát.

Alacsony, kis, megbarnult régi házak

Húzódnak fel a Gellért oldalán,

Girbe-görbe, meredek, köves utcák

Ravasz útjuk kigyómód, lopva futják,

— Egy év múlva hírük se lesz talán.

Itt-ott kicsiny, muskátlis, lugasos kert,

Benn kis padon öreg anyóka ül,

— Tárt ablakok. — Benézek, — régi bútor .. .

Miről szólhat? Kacajról? Régi búról?

Halálról vagy csókok emlékirül?

Szomorúan rovom a köves utcát, Öreg Tabán!                                                                                       

Be bús is vagy nekem!

 Házaidról egy csendes, boldog évre,

 (Én Istenem, valaha visszatér-e?)

S a szomorú végre emlékezem.

Mulandóság! Te rád is hull az árnya,

Ódon házas, zegzúgos, bús Tabán!  

Ma még béke, csendesség lakik benned,

Tíz év múlva már régen elfeledtek,

S emléked csak itt-ott őrzik talán.

Lassan, lassan, mint a ravatal-gyertyalángok

Gyúlnak ki a lámpák egymás után,

— Távolról Pest ragyogó fénye csillog,

Mennyi sötét, fekete lélek él ott!

S mily fehér a csendes, sötét Budám!

Lehet, hogy majd szebb lesz a büszke város,

Mely sírodon egykor kacag, vigad,

— De mi adja majd vissza régi bájod,

Csendes, békés, merengő, bús világod?

S új képednek szívet, lelket mi ad?!

Mert kedves az első csók szűzi helye,

 Szép a vígság, kábít a pompa, zaj,

— De kedvesebb, hol hosszú mult felelget,.

Hol halottért szemünk bús könnyet ejtett,

S a kacajnál tovább élő a jaj.

De mit zokogsz szívem, te megszakadt húr,

Nyugodj bele: az élet rendje ez.

— Szívek, napok, világok, mint az álom,

Tova tűnnek — s az egész bús világon

A boldogság, hidd el, csupán csak ez.

Horváth Ákos
Úl Idők 1916 okt 8

KARINTHY FRIGYES: HORVÁTH ÁKOS: FEKETE LANT

(kritika)

Horváth Ákos állandóan a levegőben van: hol fekete felhő, melyet vad, pogány szelek tépnek, hol kiterjesztett, fehér szárny, mely a mennyek országa felé röpül, hol harcos, nagy csatabárd, mely úttalan utakra tért s mély tengerek fenekén száguld: de legtöbbször sas, mely nekifeszülve a bolond, nagy mámor-napnak, viú, viuhú!! - belehasít az ég azúrjába s vissza se tér. Horváth Ákos állandóan harcol, verekszik, acsarkodik, csatorászik, dobálja magát, nekiverődik: az ember elhűl és megrémül ettől a vadságtól s csudálkozva kérdi: mi végre? Mi történt? És hol van és miféle az a szikla, amelynek az akarás és temperamentum e fortyogó hullámai nekilódulnak? Mit akar, miért izzik, miért lángol Horváth Ákos? Panteista rajongó-e Horváth Ákos, aki úgy érzi, hogy e benne rejlő világszellem állandó izgatásával transzcendens gyönyörök magaslatába tud emelkedni, vagy gőgös lélek-ember Horváth Ákos, aki el akar vonatkozni mindentől, ami anyag s csak az eszmék elvont tér- és időtlen dimenzióit áhítja és akarja?

Nos hát, nem. Egyik versében egészen szimplán és kedves egyszerűséggel megmondja Horváth Ákos, hogy mit akar. A csúcsra, aszongya, a csúcsra azért áhítozik, mert a csúcson "várja őt a dicsőség szent glóriája" Tehát Horváth Ákos dicsőséget akar és ezért minden bajvívás, ének. Az ilyen metaforákat tehát, hogy szárnyak, meg tenger, meg nap, meg pogány viharok nála nem transzcendens fogalmak értékeivel kell behelyettesíteni, hanem egyszerűen ilyen dolgokra kell gondolnunk: siker, elismerés, sok könyv, sok vers, pénz - esetleg halhatatlanság, vagyis hogy a versekről sokáig fognak beszélni, stb. Mindezeket értjük ugyanis e szó alatt, hogy: "dicsőség", és ősidők óta ezt értettük alatta: - mert a "dicsőség" áhítozása oly régi motívuma a költészetnek, mint maga a költészet. Eleinte a hősköltemények invokációjában és epilógusában szerepelt: a mű alkotója, befejezve a nagy munkát, vagy nekikezdve annak: érezte az erőfeszítés nagyságát és ennek kellett, hogy kifejezést adjon, mondván: ritka nagy dolgot végeztem, vagy akarok végezni. olyat, amiről sokáig fognak még beszélni." Íme, a "dicsőség" fogalmának primitív értelmezése. Nyilvánvaló, hogy csak nagy, objektív alkotások érzésének melléktermékéül származhatott és önmagában nem léphetett fel a szubjektum belső életében: nyilvánvaló, hogy a lélek eredeti állapotától és lényegétől idegen valami ez a fogalom. De a romantikusok hamis és csinált ideológiája belevitte a "dicsőség" motívumát oda is, ahol semmi keresnivalója: a lírába - és ez a hamis, disszonáns motívum bántóan végigzörögve még a legnagyobbak, Byronok, Heinek, Petőfik alanyi költészetén is, még ma sem tudott elenyészni egészen és végső akkordjai kellemetlenül rezegnek utolsót, rossz versek végsoraiban.

                                                *

A lírának, viú, viuhú, semmi köze a dicsőséghez. Viú, viuhú, a lírának a bús glóriához sincs semmi köze. Ép oly kevés köze van a lírának a dicsőséghez, mint teszem a kiadóhivatalhoz sincs semmi köze vagy ahhoz, hogy hány példány fogyott el az első kiadásból. Mert a lírának nincs köze a többi emberhez, a tömeghez sem, már pedig a dicsőséget a többi ember csinálja. Még Petőfinél valahogy elviseli az ember, ha lírai vers keretén belül "dicsőség"-ről beszél: ő elvégre forradalmi dalokat írt, néptömegeket mozgatott, agitált, verseivel kultúrcélok szolgálatába szegődött: az elismerés büszke igénylése tehát ezáltal végzett munkájára vonatkozhatott. De mi lehet az, amit a többi emberektől azért kérünk, mert költői és elvonatkozott, mert nagyszerű és mély érzéseink vannak; mert ismeretlen gyönyörűségek vagy komor és pompás szomorúságok boltívei alatt áltat haladtunk a mi szívünkben? Mit várhatok, vagy mit akarhatok azért, hogy éreztem az életet, mert éreznem adatott s mert így kellett éreznem?


A szubjektív líra bennem van; bennem kezdődik és bennem ért véget, ha verssé vált és szavakba tört. Ami e szavakkal azután történik, az nem tartozik többé a lelkem forrásaihoz, ahonnan lírám kicsordult. Mert a lírának, viú viuhú, még a versekhez sincs köze, melyeket létrehozott.

HOLDVILÁG UTCA-ÁCS KÖZ SAROK

TABÁNI TITKOK

Egy hipermodern festő kificamodott kezű-lábúfejű nőt alkotott a vásznán. Ósdi kollégája nagyon heves szemrehányásokkal illette.
— Barátom, ehhez te nem értesz, mert elmaradtál a világtól. Ez az új szépség.
— No, ha szépség, — válaszol az öreg, — akkor kívánom, hogy ilyen legyen a feleséged meg a lányod.
Ez az eset jut eszembe, valahányszor költőink krokodilkönnyeket rínak a Tabán pusztulásáról. Mert úgymond, ott lakott a költészet. De még sohasem hallottam, hogy valamelyikük egy tabáni vityillóban szeretett volna lakni. Nem óhajtották magukat ennyire beleérezni a Tabánba.
Most, hogy a Tabánt leépítik s a vityilló-költészetnek befellegzett, elárulhatok egy titkot. Az a Tabán, amelyet most fog eltüntetni a föld színéről a napszámosok csákánya: nem is az igazi régi. Száz évvel ezelőtt a közvéleményben kialakult az a nézet, hogy ime, immár egész rendes városrész áll a régi rendetlen Tabán helyén.
Milyen lehetett a régi rendetlen, ha a mostani, rendes, így fest?
Erről eléggé megbízható értesüléseink vannak.
1810-ben vad tűzvész pusztított Budának ezen a részén. A Tabánból semmi más nem maradt, mint por és hamu. Még a templom is félig-meddig martaléka lett a katasztrófának. Az a Tabán, amelyet mi ösmerünk, a nagy tűz után épült, hol vályogból, hol téglából. Két olyan anyagból, amelyet az ős-Tabán nem ösmert. Mert a tűz előtt ott lopott karókból, pléh-hulladékból, a szemétről fölszedett gyékényponyvából, elhasznált zsákokból, kimustrált ládákból s más effélékből épített hajlékokat az ős-tabáni architektúra. Nem is a hajlék volt a legfontosabb, hanem a hozzátartozó udvar és kert. Mert ebben füstölögtek a lacikonyhák, itt főzték kisüstön a pálinkát, nagyüstön a lekvárt, füstölték a fokhagymás kolbászt, ütötték csapra a hordót. Az egész régi Tabán inkább afféle nyári világ volt és az igazi élet akkor kezdődött ott, amikor a jég már elpusztult a Duna hátáról s tartott addig, amíg az első jégtáblák megjelentek. Az ős-Tabán tudniillik egyetlen nagy mat
róz-csapszék volt, száz apró alkatrészre parcellázva. Ez volt az első kikötőhelyük a Dél felől felvonuló, lóvonatú dereglyéknek, amelyek gabonát, gyümölcsöt, állatot, bőrt szállítottak, a. cifraszínű hajók itt tartották első állomásukat, pihentették a hajóvonólovakat. Ide sereglettek a kupecek és alkudoztak a dereglyésekkel, mialatt a matrózok a Tabán kurtakocsmáinak udvarán dalolva itták a budai vörös bort, rágták a pirítósat és ferblit játszottak a gazdával. Rendes pest-budai ember sohasem tévedt ide. mert az ős-Tabán tanyája volt a leghírhedtebb bicskásoknak, hamiskártyásoknak és számtalan olyan alaknak, akiknek foglalkozása gyakran kétes, legtöbbször még ilyen sem volt. Ez volt az ősi, az igazi Tabán, vad-romantikájú piszkos fészek, levantei hangulatokkal, tízféle anyanyelvű jött-mentjeivel, Kelet és Dél tarka népviseletében. Ha a Tabanografia már akkor is oly fejlett lett volna, mint újabb lírikusaink idejében: mennyi zamattal gazdagodott volna költészetünk!
Sajnos, ezt a söpredék-múzeumot az utolsó szalmaszálig megsemmisítette az 1810-iki nagy tűz. Amit üszkein építettek, már „tiri" városrész volt. Mert eb ben már üvegből voltak az ablakok, kémények is keletkeztek a háztetőkön, sőt kapu is volt az udvar felé.
Hogy ezt a második, rangos Tabánt most köztisztasági, közrendészeti, közbiztonsági stb. okokból ha Iáira ítélték, az csak arra vall, hogy a közmunkák tanácsa nagyon magas lovon ül. Neki már ez a második, talmi-Tabán is túlköltői volt. így váltakozik a bürók lírai ízlése.
Azonban a költőkre nézve ez nem jelent végzetes csapást. Mert a világ művészi szelleme ma már elérkezett a technokráciáig, a festők már festenek olyan képeket is, amelyekről nem lehet katalógus nélkül megállapítani, portré-e avagy lokomitív, a költők számára pedig lírai zsákmánynak kínálkozik az Elevátor, a gőztraktor és a dinamóház. Nem kell tehát nagyon komolyan vennni a nagy zokogást, amelyet a Tabán elmúlása miatt végeznek.

KRÓNIKÁS


Új IDŐK 1933 ápr. 28

SZENTGYÖRGYVÁRY GYENES LAJOS

Hová szaladt el az ifjúságunk?

PEREMETZKY JÁNOS

MINDENHOL JÓ,DE TABÁN A LEGSZEBB

TE VAGY A LEGSZEBB A VILÁGON! 
IRTA: HEGEDŰS LÓRÁNT. 

A budai Tabánnak vagyok lakója, amelyről annyi szó esik most az újságokban. Ez a iürök időkből ránkmaradt Rácváros-rész végre megérte azt, hogy fölfedezték. Kisült, hogy nem is vagyunk mi oly messze, ámbár a pesti embernek mindig igen nagy távolság lesz, valahányszor a hídon át kell mennie. Á főváros vezetőségében volt annyi bátorság, hogy egy főközlekedési úttal átvágta a Tabánt s igy egyszerre igazán belejutottunk Budapestbe: Budapest pedig ránktalált, annyira, hogy az egész hegyvidék közlekedése ide fog összpontosulni. Az ellentmondó hírekből annyit kivettem, hogy eltűnik a régi Rácváros sok apró sikátora, düledező háza és valami készül. Hogy mi, azt sem mi tabániak, sem a minket fölfedező főváros eddig még nem tudta megállapítani. Ha néhány igen érdekes régi házat meg kímél a csákány, a többiért csakugyan nem kár, hiszen a festőiségből magából még nem lehet várost építeni. Azonkívül én is, mint minden ős budapesti lakos, rendíthetetlenül hiszem, hogy bár évszázadok óta mindenféle kormányok és mindenféle tanácstalan tanácsok el akarták rontani Buda és Pest látképét, minden erőlködésük teljesen hasztalan volt, mert ezt a várost csúffá tenni nem lehet. 
Ha naponkénti sétámon és sok budapesti bolyongásomon valami városfejlesztési képet képzelek el, legjobban azt szeretném, ha a lerombolandó Tabán helyén nagy parkok nyílnának, hogy levegője, tüdeje is legyen a mi világhíres városunknak és ha esetleg megvárnék azt az időt, mig lesz pénzünk arra, hogy úgy, amint a külföld nagy egyetemei dombvidéken, kitűnő helyen vannak elhelyezve, a budapesti egyetem épületeit is iderakná egy későbbi nemzedék, a Tabán hajlataiba, méltón a magyar tudományos élet sokszázados intézményének dicsőségéhez. Mert ma a külföldi, aki a Szerbutcában jár, nem fogja elhinni, hogy az ennek az országnak vezető egyeteme, annál kevésbbé, mert tudok olyan vidéki várost, ahol a legutóbb épitett egyetemnek csak az aulája akkora, hogy körülbelül megfelel a keleti pályaudvar méreteinek és számításom szerint legalább ezer jogászt lehet benne egyszerre doktorrá avatni, — ami föltétlenül szükséges, hogy hazánk boldog legyen. 
Ez a gondolat, hogy várjanak a Tabán beépítésével, annál inkább keresztülvihető, mert arra számitani, hogy a mai világban még legyenek százszámra emberek, akik telket tudnak venni és azon drága házakat építeni, csak úgy lehetséges, ha megint valami óriási adós- ságcsinálásra gondolunk, amitől Isten óvjon mindnyájunkat. Ha tehát a főváros parknak és egyetemi telepnek hagyná a Tabánt, akkor csak azt a részt kellene kiépíteni, amennyi^ föltétlenül szükséges, hogy a Gellérthegy hőforrásai végre kihasználtassanak és — hogy Exner Kornél tanulmányának szavait idézzem — második Gasteint telepítsünk ide, vagyis oly szállodákat, ahol a hőviz magában az épületben áll a reumás betegnek rendelkezésére. Itt is világperspektiva áll a mi páratlan fővárosunk előtt. 
Ha még megérnék azt, hogy a Déli vasút pályaudvarát, miután az most már államositta- tot-t, kiraknák Kelenföldre és parkká változnék át az a völgyelet, amely most csak arra való, hogy a mozdonyok füstjével teleárassza az egész környéket, akkor a Tabán által meglenne Pest városnak a kapcsolata a tüdejének másik felével, a budai hegyvidékkel és betetőződnék az a városszabályozási terv, amely azért jó, mert önmagától készült és senkinek sem kellett róla tanácskoznia. Maga a természet adja ezt Útmutatásul, ezt jelöli ki s igy nagyon nehéz lesz eltérni tőle. Mennél közelebb jutunk a megvalósitáshoz, annál nagyobb áldás lesz Budapestnek, de az egész világnak is ez_ a páratlanul érdekes, gyönyörködtető látványosság; akkor fog fölemelkedni Budapest hivatásának csúcsára. 
A budai oldalnak ez a természetszabta s világhivatásra termett kialakulása a pesti oldal részéről akkor válnék teljessé, ha fontolóra vennék Preszly Elemér főispánnak a Pesti Hírlapban kifejtett tervét, hogy t. i. azt a Nagybudapest külső gyűrűjét képező _ város- övét, amely Újpesttől kezdve Rákoson át Pesterzsébetig,' sőt Csepelig terjed, egységes közgy álmodozom, a Tabán sikátorait és a Gellérthegy oldalát járva, mig elérek a hegy tetejére. Este lett. Pest lassanként eltűnik a ráboruló ködben. Csak a Rákóczi-ut, Andrássy- ut tündöklik ezernyi lámpás vonalán. Fölöttük a színes reklámok eltűnő káprázatai suhannak el, a Duna pedig, mintha kiemelkednék medréből. tűri. hogy a belehulló lámpafények át- meg átjárják es varázslatos tiindéri sávvá alakítják át a nagy folyam hömpölygő árját. In nét felülről amerre a szem ellát, végeérhetetlen panoráma látszik a budai oldalon, egyik hegy hajlása a másikba siet és mindegyiken, mint tízezernyi égről leszállt csillag, felragyognak a környék lámpái, hirdetvén, hogy ott mindenütt élő és dolgozó emberek gyújtanak maguknak világosságot, hogy hirdessék elpusztíthatatlan életrevalóságukat. 

Mennél inkább elterül az éj bakacsinkár- pitja fölöttünk, annál jobban kidomborodik a világ legnagyszerűbb kilátótornya, amelynek I sehol párja nincs: a Gellérthegy. Mert az, hogy egy milliós, jobban mondva másfélmilliós város közepén legyen egy kilátótorony, ahonnan egyszerre látható világváros, hegyi front, vizi panoráma és szigetek, olyan csodája a kiválasztottságnak, amellyel sem tengerpart, sem hegyvidéki város, sem emberek sokadalmára berendezett metropolis nem vetekedhetik. Ha elképzelem azt, hogy micsoda elrejtőzött vonzóerő van itt még a föld alatt, mennyi csábitó tulajdonság juthat napvilágra, ha Budapest a maga nagyvilági hivatása szerint megteljesedik, akkor biztatónak látom a jövőt. Nem hiszem, hogy mi magyarok el tudjuk ezt rontani, Azt hiszem, hogy mindenkit, akit óhatatlanul megkap ez a látomány, a páratlan természeti csodának annyirá hatása alá kerül, hogy elfelejti- mindennapi gondját és egyetlen sóhajtás tör elő melléből: 
„Te vagy a legszebb a világon!“

Pesti Hírlap 1933 árilis 23

TIBAI TAKÁTS JÁNOS: KÖMÜVES UTCA

VASS ELEMÉR:HOLDVILÁG UTCA